Somogyi Néplap, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-31 / 256. szám
Négypontos mérkőzések Qt perc pihentető torna A Siófoki Bányász NB lles labdarugo-CöapaUi igen fontos mérkőzések eióít áli. Ma délután a Nagyba tony t fogadja, a jövő heten .pedig — szinten Siófokon — a Dorog elleni összecsapásra kerül sor. Mindkét talaíkoeó „négypontos", hiszen a riválisok ellen szerzett győzelmek duplán számítanak, vágyót lephet tehat előre a következő egy-két fordulóban a csapat, ha sikerül mindkét ellenfelet legyőznie. Ugyanakkor fennáll a bukás ve- , szelye is — ha nem tudja legyőzni eilenieleit. , A tel'tehat: megszilárdítás m a csapat helyét a- középmezőnyben. A felelősség nagy, s ezt tudják jól Siófokon a játékosok is. Ennek szellemében igen nagy körültekintéssel igyekeztek készülni « héten. Gulyást újból meg kellett operálni porccal, így rá az ősszel már nem számíthatnak. Rajta kívül Tieber bajlódott kisebb sérüléssel, de ő valószínűleg vállalni tudja a játékot. A pályára lepő tizenegyet csak közvetlenül a mérkőzés előtt jeloii ki az edző a következő Keretből: Horváth II. es Málics kapós; Brettner. Pandavd, On- hausz, Virág, Takács, Karasz, Bódi, Olajos, Száj ez. Belényesi, Károlyi, Horváth I., Tieber, Havasi mezőnyjátékos. A mérkőzés Siofokon. a Bányász-pályán. Iliül órakor Varga J. (dr. Rákóczi. Ágoston) játékvezető sípjelere kezdődik. A területi labdarúgó bajnokság 12. fordulójának két legerdekesebb mérkőzésé Somogybán zajlik ie. Kaposváron minden bizonnyal megkülönböztetett figyelem kiseri majd a Rákóczi es a Táncsics összecsapásai. Ha csak a tabeila alapján ítéli meg valaki, az erőviszonyokat, könnyen tévedhet, hisz a Rákóczi első, a Táncsics a 11. helyen tanyázik. Nos, ennek alapján sima Rákóczi- győzelemnek kellene születnie. Ám ehhez bizonyára a Táncsicsnak is lesz hozzáfűzni valója. A piros-fehérek nem idegenben játszanak:; ók is a Rákóczi - pálya n bonyolítják le bajnoki mérkőzéseiket. Erdekilödtumk a két együttes házatájan, hogy mi újság a kaposvári rangadó előtt. A Rákóczinál azt közöltek, hogy Petrok — akit Komlon kiállítottak — három heti eltiltást kapott, s érvénybe lepett korábbi felfüggesztett eltiltása is. így a hátved ebben a bajnokságban már nem szerepelhet. Bödist időközben porccal megműtötték Pécsén, ő is csak a tavasszal húzhat legkorábban íutballcipöt. Komlón, Nagy és Bíró rúgást kapott, mindketten kihagytak a heti edzéseket, s tegnap még kérdéses volt, hogy pályára léphetnek-e. Vékony betegeskedett, de várhatóan holnapra rendelkezésre all majd. Csaba Gábor ezért csak keretet tudott hirdetni, összealntasra közvetlenül a mérkőzés előtt kerül sor. A zöld-feherek szeretnék feledtetni a komlói kisiklást es győzelmet várnak — annak ellenere, hogy nem becsülik le az ellenfelet; tudjak. nagyon meg kell küzdeni az esetléges győzelemért. Az alábbi keretből kerül ki a pályára lépő csapat: Horváth, Pető II., Pető I., Zentai, Prancz, Csorba, KaTíz óra harminc perc. Balogh Laszlóné művezető a ni unkacsarnokiba siet. kezében hordozható rádióval. Az asztalok föle görnyedő asz- szonyok, lányok leteszik az épp kezükben levő munkadarabot. Délelőtti testnevelés, munkahelyi torna — a monoton munkában elfáradt izmok es az idegrendszer felüdílesére. Rajz Ferencné, Dé- kány Gyöngyi es Boglari Istvánná az eiőtomász. Oda- állnak a többiek elé. s a rádióbői hangzó utasítások szerint bemutatják a gyakorlatokat. A többiek az asztalak között — munkaruhában, de a munkaidő komolyságát kissé levetkőzve — tornásznak. A VBKM 2. sz. gyáregységének NNG-műhelyeben hatvannégyen dolgoznak, s tu.nyomóreszt nők. A munkahelyi testnevelést az idén április 1-től vezették be (de nem tréfaként!), s azóta rendszeresen csinálják. A gazdasági vezetők támogatására is szükség volt — hogy engedélyezzek az öt percnyi kiesést. — A tények azt bizonyítják. hogy a munkahelyi testneveléssel a termeiékenyseg nem csökken, mkaob új erőre kapnak dolgozóink — mondja Apáti Janos üzemvezető. Különösen sokat fáradozott a testneveies bevezetésén — es nemcsak „hivataliból”, hanem meggyőződésből is — dr. Cser Frigyes üzemorvos. Mar 1969-ben próbálkozták a pihentető tornával kas, Gyurics, Hámori, Boros, Vékony, Czabula, Bíró, A agy, Véber, Szőke. A Táncsics csapaténál is több változás varhato a legutóbbi összeállításhoz kepest. Kovács két sairga lapja miatt kiesik a keretből, Maiéin, Varga* I. és Katona sérült, Varga II. es Hammer viszont jatekra jelentkezett. Mint hallottuk, alaposan elemezték a legutóbbi vereseg okait. Bizony, ennyi helyzetet és ráadásul egy 11 -est ts. nem lehet büntetlenül kihagyni. A Táncsicsnál általában elismerik a Rákóczi esélyességét, de az ilyen rangadó, mint hangsúlyoztak, sohasem futott le előre. Bárhogy is alakul az eredmény, a pontokért — aki szerezni akar — nagyon meg kell küzdeni. A Táncsics kerete: Fiifedi. Petro, Hammer. Lajtai, Herbei, Varga II., Zsolt dr., Balázs, Tóth, Jakab. György. Pintér, Martina, Grój, Katona. Bizonyára Nagyatádon sem tátong majd a lelátó. A belelendült somogyi csapat újabb szép bravúrt hajthat végre a Kisdorog ellen! Ezzel nagy szolgálatot tenne a Rákóczinak is. A Boly és a Siklós legyőzése ntan nem is elkeozelhetetlen. hogy az atádiak ezit az újabb akadályt is sikerrel veszik. Ha íigy lenne, akkor a somogyi újonc egy pontnyira megközelítené a mostani bajnokság m eg; lepe I. eset. apa ta t s megszilárdíthatna helyét az élbolyban. J R Áramszünet/ Az Áramszolgáltató Vallalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1982. november 2-án 1.01 órától — folyamatosa*, éjszaka is — 1982. november 4-én 16.00 óráig, valamint 1982. november 5-én 7.00—16.00 óráig a Kisroma-hegyi utón es a llómahegyi utón áramszünet lesz. (2218”<ö a gváír más műhelyeiben. A mostani indítást nagy körültekintés előzte meg; a különböző szintű vezetőkön kívül a dolgozókat is meg kellett győzni a testreve.es fontosságáról. A feltételek leginkább 'az NNG-mühely- ben voltak meg, így a Vöröskereszt es a szakszervezet segítségével itt sikerült rendszeressé tenni a délelőtti mozgást. Prí bitek Józsefné már nyugdíj éiőtt áll, szívbeteg, s a reumáival is küszködik. — Ha kinevetnek, ha nem, a szakszervezeti gyűlésen én is fölálltam — mondja —, és kértem a vezetőséget, hogy vezessek be nálunk a munkahelyi testnevelést. Ugyanis orvosi javaslatra 1978-tol rendszeresen tornázom. otthon például az unokáimmal az esti tv-tor- nát is csinálom, s tudom, hogy a mozgás a délelőtti munka közben is elkel. A műhelyben, szerencsére, jó a légkör, es szinte mindenki tornázik. Persze nevetünk is, de nem nevetjük ki egymást; irtana pedig sokkal jobb leülni a munkaasztalhoz. A rádióiból hangzó vezényszavak azonban csak Raba ETO—Nyíregyháza 2:1 (1:0) Góllövók: Szentes, Poczik, ill. Gáspár. MTK-VM—ZTE 2:1 (1:0) Gollövok: Fodor, Borso, ül. Takács. DMVSC—Békéscsaba 2:1 (1:0) Göllövök: Kerekes Gy. (3), Ä1. Racz. Haladás—Diósgyőr 3:2 (1:2) Góllövők: Hegyi, Gáncs, Hati- zear. ill. Borostyán (2). PMSC—FTC 4:2 (2:0) Góllövők: Torna. Schultheisz, Dobany. Lutz, illetve Pöiöskei, Szokoiai. Vidám sportolókat, szurkolókat köszöntött tegnap, délelőtt az szb- es a KISZ- titkár a Kaposvári Húskombinát új sportpályáján. A küzdőterem mintegy 60—70 dolgozó harcolt a fölösleges dekák es kilók ellen; húsipari szakmunkások, rakodók, irodai dolgozók, szerelők — mindazok, akik a társadalmi összefogással e pályát építettek. Az szb-tátkár elmondta, hogy szombatonkáoszt okoznának a tornázok között, ha nem volnának olyanok. akik ismerik a szakkifejezeseaet, akik tudjak. hogy mii es hogyan kell végezni. Az eiótornászok jó- előre megkapják a délelőtti testneveies programját is. rajzokkal illusztrálva, s így. ha keli, otthon is kipróbálhatják. — Tervezzük más üzem részekben, műhelyekben is a deieiöUi üdítő mozgás rendszeressé tételét — mondja Korb László, a tö- megsportbizottság vezetője. — Gondunk az, hogy a feltételek nincsenek meg mindenütt, s a dolgozók szemléletét is nehez alakítani. Érdekes, hogy legtöbbször az aktív sportolókkal nehez dűlőre jutni, mert komolytalannak tartják . .. Itt, a 2. számú gyáregységben még két műhelyünk van: az öntödében nincs alapja a délelőtti tornának, a forgácsolóban azonban szeretnénk bevezetni---- 1 T izenegy óra. Mi távozunk a műhelyből, az asszonyon es lányok pedig isimet az asztatok föle hajóinak, s végzik munkájukat. Bp. Honved—Csepel 3:3 (3:0) Go üdvök; Varga (2, mindkettőt ll-esből), Gere, ill. Krisztin (2), Kincses. Videoton—Vasas 0:0 1. Raba ETO 10 8 — 2 39- 3 A6 2. Csepel 1« 6 3 1 20-14 15 3. FTC 10 b 1 3 2^-16 IS 4. Bp. Honvéd 10 5 2 3 19-15 12 5. Ü. Dózsa 10 4 3 3 17 :15 11 6. Vasas 10 4 2 4 20-17 10 7. Debrecen 10 3 4 3 11-13 10 8. Halad as 10 4 2 4 12-16 10 9. Videoton ló 4 I 5 líó-16 9 16. Pécs 10 4 1 5 18-21 9 11. Békéscsaba 10 3 3 4 16-19 9 12. Diósgyőr 10 5 3 4 14-17 9 13. MTK—VM 10 4 1 5 14-26 9 14. Tatabánya 1« 2 5 5 11-15 7 15. Nyiregyh. 10 2' 2 6 8-16 6 16. ZTE 10 2 1 7 8- Ti 9 ként kézilabda, foci. asztalitenisz és sakk van napirenden, s mind a férfiak, mind a nők szívesen sportolnak itt. A szakszervezeti napok keretében rendeztek meg a tómegsportdélelőttöt: emellett házi bajnokságokat és teniszversenyt is tartanak. Egy kaposvári vallalat tehat — jo ötlettel — szelesre tárta a sportolási lehetőségek kapuját. A TOLNA MEGYEI TEJIPARI VÁLLALAT pályázatot hirdet DOMBÓVÁRI ÜZEMÉNEK üzemigazgatói állására Feltételek: Agrártudományi egyetem: mezőgazdasági vagy élelmiszeripari főiskolai végzettség es legalább 5 éves vezetői gyakorlat. A pályázatokat részletes szakmai tevékenységet ismertető önéletrajzzal a vallalat személyzeti es oktatási osztályára kérjük. Szekszard. Keselyüsi m 9. (87624) M. J. PC ti ORTsp^RTSPORTlfömaSPOR' Lsport^^lljf^r*sPorfí iBQRT sport B^ort^Sor" sport SPOl Rangadók a területi bajnokságban Gy. L. Tömegsportnap a húskombinátban HÍREK A nap 6.26 órakor kél, és 16.29 6raknr nyr»f«é5flk; a hold 16.27 órakor kél, é« 4.39 ó rakor ítyugmrik., A várható időjárás: Párás, sokfelé ködös, csendes őszi Mő, Eső s#= hol sem lesz, le gföljebb köd szí tálás. Napközben a Dunántúlon időnként élénk ftéü, délkeleti szél lesz. A legmag-asab b nappali hőmérséklet n*#, W9r sárnajp 8 és 13 Celsius-fofc között alakul. OKTÓBER 31 YASARNAP Farkas 79 négy találat A Sportfogadási és Lottó- igazgatoság közlése szerint a 44 játékhétén öttalaiatos szelvény nem volt A nyeremények a nyererrvenyilleiek levonása után a kővetkezők: négy talaiatot 79-en érték el — az ó nyereményük egyenként 106 ezer 593 forint; három talalatra 551, kéttalála- toe szeivenyre 24 forintot fizetnek. — Klubvezetőknek szervezett tantoi vamot Vesen a nagya'iadi KlSZ-bizotlsag. Az ifjúsági klubok irányítót az utóbbi három nap során előadásokat hallgattak, s módszertani bemutatókon adtak át egymásnak tapasztalataikat. — Faipari árutermelő es szolgáltató szakcsoport alakult a nagyba jomi Somogy Ipari Szövetkezetben. A tizennégy főve! létrejött csoportnak lakossági szolgáltatások ellátására és a szövetkezet áltál gyártott termékekhez alkatrészek és fődarabok készítését végzi A megallapo- das szerint a szakcsoport tagjai használhatják a szövetkezet gépéit, berendezéseit. — Nyolcszar/ bárányt száClítotlak a megye jón,tenyésztő gazdasagai Békésbe Az aUa- tokat a Telékgerendasi Állami Gazdaságiban hizlalják, s ezt kővetően értékesítik. — SZAKMAI VETÉLKEDŐT rendezett tegnap Kaposváron a megyei közlekedésbiztonsági tanacs. a Dél- viep es az Autoközlekedesi Tanintézet. A Déiviep 125 gépjármu-vezetöjenek nemcsak kresz-ismereteit kellett bizonyítania, hanem üzemanyaggal takarekoskodo autóvezetésből is szamot kellett adnia tudásáról. A 2t éves Takacs László szerezte meg az elsőseget. — Szociális epületsoet adtak at a kapolyi termelőszövetkezet textilfestő melléküzemében. 18 asszony munkakörülményéit javították az uj -öltözők, mosdók, étkező megépítésével. — Tanácsadó az értelmiségi munkavállalóknak. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők elhelyezkedése esetenként ma is gondokat okoz, elképzeléseiknek megfelelő munkakört néha csak hosz- sízas kereses. esetleg gyakori munkahelyváitoztatás után találni. Ezen a gondon igyekszik segíteni a Munkavállalási Tanácsadó Iroda: munkatársai vállalják, hogy ha a jelentkezéskor nincs megfelelő hely. később telefonon vagy levelben értesítik az érdek lód őket. — Haáászlészeaon van a szegedi konzervgyárban. December végéig kétmillió doboz halászlét készítenek; ez a mennyiség a tavalyinak négyszerese. — Az uruguayi oktatási és kulturális miniszteri,um Ko- dá!y-emlekeslet rendezett Montevideoban. Előadást tartottak Kodály életművéről, majd Centro Para Los Artes kórusa Kodály-dalokat adott elő. Hétfői ügyelet: este 8 óráig. Telefon: 11-510. 350 évvel ezelőtt, 1632. o-któber ítt-én swBüJeiett, és 43 éves korában, 1675-ben hall meg Jan Vermeer van Delft holland festőművész, a XVII. századi holland festészetnek Rembrandt me lie« legnagyobb alakja. Eletérő! keveset tudunk. A források alig említik nevét, s a maga korában nem nagyon ismerték. Ügy látszik, nem kapott jelentős megbízásokat, müveit nem adta el. Élete utoteó éveiben főleg műkereskedelemből élt. Halála után képeit elárverezték. Művészete sajátos helye* foglal el a holland festészetben. A korabeli festészetre jellemző egyszerű motívumokat. zenélő csoportokat, szobájukban fogilalatoskoclo .asszonyokat, zsánerszerít port- réskat festett, ám a hétköznapi téma motívumai az ő kompozícióin átszellemülnek, s csöndes, elméiyük figurái sajátos álomvilágának kifejezőivé válnak. Festményeittek keletkezési idejéről megoszlik a művészettörténészek véleménye, abban azonban egyetértenek, hogy legszebb kepeit az 1660—7ó-es években festette. A budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött, szug- g észt ív Női arcképet is meleg kolorit, mágikus fényhar- tás, álomszerű lebegés jellemzi. A bécsi Kunsthistorisches Museum féltve őrzött kincse mű veszi világának egyik legtisztább megnyilvánulása., a Műterem (vagy a festészet allegóriája.) című képe. Ez — allegorikus célzásaival — a valóság nehézségeitől a költészethez, a multihoz, a színek és a fény varázsához menekülő művésznek utolsó nagy ajándéka az európai festészet számára. — Történelmi lelet. Egy kijevi kolostorban megtalálták a XI. századi híres orosz krónikaíró Nyesztor földi maradványait. Legismertebb „Elbeszélések az átmeneti évekből” című munkája. A* ősi épületben az érdeklődők hamarosan megtekinthetik az egykori történetíró mumifi - kait testét. Balladamondó verseny Az Arany Janóé haia ianak lOtt. évfordulója alkalmából meghirdetett bailadamondo verseny kétnapos döntője tegnap kezdődött Nagykoroson. A megyei döntőkből bejutó 64 középiskolás, valamint 48 szakmuBkastanuio közül a 30 legjobb szavaló ma meri össze tuhasát — az elsőségért. — NAGY SIKERREL vendégszerepelt Berlinben test vervarosunk Kalinytn vonás negyese. A nőkből álló együttes nemreg hazánkban is föllepett. — A Ifnctoris Régieepe együttes hangversenyére ma délelőtt tizenegy órakor kerül sor Kaposváron a Somogyi Képtárban. — Majdnem 200# tűzhelye« és beépíthető konyhai hűtőt készít a jövő hónapban a papai Elekthermax gyár. Megrendelője a holland Pelgrim cég. Ez évben szállít ják. — Dr. Vétek József fogorvos rendelőiét ismét megnyitott«. Kaposvár. Németh István fasor 29. szám alatt. (228943) — KEDVEZMÉNYES ÜDÜLÉS nyugdíjasoknak a KESZTHELYI HELIKON SZÁLLODÁSÁN 1982. november 1-től december 19-ig, es 1983. janmar 3- tx>l április 1-ig. Kétágyas, fürdőszobás szobában 128 Ft személyenként, naponta reggelivel, kétágyas fürdős szobában. 1 fő esetén 200 Ft /fő nap. A kalkulált arakon felül 10 Ft fő nap üdülőhelyi diiát számolunk fel. Szobafoglalás : Hole! Helikon, Keszthely, Tel.: Keszthely kl-SJi Telex: 3ó-2’T6. vagy Darmb**# Travels, löö2 Budapest. Marti- ne Mi tér 8. TeL: 17*-#». Tel*». 2Z-bo42. *#**1*) Labdarúgó NB I