Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! y ARAí 1,80 Fi XXXV?!!. évfolyam, 201. sióm 198.2. augusrtus 28,, siambat túiéiés Éersla Weinberger levelet megírta, nem kevesebb, mint hét vVn lap szerkesztőségének. Az Egyesült Államokba és Európába kézbesítettek a postások az amerikai had Ügy miniszter magyarázkodásai. \ agy is azt az állításai, miszerint a Pentagon a Reagan-kormányzat megbízásából nem készített tervet a tartós nukleáris hadviselésre. Korunk egyik lcgfelelme- tesebn kérdésé: miként lehel elkerülni, megelőzni az alom katasztrőiat. Olyan nukleá- ( ris arzenál halmozódott lói, hogy a földkerekséget többszörösen meg lehet semmisi- tmi, ha egy örült gondolat vagy kalandor ötlet nyomán elszabadulnak a tömeggyilkos rakéták. Szakemberek erre gyakran használjak az owerkill kifejezést, ami angolból magyarra lordílva tulgyilkolast jelent. Érthető felháborodást vál tolt tehat ki, hogy az Egyesült Államok hadserege tábori szolgálati szabályzatában cinikusan rögzíti a nukleáris háború lehetőségét. Azt a drámái katasztrófával fenyegető esélyt, hogy egy esetleges hagyományos háború átcsaphat nukleáris konfrontációba. Igaz, washingtoni értelmezésben atomháború esetleg „csak az európai hadszíntérre kor látozodik. I)e ez esetben a cinizmus még határtalanabb. Van- az l SÁ ban egy másik koncepció is. Annak értelmében nem lehetetlen, hogy a nukleáris háború akár hónapokig elhúzódhat. Micsoda perspektíva, mely ördögi kilátások.' Talán nem árt e rémképek kiagyalóinak a figyelmébe ajánlani az olaszországi Ericebcn most véget ért konferencián elmondottakat. A tárgyalóasztalt ott olyan ismert atomtudósok ültek körül, mint Edward Teller, az atombomba magyar származású megalkotóinak egyike, Richard Garwin, az IBM kutatórészlegének igazgatója, a 8!í éves Kapica akadémikus Moszkvából es sokan mások. Arról cseréltek eszmét, hogy milyen módon kerülhetnénk cl az atomhalált. Egy esetleges nukleáris háború következményeit illetően lesújtó megállapításokra jutottak. Tíz- és tízmillió négyzetkilométeren tűzvész pusztítana, nem lenne elegendő orvos és nem jutna hely a temetőkben az áldozatok számára. Egy atomháborúban az emberiség 15—20 százaléka elpusztulna — vélekedtek. A Szovjetunió lakosságának 15—45 százaléka, az Egyesült Államokénak 50—90 százaléka fizetne az eleiével a nukleáris bombák alatt. Mi történnék, ha az amerikai szolgálati szabályzat értelmében viszonylag alacsony beosztású főtiszt — mondjuk egy hadtestparancsnok elrendelné a nukleáris fegyverek bevetését? \ kérdésre alighanem fölös- jeges a válasz. Legföljebb annyi: sajnálatos, hogy létezik olyan ország, vannak sly.m, látszólag épelméjű emberek, akik ezeket az esélyeket komolyan latolgatják, akik r.em hajlandóak tudomásul venni a Szovjetunió <s az USA között kialakult erőviszonyt, s — ha csak papíron is — azt firtatják, miként lehet győztesen kikerülni az atomháborúból. Ufést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap tuest tartott. Losonczi Pál tájékoztatta az Elnöki Tanácsot a Burmái Unió Szocialista Köztársaságban és a Fülöp-szigete- ki Köztársaságban júniusban tett hivatalos, baráti látogatásáról és ezen államok vezetőivel folytatott tárgyalásairól. Az Elnöki Tanács a tájékoztató jelentést jóváhagyólag’ tudomásul vette, s megállapította, hogy a látogatás és a tárgyalások eredményesek voltak; jelentősen hozzájárultak a Magyar Népköztársaság, es a megiá-. togatott államok politikai, gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatainak tova bbíe j lódeséhez. Az ülésen módosították a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II.. törvényt. En- - nek indoka az volt, hogy eddig az árvaellátásban részesülő gyerrtek után csak az egyedülálló szülőnek járt család: pótlék. Ez akadályozta az árvaellátásban részesülő állami gondozott gyermek családi környezetben való elhelyezését. Ezért szükségessé vált a nevelőszülők részére az árvaellátásban részesülő állami gondozott gyermek után is családi pótlék folyósítása. Az új rendelkezést 1982. július 1-től kell alkalmazni. Az Elnöki Tanács a továbbiakban módosította a büntetések es intézkedések^ végrehajtásától szóló, 1-979. «évi XI. tvr. egyes rendelkezéseit. Ezenkívül személyi kérdésekről és kitüntetések adományozásától határozott, bírákat mentett fel és választott meg, valamint kegyelmi ügyben döntött. Gyorsmérleg az építőtáborokról 54 ezer fiatal, 92 önkéntes ifjúsági, laborban, négy turnus során több mint 531 ezer munkanapot dolgozott ezen a nyáron — állapítja meg a, KISZ Központi Bizottsága .építőtáborok, bizottságának most elkészült gyorsmérlege. Az idén 25. alkalommal szerveztek meg az építőtáborokat. Több mint 250 ezer egyetemista és főiskolás, csaknem 22 ezer gimnáziumi tanuló, 18 ezernyi szakközépiskolás, mintegy 9 ezer szakmunkástanuló, 1300 általános iskolás és 700 sportok} fiatal vállalta, hogy vakációjának két héteben napi hatórás, intenzív munkával segítse a sürgető ma- y.ögazdasági idénymunkák el" végzését, vagy építkezésen próbálja ki erejét.' A teljesítményük értékét jelző műnk abér .összege meghaladta a 42.7 millió forintot, ebből az üzemeltetők a fiata- Tok részére több mint 17 millió forint jutalmat fizet- tdv ivi. A korábbi éveknek megfelelően az idén táborozok mintegy 80 százaléka a mezőgazdasági munkáikat segítette. Az állami gazdaságokban több mint 33 ezer, a termelőszövetkezetekben 8 ezer, a tartósítóiparban mintegy' 6 ezer fiatal dolgozott. • • Sokan vettek részt út- és vasútépítésben — többek között az M 1-es autópályánál —, valamint vsa torna /.a - si és belvízvédelmi munkálatokban. Az idén is népszerűek voltak a szakmai építőtáborok. amelyeket az ország nyolc településén szerveztek meg: 3200 fiatal tanult szakmájában dolgozott, főleg építőipari vállalatoknál. Első ízben rendeztek szakács, felszolgáló, cukrász és húsipari szakmunkástanulók 'számára tábort Siófokon. Ugyancsak a Balatonnal kísérletképpen úgynevezett turtslasegitő tábort szerveztek; a két- vagy főbb idegen nyelvet beszelő fiatalok a legforgalmasabb helyeken nyújtottak tájékoztatást a fiataloknak. A szakmai építőtáborokban a fiatalok átlagteljesítménye naponta meghaladta a 103 forintot. Csaknem 30 táborhelyen, vártak a diákokat a szakosított építőtáboruk, amelyekben a programokat a fiatalok sokrétű érdeklődésének megfelelően alakították ki. A szabad idő egy részében K ISKr v^ze tökepzessei, politikai képzéssel, az ifjú gárda feladataival, fafaragással, képző- és iparművészettel, a termeszettudomanvok legújabb eredményeivel, az újságírás fortélyaival foglalkoztak a táborozok. Az elmúlt évekhez hasonlóan közlekedésbiztonsági szaktáborokat is szerveztek. Tovább bővültek a mozgalom nemzetközi kapcsolatai: bolgár, lengyel, NSZK-beli fiatalok mellett dán, kubai, vietnami , diákok is dolgoztak az augusztus 14-ig nyitva tartott építőtáborokban. Az idén nyáron mintegy 110 magyar fiatal határainkon túli építőtáborokban, fogott' munkához., Hazánkba iátoyat a Finn Köztársaság elnöke Mauno Koivisto, a Finn Köztársaság' elnöke Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága * első titkárának és Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására a közeljövőben' baráti, munkajellegű látogatásra . hazánkba érkezik. Megkezdték a barcsi 1. számú Általános Iskola bővítését. Az első ütemben nyolc tanterem épül, jövőre pedig versenyek rendezésére alkalmas tornaterem. Az új beruházás 25 millió forintba kerül. A Sáév dolgozói építik A kutatómunka gyakorlati haszna A KNEB ülésének napirendjén Befejeződött az alkalmazásba vett, s a gyakorlatban hasznosított kutatási-fejlesztési tevékenység gazdasági eredményeit föltáró országos vizsgálat. Ennek összefoglaló jelentését a Szakait József elnökletével tartott tegnapi ülésén vitatta meg a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság. A felső színtű párt- és állami határozatok valamint az időszerű gazdaságpolitikai célkitűzések figyelembevételével lefolytatott vizsgálatba a fővárosi, valamint kilenc megyei népi ellenőrzési bizottság mellett bekapcsolódott a KISZ és a MTESZ szakembergárdája is. A vizs- * gálát jórészt konkrét kutatási témákra, illetve az innovációs folyamatra irányult. A népi ellenőrök értékelték a vizsgált egységek — köztük 21 ipari, 48 mezőgazda- sági, 17 élelmiszeripari üzem 19 kutatóintézet és 5 felsőoktatási intézmény — átfogó kutatás-fejlesztési tevékenységét is. A népi ellenőrzés ezúttal olyan témát vont vizsgálódása körébe, amelynek révén a kutatási, fejlesztési eredmények gyakorlati megvalósítását befolyásoló tényezőket és körülményeket kívánta feltárni. Az ülésen szó esett arról, hogy' a népi ellenőrök már a vizsgálat idején számos hasznos javaslatot fogalmaztak meg a vállalatok, az intézmények ilyen irányú munkájának javítására.' Az iparban csaknem valameny- nyi érintett vállalat illetékeseinek javasolták: a vezetés dolgoztasson ki olyan döntési, illetve ellenőrzési rendszert, amely számol azzal hogy más követelmények állíthatók az új kutatásokkal és megint mások a külföldi licencek fejlesztésével szemben. A vizsgálatot végzők ugyancsak javaslatként továbbították hogy a műszaki ismérvek mellett a megvalósítás gazdasági követelményei is váljanak az innovációs folyamat szerves részévé. Széles körben kezdeményezték a meglevő szervezeti rendszer felülvizsgálatát Annak érdekében, hogy összehangolttá váljék a rutinszerű fejlesztési tevékenység és az igényesebb kutatási-fejlesztési munka, s hogy javuljanak a fejlesztési részlegek működési feltételei. Több vállalatnak intézetnél a fejlesztő kapacitások Új eszközök az új tanévre Szeptemberben az iskolákban lesz a megrendelt taneszközök. berendezések zöme — ígérik az Országos Tan- szergyártó és Értékesítő Vállalatnál. Az év elejétől szeptember végéig mintegy 190 millió forint értékű taneszközt és 310 millió forint értékű bútort adtak, illetve, adnak át az oktatási intéz1- ményeknek. Ebből 73 millió forint, értéket képviselnek a névélés i fok látási tervek alkalmazásához nélkülözhetetlen eszközök. Az-1982 83-as tanévtől az általános iskola alsó tagozatában már minden tantárgyat az új tanterv szerint fognak oktatni. Ennek lehetőségét 20 fele. a tanúlók által hasznait egyszerű kísérleti berendezéssel és 30 féle tanítói szemléltető eszközzel teremtették meg a vállalatnál. Október és december kozott kapják meg az iskolák az 5. osztályos tanulók oktatásához szükséges környezetvédelmi diasorozatot, gomba táblázatot,, a , levélmérleget, valamint a mozgó hangsortáblát; a hetedikesek a történelmi rendszerező falitáblákat és a kiegészítő transzparens sorozatot; a nyolcadikosok a rajztanuláshoz szükséges diákat és a képzőművészeti reprodukciókat. A tanév kezdetétől folyamatosaiig száliitjak az alsó tagozati matematika oktatáshoz szükséges Babilon- épitöjátékot, valamint a környezeti smereti tantárgy sZemleítéléséhez használt kü- íönféle eszközöket. Gyártási es szállítási problémák miatt csak a Ili. félév élőjén tudják átadni az iskolák V— Vili. osztályoséinak készülő domborzati modelleket. a k 'íz,! ék edesi egységes omggu- kat, a technika tantárgy, oktatásához az írásvetítő transzparenseket, valamint a VII. osztályosok magyar nyelv és irodalom tanításához készülő hangszalagokat és hangosított diasorozatokat. A taneszközökön kívül új típusú iskolabútorokat — „AlliViédia" rendszerben készült tanuló-, rajz- és tanári asztalt, gördíthető ál'ivá- nyostáblgí, eszköztárolót — hózott forgalomba a vállalat. Elkészültek a gyerekek méretéhez igazítható tanuló- asztal és szék mintapéldányai is. A bútorokat, bemutatják az őszi BNV keretében a Studexpo kiállításon. ■ A vállalati tájékoztatás szerint a bolthálózatot-is to- vábbfejíesiztik. A tanév elején nyílik mag Miskolcon a kilencedik taneszközbolt, s ezzel az ország minden nagyobb tájegységét átfogja hálózatuk. .jobb kihasználását, a kutatási eredmények fogadásához való gyorsabb és tervszerűbb felkészülést tartottak indokoltnak. A kedvező tapasztalatok alapján javasolták, hogy a gazdálkodó szervg/etek és az intézmények a gyakorlatban meg bátrabban éljenek a központi határozatokban és a jogszabályokban számukra biztosított lehetőségekkel. Általános igényként fogalmazódott meg a marketingmunka javítása. Az ülésen megállapították, hogy az érintett vállalatok, gazdaságok, intézetek kedvezően fogadták a népi ellenőrök menet közben tett észrevételeit, javaslatait. Több helyütt már hozzálátok a vizsgálat megállapításai nyomán született intézkedések végrehajtásához. A KNEB ülésén a résztvevők tájékozódtak a népi ellenőrzéshez ez év első felében érkezett közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról. Az év első hat hónapjában több mint háromezer beadvány érkezett a KNEB-hez és területi szerveihez, valamivel kevesebb, mint az elmúlt ev azonos időszakában. A bejelentések egy harmada a lakóépületek elhanyagolt állapotát, a kezelő-vállalatok: mulasztásait, vagy tevékenységét kifogásolta. Változatlanul gyakoriak a kereskedelmi ellátás hiányosságait bíráló bejelentések. Az államigazgatási szervek munkájával összefüggő bejelentések zöme a tanácsok építési, ingatlan- és lakás- kiutalási eljárás lassúságát, gazdálkodási eljárásait kifogásolja. Különösen a lakas- kiutalási eljárás, lassúságát, bürokratikus vonásait, olykor az összes körülmények alapos számbavételének hiányát tették szóvá. Számos esz reve te L, jelzés érkezett az állampolgároktól a gazdálkodó szervek működésével kapcsolatban is. Mindenekelőtt a gazdálkodás 'területén előfordult hanyagságuk, a munkafegyelem lazaságai, más esetekben a társadalmi tulaj dón ésszerűtlen kezelése miatt emeltek szót. Végül a testület értékelte a folyékony üzemanyagokkal •való gazdálkodás alakulás at.