Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-07 / 157. szám
Gyászjelentés WJdtaiomt^ megtört gzfwcfl tmSntjtxk rrrfndiaz óikkal a rokonokkal és Ismerősökkel, akik mcrettélk és tisztelték, hogy drága. gyermeküníc, feleség és édesanya. * CSFTtTT SANBORN« SOlecz Erzsébet törtemmel viselt hosszú szenvedés után életének 35. évében t hó 4-én elhunyt. Drága halottunkat július 7-én. ma 15 óraikor helyezzük örök nyugalomra a bődvicad temetőben. A gyászoló család. • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb feleség. édesanya. anyós és nagymama. LANTOS LÄSZLÖN® Kató Zsófia hosszantartó betegség után. 1 9*2. július 1-én. 57 éves korában elhunyt. Temetése július 10-én. 10 órakor lesz a jutái temetőben. A gyászoló család. • • • Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett élet- társam. leányunk, húgom. nővérünk. sógornőnk és nagyné- nénk, ÖZV. CSASZTEK ELEMÉRNÉ Tóth Erzsébet volt donneri Lakos rövid szenvedés után 56 éves korában váratlanul elhunyt. Utolsó útjára július 8-án. csütörtökön 15.30 órakor kísérjük a kaposvári Nyugati temető ravatalozójábóL A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mtnd- •osoknak. akik apánkat. GELENCSÉR FERENCET wtolsó útjára elkísérték és virágaikkal fájdalmunkat -enyhítettek. A gyászoló család. • * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindaz oknak a rokonoknak. barátoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik felejthetetlen édesajpánk, KOVÁCS JÓZSEF ny. erdész temetésen részt vették. virágaikkal. részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. ■ liieftUM« Kaposvár. Május L utca 24. számú I. emeleti három és fél szobás házrész eladó. Érdeklődni: Kaposfő. Zrínyi u. 04. ®z. alatt. (t270*9' Magyarkesziben a Móricz Zs. u. 10. számú ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Simon Mihályné, irányár : 85 OOO forint. __ (61414) B alatoni öld váron, Bajor Gizi sétány 19/1. sz. kis ház eladó. Balatonhoz, állomáshoz 4—5 percre. Érdeklődni: szombaton és vasárnap. _________ (61410) 110 0 n-öl szántó és hozza tartozó 600 n- öl domboldala« gyümölcsös sürgősen eladó. Gödre. Árpád u. 47. Érdeklődni: Vörös Hadsereg útja 37. (2439) Eladó Fonyódljge- ten, Balatonhoz közel 125 négyszögöl üdülőtelek, hétvégi házzal. Érdeklődni: Balogh Zsolt. Kaposvár, Petőfi u. 45. IV/15. 17- t.ól 19 óráig. (236017) Kaposvár belvárosában két szoba komfortos 292 négyzetméteres területen ház eladó. Cím a kiadóban. (2392) Sürgőse*» eladó Marcaliban Bem u. 54. sz. alatti ház nagy telekkel. Érdeklődni 17 óra után. (61446) Eladó Látrányban 300 n-öl bekeríthető telek, kis melléképülettel. Érdeklődni: Siófok, Béri Balogh Á. u. 36. Önody Gyula. (61306) Vennék má&félkettőszobáe* összkomfortos kaposvári lakast, kp.-val fizetek. Minden megoldás érdekel. Fűzi, Kaposvár, Bu- zeáki u. 103. (226966) Kaposváron, Caeri-dűló 1- számú há'Z. két szoba, konyha, komfortos, nagy kerttel, hétvéginek is, eladó . Érd ek 1 őd ni: vasárnap, hétfő. (227067) Eladó Kaposvár, Géza u. 14. szám alatt 2 szobás családi ház, 100 négyszögöl gondozott kerttel. (227086) Barcson OTPöröklaikás sürgősen eladó. Leniin u,' 7—9. III. em. 30. sz. készpénzért + OTP- átvállalással. Érdeklődni a fenti címen mindennap 17 óra után. (61472) ilöfetonj Te?sedlk utcában, félkész ház. 1*4 négyszögül telken, négy- százezerért eladó. Érdeklődni: Balatonlelle, Rákóczi u. 2f53. (226876) Kaposváron házat, vagy szövetkezeti lakást vennék. Ajánlataikat 226893. szamra, a hirdetőbe. (236893) Marcaliban kétszobás. erkély es, szövetkezeti l&Aás készpénz 4- OTP- átválla Lássál eladó. Érdeklődni: Mikszáth K. u. 9. II. em. 2. (61386) Balatoníenyvesen, vizközelben, 134 n-öl telken 70 xn- alapúé rüietű nyaraló eladó. Eixiaklödni: Marcali, Kuss J. altábornagy u. 12. Végh. (!*196) 250 ooo Ft • készpénzzel + OTP átvállalással Lakásmegoldást keresek Kaposváron. Beköltözés nem sürgős, most épülő érdekel elsősorban. Ajánlatokat 2S04-es számra, a kiadóba kerek, (2504) Raj gaz m. ttp. gépkocsi friss műszaki vizsgával, jó állapotban eladó. 8716 Mesztegnyő. Dózsa Gy. u. 5. (86855) UC-s Zaporozsec eladó. Borbély. So- mogyjád, Szabadság U. 22. (2343) Karambolos UP-s Trabant üzemképes motorral eladó. Érdeklődni: Karúd, Baj- csy-Zk. u. 5. Fábri. (61310) UN-es Trabanrt. electa. Érdeklődni: La bőd, Koesuth u. 116. (2462) B—51/3 SOO-as BMW motorkerékpár igényesnek eladó. Kaposvár, Kassa u. 3. Telefon: 12-362, Farkasaié. (2498) Lada ^5«0-as igényesnek eladó. Ut ban csuk, öreglak. OH** IO-* Trabant, 1983 januárig érvényes m üszaki vizsgáv al eladó. Kaposvár, Marx K. u. 12. ✓ (2500) CX-es 3ö3-as Wartburg, lejárt műszaki vizsgával, új motorral, eladó. Cím: M erny estzentm ikLó«, sertéstelep. Halmos Tibor. (236969) Kaposvári három- szobás, összjkom- fortos tanácsi Iádra - ßomat hasonló másfél szobásra cserélnem. Ajánlatokat 2506-ös számra. a kiadóba. (2B06) LAKÁS Budapesti egyszobás, tanácsi lakásomat bármilyen kaposvári nagyobbra cserélném. Ajánlatokat: 236900 számra. a hirdetőbe kének. > (336900) Nyaraláskor oiár a sajátja ieiiet! Kajakok és sátrak OTP-re is kaphatók a Somogy megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalat fonyódi áruházában, valamint a siófoki és a kaposvári sportszer szaküzletében. <*6921 EGYÉB Eladó: 1 4b 3M éi 1 db 300 1-es üzemképes főzőüst. Érdeklődni Kaposvár, Kossuth Lajos u. 9, SZMT gondnoknál. (204770) Eladó, mély babakocsi, állódra. és gépkocsiba akasztható üléssel, piros sportkocsi. Kaposvár. Kertész u. 37. (226898) S&Mfizkftdé« start* árrm %kd eladók: hármaaszekréeíy, fényezett. két tetei, két asztad, két éjjeliszekrény, hármas tükör, villan yvasaló, négy- személyes kávéfőző négy támlás szék, mosógép, két szódás- seifon. nagy zo- máncos mosdotál, matracok. két vizeevödőr, csöves- karma szóróval, új Favorit poríelszedő, termosz, két olajos hordó, tele olajjal, párnák, dunyha, paplan. férfikerékoár. Kaposvár, Ungvár u. A (2467) *istri£k: *peanfcee «nyék. süldők. te- nyétszbateok több színben. tosrábbte- nyésztóans eladóik. •646 Batattottfemy- vea, Lenin a, 2L ________(38B116) NwtriáJt — süldő és tény észcsaládo k n agy válasz tékban kaphaUők. Kaposvár, Bartók Béla u. 22. tenyészetben. (3fW> Terménydaráló, nagy teljesítményű és festékszóró kompresszor eladó. Sótonyi Gyula. Kaposvár. Denesmaior 2. (3496) Júliusi nők Nórák, Magdolnák, Annák, Olgák, Máriák és Juditck diszkről ajándéka a szép fehérnemű: MELLTARTÓK FÉLKOSARAS. LEKAPCSOLHATÓ VÁLLPÁNTTAL. SZIVACSOS ÉS BÉLELETLEN EGÉSZ KOSARAS. TRIUMPH-GARNITÚRÁK, IMPORT PAMUT GARNITÚRÁK 4 SZÍNBEN, PANTOS ES BIKINIFA- ZONÚ NADRÁGOK. Várja önöket Kaposváron a Május 1. u.-i női divatáru szaküzlet. , (86919) Megnyílt az Iparcikk Kölcsönző és Szolgáltató Vállalat Építkezők figyelem! A TAMÄSI „KOP-KA" ÁFÉSZ TREGSZEMCSEI ÉPÍTŐ ANY AG TELEP ÉNEK AjAVLATAi — mázas burkolólap <28x19 era, két színben 1 m2-t fizet (490 Ft), 2 m'-t kam — BH 100/60 elem 89,60 Ft helyett 72 Ft; X . I — kétszárnyú, félig üvegezett ajtó 1708 Ft helyett 1400 Ft; — BH 100 60 elemhez „F” és „G” gerendák FF: 30—17, 32—18, 36—24, FFK: 42—24, G: 56—44; — ölesé árak, pasztell színű csempék. CÍMÜNK: i 1 7095 Iregszemcse, Hajnal n. 54. Telefon: Iregszemcse 58 (Siófoktól a 65-ös úton 25 km-re). (888771 kölcsönzőboltja Siófokon, a Vásárcsarnokban Háztartási gépek és eszközök, gyermekgondozási cikkek, televíziók, hűtőgépek, fotó-optikai cikkek, lakáskarbantartó eszközök, barkácskisgépek és kertművelő gépek bérelhetők. (90486) Garázs! eladó Kaposváron, a Buzsáki utca végén. Érdeklődre : Nagy Imre, 48-as ifjúság útja 40. IIL lph. n. em. 3. (2506) Magánétkezde budapesti főútvonalon eladó. Válaszokat kérem „Nagy- forgalmú 104708.” jeligére, a budapesti Felszabadulás téri hirdetőbe. (8269) Bontott cserépkályha eladó. Nagybajom, Fő u. 47. • (61379) Barokk kolóniái nagy méretű tölgy- faheverő (haliba való), és 2 db klubfotel eladó. Maxi tv Zoltármé, Siófok, Fő u. 1M. Telefon: 10-693. ___ (614111) M indennemű építőanyag és egyéb áru fuvarozását 5 t tehergépkoosüv al vállalom. Szőke László közűtí árufuvarozó, Kaposvár, Kertész u. 93. (2»T7«56) Eladó nyolchónapos vemhes F—1-es üsző. Hedrehely, Kossuth U. 12. (2426) Elveszett feketesarga, 3 éves, kan. német juhászkutyám. A megtalálót magas jutalomban részesítem. Kaposvár. Géza u. 14- szám alatt. £227090) Pecsenye-, hal- és iángossütó eladó a szántódi »trandon. Érdeklődni: Sipos, 10-464-es telefon, Siófok. (61413) Nyár stukatúr- és padlásdeszka eladó. Kaposvár, KapoLi Antal út 3. (Cserben.) (226834) Dolgozókat alkalmaznak A Kaposvári Ruhagyár fölvesz takarítónőt, segédmunkást, portást és ablaktisztítót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni a munkaügyi osztályon lehet. (86832) A B ala tonnag y bér ekyi Állami G-aadaság k>vafidiSkoLá.]áhOiz felvételre keres lóápolókat. valamint kertes- *és négyesfogathajtókat. Munkásszálláson férőhelyet biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen a lovasiskoLa vezetőiénél, Balaton fenyvesen. (86844) A Somogy megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kaposvári körzeti üzeme felvételre keres lakatos é» villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés a Nostránál. (86873) A Somogy—ZSada megyei Téglaipari Vállalat balatonszentgyörgyi n. sz. téglagyárába lakatost, tér- mestert és ..D” vizsgával rendelkező génkocsivezetőt felvesz. Jelentkezni az üzem vezetőjénél lehet. (86869) MAI MŰSOR Kaposvár, vörös Csillag: dm. 8 órakor: KONVOJ, este 7 órakor: KÉJ UTAZ AS LAS PAL- MA.SBAN. Szabad Ifjúság: de. 10 órakor: SZÜNIDEI MATINÉ: MUPPET-SHOW, du. 4. í és este 8 órakor: ... ÉS MEGINT DÜHBE JÖVÜNK. Latinca filmszínház : du. fed 6 órakor* A JO, A ROSSZ ÉS A CSÚF. I—H. (16). Mozőmúzeum: du. fél 6 órakor: KAMASZOK (14). Kré- nusz kertmozi: este 9 órakor: RENDŐRÖK HÁBORÍTJA tlfi). Balatoni mozik műsora: Siófok (teremmozi): du. fél f órakor: VÜK, este fél 8 órakor: HARMAN A SLAJVLASZ TIKÁRÁN. Siófok (kertmozi) : este 9 órakor: A POGÁNY MADONNA. Ralatonboglár: este 8 órakor: EZÜSTNYEREG. Balatoniéin (fedett kertmozi) : este 9 és 11 órakor: ÜJRA SZOL A HATLÖVETŰ. Balatonföldvár (fedett kertmozi): este 8 és 10 órakor: SZEXIS HÉTVÉGE (16). Bala- tonfenyves (fedett kertmozi) : este 9 órakor: ALMA (14). Balatonszárszó : este 8 órakor: HAJCR (14). Balatonszemes (fedett kert.mozi) : este 9 órakor: SZUPEREXPRESSZ (14). Bala- ton-mária: este fél 8 órakor: SZÖLJON A ROCK! (14). Fonyód (fedett kertmozt) : este 9 o-rakor: MEZTELENEK ÉS BOLONDOK (14). Zamárdi (fedett kertmozi) : este 9 órakor: A MALÄJI TIGRIS. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 0.40: Teve-toron. 9.65: Cs»k gyerekeknek: 9.56: Delta. 10.16: Folytassa, főnővér! Angol film. 11.40: Reflektorfényben. lß.30: Parabola. 16.40: Hírek. 18.45: Rövidfiilmstiídiók. műhelyéből. 17.25: Tévébörze. 17.35: Tollas suli. 17.50: Gyerekek a házban. 18.30: DLSzdoktor avatás. Magyar rövidfilm. 18.30: A Közönségszolgálat tájékoztatója, lfl.05: Idősebbek is elkezdhetik . . . 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-h íradó. 20.00: Férfiszépség. Tévé- film. 21.10: Panoráma.. 2ä.l0: A Tv 'Galériája. 22.50: Tv-híradó, 3. Budapest 2. 20.00: Tisztelet Chagallnak. 21.30: Tv-híradó. 2. 21.56: Millöcker: A koldusdiák. Tévéoperett. Ne várjon szeptemberig! Kedvezményes iskolaszervásár a megye papír- és kultúrcikk-boltjaiban. A Piért Kereskedelmi Vállalat az állami és szövetkezeti kereskedelemmel közösen idén is iskolaszervásárt rendez július 12—július 31. között. A vásár időtartama alatt az iskolafüzetek 30 százalékkal olcsóbban kaphatók a papír-kultúrcikk boltokban és áruházakban. Használja ki a kedvező alkalmat! Jugoszlóv tv 17.40: Magyar nyehrfl IA. VJ.90: Videookialak. 16.00: Hírefc. 1Ü.U5: Tv-naptár. 18.16: Leesett a felhőikből. 18.45: Rajzfilm. 18.5) : Reklám. 16.57: Ma «ste. IP.OO: Tv-napíó. 19.26: Reklám, ifl.»: Népi muzsika. 30.00: Szórakoztató kollá23S. 21.30: Nagy öea*ae- eskü vések. 23.00: Tv-napló. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt? 8.60: mrek. 3.20: Mai kulturális F»roÄ- ramolc. 8.25: Amikor én meg . . . 8.56: Tudomány és bűnüldözés. 9.10: Verbunkosak, nóták. 9.44: Kis magyar néprajz. 9.49: Tarka mese. kis mese. 16.00: Hírek. 10.05: Kököjszi ét> Botoojsza. 10.22: Magyar mondák. ,10.39: A Miirgi-ház asszonya. L1.3R: Szimfonikus költemény. 12.60: Déli krónika. 12.46: Magvetők. 13.06 Operasilágenek. 13.35: Dzsesszme- lÓdják: 14.29: Mlskiá'' béd« levelesládája. 15.66: Hírek. 16.AB: Kincskereső kTskődarvöfV. 15.51 : Könnyűzene. 15.58: Hallgatóink fi gyeim ébe ! 16.06: K rí tiikusok fóruma.. • 16.16: A Budapesti Fúvósötös játszik. 17.60: Hírek. 17.06: A kicsi — szép? 1,7.30: Népzenei han^flemezsarozat. 17.46: Szimfonikus költemény. 18.63: Judy Garland ftlimdalokat énekel. 18.30: Esti krónika. 19.15: Kilátó. 26.00: Szimfonikus zene. 20.36: Népdalest. 21-30: Kül.'poH- t.iikai klub# 22.06: Hírek. 22.26: Tíz perc külpolitika. 22.36: Németalföldi madrigálok. 22.46: Viták a filozófiában. 23.06: zenekari muzsika. 24.60: Hírek, 6-tO: Makrai Pál tánodalaibóL PETŐFI RÁDIÓ 4.26— 7.59: A Petőfi nádjó reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8316: A nemzetközi mumkasmozgalom dalaiból. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.35: Idősebbek hullámhosszán. 9.36: Válaszolunk hallgatóinknak! 9.45: Galambos Erzsi es Németh Sándor énekel. 11.36: A Szabó e»?- Iád. 12.05: Mazsarorff Mária ns Tihanyi József népdalokat énekel. 12.35: Tánczenei koktél. 13.26: tJtikal a uz üdül őknek • 13.36: Labirintus. 14.60: Zeller operettjeiből. 14.»: SLágermu- zexim. 15.39: Cigánydalok. l«.0O: Sz i riusK ka pite n.y vészéi yben. ifi..75: Néhány perc tudomány. Ifi.46: Fiataloknak! n.30: Ötödik sebesség. 18..'« : ÜjdonsAgarnkbol. 19.16: Caruso, a nép énekese. 19.45: A Human Léagrw* zenekar felvételeiből. 20.36: Tudósítás a vízilabda Tungsram Kupáról. 30.40: Barlanglakok. 21.15: Nosztalgia hullám. 22.1fi: Primi es Rom berg operettjeiből. 23.06: Hírek. 23.16: Sporthírek. 23.20: Egy nyáron át . . . 24.<*>: Hírek. 0.16: Idegen nyelvű vív í e' t őszolgál at. 3. MŰSOR 8.58: Műsortsmertetéi». *.»: A kláUítótermeK piogrart-(sból. ?.on: ViláehínS .15a8Amüv«7»V felvételiből. ÍO.ÍO: A X. rteH- reoeni Béli NeTOaetlcrt/.i Kórus-ve menyről íelentjiBc. lt.Oó- 'r-relic. 1108: Magyar művéw.-k operafelvételeibfll. 12.(W: Kana- rarerie. voleáll« zene, it.óé: Hív zart-művelr koraibeli hanEsr.e- retakel. IS.26 : Doni?.etti operáiból. 18.20: Szántóvető. 16.48: CH fflWrész zenéié. H.00: Római reeek. 17.22: Kanrter zenés játékaiból. ía.ns: orosz szerzők müveiből. 19.00 ■ Hirek. 19.101 VI- hullémós énekesek és együttesek felvételeiből. 19.46: Tokod y Hona és Miller Tains onera- Ariákat énekel. 20.2S: Külföldi tudósoké a szó. Z0.40: Kov-éts Béla és a Koala!v -vonósnóeves hangversenye. 21.47: Srhénpere: Mózes és Xron. 23.30—23.33: Htyn.\r TkH -> : ó — •» t;. PÉCSI RÁDIÓ 7.60: .Tó pihenést.! TTáromnyH- vn műsor. R.60: Szerh. horr'át nveivű mű«ór. 8.36: M4nv( nyelvű műikor. rí.06—10.60: Magyar Most olcsóbban, várakozás nélkül, nagy készletből vásárolhat! fRR0,m PIÉRT KERESKEDELMI VÁLLALAT SOMOGYI I