Somogyi Néplap, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-23 / 275. szám

\ Cjjsbh otthon cl SpOrinDÍí Siófokon a Foki-he^yi iskolánál befejezéshez köze­ledik az impozáns tornacsarnok építése. A nagyméretű létesítményben már az utolsó mun­kafolyamatokat végzik. Jelenleg — mint felvételünkön is látható — A p ve-borítást ragaszt­ják a szakipari vállalat dolgozói. Megyei labdarúgó-bajnokság (Folytatás a 4. oldalról) Kiss J. SE*—Fonyód 1:1 (1:1) Kapoly, 200 néző, V.: Nyer­ki. Kiss J/SE: Kovács — Frccska (Tóth), Banai, Vészi, Pai/.s, Gvörke, Vésrh, Pelyvás, Kádár, Gödör (Mokány), Hoppár. Edző: Kétszeri Ferenc. — Fonyód: Ge­lencsér — Bodó. Kenéz, Gyöke­res, Zámbori, Nagy, Lepenye (Kiss), Pintér, Peénecz (Krá- nicz,). Pasztusics. Dékány. Ed­ző: dr. Vida János. Góllyvők: Végh, illetve Le­penye. Kiállítva Pintér a 50., Paizs a 82. percben, mindket­tő utánrúgásért. A hazaiak közül senki nem játszott jól, a vendégeknél jó volt Gelen­csér, Kenéz és Zámbori. Kálmán Ferenc VBRM Vasas—Marcali VSE 3:1 (1:1) Ezúttal sem sikerült előbb­re lépni a K. Közlekedési SE sakkozóinak. Megyei baj­nokunk legutoljára 1979-ben szerepelt az NB II-ben, s azóta eredménytelenül pró­bálkozik a visszajutással. Már szombaton megírtuk, hogy a legerősebbnek tartott csoporttárs, a . Komló le­győzte a kaposváriakat, de mint kiderült, ez nemcsak nekik' sikerült. A közlekedé­sieket a dunaújvárosiak is két vállra fektették és csu­pán a Szekszárd ellen sike­rült javítani ezen a mérle­gen. Mindez természetesen kevés volt. Miután a Komló valamennyi ellenfelénél jobbnak bizonyult, följutott az NB Il-be. Hat pontot gvüjtött az osztályozón. 2. a Dunaújváros 4, 3. a K. KS 2, 4. a Szekszárd 0 ponttal. A kaposváriak további ered­ményei: 'Dunaújváros—KKSE 6.5— 5.5; KKSE—Szekszárd 6.5— 5.5. Mint a csapatot elkísérő üéi leBÜaSála! a tolón A 47. játékhét nyertes szelvénye: 1, 1, x, x, 1, 1, X, x. 2. 1. x, x, 1 + x. Hét fogadó ért el 13-1-1 találatot — nyereményük égyenként 294 940 forint. A 13 találatosok 162 993. a 12- esek 3651, a 11-esek 368, a tizesek 82 forintot érnek. — Atlétaberkekben rég­óta járatosak között ismerő­sen cseng Dobribán Géza neve. Az egykori somogvi atléta, többszörös szparta- kiádgyőztes ismét hallatott magáról: a közelmúltban Szolnokon rendezett veterán országos atlétikai bajnoksá­gon magasugrásban 140 cm- rel első, távolugrásban 477- tel, 100 m-en 13.5-tel és diszkoszvetésben 30,60-nal egyaránt második . lett. Eh­hez még-csak. annyit: Dob­ribán jelenleg 57 éves. Marcali, 100 néző: V.: Per- ger. Vasas: Oláh — Fekete. Pata­ki, Gilitsch. Lackovics, Pintér, Kovács, Szabó, Sárdi (Pável). Fábián, Várnai. Ert/ó: Szentqróti János. — Marcali: Vincze — Zajcsuk, Héder. Hajdú I., Elek, Babina, Ilia, Guricza, Luk a, Gyurka, Csernalovies (Juhász). Edző: Kisborsó Imre. Góllövők: Várnai, Fábián, Pável, illetve Gyurka. Jók: Oláh, Pataki, Várriai, illetve Hajdú I., Babina, Guricza. MARCALI IFI—VASAS 1*1 S:fl Ivusza István K. Közlekedési SE—Tab 1:1 (1:1) Kaposvár 100 néző: V.: Fo­dor D. KKSE: Havaid. (Tóth) — Weisz, Mike. Szita. Sturm, Csa­jáéi, Varga, Pintér, Szrnka, Torma, Szalai. Edző: Jónás Sán­dor. — Tab: Kiss F. — Kiss K. (Raksa), Szőnyi, Molnár, Kiss Fekete Lajos elmondta, ele­ve nem volt esélyük a so­mogyiaknak a mesterjelöl­tekkel tűzdelt Komló és Du­naújváros ellen. Igaz, hogy dr. Máthéval erősödött a csapat, de ugyanakkor mun­kahelyi elfoglaltsága miatt hiányzott Illés és Kiss. El­sősorban a rutintalansága ütközött ki a fjeinknek, több pont úszott el időzavar miatt. összesen tizenöten ültek asztalhoz az osztályozó három mérkőzésén; közülük Veress, Csíki és Bálint egy­aránt két-két pontot szer­zett. Másfél pontot gyűjtött dr. Máthé, Klencsar, dr. Gyöke és Jakab. L., Kovács. Majkó IBcrk I), Ba­rabás, Reichert J., Vendl. Rei­chert Z. Edző: Puha József. Góllövők: Torma, illetve Reichert J. Jók: Sturan, Tor­ma, iletve Kiss L., Barabás, Reichert J. KKSE IFI—TAB IFI 5» Szántó László Csurgó—Somogysárd 5 dl (1:0) Csurgó, 200 néző. V.: Mol­nár. Csurgó: Tóth — Czink, Kovák (Eleki), Máté, Sárkány, Tátrai F., Mód, Kütsön, Horváth A., Markek (C. Kovács). Péntek. Edző: Készei Ferenc. — Somotr.v- sárd: Németh — Szalai. Máti. Vancsura, Dávid. Sági Gy., Sá­gi L. Czlffra (Seréi), Klrnovics (Takács), S/ukies. Lukács. Ed­ző: Máti Miklós. Góllövők: Peretek (2), Mar­kek, EÍeki. Tátrai F. Jók: Tóth, Máté, Mód, Péntek, Eleki, illletve Máli, Sági I. CSURGÓ IFI— SOMOGYSÁRD IFI »:« Kovács Antal A forduló válogatottja: Ge­lencsér (Fonyód) — Holdosi (Barcs), Riba (Boglárlelle), Kenéz (Fonyód), Reit (Latin­ea SE), Valter (Latinca SE), Csépán (Boglárlelle), Fejes (Boglárlelle), Péntek (Csur­gó), Takács B. (Boglárlelle), Eleki (Csurgó). A bajnokság őszi végered­ménye: l. Kiss J. SF 15 ló 3 1 42-13 28 2. Latinca SE 15 10 2 3 42-22 22 3. K-.gép VL 15 9 3 3 32- 30 21 4. Boglárlelle 15 9 2 4 47-24 20 8. Tab 15 8 ‘ 4 3 25-16 20 6. Csurgó 15 8 2 3 27-21 18 7. Barcs 15 7 3 5 34- 18 17 8. VB KM V. 13 6 4 5 23-25 16 9. Karát! 15 6 3 6 28-34) 15 10. Fonyód 15 5 3 7 22-29 13 11. S.-sárd 15 5 3 7 26-36 13 12. Kadarkút 15 5 1 9 2?)-40 11 IS. Marcali 15 3 4 8 19-29 10 14. B.-keresztúr 15 4 1 10 12-40 9 15. K. Gazdász 15 2 2 11 25-39 6 16. K. KSE 15 1 4 10 12-33 6 «lies SAflDDP A postás azonban nem hoz levelet, s üzenet sem érkezik, emiatt egyre türel­metlenebb. Lackó megfe­ledkezett volna róla? Üres ígérgetés volt minden sza­va? Hogy fogadkozott, es- küdözött, amíg meg nem kapta, s utána nyomban szedte a sátorfáját, és még arra sem méltatta, hogy üzenjen neki. Nem. ez le­hetetlen! Ilyesmi nem for­dulhat elő. Pedig hát e'z történt. Az ügyvédnek esze ágában sem volt beváltani gyenge pilla­natában tett ígéreteit, s bonyodalmakba keveredni Emmike miatt. Tetszett ugyan neki az asszony, csak hát nem volt. szerelmes be­lé. Csak könnyű kalandnak tartotta. Amikor megkapta, igyekezett minél távolabb kerülni tőle, hogy menekül­jön a felelősségtől. Már elő­zőleg kivette a szabadságát, s másnap korán Budapestre utazott, onnan pedig a ju­goszláviai Krk szigetére re­pült tizennégy napos üdülés­re. Így aztán . Emmike ku­sza sorait csak három hét múltán vette kézhez, ami­kor fáradtan, napbarnítotlan hazaérkezett. Felébredt benne a vágya­kozás, nyomban írni akart, de aztán mégis felülkereke­dett benne az óvatosság. Beláthatatlan következmé­nyei lehetnek annak, ha ő most meghívja Emmikét. Ilyesmit nem érdemes vál­lalnia, hiszen annyi szép asszony van még Szegeden. Emmikét azonban nem olyan fából faragták, hogy belenyugodjék a sorsába, ő nem nyári kalandnak tar­totta az ügyvéddel való vi­szonyt, komolyan gondolta. Már elképzelte magát Sze­geden, a korzón, mint ügy- védne. Ki is mondta néha maga elé suttogva: Doktor Nagy Lászlóné született Ke­repesi Emília. De hogy a levél egyre ké­sett, egy reggel csomagolt, Sikertelen sakkosztályozó LEVÉLTÁRI NAPOK Honismeret, közművelődés * Hatodik esztendeje rende­zik meg Kaposváron a so­mogyi levéltári napokat. A tegnap ' délelőtti megnyitón a levéltár közművelődési te­vékenységet team tettes, at a résztvevőn, ma az intéz­mény tudományos munkájá­ról tanácskoznak. A kétna­pos rendezvény hagyomá­nya hogy egyaránt súlyt he­lyez a levéltár közművelő­dési és tudományos mj/bvó- désére. A gyakorlatban ala­kult ki ez, hiszen e kettős tevékenység egymásra épül. Tröszt l'ioor, a megyei mű­velődésügyi osztály helyet­tes osztályvezetője megnyi­tójában utalt arra, hogy az őszi rendezvények kiemel­kedő eseménye . a somogyi levéltári napok programja. Az intézmény tevékenysé­gét jellemezve megállapí­totta: — A kaposvári levéltár a szülőföld ismeretére nevelő műhely. A honismereti moz­galom — amelynek felleg­vára a levéltár és a társ­intézmények — megyei eredményei országosan is el­ismerést szereztek Somogy­bán. öntevékenységen ala­pul a honismereti munka, ám jelentős tudatformáló tényező — mondotta. A levéltár honismereti, közművelődési tevékenysé­géről adott képet dr. Ka’ nyár József kandidátus, le­véltárigazgató beszámoló­ja. Noha több' év munkájá­ról adott számot, szinte min­den mondatában az új fel­adatokkal is foglalkozott. Példák sorával bizonyítot­ta, mily nagy szükség van a történelmi tudat fejlesz­tésére, emlékeink megőrzé­sére. Itt hívta föl a figyel­met arra, hogy pusztuloban levő földrajzi, történeti ne­veink megóvására széleg kö­rű társadalmi összefogásra van szükség. Foglalkozott a történelem tanítás helyzieté- vel is, az iskolák, a könyv­tárak, levéltárak, múzeu­mok egységbe foglalt, ősz- ■ szehangolt együttműködé­sének nélkülözhetetlen fon­tosságával. Sokat tesz a levéltár az iskolai oktatás hatékonysá­gának emelése érdekében. Kiadványokkal, ' kiállítások­kal, levéltárban tartott tör­ténelemórákkal segítik a tanulókat, a pedagógusokat az ismeretek bővítésében. Hallottunk a tervekről is. Készül a megyei kronoló­gia, történeti időrend, ün­nepi számot jelentet meg jövő év nyarán a Somogyi Honismereti Híradó. Az adattárat az elmúlt tíz év fejlődését bemutató fény­képgyűjteménnyel gazda­gítják. Két jelentős eseménynek ad otthont megyénk 1933- ban. Itt rendezik meg a honismereti akadémiát jö­és Szegedre utazott. Nem Ágota nénihez, oda nem akart becsöngetni, hanem az ügyvédhez ment egyene­sen. A takarítónőjével tu­dott csak beszélni, mert tár­gyaláson volt. Nagy doktor. — Akkor megvárom! — jelentette ki határozottan Emmike. — Estére majd csak megérkezik. Vagy éj­szaka is van tárgyalás? — nevetett. A takarítónő délben el­ment, de egyenesen a bíró­ságra sietett, elújságolta az ügyvédnek a hívatlan ven­dég látogatását. Ennek már a fele sem tréfa. Az ügyvéd eleinte arra gondolt, , hogy hazamegy, s kiteszi Emmike szűrét, s megkéri, hogy töb­bé ne zaklassa, aztán ehhez mégsem volt elegendő bá­torsága. Inkább megkérte egyik kollégáját, adjon ne­ki néhány napra szállást. Szívesen befogadták, még ugratták is. Maleczki bírósá­gi gyakornok vállalkozott arra, hogy elmegy a laká­sára, és közelről megnézi, milyen az a rámenős nö, akitől isten őrizz. Az ilye­neket nem szeretik a fér­fiak. Emmike estig maradt, az­tan az éjszakai busszal Tó­varra utazott, onnan pedig másnap haza, a szüleihez. Elutazását parázs veszeke­vóre s a népfrontmozgalom negyvenedik évfordulója tisz­teletere Szárszón tartanak megemlékezést, illetve író- es olvasótábort szerveznek a községben. Kaposváron em­léktáblát kivannak állítani Bartók Béla és Kodály Zoltán tiszteletére, megje­lölik azokat a lakóépülete­ket, ahol neves írók, művé­szek eltek es alkottak. Ke­resi az útját a honismereti mozgalom regionális össze­hangoltságra is — utalt a szomszédos megyékkel való kapcsolat további bővítésé­nek fontosságára dr. Ka­nyar József. Előadása nyomán több véleményt is hallottunk az intézmények egyre bővülő kapcsolatáról, honismereti, közművelődési tevékenysé­get segítő munkájáról. A Killián György Ifjúsági és Úttörő-művelődési Központ tájegységeket bemutató ki­állításai, játszóház rendez­vényei mellett újdonságnak ígérkezik az ifjúsági törté­nelmi szabadegyetem. A fel­szabadulás utáni időszak történetét ismerhetik meg a foglalkozásokon a diákok. Jäger Márta, a megyei mű­velődésügyi osztály főelő­adója a középiskolai hon­ismereti szaktáborok jelen­te Sségét méltatta. Ezek ha­tására örvendetesen meg­nőtt Somogybán a középis­kolai honismereti szakkö­rök száma, s jól szolgálják a táborok a tehetséggondo­zást is. A megyei művelő­dési központ elsősorban módszertani segítségnyúj­tásával járul hozzá a moz­galom eredményeinek gazdagításához. A megyei múzeumi szervezet és a le­véltár, illetve a múzeumi munka és a honismeret ösz- szehangoltságának újabb lehetőségeként jelentették be, hogy a megyei tanács régi épületében, mihelyt a két intézmény birtokába ke­rül, kialakítják a közös ku­tatóközpontot. A tantervek­re épülő honismereti fog­lalkozások szerepéről adott tájékoztatást Orbán Gézáné pedagógus. szakkörvezető. Egyre színvonalasabb írá­sos tanulmányok, dolgoza­tok jelennek meg a megyei honismereti híradóban s a jövőben is igyekszik a szer­kesztés emelni a színvona­lat — mondotta a kiadvány felelős szerkesztője. Svajda József, az SZMT osztályve­zetője elmondta, a mun­kásművelődésben mindig nagy szerepe volt a honis­meretnek. A tegnapi tanácskozás dr. Kanyar József zárszavával ért véget. H. B. Megmérettek A bearanyozott kisszinpad Szombaton este országos minősítő bemutatót tartott Kaposváron a helyőrségi művelődési otthonban a Fo­nómunkás Kisszinpad. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a közönség, hanem szak­avatott zsűri is figyelte munkájukat. Először Slawomir Mróiek Karoly című remeke került színre, pompás előadásban. A három szereplős abszurd a fasizmus természetrajza, erős torzításban. Karikatú­ra-természetrajz ... Gon­doljunk csak bele ebbe a mondatába, mennyire fi­gyelmeztető minden időben: „Utóvégre ha az embernek puskája van ... Akkor lőnie kell!” Lőni kész nagyapa és stupid unokája a szemor­vost nézi károlynak. A ká- rolyság az irtanivalót jelen­ti szemükben. Hogy ez a fogalom müven ismérvek­kel határolható körül, szá­mukra nem is érdekes. M rezek abban nagy, ahogy az orvos erkölcsi széthullá­sát, kollaboránssá változását ábrázolja, mindvégig a gro­dés «előzte meg Tamással, aki felelősségre vonta szegedi ht­jáért — Nem szeretem, ha min­den bejelentés nélkül el­utazol. — Semmi közöd hozzá. A magam ura vagyok. Azt te­szek, amit akarok. Ha úgy látom jónak, akkor szedem a batyumat és hazamegyek a szüléimhez. — Az lenne a legjobb. Számomra legalábbis. Emmike keserűen felne­vetett: — Hát azt hiszed, hogy itt akarok megöregedni, ebben a koszos kis faluban? No, nem. Ez neked való. Majd találok magamnak olyan férfit, aki hozzám való. — Én azt hiszem, hogy már találtál is!­Ez olaj volt a tűzre. Szó szót követett, s végül Emmi­ke összecsomagolta legszük­ségesebb holmiját és be­vágta maga mögött a kis- I kaput. Félóra sem. telt el, amikor a szomszéd Miska bácsi kopogtatott — Bejöhetünk? teszk szintjén. IHárom nagyszerű alakításnak tap­solhatunk : Horváth Péter­nek, Kaszás Ferencnek, Ko­vács Lászlónak. Galkó Ben~ ce rendezte a produkciót Palotai Boris Euthanasia című novellájának színpadi változatát Vértes Elemér készítette és rendezte. Maga a szó a gyógyíthatatlan be­tegek haláltusájának gyógy- s kábítószerekkel való eny­hítését jelenti. A mű két főszereplője, Edina és az író szavakkal, „semmiség!"- mimeléssel könnyíti meg az örök létbe távozást... A no­vella is, a színpadi válto­zat is telített valamiféle egyetemesített önsajnálat­tal. Könnyzacskóinkra apel­láló mű, melyet a rendezés még meg is toidott egy ér­zelgős Dómján Edit(!)-dnl- lal. Tolnai Márta játéka mentette meg ezt a produk­ciót. Kemény, skizofrénikusan felelgetős mű Hajnóczy Pé­ter — korán elhunyt, kitűnő írónk volt — Dinamit cí­mű írása, amelyből Vértes Elemér rendezett hatásos, önvizsgálatra sarkaló szín­padi alkotást. Ahogy az ego szétválva perel és fölmen­tést kér a determináló tet­tek miatt, azt egy egészen kitűnő amatőr színész, Ka­szás Ferenc magas hőfokon, professzionalista játékin­telligenciával képes hozni egy remek partner, a mono­lógot fuvolaszöval erősítő mímus, Halász László se­gítségével. Hajnóczy művé­ben minden állításra válasz a tagadás. Az író korai ha­lálának visszfényében még tragi susabb töltést kap az „eredendő bűn” és a kábu­latban tartó alkoholos túl­fűtöttség. Nem véletlen, hogy a zsűri ezt a produk­ciót és a Károlyt arannyal jutalmazta, az Euthanasiá- nak a színészi játékért ezüs­töt ítélt. Ezek és egy ko­rábbi minősítés eredménye­ként jár az arany kategória a Fonómunkás Kisszmpsd- nak. S az a bejelentése Má­té Lajos zsűriéi nőknek, hogy a kaposvári est ta­pasztalatai alapján javasol­ják az amatőrszövetségnek a színészi játék elismerését Is, osztatlan sikert aratott. Azzal már nyitotta is a ka­put, s futott be előtte Pici kutya. Boldogan viháncolt, Tamás előtt a földre hem- peredett örömében, majd kö­rülszaladta az udvart. (Folytcijuk.) L. L somm NÉPLAP I

Next

/
Thumbnails
Contents