Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-31 / 203. szám

Tízpontos játék halfogással Ifjú horgászok között Fonyódligeten Napfényben fürödnek a nyárfák. Para vont függönyt a túlsó part lankás hegyei elé. Tengert láttató illúzió, hullámverés viszont sehol. Az opálos, lomha tükrü tónál fecskeraj esi vitel — sereg­nyi apró es nagyobb gye­rek . . . Az egyik épp föláll. Ke­zében hosszú, könnyű hor- gaszbot. Több mint két és fél meteres. Ütemesen moz­dul előre-hátra . . . Egy len­dítés — s már halljuk a szaraz koppanast. — Talalt! — rikkantják harman-negyen is. Egy .horgászvetélkedö kel­lős kózepebe csöppenünk — szárazon. Mert a résztvevők épp céibadobásban verse­nyeznek. Tizenöt, illetve húsz meterre a „rajt”-tól egy-egy jókora műanyag tál pirosük: abba kell (vagy kellene) beletalpalniuk 20—40 grammos ’ végólmokkal. Goal Ferenc tanar irányítja ókét, s ha kell értékeli tel­jesítményüket. És ügyel, hogy a vetélkedő sportszerű legyen. Az is! Hiszen a ver­senyzők társaik előtt bizo­nyítanak a sokat ígérő pon­tokért. A horgászzsinór vé­gén lengő ólom Roppanása jelzi ügyességüket. — Ez már az utolsó fel­vonás —mondja a szakállas, szemüveges tanár. Régi is­merős; ott serénykedik min­dig az ifjúsági versenyeken. — Már csak ezek a pontok hiányoznak, s az összesítés után. holnap eredményt hir­detünk ... Augusztus középén verték föl sátrukat az ifjú horgá­szok Fonyódligeten, az úttö­rőtábor területen.- A Mohosa Somogy megyei Intéző Bi­zottsága üdültette őket —ju­talomként. Hivatal Nándor, az IB ifjúsági felelőse, a tá- borvezető elmondta: a téli horgasztanfolyamokon és klubok foglalkozásain készí­tik föl az ifjúsági horgászbaj­nokságok versenyzőit, s a ta­vasszal rendezett városi-já­rási vetélkedőkön, illetve a megyei seregszemlén ered­ményesen szereplő kisdobo­sokat es úttörőket hívták meg Somogy egesz területé­ről. 1— Tüske azért vári ben­nem — mondta a laborveze­tő —harminckét horgász­egyesülethez juttattuk el a meghívókat. Elküldték a je­lentkezési lapokat, mégis tízzel kevesebb gyerek érke­zett, mint amennyit fogad­hatunk ... lai Zoltán, aki elsőéves szak­munkástanuló lesz Kaposvá­ron az 503-asban. és a nyol­cadik osztályba lépő Beck Csaba. Mindkettő negyedik helyezett volt a megyei ve­télkedőn : Csaba gyermek­kategóriában, Zoltán a>z ifik között. Kisebb társuk, Si­mon Péter lelkesen meséli, hogy milyen szép dévért fo­gott. Itt van Marcaliból Holtó István (ő meg csak ötödikbe megy), es Böhön.vé­ről' egy hlrtelenszőke hato­dikos, Tóth G. Tamás. Né­hány napja a táborban ün­nepelte a 12. születésnapját. Egy hónapja Gyékényesen rekordlistás angolnál fogott. („Kilencven centi volt a hossza!”) Kiderül, . hogy négyéves kora óta horgá­szik : júliusban Somogyot képviselte a Debrecen mel­letti Fancsikán, az országos ifjúsági horgászvetél'kedőn. — Sokat horgásztatok? — Mindig, ha jó volt az idő. retek gyarapítása és a hor­gászverseny. — Mindez természetesen játékosan, hiszen jutalom- üdtiiesre jöttek a gyerekek — egészíti ki Bausz Ferenc, a taborvezetö egyik helyette­se. A program is rugalmas: ha viharos' volt az idő, fil­met vetítettek, játékos halis- mereti vetélkedőt rendezitek, „tízpontos játek”-ot. Es a közös* megmozdulásokon kí­vül is ki-ki kedvére- hor­gászhatott. Tíz napig tartott a halíögó verseny, a végén összesítették az eredménye­ket. Bemutatót tartott a tá­borban Németh István, a megyei intéző bizottság veir- senycsapatanak vezetője. Sátranként,i csapatverseny is volt (ezt a 11 A nyerte meg). A halfogásban és az össze­tettben a siófoki' kisdiák je­leskedett: Drescher Attila. Nyomában ott volt a barcsi Bary Attila és Horvath Pé­ter Gyékényesről. — És az eredmény? — Nem panaszkodhatunk; valami mindig akadt. S egymás szavaba vágva soroljak: bodorka. devér, sneci szén tgyörgy-keszeg ... :— Volt ponyrt is ... Hű! Mikor az az egyik srác mel­lől a botot vízbe1 rántottá . . . önfeledten nevetnek. És elmesélik, hogyan történt. Ez is élmény volt mindenki­— Eredményes volt a tá­borozás, és sikeresebb is, mint a tavalyi — összegezi tapasztalatait Hivatal Nán­dor. — A gyerekek igénylik ezt. s hogy továbbra is a horgász csapatok élmezőnyé­ben legyenek a somogyiak (kevesen tudják, hogy A ka­tegóriás, azaz NB I-es a fel­nőtt halí'ogócsapat!), meg többet kell ■ foglalkozni a fiatalokkal. 1WK. — Hogy töltöttetek az időt? — Jól. Remekül! — vála­szol szeles mosollyal két fiú, Varga Béla es Bausz Erik.. Veseiek; most nyolcadikosok. Par szót váltunk, s mar itt vannak a többiek is, szoba- * társaik: Nagybajomból Sza­— Pontos tervet készítet­tünk — mondja Hivatal Nándor. — Megalakult a ta- bortanács, és a résztvevőkkel megbeszeltük a többfordulós vetélkedő feltételeit. Két fő ága volt: az elméleti isrrve­Táborzáráskor jó közösségi munkájukért- az ifjú horgá­szok közül a ligeti nagyta- bor vezetőjétől.'Vass Imre kapott dicséretet, s hármán Gáál Mariann, Pere László, Drescher Attila — oklevelet. Kuruc* Ferenc Devizaárfolyamok „BUB IV” augusztus 31-től D&rittmwm Afigo! Ausztrál dolln Belga frank Dan korán© Francié frank Holland forint Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK-márka Olasz lira (1000) Osztrák schilling Portugál escudo .Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. es Cl. rubel USA-dollár Vételi Eladási Arf. 100 egységre forintban 640,76 6 654,0* 3 732,06 3 739,54 80.93 81;09 445,45 446,35 556,61 557,73 1 413,94 1 416,78 149,68 1 49,98 3 086,68 3 092,86 13 185.25 13 211,65 579,28 580,44 1 555,28 1 558,40 27,52 27,58 221,18 221,62 44.94 45,02 34,44 34,50 1 827,64 1 831,30 629,18 60,44 2 597,40 2 602,60 3 819,77 3 827,41 Az őllomkozi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok válto­zatlanul az 1982. június 8-i közlés­nek megfelelően vannak érvényben. bútorok kiállítása és vására (augusztus 31-töl szeptember 11-ig) a PÉCSI ——BARANYA— LAKBERENDEZÉS) ÁRUHÁZ Pécs, Bojcsy-Zsilinsrky út 1*. T,: 14-577­Bemutatásra kerül a „BUBIV” minden terméke. LAKÓSZOBÁK, SZEKRÉNYSOROK KÁRPITOZOTT GARNITÚRÁK és egyéb kiegészítő bútorok. , n ÖNRE IS SZÁMÍTUNK . .. AUGUSZTUS A nap 6.« árakor ké4, és 19.28-kor nyugszik; a hold 18.18-feor kél, és 2.23 óra kor nyugszik. KEDD Erika várható időjárás: Lassau fölszalad a felhőzet — elszórtan azon­ban még lehet esd, zápor. A szél helyenként megélénkül. Hajnalban több helyen is köd kép­ződik. , A legmagasabb nappali hőmérséklet me, ked­den IS—24 Celsius-fok között lesz. A Balaton vizének hőmérsékleté 30 fok. — Első díjat nyert a Vi­kár Béla Vegyeskar vasár­nap az arezzói nemzetközi kórusverseny folklorkaíegó- riajaban. A kaposvári együt­tes Bárdos Lajos Somogyi népdalokra írott feldolgozá­sainak előadásával érte el a magyar énekkari mQzgalom történetében egyedülálló si­kert. Kapoliemlékfa Harságyon Kapoli Antal Kossuth-di- jas fafaragóra emlékeztek' vasárnap Somogyharságyon. A dunántúli pásztormüvészpt kiemelkedő algája negyed- százada hunyt el a Szigetvár közeli falucskában. Az év­fordulón Kapoli-emlékfát állítottak föl a falu temető­jében, ahol a népművész sírja van. A három méter magas tölgyfarönk Szatyor Győző népművész alkotása. — Tudománypolitikai sze­minárium kezdődött Helsin­kiben. A három napig tartó finn—magyar tanácskozáson a két ország tudománypoli­tikái irányelveit, a tervezés és végrehajtás rendszerét hasonlítják össze. — A Stéindl-hagyatékból származó iratokat most aján­lotta föl a híres építész ük­unokája az Országgyűlési Könyvtárnak. A nyolcvan éve halott mester a magyar historizáló építészét egyik legkiválóbb képviselője volt, a Parlament épületet is ö tervezte. — Vakmerő produkcióvá készül Belgrádban Gojko Szpiric. A 30 éves bűvész egy szögekkel kivert faládá­ban összeláncolva, három­ezer méter magasságból,he­likopterről „ejteti le” ma­gát. s a zuhanás utolsó sza­kaszában nyitja csak ki a ládában elhelyezett ejtőer­nyőt. E mutatvánnyal. Szpi­ric a bűveszek Oscar-díjara pályázik. — Csehov-drámát próbál­nak a budapesti Katona Jó­zsef Színházban. A „Manó” főszerepeit Cserhalmi György, Rajhona Adám, Csonka Ibolya. Horváth Jó­zsef és Vajda László alakít­ja majd az október 16-i be­mutatón. A drámát Zsámbe- ki Gábor rendezi. Tűz az iskola pincéiében A hét vegén tűz ütött ki Debrecenben egy átadás előtt álló négyszintes, 16 tanter­mes iskola pincehelyiségé­ben. Az elektromos hálózat gyulladt meg; a tüzet rövid idő alatt eloltották. A jelen­tős anyagi kár nem akadá­lyozza a tanítás megkezdé­sét. Megyénkben Somogycsicsó külterületén gyulladt ki a termelőszövetkezet egyik 150 K típusú traktora. A tüzet a helyszínre érkező tűzoltók oltották el., 'A kár jelentős. Szerkesztőségi ügyelet n este 8-ig ®1 Telefon: * 11-510 W — Zárnak a kempingek. Tegnap 12 kemping zárta kapuját a déli parton, s már Csak hat táborhely fo­gad vendégeket Sóstón, Zg- márdiban, Földvárorg Fo­nyódon és Szemesen. — Csaknem ezerkétszá* rászorulóról gondoskodnak megyénk nyolc -szociális ott­honában. Az öregek napközi otthonaiban mintegy ezer- háromszáz idős ember része­sül ellátásban. — Kihúzták a nyerőszá­mokat a Képcsarnok Válla­lat ajándéksorsjegy-sorsolá- sán. Még nem jelentkezett a 260., a 490., az 1053., az 1165., és az 1168. sorszám tulajdonosa a kaposvári Va- szary-teremben, ahol átve­heti jutalmát. — A kincsesbányai vájá­rok — a Fejér megyei Bau­xitbányák dolgozói — érték el első helyet a III. országos vetélkedőn. A győztes csa­pat tagjai, külföldi utazást nyertek. Járványos megbetegedések Augusztus utolsó heteben a mezöberényi strandot láto­gató 63 gyermeknél heveny bélhurutos megbetegedést észleltek. Két esetben ki­mutatták a vérhas kóroko­zóját. A Békés megyei Köjál augusztus 27-én azonnal fel­függesztette a strand műkö­dését, s megtette a szüksé­ges intezkedeseket. — Az ötödik földrengést észleltek tíz napon belül Ka­liforniában. Berkeley egye­tem szeizmografiai ' állomása szerint — a Richter-skála szerint 3.8 fokozatú — ren­gés epicentruma Berkeley- töl mintegy 43 kilométerre ’ délre volt. — Gyümölcs — gyümölcs... A dinnyekörte nem azonos a dinnyével, így tévésén je­lent meg augusztus 22-i szá­munkban, hogy a nagyatádi ^ ifjú kertbarátok dinnyével szerepeltek a fonyódi kiállí­táson. Azt ugyanis nem ter­melnek, dinnyekörtét és Vilmos-kórtét azonban igen. Változások a balatoni menetrendben A MÁV értesíti az utazó- közönségét. hogy a balatoni utószezonban — a csokiként utasforgalom miatt — 1982. szeptember 6-tól 25-ig vál­tozások lesznek a személy­szállító vonatok közlekedésé­ben. Megszüntetik a Budapest— Tapolca között, a Budapest Deli pályaudvarról 13.05-kor induló es ellenirányban 13.25-kor érkező gyorsvonat­pár közlekedését. Munkana­pokon nem közlekedik a Budapest Deli pu.-ról 10.35- kor induló fonyódi személy- vimat. A Nagykanizsáról 14.45-kor induló személyvo­nat munkanapokon Fonyód —Budapest között a Fonyód­ról 16.20-kor induló sze­mélyvonat menetrendje sze­rint közlekedik, s ezért 18.50 helyett 19.25-kor érkezik Bu­daipest déli pályaudvarra. Vasárnap a vonat változat­lan menetrenddel közleke­dik. Ritkítják a hétvégi for­galmat is. Re.szlet.es felvilá­gosítást a pályaudvarokon adnak. 80 évvel ezelőtt, 1902. augusztus 31-én Sátorai ja újhelyen született, es 75 eves korában, 1977-ben hunyt el Budapesten Révész Géza vezérezredes, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja, a KIMSZ egyik alapító tagja. Eredeti­leg ezüstkovács szakmát ta­nult, s fiatalon részt vett a Budapesti Szabadság Munkás- képző Egylet szervezésében. Megalakulásától tagja volt a KMP-nek. A Tanácsköztársa­ság idejen harcolt a Vörös Hadseregben, majd a Tanács­köztársaság megdöntése után Ausztriába, illetve Csehszlová­kiába emigrált. Hazatérve, a KIMSZ-ben végzett fontos szervezői munkát. 1922-ben ^zonban letartóztatták, <y tíz­évi fegyházra ítélték, .de 1924- ben fógoiycserével kikerülhe­tett a Szovjetunióba. OH vé­gezte el a műegyetemet és mérnök tiszt lett a Vörös Hadseregben. 1.943-ban Csel- jabinszkban politikai felvilá­gosító munkát végzett a ma­gyar hadifoglyok között, 1944 szeptemberétől a kijevi parti­zániskola parancsnoka. A szovjet hadsereg soraiban részt ‘ vett hazank felszabadí­tásában. 1945-tól az MKP köz­ponti vezetőségének káder­osztályán dolgozott, 1948-ban aJtábornagyként főcsoport­főnök a Honvédelmi Minisz­tériumban, majd a néphad­sereg főfelügyelője. Az ellen­forradalom leverése után mint honvédelmi miniszter jelentős szerepet játszott a hadsereg újjászervezésébe«. Munkásságát sok magas ki­tüntetéssel ismerték el; lip­tói l9€7-ig Rács-Kiskun me­gye országgyűlési képviselője volt. — Évadnyitó társulati ölest tartottak tegnap a deb­receni Csokonai Színház tagjai A társulati ülésen részt vett és felszólalt Kö- peczi Béla művelődési mi­niszter is. — Szoknya gyártását kezd­ték meg — szovjet megren­delésre — az Elegancia Ipa­ri Szövetkezet somogyvári üzemében. A többféle szín­ből, anyagból készülő szok­nyából tízezer darabra kap­tak megrendelést. t Lezuhant mintegy 30 méter magasból, s korházba szállítás után meghalt Csá- szi Péter 30 éves sportoló', aki vasarnap a hármashatár- hegyi repülőtéren végzett siklórepülést. A baleset okát bizottság vizsgálja. . — Koncertet rendeztek a mohácsi síkon levő törté­nelmi emlékhelyen az 1526-i csata évfordulóján. A tömeg­sírok és kopjafák környeze­tében a Bakfark lanttrió adott hangversenyt — a re­neszánsz művekből. Mérgezett vadkacsak A napokban tömeges vad- kacsapusztulást eszleltek a Fejér megyei Pátka melletti víztárolónál. Az elhullást valószínűleg az okozta, hogy a horgásztó partján nemrég vegyszerezett zöldtakar­mányt fogyasztottak az ál­latok. A mérgezés ügyében a közegészségügyi szervek vizsgálatot indítottak. — Halálra gázolta a vo­nat tegnap hajnalban a ja­kó—nagybajomi vasútállo­mástól háromszáz méterre a 26 éves Ben ke József böhö- nyei gépkocsivezetőt. — Három tonna hasist koboztak el a rendőrök a dél-franciaországi Narbon- na közelében. A mintegy 30 millió frank értékű csem­pészáru a tengerfenéken volt elrejtve, nem messze a part­tól, több acélhordóban. Alig­hanem ez az eddigi legna­gyobb fogása a francia ható­ságoknak. — AZ AUTOKOZLEKEDÍSl TANINTÉZET személvgepkocs'i- vezetői és vezetői engedéllyel rendelkezők részére gepjármű- kezelöi tanfolyamokat indít szeptemberben Kaposváron. Je­lentkezés: Kaposvár. Berzsenyi u. 2. szeptember 10-ig. Telefon: 11-147. (87228) — A Kaposvári Mezőgazdasá­gi Főiskola POLYGLOT Nyelv­iskolája angol, francia, magyar (mint idegen nyelv), német, olasz, orosz, 'portugál és spa­nyol nyelvekből 5 hetes inten­zív NYELVTAN 10.1. Y AMO ív AT hirdet kezdő, közép és haladó fokon. Jelentkezés a Mezógaz- dasaeri Főiskola Idegennyahrl Lektorátusán, személyesen vagy a 13-526-es telefonon. 4*2*19)

Next

/
Thumbnails
Contents