Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-31 / 178. szám
P ete Adorján jé passz- ban volt, elégedett a „leosztással”. Ezekkel m kártyából kölcsönzött kifejezésekkel jellemezte lelyzetét barátainak, ismeőseinek, és általában mindenkinek, aki a közelébe került Akkoriban futott a lelevízióban a „Vigyázz, a kutya harap!” című tizennyolcrészes kalandfilm-so- rozat, amelyben ő játszotta a rettenthetetlen főhőst, de egyébként is sok filmszerep sorjázott már mögötte. Azonkívül a budapesti Nagy Színház tagjaként szinte minden darabban foglalkoztatták. Dijakat is mondhatott már magáénak, így valóban neves színésznek számított, és még ötvennyolc évesen is jóképű, korénál sokkal kevesebbet mutató férfi- ___________________ nak. Érthető, ha mindezt tudta, vi- , selte, emlegette, Töth-Mathe MlklOS és amint egy szusszanásnyi ideje adódott, sütkérezett is sikereinek fényében. Egyik alkalommal vidéki föllépésről autózott vissza a fővárosba, éppen ügyeletes szeretőjével. Pintér Kern* laval. A szereplés ugyan meg előző este lezajlott, de az éjszakát a városka szállodájában töltötték kellemesen,- másnap délelőttre halasztva a visszautazást. — Mit szólsz a tegnap estéhez? — kerdezte meg csak úgy mellékesen Karolától. — Szétszedtek, mi? — Óriási sikered voít. Egy öregasszony mellett öltem, aki egesz idő alatt a szemét törülgetite. — Mit csinált? Hus&en vidám műsort adtam! — Na és? Vannak, akik könnyeznek a nevetéstől. Percet nem elégítette ki a válasz. Sirt vagy nevetett az öregasszony? Egyszerre mind a kettőt? — Karolám, rosszul figyelted meg. Ne haragudj, de mar megint felületes voltál. — Te ültél mellette vagy én? — Jó, te ültét mellette; de ez még nem jelent semmit. Lehet, az öregasszony megtörülte egyszer, esetleg kétszer a szemét, belement valami bogár vagy a por, büdös kis kuttut-haz, nekem is kaparta a torkom ... De mi az, hogy egész idő alatt törülgette? Hat mi voltam en neki? A frontról harmincöt év után hazatért fia vagy mi ?! — Dórikám, ne hergeld magad!... Csak nem fogunk ilyen semmisegén veszekedni. — Neked ez semmiség? Egy vénasszony piesog a legjobb poénjaimon, es neki ez Semmiség! — Kiforgatod a szavaimat. Mondtam, hogy a nevetéstől toruigette a szemeit... Olyan nehez ezt megérteni? — Szóval még nehéz felfogású is vagyok? Ez a véleményed az ország legismertebb színészéről?! — Dórikam, ne vidd túlzásba! Az egyik legismertebb ... — Nem az egyik, senkivel sem osztozkodom! Nem láttad, milyen csodálattal bámulták rám? Legszívesebben a vállukra kaptak volna, hogy vegigügessenek velem a városon! — Jól van, csodálatos i vagy. De kinek akarsz most bizonyítani? Nekem nem szükséges, én meghajlok a nagyságod előtt... Leborulok, lefekszem ... Egy. , falucskán robogtak keresztül. Perc Adorján a főtéren hirtelen leállította a kocsit, majd gyorsan kilépett belőle. — Mi az ? Miért álltái meg? — Ne törődj vele; szállj ki! Pintér Karola értetlenül engedelmeskedett. — Karola, keresd meg a postát, vegyél borítékot meg egy kétforintos bélyeget. — Kinek akarsz most levelet írni ? — Meglátod. Siess! Karola hosszú kapcsolatuk alatt (két hónapja tartott már!) megszokta, hogy lehetőleg ne vitatkozzon. Egy bicikliző gyerektől megtuda megvette a borítékot és a bélyeget. — Itt van — adta oda a színésznek. — Megtudhatom most már, mi ez a cirkusz? — Hogyne — bólintott Perc Adorján, majd kiemelt ezer forintot a tárcájából, beletette a borítékba, leragasztotta. — Láttad ezt, szépségem? — Láttam. — Akkor most jól nyisd ki a szemed, mert a borítékra szűkszavúan csak ennyit írok: Perc Adorján. És még annyit: Magyarország. Két nap múlva a levelet, illetve a pénzt így is kézbesítik nekem. Mivel Perc Adorjánt ismeri az egész ország! — Ne őrülj meg! Ez marhaság. Inkább elhiszem. Népszerűség Perc Adorján gúnyosan mosolygott. Elővette a golyóstollát és írt. — Most pedig menj Ophé- liám, és dobd be a postaládába. — Elment az eszed! — Ezek szerint nem hiszed, hogy mindenki ismer? — Dehogynem, csak... — Akkor ne tétovázz! Ha nem teszed meg, már mehetsz is vissza a vonattal, mert nem ismerlek többé. Ha egy nő ilyen kicsinyhitű, az nem érdemli meg, hogy akár öt percet is pazaroljak rá a drága időmből. Karola nem feleit. Kikapta a levelet a színész kezéből, majd sietve tovaringott, s beleejtette a postaládába. Perc Adorján elégedetten nézett utána. Bizony, jó nő ez — gondolta —, de azért nem árt néha figyelmeztetni, hogy kiemelte föl magához. Még a végén túlságosan is elbtssná magát. — És most kapsz egy puszit — mondta, amikor Karola visszaérkezett. — Megdolgoztál érte ... K is falu volt az, hol a színész szeszélye megálljt parancsolt az autójának, így a postája sem lehetett sokkal nagyobb. Egy szoba csupán abban a házban, ahol Aranka, a postamesternő lakott. Peisc Adorján levelem először fölháborodott. Tanácstalanul forgatta, nézegette. Közben meghallotta az előszobában várakozó „személyzet” köhécselését. Ő nevezte így, magúban, Pali bácsit, az öreg postai kézbesítőt, aki egyedül alkotta a hivatal összes alkalmazottját. — Pali bécsi! Jöjjön csak be! Az öreg bement, és megállt az asztal előtt. Várta, hogy a főnökasszony az esti vonathoz vihető szállítmányra mutat, de nem, csupán egy levelet lobogtatott a kezében. — A magyar postának jó híre van. Igaz-e, Pali bácsi? — Igaz, bizony ... — Itt ez a levél, se cím. se irányítószám, csak név. Na Pál? bácsi, maga híres arról, hogy mindenkit ismer a környéken. Ismer valahol egy Perc Adorján nevezetű embert? Az öreg arca felderült. — De még mennyire! (Ismeri azt errefelé mindenki. — Igen? És ki az? — Két faluval arrébb: Kismogyoródon, a _____ tüzépes. Nagy vagány az, mulatós, kártyás, gyakorta megfordul itt is. Tetszik ösmerni a Pásztorékat, ugye? — Ismerem, per- •sze . .. — Ha jól tudom, velük valami atyafiságban is van. — Lehet, hogy azok küldik neki ezit a levelet? — Lehetséges, bár küldheti neki más is. Sokan fordulnak hozzá szénért, olajért, de főleg . faanyagért... Aki építkezik, az nem nélkülözheti a Perc Adorján ösme- retségét.. — Jó, jó, a részletekre nem vagyok kíváncsi — intett türelmetlenül Aranka. — Felőlem lehet báró vagy tüzépes, engem csak a címe érdekel. Azt mondja, Kismogyoródon lakik? — Ott. De akár rá se tessék írni. Megkapja azt úgy is. Ösmerik őt mindenfelé, — Pali bácsi! Mióta áll maga a posta alkalmazásában? — Mióta is...? Bizony, jó ideje már annak ... — Akkor igazán megtanulhatta a szabályokat. Levél, címzés, irányitószám nélkül...? Hogy képzeli...? Aranka gondosan kiegészítette a hiányos címzést, és így történhetett, hogy mas- nap Perc Adorján tüzép-vezető, kismogyoródi lakos gazdagabb lett ezer forinttal. Sokat nem töprengett a dolgon, valamelyik adósa kölcsöntörlesztésének vélte, majd jelentkezik az illető vagy ha nem, az ö baja. A pénzt még aznap este elkártyázta, s aztán — ahogy ez lenni szokott — meg is feledkezett az egészről. | em így Pere Adorján, a színész, ű még hetek múltán is várta a levelet, s hogy az nem érkezett meg, lelkileg teljesen összetöppedt. Es ha a népszerűségre, a hírnévre terelődött valahol a szó, csak bosszúsan legyintett. — Népszerűség ? Ugyan! Önámítás az egész, amire csak ráfizet az ember. Kerék Imre Boris Svaljek: Az improvizáció útján (A fiatal jugoszláv képzőművészek tárlatának anyagából) Segesvár, 1849. jú9. 31. Potomság! — mire gondolt megpillantva az eíőreszegzett dzsidákkal közelgő lovasokat? Tudhatta: ez a vég, a kör bezárult.' S tudta biztosan: a birodalom első számú közellensége, az istentelen lázító, a rend felforgatója egyebet aligha reméhet kötélnél, golyónál. Kivívott diadal? — a fújó paripák robogva közeledtek nyergükben sorsa kikerülhetetlen Shakespeare-i végkifejletével. Szeme előtt még felrémlett kaján ugratóinak szelesen vigyorgo ábrázata . .. Megfutni gyáván? — A harc eldőlt. Fegyvertelen civil, mit kezdhet egyedül? Talán használni tudna még? Talán van még remény? Talán folytatható, mire az eddigi élet kevés volt? Legalább ne így, értelmetlenül!... Sejtette már: aligha sikerül, s fölfelé a kaptatón hirtelen visszafordult... A halálos döfés elölről érte ... SOVÁNY, KICSINY, SZÁRAZ ARCÜ, NAGYON HATÁROZOTT KIFEJEZÉSSEL — ott feküdt közel az lspánkúthoz, körülötte kötegnyi zsineggel összefűzött dekoráció, szétszórt iratok. A szép könyvek mestere Beszélgetés a Gutenberg* díjas Szántó TiborraI Szántó Tibor, a magyar könyvművészet hetvenéves mestere a napokban kapta meg Lipcsében a Gutenberg- díjat. Életműve elválaszthatatlan a magyar könyvészet XX. századi fejlődésétől. Beszélgetésünk témája mi is lehetne más, mint a könyv. — A könyvnyomtatás több mint félezer évig az emberi kultúra és civilizáció értékeinek legfőbb hordozója, a gondolatrögzítés első számú eszköze volt. Néhány Cyurká Géza A bűvös téglalap Feltaláltam a bűvös téglalapot! llgy képzeljék el, mint a bűvös kockát, csak ez nem kockákból, hanem téglalapokból áll, és nem bűvös kockát feltalálni nem volt nagy dolog. A kocka rendkívül egyszerű test, amelynek minden oldala négyzet alakú, s minden oldalán van egy oldala, amit föl lehet cserélni a másikkal, úgymint: az alsó oldalt a felsöre, a jobb oldalt a balra, és így tovább. Amig az oldalak tartanak. Teljesen mindegy egy ilyen bűvös kockánál, hogy melyik az alja, melyik a teteje vagy melyik a jobb és melyik a bal oldala. Felelőtlenül lehet forgatni: kinek hogyan tetszik, óriási egyenetlenséget szítván ezzel is az emberek között, mert ami az egyiknek a teteje-ol- dal, az a másiknak a talpa- oldal. Például... Ha meg kiszínezik az oldalakat, akkor teljes ám a káosz! Mert teszem azt, nekem a kék a szimpatikusabb szín, s ezért azt szeretem, ha az van a tolta, hói « posta, elment, tetején, a talpa legyen — hogy ne is lássam —, mondjuk, a zöld. Míg mások számára ez az én színálláspontom teljességgel elfogadhatatlan. Arról nem is szólva, hogy mit sem érnek ezek a színek a színvakok számára. A bűvös téglalapnál az effajta tévedések ki vannak zárva, lényegileg. A téglalap, amely tégla alakú, ezért is' neveztek el téglalapnak, mert ha a tégla gömb alakú lenne, akkor gömblap volna a neve, aminek nincs értelme, de amit viszont nem is találtam föl... Nos, szóval a téglalap esetében kínosabb a helyzet. Ha élére állítom, keskeny, ha a talpára, nyúlánk, ha fektetem, téglalap alakú, és ha sok téglalapot rakok egymás mellé, vagy egymásra, s ezt ügyesen csinálom, a léglalap- rakás megőrzi téglalap jellegét. A bűvös kockát kockáival és -ban el is lehet forgatni, mindaddig, amíg az ember teljesen tanácstalan nem lesz, s el nem határozza, hogy akár a kilincsre is fölakasztja magát, csakhogy ezek a mai kilincsek képtelenek eszközként szerepelni egy kis öngyilkosságban. így az ember csendben megörül. Van, aki hangosan. A bűvös kockától. Mígnem effajta veszélyek távol állnak az én találmányomtól, a bűvös téglalaptól. Ha az én találmányomat, a bűvös téglalapot bárki is kézbe veszi, azonnal megnyugtató biztonságot érez. Tudja, hogy amit a kezében tart, amit mereven néz, az egy közönséges téglalap; bűvereje épp abban van, hogy vele és általa meglepő nem történhet az emberrel. Az én bűvös téglalapom a mai zaklakott világnak egyetlen biztos és nyugodt pontja, azaz hogy téglalapja. Nem kell vele semmit csinálni. Csak nézni kell. Sőt: azt sem. Még kézbe sem kell venni. Rá se kell nézni. Még gondolni sem kell rá! Az én téglalapom így válik az abszolút gondtalanság bűvös eszközévé. Várom a japán megrendeléseketl évtizede azonban új vetély- társak jelentkeztek: a film, a rádió és a televízió. — Lipcsébe, a könyv világkiállításra nyolcvankét nemzet nyomdászai, könyvkiadói hozták el alkotásaikat, így friss élmények alapján számolhatok be a tapasztalataimról. A könyv nem veszti el szerepét, csak feladatai átcsoportosulnak. A tudományok sohasem látott fejlődéséhez, „szétrobbanásához” igazodva ma a világ könyvtermésének zöme tudományos, ismeretterjesztő jellegű. A szépirodalom, a lírai, drámai, epikai könyvek háttérbe szorultak, mondjuk a kémia, a kibernetika, az elektronika egyes alágazataihoz viszonyítva. Mint Lipcsében elhangzott, szinte egyedül a magyar könyvkiadásban őrizte meg első helyét a szépirodalom. Mindenütt másutt puha fedelű, áruházi termékké vált, csekély számú reprezentatív kiadványt kivéve. — Egyébként a könyv sem térhetett ki a képi gondolatközlés, a film, a televízió hatása alól. A külföldön megjelenő könyvek tartalma hatvan-hetven százalékban kép, méghozzá színes, még a tudományos könyveké is. Mint magyar nyomdász örülök, hogy a hazai könyvkiadás megőrizte erényeit, nemcsak a tartalmi igényesség a jellemző, hanem a forma, a köntös is. — A szép magyar könyv nemzetközi rangját az ön munkássága is öregbíti. Legutóbb hatalmas iskert aratott az Arany János Kapcsoskönyvét idéző Weöres Sándor kézírásos könyve. Miért éppen a könyvészet e területén kalandozik? — Tulajdonképpen színész szerettem volna lenni, nyomdászinasként tizenhat éves koromban a munkás szavalókórusban ismerkedtem meg Illyés Gyulával. A kör vezetője, Ascher Oszkár, akkor még mérnök volt. Amikor színésznek „felvételiztem”, megkérdezték; mi a szakmám? Megmondtam, hogy nyomdász vagyok. Tehetségtelennek tartottak, de megvigasztaltak, hogy a nyomdászat szép szakma. Kner Imre keze alatt tanultam. A másik mesterem Bortnyik Sándor volt, a festő. Jól ismertem a Nyugat nagy nemzedékét, és később egy lágerben éltem Radnóti Miklóssal Borban. U lolsó útja előtt mondtam neki, ne induljon el a transzporttal, de nagyon szerette volna látná Fannit. Én ott maradtam a bori táborban. és csak később. a harmadik csapattal mentünk erdőkön, hegyeken át bujkálva az ellenséges csapatok és a szerb partizánok harcai között. De térjünk vissza derűsebb témára. Bortnyik iskolájában amolyan kis Bauhaust alakítottunk Halász Jánossal, az animációs film egyik legnagyobb mesterével (aki ma Angliában él) és Vásárhelyi Győzővel, azaz Victor Vasarelyvel. Vonzódásom a költészet, az irodalom és a színházi világ iránt töretlenül megmaradt. — Ön a január elsejétől önálló Helikon Kiadó művészeti vezetője. Ma, amikor a kultúra üzletszerűségéről folyik vita, hogyan tudja igényes elveit a közgazdasági gyakorlattal egyeztetni? — Jottányit sem szabad engedni ideáinkból az igénytelenség üzleti csábítására. Állami támogatás nélkül akarunk megélni, de különösebb haszonra nem törekszünk a kiadóban. Vallom, ha olyant produkálunk, ami fölkelti az érdeklődést, az jól eladható. A magas irodalmi színvonalú, szép könyvekért áldoznak az emberek. i
