Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-07 / 184. szám
Búvárok VasánmpI* Gyékény** otthoni a tájpfcnrndást HnvÉrÁnók nrm/.elkim és magyar bajnokságának. Felvételeink a gyékényest búvár-bázison készültek (Gyertyás László felvételei) SPORTC sportv F Rajt az NB ll-ben A Siófok győzni akar! Mi más is lehetne a Siófoki Bányász NB Il-es labdarúgócsapatának a célja, mint hogy bemutatkozásként győztesen hagyhassa el hazai környezetben a játékteret? Szinte természetes, hogy a vasárnap 17.30 órakor sorra kerülő összecsapásra is nagy összpontosítással készültek. Az újonc gárdának nem kisebb ellenféllel kell megküzdenie, mint a rutinos, és igen jó erőkből álló Szekszárdi Dózsával. Mint korábban hírül adtuk, a Ba- latonparti gárda átigazolási tervei sorra kudarcot vallottak, s csak a komlói Szajcz került hozzájuk. A Kaposvári Rákóczitól Petrókot nem adták ki, bár hetek óta Siófokon edzett. Az utolsó napokban nem zárult le még egy átigazolási ügy, a Bányász ugyanis a győri Onhauszt szeretné játékosának tudni. A nyitott kérdésekkel szemben mindössze egyetlen, de stabil tény áll: a bajnokcsapatból nem távozott senki, s így a területi küzdelmekben eggyé ko- vácsolódott gárda kezdheti a küzdelmeket. Mi a véleményük a siófokiaknak az első összecsapásról? Szőke Miklós edző: — A Szekszárd a rutinosabb és tapasztaltabb csapat, de mi leszünk a lelkesebbek. Döntetlennél rosszabb eredményt nem szeretnénk elérni! Haragh Tibor technikai vezető: — Nagy szolgálatot tenne a csapat azzal, ha első hazai mérkőzését megnyerné, mert ez lendületet és nagyobb ambíciót adna a továbbiakban. Horváth László csapatkapitány: — Mindent elkövetünk a győzelem érdekében, s úgy érzem, rajtunk nem fog múlni! A mérkőzés Siófokon, a Bányász-sporttelepen 17.30 órakor kezdődik. Szőke Miklós edző a következő játékosokból jelöli ki a pályára lépő tizenegyet: Horváth II., Málics kapusok, Vaszil, Virág, Gulyás, Bretner, Takács, Bódi, Karasz, Olajos, Szajcz, Károlyi, Horváth I., Szabó, és Havasi mezőnyjátékosok. — Bronzérmes helyezést ért el Stadler Zoltán, a Ka- posplast versenyzője a Győrben megrendezett szabadon repülő modellek országos bajnokságán. A kaposvári sportoló a gumimotoros kategóriában indult repülómo- delljével. — A jugoszláv Varasdin labdarúgócsapata látogat vasárnap Boglárlellére, ahol összeméri erejét a megyei bajnokságban szereplő helyi együttessel. A mérkőzés a leilei pályán 17 órakor ke»i dódik. Ligaértekezlet Tegnap délelőtt tartotta a SLASZ a megyei labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok ligaértekezletét. A tizenhat egyesület közül kettő, a Kaposgép VL és a Csurgó nem küldte el képviselőjét, s ez okozott is némi zavart a gyűlés utáni, csapatok közötti időpont- egyeztetésben. A megye labdarúgásában az utóbbi időszakban jelentkező nyilvánvaló visszaesés (amit csak egy kicsit ellensúlyoz a siófokiak sikere) miatt az új bajnokságban fokozottabb odafigyelésre, még több munkára lesz szükség. Ezt kívánja a sportág érdeke, s ezt igyekezték megfogalmazni a tanácskozók is. A résztvevők többek között eldöntötték, hogy a tavaszi fölkészülést segítő Tanács Kupa küzdelmeire ez- útal is szükség lesz, de a csapatok választhatnak, hogy akarnak-e indulni a csatározásokban. A már világot látott versenykiírással elentétben (de az MLSZ versenykiírásával egyetértésben) változott az ifjúsági csapatokban szerepelhető túlkorosok száma. Eszerint az utánpótlás gárdában négy túlkoros labdarúgó is pályára léphet. A Marcali Latinca SE-vel párhuzamosan a Rákóczi ifi II. került besorolásra, míg a Kiss J. SE-vel nem utazik ifjúsági gárda. A mérkőzések hivatalos napja a 'vasárnap, de már a helyszínen is több egyesület egyezett meg egymással más időpontban. Ennek mindössze egy feltétele van: tizennégy nappal előbb írásban be kell jelenteni a megyei szövetségben. Újabb világcsúcs Guayaquilban Ecuadorban, az úszó, vízilabda, műugró és műúszó világbajnokság csütörtöki versenynapján az Egyesült Államok sportolói szerepeltek a legeredményesebben, három számban is aranyérmet szereztek. A legkiemelkedőbb teljesítmény azonban a kanadai Victor Davis nevéhez fűződik, aki a 200 m-es férfi mellúszásban megjavította a brit Wilkie több, mint hat éve fennálló világrekordját A Ha Iában az esélyesek sikerét hozta a többi úszószám, a szovjet Szálnyikor, az NDJC-beli Geweniger és az amerikai Meagher — mindnyájan világcsúcstariók — biztosa« győztek, bár elmaradtak saját rekordjuktól. A 4x100 m-es férfi gyorsváltóban szintén egy „szakállas” négy éves világcsúcs dőlt meg. srz Egyesült Államok stafétája saját eredményéből faragott le, csaknem öttized másodpercet. A világbajnokok: 400 m férfi gyors: Vlagyimir Szal- nyikov (Szovjetunió) 3:5Í.30 p, 200 m férfi mell: Victor Davis (Kanada) 2:14.77 p, világcsúcs, régi: Wilkie (brit) 2:15.11, 4x100 m férfi gyorsváltó: Egyesült Államok (Cavanaugh, Beamy, McCagg, Gaines) 3:19.26 p, új világcsúcs, régi: Egyesült Államok 3:19.74, 100 m női mell: Ute Geweniger (NDK) 1:09. 14 p, ÍOO m női pillangó: Mary T. Meagher (Egyesült Államok): 50.41 mp. A női torony u grásba n »z első nap után vezető kínai Hsziao Hszda-Csen nem tudta megtartani vezető helyét, az amerikai Wyland került élre összesítésben. Női toronyugrás: világbajnok: Wendy Wyland (Egyesült Államok) 436,78 pont. Befejeződött a »ők nemhivatalos vízilabda-tornája. Hollandia szerezte meg az elsőséget 10 ponttal, a nyolc pontos Ausztrália, a négy pontos Egyesült Államok és a kétpontos Kanada előtt. A világbajnokság éremtáblázata: kN 0 OS i a © M N to rt •> £1 L. w.rr+tmi AH*m*k 14 7 7 2. NDK 7 8 3 3. Kanada 3 3 1 4. Szovjet **»44 2 5 2 5. HoMaiidia 1 1 2 6. NSZK 1 1 1 7. Brazília 1 — — 8. Magyaremr-ág — 1 — 3. Japán — — 3 Sverierwsác — — 3 fi. Kína — — 2 AZ UNITECH IPARI SZÖVETKEZET, BARCS, portásokat EDDAKONCERT és éjjeliőröket fölvesz harcai éa csokonyavisonUi telephelyeire. Jelentkezés a szövetkezet mankaügyi előadója«»!, 7579 Barcs, Nagy híd ». I. ms*# A KAPOSVÁRI RÁKÓCZI STADIONBAN! DM2, angnsztn* 19-én 19 árától. Jegyek elővételben az Expressz-, a Rákóczi SC és a Rendezvényirodában válthatók. (87082) A November 7. Mezőgazdasági és Kertészeti Termelőszövetkezet 36. sz. sóstói büfé Siófok, MNB 306-45993 feliratot tartalmazó bélyegzője 1982. július 23-án ELVESZETT A bélyegzőt 1982. július 23-tól érvénytelenítettük. rm(,, A SOMOGY MEGYEI MOZIÜZEMI VÁLLALAT műszaki ellenőrt vesz föl villanta* szakipari végzettséggel. Jelentkezni lehet a műszaki osztály vezetőjénél, Kaposvár, Május 1. u. 20. alatt. (204834) , 9 MAI MŰSOR fulky Gergely SHvthér H órakor: L.EONCE ÉS LÄNA, — Bogláriellén. Kaposvár, Vörös rstHac* 4«J5 órakor: A CSONTOK ÜTJA. este 7 órakor: LÁNDZSÁK HAJNALBAN 0*0. Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: A KAPTTANV KALANDJAI, du. C és «fite « órakor: EGY ELVALT FÉRFI BALLÉPÉSEI (14). Mozi-mú- zeum: du. fél « órakor: EL.0- JÁTSZAS: JOBB MA BOY NO MINT TEGNAP HABOM tH>L Krénusz kertmozi: este • órakor: NEVEM: SENKL Marral»: este 7 órakor: AZ IF-TtTSAG EDES MADARA (16). Barcs: este 8 órakor: MEZTELEN BOSSZÜ 06). Balatoni mozik műsorét Siófok (teremmozi): <fp. WH f órakor: A FESTMÉNY TITKA, este fél 8 órakor: SÖRGYÁRI CAPRICCIO (14). Siófok (kert- mozi) : este 3 órakor: ÉRETLENEK. Balatonboglár: du. fel « órakor: A FEKETE PARIPA, este 8 órakor: TÜZSZEKEREK. Balatonleile (fedett kertmozi): este 9 órakor: ÉN ÉS CATERÍNA. este 11 órakor: MEZTELEN BOSSZÜ (16). Balatoirföldvár (fedett kertmozi): este fél 8 órakor: A KÉTÉLTŰ EMBER, este fél 10 órakor: HURRIKÁN (14). Balatonfenyves (fedett kertmozi): este 9 órakor: SZABADLÁBON VELENCÉBEN, est* 11 órakor: LÁNDZSÁK HAJNALBAN (14). Balatonszárszó: este 8 órakor: EGY ZSENI, KÉT HAVER, EGY BALEK. Balatonszemes (fedett kertmozi) : este 9 órakor: CHA—CHA— CHA (14). Bálát onmáriA: efite fél 8 órakor: S.O.S. CONCORDE, este fél tó órakor: KOMA (16). Fonyód (fedett kertmuzf): este 9 órakor: A MALÁJT TIGRIS. este 11 órakor: FEHÉR TELEFONOK (l#L Zaniárdi (fedett kertmozi) : este 9 órakor: HARMAN A SLA M A SZTIK ABAN. TEtEVfZIÖ Budapest ti 9.00: Idüsebbf* ¥ •rircrdhvtT*... 9.05: A mi képernyőnk. 9.55: Mese. mese, mátka ... 9.50: En Km vagyok itthon. * 10.00: Ya- rázsgömb. 10.45: Kórház a város szélén. M.J5—12.0S: Keresztker- dés. 15,07: Műsorismertetés. 15.1«: A mi cirkusBtmk. 15.5«: Tdansvaal minden aranya, lí.ffl: Hírek. 15.50: MafUm-magazin. 11.95: Macao: kassdnó Kína kapufában. 17.55: Reklám. 18.0«: A magyar búza. 18.45: Ül egymtmé fontos hangjegy. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik . .. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. ao.no: Vers — mindenkinek. 30.05: Csak semmi politika... 21.15: Tv-híradó 2. *1.2S— 0.05: A 23-es csapdája. Budapest 2. 18.1«: Imi, TmporWI *n » többiek. 18.30: Hétköznapok anam- miáje. 19.00: „Sok van. mi csodálatos . . M.30-. Tv-híradö. 30.««: Vers — m-toden lerne k. 20.05: MSebel Santo«, műsora. 31.15: Reklám. 21.20: A mama. 22.20: Tv-htradó s. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.»: Jó regtféN* W.tT Hírek. 8.20: Mat kultúrát«» prod- ■ ramok. 8.27: Családi tükör. 8.57: Mit — hol — mikor? 9.19: Színes népi muzsikja. 30.(XI: Hírek. 10.05: Műsora járdát. 10.07: Szerkesszünk együtt! 12.00: DéH krónika. 12.30: Déli zeneparadé. 13.25: Orvosok a mikrofon «lőtt. 13.30: Lesz elegendő gép és alkatrész a mezőgazdaságban. 14.00: Hírek. 14.05: A hét embere. 14.15: Zenei anyanyelvűnk. 14.25: Magyarán szólva. 14.40: ..Tied a világ.'* 15.12: Évszázadok mesterművei. 15.55: Reklámparádé. 16.00: 368 óra. 17.30: Komolyzenei , .lemezlovas**. 16.14: Hol volt, hol nem voJt. ,. 18.25: Mai könyvajánlatunk. J8.28: Hallgatóink figyelmébe! 18. 34: Kirek. 18.40: Sporthínadó. 18.50: A szülőföld muzsikája. 1952: Hídfők a végtelenben. 20.52: Elisabeth Schwarzkopf dalfelvételeiből. 21.09: A zene nem irnner határokat. 22.00: Hírek. 22.15 Európa hangversenytermeiből. 23-40: A KISZ Művészegyüttes központi kórusa Bárdos laiofl műveiből énekel. 24.00: Hírek. 0.10: Melódiakoktél, 1.58: Himnusz. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Leonard Bernstein zenéd játékaiból. 8.57: Reklám. 9.60: A játszó ember. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.01: A bolondokat ké-' reső szamár. 13.45: Időjárás- és vízállásjelenté«. 14.00: Könyvszínpad. 14.30: Hírek. 14.35: Népdalok, néptáncok. 15.22: A rádió' dalszínháza. Leán^vásár. 17.2«: Müsorajánlat. 17.30: Kíváncsiak klubja. 18.30: Hírek. 18.35: Slágerek mindenkinek. 19.35: ftm.k az esőben. 19.55: Nótacfiokor. 20.30: Hírek. 20.35: Sporthírek. 20.40: Közkívánatra! 22.00: Slágermúzeum. 23.00: Hírek. 23.15: Csehszlovákiai dzsesszfelvételek- ből. 24.00: Hírek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgá- lat. 3. MŰSOR 8.08: A kiállítótermek programjából. 8.11: Johannes Kästner Reger-műveket orgonái. 9.07: Magyar zeneszerzők. 9.41: Üj lemezeinkből. 10.25: Slágerlista. H.W): Hírek. 11.05: Hangielvételek felsőfokon. 12.05: Romantikus zene. 13.00: Hírek. 13.07: Lemezbörze helyett. 14.00: Kívánságműsor sztereóban. 16.00: Bemutató komolyzenei újdonságainkból. 17.05: Régi hangszerek világa. 17.22: Tip-top parádé. 17.52: Kritikusok fóruma. 18.02: Népzene sztereóban. i8.40: Magyar széppróza századai. 18.55: Szigetek könyve. i9.oo: Hírek. 19.05: Nagy siker volt! 20.35: Or- feo. 21.28: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 22.53: irodalmunk a két világháború között. 23.30— 23.33: Hírek, ldójaiaa.