Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-07 / 157. szám

tONy.y, Ära: 1,40 Ff SOMOGYI NÉPLAP XXXVIII. évfolyam, 157. szám 1982. július 7., szerda MH »ftZOgSa ÍRKEZIK FRANCOIS MIFIESRRIIO Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának és Loscnczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökinek meghívására Francois Mitterrand, a Francia Köztársa­ság elnöke július 7-én, szerdán hivatalos látogatásra hazánkba érkezik. (Mitterrand köztársasági elnök életrajzát és francia gazdasági kapcsolatokat ismertető cikkünket oldalon találják olvasóink.) magyar— Látványos és történ&SmS tett — így nevezte Francois Mitterrand francia elnök magyarországi látogatását a párizsi einö.vi palo.a szóvi­vője. Michel Vauzelle teg­nap hangsúlyozta, hogy a látogatás a maga nemében, kel szempontból is az első: Mitterrand személyében elő­ször látogat francia államfő hivatalosan Magyarországra és egyúttal ez lesz a fran­cia elnök első kelet-európai útja is. A szóvivő kifejtette, hogy Mitterrand „úttörő munkát" kivan végezni a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében, mivel ezek Párizs megítélé­se szerint jelenleg elmarad­nak a kívánatostol. A láto­gatás alatt a francia elnök átfogó eszmecserét fog foly­tatni Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával nemzetközi kérdésekről, mindenekelőtt a kelet—nyu­gati kapcsolatokról. Francia részről szükséges­nek tartják a párbeszéd fel­újítását Európa két része között. A francia elnök vár­hatóan arra is felhasználja a budapesti látogatás által kínált alkalmat, hogy ki­fejtse álláspontját a kelet- európai országokhoz fűződő gazdasági kapcsolatokról, te­kintetbe véve az amerikai lepeseket is. A francia—magyar gazda­sági kapcsolatokat a szóvi­vő ..nagyon is gyöngéknek” minősítette, és hangsúlyozta, hogy e kapcsolatok is újabb ösztönzést kaphatnak a látogatás alatt. Utalt arra, hogy Michel Jobcrt kiilke- reskédelnú miniszter az el­nököl. kísérő delegáció , tag­ja . lesz. Az Elvséerpalota szóvivője végezetül- kijelen­tette, hogy a gazdasági és a kulturális kapcsolatok fej­lesztéséről konkrét döntések is várhatók, Francois Mitterrand francia köztársasági elnök budapesti látogatásának előestéjen * Magyarország­gal foglalkozó sajtóbeszá- molókbol kiemelKedett Ká­dár Jánosnak a Le Monde, illetve a francia televízió számára Budapesten adott nyilatkozata. A Le Monde kedd délutáni számában kö­zölte a teljes oldalt betöltő cikket, a televízió pedig esti híradójában sugározta a mintegy tíz perces beszélge­tést. Kádár János fogadta az SZVSZ vezetőit Kádár János, a . Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap a Központi Bi­zottság székházában fogadta Ibrahim Zakariát. a Szak- szervezeti Világszövetség fő­titkárát és Karel Hofjmant, Csehsziovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagját, az SZVSZ alel nők ét. A Szakszervezeti Világszö­vetség vezető tisztségviselői tájékoztatást adtak a havan­nai világkongresszus munká­járól és a nemzetközi szak- szervezeti mozgalom idősze­rű kérdéseiről. Ibrahim Za­Salart­ülés Genfben tegnap teljes ülést tartott a hadászati fegyverzet korlátozásáról es csökkentéséről folyó szovjet­amerikai tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. karra főtitkár átnyújtotta Kádár Jánosnak a Szakszer­vezeti Világszövetség arany emlékérmét. Kádár János elismeréssel szólt a Szak- szervezeti Világszövetség munkájáról, és meleg sza­vakkal mondott köszönetét a megtisztelő kitüntetésért. A szívélyes, baráti légkörű ta­lálkozón jelen volt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára az SZVSZ elnöke. Húszmillió ösztöndíjakra Rektori, főigazgatói megbízások, egyetemi és főiskolai kinevezések Tegnap a Vigadóban Kö- peczi Béla művelődési mi­niszter rektori, főigazgatói megbízásokat, egyetemi ' és főisKölai tanári kinevezése­ket adott át. Az ünnepségen reszt vett Kornidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, vala­mint I^akatos Ernő, a KB agitációs és propaganda osztályának vezetője is. Kö- peczi Bela beszédében a többi között szólt a, hasúd felsőoktatásban. • -tevékeny­kedő mintegy 14 ezer okta­tó munkájáról.: a szocialista .társadalom úji szükségletei­nek megfelelő, jól felké­szült szakemberek nevelésé­ben rajuk háruló feladatok­ról. E íeleiösségteije» hiva­tást méltatva utalt arra is, hogy a felsőoktatás fejlesz­téséhez a személyi feltéte­lek mellett szervezeti, gaz­dasági tényezők is szüksége­sek. Ezzel összefüggésben bejelentette: a hallgatói ösz­töndíjak új rendszerének ki­alakításában sok vita után nemcsak az elveket sikerült tisztázni, hanem az illeté­kes kormányzati szervek . a tényleges szükségleteknek megfelelően húszmillió«’ fo­rintos .újabb, központú költ­ségvetési 1 foi-rást. isi ' rendel­kezésre .bocsátottak. Befejeződött a KGST szabványügyi konferenciája Befejeződött a KGST szabványosítási együttmű­ködési állandó bizottság ülé­se az NDK-beli Neubran- denburgban. A magyar de­legációt Olajos József, a Magyar Szabványügyi Hiva­tal elnöke vezette, aki ha­zaérkezése után elmondta, hogy az utóbbi években a bizottság ajánlásának meg­felelően több olyan KGST- szabványt fogadtak el, ame­lyek elősegítik a termékek jobb minőségét, az anyag­éi az energiatakarekossagot, a részegységek és az alkat­részek kölcsönös cseréjét. Aratják a búzát Tegnap délben kezdték meg a búza aratását a topon&ri Kapostaj Termelőszövetkezetben. Estig 35 hektárral végeztek. A hat kombájnra összesen 937 hektáros terület learatása vár, s ezt - ha az idő kedvez - 15 és lél nap alatt végzik el. A búza szé­pen érett be az idén, s a terméskilátások is biztatóak. Munkához láttak a kombájnok a búzatáblákon Barcson és Mikében is. Sió­tokon a November 7. tsz-ben holnap kezdik a búza aratását. A nyár nagy munkája hat Claas dominátorra vár, s 12—14 napot számolnak a 900 hektáros területre. A gépelne ezen kivid 300 hektár borsó betakarítása is vár. Olésezett az SZMT Á tagság akarata döntsön A szakszervezeti mozga­lom belső életének korsze­rűsítésével, megújításával, a demokratizmus elmélyítésé­vel foglalkozott a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsa a tegnapi ülésén. Erre az acjoit jó ^lkaimat,, hogy a testület mérlegre tette, mi­lyen eredmények születtek, a szákszeryeszeti mozgalom irányítási, rendsaerenejc , to­N agy üzem a konzervgyárban Ezer vagon zöldborsó-kon tervet készítenek az idén a Nagyatádi Konzervgyár ban, A feldolgozó gépsorai teljes kapacitással üzemelnek. Az idén eltett cu- korb«ra«t>ol aaar a nagykereskedelmi vállalatoknak is szállított a gyár vábbfejlesztéséről szóló 1981. április 17-i SZOT-határozat nyomán. Erre alapozva je­lölte meg a feladatokat is. Az SZMT titkárságának nevében Varga József titkár egészítette ki az írásiba« ki­adott dokumentumot. Ki­emelte: a határozat végre­hajtásának sikere attól függ, hogy az alapszervezéték ké­pesek lesznek-e megfelelő gyorsasággal és hatékony­sággal érvényesíteni munká­jukban az új, magasabb kö­vetelményeket. Képesek lesznek-e olyan munkastí- lusváltásra, amely azt ered­ményezi, hogy a mozgalom­ban az történjen, amit a tagság akar, minden lénye­ges kérdést vele együtt döntsenek el és oldjanak meg, és semmit se tegyenek helyette, a megkérdezése nélkül, akarata ellenére. A választások során meg­újul a szakszervezeti mozga­lom. A bizalmiaKra, illetve a bizalmitestületekre épülő új szervezeti rendszer job­ban igazodik a tényleges igényekhez. Éppen ezért fe­lelősségteljes kötelesség, hogy megtanítsák a bizal­miakat a helyes módszerre, A bizalmi jogai az őt meg­választó csoport jogai, így a bizalminak azt kell képvi­selnie, amire a csoportja felhatalmazta. És nemcsak a véleményüket, észrevéte­leiket kel! megismernie, or­voslásra váró gondjaikat to­vábbítania, hanem be is kell számol nia választóinak. A jogvédelem csak akkor le­het teljes és hatásos, ha a bizalmi mindem lényeges kerekesben maga mögött ér­zi a csoporttagok támogatá­sát. A bizalminak viszont tudnia keLl társai igazáért vitatkozni, szembeszállni uu Az SZMT kedvező tapasz­talatokat szerzett a bizalmi - testületek tevékenységéről. Ez azért fontos, mert eze­két az üzemi demokrácia fó­rumának szerepével ruház­ták. feL Mindazok, akik szót kér­tek, megerősítették a meg­állapításokat, kiemelve az alapszervezetek, a bizalmiak szerepét. Tolnai Sándor, a megyei pártbizottság párt­ós tömegszervezeti osztályá­nak vezetője leszögezte, hogy a megyei pártbizottság , a döntések előkészítésében ez­után jobban támaszkodik a szakszervezetek tapasztala­taira. Vinkovics Jánosné, a SZOT szervezési és káder­osztályának helyettes veze­tője elismeréssel szólt arról, hogy Somogybán már a szakszervezeti kongresszus után törekedtek arra: más­képpen és ésszerűbben dol­gozzanak. Dr, Szerényi Já­nos, az SZMT vezető biká­ra a vitát összefoglalva megígérte, hogy megterem­tik a föltételeket az alap­szervezetek jobb munkája-* hoz. A testület személyi ügye­ket is tárgyalt Fölmentet­te dr. Müller Lajost SZMT- titkári tisztségéből, mivel a SZOT-ban doigozik majd. Helyére megválasztotta dr. Egerszegi Lászlót, az SZMT közgazdasági és szo­ciálpolitikái osztályának ve­zetőjét.

Next

/
Thumbnails
Contents