Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-04 / 181. szám

A Békemenet '82 Miskolcon fi világkereskedelem fontos eleme: a harmadik piaci együttműködés Érdekeltek a magyar vállalatok m Kereskedelmi kapcsolata­inkban mind jelentősebb szerepet kapnak a harmadik piaci együttműködések, kö­zös exportügyietek szocia­lista, illetve tőkés partnerek­kel. Az Országos Tervhiva­taltól kapott tájékoztatás szerint kormányzatunk oly­annyira fontosnak tartja az ilyen együttműködések szé­les körű kiépítését, hogy mind a legmagasabb szintű kormányközi, mind a szak­értői tárgyalásokon kiemelt napirendi pontként tárgyal­ják meg a harmadik piacon való közös fellépést. Néhány KGST-beli országgal már külön egyezményt is kötöt­tünk az ilyen kooperációk bővítésére, más szocialista országokkal pedig most tár­gyalunk a. közös szállítások megszervezéséről és szabá­lyozásáról. Nagy fontosságot tulajdonítunk a tőkés orszá­gokkal való közös vállalko­zásoknak is. A nemzetközi tapasztala­tok bizonyítják: vannak pia­cok, ahová könnyebben le­het bejutni, ha a magyar vállalatok mellett akár fő­vállalkozóként, akár alvál­lalkozóként neves világcégek a kooperáló partnerek. Ter­mészetesen a vállalkozás is sikeresebb és a legtöbb eset­ben gazdaságosabb, > ha a gyártást és a számítást, va­lamint azok költségterheit több cég megosztja. Az utóbbi időszak egyik jó pél­dája az új-zélandi motor­vonatok szállítása. Ebben a Ganz Mávag mellett — al­vállalkozóként — az angol General Electric cég is részt vett. A Ganz Villamossági Müvek eredményesen bőví­ti piacát elsősorban a Kö­zel-Keleten. Generátorokat és nagy értékű komplett turbinákat gyártanak és szállítanak az olasz Fiat gyárral együttműködve. A magyar eröművi berendezé­sek készítésében és helyszí­ni szerelésében sok osztrák cég is közreműködik. Ismeretes, hogy Jugoszlá­via nagy építőipari tapasz­talatokkal rendelkezik a fej­lődő világban. Elképzelhe­tő, hogy a jövőben több' te­rületen, például, komplett kórhazak felszerelésében együttműködnek a magyar műszergyárak és jugoszláv építési vállalkozók. Az érde­keit cégek már felvették a kapcsolatot egymással. Egyes fejlődő államokkal is kialakulóban van ilyen­fajta kapcsolat. Szó van például arról, hogy magyar vállalatok dél-amerikai cé­gekkel közösein szállítanak különböző gépipari terméke­ket afrikai országokba. ÍVíint azt a tervhivatalban is elmondták, a harmadik piaci együttműködés keresé­se ma már világtendencia. Maguk a fejlődő országok js keresik az ilyen vásárlási lehetőségeket. Hazánk külkereskedelmi forgalmában a harmadik piaci szállítások jelenleg még elenyésző hányadot kép­viselnek, az ilyen együttmű­ködések most bontakoznak ki. Gazdasági szerkezetünk­ből adódóan, főleg az egész­ségügy, az élelmiszergazda­ság és mezőgazdasági rend­szerek, valamint a közleke­dés területén kívánunk fo- vagy alvállalkozóként be­kapcsolódni a harmadik pia­ci közös szállításokba. Hiszünk a békéért folytatott harc sikerében Nagygyűlés — Dalok több nyelven — Felszólalások A Békemenet ’82 résztvevői, akik hétfőn délután a Szovjetunió területéről Záhonyon keresztül érkeztek Mis­kolcra, kedden a reggeli órákban a Vologda lakótelep mellett, a Szökőkút téren gyülekeztek. A békeharcosok­hoz több mint ezer miskolci fiatal csatlakozott, s együtt indultak a békenagj gyűlés színhelyére, a városi sportcsar­nok elé. Nem akarunk háborút, s hi­szünk a békekarc, a leszere­lésért folytatott küzdelem sikerében. A Békemenet. ’82 résztve­vői közül is többen felszó­laltak a nagygyűlésen. Anna Lumba, a Bombay-i egyetem nyelvtanára a hat­százmilliós indiai nép hevé­ben tett hitet a bekemenet célkitűzéséi mellett. Aposz- tolosz Mikosz görög tanár a béke, a’ szeretet, az igazság normáinak betartására szólí- v tóttá fel a békegyűlés részt­vevőit. A miskolci fiatalok nevé­ben Gyapjas Sándor, a Di­ósgyőri Gépgyár ifjúmunká­sa üdvözölte a békemenet résztvevőit. Szál jut—7 A földfelszínt vizsgálták A földfelszín vizsgálatával, újabb ásványkincs-lelőhe­lyek felderítésével töltötte keddi munkanapjának jelen­tős részét a Szaljut—7 űr­állomás két utasa. Anatolij Berezovoj és Valentyin Le- begyev, akik már harmadik hónapja tartózkodnak a vi­lágűrben. az NDK-ban ké­szített MKF—6M fényképe­zőgéppel és a szovjet Kate— 140 topográfiai fényképező berendezéssel Belorusszia, a Krim-feljiziget, a Kaukázus és a Pamir-hegység, a Fe­kete- és a Kaspi-tenger fö­lött készített felvételeket. A békét, a leszerelést, a nukleáris fegyverek gyártá­sának megszüntetését köve­telő táblákkal vonuló fiata­lokhoz menet közben sokan csatlakoztak, s a Széchenyi út, majd a Népköztársaság lakótelep utcáit betöltötték a több nyelven felhangzó- békedalok. A nerrizetiszínű és kék zászlókkal feldíszített sport- csarnok előtti téren Borsod megye, Miskolc dolgozói, a városi népfront bizottság nevében Kiss Ervin, a Ha­zafias Népfront megyéi el­nökségének tagja, a Miskol­ci Nehézipari Műszaki Egye­tem tanára köszöntötte a Békemenet ’82 résztvevőit. Elmondotta a város lakos­ság* nagy megtiszteltetés­nek tekinti., hogy a Stock­holmból induló, több nem­A Békemenet ’82 résztvevői hazánkban A több órán át tartó miskolci békemenetet és nagygyűlést követően a délutáni órák­ban a csanyiki majális park­ban szórakoztak, pihentek, barátkoztak a békemenet resztvevői és a miskolci fia­talok. A vidám program a késő délutáni órákig zajlott, majd a Békemenet ’82 to­vább indult Miskolcról. sak vagyunk és leszünk, is mindvégig ebben a harc­ban. Ezután Sarkadi Nagy Bar­na, az Országos Beketanács főtitkára lepett a mikrofon­hoz. — A Békemenet ’82 részt­vevőinek és a velük együtt a gyűlésen leien lévő béke- harcosoknak a nagy része fiatal — mondotta. — Csak a történelemkönyvből, az idősebbek elbeszéléséből is­merik, mi a háború. A fia­talok számára a béke a ta­nulást, a nyugodt munkát, szórakozást, a szerelmet je­lenti, s azt akarjuk, hogy ez holnap is így legyen. Mi magyarok — hangsúlyozta —, a békemenet tagjaival és a békeszerető százmilliók­kal együtt nemet mondunk a fegyverkezés hajszoléinak. Valentyina hjubumudrova szovjet békeharcos, a moszk­vai egyetem tanára, nemzet­közi jogász meleg szavakkal köszöntötte a megye és Mis­kolc dolgozóit, fiataljait, majd arról szólt, hogy a szovjet nép és minden nép jövője, a béke megőrzésén múlik. Ezért igen nagy je­lentősegű a Stockholmból el­indult, jóformán egész Euró­pán végigvonuló Békemenet ’82 útja, s ez a miskolci bé­kenagygyűlés is. Kimondot­ta: a Szovjetunió kormánya mindenkit megelőzve jelen­tette be, hogy nem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvert, s harcol a fegyverzet csök­kentéséért, a leszerelésért, a további nukleáris kísérletek megszüntetéséért. Az Egye­sült Államok részéről azon­ban meg semmi jel nem mu­tatja, hogy követni akarnák ezt a józan kezdemenyezést, ezért tovább kell erősíteni a bekéért folytatott harcot. „EesréSö megállók”, várnában «n>b amwims»­megáiloban új formációs oszlopokat szereltek fel, awe­I lyekkel ellenőrizhető a forgalom és az autóbuszok menet­rendjének betartás». A rendszert a szófiai Autóközlekedési Intézet munkatársai .dolgozták ki Ara: 1,40 R SOMOGYI NÉPLAP 7 VJ. * |w 4 - -f z,v.,.r ipi f. . ... . . AZ M-SZMP SOMOGY MEGY EJ BÍZOTT S Á G Á N A K LA P J A XXXVHI. évfolyam. 181. szám 1982. augusztus 4., szerda A Kermi vizsgálatának tapasztalatai Nem kielégítő a bútorok minősége A Budapest Sportcsarnokban Folytatták monkájnkat a nemzetközi kongresszosok zet fiataljait egyesítő béke­menet egy csoportját vendé­gül láthatja. Hangsúlyozta, hogy a borsodi iparvidék munkássága, a fiatalok száz­ezreivel es a lakosság más rétegeivel együtt ‘akarja, kö­veteli a békét és ki-ki a le- héfcőségeihez képest tesz is erte. — Az emberiség előtt két alternatíva all. a háború, a pusztulás, avagy a béke al­ternatívája — mondotta Kiss Ervin. — Nem vitás, hogy az emberiség meghatározó többsége velünk együtt, akik e térségben élünk, s kik rji'Jßt itt vagyunk, a békét, az eletet óhajtja. Ahhoz, hogy ez az akarat jusson győzelemre, össze kell fog­nia minden haladó erőnek. Ezt a celt szolgálja a Béke­menet . ’82, amelynek részt­vevői az emberiség nyu­godt. békés holnapjának biz­tosítását követelik. Sok .si­kert kívánunk a menet résztvevőinek, es ígérjük, hogy mi itt a munkapad, a katedra, az iskola es az egyelem padjai mellett tar­Az év első félében 2357 új hazai terméket vizsgált meg a Kereskedelmi Minő­ségellenőrző. Intézet, 21 szá­zalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában. A Kermi e termekek 77 szá­zalékát — minőségi szem­pontból — forgalomDa hoza­talra alkalmasnak talaila. Az új gyártmányok leg­többje — csaknem 80 száza­léka — olyan élelmiszer, amely előnyösen bővítette a választékot.. E termékek közül a Kermi kiemelkedően jónak minősítette például a különleges ízesítésű csuszái - szalonnát, a hőkezelés nélkül készült gyors érlelésű nyeískolbászí'eléket, a ken- , hető teakolbászt, valamint a. különféle ízesítésű tubusos tepertőkrémeket. A vizsgált élelmiszerek közül 23-roi megállapítottak, hogy — főként csökkent él­vezeti értékük miatt — nem hozhatók forgalomba. • A megvizsgált 295 újfajta ruházati termék csaknem 90 százalékát a szövetek es láb­belik tették ki. A textilipar új gyártmányai közül a Ko­rábbinál jóval több készül hagyományos alapanyagok­ból. különösen pamutból. A textilgyári mányok 81 száza­léka kielégítette a minőségi követelményeket. < A vizsgáit cipőipari ter­mékek 70 százaléka megte­lelt -az előírásoknak. 29 ter­mék alkalmatlan volt a for­galomba hozatalra. A gyermekcipőknél — ezekből vizsgálták a legtöb­bet — az anyagok gyenge minőségét és a durva be­avatkozást kifogásolták több esetben. A félév folyamán megvizs­gált 14h2 új Iparcikk közül a forgalmazást a Kermi 1026 terméknél engedélyezte, il­letve további cikknél a meg­állapított hibák kijavításához kötötte azt. Viszonylag sok — 465 féle — háztartási, majolika- és porceláaarut vizsgáltak meg a máz és a dekoráció szerrv- pontjából. Az üzletekben kapható mázas termékek ma már nem tartalmaznak a megengedettnél több mérge­ző anyagot, illetve néhányat ..étkezesi célra nem használ­ható” megjelöléssel dísz­tárgyként továbbra is áru­síthatnak. A 95 féle vizsgált bútor közül a minőségi követel­ményeknek csak 47 felelt meg, Elég gyakori volt a technológiai és anyagúiba, a pontatlan illesztés, hiányos teiüietkezeies. Kedden a Budapest Sport- csarnokban folytatta munká­ját a Nemzetközi Haemato- lógiai Társaság és a Nem­zetközi Vértranszfúziós Tár­saság kongresszusa. A plená­ris ülésen szó volt a többi között az oxigénszállításban résztvevő vörös vérsejtek működésének szabályozásá­ról, a vas-anyagcsere zava­ráról, amely oka a vérsze- genvség betegségnek. Elő­adás hangzott el az emberi fehérvérsejtekből előállít­ható interferonról is, ame­lyet eredményesen alkal­mazhatnak a vírusbetegsé­gekkel szemben. Ezt az új vérterméket ma már — gén­átültetés segítségével — nagy mennyiségben kepesek ké­szíteni a laboratóriumok, így lehetőség nyílik arra, hogy a daganatos betegségekre gya­korolt — ma még csak fel­tételezett — hatását széles körű klinikai- vizsgálatokkal tisztázzák. Szimpózium©« ©hattá k meg a szakemberek azt a rendkívül fontos kérdést, hogy az akut leukémiás — fehérvérűségben szenvedő — betegek közül milyen krité­riumok szerint válasszák ki azokat, akik a betegség kez­deti szakaszában csontvelő transzpiacentációban (átül­tetésben) részesülhetnek. Nagy érdeklődéssel kísér­ték a résztvevők a vörös vérsejtek anyagcseréjének szabályozásáról szokj eki­ad ást. Sámuel Rapoport, a berlini fiziológiai és bioló­giai intézet professzor« el­mondta: sikerült olyan ma­tematikai modellt felállítani­uk, amelynek segítségével a vörös vérsejten belül ener­gia átalakulási folyamatokat leírhatjuk és viszonylag egy­szerű mérési módszerekkel, kevés' adattal követni tud­ják. Ennek révén pontosab­ban feltárhatják: melyek azok á zavarok, amelyek a vörös vérsejtek anyagcseré­jében előfordulhatnak, * így növelik annak eaéljrét, hogy a gyógykezelé*s«| «ikerrel avatkozzanak be.

Next

/
Thumbnails
Contents