Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-13 / 110. szám

Kitüntetés a szakkörnek BubiV-hÚSorok. A Budapesti Bútoripari Vállalat az idén belföldre egyniflliárd fo­rint értékben gyárt komplett lakószoba-berendezéseket, szekrénysorokat, kárpitozott garni túrákat, egyes bútorokat. Az idén négyféle új kárpitozott garnitúrával és egyedi szekré­nyekkel jelentkezik. Bővült a közkedvelt Réka elemes bútorcsalád is. Képünkön: Újdon­ság a hajlított, formatervezett ülőbútor (M^I-fotó — Varga László felv. — KS) ) Lakni és élni Nagybajom múltja — tükörben Vendégségben a honismereti bizottság , Hat-hét éve is talán, hogy egy tizenéves lakótelepi is­merősöm árra gondolt: a ház alagsorában ki lehetne alakítani egy klubot a fia­talok számára. Az ifjak mellett jó néhány idősebb pártfogó is akadt, mondván: legalább az öregeknek is lesz hol beszélgetniük, s az egyik zugban akár egy bar- kácsműhely is létrehozha­tó... Az ötletből nem lett semmi. Nem mintha keve­sen akarták volna igazán, hanem mert ..hivatalos” tá­mogatóra sehogy sem lel­tek. Akkoriban már nem ez volt az egyetlen hasonló próbálkozás. Némelyik ugyancsak kudarcba fulladt, egy-kettő azonban hivatalos hozzájárulás, engedély nél­kül is megvalósíttatott. Rá­cáfolván azokra a nem egé­szen alaptalan megállapí­tásokra, amelyek szerint a lakótelepi életforma sivár, nincs közösségi élet, lazák az emberi kapcsolatok. Hogy ne volna igény az is­merkedésre, az együttlét- re?!... Az új lakás nagy öröm; be kell rendezni, „be kell lakni”. Eleinte nem is kívánkozik el az ember ott­honról. Később már menne, de nincs hová. Szóval elóbb-utóbb meg­unjuk a bezártságot, a suta köszönéseket , a lépcsőház­ban, a kínos közös hallga­tásokat a liftben. Szüksé­günk van egymásra, a kö­zös munkára, hogy az épít­kezés nyomait eltüntessük, A kaposvári áfész-nál nemrég ki­tüntetéseket adtak át azok­nak a közös­ségeknek, amelyek a különböző ver- senymozgaimakban helytáll­tak. Nem volt könnyű kivá­lasztani a jók közül a leg­jobbakat, hiszen a megye legnagyobb áfésza Kaposvá­ron kívül 62 település ellá­tásáról is gondoskodik, be­vétele megközelíti az egy- milliárd-háromszázmillió fo­rintot, s a tavalyi nyeresége 32 millió forint volt Megyei elsőként ez az áfész nyerte el a Mészöv és a KPVDSZ vándorzászlaját, oklevelét. A szövetkezet vezetői a járás területét kilenc kör­zetre osztotta*, s területi ügyvezetők foglalkoznak a tagság és a dolgozók problé­máival. Ök törődnek az áru­ellátással, a gazdasági mun­ka hatékonyságának növelé­sével, a költségcsökkentéssel, jelzéseket adnak a gondok­ról, figyelemmel kísérik a hogy környezetünket meg­szépítsük; szükségünk van egy közös helyiségre. az együttlétekre, a beszélgeté­sekre, hogy a nagy házban ne csak lakjunk, a sokszáz ember között ne tétlenül, ne egyedül éljünk. Az utóbbi években meg­élénkült a „mozgás” a lakó­telepeken, s a közös szán­dék és az összefogás sok helyen meghozta gyümöl­csét. Így jöhetett létre az Avas tövében, Miskolcon hobbi- és klubszoba, kondi­cionáló terem. Kecskeméten a .Széchenyi-lakótelep egyik OTP-házában a szárítóhelyi­séget tették rendbe a ház­beliek; maguk adták össze a tapétázáshoz, a padlóbur­koláshoz, a berendezéshez valót.... A közös helyiség megannyi hasznos szórako­zásra ad módot. A gyerekek ide térnek be (tanítás után s nem az utcán csatangol­nak. S rendeznek itt név­napi ünnepségeket, közös szilvesztereket. Számos hasonló, jó szán­dékú kezdeményezés azon­ban pártfogók híján nem bontakozhat ki. A lakók ke­zét megkötik az anyagiak, a jogszabályok. Holott az önkéntes próbálkozások a nyitottság iránti igény meg­nyilvánulásai, az emberi kapcsolatok erősítését, for­málását, a közös szórakozá­si lehetőségek megteremté­sét célozzák. Egy-egy pi­ciny lakóklub itt is, ott is, olykor többet jelent a sok­milliós költséggel épült korszerűsítéseket, beruhá­zásokat Néhány év óta köz­tük is verseny folyik. Itt 1981. évi munkája elismeré­seként Szabolcsi Józsefet, az 5. sz. terület ügyvezetőjét találták méltónak az első helyre. Száztízen dolgoznak az 6 területén. A régi kaposvári üzletek tartoznak hozzá — Füred és Toponár nélkül. A húsz bolt a legkülönbözőbb feladatokat látja el: van köztük élelmiszer-, háztar­tási és mezőgazdasági bolt, ruházati cikkeket, szerelvé­nyeket, nyomtatványt for­galmazó üzlet és egy gáz­cseretelep is. Tavaly 35,3 millió forintot — a terve­zettnél 23 millióval többet — forgalmaztak. Országosan is kiemelkedő eredmény, hogy az áruk forgási sebes­sége itt mindössze 37 napos. A szaküzletek a többcsator­nás árubeszerzést is alkal­mazzák. Tíz éve dolgozik Szabol­csi József a kaposvári áfész- nál, s kapocs a vezetők és a dolgozók közötti Jó munká­jának része van abban, hogy a város húsz kisebb szövet­kezeti boltja eredményesen, a vásárlók megelégedésere latja el feladatát. művelődési otthonnál. Felté­ve persze, ha e spontán létrejött közös műhelyek munkáját mások is segítik — lehetővé téve, hogy a la­kók művelődésének minden­napi színterévé váljanak. A Hazafias Népfront, a Művelődési Minisztérium és az Országos Közművelő­dési Tanács fölkarolván ezeket az öntevékeny közös­ségeket, tavaly decemberben pályázatot hirdetett mind­azok számára, akik a lakó- környezetük művelődési gondjain kívánnak enyhite- ni. Pelhívta a tenniakarókat a lakótelepi épületek ki­használatlan helyiségei­nek hasznosítására. külön­böző klubok alakítására. A legéletrevalóbb pályázatok díja: az induláshoz szüksé­ges anyagi támogatás, amely tízezertől kétszázezer forintig terjed. A pályáza­tok beküldési határideje e napokban járt le. Sok hasz­nos öitlet vár elbírálásra Voltaképpen sikerre számít­hat minden olyan kezdemé­nyezés, amely egy aktív, megfontolt, együttgondol­kodó közösséget sejtet Igaz, a pályázatok önma­gukban nem gyarapíthatják a jóravaló kezdeményezé­sek számát, s méginkább: nem formálhatják a lakó- közösségeket Legföljebb csak ösztönöznek. Lehetősé­get nyújtanak a tartalma^ sabb életmódra. A lakóktól, a közös szándékuktól, le­leményességüktől függ, hogy lesz-e műhely, igazi klub a betontömbök alagsorában. Annak bizonyítására, hogy a lakótelepi életforma a mainál sokkal bensősége­sebb és gazdagabb is lehet. K. K. A Minisztertanács az egyes energiahordozók fogyasztási árának emelésével kapcso­latban úgy határozott, hogy április 1-től 50 forinttal ki­egészíti a leginkább rászó­rjatok nyugdíját. A rendelke­zések hatályba lépése, a ma­gasabb összegű nyugdíjak kifizetése után többen is ér­deklődtek a szerkesztőségben és a Megyei Társadalombiz­tosítási Igazgatóságon. Leg­többen arra kíváncsiak, hogy kinek jár a havi 50 forintos emelés. Mindenekelőtt hangsúlyoz­ni kell, hogy a nyugdíjeme­lés nem vonatkozik minden nyugdíjasra, hanem csak azokra, akik a legkedvezőt­lenebb helyzetben vannak. A 9T981. (IV. 15.) kor­mányrendelet szerint az 1971. január 1-e előtt meg­állapított saját jogú nyugdí­jat baleseti rokkantsági nyugdíjat, hozzátartozói és balesete hozzátartozód nyug­ellátást kell kiegészíteni. Jár a kiegészítés az öregségi, Gazdag múltja, történelmi hagyományai, kulturális ér­tékei, az itt élt kiváló em­berek sora, a nagyközségről három évvel ezelőtt kiadott értékes .monográfia, a 12 éve kitűnően működő honisme­reti szakkör révén érdemel­te ki Nagybajom, hogy a Ha­zafias Népfront megyei hon- . - ismereti bizottsága ott tart­sa meg kihelyezett ülését tegnap délelőtt. A nagybajomi pártbizott­ság nagyterme megtelt a vendégekkel és a helybeliek­kel, ott voltak a járás és a nagyközség vezetői, az isko­la több nyolcadikos tanuló­ját is meghívták az élő tör­ténelemórára. Gyergyai Al- bert-idézetet olvastunk az I elnökség asztala fölött: S ki­nek tartoznék több hűséggel, mint szülőanyámnak s szü­lőfalumnak. Erre hivatkoz­tak többen, s ez fejezte ki a nagyszerűen sikerült ren­dezvény lényegét; aki a te­remben ült, adott és kapott — igazi leckét a szülőföld szeretetébőL, a hagyományok ápolásából. Bakó László, a nagyközsé­gi pártbizottság titkára nyi­totta meg a rendezvényt. Üdvözölte dr. Horváth Sán­dort, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának vezetőjét, dr. Borús Józsefet, dr. Solymosi Lászlót, dr. Kanyar Józsefet, a történelemtudományok kandidátusait. Ezután dr. Kanyar József a megyei honismereti bizott­ság vezetőjeként elmondta, hogy az utóbbi időben olyan helyeken tartják üléseiket, ahol élő tényező a honisme­JBőforduL, hogy kizárólag ismerősünktől kapott „hasz­nálata utasításira” hagyatkoz­hatunk egyik-másik pipere­cikk vagy más, ugyancsak a boltban megvásárolható termék kiválasztásánál. Az ok egyszerű: nem ismerjük a gyártó ország nyelvét, ma­gyarul meg nem közük ve­lünk a tudnivalókat a tubu­son, a flakonon, a dobozon. Más. Bizonyosak vagyunk benne, hogy mit veszünk, mert a címke világosan tá­jékoztat a tartalomról, de idő előtt megismerkedhetünk az­zal, ami a dobozban van —, mert kidől belőle. Még mi­előtt a pénztárhoz érnénk. A súrolószer például a vajra, a kenyérre szóródik .., munkaképtelenségi és özve­gyi járadékhoz is. A felso­rolt saját jogú nyugdijak alapján később megállapí­tandó hozzá tartozói, balese­ti hozzátartozói nyugellátá­sokat i$ kiegészítik. Havi 50 forinttal emelik az I—II. rok­kantsági csoport szerint jár- ró rokkantsági, baleseti rok­kantsági nyugdíjat, munka­képtelenségi járadékot — akkor is, ha 1970. december 31-e után állapították meg. Fontos tudnivaló, hogy a vakok személyi járadékát, a hadigondozási pénzellátást és a központi szociális segélyt ugyancsak kiegészítik havi 50 forinttal — ha azt nem egyéb ellátás mellett, hanem önállóan folyósítják. A havi 50 forint arra a naptári hónapra is teljes összegben jár, amelyre az érintett nyugellátást, balese­ti nyugdíjait korlátozott ösz- szegben folyósítják. Akinek éppen áprilisban szünetelt a nyugellátás folyósítása, a ki­egészítést a nyugellátás új­refci munka. Szemes, Lábod, Mesztegnyő után ezért vá­lasztották a gazdag, nagy múltú Nagybajomot. Szeret­nék fölhívni a figyelmet itt a honismereti mozgalom sok­szor névtelen katonáira is. A résztvevők két olyan tör­ténésszel ismerkedtek meg személyesen, aki részt vett Nagybajom történetének megírásában. Mindketten közelebb hoztak a helység múltját, történetét a hallga­tósághoz. Dr. Borús József hadtörténész — ő irta meg Nagybajom második világhá­borús eseményeit — a nagy­község felszabadulását a legújabb források tükrében mutatta be. A múlt és a jelen nagyon szépen szolgálta a jövőt. Dr. Kanyar József ott folytatta, ahol az előadó befejezte: föl­idézte 1945. május 9-ét, ami­kor Somogy alispánja a győ­zelem ..napja tiszteletére hir­detést tett közzé: „Milliók és milliók vágya öltött tes­tet: béke van.” S mivel ép­pen most kezdődött a beke­cs barátsági hónap, ismertet­te az Országos Béketanács üzenetét. A második előadást dr. Solymosi László tartotta Nagybajéra a török hódolt­ság korában címmel. Neki különösen nagy szerepe volt abban, hogy kiegészítette, amit Mikóczi Alajos gyűjtött, ■ megírta Nagybajom törté­netének a kora középkortól a jobbágyfelszabadulásig ter­jedő részét. Most már a me­gyéit is gyarapítja e kutatás, kedden ugyanis elhelyezte kéziratát a megyei lavéltár­Az ér eteő negyedében ér­dekes tapasztalatokat szerez­tek a szakszervezeti keres­kedelmi társadalmi ellenőrök Somogybán, amikor huszon­két hálózati egységben azt vizsgálták, hozzájut-e a ve­vő használati, kezelési út­mutatáshoz, huszonöt helyen pedig a háztartás-felszerelé­si cikkek értékesítési körül­ményeit nézték meg. Ami az árukról szóló tájékoztatást illeti, itt a korábbinál ked­vezőbb a helyzet, alapvetően jónak ítélték meg például a lábbelik 'eladásánál rendsze­resített vásárlód felvilágosí­tást. (Más dolog, hogy a fo­gyasztó mit gondol magában, ha például gyermekének té­li cipőt vagy csizmát vesz, s bóü folyósításától kapja. Öt­ven forint emelés akkor is jár, ha a folyósítás hónap közben kezdődik. Előfordulhat, hogy munka­viszony, szövetkezeti tagsági viszony vagy bedolgozói jog­viszony miatt korlátozottan vagy egyáltalán nem folyó­sítják az öregségi, rokkant­sági (baleseti) nyugdíjat. Ezekben az esetekben — te­hát a szünetelés tartama alatt — havi 340 forintot (50 + 60 + 180 + 50) fo­lyósítanak. Ha mezőgazdasá­gi szövetkezeti járadék szü­netel, a havi 50 forint ki­egészítés folyósítható. Még egy lényeges tudni­valóra hívjuk föl a figyel­met: ha az I—II. rokkantsá­gi csoportba tartozó nyugdí­jas állapotjavulása miatt a III. rokkantsági csoportba kerül, az emelés továbbra is ^jár, kivéve, ha nyugdíja a "minimumon vaui­ban. Dr. Solymosi László el­mondta, hogy Mikóczi Alajos szorgalmas . gyűjtőmunkája nélkül nem adhattak volna ki a monográfiát. Megkö­szönte Dómján László nyug­díjas tanácselnöknek, Bakó Lásizlij, pb-titkárnak, dr. Ka­nyar József megyei levéltár­igazgatónak, hogy messze­menően támogatták munká­jában. A kitűnő korra jz után, amelyet dr. Solymosi László ''vázolt, Orbán Cézáné, a já­rási szakbizottság vezetője ismertette, milyen a honis­mereti munka a kaposvári járásban. Ezután a nagyha­jóim honismereti szakikör tartott kitűnően szerkesztett és előadott bemutatót Cso- boz Istvánná egykori sum- més közreműködésével. Dr. Kanyar József a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsa, a megyei honisme­reti bizottság nevében Ki~ váló társadn <mi munkáért plakettot adott át a szak­körnek. Jáger Márta megyei honismereti referens pedig megjutalmazta Bakó László­mé szakkörvezet őt, Orbán Gézáné járási szakreferenst. A vendégek befejezésül meg­nézték a honismereti .gyűjte­ményt a művelődési otthoo- ban. Egész biztos, bogy a ven­dégek és a 'helybeliek is so­kat tanultak a hondsmerett bizottság, a Somogy megyei Művelődési Központ együt­tes rendezvényéből, A nagy­ba jonrtiak pedig kdibűnőn* vizsgáztak szervezésből. U CL az áru gyenge«, vizalió...) Változatlanul gond, hogy egyes, külföldről származó cikkekhez nem kap magyar nyelvű útmutatót a vevő, s az is, hogy a kozmetikai és vegysárukról gyakran hiány­zik az értékesítési idő fél­tüntetése, a jáiteíkáruiknál pe­dig sok a semmitmondó, a felhasználás lehetőségeire csak általában vonatkozó útmutató. A háztartás-felszeralési cikkek értékesítési körülmé­nyeit vizsgáló társadalmi el­lenőrök megállapították, hogy az árukínálatban csök­kentek a mennyiségi és vá­lasztéki problémák, előfordul azonban, hogy olyan körül­mények között raktározzák a cikkeket, hogy ezek nem biz­tosítják a minőség megóvását: ezért találkozhat a vevő sé­rült dobozokkal, magukat egyáltalán nem kellető áruk­kal is. A szakszervezeti társadal­mi ellenőrök egyébként csaknem nyolcszáz ellenőr­zést végeztek Somogy ke­reskedelmi és vendéglátó egységeiben az év első ne­gyedében. Ez másfél száza­lékkal több a műit év azo­nos időszakában folytatott vizsgálatoknál. A háromszáz­hetvenöt ellenőr — harminc­öt csoportban — munkája főként élelmiszerboltokra és vendéglátó helyekre korlá­tozódott, de iparcikkboltokat is meglátogattak. Száznegy­ven ellenőrzés tárt fel hiá­nyosságokat, s a felvett jegyzőkönyvek alapján az illetékesek 20 800 forint bír­ságot szabtak ki negyed év alatt — ez az összeg 17 szá­zalékkal múlta felül a műi* év első három hónapjának bírságait! Különösen a Ka­posvári Cukorgyár, a MÁV gyékényesi üzemfőnöksége, a Pamutfonó-ipari Vállalat kaposvári gyára és a kapos­vári villamossági gyár társa­dalmi ellenőri csoportjai vé­geztek eredményes munkát ebben az időszakba». Versenyben az ellátásért A plusz 50 forint Nem minden nyugdíjasnak jár Jegyzőkönyv 20 800 forintról asf ft r fjogjr t. Gy Társadalmi allenSrok a faovasitákért

Next

/
Thumbnails
Contents