Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-15 / 164. szám

Ha ápoljuk emlékét Rippl-Rónai világáról Kernstok Károly mondta egykor: „Rippl-Rónai művé­szi hivatottsága oly elevenen él a fiatal magyar nemzedé­kek szivében, hogy sohasem fogja őt elfelejteni...” Hoz­zátehetjük: különösen, ha ápoljuk emlékét, s ha nem csupán a ritka évfordulókon szólunk róla az emlékbeszé­dek patetikus hangján, hanem — mivel a jövő tekintetét is magára vonja — valamikép­pen állandóan törődünk vele. Az 1961-ben tartott centená­riumi megemlékezés, majd a kaposvári állandó kiállítás megnyitása után (1978), nagy­hatékonyságú, egyre nagyobb intenzitású kutatómunka kö­vetkezett Rippl-Rónai élet­művének megismeréséért, közkinccsé tételéért. 1979 tavaszán a Somogy megyei Múzeumok Igazgató­sága emlékülést szervezett. Az itt elhangzott magvas elő­adások, korreferátumok alap­ján készült egy kis könyv, amelyet ugyancsak a Somogy megyei Múzeumok Igazgató­sága, valamint a Magyar Nemzeti Galéria adott az ér­deklődők kezébe. A szerkesz­tő, Laczkó András bevezető­vel látta el a Rippl-Rónai vi­lágáról című kötetet, s függe­lékében részletes leírását ad­ta a Ráma-hegyi villának, Rippl-Rónai állandó kiállítá­sának, s érzékeltette a világ­hírű festő kaposvári közegét. Laczkó az említetteken kívül egy érdekes dolgozatot írt még Móricz Zsigrrymd és Rippl-Rónai barátságáról, s ebben az írásban a festőt a Nyugat című folyóirat szerző­iéként is megismerhetjük. Németh Lajos tanulmányá­nak címe: „A vizuális kultúra helyzete a magyar századfor­dulón Rippl-Rónai művészete vetületében." Érdekes, sokfé­le tekintetben is hézagpótló írás. Az évszázadokon át ki­Világkoncert Pécsen A Kodály-év alkalmából hazánkban vendégszerepei az úgynevezett világzenekar: a Jeunesses Musicales (Ifjú Zenebarátok) Nemzetközi Szövetségének együttese. A „Világkoncertet” július 20- án tartják a pécsi Székes- egyházban. A zenekar tag­jai — huszonkét európai és tengerentúli ország több mint száz fiatal muzsikusa — már a mecsekaljai város­ban tartózkodnak, a Jeunes­ses Musicales nyári táborá­ban készülnek a hangver­senyre. Az ifjú zenebarátok nem­zetközi mozgalma a máso­dik világháború idején szü­letett meg azzal a céllal, hogy a muzsika nyelvén szolgálja a különböző anya­nyelvű, de a zene közös nyelvét is értő, művelő fia­talok barátságát. A hetve­nes évek elején — kanadai kezdeményezésre — jött lét­re a világzenekar, s azóta minden évben más ország­ban ad hangversenyt egy- egy világhírű karmester ve­zetésével. Az együttes tag­jait, nemzeti zenei verse­nyeken válogatják ki, vagy­is hazájuk legtehetségesebb fiatal muzsikusai közé tar­toznak. A világzenekar most elő­ször mutatkozik be szocia­lista országban. A választás azért esett hazánkra, mert a Jeunesses Musicales a „vi­lágkoncert” megrendezésével kíván hozzájárulni a Ko- dály-centenárium zenei ün­nepségeihez. A Jeunesses Musicales tör­ténetében először lép fel együtt a világzenekar és a világkórus. A kecskeméti nemzetközi ifjúsági énektá­borban tizenöt ország fiatal pedagógusai és pedagógusje­Hitelesítő ásatások Negyvenéves szünet után ismét megkezdték a Bakony szíveben — Zirc nagyközség területen —'a település 11— 12. századi múltjának tisztá­zását szolgáló ásatásokat. Zirc történetét 1182-től, attól az időponttól számítják, amikor' III. Béla földet adott a fran­cia eredetű cisztercita szerze­tes rendnek kolostor alapítá­sára. A Képes Krónika sze­rint azonban ezt megelőzően is lakott terület volt ez a vi­dék, mégpedig királyi szállás­hely. A leírások szerint itt halt meg 1060-ban András király. Az 1942-es ásatások során már találtak épületma­radványokat, ezeket azonban visszatemették. Most a köz­ségi tanács anyagi támogatá­sával úgynevezett hitelesítő régészeti ásatásokat folytat­nak, Már napfényre kerültek egy háromhajós kőtemplom maradványai, amelyet alap­rajza és építési módja sze­rint a 11. sz&HKÍLan is ernel- he löltjei készülnek a koncert­re. Közreműködésükre a Kodály-mű bemutatása miatt van szükség. Három nagy mester emlékének adóznak a pécsi hangversenyen. A 250 éve született Haydn Medve-szimfóniáját, a 100 éve született Kodály Buda­vári Te Deumát és az ugyancsak 100 éve született Sztravinszkij Tavaszi áldozá­sát adják elő a neves japán karmester, Hirojuki Ivaki vezetésével. alakult vizuális közeg vi­szonylagosan egysege* volt ugyan, de — írja — „a XIX. század utolsó évtizedeire... megmerevedett... ; mint a későbbi fejlődés is bizonyítja, nem halt el azonban végérvé­nyesen, de lényegében a his­torizmus és az akademizmus merev rendszerébe torkollt.” Az új vizuális fonnák követ­kezésképpen szembekerültek a megcsontosodott akadémiz- mussal, s, ha talmas ellenállást váltottak ki szakmai és mű­kedvelői körökben egyaránt. A szerző egykori ujságkri- tikákbói is idéz a kedvezőtlen fogadtatást bizonyítandó. Bernáth Mária a Rippl-Rónai kutatás helyzetével kapcso­latban megjegyzi: „Mennyi­ségileg a Rippl-Rónai szak- irodalom a legtetemesebb, ugyanakkor mindeddig nem jelent meg az életműhöz mél­tó Rippl-monográfia.” Hang­súlyozza továbbá, hogy meg­lehetősen sok téves informá­ció él a szakmai köztudatban a művésszel kapcsolatban. Ennek oka a többi között — érdekes módon — éppen Rippl-Rónai, az írásbeli nyi­latkozó és az interjúalany ... Horányi Barna a Tanácsköz­társaság hónapjaiban életre- hivott mosdósi szabadiskolát idézi, s felhívja a figyelmet az ezzel kapcsolatos kutatási feladatokra. A szabadiskola vezetője ugyanis Rippl-Rónai volt. Kovács József szintén sok értékes adattal gyarapí­totta ismereteinket, akárcsak Szíj Béla, aki Rippl-Rónai József műveinek meghatáro­zása címmel írt adatokban, gondolatokban gazdag tanul­mányt Sz. A. Amolphe búcsúja Nyáresteken búcsúzik a színész a társaktól, a kö­zönségtől a bogiári kápolna- dombon. Ügy játszanak ott, mint a Thália szekerén köz­lekedő régi elődök. Mo- liére-1, A nők iskoláját. Rajhona Adám ebben a sze­repében mintha bemutatóit tartaná kifogyhatatlan esz­köztárából. Emberré, kortár­si személyiséggé formálta ezt a figurát, az öregedő szerelmest, aki egy fiatal lányt szeretne megkapni fe­leségi státusra. Szinte Nes- sus-inggé válik rajta az elegáns fekete öltözet, mely egyre koszosabb, vedlettebb lesz, ahogy veresége mind nyilvánvalóbb. Mintha ál­landóan fázna, mintha foly­ton rettegne a magabiztos­ság álcájában: egy-egy megkéső reagálása az elbi­zonytalanodást, neurotizáló- dást sejteti... Mesterre­mek ez az alakítás. Búcsúzik a színész, aki hosszú évekig volt — nem hiába hívják Ádámnak — első embere a kaposvári színészgárdának. Vagy lega­lábbis egy az elsők közül. Itt, ebben a színházban vált jelentős egyéniséggé, érett díjakkal is elismert művész- szé. Hajdan, egy felejthetetlen Konyha előadáson tűnt föl; akkor még csak a színlap­ról ismertük a nevét. Ízlel­gettük ezt a nevet, különös zamata volt a szónak. A nyomtatásban kezdetben Rajnohának láttam viszont. Később már véletlenül sem tévesztette volna el a nyom­dász. Talán, mert ő is tanúja volt egy-egy alakítá­sának. Hirtelen­jében azt sem tu­dom, melyiket idézzem. A Bakk- hánsnők kételke­dő, pszichésen is lemeztelenedé Péntheuszát? A Csillag a máglyán hatalom terhét hordozó, önkon t- rollját vesztett Kálvinját? Bolyai Jánosát, aki be­lerokkan, abba, hogy „Csak az él, aki vala­miből él. az nem él, aki va­lamiért él.” Ivanovot, aki­nek — „szörnyen bűnös va­gyok” — bűntudata a sem­mittevést ráerőszakoló kor miatt elviselhetetlen, s aki­nek tudata törvényszerűen szűkül az énre. A cseh Iva­novot, akit Hrubin Augusz­tusi vasárnapjában Mórák szerkesztőnek hívnak? Don Jüant, aki a kaposvári elő­adásban a racionalizmust képviselte, s nem kért a környezete üí>es, ostoba konvencióknak engedelmes­kedő világából? A mocsko­lódó, fattyú Thersitést, aki átlátta a trójai háború iga­zi okát? Idézhetnénk valamennyit. A „bécsi, bácsit”, a hatalom ferdítette Angelót a Szeget szeggel ben. Az Alapítvány Tamását, akinek a környe­ző világ árulásának súlyától válik vízióvá. Kopjáss ügyészt a Rokonókból, akit Megőrzött régi eszközök a Koppány-völgyben Prés a parkban Törökkoppányban. a falu közepén," egy hangulatos parkban, fából készült ha­talmas prés hívja föl magá­ra a figyelmet. Az évszám tanúsítja: hetvenegy eszten­deje készítette az ismeret­len mester az egyik szőlős­gazda megrendelésére. A község vezetőinek lele­ményét dicséri, hogy nem hagyták veszendőbe menni ezt a prést: megóvták, megmentették az utókornak. Törökkoppányban, s a Kop­pány völgye többi falujában, a pedagógusok irányításával évek óta következetes gyűj­tőmunkát végeznek az is­kolások és a felnőttek. Kü­lönösen sokat tesz a régi tárgyak megóvásáért Bősze Gábor tanár, a honismereti szakkör vezetője. Sok régi használati tárgy, mezőgazdasági eszköz, irat gyűlt már össze. Ezek egy részét az iskolákban, a hely- történeti múzeumban őrzik. Már a jövőre gondoltak ak­kor, amikor átépítették, kor­szerűsítették a törökkoppá- nyi tanácsházát. Az emeleti részben megvan már erre a helyiség, s ha elég pénz gyűlik össze, berendezik itt a helytörténeti múzeumot. a korrupció befon, levon » mélybe, a hádeszi sötétség­be. Az utolsó kaposvári éva­dokban — megszabadulva az entellektüell szerepkör­től, a „felesleges ember”- •szerepektől — új színészi korszaka kezdődött. A kitel­jesedés, illetve a teljesség korszaka. Teddyként egy stúdiószínházi produkcióban Harold Pinter Hazatéré­sében — pszichológiai eset- tanulmányt állított elénk a nagyszerű társakkal. John Arden Gyöngyéletében a nyárspolgárt vitte színre aki azonban első adandó alka­lommal hajlandó meghem- perednj az erkölcsi sárban Újra Pinter-hős, Lush: A melegház egyik gyomnövé­nye. Fekete árnyékként su­han ajtótól-ajtóig az „agy­patyolatban”, hallgatózik és szimatol, hogy aztán meg­próbáljon mások fölé kere­kedni az új információk­kal. Kleist Az eltört korsó­jának Adám bírójaként ta­lán a legnagyobb játékát produkálta. Spiegelszkijként — Spiegel=tükör — valóban tükre volt környezetének. Bravúros alakítása magával ragadta a társakat is. Szó- mory Hermelinjében pedig „a” színészként egy kicsit az életforma hátországába is bepillantást engedett. Most — éretten, eszközei­nek teljes vértezetében — Arnolphe-íal búcsúzik. „Ha­zamegy” a Katona József Színházba, melynek egyik vezetője az a Zsámbéki Gá­bor, aki hajdanán a "Csiky Gergely Színházba , szerződ­tette. Szerepek várják. Füst Milán Boldogtalanok című drámájában Öze Lajost pó­tolja majd, Csehov Manójá­ban — ez a Ványa bácsi első verziója — szintén ját­szik. Várjuk róla a jó híreket. Leskó László F enn a hegyen, Fenyő­kúton laktam lányko­romban, ott mentem férjhez — meséli Márkus IZsuzsanna.. — Székelyek va­gyunk. Az urammal együtt gazdálkodtunk, mindig volt 4—5 tehenünk, legalább lo birkánk. A gyapjúból „gú­nyát” szőttünk, meg lélekme- legitőket kötöttünk. Zsuzsa gyermekei a hegyen születtek. 1977-ben meghalt a férje, azután jöít le a raluba, Korondra, özvegy anyja ha­zába. A két asszony eveken át férfi nélkül lakta ezt a szép, csipketornácos faházat. Zsuzsa már nincs egyedül, társat választott magának, Andrást. A konyhaasztal mellett ha­talmas karos pad, ülőkéje lá­dának van kiképezve, ami egy kisebb kanrrányi elemó­zsiát rejt: kenyeret, lisztet, szalonnát, és sok egyebet. Zsuzsa onnan emeli ki a szi­tát is. Papirt terít az asztalra, arra szitáija a puliszkának valót. A tűzhelyen már forr a víz, sót dob bele, s amikor is­tenigazából lobogni kezd, szórja bele a kukoricalisztet, s közben folyton keveri. Már meg is főtt... Körbe-körbe forgatja a fazekat, s egy su- hángr.vi rúddal kerek halmot formál az aranysárga, mind sűrűbbé váló pépből. Szőt­test terít az asztalra, középre vágódeszkát tesz, arra borítja. Cérnát íog a kezébe, egyik végét ujjara tekeri, úgy feszí­ti meg, s keresztúl-kasul sze­KOROND FAZEKASAI li vele a puliszkahalmot, mi­re az szétnyílik, mint a ró­zsa. Karcsú fahordot hoz a kamrából, benne juhsajt. Egy réteg puliszkát egy réteg „brindzát” rak lábasba. Mi­kor már teli van, a tűzhely szélére állítja. A sajt egyket­tőre megolvad, összeérik a puliszkával, mire tányérokat, kapunk, már enni lehet. Ne­héz finom etel, laktató. Bort iszunk rá. Zsuzsanna fia, Balázs szin­tén lejött a hegyről, beháza­sodott egy fazekascsaládba, Molnoí Dücső Ákos leányát, Margitot vette feleségül. Margit édesanyja is beleszü­letett a fazekasságba, férjével együtt dolgozott. így a fiatal- asszony is apró gyermekkorá- tórszüleitől tanulta a mester­séget. Belenőtt, és mesteri módon műveli azóta is, pedig már három gyermek édesany­ja. Molivos Dücső Margit ma­gas szinten műveli a mester­ségét. Mindig is ezt csinálta. A szülőik házat építettek, s műhelyt állítottak lányuknak: ez volt a hozomány. Beköltöztek az új házba és Margit vezényletével elkezd­ték a fazekolast. A fiatala.sz- szony volt a férje mestere. Balázs annak előtte soha agyagot sem látott. Kezdet­ben minden az asszony mun­kájára épült. A határban, a patak medrében ő választottá korongozáshoz a palát, szelte, őrölte, gyúrta, korongozta, beöntötte (ez kaolinnal való bevonást jelent), véste, virá­gozta, festette, égette. A férj kezdetben csak segítő volt. Akkor még Margit korongolt, tálat, tányért, bokályt, csecses korsót, gyertyatartót, kanta- rosfazekat, komatálat készí­tett — mindent, amit férfi megcsinál. Ma mar Balázs is több mindent tud, s egyre többet. A papa is (Zsuzsa élettársa) náluk korongozik. Balázzsal együtt egész télen át hajtják a korongot. S amit a két férfi megformál, azt a fiatalasz - szony beönti, virágozza, vési. Amikor itt az ideje, és hozzá kell fogni, a háztartás mint­ha nem is létezne számára: csak mesterségének él. — Nagyon sok dolog van vele — mondja Margit. — Ilyenkor szedjük ki egymás kezéből, mert ha nem akkor nyúlunk hozzá, amikor annak itt az ideje, akkor oda az egesz. Akármi dolgom lehet, amikor önteni kell, megyek, tél be ma rád még az ebédfőzés is. Meg kell hagyni, nagyon mocskos munka. Ha egyfoly- tábr. n sokat csinálom, felhó- lvagosodik a kezem. Az ólommaz erősen mérgező. A férjem égeti az edényt. Kez­dettől lógva minden lépésnél ott voltam vele, és figyeltem mikor meddig, s hányszor gyújtsunk tüzet a katlan alá. Olyan 800— 1900 fokra kell felfüteni. hogy az ólommáz megfolyjon az edényen, de ne süljön rá, mert akkor a máz cserepes lesz. . . Már évek óta teljesen önállóan csinálja. Ami télen készül, azt nyá­ron piacra viszik. Balázs édesanyja, Márkus Zsuzsa, Korond főutcáján árulja az edényt, a fiatalok meg egész nyáron át Konstancában. Jú­niusban odaállt házuk elé a kamion, fölpakolják a csere­peket, a családot, és mennek az áruval. Konstancában la­kást, raktárt bérelnek. Ott él a család, és mindennap árusí­tanak a piacon. Szeptember­ben temek haza. Addig zárva a ház. Hazaérkezésük után el­ső tennivalójuk a téli mun­kához hazafuvarozni a palát, a tűzre valót. — Van-e jövője a korongo­zásnak? — ezt már Bálitól kérdezem. — Van. Mi szerettük is csi­nálni, ha nem szeretnénk, nem dolgoznánk annyit vele. Mert nemcsak nehéz ez a munka, hanem szép is. sok örömünk van vele. Csodalatos érzés, amikor az ember látja a sok szép edényt Margit nagy gonddal, da­rabonként adogatja a katlan­ban álló férjének a cserepe­ket. Létrával felülről megy bele, s először a fal menten körberakja, mintha egy kör­állványt pakolna meg, edé­nyekkel. aztán deszkát fektet keresztül a katlan tetején s kínai-bajjal függeszkedve megpakolja ott is, ahol addig üresen maradt. — Hányán űzik ezt a mes­terséget? — Hatszáz iparosengedély van künn, de nem mindenki­nek van műhelye. Akik nyá- 'ron a tsz-ben dolgoznak, té­len egy-egy mester műhelye­ben leülnek korongozni. S zép ez a mesterség. Örülök, hogy köze­lebbről megismerhet­tem. Magam is soká vágytam köröndi cserépre. Végre hoz­tam magammal, s mindennap gyönyörködöm bennük. A tarkamintás köröndi tányér, bokály, komatál, váza e láto­gatás óta nem csupán egy-egy tárgy, aminek szép színeiben gyönyörködöm, hanem soha­sem múló emléket, élményt idéz mind, mert azt is lát­hattam, hogyan születnek. U. T. SOMOGYI n NÉPLAP KI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents