Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-12 / 109. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Nem szívesen írok arról a mulasztásról, amelynek a szemtanúja voltam, de ügy érzem, szükséges. 1982. április 2ti-an délelőtt kislányommal a Petőfi utcai óvoda előtt sétáltam. Az óvoda hátsó kapuja tárva- nyitva volt, s egy nagyon síró .kisgyermek sétáit ki rajta. Megvallom, nagyon elcsodálkoztam, hogy a kisóvodások csak úgy ki-be mászkálhatnak a kapun, Megfogtam a kisgyermek kezét, és visszavittem az óvodába, közben tekintetemmel az óvónőket kerestem. Pár percbe telt, mire az udvar közepe táján beszélgetés közben megtaláltam őket. Szóvá tettem, hogy nagyobb figyelmet szentelhetnének a gyerekekre, akik a nyitót kapa körül játszadoznak. Az egyik fiatal óvónő indulatosan mondta: szóltak már, hogy zárja valaki be a kaput. Ügy gondolom, itt nem szólni, hanem cselekedni kell. Ha pedig nem zárható a kapü. akkor jobban, kell vigyázni a gyerekekre. Szorongás fogott el, hiszen maholnap a kislányom is óvodás lesz. Tudom, nem jellemző ez az eset, de szerencse, hogy baj nélkül végződött. Tisztelettel: Balázsné Kerekes Szilvia Kaposvár, 48-as iíjusag útja 4ti. Tisztelt Szerkesztőség! Skumáth Lajosné — Kaposvár, Németh István fasor SÍ. sz. alatti lakos — május 5-én megjelent panaszára; amelyben a lakóháza előtti járda állapotát kifogásolta, a következő tájékoztatást adom. A Kaposvári Városi Tanács ÉKV-osztályának megrendelésére a vállalat a járdát 1982. április 30-án kijavította. A panaszos levél megjelenésének időpontjában tehát a járda már elkészült. Tisztelettel: Dr. Vékony László igh. főmérnök. Kaposvári Vár os gazdálkodási Vállalat A legszennyezettebb a Kapos Fehér folt a térképen Energiatakarékosság, környezetvédelem Az előszállításokról Nem élnek a lehetőséggel A megyei szállítási bizottság legutóbbi ülésén a MÁV pécsi igazgatósága, a 13. számú Volán és a Közúti Építővállalait vezetői adtak tájékoztatót arról, hogyan alakult megyénkben az előszállítás. Ezt a mező-, gazdasági, ipari termelésben előforduló csúcsok” ellensúlyozására vezették be a vállalatok — olyan termékek, áruk továbbítására, amelyeknek a fuvarozása nem szezonjellegű. A vasúitól néhány megyei vállalat — a MÁV-nak héttel van előszállítási szerződése — a tervezettnél kevesebb árut fogadott. A Volánnál különösen a földelő- szállítás alakult kedvezőtlenül — elsősorban az időjárás miatt —, s ez eszközki- hasznalási gondokat is okozott: az első negyedévben mintegy 20 gépkocsit kellett Záróra után Nem a fényt oltják a zongorán, egészen mást láthat itt a szemlélő. Az utolsó vendegekhez ugyanis orat lehetne igazítani. Tíz óra, zár a Beke söröző. A garzonhoz idősebb lakói sorban kiállnak a függőfolyosóra — megtekinteni az esti műsort. Az egész egy rövid esti mesével kezdődik, mikor a feleség megpróbálja haza- vonszolni a férjet, ez utóbbi pedig akadozó nyelvvel meséli miért rúgott be ilyeel alaposan. Aztán a feleség rokonait emlegeti — . különösen a jó édesanyját —, érdekes módon ezt már nem akadozó nyelvvel, hanem nagyon is messzehangzóan. Aztán az említett ház sarkánál magyarnótaest következik, majd egyveleg különböző operettekből, katonadalokból. Utána rövid technikai szünet, halk csobogással. Persze akad, aki a szomszédos templomot részesíti előnyben. Gregorián-énekeket ad elő — legalábbis erre következtet, pár ezer hallgató —; majd a vacsorát is előadja. Kevésbé fölemelő élmény. Aztán jön a „Leszállt a csendes éj, alszik a város”... — fortisszimóban. Akad, aki közben megpihen a füvön... Naponta megismétlődő, mégis változatos műsor ez. De milyen érdekes! A garzonházban lakó, többnyire idős emberek közül eddig még senki sem tapsolta meg a szereplőket... n. t. leállítani. A Volán egyébként fuvardíjkedvezményt ad azoknak, akik igénylik az előszállításokat, a jelenlegi szabályzók azonban nem ösztönöznek rá. A vállalatok nagy része nem rendelkezik ilyen tervekkel, s így megbízást sem tud adni. Beruházásaiknál az év első felében a tanácsi szervek sem adnak feladatot a szállítóknak. így elsősorban a KPM Közúti Igazgatóságát lehet kiemelni, ahol a közúti előszállítási feladatokat már novemberben és decemberben meghatározzák, s megrendelik a szükséges anyagot, így aztán náluk zökkenőmentes a szállítás is. Ez volt az egyik téma tegnap az MTESZ Energiagazdálkodási Tudományos Egyesületének ülésén, amelyet a műszaki-közgazdasági hónap keretében rendeztek. Az előadásból —1 amelyet dr. Tarján Lászlóné megyei környezetvédelmi titkár tartott —. az is kiderült, hogyan függ össze a címben említett két dolog. A takarékos energiafelhasználás létkérdés. Font,«, hogy a gyártási folyamatok so^án minél kevesebb hulladék keletkezzen, és az is, hogy a hulladékot minél jobban hasznosítsák. S ebből máris látszik, hogy a gazdasági célok egybeesnek a környezetvédelmiekkel. A termelési technológiák helyes megválasztásai gyakran szolgainak környezetvédelmi célokat Az előadásban szó volt Somogy környezetvédelméről is. Ez, különösen ami a levegő tisztaságát illeti, jobb az országos átlagnál. A levegőtisztasági térképen Somogy fehér folt volt, s ez elsősorban földrajzi, telepü- ■ lésszerkezeti okokra vezethető vissza, nem utolsósorban pedig arra, hogy megyénkben az ipartelepítés egy kicsit később kezdődött, mint az ország más részein. Úgy árjákkor 'igen nagy veszély fenyegeti , ezt a tiszta levegőt is, mivel az energiahordozók megfogyatkozása következtében az Tisztító, szépítő munka A siófoki költségvetési üzem a belvároson kívül Balatonszéplak alsótól Világosig tesz erőfeszítéseket a köztisztaság fejlesztéséért. A kiüti városrész is hatáskörébe tartozik. A rendszeres szemétszállítást a hagyományos kukarendszerű gépkocsikkal, valamint konténerekkel végzik. Az idén is meghirdették az április 20- tól május 21-ig tartó lomtalanítási akciót. A költségvetési üzem végzi a tanácsi lakóházak felújítását és karbantartását is. A múlt évben például 51 lakás felújítását végezték el; az idén folytatják a munkát: 63 lakás felújítása vár a szakemberekre. Május 1-től szeptember 30-ig a fizetőd parkolók „üzemeltetését” is ők vállalják. (A szezonban egyébként szabad parkolási lehetőség a következő helyeken van Siófokon: a városi tanács és a Dédász közötti te- . mieten, a buszpályaudvar mellett a főutcán, a Fogas prepszó s a Siotour épülete között levő úgynevezett „48 lakás” udvarán, az. autóbuszok részére pedig Da may téren. (Az üzem parkfenntartó és kertészeti részlege sokat tesz a város szépítéséért. Sok rossz út van. Siófokon — a költségvetési üzem igyekszik ezeket is rendbe tenni. Munkájához — például a járdák hibáinak kijavításához — a közúti építőr Vállalat darányi telepe küldi a melegaszfaltot. olajtüzelés helyett egyre többen térnek át a széntüzelésre. A. vizek tisztaságáról,. sajnos. ennyi jót sem mondhatunk. A legszennyezettebb somogyi víz a' Kapos. Ide ömlik az ipari üzemből származó szennyvíz 75 százaléka ticztitatlanul vagy. cs-ak’sjris mértékben tisztit1- va. Sok gondot okoz — hiszen nagv mértékben szeny- nyezi a környezetet — az állattenyésztési telepeken összegyűlt hígtrágya is. Ennék a feldolgozása létkérdés kell hogy legyen, és része a környezetvédelem technikai hátterének. Országszerte most épül ki ez, megyénkben viszont jóformán még „csírájában” sem létezik. MAGYAR LEGITAXI A Malév, a szegedi Volán és azv MHSZ kezdeményezéseként ismét van légijárat hazánkban. Új szolgáltatásként légitaxi indult Budapest, Szeged, Szombathely és Győr között (MTI-fotó — Matusz Károly felv. — KS) Első hely németből Kaposvári sikerek az országos tanulmányi versenyeken Somogyi diák lett az első német nyelv és irodalomból a középiskolai tanulmányi verseny országos döntőjén: Szabó Rita, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium III. C osztályos tanulója. Ez az eredmény annál szebb, mivel több negyedikest is megelőzött németből a nem szakosított . tantervű osztályok diákjainak versenyében. (Szaktanára: Csernusné Fekete Lilla). Tavaly ugyanennek a gimnáziumnak az egyik tanulója oroszból lett országos első. A idén is sikerrel indultak a különböző vetélkedőkön; az országos középiskolai ■ tanulmányi versenyen orosz nyelv és irodalomból — a nem nyelvi tagozatosok mezőnyében — a IV. D-s Veszprémi Lilla A Fotó Háber című magya'r filmet mutatják be ma a tv 2. műsorában 20.01 órai kezdettel. Képünkön: Sülj ok Mária és Latinovits Zoltán Sportrepülők tragikus balesete Kilencen életüket vesztették Tragikus baleset történt kedden Budapesten; a délelőtti órákban — egyelőre tisztázatlan okok miatt —a Há rmashatárhegy északnyugati oldalának ütközött és lezuhant az MHSZ AN—2 típusú repülőgépe. amely Sportrepülőket szállított. A szerencsétlenség következtében a gép személyzete: Vincze Lajos, 46 éves parancsnok, ■ Szállási József, 43 éves hajózó szerelő és valamennyi ' utasa: ifj. Harai Imre, 25 éves, Hollói Gábor- né, 41 éves, Simon László, 45 éves oktatók, Haász Imre, 19 Tarí<d SOROM (testnevelés tag. osztály) végzet* a negyedik, helyen. (Szaktanára: dr. Csorba La- josné.) Még egy diák ért el kiemelkedő eredményt a somogyiak közül: a szakközépiskolások országos szaktárgyi versenyén Máté Erzsébet IV. osztályos közgazdaságig statisztikából az ötödik helyet szerezte meg. Ö a kaposvári Noszlopy Gáspár szakközépiskola diákja. (Szaktanára: Cselők Lászlóné.) Ezek a tanulók az érettségi szabályzat szerint a fenti tárgyakból . vizsgamentességét • élveznek, s ha a másik felvételi tárgyból is jelesek, vizsga nélkül jutnak egyetemié. éves, Hodaí József, 48 éves repülőgépszerelők, Weingärtner Ferenc,' 31 éves es Witek Péter, 31 éves repülőgépvezetők életüket vesztették. A baleset okainak kivizsgálását a szakértők megkezdték. ... A Magyar Honvédelmi Szövetség Országos Központja mély megrendüléssel ösztönzik a hozzátartozók gyászában. Az elhunytakat s^ját halottjának tekinti, temetésükről később intézkedik. Haszonleső — A kartárs vállal társadalmi munkát ? — Természetese«.. . És mennyit fizetnek? Férfiak — Én nem értem — mondja Veplacsek —, hogyan lehet beleszeretni olyan nőbe, akit egyáltalán nem ismerünk. — Számomra meg se okoz rejtólyt: miképpen lehet valaki fülig szerel - mes olyan nőbe, akit már megismert... 2 ' A hét vicce Az ellenőr kérdi a művezetőt : — És maguknál nem isznak az emberek munkaidő alatt az építkezésen? Mire a művezető: — Nem, kérem. A kocsma ugyanis itt van egy ugrásnyira, a .sarkon... Autósaforizmák Ne lépd túl a hangsebességet, mert akikor nem hallod meg a rendőr sápját! • • • „Nem lett volna szerencsétlenség, ha a szerencse nem segít” — gondolta az autós, miközben búsan nézte szétlapított kocsiját, amit a lottón nyert. . • • * Szabad-e a feszes biztonsági övét nevelő célra hasiználni? ’ • • • Autósöttusa: a jogosítvány megszerzése, autóvásárlás, garázsépítés. műszaki vizsga, tönkremenés. • • • Ugyan ki gondolta wins. hogy a kerék alapján idő múltával egy egész autót találnak föl?! * • * Az autó valamiképp«» hasonlít az időgéphez: rajta is megtérhetünk őseinkhez. (G. Malfctn «s V. Cb+oww gyűjtése) Orvosnál CScvarek berohan a rendelőbe. — Doktor űr, hálásan köszönöm! Maga csodálatos gyógyszert írt elő a feleségemnek! — Miért? Már meggyógyult a kedves felesége? — Még nem. De már nem tud beszélni! úmm NÉPLAP Ai MSZMP Somogy megyol Bizottságának lapja. Főszerkesztő: javoki béla Föszerkes/tö-h : Paál Lászlő Szerkesztőség: Kaposvár. Latiné» Sándor u. 2. Postacím: Kaposváf PL: 31. 7401. Telefon: 11-iílO. 11-511. 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lap kiad* Vállalat. Kaposvár. Latint'» Sándor «. I. Te!.: 11-516 Postacím: Kaposvár- PL: 31. 7it& Felelős kiadó: Ralaicza János. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hiriapkézbesit# postahivatal oknai és kézbesítőknél. Előfizetési dr Cgv tíónapra 34 Ft. ncTvedévr» 102 Ft. fél évre 204 Ft. egv évre Ft index: 25 »6? ISSN! U133—0&08 Készült a Somogy megvet Nyomdaipart Vállalat kaposvári ütemében Kaposvár. Má’us 1. u. 10t Felelős vezető: Farkas Béla íeazsatő Kéziratokat nem őrzünk mec, és nem adunk vissza. XXXVIII. évfolyam, 109. szám 1982. május 12., szerda