Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-20 / 143. szám

Forradalmi életút Száz éve született Ceorgi Dimitrov Harc a törpe vádlókkal Dimitrov 1909-től 1923-ig az Átlalános Munkás Szakszer­vezeti Szövetség titkáraként dolgozott. Lenint követve fel­lépett az értelmetlen háború­val szemben, részt vett a Bal­káni Szociáldemokrata Föde­ráció és a Kommunista Inter­national munkájában. 1923. június 9-én Cankov generális jobboldali államcsínnyel át­vette a hatalmat. Az ellene szervezett felkelés szeptem­ber 23-án Vrescs községből indult, és hamarosan az egész északnyugati országrészre át­terjedt. Dimitrov és Kolarov vezetésével nyolc városban és 440 községben létrehozták a munkások és parasztok forra­dalmi hatalmi szerveit, amelyhez a fasizmusellenes középrétegek is csatlakoztak. Az élet igazolta a dimitrovi egységpolitika életképességét, annak ellenére, hogy a bolgá­rok első népi-nemzeti antifa­siszta harca akkor még nem győzhetett Véres megtorlás követke­zett, Dimitrov emigrációba kényszerült. A következő év­tizedben Európa különböző városaiban; Moszkvában, Bécsben, Berlinben élt, és minden erejét a. bolgár’, a balkáni, es a nyugat-európai kommunista és munkásmoz­galom kibontakoztatására for­dította. A Kommunista Inter- nacionálé tekintélyes vezető­jeként nagy erőfeszítéseket tett a nemzetközi proletár egységfront létrehozása és a szövetségi politika kidolgozá­sa érdekében. Amikor Hitlert 1933-ban Németország kancellárjává választották, első dolga volt lecsapni a haladó társadalmi mozgalmakra. Ennek előké­szítéseként 1933. február 27- én éjjel — mint azóta isme­retes — a nácik felgyújtották a Reichstag épületét. Provo­katív’ ctijuk az voit, hogy a választások előtt a német nép, sőt az egész világ előtt komp­Dimlírov a lipcsei perben. Tizenhat település 10 ezer lakosáért lalta saját védelmét — a per során higgadt alapossággal, ervekkeí, nagyszerű agitator erényeket csillogtatva pontról pontra megcáfolta a vád kép­telen állításait. Átlátva a fa­siszták szándékain, nem vé­dekezett, vádlottból vádlóvá lépett elő: feltárta a fasiszta provokáció céljait, s nevetsé­ges helyzetbe hozta a német fasizmus főkolomposait. Emlékezetes záróbeszédé­ben az alábbiakat emelte ki: „Védelmezem kommunista forradalmi becsületemet... Védelmezem eletem értelmét és tartalmát. . . ezért akar­tam bebizonyítani, hogy a kommunista pártnak egy ilyen bűncselekményben való részvételhez semmi köze nem volt...” Tudta, hogy beszéde nemcsak a bíróságnak szól, hanem elsősorban a német kommunistáknak, ezert meg­határozta közvetlen feladatai­kat : „Tömegmunka, tömeg­harc, tömegellenállás, egység­front, semmiféle kaland!” Dimitrov bátor és követke­zetes magatartása miatt, vala­mint a világ haladó közvéle­ményének tiltakozására har­costársaival együtt 1933. de­cember 23-án a fasiszta bíró­ság kénytelen volt felmenteni. A törpék vesztettek. V. F. (Folytatjuk.) „A kistelepüléseken éló emberek közérzetét, hangu­latát meghatározza az ellá­tás színvonala” — hangsú­lyozta felszólalásában egye­bek között Radnóti László somogyi képviselő reagálva a belkereskedelmi miniszter beszámolójára, ami most hangzott el az országgyűlés nyári ülésszakán. Képviselőcsoportunk ta­nácskozásán — készülve a nyári ülésszakra — e témá­val többen és szenvedélye­sen foglalkoztak. Személyes tapasztalatait ismertette Pásztóhy András képviselő is, aki részt vett a göiiei tanács ülésén. Azt állapítot­ták meg, hogy az áíész ja­vuló színvonalon látja el a körzetet. Megfelelő ellátás Az elismerés a mindössze tizenhat település 10 ezer lakosának ellátásáért felelős Igái—Gölle és Vidéke Áfész körültekintő munkáját dicsé­ri. — Üzletpolitikánk célja, hogy megfelelő ellátást biz­tosítsunk az alapvető élel­miszerekből körzetünk min­den lakójának. Ez nem köny- nyű feladat, hiszen a hétvé­geken 5—6 ezer vendéget is fogadó Igaion kívül olyan településeink is vannak, mint Pusztasomodor, ahol mindössze 22 szövetkezeti ’ta­gunk lakik vagy Cserepes­puszta, ahol pedig csupán néhány család él. Hat eszten­deje, hogy egyesült az igali és a göjlei fogyasztási szö­vetkezet. Első lépésünk volt a meglevő kereskedelmi-ven­déglátó hálózat korszerűsí­tése, felújítása, s az a törek­vésünk, hogy — az igénye­ket és anyagi lehetőségein­ket fis'velembe véve — új egységeket is létesítsünk. Törekedtünk arra is. hogy legkisebb boltunkat, vendég­lőnket büfénket is ellássuk hűtőszekrénnyel, hűtővitrin­nel. mert ezek hiányában le­hetetlen megfelelő választé­kot. biztosítani hentesáruból, teitermékből — mondotta Márton Denes, az áfész el­nöke. Üzletek, pavilonsor fák fejlesztési céljaikat meg- valósítani, — Nem szabad megfeled­kezni a lakosság, a szövet­kezeti tagság segítségéről sem. A Göllében. Sompgy- szilban, Mag.yaratádon élők például 900 ezer forint cél­részjegy vállalásával segítet­tek — mondja az elnök. Kapcsolót, együttműködés Bekapcsolódik a beszélge­tésbe Sipos Ferenc kereske­delmi osztályvezető is, s sz elnökkel együtt sorolják, ho­gyan törekszenek a külön­böző élelmiszeripari és nagy­kereskedelmi vállalatokkal jó kapcsolatot kialakítani. Di­csérik a Somogy megyei Sü­tőipari Vállalat igali üzemet a friss és jő minőségű ke­nyérért, A Kaposvári Hús­ipari Vállalat rendszeresen szállít részükre — a tölte­lékárukon kívül — előrecso­magolt tőkehúst, amiből tud­nak adni a kisebb települé­sek lakosságának is. Belpolitikai életünk külö­nösen fon Los eseménye fű­ződik a múlt héthez. Az or­szág gazdaságának múlt évi zárszámadásáról tanácskoz­tak képviselőink a Parla­mentben, feltárva számos olyan tapasztalatot, melyet feltétlenül figyelembe kell venni mind a ma, mind az elkövetkező hónapok munká­jában. Ez a. magyarázata an­nak, hogy közvéleményünk {okozott érdeklődéssel kisérte a nyári ülésszak munkáját, ahol többek kö­zött megállapították: a terv szerinti előrehaladásunk megköveteli, hogy nagyon szigorúan betartsuk a ter­melés és elosztás közötti arányt. Erre int mindenek­előtt az az év eleji tapasz­talat, hogy a termelés a ter­vezettnél valamelyest ki­sebb ütemben nőtt, ugyan­akkor a belföldi felhaszná­lás a tervben megalapozott­nál gyorsában emelkedett. Ezért születtek figyelmezte­tő intézkedések a megala­pozatlan bérfejlesztések megakadályozására, es ezért indokoltak a kormánynak azok a törekvései és újabb intézkedései, melyek * kül­A művelődés, a kulturáló- dás, a szabad idő hasznos eltöltésének lehetőségei foglalkoztatták a Marcali Városi Tanács végrehajtó bi­zottságát; három év után újólag értékelték a marcali kulturális központ tevékeny­ségét. A fejlődést és a fo­gyatékosságokat nyíltan, re­álisan számba vevő eszme­cserén többek között megál­lapították, hogy az amatőr- művészeti tevékenység fej­lődött a legeredményeseb­ben, míg például az erőfe­szítések ellenére nem sike­rült megfelelő előrelépést tenni a munkás-, a monkaíieiyi imlveSődés érdekében. Jó tapasztalato­kat hozott viszont a látoga­tottságot nagymértékben nö­velte az egy éve működő szabadidő-központ. Az utóbbi néhány szó kap­csán a krónikásnak óhatat­lanul eszébe jut, hogy sok tízezer diáknak tíz hónap után ezen a héten érkezett el a növekvő türelmetlen­séggel vált nagy szabad idő: a vakáció. Sorra nyílnak a táborok — ezer titkot, ígé­retet tartogat a nyár, Jól emlékszem, ez a beteljesülés előtti, tervező vakációkezdet a legizgalmasabb. Ennél — immár felnőtt szemmel mérve — napjainkban csak az az izgalmasabb, hogy mi­lyen eredménnyel rúgják a labdát a „fiúk” a világbaj­nokságon. Vörö* Marta romittálják a kommunistákat, megvádolva őket a bűntett elkövetésével. A Reichstag még lángokban állt, a vizsgá­latot meg el sem kezdhették, de a fasiszta sajtó máris tényként tálalta: „A gyújto­gatás a kommunisták műve volt és egy nemzetközi kom­munista felkelés jeladásának szántak”. Megkezdődött a kommunisták, szociáldemok­raták, szakszervezeti aktivis­tái: letartóztatása. Őrizetbe vették Dimilrovot és két bol­gár harcostársát is. Gőnng monslre-pert készített elő, amellyel a fasiszta terror a koncentrációs táborok felállí­tásának szükségességét kíván­ta indokolni. A birodalmi rá­dió egyenes adásban közvetí­tette a tárgyalást. Göbbels a győzelem biztos tudatában rengeteg újságírót csödftett össze, a hamis tanúk sokasa­gát sorakoztatta fel. Tervük azonban csődöt mondott. Dimitrov — aki vái­SOMOGYI KRÓNIKÁJA ső és belső egyensúly meg- srzjlárdítását szorgalmazzák. Ennek tudatában és ilyen szelemben tanácskoztak • a héten tartott közgyűlésükön megyénk termelőszövetke­zeteinek küldöttei. A tsz- kongresszus határozataiból adódó megyei feladatokat vitatták meg, megállapítva, hogy a jelenlegi helyzetben, a szabályozómódosulások is méretében minden korábbi­nál nagyobb szükség van a lehetőségek jobb hasznosí­tására, minden területen fo­kozottabb takarékosságra az újító, kezdeményezőkész­ség növelésére, a tartalékok következetesebb, gyorsabb hasznosítására. Szó esett itt többek között az export nö­velése szempontjából ki­emelt jelentőségű gabona­program teljesítéséről. Az általánosságon túl fokozott hangsúlyt ad ennek az, hogy küszöbön van az aratás. Minden üzemi törekvés ar­ra irányul, hogy minél job­ban, eredményesebben, vesz- taségmentesébben végezzék el ezt, a gazdasági életünk­ben igen jelentős, nagy munkát a mezőgazdaság dol­gozói. A fontos célt szol­gálta az is, hogy neves ha­zai és külföldi nemesítők részvételével a megyében is a termelési rendszerek me­gjön kívüli üzemeiben is, a búzabemutatók sorát tar­tották a héten, értékes szak­mai tapasztalatokat szerez­ve a termelés növelésének módszereiről. Más témában ugyan, de számvetést készített a hé­ten a Hazafias Népfront me­gyei bizottsága is. Értékel­ték az őszi-téli politikai is­meretterjesztő, a szocialis­ta közgondolkodást formáló, a lakóterületi művelődést segítő tevékenységük tapasz­talatait, es meghatározlak az agiláció és oronag^nda soi;on következő legfonto­sabb feladatait. Mint meg­állapították, a csaknem száz­hetven előadáson mintegy ötezren vettek részt, es hasznosnak bizonyult, az érdeklődést s az aktivitást fokozta a rendezvények íó- rumszerűsége. A tanulságok azonban arra intenek, hogy a jövőben többet kell ten­niük a népfrontbizotíságok- nak az aprófalvakban a kü­lönböző rétegekben végzett politikai ismeretterjesztésért. Az elmúlt tervidőszakban hálózatfejlesztésre 9,5 millió forintot költöttek. Igáiban, (. Paksiban. Somogyszilban, Kisgvalánban építettek négy új üzletet, összesen 850 négy­zetméter alaptérületen. Ezek korszerűek, megfelelő a rak­táruk. Ebben a tervidőszakban is 500 négyzetméterrel növelik kereskedelmi egységeik alap­területét. Hamarosan átad­ják az igali fürdő új szövet­kezeti pavilonsorát. Magvar- atádon korszerű üzletházat építenek, jövőre adják át. A VI. ötéves tervben is 8,5 milliót költenek hálózatfej­lesztésre. Igáiban és Göllé­ben egv-egy iskolaboltot is létrehoztak. Meglevő hetvenöt keres­kedelmi-vendéglátó egysé­gük fenntartására, tatarozá­sara. felújításara evente 800 —900 ezer forintot költenek. Az utóbbi evekben hűtőszek­rények és -vitrinek, norvég hűtőpultok beszerzésere több mint 300 ezer forintot for­dítottak. S még ebben az évben három hűtőkamrát építenek — kettőt Igáiban, egyet Gölleben —. s ez is negyedmillióba kerül. A fogyasztási szövetkezet saját erőből képtelen lenne mindezt elérni. Éves forgal­muk 1£5- millió, ebből 130 milliót a kereskedelmi-ven­déglátó üzemág adja. A Mé­szöv, a megyei tanács, a Szövosz támogatásával tud­A tejet, tej termeket a so­mogyi és a tolnai tejipartól kapják naponta pontosan. A tejeszacskökra itt is sok a panasz: nem kevés tej megy kárba. Jó a kapcsolatuk a zalaegerszegi hűtőházzal is, onnan frissen vágott barom­fit szállítanak üzleteikbe. S nemcsak a Balaton Fűszért- tel van szállítási szerződé­sük, hanem a baranyai vál­lalat dombóvári lerakatával is. Gátolja munkájukat, hogy a járatok nem érkeznek meg az előírt napon, s ez nehe­zíti az ellátást és a dolgo­zok, pihenőnapjának a kiadá­sát is. A kisebb településeken élők esetenként szeretnének tartós fogyasztási cikkekét mosógépet, centrifugát, hű­tőszekrényt — vásárolni. Felhatalmazták e boltok va- zptőit: ezeket a cikkeket a vevők keresőre beszerezhe­tik az áfész szaküzleteiből, megrendelhetik a nagyke­reskedelemnél, hogy megkí­méljék a vásárlókat a fö­lösleges utazgatástól. Mindezek alapján méltán hangozhatott el az elismerés a göllei tanács és a \Somogy megyei képviselőcsoport. ülé­sén az Igái—Gölle es Vidé­ke Áfész munkájáról. Szalai László SOMOGYI NÉPLAP Acélszerkezetű épületeken alkalmazható, új Z-alakú szelement terveztek a Dunai Vasnui Tervező Irodájában. Az új tartószerkezet előnye, hogy hengerelhető, így olcsóbban állítható elő, mintha lemezből hajtogatnák. Az új termék terhelési próbáját most végzik a vasműben. MTI Fotó — Barándy István felv. Átgondolt üzletpolitika

Next

/
Thumbnails
Contents