Somogyi Néplap, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-17 / 244. szám

Házi Ferenc: ZTE A Kaposvári Rákóczi el­nöksége az alabbiak közlé­sére kérte fel lapunkat. Az egyesület és a ZTE között megszületett a megállapodás, melynek értelmében a ka­posváriak hozzájárultak Há­zi Ferenc átigazolásához. Mint ismeretes, a labdarúgó már hónapokkal ezelőtt el­költözött Zalaegerszegre, és együtt készült az NB I-es csapattal. Házi immár a ne­gyedik labdarúgó, aki az NB Il-'ből történt kaeses óta első osztályú csapathoz ke­rül Kaposvárról. Bemelegített hazautazás A tmiafkoeó ezúttal is be- melegítessei kezdődött. a mérkőzés azonban elmaradt. Péntek este Kaposváron, a Toldi iskola tornatermében mm iegj) félszaz érdeklődő gyűlt össze, hogy szemtanúja legyen a K. Táncsics SE— ferencvárosi Vasutas NB li­en fern kosárlabda-mérkő­zésnek. Az összecsapásra azonban a játékvezetők nem erkeztek meg. s a vendég- együttes edzője félóra vára­kozás Man visszaküldte öl­tözni a játékosait. Hiá ba kertek a laaposoanak, hogy *z ilyen esetekben szokásos, \ s az országos szövetség Oktal jóváhagyott módon a két ed­ző vegye kezébe a sípot. A fővárosi szakember bírás­kodni nem volt hajlandó, sőt a szükség-játékvezetőt sem fogadta el. Inkább haza­utaztak, váltóivá ezzel a kockázatot, hogy esetleg meg egyszer Kaposvárra kelt )on- niük. Hiszen a Táncsics vét­len, s így pályává lasztm jo­gát semmiképpen sem ve­szítheti el. Kíváncsian var­juk az országos szövetség döntését az ügyben. ßy L. A listavezető Siófokon Egyik legnehezebb bajnoki mérkőzésé előtt áll a Siófo­ki Bányász. A listavezető Volán iátogat vasárnap Sió­fokra. Jó idő eseten nagy számú közönségre számíta­nak a sportegyesület irányí­tói. A játékosok nagy szor­galommal készülnék a baj­nok) elöli ellen, s szeretnék most mar a halas közönsé­güknek bebizonyítani, hogy az utóbbi hetek javtik) ered­ményei nem voltak véletle­nek. Fogadkoznak vala­mennyiem, hogy nem egy­könnyen adjak a pontokat, nagyon szeretnek, ha azok az 6 tarsolyukba kerülné­nek. Ha egy kicsit jobban odafigyel a vedelem, és Tie- bereicnek vegre most mar ki,K>n a lépés, ug!y nem el­képzel hetet len a döntetlen vagy akar a győzelem meg­szerzése. Olajos es Szabó továbbra is serült, Szajez pedig az esküvője miatt fog hiányozni a mérkőzésről: Szőke Miklós edző a kovet- <ezó kereroo! Közvetlenül a mérkőzés előtt jelöli ki a pályára lépő 11-et: Horvath II., Málics, Brettner, Parda- vi, Onhausz, Takács, Virág, Karasz, Boái, Belényesi, Havasi, Karolyi, Horvath I., 'lieber. Molnár József NB I -es eredmények Hadadás—C. Dózsa 3:* (1 á) Szómba mehr, 9*00 nem. v.: Maczko. G.: Fitos {24. Ktricsan. Csepel—Nyíregyháza 3.1 (1:1) Csepel. ÍOOfl néző, á_ Hartmann. Bp Honved —ZTE 11 ft :«* Zalaegerszeg, 2500 néző, V.: Nagy B. G.: Esterhazy Hl Varga I. Pen leken játszották: FTC—DMVSC 4:0 (2:0) Népstadion, 10 000 néző, Nemeth L. A sportvilág új csillagai MandHkova ÍÍWO júniusá­ban a mutt es a jövő csapott ösz- sze Wimbledon­ban, az AH Eng­land Club tizenöt­ezer nézőt befoga­dó teniszpályáján. Az egyesben es párosba® nem ke­vesebb, mint húsz bajnokságot nyert Bdlbe-Jeaíi King nagyobb tapasz­talata ekkor meg érvényre jutott, de Hana Mandiá- kova, a Sparta Prags szakosztá­lyában felnőtt, a nemzetközi szö­vetség áltál ifjú­sági világbajnoknak nyüvá- n&ott tizenhét eves diáklány joneha-ny alakítással leadta névjegyét. A mosolygós Han- ka azutan 1980-ban mar öt Gorsand Prrx versenyt nyert, s az Egyesült Államok nem­zetközi bajnokságán a dön­tőig jutott. Könnyed mozgá­sát, roboamékoinysagat nyíl­va nvalóan a két olimpián, Melbourne-ban és Romában rajtolt,, tázenegyszeres baj­nok vágtazó édesapjától örö­költe, aki egyébként a ki­egészítő, atlétikus jellegű fu­tóedzéseinek összeállításá­ban es vezetésében évek óta segítségére van. De nem­csak mozgása könnyed, a já­tékban is mindent tud. Nincs gyenge, sebezhető pontja, s így azután váratlanul irány­zott eies tenyereseivel és erőteljesen pörgetett fonák­jaival, s nem utolsósorban eiményszamba menő rop­Portiscii kikapott, Ribti éllovas t Két magyar sakkozó ér­dekeit ezekben a napokban Jugoszláviád es holland ese­ményeken. Az újvidéki ve­télkedés függőnapjan Rrbli Zoltán nem volt érdekeit, egyik riválisa, a jugoszláv Kanajjca viszont igen; meg­nyerte a szovjet Szuetyin euens. függőjét, így felzárkó­zott Rjbii Zoltán mellé. Ma nákettój üknek 3,5—3,5 van. Tilburgban az „Interpo- lw” elnevezésű jelentős sakktorna 10. fordulójában Poirtasoh Lajos világos bá­bui elonyet sem tudta ki­basznám!. kikapott 44 lépes után a holland Sosonkolol. G.: Lazsányi, Kmcses, Szecsi (öngóli, ül. Kiss. Twas—Bekesejmbn 1A Fay MOO néző, v.: Hu­ták. G.: Varad!. Rfxer, Izsó. Kába ETO— Pees 3:1 (2:1) ®Tór, 1* ••* neaá, v.t J*­czina. S.: Harwrid« (3D, egyet U- estoőli, Buresa, ül. Dobany. G.; Murai, Szokolai, Nyi­lasi. l. Rába CTO 8 7 1 25-4 n 2. FTC 8 t 1 1 23-9 13 3. Csep«! 8 5 2 1 15-11 12 4. vasa* 8 4 1 3 19-M 9 5. Homed 4 1 3 13-11 9 «. Ü. Dó?»* 8 2 3 3 IS-14 7 7a Békéscsaba 8 2 3 3 12-*5 7 8. Pécs 8 3 1 4 11-14 7 9. Debrecen 8 2 3 3 8-11 7 W». Videoton 7 3 — 4 12-13 6 11. Tatabánya 7 2 2 3 9-u 6 12. Diósgyőr 7 2 2 3 1Ö-13 6 13. Haladás 8 2 2 4 8-W 6 14. ZTF 8 2 1 5 8-13 5 75. Nviregyh. 8 2 1 5 6-13 5 M». MTR-VM 7 2 1 4 5-16 5 Válasz egy bírálatra térvel ekőbö az ausztrál majd a francia nemzetközi bajnokságot nyerte meg es Wimbledonban is a döntőig jutott. Néhány héttel koráb­ban Párizsban a Ohris Evert- Láovd szamara kedvezőbb lassúbb, salakos pályán dia­dalmaskodott az amerikai bajnoknő ellem, aki azutan a gyors, Banka. játékát segítő wimbledoni füves-pályán még visszavágott. A tavalyi ponton — amelyet a magyar televízió is közvetített — csalódást keltett jatéka, mert a máskor jól bevált, megszo­kott támadások es csodás röpték helyett jobbara gsak az alapvonalról próbálkozott. De meg van ideje, hiszen csak februárban ünnepelte huszadik születésnapját. A nöí nemzetközi élgárda mai jatekerejet, felfogását tekint­ve Hana Mamdlikowa jelen­leg is a legjobbak egyike, de a jövö u loiemeietien »agy bajnoknője lebet. A nwrH héten „Regi csa­pat új köntösben” címmel ívtunk a Kaposgep VL volt aazKniiteniszezoiröl, akik ma mar somogvsardi színekben szerepelnek a harmadik vo­natban A szakosztály meg- szüntetesenek okairól nyilat­kozott nekünk a Kaposgep VL egyik vezetője, melynek néhány megadapitasat a volt sportolok sereimesnek talál­tak. Ezzel kapcsolatos Kifo­gasaikat közöltek voft egye­sületük elnökével is. aki több pontban egyetértett velük. Ezekután kmotek eä vála­szukat a sportolok, s leve­lüknek av. jaevonatkozo ré­szét a teljes igazság fced- veen most Közreadjuk. „A Somogy» Nép lapban megjelent utassal Kapcsolat- ben kiegészítésül a követke­zőket kívánjuk közölt». A Kaposgép VL asztalitenisz- szakosztályánák a műit éve voir, a legeredmenyesebb. Az első csapat az NB IlI-ban harmadik, a tartalékcsapat a megyeiben első lett. A szak­osztály csaknem harmtncíós utánpotlasKorú versenyzőt is foglalkoztatott. Kétségte­len. hogy a vezetésünkben időnként volt bizonytalan­ság. ez azonban asr eredmé­ny esseget neta veszeiveztette. Nem tech a valóságot, hogy au. aszta ii teniszezőnkéi több gond volt, mint a toriba szak­osztállyal! együttvéve. Mind­össze egy fegyelmit törtet­tünk, amely háromba vi el tiltást vont maga után. Meg­ítélésünk szerint a felnőtt - es utánpótláskor» verseny­zők többségé rendszeresen reszt vetít az «tízeseken, es a munkáját fegyelmezetten vegezte. A szakma* Irányí­tás nem volt sem jobb. sem rosszabb, mimt a mi sport­águnkban ezen a szinten szokás. (»?*?? a szerit.) Szeretnénk megragadó! se atkaumait es ezúton is meg­köszönni volt egyesuietunk- nek. hogy a működésűnkhöz szükséges feltételeket a kö­zeim útiig Euztosi tóttá.” Eddig a válasz, s remél­jük, hogy most mar vegieg nyugt »pontra kerüit ez az ügy. Sokakkal együtt mi is bízunk abban, hogy a szak­osztály tagjai új egyesüle­tükben nemcsak a fehér, ha­nem a zöld asztal melllett is megadjak majd a megíeieiő választ. Gerulaitis pácban A bizonyíték tárgy* magnószalag, ame­lyet Jeffrey Hail rögzített A feivetelen egv telefonbeszetgete« hallható, melynek egyik szereplője bizonyos Tony Góbié, akit a New York-i bíróság azzal vádol, hogy kábítószereket adott el világhír« tenisze­zőknek, meghozza a tehető ieglbor&osaob áron. A számos New Torit A lafAwm idézett ominózus beszélgetés néhány resziete a kö­vetkező : — Hallottál Gerulaitísről? — Azt hiszem, ja persze, az egy híres teniszező... — Igen, s nem is akármilyen, az ameri­kai ranglista 5. helyezettje. — Ö is? — Bizony, s ha tudni akarod, még na­gyobb nevek is szerepelnek a névsorban. — Es ők is? — Hát erre pontos -dinar* nem tudok adni, de majd seeóbe erk — És a* a Serwfaitis mennyé fizetett? — Húszezer dollárt. A szövetségi kábitószeiösztáiy birtokába került magnószalag meghaltgaiasa után a bíróságnak azt keli eldöntenie, hogy Vitas Gerulaitis valóban elt-e a kokainnal, az egyik leghatásosabb kábítószerrel, amely minden sportág doppinglistáján szerepel, nem beszelve a polgári törvényekről. A vi­lághírű sportolo ügyvedje vedence neveben minden állítást tagao. a magnoielvetelt „mesterséges” bizonyítéknak minősíti, il­letve egyáltalán nem ismeri el azt. A hely­zet viszont az, hogy egy kaliforniai gyógy­szertár alkalmazottja a szövetségi nyomo­zóknak korábban mar beszámolt arról, hogy Tony Goble többször is kokaint vásá­rolt a patikájában, nagy teteiben. Mivel Goble semmifele betegségben nem szen­ved, nem lehetett szükségé a veszélyes ké­szítményre, fennáll a gyanú, hogy mégis csak összekötő volt a patika es a tetsszvi- iag i*agj*aga. AonátL HÍREK '!■ • -''-fi, - • . . A »«f> *.(»6 Aratom- k*l, é* Aratom nyn?r**flt; a hoM 6.Í1 Aratom kél, én 15,33 Arakw jBfjJusgnnrtk. A várható időjárás: Ma amAKszert* rveneén feflhős, tDteywnő»« napos. Rám id« várható. Az eleinte me« eyakran eró» északneragati, éssatri né* vasár­napra mersé którttk. A Jectnaeasabh nanoak h»n«tut%twt vaaSrasr K es IS fok között alakot. | OKTÓBER J7 VASÁRNAP H«dvig Hatvanegy négyes A Sportfogadási es Lottó- rgazgatosag közlese szerint a 42. játékhétén öttalaiatos szelvény neim voiL Négy 6a- láiaAot hamvanegyen es tek ei, nyeremenyuK egyenként 138 320 formt. Hai-ona taia- iaka 5714 fogadónak veit, nyereményük 738 k>n*t A két tata latos nyeremények szama 184 416, ezekre 28 io- ramtot fizetnek. — Köveink "Bt giiumcl Fejér megye szellemi termé­keik bemutató kaálHtáis nyí­lik holnap Székesfehérvárt«. A november Hl-ig megte- IriTithető bemutatóvai egy- ídőben előadások hangzanak el a kiállított termékekről. — Csaknem négyszásever nózsetövet nev^. evemte a Siófoki .Miami Gazdaság al­sóié keresi faiskolája. A nyu­gati piacokra is exportált rózsa tövek negyedrészét a gazdasag dolgozói szerződé­ses alapon termelik meg. — Hl.AGYAR KULTURÁ­LIS ESTET tartottak petite­ken este a waskingtom nem­zetközi klubban. A klub tag­jai előtt dr. Petrán János washingtoni nagykövet be­szélt Magyarországról, ha­zánk kulturális és történel­mi hagyományairól. A 300 résztvevő nagy tetszéssel fo­gadta Magyarorszag első, egesz estere szóló bemutat­kozását az amerikai főváros­ban. — „Csere" — kaposvá­riakkal. Tévefílmet rende­zett Jurij Triionov regényé­ből Goühár Peter. A művet szerdán 21 óra 30 perces kezdettel látjuk az 1. mű­sorban, Koltai Róberttel a főszerepben. A kaposvári színház művészei közül Jor­dan Tam as es Dánffy Sán­dor is játszik a filmben. — A tervszerűségnek es a treativiuasinak a reklámban betöltött szerepe volt a té­mája annak a konferenciá­nak, melyet pénteken ren­deztek Szegeden. Az orszá­gos tanácskozáson a reklám hatékonyságának újabb meg­oldásait keresték a szakem­berek. — Étolaj töltését oldotta meg a Ba talon Fűszert és a lengyeltóti tsz. Ötliteres mű­anyag flakonokba csomagol­jak az étolajat, és a vendég­látó vállalatoknak. üzemi konyháknak szállítják. — Olajadagoló miniszer- vizt létesített Budapesten a jakói teesz. A négy szakem­berrel működő javítóreszleg eddig negyszazezar forint nyereséget hozott. — Julien Lennont, * Beatles egykori vezetőjének fiát is várják december kö­zépén arra a Beaties-emlék- kiálutasra. amit a Budapest Sportcsarnokban rendeznek meg. — Hegesztés közben fel­robbant egy kormanvossze- kótő nid tegnap reggel a göllei téesz gépműhelyében. Harman suiyosan megsérül­tek. Hétfői ügyelet: este 8 óráig. Telefon: 11~510. 75 évvel ezelőtt, \ i«07. Oktober r-en beleteti, e*. fiatalon, ai»* 3£ eves ko­rában, 1943-ban pus»uk á, Ukrajnában intnvkas?x>^rá>a- k>sivem Aotal János jiitinnw nista író. újságíró. Kora iffrfesagában kot­tássá! volt rá édes a«>ia, An­tal Márk. a T an arak őz társa­ság mozgalmaiban és harcai' ban résztvevő knzépiekoiaá tanar. A családnak a laruct- hatalom leverése után rnene- küime kellett: előbb Becs­ben. majd Kolozsváron to­lattak otthonra. Antal Jaaos 1328-tói ismét Bsuiaoesten tar­tózkodott, s bekapcsolódott az iflegáVis KMP munkájába. Cikkei jelentek meg a wwV ban, a Korunkban, a Társa­dalmi Szemlében, a Gondo­latban, a Forrásban. Az 1MA- as években részt vett a szakszervezeti ellenzék moz­galmában is, ahol a sajté munkáját irányította. 1954- ben a Kommunista es a Pártmnnka munkatársa, ké­sőbb a Kommunista szer­kesztője lett, A magyaror­szági egységfront-mozgalma* szolgálta A magyar demokrá­cia erői című cikke, amely a Gondolat 1937 júiáusi szá­mában jelent meg. Antal Jánost 1937. október 1-én letartóztatták. hatévi börtönre ítélték, majd 1942 őszén büntetőszázaddal az orosz frontra vitték. A doni áttörésnél már betegen került fogságba, s életét nem lehe­tett megmenteni. Néptanctaláikezó Országra néptáncra hrl#l- kozó kezdődött tegnap Szek- s zár dón mintegy ötszáz sze­replővel. Baranya, Bacs-Kis- kun, Csongrád, Fejér, Tolna, Vas és Veszprém megyéből tizenegy együttes táncosai és zenekarai mutatták be válo­gatott versenyműsorukat. — WETELÖSZÜLÖfC ál»- KÚTJÁT rendezik meg ked­den a Mar coli Városi Ta­nnes nagytermében. Előadó ár. fír ban István, a Somogy megyei Gyermek- es ífjú- sagredetmi hntezet igazgató­ja. — ftyíüv gyengén navM kodó szövetkezet vege* Sa­iden meliorációs beruházáso­kat a talaj terimőkepessegé- nek fokozása érdekében. Ezek a® üzemek a megyei támogatási alap roöb rmot negyvenhat szazaiekat kap jak meg. — Gázolaj helyett alho bolt hasznainak kiseriet- keppen egy MTZ-traktor meghajtására a baóonnat IKR termelési rendszer technoló­gusai. Az átalakított motor a Diesel üzemanyag mellett 20—40 százaléknyi alkoholt fogyaszt. Ha a módszer a kísérletek sora n beválik, a rendszer kidolgozza majd a széles körű aizamazas mód­szereit. Az olajat kiváltó al­koholt egy eb sent mezögaa- dasagi melléktermékeköől é* hulladékokból állítják elő. — A VI. ötéves terv enen. giagazdálkodasi feladatairól, eddigi tapasztalatairól elő­adássorozat zajlott a héten a fővárosban, a Technika Há­zában. A csütörtökön es pén­teken elhangzott előadásokat vita követte. — Expressz-hírek. lenmgrirl ififlü. november 6—10. utazas; repülővel. Teljes ellátás. A részvételi óit: 445« Ft. fő. Szil­veszter a Magas-Tatnaban. Hor­ny Smokovec. 19S2. decemoer 9» —t»S3. januar 2. Utazás: \ un Hi­te' A részvételi díj. IS-?« Ft fő. Jelentkezés és felviláeositiás: ExDressz utazási iroda. Kapós- var. Ady E. u. B. Tejelőn: W-36«. (8946t) — Meat étikére« * Zsrefte Árul­hat műszaki osztályéira 7é 'ite rés mcivhtjtó. *me»>

Next

/
Thumbnails
Contents