Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-24 / 172. szám

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK A debreceni kollégiumban jo kétszáz évvel ezelőtt napi gyakorlat volt a versírás a poé­ták osztályában. Szívesen tették vagy teher­nek érezték? Ki tudja most már? Az viszont bizonyos, hogy a versírás mesterfogásait meg­tanulták. Sokan voltak, akik őrizték, titokban fejlesztették önmagukban. Ki gondolta volna — legszűkebb baráti körén kívül — a So­mogy megyei másodalispánról, hogy versel, sőt évtizedekig verses naplót vezet­őtolt valami kényszerűség abban, hogy Sár- közy István, a kisasszondi nemesúr fia, ké­sőbb minden eszközzel pártolta a művészetet, az irodalmat, segítette a poétákat. Hiszen a debreceni kollégiumban olyan egyéniséggel kötött életre szóló barátságot, mint Pálóczi Horváth Ádám. Különösen akkor vált vitat­hatatlanná kapcsolatuk, amikor Horváth megházasodott es letelepedett Füreden. Gyak­ran találkoztak. Azután rokonságba kerültek, es Horváth is Nagybajomba költözött. Létrejött a „Bajomi Helikon”? Ahhoz kellett még valaki: Csokonai Vitéz Mihály. A hármas találkozó elképzelésem sze­rint így zajlott le: ' SÁRKÖZY: Csak így kettesen pipáznak ttraimék? S hol van a jókedv, a vidámság? Vagy a téma olyan, ami nem szívderítő? PÁLÓCZI: Hadd el, István, a tudományok­ról beszélgetünk, CSOKONAI: A hiányzó tudományokról! SÁRKÖZY: Hiányzó? Már megkövetem Vitéz uram, de kinek hiányzik a tudomány? A pórnépnek? Annak ugyan nem. Az én pa­rasztjaim örülnek, ha messzire elkerülhetik az oskolát, meg az olyan embert, aki a tu­dományokban jártas. CSOKONAI: De miért? Mert félnek attól, aki tudományokban jártas, mert valami rosz- szat, bajt sejtenek, mert úgy vannak nevel­ve, fogy ók alkalmatlanok a tudományok be­fogadására. SÁRKÖZY: Talán alkalmasak? Egy-két te­hetségtől eltekintve aligha. PÁLÖCZI: Rosszul fogod meg a kérdést, istván. Az alkalmasságot a lehetőséggel kell párosítani. Az ugyan igaz, a históriában nincs peida arra, hogy a pórnép fiai tömegével mentek volna tanulni, s különösen Somogy­bán nincs ilyen példa. De numero egy: ma­gad is tudod, hogy Somogybán néhány alsóbb fokú oskolától eltekintve, nincs lehetőség ta­nulásra; numero kettő: a nemes vármegye kö­zönsége nem istápolta a tudományok terjedé­sét Ergo, ha nincs lehetőség, akkor honnan tudhatjuk, hogy ki alkalmas, és ki nem a tu­dományok befogadására? SÁRKÖZY: Vigyázz Adóm, mert a fegyver kétélű. Kevés az oskola, való igaz, de miért legyen több, ha nincs, aki használja. A ne­mes vármegye nem istápolja a tudományok terjedését? Hiszen ezt magad cáfolod meg munkáiddal, könyveiddel. Avagy nem együtt olvastuk a francia tudósok munkáit, nem vi­táztunk Voltaire úr tanácsairól? Nem te biz- tattál-é, hogy hozassam meg Buff on és Descartes müveit? Ez nem ter­jedése és istápolása a tudomá­nyoknak ? CSOKONAI: De igen. Sőt a példa túl szép. Csakhogy van egy hibája: kevés. SÁRKÖZY: Kevés? Soroljam tovább, hogy bibliotékámban mely könyvek találhatók? CSOKONAI: Szükségtelen. Mert ha csak egy könyve len­ne meg házában Rousseau mesternek, az is eredmény len­ne. De hányán élnek itt a me­gyében? A nemesi kúriák szá­ma csaknem ezer, s van ugyan­ennyi polgár, iparos, meg ki tudja, hány ezer parasztporta. S hány könyvük van itt a nagy franciáknak? Húsz, harminc? Vesse össze a két számot szol­gabíró uram, az aritmetikai eredmény elszomorítóan kevés lesz a könyvek oldalán. SÁRKÖZY: Számok, szá­mok ... CSOKONAI: Igen. a számok sok mindent megmutatnak. Nemcsak azt, hogy kevés a könyv, hanem azt is, miért ke­A „Bajomi Helikon” szervezője SÁRKÖZT: Miért? CSOKONAI: Mert kevesen Vágynak. *kík tudnak olvasni. S ezzel a kör bezárult: az argumentumokkal visszajutottunk oda, ahon­nan vitánk elindult: kévés az oskola. SÁRKÖZY: De... CSOKONAI: A tudománynak nem szige­tekre van szüksége, hanem hatalmas térré, ahol virágozhat. Somogynak nemcsak egy Nagybajomra, tudós szigetre van szüksége, hanem százra, hogy mindenki, minden polgár jóra neveltethessen, hogy minden emberi ta­lon tóm kifejlődhessen. PÁLÓCZI: Arra igyunk, hogy úgy legyen _ C sokonait Horváth Ádám muta'tta be Sár- közynek, s ma már közhelyszerűen gyakran emlegetett adat, hogy a főbíró ezután csak­nem egy évig vendégül látta. Mindenképpen fontos ennek rögzítése, de a tépy után a hangsúlynak az inspirációk földerítésére, a helyi hatások alatt született művek számba­vételére kell kerülnie. így aligha mehetünk el szó nélkül emellett, hogy Sárközy — fele­ségével együtt! — akkoriban ritka szenve­délynek hódolt, Rousseau-t olvasott. (Kézira­tos naplójában többször hivatkozik a francia gondolkodóra^) Csokonai sokfelé tekintő nyi­tottságot hozott magával Debrecenből, ami a nagybajomi bibliotéka egyes darabjait for­gatva bővült, eleven tartalommal telítődött. így nyilván az is, amit Rousseau-tói ismert. Sárközyvel a könyvei között sokszor együtt töltött idő kitűnik egy későbbi levélből: „Mi­kor lesz az Úrnak vacatioja? Látogasson meg még egyszer s nézze meg az én szobámat, moly azon a helyen emelkedett fel mint em­lékezeti oszlop, hol legelőször ültünk, midőn egymást láttuk a Kertbe. Nézze meg minemű progresszust tettem a Könyv Collectióba is — a propos — csak azt az egy könyvet bá­nom a Sárközy János Bátyámnak, hogy el­vitte az Ür, melybe a nevezetes rosszak közt Chartach is le van rajzolva vált — bár igen ide való válna. A többi már Csurgón van.’’ Ezeknek a könyvtári óráknak következtében megéledhetett Jean-Jacques írásainak hatása Csokonainál, s ekként épült 17!>9 májusi ódája, a Jövendö­lés az első oskoláról a Somogy­bán rousseau-i gondolatokra. Kapcsolatukban a könyvek ak­ként is szerepet játszottak, hogy a nagybajomi bibliotékában látottak ösztönözték Vitéz Mi­hályt arra, hogy tanári mun­kájához Sárközytől kérjen se­gédkönyvet: „hahogy fontosabb foglalatosságainak terhére nem lenne, a Fábri professzor geog­ráfiáját tiszteletes Budai uramtól elhozatván, megkülde­ni.” (méltóztasson — L. A.). Mielőtt azonban erre sor ke­rülhetett volna, a vendéglátó és Csokonai egyaránt részesei voltak a megyét láziba hozó eseménynek, gróf Széchényi Ferenc főispáni beiktatásának. Vi­téz Mihály erre — minden bizonnyal Sárközy és Horváth Ádám együttes rábeszélésének eredményeként — készített egy köszöntőt, amelynek kinyomaitatásához a nagybajomi főbíró — a vármegyén keresztül — anyagi se­gítséget adott. KÖ/Ö6 munkálkodásuk szem­szögéből ennél lényegesebb, hogy az így szer­zett élmények visszacsengenek a Dorottyá­ban. A vígeposz értelmezése, illetve a somo­gyi farsangi szokások oldaláról nem elhanya­golható adalékokat tartalmaz Sárközy kéz­iratos naplója. Rögzítette többek között, hogy A° 1785° Volt Fársángi mulatság Borocskán. A hatlapnyi terjedelmű versezet néhány mo­tívuma — úgy gondolom — számba veendő, mint a Dorottyához nyersanyagot szolgáltató írás. Ismert, hogy Csokonai eposzában az aggszüzek serege miként tervez és indít tá­madást a férfiak ellen. Sárközy szövegében szerepelt ez a motívum! / Komikus, enyhén szatirizáló megközelítés jellemzi a téma feldolgozását Sárközynél. Ez a bevezetés egyrészt a farsangi szórakozás fő tartalmainak elsorolásához vezet, ugyanak­kor alkalom a hölgykoszorú rövid bemutatá­sára. A farsang egyik legfontosabb része, a tánc, illendő helyére került a Dorottyában. A „Tancz”-ok bemutatása, a módi leírása gon­dos munkával történt. S itt megint csak utal­ni szükséges Sárközy kéziratos verseskönyvé­re. Abban ugyan rövidebben, de szintén elő­került Persze már 1785-ben sem a tánc volt az egyetlen és legfőbb attrakció, hanem a pár- választás, a mátkaság, a házasság. Bizonyára nem poétái invenció az, amit Sárközy a far­sanghoz készített Toldalékjában elmondott. Nevezetesen, egyik „csintalan” pajtásuk be- lopózott a leányok hálószobájába, és kihall­gatta beszédjüket, s csak természetes, hogy ott ifjú legények voltak szóban, „amint meg- érdemlették”, A héstíetefe±*ea meglevő ha­sonlóság, egyezés aligha lehet véletlen, Csokonai a biblioté­kában olvashatta Sárközy Ist­ván verses föl jegyzéseit, s nyilván beszélgettek róla meg a farsangi szokásokról is. Ezért őrizte oly lyven Sárkö­zy a Dorottya kéziratos példá­nyát Erről ugyancsak szó esett az idézett levélben: „A Farsangot rövid nap el-kül- döm. ha le íratom ..." Mindezek ismeretében alá kell húzni, hogy nyersanyagként, inspiráló adalékként érdeke­sek elsősorban Csokonai eposza tekintetében Sárközy sorai. Ügy. mint a farsangi esemé­nyek hiteles leírásai. Be lehetett volna kapcsolni a „Helikonba” még Berzsenyi Dánielt Erről is van egy pil­lanatkép: 1812. március 18. Teleki László „főtnpáiH adminisztrátori” beiktatását tervezték e nap­ra, s a gróf úgy gondolta, hogy azt egybe kell kapcsolni Berzsenyi Dániel kaposvári fmne- peltetésével. Sárközy, mint megyei f«adósze­dő, tagja volt annak a küldöttségnek,' amelyik Pozsonyban felkereste Telekit, s erről híven beszámolt Kazinezynak. A Kaposváron tartott ünnepélyes beiktatá­son a Karok és Rendek névsora ban megta­lálható Berzsenyi Daniel neve. Ott volt Hor­váth Ádám is, akiről Sárközy írta meg Kazin- czynak, hogy „az ebéd alatt magyar nótákat gajdolt’’. A beiktatáson talált módot Teleki Berzsenyi poétái megünnepeltetősére. Erről így tudósította Kazinczyt: „Március 18-án ült bé föispányi székünkbe gr. Teleki László, mint adminiiztrátor. Báró Prörwy volt a be­iktató. Ezen solenitással az a becsület ért en­gem kicsinyben, ami Téged a Diétán nagy­ban, (T. I. Kazinczy épp Sárközynek számolt be arról boldogan, hogy gr. Dessewffy Jó­zsef egy országgyűlési bizottsági ülésen szólt nyilvánosan költői érdemeiről. — L. A.) „Ebéd felett Sárközy István úr hozzám jött és meg­csókolt, esetre pedig b. Próvay a Nagy Palo­tába hivatott, és mint poétái az egész közön­ség jelenlétében meg köszöntött." De a kap­csolat nem vált igazán melegg-e. A „Bajomi Helikon” minden eseményéről tudott Kazinczy Fele ne. Abban a gazdag le­velezésben. ami a „széphalmi mester” és Sár­közy között volt, gyakori az utalas iroda­lomra, művészetekre. Sőt arra is, bog}' Hor­TSKÍHTETirS SIMH SOMOGY VÁRMEGYÉBE^ * i h yii'S'nTK HELYsy.6EICW'•* * “ .fir JM€*Wf *Kí»ut. Mtirnnr kct tapt ■ míimoMnii mvo J MKLTSIÍOKKVÖK.. VALÓ 7ÁVot.YSÁCÁt" «-ÖAOfi • ^ jM Tő' V- K-.C S >» V 1 .m »r.xr mv " 7 ***“ *«*•*:»,•**»«* ■;• ? -^l* • V • ,va*t j«s tst.x'r'' üa/r.'a/*.-.. ^ '• *, TFFÍVrmTS VWRV-S v ÁHMKttVÉKtcK SO« 1GOG TOLT JSSWf VTfi.'K KÓLÓM CRÓJVN EK NAGY W.’HKÁVAL K* AZ LTAKbAK TFWF.nvv.gYVIHH KÉPKZ' f. . • * AJtMKi YARMKVYE iVjxdazot.. sá\ » 9 m J s. M KW« MSM-VI tmvnstri* váth Ádám és Sárközy együtt verselt, egy­egy feladatot közösen oldottak meg. Ilyen volt Rosti János halálhírének alkalma. A pesti ügyvéd (mindhármójuk jó barátja) öngyilkos­ságáról úgy verseltek, hogy az öt szakaszból hármat Sárközy, kettőt Horváth írt. Csokonai Vitéz Mihály haláláról mindkét nagybajomi úr megemlékezett. Horváthé megjelent a Ha­zai Tudósításokban. Sárközyé — tudták ed­dig — „elkallódott”. A kéziratos könyv meg­őrizte sorait. Érvként idézem a „Helikon” mellett: „Sírjatok Poéták, sírjatok! / Kiszá­radt Hippokren forrása: / S amott Óceánról írjatok / új éneket, mert áradása / Ma tör­tént először — nem csoda — / Mert Nagy Lé­lek tere meg oda / A lelkes köz Tengerébe, / Csokonay Vitéz leikébe y— / Múzsák törjétek el lantotok / Mert volt, de nincs több Apolló­tok. — / Nem Poéta s így hozzá közi / nincs — mégis Siratja Sárközy.” Az persze nem ál­lítható, hogy a „Helikon” tagjaiban akár csak megközelítően is azonos volt a költői erő, de a dokumentumok megerősítve igazolják az el­nevezés jogosságát. A „Bajomi Helikon” 1820-ig, Horváth Ádám haláláig biztosan létezett. Ezután — naplójának tanúsága s .érint. — Sárközy Ist­ván éltette eszméjét életének utolsó pillana­táig... vé»J Laczko Andris

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents