Somogyi Néplap, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-07 / 235. szám
PORTspSrtSPORTsKrt^SPOR SPORsport 7sDorT7sDQrt K. Rákóczi—Szekszárdi Dózsa 3-1 (1-1) Bizonyára a zord időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy gyér érdeklődés kísérte a labdarúgó NB II-ben mindeddig nagyszerűen szereplő Szekszárdi Dózsa kaposvári vendégjátékát. Tedig akik vegigíagyoskodták az edző- mérkőzést, nem bánták meg. Az első játékrészben kölcsönös eröfölmérés után Suba révén a vendegek szereztek vezetést, de röviddel utána Bőrös révén egyenlített a Rákóczi. A szünet után rövidesen — ugyancsak Boros góljával — a vezetést is átvette a kaposvári csapat. Ezután fölénybe került: jobbnál jobb helyzeteket dolgozott ki, de a befejezések nem sikerültek. Szemre tetszetős, folyamatos játékkal hosszú időn keresztül kapujához szögezte ellenfelét. A mérkőzés befejezése előtti percekben Szőke góljával alakult ki a végeredmény. A Rákóczi Gyenes játék- vezetése mellett az alábbi összeállításban szerepelt: Horváth — Pető, Zentai, Pelrók, Csorba, Prancz (Gi- lich), Kakas (Hanusz), Gyu- rics, Véber, Boros (Szőke), Nagy. Franciaország-Magyarország 1:0 (0:0) Franciaország: Castaneda — Bosiis, Mahnt, Tregor, 'usseau — Gireste, Tigana, C t’nghini, Piatini — Rousscy, Six. Magyarország: Katzirz — Véter, Kerekes, Garaba, Tóth — Hannich, Póczik, Bureau — Borostyán, Szentes, Hajszán. A 65. percben Tresor jobboldali beadását Six visszafejelte Roussey-nek, aki teljesen egyedül állt az ötös sarkán, megvárta, míg fölpattan a labda, aztán fél- magasan a bal sarokba bombázott (1:0). Taróczy sikeres rajija — Nem sok pihenőt kapott Taróczy Balázs a hétvégi Dánia—Magyarország Davis kupa zónadöntő után, mert két nappal később már a barcelonai Grand Prix verseny első fordulójában lépett pályára. Ogy tűnik, ki- iiéverle a Bastiansen elleni vereség okozta megrázkódtatást, mert biztosan 7:6, 6:2 arányban győzött a jó- nevű indiai Krishnan ellen. Tóth: „vigaszgyőzelem” Budai: harmadik hely A Miskolc melletti hegyi- versen.v amolyan záró sport- eseménye volt az. idei hegyi autósbajnokságnak. Az abszolút első helyért hatalmas küzdelem folyt, annak ellenére, hogy Kiss Dezső lényegeben már a korábbi Mecsek-versen yen helyzeti előnybe került. Q ezúttal taktikusan versenyzett, és csak arra ügyelt, hogy biztonsági autózással megszerezze a második helyet. Jót tudta ezt Tóth 'János is, aki igyekezett elfelejteni bosz- sssúságat, amit BMW-jenek kuplungja okozott Pécsen. Olyannyira élt benne a bizonyítási vágy, hogy ezen a záró fordulón új pályacsúcsot „futott ". A 4680 m hosz- szű pályát 2:24.48 perc alatt Asztalitenisz NBIII A Mechlovics-csopoítban szereplő „újonc"’ Somogysar- di Tsz SK lejátszotta kel elhalasztott mérkőzését. A rajt — a várakozáson felül — jól sikerült. Szekszárdon es odahaza egyaránt győzött a sárdi csapat. Somogysárd—Szekszárdi Spartacus 11:5 Gy.: Horváth, Nagy 4—4, Hahn 3. Somogysárd—Sásd 10:6 Gy.: Háhn, Nagy 4—4, Horváth 2. Ez utóbbi volt az első hazai mérkőzés, amely szép számú érdeklődő előtt zajlott le. FELVÉTELRE KERESÜNK: tmk’Villanyszerelöt A FIT XIV. stz Autójavító Vállalat 05. sz. üzeme Kaposvár, Vár n. 16. (221776) A CSURGÓI SAJTÜZEM jó kereseti lehetőséget biztosítva, azonnali belépéssel iölvesz térli és női tette meg Ezzel megnyerte a versenyt, de az országos bajnoki cim mégis Kiss Dezsőé lett. A 12 000 néző számára sokáig emlékezetes marad mégis kettejük pára harca, hisz a szakemberek szerint is az utóbbi evek egyik legizgalmasabb versenyét produkálták. A K. Közlekedési SE két versenyzővel képviseltette magát. Budai Béla teljesítménye kívánkozik az első helyre, akit Ladájával "csak egy Renault és egy BMW tudott megelőzni. A kaposvári,autós ideje 5:55.14. Budai az-1600-as kem-esek között indult. Figyelemre méltó eled menve azt jelenti, hogy éves összesítésben is megszerezte kategóriájában a harmadik helyet. Fodor Tamás a széria Ladák között indult, és kategóriájában a nyolcadik helyen fejezte be a versenyt. Nem volt ott a „hegyire” gyakran átránduló Hideg János, aki már a hétvégi Salgó-kupára * készült. RÉGI CSAPAT ÚJ Akik a tudósítást olvassak, bizonyára felkapják a tejüket. Ejnye, a sajtó megfeledkezett arról: közölje, hogy a Somogysárd asztali- teniszezői feljutottak az NB III-ba. A sportágban járatosak azonban már a nevek olvasásakor sejteni kezdenek valamit. Igen, ezekkel a versenyzőkkel még néhány hónappal ezelőtt a Ka- posgép VL csapatának ösz- szcáUÍ fásánál találkozhattak. Ugyanis a Káposgép VL a nyáron átadta az NB 111-as jogot a somogysárd laknak. S íiogy miért, ennek néztünk utana. Göncz Istvánt, a Kaposgép VL titkárát kértük meg, hogy tájékoztasson bennünket az okokróL — Már a kora tavasszal felmerült annak a gondolata, hogy megszüli tétjük asztalitenisz-szakosztályunkat. Végül ügy láttuk helyesnek, há a tavaszi bajnokságot még befejezzük. Több oka is volt az elhatározásnak. Elnökségünk több ízben foglalkozott a szakosztály problémájával, mert mi tagadás, az aszta - litc n is/.őzökkel több gond volt, mint a többi szakoszTeke NB II K. Közlekedési SE— Bp. Postás 5:3 (2579:2507) Végh 457 — Kosa 425 Somodi 459 — Szabó 441 Lőczi 478 — jSzakál 414 Ládonyi 397 — Mede 402 Varga 383 — Beteker 418 Illyés 405 — Lengjél 407 Az együttes a harmadik mérkőzését hazai pályán játszotta, és újabb győzelmet aratott, ezúttal budapesti garda ellen. A találkozó szépséghibája, hogy . három kiváló eredmény mellett három gyengébb is született. Így 3:3 volt az eredmény az egyéni pontok után, s végül a több ütött fáért járó két ponttal sikerült a győzelmet elérni. Lőczi, Somodi es Vegh teljesítménye kimagaslott a mezőnyből POETISCH LEGYŐZTE KARPOVOT, VERŐCI REMIZETT egymászakos munkára. Jelentkezés: az üzem vezetőjénél. (Csurgó, Táncsics lér 2.) • (221782) A hollandiai Tilburgban zajló 12 résztvevős szuper nagymesterversenyen a 4. forduló szenzációját, a magyar Poetisch Lajos szolgáltatta, aki sötét színnel játszva kényszer!tette feladásra világbajnok ellenfelét, a szovjet Karpovot. Állás a 4. forduló után: Karpov 3, Browne, Szmiszlov, Tmman 2,5—2,5, Andersson, Portisch, Sosonko2—2, Nunn, Petroszjan, Tőrre 1,5—1,5, Hübner, Larsen 1—1 (1—1). * * * Tbilisziben a 14. fordulóban a magyar Verőd Zsuzsa a továbbjutásra esélves szovjet Ahmilov6zkajával vette fel a harcot, s játszmájuk pontosztozkodással ért véget. Az élen haladó román Muresan partija függőben maradt, de továbbra is első számú esélyes a három továbbjutó helyek egyikére. Az állás 14 forduló után: Muresan 8,5 (1), Levityina 8 (1), Ahmilovszkaja, Garda, Liu She-Lan 8 Titorenko 7,5 (l). Verőd ponl.szajna és helyezése ismeretlen. tállyal együttvéve, Nem egy esetben kellett fegyelmi eljárást folytatni a, versenyzők ellen, mert ha az eredményességgel nem is akadtak különösebb bajok, annál több a sportszerű életmóddal. A figyelmeztertések nem használtak. Ráadásul a kívánt szakmai munka is hiányzott. Nem volt megfelelő képzettségű edzőnk, és sajnáltuk azokat a tehetséges fiatalokat, akik itt kezdtek játszani, de idő előtt megrekedtek a fejlődésben. 'Egyszóval: ez a szakosztály, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s miután próbálkozásaink nem hoztak javulást, megszületett a döntés. Azt is hozza kell tennem, hogy anyagi megfontolás is közrejátszott, denen» ez volt a döntő, csupán nem ahajtottunk pénzt fektetni olyan szakosztályba, amelyik több gondot produkál, tarnt eredményt... Lényegében mégsem szűnt meg a szakoszuuy, csak a neve változott — Igen, már megszületett a döntésünk, amikor jelentkeztek a somogysárdiak, és közölték, hogy ók szívesen átvennék a szakosztályt Miután álláspontunkat egyeztettük a városi-jái üt sportfelügyel őséggel is,, hozzájárultunk az NB Ill^as jog átadásához így kerülitek felnőtt asztali teniszezőink az űj egyesületbe. Köztünk és a K. Rákóczi közt kétoldalú kapcsolat alakult ki korábban a sportolók kölcsönös cseréjével kapcsolatban, ezért a legtehetségesebb asztalite- niszezö fiatalokat hozzájuk irányítottuk, így fejlődésükben nemhogy törés, de ugrásszerű javulás várható. — Végülis megnyugtatóan zárult az ügy — fűzte hozzá kérdésünkre Sass Csaba, a városi sportíel ügyel őség vezetője. Nem szűnt meg a szakosztály, csupán „új színeket öltött”. Fontosnak tartjuk, hogy egy NB-s jogot mégsem kellett feladnunk. Mi elfogadhatónak tartjuk a Kaposgép VL indoklását, anyagi támogatást pedig amúgy sem tudtunk volna számukra biztosítani. Az a véleményünk, hogy jó helyre került a szakosztály. A somogysárdiak az eddigiek során sokszor bizony Rótták sportszere terüket, jó hozzáállásukat. Ez, hogy NB III- as szakosztállyal is rendelkeznek a jövőben, esetleg azt eredményezheti, hogy náluk és a környéken még népszerűbbé vaku ez a sportág. Mi mást tehetnénk hozzá: kívánjuk, hogy így legyen. J. R OKTÓBER CSÜTÖRTÖK Amália A (un LSI órakor k«0. » J7JJ Órakor nvufirmtkt * h«ld 29.K. órakor kél, s 10.47 órakor nyuffurtk. A várható időjárás: Klánként megnövekszik , a felhőrat, napközben még es« nélkül. A délkeleti. déli szél élénk, időnként erős marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet IS—20 fok kőiül alakul. Elhunyt flnghi Csaba LXr. Anghj Csaba profesz- szor, a Fővárosi Állat- és Növénykert, nyugalmazott főigazgatója 81 éves korában elhunyt, Anghi professzor vezette az állatkert újjáépítését a II. világháború után. 1957-ben lett az intézmény igazgatója, en nyugdíjba. vonulásáig ebben a munkakörben tevékenykedett. Nevéhez számos értékes állattenyésztési, kutatási eredmény kapcsolódik. — MEGKEZDŐDÖTT A GESZTENYESZEZON a Magyar Hűtőípar zalaegerszegi gyárában. Megkezdték a sze- Hdgesztenye feldolgozását a Siófok és Vidék« Áfész za- márdi üzemében is. A gesztenyemasszát egy hónapig gyártják, ét folyamatosan szállítják a vendéglátóhelyre, majd új termékkel, a gesztenyeporral jelentkeznek a piacon. Jugoszláv kitüntetés magyar pártmunkásnak A jugoszláv—magyar barátság erősítése térén kifejtett tevékenysége elismeréseként a-Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöksége arany koszorús zász- larenddel tüntette ki Nagy Józsefet, az. MSZMP Baranya megyei Bizottságának nyugalmazott első titkárát- A kitüntetést tegnap Milan Veres, Jugoszlávia magyar- országi nagykövete bensőséges ünnepségen nyújtotta át a nagykövetségen Nagy József nek. — A TAdárrMi* délutáni vasúti baleset 30 sérültjét a debreceni Bartók Béla úti kórházban megvizsgálták, s közülük 26-ot a szükséges orvosi ellátás után hazaengedtek, Négy sérültet továbbra is a kórházban ápolnak. Egyikük mellkasi zúzó» dásokat szenvedett, két utas agyrázkódást kapott, a vonat vezetője pedig kulcs- csonttörést szenvedett. — Tisztelet Kodálynak címmel Tavaszy Noemi grafikusművész alkotásaiból hétfőn kiállítás nyílik Tabon a művelődési központban. — Miháltx Pál Munkáesy- díjas festőművész, kiváló művész alkotásaiból nyitottak vasárnap kiállítást az esztergomi Keresztény Múzeumban. A Szentendrén élő 83 éves mester egész munkásságát reprezentáló, csaknem félszáz festménnyel, ak- varellel mutatkozik, be a tárlaton. — A Zselicröl készített műsort az Iskolarádió. Ennek keretében Rakonczay Zoltánnal, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökhelyettesével és dr. Tarján Lászlóné megyei környezet- és természetvédelmi titkárral beszélgetett dr. Balogh János. Az összeállítást ma kilenc órakor sygározza a 3. músor. Szerkesztőség! ügyelet este 8-ig Telefon: „ 11-510 70 evvel ezelőtt, 1&I2. okutoer 7-én uxiiJetett, e# &5 eves korában. JJ77 augusztusában, hunyt el Gittemet László kétszeres Kossuth-díjas Képészuaérnók. egyetemi iwrofcsszor. akadémikus. Előbb gépészmérnöki, majd műszaki doktori diplomat szerzet L Pályája kezdetéin, nénany hónapig a Standard Villamossági Rt menvöke volt, maid halaikig a budapesti Műegyetemen működött. lS49-től rn int tanszék- vezető egyetemi tanár. Emellett fontofl műszaki megbízásokat, is teljesített. |Ev 1947-—4R~bar> a Nehézipari Központ műszaki fejlesztési osztályának volt a vezetője, 1949—5*2 között a Vasipari Kutató intézet, lS48~l9fcS közt a Fémipari Kutató Intézet fcrazgatója. Nevéhez f«- zódik a modern maerar fémipari és kohászati kutatás alapjainak megteremtése. Anyagszerkee-ettani, anyag- vizsgálati kutatásai úttörő jellegnek, s ue.vanesak jelentős a hegesztések röntgenvizsgálatával kapcsolatos munkássága. Számos tudományos és Társadalmi egyesületben vállalt vezető tisztségeket. Elnöke volt a Magyar Tudományos Akadémia Kohászati Főbizottságának, tagja a fővárosi tanácsnak, az Országos Rék r fan ácsnak • 7'ndo- niányos és közéleti tevékenységét sok magas kitüntetéssel ismerték eL — PIPAKlAUjTAS NYÍLIK hétfőn Budapesten a műszaki egyetem klubjában, a kaposvári Galambos Lajos népművész munkáiból. A kiállítás egy hétig tart nyitva. — Felújított, korszerűsített könyvtarat adnak at lh áros uereny ben az ószi megyei könyvhetek megnyitója alkalmából. A keddi ün_ népi műsorban föllép a pogány szén tpéteri népi együttes, a barcsi áfész irodalmi színpada és az inkei citera- zenekar. — A Magyar Országoa Horgász Szövetség közli, hogy a Balatonon és vízrendszeren október 16-tól a jövő tavaszi ál talárvas tilalomig esta 22 órától reggel 5 óráig tilos a horgászat. A tilalmat a halállomány fokozottabb védelme miatt, valamint élet- és vágyom biztonsági okokból rendelték el. — Hatvan lakás műszaki átadásával befejeződött tegnap Miskolc egy új lakótelepének kialakítása. A belváros rekonstrukciója során mintegy 18 hektárnyi területen építettek 2600 lakást, közöttük 270-et fiatal házasok részére. — Halálos baleset történt kedden este Szientbalázs belterületén. Török Györgyné27 éves segédmunkás, cserénfai lakos személygépkocsijával elütötte az úttesten áthaladó Végh József 62 éves nyugdíjas, helyi lakost. Az idős ember a kórházban belehalt sérüléseibe. A baleset körülményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására a rendőrség vizsgálatot indított. — Szövetkezeti vásár kezdődött tegnap Szécsényben a helyi áfész és a Skála-coop Palóc Áruházának rendezésében. A tíznapos akció során negyvenmillió forint értékű élelmiszert es iparcikket kínainak a vásárlóknak, részben árengedménnyel.