Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-12 / 188. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Horvath János — Balatonföldvár, Hámán Kató utca 21. sz. alatti lakos — 1982, július 22-én megjelent pana­szát megvizsgáltam, és megállapítottam, hogy ügyjelünk készüléke jelenleg is a balatonföldvári Gelka szervizben varja a szükséges javítóanyag megérkezését. Ügyjelünk Athéné típusú készüléke hangolóegység turner hiánya miatt nem készült még el, mert központi raktárunkból — Százhalombattáról — folyamatos igénylé­seink ellenére sem érkezett meg a szükséges alkatrész. Mindezek ellenére — bár tudom, hogy ügyfelünket ez nem vigasztalja — igaza volt a Somogy megyei Gelka Kirendeltség igazgatójának, aki nyilatkozatában úgy tájé­koztatta az olvasókat, hogy a világbajnokság ideje alatt nem volt a munkát akadályozó súlyos anyaghiány. Szer­vizeink és raktáraink felkészültek a várható megnöveke­dett forgalomra, azonban egy-egy alkatrészből átmeneti hiány előfordult. Ha a hiányzó anyag megérkezik, soron kívül beépít­jük a készülékbe. Addig is szívesen bocsátunk rendelke­zésére kölcsönkészülékét, ha igényli. Tisztelettel: Boksa Gyula, a rfófoki GeUca-szerviz vezetője Tisztelt Szerkesztőségi 1976 decemberében költöztünk be negyedik emeleti szövetkezeti lakásunkba. Azóta nagyon sok bosszúságot okozott á lakas mennyezetének beázása. Kértük a Kali- nyin Lakásszövetkezet elnökének, a SÁÉV igazgatójának segítséget. Igaz. hogy a tetőt két alkalommal is javították — legutóbb 1982. augusztus 6-án — de az átázás nem szűnt meg. Esőzéskor a falon folyik a víz, a tapéta telje­sen tönkrement, a lakásban kibírhatatlan a penészszag. Három kisgyermekünk van, a legkisebbel gyesen vagyok. Kerem segítségüket e tarthatatlan állapot megszűnté­tekéhez. Tisztelettel: Barta Gyulóné fflafrosvár. Füredi utca 13. IV. 3. Egyedülálló kezdeményezés A makói művésztelep kiállítása XXXVIII. évfolyam, 188. szám 1982. augusztus 12-, csütörtök Három a kislány Nem csalas-! A lencsevégre kapott lányok va-lóban kristály­tiszta vízben fürdenek. játékos mozdulatuk látszik a víz alatt, s a pancsoló-medence alján is kirajzolódnak a es era- pekockák Hogy hol található ilyen strand.? A kép Budapes­ten, Csillaghegyen készült Kertbarátkörök bemutatkozása Ofszet és szitenyomatok, a makói művésztelepre meghí­vott alkotók munkái láthatók szerdától a Csepeli Munkás­otthon kiállítótermében. Már hagyomány, hogy a Makói Városi Tanács évről evre alkalmat ad a legjobb hazai grafikusoknak arra, hogy a városi nyomda techni­kai segítségét felhasználva Makón, a művésztelepen ké­szítsék el legújabb munkái­kat. A művészek cserébe a kinyomtatott művek egy-egy példányát a városnak ajándé­kozzák. Az évek során jelen­tés műveszeti értéket képvise­lő gyűjtemény jött létre. Az eddigi tapasztalatok azt mu­tatják. hogy a meghívottak többsége jól gazdálkodott a példamutató vállalkozás nyújtotta alkalommal. A A Phoenix jugoszláv utazá­si irodáról nevezte el gyerme­két egy angol házaspár. Peter Batson és várandós neje, Ja­ne a Phoenix szervezésében érkezett kéthetes üdülésre Porecsbe, még júliusban. A szeptember elejére várt gyer­mek azonban keresztülhúzta az adriai kikapcsolódásban rerhenykedő szülők tervét, s a megérkezés utáni második napon világra jött. Az 121KJ grammos koraszülöttet jelen­leg is a pulai kórházban gon­dozzák, a szülők pedig a rendkívül nagyvonalúnak bi­wyomda dolgozóinak szakmai és technikai tudását is fel­használva, kitűnő munkák egész sora született már. A Csepeli Munkásotthonban ez­úttal az utóbbi néhány év legjobb munkáiból láthat vá­logatást a közönség. Huszon­öt művész, közöttük Szabados Árpád, Banga Ferenc, Bálvá­nyos Huba, Bak Imre, Lux Antal, Kocsis Imre és a ta­valy elhunyt Hajas Tibor munkái egyértelműen jelzik, hogy a hazánkban eddig egyedülálló próbálkozás elér­te célját. A gyűjteménnyel jól gazdálkodik a városi ta­nács, mert nem a csepeli az első: számos művelődési ház­ban szerveztek, szerveznek bemutatót, s így szélesebb kö­zönséghez juthatnak el a mű­vek. zonyult Inex-Adria légitársa­ság által biztosított ingyenje­gyekkel minden hét végén meglátogathatják. Az orvosok véleménye szerint a bébi szeptember elején hagyhatja el a kórházat. A Baton há­zaspár a formaságok intézé­sében is sok segítséget nyújtó utazási iroda iránti hálájuk jeléül a kisfiút Samuel James Phoenix névre keresztelte. Az esetről beszámoltak a londoni lapok is — es meg­nőtt az érdeklődés a jugoszláv nyaralási lehetőségek iránt. Pályázat Magyar és nemzetiségi nyelven A hazánkban élő nemze­tiségiek olvasótábort moz­galmának továbbfejlesztését szolgáló pályázatot hirdetett a Hazafias Népfront „Olva­só népért” munkabizottsága, az Áiiami Gorkij Könyvtár, a Müveit Nép Könyvterjesz­tő és a Könyvértékesítő Vállalat. A pályázat elsődle­ges célja a táborok közmű­velődési tevékenységének korszerűsítése, új elemekkel történő gyarapítása. Meghir­detői olyan módszerek köz­readását várják, amelyek megkönnyítik a nemzetiségi irodalom bemutatását, tám­pontot nyújtanak az alkal­mi kézlkönyvtárak állomá­nyának megfelelő összeállítá­sához, s ahhoz, hogyan le­hetne a népzenét és a közös éneklést jobban hasznosítani a tartalmi munkában. A pályázaton bárki részt vehet elgondolásai val, ötle­teivel. A pályamunkákat magyar vagy nemzetiségi nyelven, legfeljebb 30 gépelt oldalnyi terjedelemben, szep­tember 30-ig nyújthatják be az Állami Gorkij Könyv­tárnál (1056 Budapest, Mol­nár u. 11.). A pályaműveket szakemberekből áilo bizott­ság értékeli. Az eredményt 1982. novembereben, a nem­zetiségi báziskönyvtárak or­szágos munkaértekezletén hirdetik ki. Nyomdába került a Buda­pest története képekben cí­mű katalógus első kötete. A négy kötetre tervezett mun­ka mintegy 120 ezer, Bu­dapestről készült metszet, rajz vagy fénykép lelőhelye lesz: azoknak a nyomtatás­ban megjelent képeknek az adattára, amelyek az 1500- as évektől napjainkig meg­jelent, s ránk maradt folyó­iratokban, évkönyvekben, ér­tesítőkben, kötetekben meg­találhatók. A fővárosi Sza­bó Ervin Könyvtár Buda- pest-gyűjtemenyének mun­katársai már régebben, az említett forrásokból összeál­lították a főváros múltjára vonatkozó művek bibliográ­fiáját, ezt egészítik ki majd a várost, illetve lakóinak életét felidéző ábrázolások bibliográfiája. A Budapest-gyűj temen y vállalkozása a magyar fő­varos képes krónikájának Az ekövetkezendő hetek­ben a somogyi kertbarátok­nak több alkalmuk lesz, hogy számot adjanak eredmé­nyeikről, s hogy egy­ben tapasztalatokat is sze­rezzenek. Augusztus 19-én 20 kertbarátközösség termékei­ből nyílik kiállítás Fonyódon a Karikás Frigyes Gmrmá­rsakrtem félezer évét fogja át A katalógus, amelyet ezer példányban adnak ki, elsősorban a nagy közkönyv­tárak és tudományos könyv­tárak tájékoztató szolgála­tának kézikönyve lesz. Hasz­nálata megkönnyíti a tudó­sok. a honismerettel, hely­történettel foglalkozók kuta­tómunkáját; anyaga jól hasznosítható az iskolai ok­tatásban is. Tömeges méhpusztulást észleltek az elmúlt napok­ban. hetekben a baranyai méhészek. A bejelentések szerint 5000—6000 méhcsalád károsodott különböző mér­tékben. Az elhullás a Me­csektől de!re fekvő mezőgaz­dasági üzemekben telepített •vá nriorm éhes zet ek nel követ­kezett be. A pusztulás mé­reteire jellemző, hogy sok helyütt kupacokban áll a méh tetem a kaptárok nyila­sai előtt, és a legsúlvosab- aa* érintett méhészetteaben aturrban. A három napig lát­ható termékbemutató meg­nyitását követően szakmai fórumra is sor kerül, ahol a Zöldségtermesztési Kutató In­tézet tudományos munkatársa a korai zöldségtermesztés áj módszereiről tart előadást. Ugyancsak a nyitónapon ke­rül majd sor a megyei kert- barátkórök közgyűlésére. Szeptember 4-én a szentia- kabi nyárbúcsúztató esemény- sorozatának részeként a ka­posvári kertbarátkor rendez kiállítást a városkörnyék kertész.kedóinek termékeiből. Egy hettel később a kéthelyi szakcsoport mellett szintén ők képviselik majd a megye 45 körét Debrecenben a kertba­rátok VIII. országos verseny- kiállításán. Az „úticsomagban” a ter­mények, fotók és dokumentu­mok mellett ötleteket is ma­gukkal visznek majd. hogy az országos „ötletbörzén” mél­tóan képviselhessék kertba­rát-társaikat. a kijáró rovarok 70—80 szá­zaléka elhullott. A becsült kár kétmillió forint. A szak­értők a helyszíni szemlék során megállapították, hogy a méhek a virágzó napra­forgótáblákról való mézhor­dás közben pusztultak el. nyilvánvalóan több ok komplex hatásának követ­keztében. A baranyai mé- hészkedés történetében ed­dig páratlan súlyosságú el­hullás ügyeben vizsgálat kezdődött. Vénusz Két igazgató beszélget: — Tudod, hogy az új titt kárnőnk olyan, nrant a un­iói Vénusz? — Ne mondd, ályaa csi­nos? — A. dehogy! Ügy dolgo­zik, mintha hiányozná a keze Vad A mama frrgerSSea kor­holja a lányát; — Nem sül ki a saenaedrt Tegnap este megint egy vadidegen férfival eeóko­lÓztáL — Űfc. mama, ha leg­alább vad lett wofna _ Találós kérdés Az anya est kérdezi lá­nyától: — Mondd, kislányom, ki volt az a férfi, akivel teg­nap csókoiozni Vattaiak 1 — Hány orákor? __ ' s Zöld — ZoM nősre myeloBt nem tart a haaban? , * — Nem, mert a fl&rjem vegetáriánus! Hallottuk Amióta a tfHcrNt feltalál­ták, fölösleges másokon ne- ' vetne Ajánlólevél — Mutassa az ajávtíSíeve- lét! — mondja az igazgató a jelentkező új titkárnőnek. — Szívesen ... De mi tör­ténik, ha közben bejön va­laki? A takarékos — Mióta megismerked­tem azzal a lannyal, nem dohányzom. — Annyira beleszerettél'’ — Nem, csak azóta nincs pénzem. A hét vicce — Hat cserép begóniát szeretnék vásárolni. — Sajnálom, begóniánk nincs. Muskátli nem volna J°? —Nem, ugyanis meg ígértem a feleségemnek, hogy tavollétében öntözni fogom a begóniát! SOMOGflNBW Az MSZMP Somot» **»«ff?*» Bizottságának lapja. Főszerkesztő; JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: PaáJ LÉ«** Szerkesztőséi?: Kaposvár. Lftfctne* Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pt.: 31. 7401 Telefon; U-51«. 11-511. 11-512. Kiadta a Somogy .negyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, i.r.cima Sándor o, *« lel.: 11-51«­Pükfuctm: Kaposvar. Pf.; J1-. 7191 Felelős kiadó: Ralaicza János. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a htrlaokezLesltd postahivataloknál es kézbesítőknél. Előfizetési di.i egy hónapra .14 Ft. negyedévre 162 Ft. fH évre 204 Ft. egv ére 400 Ft. Index: 25 ISSN Om—UbOg KAwifrVt a Somoev megyei Nyomdait ári Vállalat kaposvári ü^emeben. Kaposvár Májú« l. n. 1#L Felelős vezető? Farkas Béla íaa/.fíwtó. Kéziratokat nem órzünk met és rutam adunk vuwea. A Rákőczi-pályán tartott koncertet kedden az EDDA-Míivek rockegviittes ötven hatvan általános iskolást lázba hozott a zenekar, amúgy az ezerfőnyi közönség békésen üldögélt a kellemes időben Sokan a kapun kívülről hallgatták a zenét, húsz nem minden gyerek­nél van hetven forint „beugróra ’. Emlékeznek meg? Nem is túl regen feszültebb perce­ket éltünk át ezen a pályán. .„ Sietett a kis Phoenix Utazósi irodáról elnevezett újszülött Fővárosunk képes krónikája Tégla a levegőben Valami log a levegőben. Azt. hogy idáig nem vet­tük eszre, nem magunknak köszönhetjük, hanem an­nak: meg nem történt baj. En sem vettem eszre. Megyek a Május 1. utcán, barátom karon ragad és átrángat a túlsó oldalra, a Dorottya-szálló ele. — Oda nezz! Latod? — és mutat a huszonhatot számú ház tetejére. t — Nem latom — arra gondolok, hogy túlhajszol­ja magot, keveset alszik, és most haliadnál. Aztán hirtelen meglátom! A negyedik emelet magassagaban, az egyik falsáv tetejéről jól megter­mett tégla és habarcs együttes lóg a járda fölé. A több kilos epületdarabot hajszálvékony, rozsdás drót tartja — a szél meg meg is hintáztatja. Lent, az Ezermester és Uttóröboltban nagy a forgalom, a jár­dán ugyancsak. Reméljük, hogy a dróton lógó tégla nem „érik meg", nem pottyan le addig, amíg az illetékesek le nem „szüretelik". Mert ha a járdáról kellene a tör­meléket lesöpörni, akkor. . .! K E. Tömeges méhpusztulás

Next

/
Thumbnails
Contents