Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-13 / 162. szám
Tekintély és közszolgálat VENÉCZI 3áHOS 1920 — 1982 Mely megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Ve- néczj János elvtárs, a magyar munkásmozgalom régi harcosa, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága titkárságának, tagja, a Központi Ellenőrző Bizottság nyugalmazott titkára, országgyűlési képviselő, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Venéczi János elvtárs temetése július 15-én. csütörtökön 14 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai, volt munkatársai 13.30 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága, a Magyar Népköztársaság országgyűlése — Ad-e tekintélyt a köz- szereplés az erre vállalkozóknak ? A kérdést Szőke Józsefnek., a nagyatádi takarékszövetkezet elnökének tettem föl. Egyike azoknak, akik évek óta társadalmi, közösségi megbízatásoknak tesznek eleget. Lakóhelyén — Seg'es- den — községi tanácstag és a területi pártszervezet titkára. Tagja a megyei tanácsnak, ahol a számvizsgáló, bizottság elnöki tisztét tölti be, de ő a vezetője a járási tanácstagi csoportnak is. Még mielőtt valaki a közszerepek halmozásának vádjával illetné, meg kell jegyeznem, hogy a párttitkári megbízatást csak ideiglenesen vállalta. — Csupán a megbízatás révén senki nem lesz ismertebb vagy népszerűbb ember a környezetében — válaszolt a kérdésre. — Megválasztják, aztán el is felejtik a nevét, ha nem él a rá ruházott felelősséggel, nem tesz eleget képviseleti kötelességének. És ez nem egyenlő a felszólalásokkal! Az emberek elsősorban azt várják a tanácstagtól, hogy ne csak elismerje érdekeit, hanem eredményesen képviselje. Azaz intézze el, amit kérnek. — Ennek azonban gyak- ráfi határt szabnak az anyagi, jogszabályi lehetőségek. — Természetesen. Ilyen esetekben nagyon őszintén, egyenesen kell tájékoztatnunk a választókat a körülményekről, a lehetőségekről. Ez nem népszerű feladat, de nem térhetünk ki előle. És amikor azt tapasztalják, hogy amit lehet, megteszünk, akkor elfogadják a kedvezőtlen választ is. — A lakótelepért végzett képviseleti tevékenység valóban adhat tekintélyt, mert a lakosság közvetlenül észlelheti annak eredményeit. A megyei tanácstag munkája azonban nem ennyire ismert, azaz nem értesül róla a választók széles rétege. — Ez. igaz. A lakosság elsősorban azt észleli működésünkből. ami közvetlenül hat életkörülményeire. így például ha a számomra biztosított támogatást — természetesen megfelelő társadalmi munka feltételeként, ahhoz kapcsolva — felajánlom valamely közcélra, vagy egyedi ügyet segítek elintézni. Amit a megyei testületben végzek, — bár beszámolok róla a tanácsülésnek, — aligha értékelik a kifejtett munka arányában. — Lehet, hogy ebben a propaganda is hibás. Hadd pótoljuk most a tájékoztatás hiányosságait. Hogyan vesz részt egy tanácstag a megyei testület munkájában? — A megyei ülésen aligha derül ki, milyen előkészítési szakaszokon megy át egy- egy előterjesztés, hogyan állnak ősszé a határozati javaslatok. A csoportüléseken például valamennyi tanácstag elmondja észrevételét, gyakran tematikus felmérés, elemzés alapján vagy csak egyszerűen tapasztalataira hagyatkozva. Itt egymást is tájékoztatjuk, és bizonyos közös álláspontot alakítunk ki. — A csoportok nevében felszólalók ezt mondják el a tanácsüléseken? — Ezt is, de — különösen az utóbbi időben — saját véleményüket is kifejtik, amely természetesen eltérhet a csoportétól. Hiszen a körzeteknek a sajátosságai is különbözőek, de a tanácstag megítélése is lehet más. Es végtére is a megyei tanácstag személyében képviseli a választókat. — Bár egyéni hangvétellel, amely fenntartásokban. ötletekben, bíráló megjegyzésekben nyilvánult meg, valóban gyakran találkoztam a megyei tanácsüléseken, mégis úgy tetszik, hogy túl simán jut el a téma döntésig. A felszólalók igazát gyakran elismerve is mindig ...egyhangú” a határozathozatal. — Mi is sokat gondolkodunk azon, ' miként lehetne szélesíteni, még élőbbé tenni a vitát, demokratikusab- ban hozni határozatokat. Elérni, hogy jórészt a tanácsülésen dőljenek el ügyek, és ne már az előkészítés szakaszában. A tanácstagi csoportokon kívül ugyanis a bizottságokban is élénk munka folyik. Ebben általában nem tanácstag szakemberek is részt vesznek, akik meg-, alapozottan. ugyanakkor szélesebb lakossági véleményeket is érvényesítve mondják el észrevételüket, javaslatukat — Ez kétségtelenül biztosítja a döntés szakszerűségét. Az előterjesztés még oly alapos előkészítése sem zárhatná ki azonban az úgynevezett spontán hozzászólás gyakorlatát, ami nem csupán formailag tenné változatossá, élénkké a tanácsüléseket. Gondolok itt arra, hogy mondjuk egy területet elmarasztalás ér, vagy javaslat hangzik el a munkájával kapcsolatban, a jelenlevő illetékes vagy az ügy jó ismerője szót kér és kifejti álláspontját. De ez legtöbbször elmarad, miként a legutóbbi tanácsülésen is volt rá példa. De ezen kívül a felszólalóknak egymáshoz kapcsolódva is lehetne részt venni a vitában. Látom az arcokon, hallom a folyósói beszélgetésekből, hogy nem mindig teljes az egyetértés, de fl felkészülés, az egyeztetés hiánya miatt igen kevesen vállalkoznak rögtönzött felszólalásra. — Elismerem a spontán felszólalás jogosultságát es szükségességét, mégsem hiszem, hogy csak ezen múlna a demokratizmus érvényesítése. Bár az említettekre minden további nélkül van lehetőség, jobban kellene élni vele. De nemcsak a tanácsban, hanem más fórumokon, képviseleti szervezetekben is! Elsősorban olyan ösztönző légkörre lenne szükség, amely oldaná e tekintélyes testület forgató- könyv szerinti vezetését, és nagyobb teret — és időt — hagyna a nem várt felszólalásokon. — Látszólag messze jutottunk az első kérdéstől, de azt hiszem. lényegeben mindvégig arról beszéltünk. — En is /így gondolom. Hiszen a köz szolgálata nem mindig jár együtt látványos szereplésekkel és, nem hoz közvetlen, gyors eredményt. • Sok apró munkát, alapos tá- jékozottságot, felelős véleménynyilvánítást igényel egy-egy döntés. Igaz, erről aligha tudnak a választók. De nem is ez a fontos. Sokkal inkább az, hogy tapasztalatainkkal, véleményünkkel, javaslatainkkal, valamit mozdítsunk körzetünk és a megye lakosságának életkörülményein. P. L. Venéczi János 1920 tavaszán, angyalföldi munkáscsaládban született. 1936-ban a Láng Gépgyár üzemig KIMSZ-sejtjének lett a tagja. A felszabadulás után a párt hívó szavára az elsők között volt, akik az élet megindításán fáradoztak: először a megbénított gyár gépeit hozták működésbe. 1948-ban a Szabad Néphez került, a szerkesztő bizottság tagja, a levelezési rovat vezetője lett. 1953-ban az oktatási minisztérium marxizmus-le ninizmus főosztályán volt osztályvezető, majd 1955-től — nyugalomba vonulásáig — hivatásos pártmunkásként tevékenykedett. Az 1956-os ellenforradalom alatt a XIII. kerületi pártház védői között volt, később a Láng Gépgyárban vett részt az ellenforradalom elleni harcban bizonyságot téve elvhüségéröl, osztályöntudatáról és bátorságáról. Helytállását a Magyar Szabadságért Érdemrenddel és a Munkás-paraszt hatalomért emlékéremmel ismerték el. Ezután a párt újjászervezéséért a konszolidáció kibontakozásáért dolgozott a budapesti pártbizottságon. 1961-ben a pártbizottság titkára lett. Kilenc éven ét 'töltötte be ezt a tisztséget, amikor 1970-ben, a párt X. kongresszusán a Központi Ellenőrző Bizottság titkárává választották. Tizenhat évig az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, 10 éven át — nyugalomba vonulásáig — a KEB titkára volt. A KEB Titkárságának tagjaként mindvégig részt vett a testület munkájában, kommunista felelősségtudattal és határozottsággal végezte feladatát. Az országgyűlésben több mint egy évtizeden át képviselte szükebb hazáját, Angyalföldet. Venéczi János kiemelkedő munkásságát magas kitüntetések sora jelzi. Személyében a párt és a munkásmozgalom jeles képviselője távozott. Kulcsemberek megbecsülése A batéi példa Tiszta forrásból, olcsón Amikor a batéi szövetkezetben felvetődött, hogy a kaposkeresztúri területet tenyésztéssel kellene hasznosítani, dr. Kovács Géza íőállat- tenyésztő állatorvos és helyettese Töpjner Jenó gyalogosan indult el, hogy bejárja a Zseiic festői domboldalait. — Az ember ismeri a határt, de más szemmel néz végig, ha tudja, hogy holnap ide marhák kerülnek, itt élnek, ellenek ,majd szinte egész éven át. Tartózkodásukhoz, legeltetésükhöz, életükhöz minden feltételt itt kell biztosítani. Az istállók mögött a hosz- szan elhúzódó völgy végig legelő. Nem mondhatom azt, hogy „ameddig a szem ellát”, mert a kilátást megszakítja a dombtetőről a völgybe szaladó ligetes facsoport. Mintha a természet önmaga rendezkedett volna be a szakaszos legeltetésre. — A bejárás alkalmával felfigyeltünk arra, hogy minden második facsoportban egy-egy forrásból víz csörgedezik. A völgyfenék ettől zsombékosodott el és lett szánté járhatatlan. A források különös örömet okoztak, hiszen megoldhatják a legelőn tartás egyik legnagyobb problémáját, az itatást! A jó és megfelelő mennyiségű ivóvíz legalább olyan fontos, mint a gyep megfelelő hozama. Azon a részén ahol egy „szál” gémeskútból kell itatni, előfordul, hogy nem tudja oltani a szom ja l a jószág — nem beszelve a gondozol terhelő nenez fizikai munkáról! A természet ajándékát a lehető legolcsóbban keli- a magunk javára fordítani. A megoldás módján töprengtek először, aztan a tettek sora következett. — Megmértük a források vízhozamai, beszélgettünk a vidéket jól ismerő öregekkel. Ok mondtak el: nincs olyan aszaly, nyári szárazság, amikor ezek a források elapadtak volna. S ez nekünk nagyon fontos, mert ha itt él ötszáz vagy ezer szarvasmarha, biztonsággal kell számítani a megfelelő mennyiségű vízre. Mivel domboldalban fakad az „áldás” kézenfekvő a megoldás is, hasznosítják a víz tennesaetes eseset. Kiselejtezett, hosszában kettéfűrészelt vascsövekből harminc méter hosszú vályúrendszert alakítottak ki: egyikből a másikba csorog a viz. Lent a vöigyíe- neken pedig egy kis elvezető árok viszi a maradékot a patakba. Nincs kútfúrás, villanymotor, nehéz fizikai munka. Olyan egyszerű, olyan nagyszerű — mint maga a természet! Készen van már két itató- rendszer es most épül a harmadik. A víz utjának ilyen egyszerű szabályozásával máris eltűnt a vöigyiénekból a zsombék, a sártenger. Ötszáz húsmarhát es a szaporulatát gondoz — a közelmúltban kezdődtek a ellenek — két ember. A völgybe futó fasorokon kívül a hosszan elnyúló legelőt messziről sárgálló vilianypásztorok osztják szakaszokra. A szemre szép vidéket hosszú idő után most újra hasznosítják. A legnagyobb fejlesztési forrás az emberi tenniakarás. Dél volt. Az árnyat adó lombok alatt a gulya ott sorakozott a vályúnál. A pillanatot fénykép őrzi. X. M. Sokan zavarba jönnének a kérdéstől: vajon a műszaki tudományokban, az urbanisztika terén, a pedagógiában vagy eppen a közegészség- ügy hazai zászlóvivői közül kik azok az egyéniségek, akiknek tevékenységére érdemes odafigyelni? Forgó László professzor nemrégiben kapott igen magas kormánykitüntetést. Ha Kovács István filmrendező jóvoltából annakidején nem láttuk volna a Nehéz embereket, most valószínűleg fogalmunk se lett volna, hogy a Heller- Forgó világszabadalom párosának egyikében kit is érdemes tisztelnünk. Kétségtelen, hogy — néhány divatos, népszerű, látványosan tálalható terület szakembereitől eltekintve — kevés szó esik azokról, akik a gazdaság és a társadalom más-más posztjain kulcsembereknek számítanak. Egyáltalán nehéz behatárolni, megfogalmazni, hogy kik is sorolhatók egyéb kategóriába. A statisztika nem ismer olyan közelítést, hogy munkahelyi vezéregyéniség. A statisztika csupán arról képes számot adni, hogy pel- daul hazánkban a felsőfokú végzettségűek száma 150 ezer. Mértékadó vélemények szerint közülük minden harmadik olyan — tehát mintegy 50 ezer ember —, akinek működése olyan hatással van a tudományra, a gazdaságra, hogy az eldöntheti egy-egy tervidőszak sikerét vagy kudarcát, de legalábbis nagymértékben befolyásolhatja az elért eredményeket (A világért sem szándékozunk valamiféle volun- tarizmus hibájába esni. Természetesen pénzügyi, műszaki, értékesítési — belső es külső — körülmények meghatározottságát csupán a személyi akaraterő, cselekvőkészség képtelen a visszájára fordítani, de az is igaz, hogy nagyón sok függ az embertől. Láttunk már olyan „csodát”, amikor nehez objektív körülmények közepette ki- sebb-nagyobb közösségek töltettek azokon, akik viszonylag sokkal jobb eséllyel indultak valamilyen gazdasági (társadalmi) versenyben.) Ha már a statisztikánál tartunk, arra vannak összehasonlító adataimé, hogy egyes vélhetően aktív, kulcspozíciót betöltő — retegek helyzetét összevessük. A felsőfokú végzettségű műszakiak száma Magyarországon (tízezer aktív keresőhöz viszonyítva) több mint Csehszlovákiában, csaknem más- íelszerese az NDK hasonló számarányának, a szocialista országok között etekintet- ,ben csupán a Szovjetunió mögött maradunk lé. Ha a műszakiak keresetét vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy ez 1938-ban éppen háromszorosa volt a szakmunkások átlagos 1 bérének, 1949-ben már csak kétszerese. 1964-ben 54, tavaly pedig mindössze 18 i százalékkal haladta meg azt. Ugyanakkor az NSZK-ban ma is átlagban 80 százalékkal. Franciaországban pedig 200 százalékkal keres átlagosan többet egy mérnök a szakmunkásnál. Mindebből következtetni lehet a "kulcspozícióban dolgozók hazai megbecsülésének erkölcsi és anyagi mértékére. Az erkölcsiekhez különben az is hozzátartozik, hogy igen sok mérnök munkaidejének teljes vagy legalábbis jelentékeny részében nem a képzettségének megfelelő feladatokat lát el. A kreatív, az alkotó munka helyett értekezik, anyag után szaladgál, a termelés napi döccenőit ‘helyrehozandó tűzoltómunkával van elfoglalva. Mennyiben tud így megfelelni a beosztásából adódó kulcsfeladatoknak ? Ahelyett, hogy a nehezen megválaszolható kérdések számát szaporítanánk, megpróbálunk néhány 'általános tapasztalatra hivatkozni. Ki ne ismert volna — esetleg épp a saját munkahelyén — olyan esetet, hogy egy-egy új vezető munkábalépése nyomán gyökeresen megváltozott a légkör. Váratlanul kibontakozott (visszaesett) az emberek tenniakarása, munkakedve, s egykettőre szép eredményeket aratott a korábbihoz képest az üzem, az osztály, az intézmény vagy a gazdaság teljesítménye. Ki ne ismerné a tekintélyes íe- herüstökű szakibácsit, akinek munkamódszereit igyekszenek ellesni a fiatalok? Ki ne találkozott volna olyan pedagógussal, akinek magatartását nemcsak tanítványai próbálják akaratlanul is utánozni, hanem a tantestület tapasztalatlanabb tagjai is? Ki ne hallott volna körzeti orvosról, aki nem arról nevezetes, hogy betegei az elvárható hálapénz nagyságának arányában részesülnek a gondoskodásban, hanem arról, hogy mindenkihez van néhány érdeklődő, jó szava, nem feledkezik meg az idős nyugdíjas különös kívánságairól ; s hogy a körzetében az átlagosnál jobb egészségnek örvendenek az emberek, az nem kizárólag a modern gyógyszereknek köszönhető ? Ilyen és hasonló példák is bizonyítják; nagyon sok függ egy-egy kiváló egyéniségnek a környezetére gyakorolt hatásától. Az efféle szellemi értékek — akármilyen meglepő — olykor tárgyi, anyagi hatásokat is ellensúlyozni képesek. Ismert, hogy az energia- és nyersanyagárak robbanásából az ilyen természeti kincsekkel bőségesen megáldott országok jelentős tóbbletjáradékra tettek szert, anyagi előnyhöz jutottak. Ezt kompenzálni kizárólag azok az országok voltak képesek, amelyek — pénzügyi erőforrásaik és piaci monopóliumaik mellett — növekvő arányú, magasan kvalifikált szellemi munkával vonzották magukhoz és hasznosították gazdaságukban a felhalmozott „olajdollárokat”. Ma már „szellemi infrastruktúrának”' is nevezik ezt a közeget. amire jellemző, hogy sok jól fcépzett szakember alkotóerejével ügyesen sáfárkodnak. Mindez ^nemcsak a megfelelő embert a megfelelő helyre irányító kádermunka javításának, az egyenlősdit megszüntető differenciált bérezés gyakorlati megvalósításának fontosságát húzza alá, hanem azt is, hogy sok még a tennivaló a kulcsemberek erkölcsi megbecsülése, jó ízlésű népszerűsítése, társadalmi megítélésé ügyeben. V. J.
