Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-20 / 143. szám

Önzetlen tettek — másokért A megyei Vöröskereszt kongresszusi beszámolója Megyei küidöttertekezle- ten adott számot tegnap a Magyar Vöröskereszt somo­gyi szervezete az V. kong­resszus határozatainak vég­rehajtásáról: százharminc küldött képviselte a csak­nem negyvenezer fős tagsá­got. Ifjú vöröskeresztesek, úttörők és középiskolás alap­szervezeti tagok köszöntötték a résztvevőket: rövid beszá­molóik előrevetítették a szer­vezet megfiatalodását. A ka­posvári Kisfaludy utcai álta­lános iskola kamarakórusá­nak alkalmi műsora reggel máris fűtött hangulatot te­remtett a Dorottya-szálló nagytermében. A megyei szervezet vezető­ségének elnöke. dr. Varga Levente köszöntötte a ven­dégeket, köztük az elnökség­ben helyet foglaló Hantos Jánost, a Magyar Vöröske­reszt főtitkárát. Karvalics Lászlót, az MSZMP KB al­osztályvezetőjét, Klenovics Imrét, a megyei pártbizott­ság titkárát, dr. Balassa Ti­bort, a megyei tanács elnök- helyettesét, Varga Károlyt, a Hazafias Népfront megyei titkárát. Az elnök arra em­lékeztetett, hogy a Vöröske­reszt humanista eszméjét a háború iszonyata lobbantot- ta föl. A szervezet azóta is együtt, küzd a békeszerető erőkkel, hogy az alkotómun­ka bontakozhasson ki a vi­lágon. Valamennyi küldött meg­kapta napokkal ezelőtt a me­gyei szervezet vezetőségének beszámolóját a két kongresz- szus között végzett munká­ról, ehhez fűzött szóbeli ki­egészítést Honfi Istvánná, a megyei szervezet titkára. Ki­emelte. hogy a sokrétűi mun­ka egyik legeredményesebb területe az aktivisták képzé­se volt. A vörös keresztesek a szervezethez fűződő kap­csolatukat azzal is kifejezik, hogy tudatosan. képzetten segítenek masokon. Az egész­ségügyi állomások létrehozá­sát szorgalmazni kell a kő­vetkező években is. A lakó­helyi alapszervezetek haté­konyabb támogatást várnak a városi, járási vezetőségek­től — állapította' meg a szer­vezet titkára a megyében nemrégen lezajlott helyi ve­zetőségválasztó taggyűlések tapasztalata alapján. A rövid kiegészítést hozzá­szólások követték. Huszonhe­ten kértek szót, tizenheten mondhatták el véleményüket a két kongresszus között végzett munkáról. A megyei vezetőség írásbeli beszámoló­ja tartalmas összegzéssel adott alapot arra. hogy vé­leményt nyilvánítsanak a küldöttek. Többet és hatékonyabban foglalkoztak az egészségne­veléssel, a szocialista élet­mód fejlesztésével, s ezt a programot a közművelődés részeként igyekeztek megva­lósítani. Egészségnevelési napok, hetek, hónapok szer­vezett programja bontakozott ki az utóbbi években , több településen. A rokkantak éve alkalmából az államilag tervezett barcsi egészségügyi gyerekotthon bővítésére tár­sadalmi összefogás jött lét­re a megyében. Környeze­tünk tisztaságáról, munkahe­lyünk, lakóhelyünk rendjé­ről nemcsak őrként gondos­kodik a tömegszervezet, ha­nem a felvilágosító munka nélkülözhetetlen eszközét is kamatoztatják. Községeink negyvennégy százaléka érte el a Tiszta, virágos község címet. Megyénkben az or­szágos átlagnál több idős ember él. Az önkéntes ápoló­nőket ezután jobban be kell vonni a házi gondozási mun­kába — állapítja meg a beszámoló. A véradó mozga­lom is bizonyságul szolgál, hogy az önzetlenség milyen nagyszerű emberi érték. Mind a tizenhét hozzászó­ló arról a tartalmas munká­ról számolt be, amit az alap­szervezetekben tapasztalni. Lehetne idézni valamennyi­ből. A küldöttek közül ki­emelkedő sikere volt Dobos Gézáné bálványosi vöröske­resztes hozzászólásának. Egy­szerű szavakkal mutatta be, mit jelent egy kis települé­sen vöröskeresztesnek lenni. Olyan embernek, akiből so­sem fogyhat ki á jó szó, a nemes érzelem, a segítőkész­ség. Elhangzottak olvan sú­lyos szavak is. amelyek az alkoholizmus és dohányzás, a káros szokások ellen sür­getnek hatékonyabb tettek­kel;. Dr. Balassa Tibor a ta­nácsok és a vöröskeresztes alapszervezetek jól összehan­golt együttműködéséről be­szélt, s kiemelte az idős em­berekről való gondoskodás fontosságát. Klenovics Imre a szervezet egész tevékeny­ségét értékelve megállapítot­ta, hogy Somogy megyében a vöröskeresztes alapszerve­zetek eredményesen tevé­kenykedtek az elmúlt öt év­ben is. végrehajtották az V. kongresszus határozatait, Je­lentősnek ítelte a szervezet megfiatalodását. Az egész­ségügyi alapellátás javulásá­hoz is sok segítséget adtak a Vöröskereszt aktivistái. Föl­hívta a figyelmet, hogy to­vábbra is szorgalmazni kell a termelőszövetkezetekben az alapszervezetek létrehozását. A küldöttértekezleten föl­szólalt Hantos János, a Vö­röskereszt főtitkára is. Ki­fejtette, hogy a vöröskeresz- tesek fontos társadalmi igényt, elégítenek ki. Megál­lapította, hogy a hozzászó­lások is tükrözték, nőtt a Vöröskereszt tevékenységé­nek társadalmi rangja, s az elért eredmények további eredmények elérésére ösz­tönzik a szervezetet. A két­százötvenmillió tagságot számláló világszervezet meg­becsült tagja a Magyar Vö­röskereszt. A vita után kitüntetése­ket. adtak át: négyen kapták meg a Vörös keresztes mun­káért kitüntetés arany foko­zatát: Bodolai Gyula (Sió­tok), Káplár Adolf (Barcs), dr. Bocz Gábor (Nagyatád) és Hanga Jánosáé (Kapos­vár). Megválasztották a küldött­gyűlésen a megyei vezetősé­get, melynek elnöke dr. Új- sághy Erzsébet lett. A me­gyei titkár ismét Honfi Ist- vánné, rajtuk kívül kilenc­tagú megyei végrehajtó bi­zottságot is választottak a küldöttek. A leköszönt el­nöknek. dr. Varga Leventé­nek elismerését fejezte ki az új vezetőség. A megyei kül­döttértekezlet dr. Üjsághy Erzsébet zárszavával ért vé­get. H órányi Barna Operalemez Bulgáriából Krum-krónika „Lemaradtam" egy opera­előadásról tavaly Szófiában. Alekszander Joszifov zene­szerző Krum kan címmel erdekes történelmi operát írt a bolgár állam megalapí­tásának 1300. évfordulójára. S-.jnos, éppen akkor nem játszották, így Rossini Olasz no Algírban című vígoperá- jat láttam helyette a kollé­gáimmá! nagyszerű rende­zésben, kiváló művészekkel a kardzsali szerkesztőség jó­voltából. Krum kánról megfeledkez­tem, két hete azonban újra belépett az életembe: a test­vérváros szerkesztősége el­küldte az opera most meg­jelent lemezí öl vételét. Valahogy úgy vagyunk ve­le, hogy a tavolaooi orszá­gok művészeti, zenei ese­ményeire gyorsabban odafi­gyelünk, mint a szomszéd­jainkéra. Így azlan Nyugat- Európa például jóval előbb megismerte a bolgár opera- múvészetet, mint mi. Ezt az adósságot az utóbbi más- lei évtizeciDen próbáltuk tör­leszteni: a szófiai operaház többször vendegszerepelt ha­zánkban, aztan a bolgár énekesek állandó vendégek lettek nálunk. A vendégsze­replések révén ízelítőt kap­tunk az új operákból. Marin Croleminov Ivajlo, Paraskev Hadzsiev Lúd Gidija című operai őszinte érdeklődést kelteitek. Alekszander Joszifov, az lí)4(J-ben Szófiában született zeneszerző l'ancso Vladige- róvnak, a „bolgárok Kodály Zoltánjának'’ tanítványa. Az új zeneszerző-nemzedék ki­emelkedően tehetsege» tagja eddig tizenhárom díjat nyert külföldön,' többek között Olaszországban, Belgiumban, Görögországban, Jugoszlá­viában. Üj operájának librettóját az ismert költő. Bancso Ba­nov irta Bulgária régmúlt­jának egyik nagyon fontos eseménye alapján. A bolgá­rok — akikkel a magyarok az őshazában egymás mellett éltek — Aszparuh vezetésé­vel nálunk előbb kerestek új hazát. Így ők 681-től szá­mítják az államalapítást, s ennek jubileumát, ünnepelték tavaly. A birodalom függet­lenségének megvédésében, sőt gyarapításában nagy sze­repe volt Krum kánnak (803—814). majd pedig az utána trónra kerülő fiának, Omurtapnak. Joszifov operá­jának mindketten főszerep­lői. A mű tulajdonképpen egy hét történetét öleli fel, mégpedig 811. július 20-a és 26-a között. Krum kán győztesen ér­kezik haka Pliszkába, a bol­gár—törökök kánjainak első fővárosába. Nem sokáig tart az ünneplés, mert I. Niké- phorosz bizánci császár (802 —811) nagy haddal támad az országra. A bolgár csapatok nem tudnak ellenállni a túl­erőnek, maga a kán is a he- gyekoe menekül híveivel. Halál, árulás, remény válta­kozik az operában. Megölik Krum kán feleséget. Uma- rát, aztan később a békekö­vetnek küldött öreg nevelőt, Szláv apót. A kán helyette­se, Ditzeng tar-kán (vezir) áruló lesz. ]. Niképhorosz hiaba koronáztatja meg ma­gát Pliszka palotájában, Krum kán hadba induld se­regei megrettentik. Túszként magával viszi a lányát, Vi­nyetta azonban önkezével vet véget életének a bolgárok győzelme érdekében. Krum kán legyőzi a bizánciakat, I. Niképhorosz elesik a csatá­ban. A történelmi környezet­nek megfelelően Joszifov ze­néjében megtalálható a szláv, a bizánci, a bolgár zenei ré­teg. Az orosz szerzőkön kí­vül Puccini operáinak, első­sorban a Turandotnak a jia- tása érződik ki a műből. Ettől függetlenül eredeti al­kotás, kiemelkedő hely ille­ti meg a bolgár operák so­rában. A nálunk is jól ismert ki­tűnő karmester, Mihail An­gelov áll a szófiai opera ze­nekarának és . kórusának elén. A tudását Moszkvában tökéletesítő,, a nyugati or­szágokban szintén elismert mestert tavaly ismertem meg a Rossini-opera szófiai kitű­nő előadásán. Most fölemelő erővel vezényli e művet, kü­lönösen a hatalmas kórus­tablókat. Hazánkban jól ismert bol­gár énekesek á főszereplők, így Sztojan Popov (Krum kán) hatalmas hősbaritonját csodálhatjuk meg. Az I. Ni- képhoroszt megszemélyesítő másik baritonra, Pavel Ger- dzsikovra joggal büszkék Kardzsali testvermegyében. ugyanis az énekes onnan szármázik. S azok a csodá­latos. sötét basszusok: Niko- laj Sztoilov Ditzeng, Stefan Elenkov az öreg Szláv apó megszemelyesitöjekent. Most értettem meg, miért Pavel Gerdzsikov a bizánci császár szerepében. tetszett Elenkov jobban Bo­risz Godunovként Budapes­ten, mint Nikola Gjuzelev, miért volt olyan kirobbanó sikere Zakariás főpapként Verdi Nabuccó.jában s Sze­gedi Szabadtéri Játékokon. Christina Angelakovát az olasz kritikák a legkifejezőbb mezzoszoprán-hang tulajdo­nosának nevezik Itáliában, ő énekli Umarat, a kán fele­ségét. kitűnően. A tragikus sorsú leányát a nálunk rend­szeresen vendégszereplő Kar- nobatlova-Dobreva Blagoves- ta szopránénekesnő alakítja. Omurtagként a fiatal tenor, Rumen Dojkov remekel. Remélem, hogy a szófiai opera következő vendégsze­replésekor a magyar opera­kedvelők megismerkedhet­nek Alekszander Joszifov ki­tűnő, a színpadon igen lát­ványos történelmi operájá­val, a Krum kánnal. Lajos Géza JUNIUS A nap 4.4« órakor kM. es 20.45 urakor n.vuffvzik a hold 3.37 órakor kél. es 19.34 urakor nyugszik. [20 VASÁRNAP Rafael A várható időjárás: Felszakadozik, majd tovább csökken i f«i- hö/.et, a felhőaivonulást csupán szórványos, gyenge zápor kíséri. Az északnyugati szél meg­élénkül, időnként meg is erősödik. A legma­gasabb nappali hőmérséklet ma. vasárnap 22— 27 fok között alakul. A Balaton vizének hömérséklefp Siófoknál tegnap délelőtt 11 órakor 18 Celsius-fok volt. Nincs ötös a lotton 90 évvel ezelőtt, A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. Négy találatot 77 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 112 203 fo­rint. A hármasra 639, a ket­tesre 27 forintot fizetnek. — CarUia Tibor református püspök, a zsinat lelkészi el­nöke 70. születésnapja alkal­mából tegnap a református egyház vezető testületé, a debreceni református Nagy­templomban ünnepséget, tar­tott a magyarországi egyhá­zak vezető személyiségeinek részvételével. Az állami és társadalmi szervek nevében Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke köszöntötte a püspö­köt, méltatva kiemelkedő sze­repéi az állam és az egyhá­zak jó viszonyának alakításé- / ban, a népi-nemzeti egység megvalósításában, a hazai és a nemzetközi békemozgalom­ban. — A VI. öteves terv tanácsi építkezések es felújítások elő­készítését vizsgálta meg a So­mogy megyei NEB. A tapasz­talainkat június 24-én tár­gyalják meg a szakemberek. Kaposvár — zenében Pénteken este — sajnos a labdarugó világbájnokság közvetítésével egyidöben — sugárzott PULZUS címmel, jazz-zenei műsort a televízió. Ekkor mulatták be ifjú Lász­ló Attila — aki egyébként építész, és a Kaszakő együttes vezetője — Kaposvár című szerzeményét. Szülőföldünk fiának szerzeményével — nisszük — érdemes megis­merkedni. Világbajnokság ide vagy oda, a televízió ma dél­után 14.30-kor az I-és csator­nán megismétli a programot. — Lezárják a 41-es túlit vásarosnaményi Tísza-hídját hétlön liz órakor. A forgalom szüneteltetését a híd megerő­sítése telte szükségessé. A jármüveket a híd közvetlen közelében épített pontonhídra terelik, ahol váltakozó egy­irányú forgalom lesz, és azt jelzőlámpa irányítja majd. A gyalogosok külön jelzésre me­hetnek at. — Nőtt a betöréses lopások okozta károk száma. Az el­múlt öl évhez képest hétszáz százalékkal többet fizettek a károsultaknak, összesen har­mincmillió forintot. — Angliába utazott Polgár László, a Magyar Állami Ope­rahát Liszt-díjas magánéne­kese szombaton, június 24-én a cambridge-i fesztiválon Haydn Teremtés című orató­riumában lép föl, majd a lon­doni Covent Garden opera­házban mutatkozik be Bellini Az alvajáró című operájának július 5-i felújításán. — A barcsi fúvószenekar ad térzenét ma a kaposvári Szabadság parkban. Az elő­adás délelőtt 11 orakor kezdő­dik. Hétfői ügyelet: este 8 óráig. Telefon: 11-510. 90 évvel ezelőtt, 18ÍI2. június 20-án született, és 47 éves korában, 1939 au­gusztusában hall meg Szcr- gej Tretyakov szovjet-orosz költő és drámaíró. Értelmiségi családból szár­mazott, s a moszkvai egye­tem elvégzése után 1919 és 1921 között a szovjet Távol- Keleten élt és dolgozott- Aszejevvel együtt tagja volt A Tvorcsesztvo nevű futuris­ta írói csoportnak. Pályáján a Majakovszkij lírájához kö­ze! álló költeményekkel in­dult. 1922 es 19.24 között Ma­jakovszkij mellett dolgozott az úgynevezett Balfrontban, majd 1923—27 között a pekin­gi egyetemen az orosz iro­dalom tanára. A Kínában iöl­tött éveket irta meg két legjelentősebb müvében, az 1926-ban publikált Üvölts. Kína! című drámájában, va­lamint a Den Si-hua című, 1937-ben megjelentéiett regé­nyében. Éveken át Maja­kovszkijjal együtt szerkesz­tette a Novij Lef című folyó­iratot. 1931-től 1937-ig a moszkvai rádió népszerű ri­portere volt, a Pravda. « más folyóiratok munkatársa. 1939-ben a személyi kultusz áldozata lett. A lírában és prózában egyaránt a dokumentatív irodalom, a krónika, a ri­port, tehát a „tény leírás" jogosultságáért és elsőségéért szállt síkra: „a dolgok élet­rajzát" követelte, sa közvet­len agitációs eélt kemény, dinamikus kifejezésekkel, meghökkentő képekkel vébe elérni. — Újabb tv-át játszó állo­más épílese kezdődött meg Zalában, hogy Letenye kör­nyékén javítsák a vétel minő­ségét. A tv-átjátszól a tervek szerint 1983 közepén helyezik üzembe. — Nagy teljesítményű hü­töházak szerelését kezdik meg a tatai Hűtőtechnika Ipari Szövetkezet szakemberei Irakban. Bagdad közelében két, egyenként tízezer négy­zetméter alapterületű, zöldség és gyümölcs tárolására alkal­mas hútőházat építenek, me­lyeket novemberben adnak át. — Somlyó Zoltán születésé­nek 10Ö. évfordulója alkalmá­ból a Magyar Írók Szövetsége avatóünnepséget rendez az író, költő, műfordító szobrá­nál, melyet június 22-én, ked­den, a budapesti Képzőművé­szeti Kivitelező Vállalat épü­lete mögött, a szoborparkban állítanak fel. — Szabadiért szoborkiállí­tás nyílt a hét végén Buda­pesten, a Zichy-kastély udva­rán Bors István müveiből. — Dél-dunántúli amatőrfil­mes tábor nyílik pénteken Marcaliban. Szőcsénvpusztán a fafaragók találkoznak, hogy továbbképzésen vegyenek részt. — A gyáva kistigris című mesét játssza hétfőn 10 óra­kor az Állami Bábszínház a fonyódi szabadtéri színpadon a gyerekeknek. A társulat a nyári hónapokban fellép Sió­fokon, Boglárlellén, Zamárdi- ban is. Műsorukon szerepel a János vitéz, a Csipkerózsika, a Micimackó és a Vásári ko­médiák című játék. — Virágföld 2. 10 és 20 kg-os csomagolásban kapható a Ka­posvár Ady Endre utcai üveg­boltban. (US? 12) — A KTOSV Adoközösség ve­zetősége értesíti a kisiparosokat, hogy az aóo meg állapítások név­jegyzékeit folyo hó 21-től 30-ig bezárólag a KIOSZ alapszerve­zetek helyiségeiben közszemlére bocsátja. (8«830) SOMOGYI NÉPLAP I

Next

/
Thumbnails
Contents