Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-17 / 166. szám

Befeje^e tanácskozásai a LEMP KB plénuma Felelősségteljes párbeszéd Ifjúságpolitikái határozatot fogadtak el A lengyel Egyesült Mun­káspárt partneri kapcsolatra, tárgyszerű, felelősségteljes párbeszédre törekszik a len­gyel fiatalságnál. Számít va­lamennyi felelősen gondol­kodó fiatalra, az eszmeileg egységes ifjúsági mozgalom­ra abban a nehéz küzdelem­ben, melynek célja Len­gyelország szocialista re­formjainak megvalósítása. A LUMP támogatásáról biz­tosítja a szocialista ifjúsági szervezeteket abban, hogy az eddiginél jelentősebb társa­dalmi rang kivívása mellett, s nagyobb politikai jogokat élvezve. eredményesebben képviselhessék a fiatalság érdekeit. — Ezek voltak a legfőbb gondolatai annak a kétnapos vitának, amelyet a LEMP Politikai Bizottsága ifjúságpolitikai beszámolója fölött folytatott a központi bizottság teljes ülése. A beszámoló fölötti vita be­fejeztével a központi bizott­ság ifjúságpolitikai határo­zatot fogadott el, amelynek végleges szöveget a politikai bizottság dolgozza majd ki. A LEMP Központi Bizott­sága ezután a politikai bi­zottság javaslatára a párt vezető szervei és .a párttag­ság kapcsolatait szabályozó két nagy jelentőségű határo­zatot szavazott meg eg.'han- g'úlag. Az első meghatároz­za. hogy a pártszerveknek hogyan kell eljárniuk a tag­ságtól beérkezett javaslatok ügyében, és hogyan lógják ellenőrizni az ilyen javasla­tok megvalósítását. A máso­dik a pártszervekhez be­nyújtott bejelentések és pa­naszok kezelését szabályoz­za. Csökkent a harcok hevessége Elnökválasztást tartottak a heten Indiában. A nemrég nyilvánosságra hozott ered­mény szerint Zail Szingh India új köztársasági elnöke Gromiko A korábbi hadműveletek­ről érkező ellentmondó hí­reken kívül tegnap csupán kisebb harcokról érkeztek jelentések az iraki—iráni háborúról. Az iraki fegyveres erők főparancsnokságának köz­leménye szerint az iráni csa­patok hái'om irányból indí­tott támadását az iraki erők megállították, s nagy vesz­teségeket okoztak az ellen­félnek. Az iráni jelentések cáfolják a bagdadi bejelen­tést és hangsúlyozzák, hogy a harcok folytatódnak Irak déli részén. Az iráni hírügy­nökség jelentése szerint az elmúlt 24 órában iráni har­cosok a határ több pontján „beszivárogtak" Irakba, s küldetésüket teljesítve visz- szatértek támaszpontjaikra. Az iraki légierő pénteken folytatta támadásait az irá­ni városok ellen. Rövid idő­re ismét légiriadót rendel­tek el Teheránban is. távirata Shultzhoz Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter a következő táviratot intézte George Shultzhoz, az Egyesült Ál­lamok külügyminiszteréhez: „Fogadja üdvözletemet az Egyesült Államok külügy­miniszterévé történt kineve­zése alkalmából. Szeretném remélni, hogy e felelős posz­ton folytatott tevékenysége elő fogja segíteni a szovjet— amerikai kapcsolatok javítá­sát, népeink javéira és a bé­ke megszilárdítása érdeké­ben." A közép-amerikai Salvadorban változatlanul igen feszült a belpolitikai helyzet. Képünkön: kormánykatonák tüzerseg- gel támadják a gerillaegységek feltételezett állásait George Shultz portréja Új külügyminiszter — új vonal? Az új amerikai külügymi­niszter, George Schultz, aki Haig tábornok szobájába költözik a Stale Department hetedik emeletén, egyelőre bölcs hallgatásba burkoló­zik. Reagan elnök viszont határozottan hirdeti: „nem lesz változás a külpolitiká­ban”. Ez valószínűleg így igaz — amennyiben az amerikai külpolitika alapvonalaira gondolunk. Shultz azonbí n az amerikai politikai élet és a washingtoni labirintus egyik veteránja, így — múltja alapján — kiszámít­ható néhány politikai állás- foglalása. Miért csak most? A leglényegesebb eltérés Haig tábornokkal szemben az, hogy Shultz nem becs­vágyó partizán, hanem a lo­jális csapatmunka embere. Az esetleges felbukkanó né­zetkülönbségeket tehát in­kább zárt körben próbálja megoldani. A második, igen lényeges eltérés az, hogy Shultz, aki Nixon kormányá­ban előbb munkaügyi, majd pénzügyminiszter volt, része a Reagant körülvevő „kali­forniai körnek". Nem idegen B1 SOMOGYI öl NÉPLAP test tehát az amerikai hata­lom csúcsán, mint elődje. Emlékezetes, hogy Shultz fontos szerepet játszott Rea­gan választási hadjáratának megszervezéseben és eredeti­leg neki szánták a külügy­miniszteri posztot. Mostani kinevezése során felmerül a kérdés: akkor miért nem kapta meg ? Shultz a Bechtel Corpora­tion néven ismert hatalmas beruházási vállalkozás al- elnöke, míg Weinberger hadügyminiszter ugyanennek a vállalatnak a főtanácsadó­ja volt. (A Bechtel szoros kapcsolatokkal rendelkezik az arab világban, különösen Szaúd-Arábiában.) Állítólag Weinberger volt az, aki a kabinet összeállításakor meg­győzte Reagant: egészségte­len politikai visszhangot kel­terve, ha egyetlen mammut- vállalkozás két vezetője he­lyet kapna a kormányban. Reagan bizalmasa Ezekből a régi manőverek­ből a jelenre két következ­tetést lehet levonni. Az első, hogy Haig bykása nem fel­tétlenül jelenti Weinberger győzelmét. A második, hogy Clark, a Nemzetbiztonsági Tanács igen befolyás« <s ve­zetője, Shultz személyében nehezebb partneri kap, mint amilyen Haig volt, hiszen az új külügyminiszter »okkal inkább élvezi Reagan bi­zalmát, mint elődje, össze­foglalva mindez azt jelenti, hogy — ha más stílusban is — tovább folyik majd az amerikai külpolitikában a véleménykülönbségek csa­tája. Ami ezekután az alapvető nemzetközi kérdéseket illeti, csak Shultz korábbi állás- foglalásaira lehet támaszkod­ni. Ezekből az alábbi követ­keztetések adódnak. Három következtetés 1. ShuKz nagyvonalú part­ner volt 1973-ban a szovjet —amerikai kereskedelmi tár­gyalásokon és elvileg nem híve a gazdasági kapcsola­tokat egyszer ösztönző, más­szor befagyasztó politikának. Ugyanakkor azok közé tarto­zott, akik nem támogatták a SALT szerződést és jelenleg Reagan mögött áll a Nyugat- Európába vezető szovjet gáz­vezeték építése ellen hozott bojkott-intézkedésekben. 2. Shultznak kiterjedt nyugat-európai kapcsolatai vannak és különösen szoros baráti viszonyt épített ki pénzügyminiszter korában Schmidt nyugatnémet kan­cellárral. Feltételezhető tehát, hogy jelentős erőfe­szítést tesz majd az Egye­sült Államok es nyugat­európai szövetségesei közötti feszültség feloldására. A palesztinok Egy nép — haza nélkül A kiélezett libanoni vál­ság, a legutóbbi bejrúti har- cox újra a nemzetközi fi­gyelem középpontjába állí­tották a PFSZ, illetve a pa- lesztihok problémáját. Érde­mes közelebbről áttekinteni e nép sorsának alakulását, mert az adatok.- tények hoz­zásegíthetnek. annak felis­meréséhez, hogy helyzetük megoldása nélkül nem érhe­tő el tarlós, igazságos ren­dezés a Közel-Keleten. A palesztin-probléma mag­va az, hogy országuk füg­getlen, szuverén államként soha nem létezett. A bibliai idők után a Szentföld vidé­ke a Romai Bixodalom, majd Bizánc része lett. Arab. majd oszmán hódítás következett, végül a térség a török birodalom felbomlása után megosztva brit és fran­cia mandátum alá került. London a gyámsága alá vont Palesztinát odaígérte a zsidó bevándorlást szervező cio­nista mozgalomnak, igaz, a híres Ballőurt-nyilatkozat- ban rögzítették egyben a palesztin jogok garantálását is. Árrí e két ígéret gyöke­resen ellentmondott egymás­nak. A zsidó bevándorlási hul­lámok nyomán gyorsan vál­tozott a lakosság összetéte­le. A Népszövetség örökébe lépő ENSZ előtt a második világháború után két lehető­ség állt: zsidó—palesztin 3. A pillanatnyilag talán legforróbb válságterület, a Közel-Kelet vonatkozásában Shultz minden jel szerint kevésbé egyoldalúan áll majd Izrael oldalán,, mint azt Haig tette. Korábbi nyi­latkozatai szerint ugyanis meggyőződése, hogy az ame­rikai hatalmi érdekek meg­követelik az úgynevezett ..mérsékelt arab országok­kal” fenntartott harmonikus, sőt szövetségi kapcsolatokat. Ezeknek az elveknek az értékét és súlyát a gyakorlat mérlegén lehet majd lemér­ni. Az viszont semmiképpen sem hagyható figyelmen kí­vül, hogy a „csapatmunká­ra” oly alkalmas Shultzot viszonylag későn nevezték ki külügyminiszterré — hiszen alig másfél év múlva már új elnökválasztási. kampány kezdődik az USA-ban. Kér­dés, hogy lesz-e idő egy új, átgondoltabb külpolitikai vo­nalvezetés ervenyesítésere? —i—e. szövetségi állam létrehozása vagy — a viszony elmérge­sedése miatt — 'a terület megosztása. Az ENSZ köz­gyűlése 1947-ben ez utóbbi mellett döntött: megszüle­tett a határozat Izrael létre­jöttéről. A palesztinok tra­gédiája, hogy az 1948-ban kitört .első arab—izraeli há­ború miatt önálló államuk létre sem jött, kijelölt terü­lete Izraelhez, illetve Egyip­tomhoz (Gáza) és Jőrdaniá- hoz (Císzjordánia) került. Több százezer palesztin me­nekült a környező államok­ba, csakúgy, mint a későbbi ellen.ségeskedesek során. Az izraeli politika a palesztinok önrendelkezési és államala­pítási jogával azóta is azt szögezi szembe, hogy tele­pedjenek le végleg az őket befogadó államokban. A palesztin nép teljes lét­számát általában 4,5 millió­ra becsülik. Megoszlásuk — Jordánia: 1,1—1,3 millió, Císzjordánia (Nyugati-pjjrt): 800—830 ezer, Gáza: 400— 450 ezer, Szíria: 220—230 ezer, Líbia: 360 ezer. Ku- vait: 300 ezer, Szaúd-Ará­bia: 130—150 ezer. Magában Izraelben 550—560 ezren él­nek, mintegy 100 ezer pa­lesztin található az USA- ban, s 140 ezer a világ egyéb részéin. A palesztinok több­sége mohamedán, de egy ré­szük keresztény. Az arab államok Izraeltől elszenvedett katonai veresé­gei és egymás közti ellenté­teik hosszabb ideig akadá­Az U. S. News and World Report amerikai hírmagazin térképe a közel-keleti tér­ségben élő palesztinok hoz­závetőleges számáról lyozták a „haza nélkül ma­radt nép” küzdelmét. 1956-ig nincs nyoma szervezett pa­lesztin ellenállási mozga­lomnak. 1959-ben született meg az Al-Fatah, amely ma is számos áramlatot egyesí­tő, 1964-ben létrehozott Pa­lesztinái Felszabadítási Szer­vezet legbefolyásosabb tag- szervezete. Vezetője, Jasszer Arafat, egyben a PFSZ el­nöke. Ugyanakkor a PFSZ mellett jónéhány (nemegy­szer szélsőséges) párt, szerv és front működik a palesz­tin mozgalomban. A PFSZ szinte szabályos államapparátussal és diplo­máciai hálózattal rendelke­zik, a világ több mint 110 országa ismerte el. A palesz­tin ellenállási mozgalom legmagasabb fóruma — , tu­lajdonképpen parlamentje a Palesztin Nemzeti Tanács. Költségvetését a palesztin diaszpórák átutalásai és az arab országok hozzájárulásai fedezik. A palesztin ellenál­lás jogait az 1969-es kairói egyezmény szabályozta, az 1974-es rábati arab csúcs- értekezlet pedig a PFSZ-re ruházta a palesztinok kizá­rólagos képviseletének jogát­A PFSZ célkitűzése, tak­tikája az: idők során jelen­tősen átalakult. Háttérbe szorult Izrael leiének taga­dása, s hivatalosan szakí­tottak a terrorista módsze­rekkel is. Ragaszkodnak azonban az önrendelkezés­hez. az önálló aliamalapitgs jogához — még ha ez egy palesztin „miniállamra” vo­natkozna is. A térség reali­tásaival persze a PFSZ ve­zetői is tisztában vannak. Tudják, hogy katonai téren lehetőségeik korlátozottak az izraeli haderővel szem­ben. Izrael hivatalos elis­merését mégis — kölcsönös­séget igényelve — végső diplomáciai ütőkártyaként talonban tartják; emiatt az USA is csak • a színfalak mögött tart velük fenn kap­csolatokat. Az évtizedek óta változatlanul fenyegető kö­zel-keleti konfliktusgóc ese­ményei összességében mégis azt mutatják: nem a katonai megoldás erőszai'nása, a pa­lesztinok „kiszorítása”, ha­nem jogaik érvényre jutta­tása biztosíthatja a valódi biztonság, az együttműködés és a tartós nyugalom lehe­tőségét a térségben. Sz. G. FELHÍVÁS Kérjük a Balaton-parton lakókat és nyaralókat, hogy a SZEMETET A GYŰJTÉSI NAPOKON REGGEL 7 ÓRÁIG HELYEZZÉK KI ELSZÁLLÍTÁSRA. kedd — csütörtök — szombat Balatonberény Boglárlelle Balatonszemes Balatonszárszó Gyűjtési napok: hétfő — szerda — péntek Balatonkeresztúr Balatonmária-fürdő Balatonfenyves-Bélatelep Fonyód Zamárdi Széplak-alsó Használjanak műanyagzsákot szemétszállításra vagy 50 literes szeméttartót, a kiürített edényt távolítsák el a közterületről. Köszönjük együttműködését a Balaton-part tisztántartására. a Szolgáltató Vállalat dolgozói (86791) t

Next

/
Thumbnails
Contents