Somogyi Néplap, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-14 / 215. szám

Az: ,,U Fleku'-ban Mh@B a s@rf Az egyik cseh népdal azt zengi: ,.Ahol a sort fő­zik, ott a jó vi­lág ..Erről ta­núskodik a prá­gai „U Fleku” ét­terem is. Egész évben tolonga­nak itt a hazai és a külföldi turis­ták. El üldögélnek a nehéz tölgyfa- asztaloknál, s szo­pogatják a nedűt, amelynek hírne­ve már régen túl­szárnyalt Cseh­szlovákia határa­in. A bájos falfest­ményekkel díszí­tett vendéglőt mindenki ismeri. A kis sörfőző, a kulisszák mögött, ahoi a híres-ne­ves flekkbeli 13 fokos sör születik, a látogatók előtt titokban marad. Az ó{,on óra az > u F,ekl1” feliratú cégérrel Épp ez volt az kat az W99-bcn alapított sörözőbe oka annak, hogy felfedező útra indultam a Flekkbe. Kísérőm, az ottani sörfő­zőmester, Ivan Chramosil volt. Mint ő maga mondta, a sörfőzéshez merő véletlen- ségből jutott. Gyermekko­rában erdész szeretett volna lennni, nem jutott azonban be az erdészképző iskolába, így hát a sörfőzést tanulta ki. 1971-ben lépett munká­ba az „U Fleku” sörfőzőben. Minden kezdet nehéz. Az' új sörfőzőmesternek „meg kell hódítania a sört”, saját szájíze szerint kell kialakíta­nia, sajátos zamatot kell te­remtenie. Hiszen ahány rör- főző mester, annyiféle sör. Minit minden művésznek, a sörföző mesternek is saját, egyem „kezjegve” van. A mester megérzi azt a pilla­natot, miikor kell valamit hozzátennie vagy éppenség­gel mikor kell óvakodni at­tól, hogy valamilyen helyte­len mozzanatot kockáztasson meg. A cseh sörfőzőtudomány hagyománya Ivan Chramosil személyében folytatódik. A legkisebb csehszlovák sör­gyárban kifejtett tízévi te­vékenysége folyamán sok dicséretben volt része. S nem csupán laikusok részé­ről — az „U Fleku” sörö­zőbe ugyanis valódi szakér­tők járnak. Föltettem neki a -kérdést, hogyan is főzik az ilyen nevezetes sört. A recept nem titok, mon­dotta. A sörgyártáshoz négy­állandóan csábítja a turista (Foto — Orbis—KS) féle malátát, használnak: a pizenit (ebből készül a vi­lágos sör), és három külön­leges fajtát: a münchenit (a bajort), a karamellest és a pörköltet (színest), amely a sör barna színét adja. A malátát ledarálják a daráló- gépen, majd a főzőhelyi­ségbe kerül, a cefréző szű­rőkádba, ott meleg vízzel keverik. A meleg víz és az enzimek hatására a maláta megcukrosodik. malátaki­vonat keletkezik belőle, s azt cseh komló hozzáadásá­val katlanban főzik. Majd szűrőn megy át. ez a komlót leválasztja, s létrejön a fia­tal- vagy újsör. Ezt 50 Cel- sius-fokra hűtik a -hűtőkád­ban. onnan a permetező hű­tőbe kerül, ahol 5 fokos er­- ■■ ­...... , A Barbara­Regi vita, hogy mi a kul­túra es mi nem az, de ez a vita most. úgy hat új fény­be kerül. A vita színhelye ezúttal az NSZK. Ott, Frei- burgtól nem messze, a Fe- kete-erdóben. a szép nevű Barbara-ezüstbanya 392 mé­la« melvsegeben vagyunk. A táróban páncélozott be­tonbunkert latunk. Bejáratá­nál serény cipekedes folyik. A munka vezetője készség­gel ad felvilágosítást: atom­háború esetére pakolnak ide, mikrofilmeket. Miért? Azért, hogy a 270 millió mikrofilm­kocka megőrizze — a túl­élőknek — a ..nemet kultúr - örökseget”. — Elsőrendű kulturális ér­tékekről van szó — mondja —, amelyekről a mikrofilm- gyűjtés 2000-ig tart. Kézenfekvő a következő kérdés: mit tartanak kultúr- értéknek, kuituróröksegnek. Mi van a filmeken? S ugyan­ilyen természetes lehetne a válasz: magától értetődően Goethét éss Schillert, s per­sze Thomas Mannt es Ber­told. Brechtet. meg Beetho­vent, Bachot és Brahmsi, nem is szólva Kantról. Koch- ról és Einsteinről. Igen, a nemet kultúrörökség elké­pesztően gazdag. Annyira, hogy még a 270 millió mik- rofiímkockát is kitölti. Csakhogy a felvilágosítás — enyhén szólva — meg­döbbentő. bánya titka — De sok. Laz ott más is. Nem hiányoznák majd Rom­mel tábornok 1941—43-as afrikai hadjáratának iratai, a hitleri „vaj helyett ágyút” kampány dokumentumai, s persze a Harmadik Biroda­lom kancellári hivatalának aktai. élükön Hitler szemé­lyes irataival. Történelmileg érthető ez. Egy kérdés azonban meg hátramarad azért. Vajon mi­ért nevezik a Barbara- bánya bunkerjének tervezői- szervezői mindezt „kuitúr- örökségnek”? Z. P. Gázszünet! Értesítjük T. gázfogyasz­tóinkat, hogy 1982. szep­tember 15-ém 12-től 17 óráig Siófok egész területén gázszünetet tartunk. Kérjük, gázkészülékeiket szíveskedjenek elzárni. KÖGÁZ-üzem Kaposvár (204986) jedesi hőre hűtik le. Az így lehűtött újsör tizenhárom napig erjed, utána átviszik az ászokpincébe, s ott a hordókban még további négv héten at forr. Ezután a sór a vendéglő pinceiébe kerül, onnan pedig a legendás ter­mekbe ... M. K. Hivatalos devizaárfolyamok szeptember 14-től Vételi Eladási árf. 10C egységre Demonem forintban Angol font 6 601,53 6 614,75 Ausztrál dollár 3 691,92 3 699,32 Belga frank 80,30 80,46 Dán korona 432.47 433,33 Francia frank 545,49 546,59 Holland forint 1 406,94 1 409,76 Japán jen 1000 147,11 147,41 Kanadai dollár 3 107,80 3 114,02 Kuvaiti dinár 13 185,25 13 211,65 Norvég korona 557,10 558,22 NSZK-márka . 1 544,51 1 547,61 Olasz líra (1000) 27,38 27,44 Osztrák schilling 219,65 220,09 Portugál escudo 43,77 43,85 Spanyol peseta 34,06 34,12 Svájci frank 1 804,48 1 808,10 Svéd korona 620,60 62«. 34 Tr. és cl. rubel 2 597,40 2 602,60 USA-dollár 3 838,13 3 845,81 Az áflamkozi megállapodásokon ala­pulo hivatalos árfolyamok változat­tanul o június 8-i közlésnek meg­felelően vannak érvényben. Építők, építtetők, figyelem! — Nem, nem; ezek nem szerepelnek a mikrofilme­ken. — Hát akkor mi az ördö­göt vettek föl rájuk? — Hivatalos aktákat — így a tárgyszerű válasz. — Például a német birodalmi kamarai bíróság döntéseit. 1573-tól 1806-ig; Köln városi tanácsának jegyzőkönyveit 1396-tól 1798-ig; személyes iratokat Bismarck kancellár­tól. — És nem sok erre a cél­ra 270 millió filmkocka? Fonyódon az építőipari szövetkezet telepén új ipari részlegünknek tokozott ipari, mezőgazdasági kapcsolók, elosztók előszerelésére szabad kapacitása van. Rövid határidős megrendelést is vállalunk. Ugyanott FÖLVESZ Ü N K villanyszerelő, lakatos és műszerész szakmunkásokat. Bérezés: teljesítmény szerint. Jelentkezés: Fonyódi Építőipari Szövetkezet, Fonyód, Bláha Lujza u. 26. (204976) , AA ■. főt _■ aÄU' 1 I \.. ' SZEPTEMBER A nap 6.T9 érakor kél. és 18.59 órakor nrnjfszík; a hold 2.04 órakor kél. és 17.48 órakor nyugszik. 14 KEDD Szeréna várható időjárás: Időnként k isse megnövekszik a felhőzet, eső nem valószínű. Az eleinte gyenge, változó irányú szél később megélénkül, és északira, északkeletire fordul. Hajnalban és reggel szórványosan köd kép­ződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 24—28 Celsius-fok között alakul. Népzenei találkozó A háromnapos program­ban. amely több ezer érdek­lődőt vonzott Kecskemétre, ' tizenöt együttes, 28 szólista, öt tancospár, illetve csoport s ugyanennyi zenekar mu­tatkozott be. A mintegy 400 szereplő között többen vol­tak a fiatalok, mint az idős hagyományőrző előadók. Va­sárnap deielőtt a találkozó zárásaként fiatal népművé­szek mutatkoztak be az Er­dei Ferenc Művelődési Köz­pontban. — Kiállítás nyílt tegnap Reich Károly grafikusmű­vész alkotásaiból a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. A kulturális centrum fennállásának ju­bileuma alkalmából rende­zett tárlaton 31 grafika lát­, ható; ezek a Bulgáriában gyakran vendégeskedő mű­vesz élmenyeit tükrözik. A kiállítás — amelyet Boncso Mitev, a Bolgár Népköztár­saság budapesti nagykövete nyitott meg — egy hónapig látható a Népköztársaság út­jai kulturális központban. — Negyven ezeré vés őskori műhelyt tártak föl a mis­kolci Herman Ottó Múzeum régészei Sajószentpéter kö­zelében. Egy középkori ko­lostor kutatása közben akad­tak rá. A múzeumban meg­kezdték a bükki kultúrához tartozó leletanyag feldolgo­zását. — Doktorrá avatták az Erkel Színházban a Sem­melweis Orvostudományi Egyetemen idén végzett 405 orvosjelöltet. Közülük 87-en summa cum laude 244-en cum laude és 77-en rite mi­nősítéssel nyertek el a dip­lomat. — Kurszk és Veszprém testvérvárosi kapcsolatai­nak jegyében a Szovjetunió életét es népgazdaságát be­mutató/kiállítás nyílt Veszp­rémben. az MTI-foto kép­anyagából. A kiállítás beve­zetője a szeptember 20—25. közötti Veszprémben rende­zendő magyar—szovjet ba­rátsági napoknak. — Szakszervezeti napok kezdődtek Székesfehérvá­ron a megyei pártbizottság oktatási ‘igazgatóságán. A megnyitón Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese a szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről és fel­adatairól tartott előadást. fimatörjátékfilm-szemle Eredményhirdetéssel és a díjnyertes alkotások vetítésé­vel zárult vasárnap Tatán az első országos amatőrja- tékfil.m-szemle. A találkozón 45 alkotást mutattak be. Az egyik első díjat Baják And­rás és Szánthó Tamás szombathelyi alkotópáros­nak ítélték, „öttől hétig” című, a másikat a budapesti Paulovics Péternek „Eine kleine nachtmusik” című al­kotásáért. Egy második, egy harmadik és több különdí- jat osztottak ki. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 — A félvezetők szerkezeti hibáival, ezek hatásával foglalkozó ötnapos nemzet­közi továbbképző iskola kez­dődött Gyöngyösön. A Ma­gyar Tudományos Akadémia védnöksége alatt a műszaki, fizikai kutatóintézet által rendezett összejövetelen a hazai szakembereken kívül 14 ország, köztük a Szov­jetunió, az Egyesült Államok és Japán /meghívott tudósai tartanak eloadasckat. — Kommunista műszakot tart a Csepel Müvek Ka­posvári Nehezgépgyára szombaton délelőtt 6-tói 12 óráig. — Háromőhnapos turnéra indult vasárnap a Postás Szimfonikus Zenekar. A Milánói Opera staggione (utazó) társulatával Verdi Trubadúr című operáját mutatja be az NSZK, Hol­landia, Belgium, Svájc es Luxemburg nagyvárosaiban. Kocogónap Vásárhelyen A Magyar Rádió, az Ex­press utazási iroda Csong- rad megyei kirendeltsége, il­letve a Csongrád megyei Hírlap, az edzett ifjúságért mozgalom szervező bizottsá­ga rendezésében szeptember 19-én. vasárnap délelőtt Hódmezővásárhelyen kerül sor a VII. futófesztiválra; ez egyben a Magyar Rádió népszerű futó- és kocogó­napjainak 18. rendezvénye. A rádió 8.50-től 10.30-ig helyszíni közvetítésben szá­mol be az eseményről. A 25 éves Debra Sue Maí- fett nyerte az amerikai szep- ségkirálynő címet. Képün­kön: a Miss USA ’83 Atlan­tic Cityben megrendezett verseny győztese — Zárnak a strandok a Balaton-parton: szeptember 15-én befejeződik a nyári fürdési idény. — Megnyílt a kerámiabi- ennálé a Pécsi Galériában. Nagy József . országgyűlési képviselő köszöntötte a mű­vészeket, akiknek több mint kétszáz munkáját állították ki, majd atadta a biennále dijait. Az első díjat Szalai íjászló, a második díjat Geszler Mária, a harmadik díjat pedig Orbán Katalin keramikus kapta. Az Ipar- művészeti Vállalat díját Kecskeméti Sándornak, a KISZ Központi Bizottságá­nak díját Fekete Lászlónak, a siklósi kerámiaszimpozion különdíját Fusz György ke­ramikusnak ítélték oda. 130 évvel ezelőtt, 1.852. szeptember 14-én szüle­tett Győrben, és L909-b«v 57 éve« korában halt meg Ma­gyaróváron Cserháti Sándor növénytermesztő és növémy- netnesítö, a hazai tudomá­nyos növénytermesztés meg­alapozója. Miután elvégezte a magyaróvári gazdasági aka­démiát. több évig a hallei, il­letve a lipcsei egyetemen ta­nult. Hazatérve a magyar­óvári gazdasági akadémián lett tanársegéd, 1878-tól ta­nár, s 1904-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig az Akadémia kísérleti telepének vezetője. Ugyancsak halálág vezette a kezdeményezésére létesült Országos Növénytermelési Kísérleti Állomást. 1898-ban részt vett a Kísérleti Köz­lemények megindításában. Fő munkája, az Általános és különleges növénytermesztés, ma is alapvető szakmunká­nak számít. Növénytermesztési, trágyá­zást és nemesítő fajtakí­sérletei az egész országra ki­terjedtek Jablonovski József­fel együtt számtalan isme­retterjesztő előadást tartott az alföldi tanyavilágban, s nagy energiával igyekezett terjeszteni a búza sűrűsorú vetését. Állattenyésztési kér­désekkel is eredményesen foglalkozott. A hazai és a külföldi szaklapokban sok figyelmet keltő tanulmánya jelent meg­Zrinyí-emlékünnepség Szigetváron vasarnap meg­emlékeztek az 1566-os hősi várvédelem évfordulójáról. A városi vezető testületek és a lakosság képviselői megkoszorúztak Zrínyi Mik­lós szobrát. 7~ A szentendrei szabad­téri néprajzi muzeum szak­emberei legutóbbi gyűjtőüt- juik során több új, értékes műtárgyhoz jutottak. A mú­zeum birtokába került egye­bek mellett a jánossomorjai logadalmi kápolna, eredeti berendezési tárgyaival együtt. Szentendrén tervbe vették, bogy a skanzen terü­letén egy eredeti alföldi fo­gadót rendeznek be. — Legkevesebb 39 sze­mély vesztette életét vasár­nap a svájci szerencsétlen­ség során, amikor egy sze­mélyvonat belerohant egy Zürichtól 16 kilométerre ke­letre levő vasúti a ljárón áthaladó autóbuszba. A busz nyugatnémet turistákat szál­lított. húsz házaspárt és egy egyedülálló személyt (vala­mennyien 40—50 év közötti­ek). A szerencsétlenség kö­vetkeztében a buszvezető és 38 turista meghalt, egy személy eltűnt, több mint 60-an megsebesültek. Mind­eddig nem tisztázták, hogy a sorompók miért nem vol­tak leengedve, műszaki hiba vagv mulasztás történt-e. A sorompót kezelő asszony megsérült, amikor az össze­ütközés következtében tűz ütött ki. és sokkos állapota miatt eddig semmiféle in­formációt nem adott. — Nagyvállalati sakk ver­senyt rendez az Agrober vál­lalat KISZ- és szakszerveze­ti bizottsága szeptember 18, án, szombaton. — Kutyák iállítás nyílik szeptember 19-én, vásár nap reggel 9 órai kezdettel Jász­berényben a Május 1. park­ban. — Vetítettképes élmény­beszámolót tart holnap a kaposvári Tungsram klub­ban Svajda József Indiáról és Thaiföldről. A rendez­vény délután öt órakor kez­dődik. A beszámolót sztereó- diszkó követi. Busz-szerencsétlenség Az indiai Punjab áHam- ban 34 ember vesztette éle­tét. amikor egy vasúti átjá­róban egy autóbusz belero­hant az éppen áthaladó sze­mmel vvonatba. A halálos ál­dozatok közül 31-en a szikh vallási mozgalom letartózta­tott aktivistái voltak, ketten rendörök. A 34. halott az au- ( tóbusz vezetője. Az autóbusz további 22 utasa súlyos sé­rüléseket szenvedett. — A SIOTOUR értesíti kedves vendegeit, hogy a balatonszent­györgyi Csillagvárban 1982. szep­tember 16-tól 26-ig műszaki fel­újítás miatt a látogatás szüne­tel. (87394) — l9g2. szeptember 15-én Bar­cson országos allat_ es loirako- dovasar lesz. (872öí>)

Next

/
Thumbnails
Contents