Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-09 / 133. szám

Abban a pillanatban Gyertyás László kiállítása a Somogyi Képtárban Olga • A fényképezőgép — a fénykép — megszületése pil­lanatától a legkorszerűbb masina megalkotásáig nem hagyhatták figyelmen kívül a konstruktőrök, hogy a felvé­tel időhöz, tizednyi, ezrednvi másodpercekhez megszabott közös tevékenysége a gépnek és az alkotónak. A pillanat művészetének is nevezik a fényképezést. Maga az alko­tás, meg ha — úgymond — ..elkapott pillanat” is, „túl­lép" az időn, és a művészi maradandóság állapotában szól a nézőhöz. Nemegyszer közös riport- utunkon születtek olyan fotók, amelyek hói most a Somogyi Képtárban gyűjte­ményes kiállítást rendezett Gyertyás László fotómű­vész. De meg sose tudtam elkapni azt a pillanatot, amikor ö meglátta a té­mát, és már rög­zítette is az ér- . zékeny filmre. El­len ben tudom, hogy sokszor mennyi időbe te­lik, mig eljö a várva vári pilla­nat, amire oly sokáig készült. Nemcsak termé­szetfotóira gondolok, melye­ket napokon át lesve készí­tett, hanem megyénk nép- művészeti' örökségének képi megjelenítése is hosszú időn át foglalkoztatja, míg elfo­gadható kép születik. Gyertyás László a Somo­gyi Néplap fotóriportere. Amennyire ..hajtja” az új­ságkészítés folyamaté, • me­gyénk élete bemutatásának el nem odázható eseményei, annyira szerencsés ember is. A hét csaknem minden, nap­ja tartogat élményt, s ha olykor fárasztó is befogadni őket, közben szívesen leten­né a fotóriporteri táskát, , mégis a kezében szorongatja a Rollyt, mint a vadász a lesen a puskáját . .. Az elmúlt tíz évben több alkalommal rendezett kiállí­tást a megyében; a legutób­biakra szeretnék csupán em­lékeztetni. Marcaliban a Kis-Balaton világáról készí­tett természetfotóit mutatta be, előtte bejárta a megyét cigánvíotó-sorozata. Ügy tűnik, a „pillanat művésze­tét” egyre tudatosabban gya­korolja. Építeni kezdte azt a világot, amit csak ő lát­tathat meg. Mostani, gyűjteményes ki­állítása olyan, mint egy több tételes zenei mű. melynek megvannak a szabályai, té­telei. Gyertyás a család, a szerelem, a munka, a ter­mészet köré fonja gondola­tait s lelkes lokálpatrióta­ként örökíti meg megyénk gazdag népművészetének szellemi és tárgyi kultúrá­jának filmre kívánkozó, megbecsült értékeit. Mint annyian mások, akik e tájón alkottak es alkotnak; ez szellemi örökség is egy­ben. De alapvető emberi vo­nás is, amit érdemes meg­tartani ars poetica gyanánt. Ezt a harmóniát fedezhet­jük föl Gyertyás László teg­nap megnyílt kiállításán is. Még a legdrámaibb képe, a Fájdalom is feloldást nyer az Apai öröm című fotóval. Az előbbi egy kisgyerek elvesz­tenének megrázó dokumen­tuma, az. utóbbi az összefor­rott szeretet életteli mozza­nata. A Cross-verseny soro­zatában együtt látjuk a győz­teseket és a vesztest... Játékosság — ha halvá­nyan is, nem erőszakoltan, csak amennyit az élet pro­dukál — szintén sajátos je­gye Gyertyás fotómüvésze- tének. Ritka pillanatot örö­kített meg a Játék a vásáY- I» an címmel, de. megannyi apró jel ütal arra, hogy já­tékos kedvünkből sosem büj­Színezés és történelem Nemzetközi színdinam ikai konferencia Budapesten A Magyar Urbanisztikai Társaság és a Budapest ki­állítóterem ad otthont a kedden kezdődött nemzetkö­zi színdinamikai konferen­ciának, amelyre , számos eu-' rópai és tengerentúli ország­ból érkezrtek a környezet színösszhangjának tervezé­sével foglalkozó szakembe­rek : építészek, képzőművé­szek, vegyészek, fizikusok, szociológusok, esztéták, pszichológusok és biológu­sok. A három napig tartó kon­ferencia résztvevői megvitat­ják a lakások, munkahelyek, különböző típusú középüle­tek, történelmi varosok, mű­emlék-együttesek és lakóte­lepek színtervezesenek elmé­letet, gyakorlati kérdéseit. A tanácskozás első napján több eiőadó foglalkozott a műem­lékek é* a műemlék-város­magok felújításakor alkal­mazható színezést módsze­rekkel. Elmondták. hogy Európa-szerte századunk hatvanas éveiben kezdődött el a városmagok felújítása, es ennek sora« számos he­lyen állították vissza — ör­vendetesen — a középkori színes, sót tarka városképet. A színezés szorosan össze­függ az épületek történeté­vel : emelhet a műemlékek megjelenésén, avatatlan ke­zekben azonban ronthat is. Ezért szükséges, hogy a fel­újításoknál a történelmi ha­gyományokra alapozva szín­dinamikai terveket készítse­nek. Szó esett a lakótelepek színes környezet -tervezéséről is amelyre már jó hazai pél­dák is vannak. Túl a hetvenen E ,gazdag — de még csak az elején tartó'— pálya fon­tos állomása ez a gyűjtemé­nyes kiállítás.y Gyertyás László elsőként érdemelte ki a megyében, hogy a Ma­gyar Fotóművészek Szövet­sége fölvegye tagjai sorába. E rang eddigi munkássá­gának elismerés^, s bizalom is van benne, az eddiginél még nagyobb várakozás, hogy tovább építi világát. Művé­szete fejlödesenek a kul­csa: mennyiben képes még inkább megismerni valósá­gunkat, mindennapi életün­ket. Hamwrriakcre.ső egyémseC hatunk ki A fotós Is tlyen játékos. Az állatvtlág kis bo­hócai című természetfotója tálán meg se születhetett volna e tulajdonsága nélkül. Sokan, tartják feladatuk­nak, hogy elősegítsék a ci­gányság zökkenőmentes be- illeszkedeset. Gyertyás kép­sora kendőzetlen es mégis lírai vallomás róluk. Talán ez a tudatosan épített soro­zata jelzi igazán azt, hogy további lehetőségei az élet folyamatának pontos meg­figyelésében rejlenek; ezt kell művészien ábrázolnia. Horanyi Barna BÁRÁNY TAMÁS A FESZEK /MELEGE Lassan, komótosan bal­lag, szórakozottan, mintegy mellekes ■ mozdulattal blok­kol, s közben egy alacsony, cingar kis emberrel beszél­get. Innét, kőhajításnyi tá­volságból úgy lestenek, akár Stan és Pan. Lali lassan fel jette emeli az újságot, és óvatosan az öninditó után nyúl. .. .. . Aztán sokszor megis­métli még ezt a mozdula­tot, a lassú, megfontolt gör­dülési az autóbuszmegálló felé. az újabb tétova álld<>- gálast, amíg a busz befut, és az öreg Kovács felszáll rá És megismétli az öreg át­szabásainak etrázsálását, há­romszor is, amíg ki nem ér­nek Rákospalotára... És semmi, es semmi!... Egy- szer-egyszer összefut ugyan valakivel, szóba elegyedik, s neki mindannyisw>r heveseb­ben ver a szive, ha nő a be­szélgető társ... De mind­annyiszor kiderül: csupán futó ismerősről van szó, meat egy-két mondat után már búcsúznak is... És ő mehet tovább, fedezheti ma­gát megint az újsággal, ha­jolhat le a cipőjét fűzni, ha úgy érzékli: Imre bácsi sze­me idevj lián . .. Az ötödik napon fellázadt Most is hazáig ki.se ide az öreget, s megint nem ta­pasztalt semmi gyanúsat. Hal micsoda vőlegény az ilyen? Soha nem találkozik a vá­lasztottjával? Egyáltalán: van ennek vá­lasztottja? Vagy csak ha­mu ka az égés/» s azért ta­lálta ki ezt a nösulés.1 me­sét, hogy hagyjak beken a megszokott fészkén, ae akarják a feje Wlfll eladni a házat?!... Lehet, minden le­het. De nem is állja ént már sokáig — kukkot ja az öre­get egy fegyhaza smasszer! Öt meg hagyja nyugton az aranyos húganénje; ennyit nem ér meg egy kétszer-há- romméteires szoba Balaton­iellen ! Olyan düh ragadta torkon, hogy nyomban indít; ott áll most. is, átelleoben az öregűr családi házával. Bakiterolja csak Imre bácsit a hóhér; ő bizony megy haza es lefek­szik! 1«. Az egyik kis téren, ahol átszalad, megpillant egy te­lefonfülkét. Hirtelen elhatá­rozással megáll, kiszáll és kinyitja a fülke ajtaját. Cso­dák csodája: a készülék mű­ködik. Be egy kétforintost — és tárcsázza Katáék számát. — Halló, szia, Katalin. — Na — hallja a nénje hangját —, már nagyon vár­talak! Délben kerestelek is odabent a cégnél, nem mondták? Lali neve*. — Ugyan! Mikor érek én ra oda bejárni?! Félnapon­ként veszem ki a snahadsa- aomat, nem mondtak? Kata nevet. • •— Nem, mert ez szabály­talan. s az elejen meg nem tudták, kivel beszélnek. Hát mesélj, mj újság, Laldkam! Megtudtál valamit? — A világon semmit, ara­nyom.-— Hogyhogy?! — Kata hangja ingerülten csattan. — Valarm nyom legalább . . . Valami számat! Valami hal­vány gyanú... — Semmi, ha mondom! Mindig egyedül jár! Az üzemből rendszerint egyene­sen hazamegy, a környéken vásárol, aztán már nem is igen hagyja el a lakását... Vendéget nem logad. Egy­szer meglátogatta egy fiatal nő, na, mondom, most meg­fogtalak, kisanyám — de az­tán kiderült, hogy az újság­kihordó volt, a havi előfize­tésért jött, es öt perc múlva már ki is lépett a házból .. . Hát így, Katikám. Azt hi­szem, így nincs is semmi ertelme ennek a dolog­nak... Abba kellene hagy­na ! — Ne beszélj őrültséget! Türelem kell fiacskám! Most mar csak egy kis kitartás, öcskos, es ölűnkbe hull a *ajt! Eleget vagy az öreg nyomában? (Folytaimul Folytonosság V áltoznak az idők, változnak az emberek. Mélységesen igaz, örök igazság ez. De miért is kellene mindig min­dent újra kezdem? Miért ne építhetnénk a korábban megbízhatóan lerakott alapokra? Miért ne lehetne úgy bizto­sítani a folytonosságot, hogy az utód1 vallalja elődjének érde­mein kívül hibáit, baklövéseit is, hiszen a továbbiakban már ö a felelős értük. És miért ne tudnánk jó szándékkal, meg­értéssel figyelembe venni az ember előéletét, korábban, eset­leg másutt tanúsított magatartását, tevékenységét, érdemeit; képességeinek, hovatartozásának és odaadásának bizonyító tényezőit ? , A kérdéssor felzaklató, ha bárki is felelősséggel közeledi! hozzá. Ezért beszélek róla. ámbár kitérőként megválthatom; jómagam is egyre inkább elbizonytalanodom. Gyakran állok értetlenül a közfelfogás napjainkra csaknem jellemző ,,állás- foglalásaival" szemben. Az utóbbi hónapokban ugyanis (le­het. hogy szerencsétlen évet fogtam ki?) hiába írtam jó szán­dékkal, politikai es társadalmi elkötelezettséggel, meggyőző­déssel es emberszeretettel mindannyiunk érdekét kifejező, remélem elórerhutató jegyzeteket: mintha megfordult volna a világ. Nem furcsa, hogy mostanában a „pozitív" jegyzetek utóhatásával van a legtöbb baj? Nem személyes gond, izgató jelenség! S bar a folytonosságról beszélek, nem titkolhatom belső vívódásomat. Azt tapasztalom ugyanis, hogy, aki jót lesz. es elismerésre méltót, politikánk lényegével egybeesőt (témáim alanyairól van szó.'), az.t egyre jobban kikezdik. fe­nyegetésekkel és kifogások özönével árasztják el. Nos hát senkinek sincs szüksége fenyegetésekre; arra, hogy bárki is a megyei pártbizottsággal, különféle ..várható következmények­kel” próbálja ..ijesztgetni’’ vagy derékba törni a tisztes szán­dékot és cselekvést. Még akkor sincs, ha ügyünk szolgálatá­ban néhány ember számára esetleg „kényelmetlen" megjegy­zések is elhangzanak. Nem emberekhez, hanem a politikához szegődtünk. Ez a mi hivatásunk is. De hát miért is jutottam el idáig? Bizonyára az lehet az oka. hogy a legutóbbi jegyzet egyenes folytatásaként Szeret­nék' elmondani ismét néhány pozitív tapasztalatot a folyto­nosság igenléséről. (Pedig amiatt is meggyűlt a bajom.) A szakma nimbuszáról beszéltem legutóbb. Talán emlékeznek még: a nyugdíjasok megbecsülésétől — visszafelé — indultam a téma kifejtésében, s azt mondtam: a szakmunkásképzők­ben. az iskolákban, a munkahelyeken kell megalapozni a kü­lönböző szakmák, hivatások nimbuszát. Akkor nem említet­tem. most kiegészítem: nemcsak szakmákról, hivatásokról, hanem /hovatartozásról, politikai, világnézeti elkötelezettségről is szó van, amelyet legalább olyan késő volna nyugdijaskor- ban „számonkénti", mint a szakmát. És hogy e gondolat fel­ismerésére jó példákat tudok mondani? (Hátha ezekért is ki­jár majd némi meghurcol tatás ...) Néhány napja részt vettem egy intézeti párttaggyűlesen. Nem titok: Nagyatádon jartam a szakmunkásképzőben, ott ahol legutóbbi jegyzetemhez is szereztem már néhány hiteles értesülést. Nos hát, kevés volna, ha annyit mondanék: a pe­dagógus pártszervezet tagjai nem „tisztelték" annyira egy­mást. hogy tiszteletkörökkel, fejbólogatassal, tapssal vagy heurékával fogadták volna a pártvezetöség beszámolójának minden részletet. Felszabadultan, s a közfelfogás szerint bizo­nyára „tiszteletlenül", elkötelezetten mondták a magukét. Kommunisták ültek az asztalok körül, nem valamiféle kívül­állók. S a pártdemökrácia akkor igaz. ha nemcsak elvekben, hanem Ja hétköznapok valóságában is érvényesül. Nos hát, erről győződtem meg Nagyatádon a szakmunkásképzőben. D e a folytonosságról van szó, s nem az évzáró párttag- gyűlésről. Mégis ott merítettem — ha nem is elősiör — abból a tiszta vizű forrásból, amely felüdit. életörömet ad. Ezernyi más téma mellett ugyanis arról volt szó, hogy az intézet kiváló mozgalmi munkát végző, őszintén elkötelezett fiataljat szinte elvesznek* ha kikerülnek az életbe, a munka­helyekre. Újra kezdhetnek mindent, a munkát, a bizonyítást, s emiatt nemcsak az ő,-hanem'a társadalom, a város, a mun­kahely szamara is évek esnek ki: magyarán megszakad a folytonosság. Regi téma Láncszemekről van szó, amelyek egybekap­csolódnak széttéphe tétlen ül, vagy meg-megszakadnak figyel­metlenségünk következményeként. Legtöbb helyen micsoda ragyogó, romantikus életet élnék az úttörők — jóllehet a leg­aljábbkor! mozgalomban is van még mit -javítani. Hisznek abban, amit csinálnák, tudnák,lelkesedni. Életkori sajátosság volna, hogy mindez „kiveszik" belőlük? Szó sincs róla! Sza­kadék van meg mindig az úttörő és a KISZ között. Es a jo értelmű KISZ-ajániások sora ellenére is szakadék a KISZ es a part között — persze nem az ideológiában, a* hovatartozás kerdeseben. hanem az egyen életében, míg egyik szervezetből eljut — vagy eljuthat — a másikba. Ezt az ellentmondást is fölfedezte*? a szakmunkásképző kommunistái. Ügy foglaltak állást: nem engedik „elveszni” a mozgalmi életben kitűnő, odaadó es lelkes, elkötelezett fiataljaikat. Az „utánnyulas" a mai fogalmak szerint negatív értelmű magatartás, ök „posi­tive’" akarnak es tudnak utánuk nyúlni fiataljaiknak. Azaz levelet írnak, véleményt mondanak a gyárnak, az uj munka­helynek. s arra kérik az ottani szervekét, hogy a szakniun- kás-bizonvitvány megszerzése után ne úgy kezeljék világné­zetileg is elkötelezett fiataljaikat, mint akik most es náluk kezdik az életet: Ha számítani akarnak rájuk, ha a politikai munkában, a partépitesben teendőik vannak, akkor vegyék figyelembe az „éppen most odacsöppenő” fiatalok előéletét, korábbi tevékenységüket. Számítsanak rájuk, és higgyék el: folytonosság nélkül, állandó újrakezdéssel a szocializmus sem létezhet... Ezernyi más mellett megnyerő volt számomra ez a nagy­atádi tapasztalat. Pedig nem állítom, hogy egyedi. Más példát is mondhatok. Olvastam olyan levelet, amelyet Pécsett kel­teztek az egyik középiskolában, s a barcsi ’általános iskolai diákotthon vezetőinek, nevelőinek címezték. Tartalma meg­nyerő volt. Egy év után ugyanis az iskola igazgatója, párt- és KISZ-titkára vette a fáradságot, hogy köszönő sorokat jut­tasson el a fiú előző „munkahelyére", kollégiumába, mert ki­váló tanulót, mozgalmi „embert”, KISZ-titkárt, közösségi szel­lemű fiatalt neveltek a középiskola (netán az élet?) szamára. Megragadott ez a figyelmesség. Az a meggyőződésem, hogy nem a százszámra készült, előirt és megkövetelt jellemzések, hanem az egyéni, odaadó bánásmód, a figyelem, a képessegek fölismerése — és jó szándékú, ösztönző továbbadása — te­remtheti meg az oly sokszor óhajtott — s még többször be néni vált — folytonosságot a politikai, gazdasági, társa­dalmi életben. Es ezt — ahogy a szakmák nimbuszát sem le­hrt a nyugdijaskorban megteremteni — csak ifjú korban, felelősséggel, odaadással, elkötelezettséggel készíthetik elő azok, akikről hiszem: a jövő apostolai. H ős hat, néhány napja elmúlt már, nekem mégis ezek a gondolatok jutottak az eszembe a pédagógusnap kap­csán. S ha neun veszik zokon, továbbra is minden fel­nőttet pedagógusnak’" tekmtek, aki gyermekeivel * jövőt alapozza ,.. Javon Béla

Next

/
Thumbnails
Contents