Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-02 / 153. szám

REFLEKTORFÉNYBEN A negyedik dimenzió Néhány esztendeje még sűrű nád és sás borította azt a mély fekvésű területet a taszári völgyben, az Orci- patak mentén, az úgyneve­zett Fészerlakon, mely felé dr. Dér Ferenc adjunktussal kocsizunk. Amint egy, ve­zetőm által bemutatott ok- tatófilfn is bizonyítja: a dimbes-dombos talaj melio­rációja rengeteg gondot okozott, a nedves föld lép­ten-nyomon meglepetéseket tartogatott az alagcsövezést végző munkásoknak, míg végre 1979-ben elkezdhették a gyeptelepítést a főiskola kísérleti telepének ezen a százhektárnyi részén. Az avatatlan szemlélő csak any- nyit érzékel: az egyes gyep­szakaszokon élesen különböz­nek egymástól a fű színár­nyalatai. Dr. Dér Ferenc azonban, aki tavaly több hó­napot töltött a FAO ösztön­díjával Dániában és Hollan­diában, a legapróbb részletet is elmagyarázza. — Itt azt vizsgáljuk — egy külföldi céggel kooperá­cióban —, melyik fűfajták fogyasztásával érnek el na­gyobb súlygyarapodást az ide kitelepített juhok és szar­vasmarhák. Az összehasonlí­tó vizsgálatot több mint húsz fűfajtával végezzük. Ha a szálas takarmányt a gye­pen termesztjük, s nem a gabona előállítására alkal­mas szántóföldön, hatalmas összegeket takaríthatunk meg. Kísérletünket is ez a felismerés szülté. A munkájáért szemmel láthatóan rajongó fiatal szak­ember részletes magyarázat­ba fog a gyepkutatással kap­csolatos két kutatási fő­irányról, mely a Kaposvári A Balaton egyik ékköve, Boglár központja lesz e na­pokban a rendezvényeknek. Vasárnap 11 órakor Ágh István költő nyitja meg Szé­chenyi Lenke textilművész és Gross Arnold grafikus- művész kiállítását a vörös es kék kápolnában. A kiál­lítást Kratochwill Mimi mű­vészettörténész rendezte. Közreműködik Szeverényi Ilona és Vékony Ildikó cim­balomművész. Ez a duó ad hangversenyt a vörös ká­polna előtti színpadon — rossz idő esetén a Vikár Bé­la Művelődési Házban — hétfőn 20 óra 30 perctől. Műsorukon Couperin, Scar­latti, Bach, Liszt, Joplin, Bartók, Sztravinszki művei szerepelnek. Bogláron, a pártszékházban — Dózsa György utca 17. — már szombaton nyílik egy kiállí­tás Vedett természeti érté­keink címmel. A fotókat a megnyitón dr. Tarján Lász­lódé Somogy megyei környe­zetvédelmi titkár mutatja be. Képünk bizonyltja: mar ké­szülnek a Csiky Gergely Színház művészei is a kö­zönséggel való találkozásra a bogiári dombon. Mint ar­ról már beszámoltunk, Mo- liére A nők iskolája cimű vígjátékéval kezdenek a jö­vő hét csütörtökén. A Ba- barczy László rendezte elő­adásban főszerepet játszik Rajhona Adárn és Csonka Ibolya,. a Katona József Színház két művésze. Ké­pünkön ők lathatók. Achim Erzsébet orgona- hangversenyével indult a kőröshegyi műemlék temp­lomban a hangversenysze­zon. Ma 20 órakor Peskó György és a kaposvári Vi­kár Kórus lép föl • Zákányi Zsolt vezetésével. A KISZ Központi Művészegyüttes a Siófoki Kulturális Központ­ban szerepel szombaton 20 óra 30 perces kezdettel. A szabadtéri színpadon hétfőn 21 órakor gálaműsort ren­deznek Kálmán Imre szüle­tésének századik évfordulója tiszteletére. Közreműködnek a Fővárosi Operettszínház művészei, a Belügyminiszté­rium fúvósai és a Honvédel­mi Mimsilenum Uncosag Mezőgazdasági Főiskolát is érinti: a tömegtakarmányok­ra és melléktermékeki'e ala­pozott hústermelés fontossá­gáról, valamint a tömegta- karmány-gazdálkodás fej­lesztéséről a tárolás és be­takarítás költségeinek csök­kentésével. Valamennyinek egy a célja: minél olcsóbban ugyanolyan — vagy a koráb­binál jobb — terméket elő­állítani.' Hasonló elképzelések hatá­rozzák meg a főiskola „ha­lasainak”' tevékenységét. Dr. F.röss Istvánnal, a Ijallabora- tórium „gazdájával” régeb­ben egy angol nyelvtanfo­lyam záróvizsgáján ismer­kedtem meg, ami azért több privát élménynél, mert a főiskola vezetői sokféle ked­vezménnyel késztetik idegen nyelvek elsajátítására az ok­tatókat és kutatókat. Miköz­ben a pontyokkal, harcsák­kal végzett takarrűányozási vizsgálatokat részletezi, oly­kor a ..homo politicus" szen­vedélyével fakad ki a sza­kállas fiatalember. „Micsoda tartalékul szolgálhatna a haltenyésztéshez a jórészt még kihasználatlan somogyi hőforrásrendszer!” Majd a kecsegék tanulmányozása közben: „A rettenetes víz- szennyezés következtében a kecsegék csaknem mindenütt elpusztultak, csupán a Ti­sza alsó szakaszán szapo­rodnak úgy-ahogy. Most a minisztérium felkérésére azt szeretnénk kideríteni, szapo­rodnak és gyarapodnak-e mesterséges körülmények között? Ez sem holmi „hob- bivizsgálat”, hiszen a kecse- ge világpiaci ára igen ma­gas”. Eső esetén kedden tartják meg a fellépést, A balatonszárszói művelő­dési házban szombaton Imá­dok férjhez menni címmel Maugham vígjátéka kerül színre. A leilei szabadtéri színpadon holnap 20 óra 30 perctől a népszerű énekes, Soltész Rezső ad műsort, jelige: „Szóljon hangosan az ének. .Hossz idő esetén vasárnap lép föl. Fonyódon vasárnap zár Tavaszy Noé­mi grafikusművész kiállítá­sa. Viszont Balatonberény­ben augusztus harmadikáig láthatók Haraszt y István festményei. A balatonszeme- si művelődési házban népi iparművészeti tárgyak te­kinthetők meg. S végül még egy reprezentatív kiállítás: ma nyílik meg a D.él-baiato- ni Kulturális Központban, Siófokon az I. Országos Népi kismesterségek pályázatának díjazott műveiből rendezett tárlat. Augusztus masodiká- ig lesz látható. A kaposvári Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődé­si Központban Katona Kata iparművész munkai várják az érdeklődőket, naponta 10 és 18 óra között, július 25- ig. Ma egyébként 10 órától filmvetítést rendeznek a gyerekeknek a nyári napkö­zis program keretében. Elő­rejelzést is kaptunk az ifju­a legjelentősebb csak nem­régiben kezdődött el. A MÉM támogatásával halastórend­szert építenek a szennyvíz, a vágóhídi és takarmányhulla­dékok hasznosítására. Ha a próbálkozás sikerrel jár — s /az előzetes számítások, ta­pasztalatok, kutatások sze­rint ez várható —, a gazda­sági-környezetvédelmi ha­szon százmilliókra rúghat. Írjak ezek után még a juhokkal végzett genetikai­takarmányozási vizsgálatok­ról, melyek ugyancsak jó eredménnyel kecsegtetnek? Vagy az angóranyúl-kísérle- tekről. melyeknek később azok láthatják hasznát, akik „allergiásak” a szintetikus anyagokra? Részesítsem előnyben a lovakat? Esetleg a kameruni kecskéket? Ne vállaljam annak a kockáza­tát, hogy e sorozatból ko­moly, sokat bizonyított tu- dósegyéniségeknek még a ne­ve is kimarad, s keresztmet­szet helyett adjak inkább felsorolást? Emlegessem föl a piciny és a látványosan nagy bukásokat, melyek a tudományos kutatás jellegé­ből is eredhetnek, hiszen ki szavatolhatja, hogy. a vizs­gálat első lépcsőfoka — a hipotézis — szilárd? Részle­tezzem, hogyan akart egy ingatag jellemű oktató tu­dományos tőkét kovácsolni tanítványának diákköri dol­gozatából? Meséljem el,' ho­gyan kísérletezett ki nagy­szerű tápszert egy harmad­éves hallgató egy veszélyes rókabetegség gyógyítására, illetve megelőzésére? Firtas­sam, hogyan kerítette hatal­mába egykori egyetemi hall­gatótársamat, ezt a nagyon meggyőzödéses „humán” em­ságí házból: hétfőn 10 óra­kor nyílik a „játékszoba”, mely egész nyáron a gyere­kek rendelkezésére áll, ren­geteg játékkal, sportíelszere- lessel. Kedden 9 órától láto­gatást tetveznék az érdeklő­dő gyerekeknek a Somogy megyei Nyomdaipari Válla­lathoz. Gyülekezés az út­törőházban. A mozik közül a Vörös Csillagban a 17 órai előadá­son a Szicíliai védelem című szovjet krimit vetítik. Szí­nes, magyarul beszélő. Az esti előadáson viszont színes, szinkronizált svéd alkotást játszanak, melynek a címe is sokat ígér: Kéjutazás Las Palmasba. A Szabad Ifjúságban szí­nes amerikai vígjáték sze­repel a 16 órai előadáson, A papa mozija. Az esti két ve­títés szintén amerikai filmet Ígér, a Hazatérés című Hal Ashby-alkotást, John Voigt főszereplésével, a téma: egy amerikai katona hazatér Vietnamból. .. A Latinca mozi hétvégi ajánlata a Rocky című ökölvívás-té­májú amerikai színes film, Sylvester Stallonéval a fő­szerepben, több Oscar-díj- jal. S, ha már az Oscárnál tartunk: ma még látható a Mozimúzeumban Szabó Ist­ván Mephisto című kétrészes filmje. Klaus Mann regényé­ből. Szombaton és vasárnap a Hogyan csináljunk sváj­cit? című színes, szinkroni­zált filmszatírát játsszák. A gyermekeknek ajánlják fél négykor A vad hattyúk cí­mű Andersen-meset, japán rajzfilmen. bért a hely szelleme, oly­annyira hogy agrártörteneti témáról készített nemrégiben kandidátusi értekezést? Hadd vágjam ki magam a bőség zavarából egy különlegesen erdekes és értékes próbálko­zás leírásával! Neve: kutatásfejlesztési­technológiai csoport. A KGST tagországainak vi­szonylatában az elsőként alakult, s máig egyetlen ha- - sonló jellegű szervezeti egy­ség. A fennkölt titulus mö­gött nem rejlik több, mint három korszerűen és ízlése­sen berendezett műhely, va­lamint nyolc-tíz gépészeti és elektronikai szakember. Ám amint Gyónó József, a cso­port munkatársa végigvezet a helyiségeken és néhány bűvös műszert, szerszámot mutat, rögvest meggyőződé­semmé válik: nagyszerű öt­letről van szó. — Feladatunk a főiskolán keletkezett találmányok, újí­tások, szabadalmak megva­lósítása, egyszóval az itt „kitalált” „műszerek gyártá­sa — fogalmaz, tömören a fiatal villamosmérnök, s máris szemléltet. Integrált áramkörökkel működő mű­szert mutat, mely az állatok optimális ivarzási időpontjá­nak mérésére alkalmas. Majd kézi terelőpisztolyt — tudományosabb nevén elekt­romos osztókét — melyből már több ezret gyártottak az ország mezőgazdasági üzemeinek. S jönnek sorjá­ban: műszer a tejmennyiség mérésere, készülék füstérzé- kelé&re, mótorvédő automa­tika, legelői i,tatásjelző, állat- rögzítő berendezés, s ki tud­ja, hányféle alkalmatosság még. „A tudományos kuta­táshoz nemcsak ész és szív kell: kéz is” — mondja egy oktató. — „És ez az osztály — a kutatás, a főiskola ke­ze.” Bizonyára ezekre a fia­talemberekre is komoly fel­adatok várnak annak a ha­talmas vállalkozásnak a meg­valósításában, melyről dr. Guba Sándor főigazgató így fogalmaz: talán a legvasta­gabb fatörzs, melybe az in­tézmény kutatói és oktatói valaha is belevágták a fej­széjüket. — A mezőgazdaság hagyo­mányos extenzív fejlesztésé­nek útja a végéhez ért: új le­hetőségeket kellett keresnünk. Ilyennek ígérkezik a Japán­ban kikísérletezett, s most hazai viszonyainkra alkal­mazandó úgynevezett négy- dimenziós eljárás. Lenvege: a szénát, az állati teteme­ket, a vágóhídi hulladékokat és a különböző eljárások so­rán keletkezett szervesanya­gokat nem megsemmisíteni kell, hanem visszajuttatni a természet körforgásába ta­karmány és hígtrágya for­májában, vagy másképpen. A tízéves főiskola aligha kaphatott volna ennél meg- erőltetőbb tudományos fel­adatot. Persze a megerőltető feladat mindig a főhatóság tiszteletének jele. Ebben az esetben nem is alaptalanul. (Folytatjuk.) Lengyel András Színjátszó lesztivál Kazincbarcikán Kazincbarcikán tegnap Hanga Mária művelődési mi­niszterhelyettes megnyitot­ta az Ifj. Horváth István or­szágos színjátszó fesztivált. Az 1972. óta kétévenként rendszeresen sorra kerülő fesztiválon 6 külföldi amatőr színjátszó csoport is részt vesz. A tizenhárom magyar amatőr csoport mellett a Szovjetunió. Bulgária, Cseh­szlovákia. Hollandia. Japán és a Német Szövetségi Köz­társaság amatőr színházai is bemutatják műsorukat. Az „A”-kategóriaban sze­replők előadásait öttagú nemzetközi zsűri értékéit. Ide a nagyszínház jellegű, sajá­tos műfajt es stílust repre­zentáló produkciók kerültek. Ebben a kategóriában adjak ki a tizenötezer forintos Ifj. Horváth István nagydíjat, valamint a legjobb rendezés, a legjobb színészi alakítás, a dramaturgiai és a közönség­dijat. A sokféle halkísérlet közül HÍREK A nap 4.5t órakor kél. és 20.45 órakor i»yúf*»fk 5 a hold 17.15 órakor kél. és 2.27 órakor nyugszik. A várható időjárás: Eleinte még több ízben erősen felhős lese »r. ég, és szórvány osan záporok, esetleg egy-egy zivatar kialakulása várható. Később csak időn­ként növekszik meg a felhőzet, és legfeljebb egy-két helyen fordul elő átfutó zápor. Az elein­te még többfelé erős északnyugati szél lassan mérséklődik. a hőmérséklet pénteken kora délután és fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete csütörtökön 11 órakor Siófoknál 18 fok volt. JÚLIUS 2 PÉNTEK Ottó Kitüntetés Az Elnöki Tanács Donhof- fer Szilárd Kossuth-dí jas akadémikusnak, a Pécsi Or­vostudományi Egyetem kór­élettani intézete, egyetemi ta­nárának, nemzetközileg is elismert tudományos mun­kássága, valamint tudo­mányszervező és közéleti te­vékenysége elismeréseként 80. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést csütörtökön a Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke adta át. — Ülést tartott a KISZ megyei bizottsága tegnap Kaposváron. A testület meg­határozta a KISZ feladatait a lakásépítésben, karbantar­tásban és gazdálkodásban. A bizottság fölmentette Ban­ka Margitot megyei titkári tisztségéből, és megbízta a megye KISZ politikai kép­zési központjának vezetésé­vel. Helyére Mihalics Vero­nikát, a kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szak- középiskola KISZ-tanácsadó tanárát választották meg. — 4SI szocialista brigád tevékenykedik hétezer tag­gal a megye termelőszövet­kezeteiben. A legtöbb. 49 brigád a barcsi Vörös Csil­lagban működik. Diplomaosztás Eredményes záróvizsgát tettek a MUOSZ nemzetközi újságíró iskola 31. tanfolya­mának hallgatói. Az 1982 február—július között tar­tott féléves stúdiumon in­diai, ghanai. nigériai, tanzá­niai, kambodzsai, sziriai. iraki, etiópjai és palesztin újságírók vettek részt. A csütörtökön megtartott zá­róünnepségen Pálfy József, a MUOSZ elnöke adta át , a diplomákat a búcsúzó diá­koknak. — Az idei első turnus — hetvenöt fiatal — ezekben a napokban fejezi be az épí­tőtábori munkát a siófoki November 7. Tsz ültetvény­ágazatában. A szövetkezet színes programmal gondos­kodott arról, hogy az or­szág több megyéjéből érke­zett diákok hasznosan tölt­hessék szabad idejüket. — Korszerűsítik, felújítják ebben a tervidőszakban Bö- hönyén az öregek napközi otthonát. A községi tanács 400 000 forintot költ erre a célra, de a lakosság is je­lentős értékű társadalmi munkát vállalt. — A kaposvári Tóth La­jos Általános Iskola kórusa képviseli Somogyot — Zá­kányi Zsolt karnagy vezeté­sével — a Kodály Zoltán emlékének szentelt debrece­ni nemzetközi kórusverse­nyen, amely vasárnap kez­dődik. — 300 vagonos terménytá­rolót építenek a babócsai Határőr Termelőszövetke­zetben. Az őszre átadásra kerülő tároló létesítésére 8 millió forintot költenek. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: . 11-510 120 évve! ezelőtt, 18$2. július 2-ájn született, és 84 éves korában. 1942-ben halt meg William Henry Bragg Nobel-üíjas angol fizikus. A King William’s College- ban nevelkedett. Man szige­tén, majd a Cambridge-i Trinity Col lege-ban hallgatta E. J. Routh matematikai elő­adásait. 1885-ben a Caven­dish laboratórium akkori ve­zetőjétől. J. J. Thomsontól tanulta a fizikát, s még ugyanabban az évben elnyer­te a dél-ausztráliai Adelaide város egyetemének matema­tika-fizika prolesszori állását. 1903-tól érdeklődése a Curio- házaspár kísérletei felé for­dult. Nagyszerű és követke­zetes elméletet dolgozott ki az alfa-részek abszorpciójá­ra, es elmélete helyességéről — miután rádiumhoz jutott — kísérletileg is megbizonyo­sodott. 1909-ben hazaköltözöl Angliába, s átvette a lecdst egyelem fizikai tanszékének vezetését. A fizikai Nohel-díjat 1915- ben nyerte el. megosztva szintén kitűnő fizikus fiával, a fiatalabb William Lawrcncc- szel — a kristályszerkezet röntgensugár-módszerrel tör­ténd analízisének felfedezé­séért. — A fészek melege című folytatásos regényünk anyag­torlódás miatt mai lapunk­ból kimaradt. — 40 egyszoba-összhom fortos lakást alakítottak ki a textilművek kaposvári, Füredi utcai leányotthoná­ban. A kifogástalan minősé­gű munkát 8.5 milliós költ­séggel elvégző Kaposmérói Építőipari Szövetkezet a la­kásokat a napokban adta át. Két első díj a diákolimpián Sikeresen szerepeltek a magyar fiatalok az NSZK- beli Malente üdülőhelyen megtartott XIII. nemzetközi fizikai diákolimpián, ahol tizenhét ország 5—5 közép­iskolás versenyzője mérte össze tudását. A magyar diákok közül Tóth Gabor (Budapest, Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimná­zium) és Mogyorósi András (Vác, Sztáron Sándor Gim­názium) első dijat nyerlek. Egy második és két harma­dik díjat hoztak haza fia­taljaink. — 300 ezer forintot költött az utóbbi években hűtőszek­rények, -pultok és -vitrinek beszerzésére az igali fo­gyasztási szövetkezet. Legki­sebb településeinek boltjai­ban, büféiben is van megfe­lelő hűtőberendezés. — Húsmarha hizlalására térnek át még ebben az év­ben a komiósdi Béke Ter­melőszövetkezetben. A je­lenlegi 170 darabos állo­mányt a jövőben fokozato­san felíejlesztik. — építkezők! 2—6 mm-es táb­laüveg. sárga és fehér orna­ment. fehér drotbetétes üveg tádatételben es méretre vágva most kapható a Kaposvár. Ady Endre utcai üvegboltban. (86905) — értesítjük a város lakossá­sát. hogy a kaposvári állomáson levő (donneri) gyalogos felüljá­ró mázolási 'munkáit július.* au­gusztus hónapokban végezzük. Kérjük az ott közlekedők tü­relmét. MÁV Építési os Hid- fenntairto Főnökség, Kaposvár. e8«907) SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
Thumbnails
Contents