Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-01 / 179. szám

Történettudomány és a társadalom A téma nem új, az el­múlt évtizedben több­ször is foglalkoztak vele tudományos fórumo­kon. Aktualitása azonban nem csökkent. Ezt bizonyí­totta a Történelem es Köz­gondolkodás címen a közel­múltban Egerben megrende­zett tudományos tanácsko­zás szinte minden eloadasa, es nyílt, helyenként szenve­délyes, termékeny vitaja is. Ez nem csupán a tanács­kozás sok műfajúságával magyarázható, hanem azok­ból a fogalmi, értelmezési, hely zetmegi télesi és egyéb külőnDűegekből, amelyek a történészek között, az egyes tarsadalomtudomanyi ága­zatok es az úgynevezett köz­vetítő mechanizmusok (is­kola, művészetek, tömeg­kommunikáció) képviselői között részben objektív in­dítékokból fennállnak, s amelyek a munka módsze­reinek, eszközeinek, a velük szemben támasztott lényege­ben azonos, de a gyakor­latban mégis különböző mű­faji és funkcionális követel­ményekből erednek. A szak- tudomány nem alkalmazkod­hat az aktuális napi ooliti- kai igényekhez, csupán se­gítheti azokat, a milliók szemléletét formáló tömeg­kommunikáció különböző fórumainak pedig sokkal közvetlenebbek a politikai funkciói. Így például a köz- velemenvformalasban. benne a tömegek történelmi szem­léletének alakításában. A történelemszemlélet for­málására hivatott valameny- nvi fórum feladatait meg­vizsgálva nem azt kell mér­legelnünk, hogy korunk em­berének műveltségében mi­lyen helyet foglal el a .tör­ténelmi elem”, hogy mikép­pen kell értelmezni a törté­nelmi műveltséget mai vilá­gunk ben — ez is jelentős kérdés —, hanem bonckés alá kell venni azt is: hogyan fogadják be a történelmi műveltséget, mennyire vált a történelem szocialista tudat- formáló erővé hazánkban. Ez azonban rendkívül bo­nyolult; egzakt módon ne­hezen mérhető. Ahhoz, hogy megközelítőleg reális képet alkothassunk a „közvéle­mény” történelmi twdatszint- jeről, az első és legfonto­sabb vizsgálandó tényező: a történettudományi kutató­munka helyzete, tudományos megalapozottsága és hitele. Ezt vizsgálva megállapít­hatjuk, hogy az elmúlt két évtized minden tekintetben termékeny időszak volt. Ezen a téren nem a megjelent művek száma a mérvadó, noha nem lebecsülendő. A lényeg azonban az egész tudományág szemléleti, mód­szertani fejlődése. A széles körű hazai és nemzetközi forrásbázisra épülő, a törté­neti fejlődést a maga össze­tettségében láttató tudomá­nyos müvek gyarapodása, amely — szerényteienseg nélkül — nemzetközi elis­merést vívott ki a magyar történettudománynak. F.z természetesen folyamat, amelynek nem értünk a vé­gére, s figyelembe véve az új. megválaszolásra váró kérdések, valamint a tudo­mányok fejlődésének tör­vényszerűségeit. nem is ér­hetünk a végére. Ez állandó küzdelem. Ezt a küzdelmet a dogmaíizmus béklyóitól, a marxizmus—leninizmus ér­vényesülését gyengítő néze­tektől vitákban megszaba ■ dúlt tudományág vívja a történelmi műit minél hite­lesebb. megalapozottabb áb­rázolásáért. Jóllehet sok még az úgy­nevezett fehér folt, azonban ma már megfelelő tudomá­nyos bázisa van tehát a marxista törtenetszemlelet formálásának. Fel kell tenni a kérdést: mi volt a kiin­dulópontja ennek a fejlő­désnek? Első és legfonto­sabb feltétele az a politikai és ideológiai konszolidáció, amely felszabadította az al­kotó szellemi energiákat a korábbi megkötöttségektől. Ez igényt és egyben ,i.öve- telményt támasztott és tá­maszt a tudományág műve­lőivel szemben. A kutató­munka legfőbb követelmé­nye az ideológiai és a való­ságfeltáró funkció dialekti­kus egységének ervenyesite- se lett. Az egyetemesseg éi - vényesítése mellett, és azon belül követelmény lett an­nak a földrajzi, történelmi környezet szerepének és ha­tásának számbavétele, amely népünk évezredes történeté­nek alakulását mindenkor nagymértékben befolyásol­ta. Ennek az évezrednek, s még inkább a hozzánk leg­közelebb álló évszázadnak számos sorskérdését kellett újraértékelni, tudományos alapra helyezni. A z okok ismertek. A historizálás, majd a tudatosan naciona­lista, soviniszta szellemű történetírással szemben álló, marxista történészek csak igen kis mértékben tudták ellensúlyozni ezeknek a ha­tását a tömegek történelem- szemléletében. Sőt, maga is a felszabadulást követő évek osztály-harcának követelmé­nyeiből kiindulva, s annak alárendelve kezdte meg azoknak a történelmi esemé­nyeknek, személyeknek az „átértékelését”, amelyek, il­letve akik népünk történeté­nek sorskérdéseihez, jobbára pozitív hagyományaihoz kö­tődtek. A Dózsa vezette pa­rasztlázadás, 1848—49, és annak kiemelkedő vezetői, az 1918—19-es forradalmi periódus, az illegális kom­Pihenőpark a vakoknak Vakoknak és csökkent lá- téképességüeknek alakítanak lei parkot. Győrött, a József Attila lakótelepen. A lakóte­lep parkjából 300 négyzetmé­tert díszcserjékkel, élőső- vennyel elkerítenek erre a célra. A sétálóutak szélét jól kitapogatható szegélykövek­kel díszítik, virágágyásokat telepítenek, s formatervezett padokkal és asztalokkal te­szik még otthonosabbá a kis Ligetet. Valamennyi munkát három győri üzem dolgozói vállal­ták. Az Észak-dunántúli Gáz­szolgáltató Vállalat győri üzemegységének szocialista brigádjai társadalmi munká­ban már el is készítették a hajlított csővázas padokat, amelyek úgy vannak kiala­kítva, hogy a csökkent látó­képességű embereknek se okozhassanak semmiféle sé­rülést. A pihenőpark föld­munkáit és díszítését a Győri Városgazdálkodási Vállalat dolgozói végzik el. a Kis­alföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság pedig több száz cserjét, virágot küld faisko­lájából. Mercurius-szentélyt tárlak Is! Szombathelyen Üjabb értékes leletek ke­rültek elő Szombathelyen a Romkertben, ahol a 455-ben földrengés következtében el­pusztult egykori Savaria központjának, a császári - pa­lotának. valamint a közép­korban ráépült Karoling-vár- nak a maradványai lathatók. Az ásatások során a már fel­járt vámházzal szemben fel­fedezték Mereurius szenté­lyének maradványait. Előke­rült többek között két oltár, s egy töredékes Mercurius- szobor. A szakemberek gaz­dag leletekre számítanak a szentély környékéről is. ahol hajdú lakóépületék álltak. Az omiadékok alól máris megle­pően vjó állapotban lévő fal­festmények bukkantak «lő. munisták küzdelme, a fel­szabadulás voltak azok a „kulcstémák”, amelyeket meg kellett szabadítani a korábbi torzításoktól. Ezt az egyoldalú, javarészt poiitikai célzatú történetírási a mun­káshatalom győzelme man erőteljesen determinálta a dogmatizmus, majd a revi- zionizmus, a különböző elő­jelű, azonban a hamis lu? datot konzerváló, vagy újra­termelő történelemszemlé­lete. Mindezt felerősítette az úgynevezett közve:: tő mechanizmusok (oktatás, művészetek, tömegkommu­nikáció) „hatékony” munká­ja. Közismert, hogy Magyar- országon évszázadok óla a történelem hagyományosan fontos eleme volt a közgon­dolkodásnak. Az ideológiai- politikai munkának érthető­en elsőrendű érdeke volt, hogy a múlt mindenfajta torzításával szemben, né­pünk reális képei kapjon sa­ját múltjáról, annak legfon­tosabb esemtl veiről, törté­nelmét meghatározó hazai es nemzetközi tényekről, folya­matokról, összefüggésekről. Nem „sorban rendezett” tör­téneti példák kiemelésével, nem aktuális párhuzamoK- kal, hanem a marxista—le­ninista társadalomvizsgálat szellemében és módszereivel kellett és lehetett ennek az igénynek megfelelni. A tu­domány olyan művelésével, amely a fejlődés ellentmon­dásain, az osztályerők küz­delmében megvalósuló törté­nelmi folyamatok, a szük­ségszerűségek és a véletle­nek közegében érvény esülő törvényszerűségek feltárá­sával érzékelteti a mához vezető történelmi múltat, s a múltnak a mában is haló pozitív és negatív elemeit. E z a fejlődés nem volt egyenesvonalú. Azt sem mondhatjuk, hogy a múlt módszertani, szemléleti problémáin már minden tekintetben úrrá lettünk. Tettenérhetők még egyoldalúságok, főleg törté­nelmi közelmúltunk értéke­lésében, az utóbbi mintegy két évtized azonban meg­teremtette azt a szerény tu­dományos alapot, amelyre az erre illetékes fórumok a he­lyes történelmi szemlélet formálásáért végzett mun­kájukat építhetik. Vass Henrik, a Magyar Történelmi Társwtat ügyvezető elnöke Kozák András és Esztergályos Cecília G. B. Shaw Vissza Matuzsálemhez című darabjának egyik jelenetében. Fővárosi színházi levél Shaw - először Magyarországon A nyári színházi szezon különleges színei közé tar­toznak évek óta a budapesti Körszinház előadásai. A hajdani városligeti BNV egyik kiszolgált kiállítócsar­nokában jó íélkaréjban üli körül a közönség a színjét-, szederét, melyen többnyire valamilyen sajátosan eredeti földolgozást van alkalma megtekinteni. Történelmi és földrajzi távolságokat áthi­dalva, távoli es közelebbi vi­lágok legendái, mondái, hit­regéi keltek itt életre, testet öltöttek például az ólesta- mentumi Énekek éneke sze­relmesei éppúgy, mint a Gil­games vagy a Kalevala hő­sei. a Mahabharata sejtelmes­figurái és Till Ulenspiegel igazságkereső vidámsága. E sorból látszólag kilóg az idei bemutató, amely Geor­ge Bemard Show Vissza Matuzsálemhez című drá­máját vitte közönség elé. Ám rögtön megértjük a műsor­választás indítékát, ha elol­vassuk a színlapról, amit maga a szerző fűzött főcí­méhez: Adalékok a modern bibliához. S valóban a Para­dicsomba vezet az elejen, Ádámhoz és Évához. de olyannyira nem áll meg itt, hogy a következőkben még a jövő századba, a harmadik évezeredbe is átkalauzol bennünket. Egyáltalán nem a megszo­kott értelemben vett darab tehát Shawnak ez a nálunk még soha elő nem adott műve. Sőt, tulajdonképpen nem is egy darab ez, hanem öt egyfelvonásos sorozata, amelyet természetesen egy- végteben nem is lehetett volna egyetlen estén játsza­ni. Ám e hátrány ezúttal könnyebbségre is szolgált, mert a művet átdolgozó, ma- . gyár színpadra alkalmazó és rendező Kazimir Károlynak így bátran nyílt lehetősége jócskán meghúzni, rövidíte­ni belőle. Alkalmat szolgál­tatott hozzá számos I olyan korabeli aktualitás, amelyet az átlag mai néző egyálta­lán nem vagy csak nagyon nehezen érteit volna meg. A tömörítéssel viszont Shaw közismert ironikus éietböl- cselete, szarkasztikus humo­ra még hatásosabban érvé­nyesülhetett. Gondola Iga zdagság ban va­lóban nem szuaöikódik ez a furcsa mű. Cselekményét vi­szont még akkor is nehéz volna elmondani, itt, ha e színházi levélre több helyünk adódna. Hiányzik ugyanis belőle az igazán egységes cselekmény — ami külön­ben Shawnál időnként jel­lemző —. mivel inkább dia­lógusaival akarja kifejezni gondolatait. Ez természete­sen nem általános írói gya­korlata, mint egyes értékelői MIÉRT SZÉP? Lakható világért Verset fogtam, nem ereszt. Kőnyomat — ez a címe és nem véletlen, hogy a kötet élén is ez áll. A köteten, amelynek már fehér borítója is üzenet azzal a Borsos Miklós-rajzzal. Milyen nyo- matot hagyunk a világra, a késői nemzedékre ? Nagy László tévéinterjúja jut eszembe, aki a jövő embe­rének — ha lesznek, mond­ta — azt üzeni, hogy csó- koltatja őket. Ha lesznek . . . Fodor András egy lakhatóbb világ emlékével sejtjeiben, memóriájának meg nem ha­tározható raktárrészecskéi­ben szintén üzen a Kőnyo­mattal. Minden nyomat dokumen­tum. Veronika kendője is azzá lett, amikor a Fiú fel­szárította vele vérző arcát. Lenyomat a kőrétegek közé évmilliárddal szorult rovar kis teste is; életről üzen ne­künk. „Lenyomat” a vers is, dokumentuma érzéseinknek, bizonyítványa önmagunknak a jövő előtt. „Jelentem hát: a válasz­tás / a mozgó tér folyvást szűkül.” Nem pusztán köz­érzetjelentés ez Fodor And­rástól. Egyetemesebb, embe- riség-mérétekben is meg­fogalmaz valamit. Ugyanak­kor égetően itteni, nemzedé­kien fontos távirat. „Mond­jak, a küzdő emberek / pusztulnak mindenütt.'’ A mások terheivel is viselések, a másokért magukat kopta­tok. Szavakba kellett foglal­ni már ezt; s olyan költő­nek, aki abból a rajból való, amelyet azok a szelek röp­téinek magasra. A felelős­ség verse ez, azé a felold­hatatlan konfliktusé, amelyet csak az él át, aki ha em­bert mond. azon embercso­portot, népet és nemzetet ért. De aki felelősségét in­tézménnyé növelve „végül csak egy kórházi ágy körül / vonhatja meg személyes / függetlensegének kordonét. ’ Sorvasztó dráma ez. A kör­nyező világ gépekkel, a gé­pek szemetével sivárul em­bertelenné, „a termékeny magányt már / nem védi hársfa, se sövény.” Érté­keink — külsők és belsők — veszendőben. A környező világ környezetszennyeződése és lelki környezetszennyező­désünk kauzális kapcsot felT tételez. A félreállok vigasz­talódnak, nem kell megér­niük a világ lakhatatlanná válását. De a másokért vál­lalkozókban is ;— az érték hitvallói, a szellem megszáll- lőtt hívei ők a költő megfo­galmazásában — fészekre lel a kétely: „Vagy tán folya­matos létünk is , örök ön­csalás?” Hangyányi voltunk lehet-e mentség és védeke­zés a kuckóba húzódásra, a befelé fordulásra? A csiga­házi individualizmus prófé­tai mintha mostanában tért nyertek volna; a megszállot­takat „lassanként múzeumba csukjak”. Nagy kérdés, hogy a7. „alkalmazkodás uáltófu- tása" magatartási mimikri-e vagy változékonyságában is ránk kövesült állandósult- ság-állapot. Fodor Andrást, aki egy a sokat megélt öt­venesek felelősséget vállaló generációjából, érdekli és izgatja, mint gondol majd róluk — rólunk — az utód. S hogyan néz vissza majd ő a maga nyomatára? Ez a felelősségspirál az elő­re is gondolót foglalkoztat­ja; Fodor András jajkiáltá­sa a világért, a temetett ér­tékekért — mindannyian ele­ven urnák vagyunk — meg­születésében is pozitívum. Van még miért kiáltani, tá­lán még nem késő. Minden S.O.S.-jelzésben, minden vészkürt-hangban emberi reménykedés van. a megmenekülés esélyének reménye. Igv ebben a nagy versben is; a sivárság apo­kalipszisét festő művész ép­pen a riasztó képpel akar rádöbbenteni arra, hogy a szakadék közel, próbáljuk meg elkerülni. Ezért a „...valaha otthonosabb volt a föld” rokkantó fölismeré­sében is ott munkál az a reménység, hogy talán még nincs késő emberiség-mére­tekben felnőtté válni, es a Paradicsomnak kapott boly­gót lakhely-jogaiba visszaál­lítani. Nehogy kőnyomatunknak ne legyenek olvasói .. . Lesko László állítják, de ebben a műben ezt a módszert alkalmazza, nem kis gond elé állítva a rendezőket. (Lehet, hogy ezért nem adták eddig elő hazánkban?) A rendezőnek ugyanis nyilván nem ele­gendő a még oly okosan, szé­pen elhangzó mondatokat tolmácsoltaínia. hanem gon­dolnia kell a nézők látvány- igényére, a színpadi mozgás­ra is. A Körszínháznak — mond­hatni — éppen ez az egyik lényeges specialitása: úgy ötvözni az előadást, hogy a legmélyebb bölcseletet is föl­válthassa vagy keretezhesse a szinte revüszerü látvá­nyosság. Ez a koncepció kap teret ezúttal is, pedig nem kisebb problematika foglal­koztatja a színpadi történés részeseit, mint az élet és a halál ismétlődő folyamata, pontosabban: meghosszab­bítható-e az élet, akár há­romszáz esztendőre, kénysze­rű szükségesség-e a halál, s egyáltalán miért kell meg­halnunk. Feleletet persze Shaw sem adhat végérvé­nyeset és megnyugtatót ezekre az ősi kérdésekre. Ám mindenesetre ő. aki — Ba­bits szavaival szólva — az ész és az éle embere, meg­találja a hangot, amellyel az értelmes életre hív föl, s a maga sajátos módján fesz hitet a jövő mellett. Nem minden malicia nélküli, ami­kor az Üdvhadsereg tagjai cédulákat osztanak szét a közönségnek ezzel a szöveg­gel: „Több napsugár, több napsugár — Ez az, amit a Világ vár”, de mégis ebbe sűrűsödik valami igazság abból, amit a shaw-i filozó­fia sugall e darabban. S vé­gül is ez fölemelő gondolat, párosítva azzal a mélyebb sugallattal, hogy az ember, az emberiség eredendően magában hordozza azt az erőt. amely újabb korokra teszi képessé, mondhatnánk úgy is: újabb, fejlettebb tár­sadalmak felé viszi. A hosz- szú élet — úgymond — tu­lajdonképpen magán az em­beren múlik. Szórakoztatva gondolkod­tat Shaw máskor is, itt is. Filozofikus és fanyar humo­rú, gúnyorosan bölcs eszméit Hevesi Sándor 19'20-as évek­beli, de máig friss fordítá­sában közvetítheti a Kör­színház népes együttese, köz­tük a legjelentősebb szere­pekben Kozák András, Esz­tergályos Cecília, Drahsta Andrea, Verebes István, In- cze József, In ke László, Bits­key Tibor, Schubert Éva, Konrád Antal. A Körszínház előadásai­nak értékelésében évek óta ellentétes, heves vélemények csapnak össze. Nem is jogo­sulatlanul. Annyi minden­esetre biztos, hogy az idei bemutató is színháztörténeti esemény. L. T.

Next

/
Thumbnails
Contents