Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-14 / 190. szám

Á tizenegyedik Augusztus 19 a kitelepítés kezdete A péntekre virradó éjsza­ka nyugalomban telt el Bej­rutban. s a nap folyamán is tartott a sorrendben ti­zenegyedik tűzszünet. Az átmeneti nyugalom le­hetővé tette a diplomáciai erőfeszítések felújítását, és meggyorsította a mentési munkálatokat a szó szoros értelmében letarolt város­részekben. palesztin mene­külttáborokban, ahol több mint 500- volt a halottak és a sebesültek száma. Az iz­raeli kormány által elrendelt tűzszünet előzményeként mind Safik el-Vazzan li­banoni miniszterelnök, mind Philip Habib amerikai elnöki megbízott a Nyugat-Bejrűt- ban bekerített palesztin har- • eosok kivonásáról folytatott tárgyalások felfüggesztésével fenyegetőzött. A Nyugat-Bejrútba beha­tolt izraeli csapatok csütörtö­kön újabb területeket fog­laltak el a kikötő és a nem­zeti múzeum térségében, nyolc négyzetkilométerre zsugorítva a palesztin ellen­állás és a libanoni baloldal védelmi körzetét. Bár Begin izraeli miniszterelnök lehet­ségesnek mondta a palesztin kiürítés jövő heti megkez­dését, a harci tevékenység fokozása kétségessé teszi, hogy Izrael őszintén akarja a politikai megoldást. Bejrut­ban nem sok hitelt adnak annak az izraeli propagan­dának, hogy a legutóbbi tá­madássorozat a kormányon belül elszigetelt Ariel Sáron hadügyminiszter önkényes kezdeményezése volt. ' Ennek a beállításnak el­lentmond. hogy a katonai eszkaláció olyan időpontra; esett, amikor a PFSZ elfo­A fegyvernyugvaa idején )*-' raeli katonák egy elfogott palesztin foglyot vezétnek Bejrutban kihallgatásra gadta Habib rendezési tervet es Szíriával együtt több arab ország kinyilvánította kí- .. i a palesztin fegy­veresek befogadására. Iz­rael viszont olyan új , köve­telésekkel állt elő, amelyek nyilvánvalóan késleltetik a Nyugat-Bej rútban körülzárt palesztin harcosok eltávozá­sát. Az amerikai megbízót', es Fiiasz Szárkisz libanoni elnök pénteki találkozója után a bejrúti rádió közölte, hogy augusztus 13-én indul el az első palesztin csoport Jordániába. Safik el-Vazzán miniszter- elnök sürgős konzultációkat kezdett arról, hogy a Bej- rúttól északra fekvő, faian- gista ellenőrzés alatt álló Dzsbeil (Biiblosz) megszállá­sa után az izraeli páncélo­sok, gépesített alakulátok egészen a libanoni hegység­ben levő Akura és Lakluk vonaláig nyomultak előre. Törékeny béke Aphrodite szigetén Több mint egyhónapos szü­net után ültek össze a ciprusi fővárosban, Nicosiában a szi­getországban élő két népcso­port képviselői, hogy a jövő­ről tárgyaljanak. Együttélé­sük igaz, sosem volt igazan felhőtlen, de létezett és egy­kor legalább viszonylagos nyugalmat, sőt jólétet nyúj­tott sokáig mind a török, mind a görög lakosságnak. Azóta a gondok megszapo­rodtak. Mégis kijelenthetjük: a két közösség ellentétei ön­magukban nem lennének megoldhatatlanok. Csakhogy. sajnos, ezek az ellentétek nem önmagukban léteznek. A világ egyik legfontosabb stra­tégiai pontján fekvő szigetál­lam sosem lehetett független a külső tényezők hatásától. F.z a hatás az utóbbi évti­zedekben három sajátos té­nyezőből tevődött össze: 1. A NATO szeretné bázisá­ra tenni ezt a Közel-Kelet tő- szomszédságában — Liba­nontól például mindössze két­száz kilométerre lévő — szi­getei; 2. a sziget lakosságának túl­nyomó többsége görög szár­mazású és ez a tény Athén mindenkori külpolitikájá­ban fontos szerepet játszik; 3. Törökország nyolc esz­tendeje, 1974-ben katonailag megszállta a sziget jelentős részét, hogy nagyobb mozgás­teret biztosítson mind a tö­rök közösségnek, mind Anka­rának. így eleve érthető, miért beszélünk három sajátos té­nyezőről. A NATO, illetve annak két tagja igencsak el­térő motívumok alapján pró­bálja befolyásolni Ciprus jö­vőjét ..... A legjobban az aggasztja a törvényes ciprusi hatóságo­kat. hogy Ankarában meg­próbálják otthon és külföl­dön legalizálni egyfajta török különállam létét. Nicosiában erősödik az a félelem, amely szerint a Reagan-kabinet a maga nyers stratégiai érde­ket alapján inkább a tekinté­lyes hadsereggel rendelkező Törökország, mint a haladó kormányzat által irányított Görögország felé húz, Ciprus vonatkozásában is. Ezért kérte fel a két nép- köztársaság az ENSZ-fötitkár különmegbizottját, vegyen részt a mostani tárgyaláson: ezért döntött úgy a ciprusi kormány, hogy a sziget kér­dését a világszer vezet őszi közgyűlése ele terjeszti. Nem­csak a két ncpközössegnek. hanem a világnak fontos, hogy a szépség szifjete ne a NATO — vagy egyik-másik NATO-tagáliam — „fiók-in­tézete” legyen, hanem függet­len. el nem kötelezett köztár­saság. H. E. Békehajó Békehajó indult Balti-ten­geri körútra penteken az NSZK-beli K;el kikötőjéből. A Demokratikus-Ifjúsági Vi­lágszövetség által szervezett hajótúrán a Koebis nevű mo­toros halászba jó fedélzetén hat ország kommunista és haladó ifjúsági szervezetei, valamint a DÍVSZ képviselő­je indulnak hatnapos útra, hogy tiltakozzanak az új amerikai középhatótávolságú rakéták tervezett európai te­lepítése ellen. Az amerikai atomrakéták elleni tiltakozó transzparen­sekkel felszerelt hajó utasai először a dániai Svendborg- ban kötnek ki. A következő állomás Koppenhága lesz. ezt követően a svédországi Mal­mö lesz az útirány, ahol szin­tén a helyi ifjúsági szervezet és békemozgaíom képviselői­vel való találkozások, beszél­getések, gyűlések szerepelnek a programban. SOMOGYI NÉPLAP Ez aztán a rántotta Száz olasz farmer hírét vette, hogy francia tojásszállítmány érkezik a hazai piacra, a tojásárak letöresere. A kamiono­kat Brescia közelében feltartóztattak, rakományukat a sztrá­dára borították. Képünkön: a világ eddigi legnagyobb — egyes hírek szerint 36 ezer. mások szerint 3H0 ezer tojásból készült — „rántottájának” egy részlete (Telefotó — AP—MTl—KS) Pártaktíva Gdanskban Áz aszály növeli a gondokat A Lengyel Egyesült Mun­káspárt változatlanul ugv ér­tékeli, hogy 1380 augusztusá­ban a lengyel munkásosztály a társadalmi igazságosság és a szocializmus, eszméinek el­torzítása ellen emelte fel szavát. Ezt az egészséges. irányzatot később a politikai elleniéi — többek között a Szolidaritás szakszervezet ve­zetésében — idegen ideológiai célok szolgálatába próbálta állítani — mondotta Stanis­law Bejger, a LEMP Politi­kai Bizottságának póttagja, a gdanski vajdasági pártbizott­ság első titkára azon az esz­mecserén. amelyet a gd.vniai kikötő pártaktivistáival foly­tatott. F.nnek megfelelően — mon­dotta — a társadalom iránt a párt es a kormány által ak­koriban vállalt kötelezettsé­gek a part IX. kongresszu­sán elfogadott programjában megerősítést nyertek. E prog­ram megvalósításának felté­telei a nemzet és az állam érdekeit szem előtt tartó de­cember 13-i döntés (a szük­ségállapot bevezetese) után születtek meg. Ma — emelte ki Stanislaw Bejger -— elengedhetetlen a határozott cselekvés, a lelki- ismeretes munka és ezzel együtt a munkás parlaktivák áilandó részvétele a gazdasá­gi reform megvalósításáért felelős állami szervek ellen­őrzéseben. A társadalmi es gazdasági problémák olyan nagy tömegével állunk szem­ben — mondotta végezetül —, hogy egy csapásra való megoldásuk elkepzelhetetlen. Az idén télen lesz elegendő szén Lengyelországban a la­kások fülesére. Meg az ev ve­géig növelni fogják az egye­lőre csak jegyre kapható tisz­tálkodó- és tisztítószerek kí- náia.ut is. Gondok várhatók azonban a cipő- és melegal- sónemú-ellátásban, bár a mi­nimális igényeket e téren is ki tudják majd elégíteni — állapította meg csütörtöki ülésén a lengyel miniszterta­nács gazdasági bizottsága. A Janusz Obodowski mi­niszterelnök-helyettes veze­tésével megtartott tanácsko­záson határozatokat hoztak a lakásépítés jobb anyagellátá­sáról, mivel az év eteí felé­ben az 1382-re tervezett laká­soknak csak 30—33 százalé­kát adták át. Intézkedéseket fogadtak el a gabonafelvásár­lás meggyorsításáról is, ugyanis julius 11-ig a terve­zett 5.5 millió tonnából — miközben az aratási munkák 70 százalékával már végeztek — 1,3 millió tonna - került csak az áliami raktárakba. A bizottság megállapította, hogy a több hetes aszály tovább növeli az ország takarmany- gondjait. A közelgő tanévkezdésre való tekintettel a tanácskozá­son terven felüli eszközöket szavaztak meg az iskolaépíté­sek és felújítások mielőbbi befejezésére. Tartós a válság Puhatolózó tárgyalások Giovanni Spadolini ügyve­zető miniszterelnök egyelőre nem adta fel a reményt, hogy helyreállítja a nyolc nappal ezelőtt felbomlott ötpárti kormánykoalíciót. A .kormányfő pénteken is foly­tatta tájékozódó megbeszé­léseit — bár Bettíno Craxi, az Olasz Szocialista Párt fő­titkára csütörtökön elzárkó­zott a megbékéléstől. Római megfigyelők azon­ban ' nem tartják egyértel­műen véglegesnek Craxi ma­gatartását; a szocialistákat mindinkább aggasztja a fo­kozódó elszigetelődés. Betti- no Craxi a fejleményen lát­tán homályosán utalt arra, hogy pártjának álláspontját módosítaná ha belpolitikai vita során „lényeges új ele­mek” merülnének fel. Spadolini kormányfő azt mondta, hogy erőfeszítéseit egyebek kozott a szocialista part által sürgetett „intéz­ményi reformok” előkészíté­sére fordítja. Az Olasz Szo­cialista Párt még Spadolini tavalyi hatalomra ' kerülése előtt sürgette az „intézmé­nyes és alkotmányos refor­mokat” : az igazságügyi rend­szer megváltozását, a kor­mány es a politikai pártok közötti viszony felülvizsgá­Craxl újságírókkal art érzé­kelteti, hogy szívesen venné, ha őt bíznák meg kormány- alakítással latát, a titkos szavazások módszerének eltörlését a parlamentben. Megfigyelők szerint a kor­mányválság megoldásának — vagy inkább elhalasztásának — egyik, lehetséges módja: átmeneti kormány létreho­zása az intézményi reformok végrehajtására. Így tavaszra maradna a döntés, hogy ma­rad-e a jelenlegi törvényho­zás, vagy idő előtti válasz­tásokat kell tartani. INKÁBB A BÜNTETÉS A diplomaták és sofőr­jeik sehol a világon nem példaképei a közlekedési fegyelemnek. Minden nagyvárosban panaszkod­nak rájuk, de főleg New Yorkban ahol - kísére­tével együtt - több ezer ENSZ-diplomata él. Nem jobb a helyzet az NSZK-ban sem. Tavaly a rendőrség 11 ezer 600 diplomata közlekedési ki­hágásait jegyezte fel. Ez új csúcsnak számit A sza- balytaian parkolásban a mexikói, az egyiptomi és az amerikai nagykövetség gépkocsivezetői tartják a rekordot. A város milliós nogyságrendű pénzbevé­telt shot miattuk. A rend­őrség ugyanis nem büntet­heti meg a szabálytalan­kodó diplomatákat, illetve sofőrjüket úgy, mint • „bennszülötteket”, csupán feljegyzi a kihágást, majd □ város a szabályoknak fittyet hányó diplomátok listáját elküldi a külügy­minisztériumba. Ott, az egyik osztály — persze diplomatikusan — arra igyekszik rávenni a diplo­matákat, hogy ha már bír­ságot nem kell fizetniük, legalább járuljanak hozzá Bonn város szociális alap­jához. A kérés — állítólag — meglepő eredménnyel járt. A hírek szerint a 11 ezer 600 tilosban parkoló diplomata némelyikének nevében egyik-másik naaykövetséa inkább el­küldte a kihágásért járó - tiz nyugatnémet már­kát... (u>) Török határsértők A Szovjetunió külügymi­nisztériuma tiltakozott a moszkvai tőrök nagykövet­ségnél amiatt, hogy augusz­tus 10-én két fegyveres sze­mély Törökország felől át-, lepte a két ország közötti határt — jelentették be teg­nap Moszkvában. —, A fegy­veresek tüzet nyitottak a szovjet határőrökre. A ki­bontakozott túzpárbajban a két határsértöt agyonlőtték. A bejelentés szerint a szovjet és a török határőr­szervek pénteken jegyző­könyvet írtak alá, amelyben töröik részről elismerték a fegyveresek határsértésének tényét, s azt, hogy a szov­jet határőrökkel vívott tűz­harcban estek el. A Táncsics Mihály Gimnázium esti (gimnázium) és levelező (szakmunkások) szakközépiskolája, 3 éves tagozataira még lehet jelentkezni a beiratkozás napján, 1982. szeptember 1-én 17 órakor. A javító és a különbözeti vizsgák 1982. augusztus 26—27-én lesznek. A vizsgakezdés időpontja mindig 15 óra. Krasznai Lajos tagozatvezető (871131 Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy az OTP SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁGA Kaposvár, Dózsa Gy. u. 1. sz. alatti fiókja 1982. augusztus 21-én zárva lesz (87160) A kaposvári központba raktári munkásokat, rakodómunkást, éjjeliőrt, telepőrt; a barcsi telepünkre villanyszerelőt, raktári munkásokat fölveszünk AGROKER VÁLLALAT Jelentkezni lehet: Barcson a telepvezetőnél, Kaposváron a munkaügyön. (8707«)

Next

/
Thumbnails
Contents