Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-20 / 195. szám

Ak acél visszaüt Budapesten a Népstadion és az új Budapest sportcsarnok közötti területen fölépült a Hotel Stadion, a Hungarhotels négyvennegyedik szállója. Az 530 millió forintos létesít­ményben 379 kétágyas szoba és tíz lakosztály várja a vendégeket. Példaadás ásóval, lapáttal A délutáni gyorshoz siet­tem a pályaudvaron. A sze­relvényt néztem, nehogy el­menjen az orrom előtt. így épp csak észrevettem, hogy vagy húsz ember ás valamit a vágányok mellett. Alig hagytam el a csoportot, ami­kor valaki odakiáltott: — Mi az, már észre sem veszed a dolgozókat? Hátrafordultam, s akkor ismertem meg az üzemlő- nökség párttitkárát. BeöTö- zott munkasruhába. úgy ásott a társaival együtt. — Társadalmi munka . . . •lőhetsz segíteni te is — je­gyezte meg tréfásan. Néhány hónappal később ismét találkoztunk. Ahogy ott ültem az irodájában, lát­tam, valami csomag van az egyik széken. Megkérdeztem, hogy mi az. — Viszem haza a mun- kasruhamat... Ebben láttál a múltkor, ott kint Társa­dalmi munkában fektettük le a vízvezetékcsövet a szerel­vények vízzel vaió feltölté- sehez. A példamutatás ion- tus ahhoz, hogy a társaim is szívesen csinálják — magya­rázta Molnár PáL Egyetértettem, hiszen 'sok­fele megfordultam, ahol más­más megfogalmazásban ugyan, de ezt mondták el. A legnagyobb lendítőerőnek számít, ha a tanácselnök, a nepfronttitkar, a párttitkár ott dolgozik a többiekkel, Valamelyik német állítólag a levegőbe lőtt. A magyarok- kihatráltak az ajtón, de ad­digra már kint is összegyűl­tek néhányan, s újból be akartak nyomulni. Ogy lát­szik, akkor lőttek megint a németek ... és már nem­csak a levegőbe . . . Szeren­csére több sebesülés nem történt. A sebesültet, miután meg­nyugodott, fölvezettük az az egyik padlásra, bezsúfo- lodtunk a többiek közé. Felháborodva tárgyalták a katonák az eseményt, a né­metek embertelenségét. El­keseredett kifakadasok hang­zottak el: amikor virágot ültetnek, régi épületet . bontanak, jár­dát vagy'utat építenek, a környezetet csinosítják. ' Sokat hallottam erről, amikor dr. Nagy Sándor or­szággyűlési képviselőt elkí­sértem Kaposvár cseri vá­rosrészébe. Az ottani párt- szervezet és a népfrontbi­zottság vezetői személyes példájukkal ösztönzik a la­kosságot, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a közhasznú munkákban. Ahogy mondták, ismerik őket annyira: fél óra alatt szetfutna a híre. hogy X vagy Y nem fogott szerszá­mot. Akkor pedig nem csat­lakoznának újabb csapatok a már csákányozó, ásó cseriek­hez. Ez persze nem egyedi pél­da Kaposváron. Elsősorban a peremkerületekre jellemző, bár az utóbbi időben már a belváros is megmozdult, az új lakótelepek is kiveszik részükét a társadalmi mun­kából — még ha nem olyan aranyban is, mint a donne- riak, a cseriek, a Vörös Had­sereg útjának környékén elök. Fontos-e a tanácstagok, a különböző vezetők péidamu- ta'tása? A gyakorlat bizo­nyítja, hogy igen. Az alkot­mány rögzíti az állampolgá­rok köteless,egeit, s ennek sorában az is ott áll: mindó- jük alapvető kötelessége az — Miinek hoztak minket ide? — Ki az ellenség: az orosz vagy a német ? Később valaki felszólt, hogy, a csapat egv része to­vábbindul, állítólag 2-J-3 km-re van egy másik falu. Reggel, szokás szerint, az élelemszerzés volt az első. A társaság szétszéledt, de ké­sőbb sem tartotta , össze sen­ki. Nem vártak egymásra az emberek. Elindultak egyen­ként, csoportosan. Mi né­gyen : a két géppuskás meg a sebesült — Vincének hív­ták — együtt indultunk to­vább. Borult volt az ég, s mint­ha mérséklődött volna a hi­deg. Vagy hozzáedződtünk már. Vincének fájt az ol­dala, de nem nagyon pa­naszkodott. Jól bírta a gya­loglást. Sebesülése nem oko­ország gazdasági erejének fokozása. Ez a termelő tevé­kenységre is vonatkozik, meg a társadalmi munkára is. Jól tudják ezt az emberek. A megvalósításhoz i azonban sokkal lelkesebben állnak hozzá, ha a tanácstag vál­lalja például a szervező sze­repét, s ő maga is velük dol­gozik. * Jó példaként emlegetik a nyugdíjas Jobban János ta­nácstagot, aki igen sokat járt a városi tanács szak­osztályainak nyakára, aztán a lakókhoz'. Mindenki meg­értette» hogy saját hozzájá­rulás és a közösen vállalt munka nélkül egyelőre nem lehet utat építeni a Kapós- rét soron. így nem volt ne­héz megnyerni az embere­ket. S a tanácstag minden­hol megjegyezte, hogy ő is ott dolgozik majd velük. Így aztán az összefogás réven kész az útalap, most War a városgazdálkodási vállalat következik a burkolat elké­szítésével. Ez sem egyedi példa, hiszen á tanácstagok máshol is, így a Rózsa ut­cában, a toponári városrész­ben is szerveztek így útépí­tést. A példaadásra ezután még nagyobb szükség van, énei­kül elképzelhetetlen a kör­nyezetünk gyarapítása. Csak legyen mindig, aki a munka élére álL L. G. zott komolyabb vérvesztesé­get. Ragaszkodott hozzám. Azt mondta, nagy szerencsé­je van, hogy mindjárt orvo­si ellátásban részesült. Sze­gény azt hitte, hogy hama­rabb gyógyul a sebe, ha or­vos mellett baktat ebben a pusztasagba.n. A következő faluban, amely valóban nem volt messzebb 2—3 kilométernél, már nem találtuk a többieket. Azok is fölkerekedtek reggel es továbbmentek. Úgy határoz­tam, hogy tekintettel Vin­cére, itt pihenünk egy ke­veset, tüzet rakunk, meg­melegszünk. Talán ennivalót is találunk. A tarisznyában volt ugyan még egy kevés lóhús, de igyekeztünk min­dig tartalékot is beszerezni. Az elmúlt napokban nem találtunk elhullott lovat, most sem jártunk szerencsé­vel, megsütöttük hát a ma­radék húst, s répát ettünk hozzá. Aztán ültünk a tűz körül és havat olvasztottunk! Négyórás pihenés után in­dultunk tovább. Az előző napon megszervezett magyar egység tehát szétoszlott. Legalább is mi csak négyen maradtunk, s másokat sem láttunk a tegnapi csapatból. A németek sem mentek már zárt alakulatban, viszont a hátukon cipelték a felszere­lést, pokrócot, hátizsákot, kulacsot, - csajkát stb. Talán a felének vdit fegyvere. Ne­kem meg volt a pisztolyom, bár fölöslegesnek tartottam, — Mindannyiszor meglep, hogy az újításokról szóló új­ságcikkekben milyen sok a kálváriáját szóvá tevő, sér­tett ember. Legtöbbjük az elmaradt újítási díjat pa-- naszolja, mondván: elment a kedve az egésztől... Nem hiszek abban, hogy ha több a pénz, több a lelemény, s abban sem, hogy egy jó szakember szándékosan ma­gába fojtja az ötletét. Az öreglaki Állami Gaz­daság műszaki szakemberei második 1 eve dolgoznak egy módszeren, amelynek segít­ségével kiselejtezett moz­donylaprugókból állítanak elő ekevasat, az újonnan vá­sárodnál Í30—40 százalékkal olcsóbban. Egy — darabon­ként több mint 1200 forint­ba kerülő — gyári ekevas átlag 20 hektár fölszántása után megy tönkre. Az öreg­laki gazdaságban évi - 80 ezer forintot költöttek az elvásott vasak pótlására. Részlet a Mezőgazdasági Technika című szaklap idei 5. számából: ..A méretre sza­bott laprugóból nagy telje­sítményű pneumatikus kala­páccsal, egyszerű felhevítés­sel készül a szántóvas. Az anyag, minősége és a ková­csolás technológiája biztosít­ja a kiváló minőséget élfel­rakás nélkül is .. . A MÁV- val kötött szerződés alapján hosszú időre biztosított az alapanyagellátás, kapacitá­suk pedig évi 20 ezer darab ekevas gyártását teszi lehe­tővé — A lap az 1KR tavalyi újítási kiadványának szöve­gét vette át. Mindebből már semmi sem igaz — tájékoz­tatott Dücsö Csaba, az öreg­laki Állami Gazdasag fiatal gépészmérnöke. — Nem ko­vácsoljuk, hanem marjuk a rugókat, élbevonatra igenis szükség van, a gyártás pedig ma is csak terv. A szaklap soraiból úgy látszik, a jó ötletet már követi a gyártás. Valójában e kettő között sok buktató és a zsákutca. Ta­lán ismeri a játékot, amikor egy szó betűit cserélgetve egészen más szót kapunk. Így lesz például az egérből ökör... Ehhez hasonlít a mi ekevasunk kétéves törté­nete. A gazdaság igazgatóhelyet­tese, Andreka István emlí­tette először, hogy az egyik nagyüzemben hagyományo­san laprugóból állítják elő az ekevasat. Tart István fő­diszpécser talált megfelelő aiapanyagbázist, Kovács Jó­zsef, a gazdaság korábbi fő­mérnöké a gyártás technoló­giáját dolgozta ki. Végül is használni nem volt szándé­kom. Gondoltam is, hogy el­dobom, de az éjszakai inci­dens óta jobbnak láttám megtartani. A magyar kato­nák között hamar elterjedt a hír, hogy az oroszok a fegyvertelen magyar honvé­deket nem ejtik fogságba, hagyják őket futni. Érthető hat, hogy akinek még volt fegyvere, igyekezett megsza­badulni tőle. Délután egy ' repülőgép je­lent meg a menetoszlop fe­lett. Sokan fedezőket keres­tek, lefeküdtek a hóba. árok­ba, bombatölcsérbe, mások mentek tovább. Kevesebben maradtak az úton, könnyebb volt menni. Mi sem zavar­tattuk magunkat. Amikor azonban sivítani kezdtek a bombák, mégis csak hasra- vágódtunk. A bombák távolabb, a me­zőre estek, s nem okoztál; kárt. Később ez még kétszer megismétlődött. Lehet, hogy ugyanaz a gép fordult né­hányat. Csak kis bombákat hozott, s nem tudott vagy nem akart pontosan célozni. A szovjetek nagyon jó! tudták, hogy hol vonul a szétvert sereg, de fontosabb taktikai célokra összpontosí­tották erejüket. Sztálingrád óta vaiószínüieg mar annyi foglyot ejtettek, hogy nem tudtak velük mit kezdeni, csak gondot okozott volna etetni, terelgetni, őrizni min­ket is. (Folytatjuk.) ez az ötmilliós beruházást igénylő terv nem valósulha­tott meg. Maradt a hagyo­mányos kézi kovácsolás ... — Az ötvenedik ekevas gyártását megünnepeltük. Azután rá kellett döbben­nünk. hogy a mozdonyrugó­ból ki lehet verni 50-et, ta­lán százat is, de húszezret semmiképp. Az acél kémé­nyen visszaüt. Az ember tar­tósan nem bírhatja. Üj úton kellett elindulnunk. Buzánsz- ki Géza esztergályos alakí­totta ki a marás célgépét, jómagam az élfeirakás meg­oldását kaptam feladatul. A máshol használatos „élkefé­met” alig lehetett fölhordani, ráadásul 120 forintba került egyetlen él bevonása. Végül sikerült találnom egy tized­annyiba kerülő, jól hegeszt­hető anyagot... ■a A gazdaságban e héten próbálják, ki a saját gyártá­sú ekéket. Az IKR-nél és a Gépkísérleti Intézetben már dolgoznak az öreg laki „szán­tóacélok”. — Voltaképpen kinek az újítása ez? — Láthatta, hogy pusztán a marás megoldásához is újítások sorára volt szük­ség. Csapatmunka ez, így hát egyszerűbb azt monda­ni, az öreglaki gazdaságé az újítás. — Kapott-e már az ötle­téért bárki újítási díjat? — Senki, de nem is talál­koztam olyannal, aki erről kérdezett volna. Az újítási díjat egyébként az alkalma­zás majdani haszna alapján lehet kiszámítani. Az embe­reket jobban izgatta, hogy annyi kudarc után keresztül tudják-e vinni a megoldást. Űj, kiegészítő ipari tevé­A semmittevés, a kénysze­rű tétlenség megkeserítheti a nyugdíjasok életét. Furcsa, ellentmondást sejtető megál­lapítás, de tény: az így el­töltött napok hossza bbakká válnak, az élet viszont rövi­debbé ... Érdekes vizsgálódás zajlott le a közelmúltban a marcali járás néhány 1 tanácsának közigazgatási körzetében: népi ellenőrök — vöröske­resztes és népfrontaktívák közreműködésével — kérdő­íveken kértek választ idős emberektől, s a 486 értékel­hető íven kapott válasz igen elgondolkodtató képét adott- A megkérdezetteknek csak­nem 45 százaléka 70—80 éves, több mint 12 százaléka pedig nyolcvan év fölötti kori ért el. önvallomással fölérnek válaszaik, s oly sok mindenről beszelnek ... Pél­dául alig több mint négy százalékuk dicsekedhet kifo­gástalan egészséggel; több mint 55 százalékuk tartja kielégítőnek, s csaknem 41 százalék rendszeres orvosi kezelésre szorul — közülük huszonkilencen fekvő bete­gek. állandó ápolást igényel­nek. Az adatokból kitűnik, hogy a megkérdezettek közül jó- nehanyan még dolgozgatnak, hiszen egészségük, erejük, le­hetővé teszi. Esetleg a mun­kahelyükön is vállalnának ezt-azt, ahonnan nyugdíjba mentek, ha igényt tartaná­nak ráj uk. A fölmérés azon­ban azt mutatja, hogy a nyugdíjasok és a volt mun­kahely között nincs rendsze­res kapcsolat, az érintkezés a legtöbb esetben egy-egy rendezvényre szóló meghí­vásra korlátozodik csupán. Száznyolcan ugv nyilatkoz­tak, hogy néha belátogatnak ugyan a volt munkahelyük­re. am nem érzik, hogy hosz- szú évtizedek alatt szerzett szakmai hozzáértésükre igényt tartanának', hogy ta­pasztalataik átadásara külö­nösebben szükség volna... kenységet kívánunk alapozni e termékre, ellátva olcsó ekével valamennyi IKR-tag- gazdaságot — Nem félnek, hogy el­lopják az ötletet? — Különféle laprugókból sok helyen készítenek saját szükségletre ekevasat, de egyikből sem lett „termék”. Aki versenyre akar kelni, hamar tapasztalja majd, hogy a célig az acél sokszor visszaüt... — Mi lesz, ha elfogy a selejtezett laprugó? — Akkor rendelnünk kell Diósgyőrből. — Csakhogy így elvész az a megtakarítás, ami a hul­ladékanyag fölhasználásából származik. — Igen, de egyben egy csomó költséget is lefarag­hatunk, ha majd nem 1,3 méteres, erősen edzett - ru­góból kell kialakítanunk a 65 centis ekét... Dücső Csaba elmondta, hogy müanyagüzemük kö­zössége ugyancsak másfél évi „egér—ökör játékkal” hidraulika csővégelő gépét szerkesztett — Hetek óta veszekszem* velük: írják le néhány sor­ban, és adják be az újítást Mindig azt válaszolják, még nem tökéletes, még dolgo­zunk rajta... A kombájno- sok sem adták be egyszerű, de hasznos újításukat. „Mi­nek ide papír? Egyszerűen nem tudtuk elnézni, hogy foJ lyik a szem.” Ugyan mi formálja Ilyen­né ezeket az embereket? Alighanem ez az Öreglaki Állami Gazdaság legnagyobb „újítása”. Bíró Ferenc öregek A magukra maradottak, a hozzátartozók nélkül élő idős emberek elsősorban volt munkahelyüktől várnának — okkal — a megértő' támoga­tást, a rászorulók jelentős része azonban ezt nem kap­ja meg. Erről is beszélnek a kérdőívek kitöltött rovatai! A 486 megkérdezett közül 107 válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy érdeklődtek-e nyugdíjasévei alatt hogyléte, életkörülményei felől. Het­vennyolcán munkahelyi se­gélyben is részesültek. Kéí- százhatvankét nyilatkozat v - szánt sok tanulsággal szol­gál: arról tanúskodik ugyan­is, hogy a megkérdezettekre a volt munkahely egyáltalán nem Start igényt, sorsuk felöl egyszer sem érdeklődtek — „leírták” őket... Jó — mondhatnánk —, a számok, a megállapítások a megye egyetlen járásában is csupán néhány község idős lakosára vonatkoznak. ne vonjunk le belőlük általános érvényű következtetést. Ta­pasztalatok — helyszíni be­szélgetések, öregek napközi otthonaiban tett látogatások — szólnak viszont amellett, hogy tágítsuk a probléma­kört, a gondok ugyanis ko­rántsem csak az említett köz- igazgatási területen nehezí­tik az idős emberek sorsát. Aligha valószínű, hogy ha tízszer, százszor ennyi kérdő­ívet töltetnénk ki hasonlói korú és szociális helyzetű „alannyal”. szembeötlő arányeltolódást tapasztal­nánk-e az iménti adatokhoz képest... A munkában töltött évti­zedek után jólesik a pihenés — higgyük el, hogy a mód­javai végzett munka is le­het pihentető, napokat tar­talommal megtöltő és éveket meghosszabbító tényező. S ezt a „medicinát” nem gyógy­szertárban adjak, hanem a munkahelyen. Amikor a nyugdíjba vonuló dolgozót búcsúztatják. „Leírták” őket... Tennivágyó — tétlenül II F.

Next

/
Thumbnails
Contents