Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-12 / 109. szám

Május

aranya

Eső kopogott a háztetőkön az éjszaka, s ködös esővel indult a hét.

— Mi lesz már? Mit akar ez az idő?! —'dobogtak az emberek az autóbuszmegállóban, s a munkahelyre érkezve mprózusan rázták le ernyőjükről a vizet.

— Hétfő is, meg Ilyen idő ... legalább sütne a nap!

Bent, a városban valahogy így indult a hét. De a városhatáron túl a szürkeségen is átharsogott a zöld. Már el tud bújni a nyúl a vetésben, s amott a lankás domboldalon sárga szirmát bontja a repce. A színről akaratlanul is fölvillan az ősi tapasztalat szülte mondás: „májusi eső aranyat ér”.

— Ezúttal valóban arany hu®, a borongös égből?

A siófoki November 7. «következet irodájának tornácán áll Boda János elnök. Arca derűje szavaknál többet mond.

— Ez bizony aranyi — Aztán hozzáfűzi: — Mindennek, de főként a borsónak meg az őszi árpának már nagyon kellett

— Hát a kukorica vetés... -f kockáztatom meg a ta- máskodó megjegyzést.

— Nem probléma. Az ezernyolcszáz hektárból száz hektár kivételével a földben van. A lehető legjobbkor jött az eső. Az a hátralevő terület nem gond.

Aztán súánte észre sem vesszük, a szakma velejénél vagyunk. Mennyi mindent lehet „kivédeni” modem agrotechnikával, agronómiával, a termőfölddel való művészien szakszerű bánásmóddal. Sok mindenre képes az ember, de a víz — mint mondta — „minimum tényező”, és nem lehet örülni annak, hogy iránt most is, langyosan permetezik a májusi eső ...

Nem messze tőlük a tabi

Béke szövetkezetben ezen a borongös hétfő délelőttön, mint mindig, vezetői megbeszélést tartottak. A téma: a múlt hét értékelése, e hét tennivalója.

— Soha jobbkor nem Jöhetett volna ez az eső, mint most — legalább olyan derűvel jegyzi ezt meg Kovács Ferenc elnök, mint néhány ólával korábban siófoki kollégája. Aztán hozzáteszi még: — Vetés után, kaszálás előtt, a lehető legszerencsésebb pillanat ez.

— Földben a kukorica is? — a rádióból hallott országos adat késztet e kérdésre, miszerint még a kukorica harminc százaléka vetetten. No, és a tabi dombvidéken földrajzi adottságainál fogva nem éppen az elsőként elvetőként, learatóként szoktak „bemutatkozni”.

— Igen, végeztünk. Az első kukorica vetések már csíráznak.

fis ahogy lenni szokott

minden termelő közösségben, szinte véget sem ér egy feladat, a figyelem már a következőkre koncentrál.

— Ma a szálasok betakarítása volt soron. Az előrejelzések szerint változékony időre kell számítanunk. A kaszálásra és a szálasok betakarítására várhatóan három-négy munkanap áll csak rendelkezésünkre. Ügy kell készülnünk, hogy ilyen feltételek között o'djuk meg a feladatot.

— Ez volt a fő téma?

— Részben igen, mert most az eső után ezzel kell* indulni. De mór készülünk a nyárra — ez is téma volt ma —, mert nagy baj lenne, ha csak akkor foglalkoznánk vele, mikor szűkülni kezd a kalász.

Május 10-e volt, hétfő. Az előszezonban nyaralók és a városi em berek morcosán szidták a természetet. Novembert emlegettek, pedig permetező langyos eső. hullott.

A május aranya.

Vörös Marta

ünnepi munkásgyűtés

Alkotó közösségben

A tápanyaggazdálkodás Javítása érdekében ez év elmétől levélanalízis-vizsgálatokat is végeznek az állomáson

A megyei növényvédelmi és agrokémiai állomás dolgozói tegnap délután ünnepi munkásgyűlést tartottak; az állomás történetében először elnyerte a kiváló intézmény címet. A közösség életeben mérföldkövet jelentett ez az esemény.

Nagy Józsefnek a szak- szervezeti bizottság titkárának megnyitója után Tóth Anna, a Fonómunkás Kas- színpad előadója Váczi Mihály versével köszöntötte az ünneplő közösséget. „Használni akartam, nem tündökölni.. .” •— e költői sorok valóban az itt dolgozók hosszú idő' óta folyamatos törekvését fejezték ki.

Az 1954-es nagy bajomi telephelyről való indulástól gondoktól nem mentes út vezetett a mába. Tóth 1st' van igazgató ünnepi beszédében fölidézte ennek az útnak hol! örömteli, hol nehézségektől- terhes állomásait, azokat a sorsfordulókat, amelyek után az állomás végül i® újult erővel, -szüntelenül növekvő szakmai igényességgel látja el egyre sokrétűbb és a megye növénytermelése szempontjából döntő fontosságú feladatait.

Kilencvenhat dolgozójuk tervszerű, odaadó munkájának vitathatatlanul része van abban, hogy a megye kedvezőtlen adottságai ellenére az üzemi növényvédelem, a tápanyaggazdálkodás hatékonysága tovább javult. Átmeneti visszaesés után tavaly mór ismét növekedett a műtrágya fel- használása, • s ennél is nagyobb arányban a termőképességet fokozó mésztrágyá- zás. Szólt az igazgató a környezetvédelmi szempontból nagy jelentőségű kezdeményezésről, a Balaton térségében terjedő folyékony műtrágyázásról, a kilenc körzeti felügyelő, a biológiai laboratórium. az előrejelzési hálózat jól szervezett, precíz munkájáról és arról a sokoldalú, széles körű tevékenységről, amellyel a háztáji és kisgazdaságok termelését igyekeznek segíteni. Nem hiányzik ebből a közösségből a kezdeményezőkészség

sem, az utóbbi időszakban jelentős fejlesztő, újító tevékenység bontakozott ki. Figyelemremei tó tony az is, hogy az állomás hat szocialista brigádja magába foglalja a teljes létszámot. A múlt évi környezetvédelmi versenyben ez az állomás szerezte meg az első helyet, s az egész megyére kiterjedő környezetvédelmi tevékenységükért még magasabb eliáinerésben részesültek: a Hazafias Népfront Országos titkársága Széchenyi István- emlékérmet adományozott az itteni szocialista brigádoknak.

Befejezésül Tóth István emlékeztette a jelenlevőket, hogy a mezőgazdasági üzemek az eddigieknél sokrétűbb szakmai kapcsolatot igényelnek, több segítséget várnak az új s korszerűbb eljárások bevezetéséhez, így a ma és holnap feladatai semmivel sem csekélyebbek az eddigáéknél.

Dr. Nagy Bálint, a MfiM

növényvédelmi és agrokémiai . főosztályának vezetője a kitüntetés átadása alkalmából először Vdncsa Jenő miniszter személyes üdvözletét. valamint a , megyei pártbizottság és a megyei tanács jókívánságait adta át. Mint mondta: huszonhárom éve kíséri figyelemmel a Somogy megyei állomásnak küzdelmét. Hangsúlyozta, hogy amikor értekeitek, azért ítélték a somogyi állomásnak e megtisztelő címeü. mert az eredmények mellett itt példásan nagyszerű csapatmunka folyik. Ütalt a növényvédelem, az agrokémia, a tápanyaggazdálkodás korunkban megújuló, egyre növekvő feladataira, arra, hogy ennek megfelelni csak úgy lehet, ha az itt dolgozók még alkotóbb, közös munkára képesek és szüntelenül megújítják ismereteiket. Köszöntője végén megemlékezett az állomás alapító dolgozóiról. d;r. Szili Máté elhunyt igazgatóról, azokról, akik mér nem ülhetnek az ünnepi asztal mellett, de részesei a mai eredménynek.

Taps fogadta az elismerést tanúsító oklevelet, és a miniszteri kitüntetésben részesült négy dolgozót: Tóth István igazgatót, Schweigert Andrásnét Milodánovics Istvánt és- Sípos Emilt.

A bensőséges ünnepi munkásgyűlés Nagy József zárszavával ért véget

V. M.

Kardzsali zászló Tábori

A vállalat kiváló ifjúsági brigádja

A Videoton tabi gyáregység Computer ifjúsági szocialista brigádja 1981. évi munkája alapján elnyerte a Kardzsali Megyei Szakszervezeti Tanács által adományozott vándorzászlót (Tarr Gyula, aiz SZMT titkára április 30-án, a gyáregységi ünnepségen adta át) és — a gyáregység szocialista brigádjai közül elsőként — a vállalat kiváló ifjúsági brigádja címet Milyen feladatokat teljesítettek, hogyan jutottak el idáig? Mik a további tervek? Ezekről beszélgettünk Petrusné Balogh Ágnes brigádvezetővel, Sze- peshelyi Tibor művezetővel — aki a brigád gazdasági vezetője — és Mezöfi Gyulával, a brigád egyik legaktívabb tagjával.

— 1974-ben alakult a

Computer brigád — mondja a brigádvezető —, s az üzem profiljának megfelelően

memóriasíkok fűzésével foglalkozott Az évek során korszerűsödött a gyártmányszerkezet, ezért átszervezésre került sor. Ma elsősorban két területen dolgozik a brigád: az üzem előkészítő raktárában és a VSD-szala- gon. Az átlag életkor nem éri el a 28 évet 1979-ben és 1980-ban ezüstkoszorús címet értünk el.

— A múlt évi tervet 108,6 százalékra teljesítettük — veszi át a szót Szepeshelyi Tibor. — Akárcsak egy évvel korábban, most sem merült fel minőségi kifogás termékeinkkel szemben. A VSD gyártása mellett brigádunk kapta a logikai hibafelderítő rendszerek és a 340-es display billentyűzet gyártását. Az év folyamán három újítást adtunk be; ezek energia-: e* költségmegtakarítást eredményeznek. Jó kapcsolatot alakítottunk ki a MEO üzemi csoportjával, s az év folyamán közösen kidolgoztunk egy új, a valóságnak jobban megfelelő minöségiszint-érté- kelési rendszert Abban, hogy a brigád a gazdasági feladatok teljesítése mellett sikeres évet zárt, jelentős szerepe van annak is, hogy szerepeltünk a megye és a vállalat által meghirdetett vetélkedőkön. Az SZMT Somogyi Tükör, 1981. című pá- lvázaián a 7., a rádiógyár Puskás Tivadar szocialista brigádja által meghirdetett munkaverseny vállalati vetélkedőjén az 5. helyezést értük el.

— Brigádunk komplex brigádként is felfogható — kapcsolódik a beszélgetésbe Mezőfi Gyula —, hiszen a VSD összeállítását, a termelési osztályon dolgozó diszpécsertől a raktároson át az összeállítás utolsó mozzanatát végző betanított munkásig valamelyik tagunk végigkíséri a terméket.

— Segítjük a pályakezdő új dolgozókat, a gyesről visszatért és a honvédségtől leszerelt munkatársaink beilleszkedését; szakmai továbbfejlődését segítjük, figyelemmel kísérjük — vált témát Petrusné. — Brigádunk minden tagja részt vett valamilyen oktatási formában; voltak, akik többön is.

Ketten kiváló ifjú szakmunkások. egy brigádtagjuk pedig kiváló Ifjúmunkás címet ért el.

— Tavaly 342 óra társadalmi munkát végeztünk, csatlakozva a KlSZ-bizott- ság és az üzemi KlSZ-alap- tzerveaot felhívásához.

Szemléltető eszközöket készítettünk az óvodásoknak, befestettük a Szabadság park kerítését, parkosítottunk. takarítottunk.

— Több műszerészünk segített a siójuti általános iskola kabimetrendszerű oktatás .szakmai es műszaki teltételeinek megteremtésénél

— szól közbe a gazdasági vezető, illetve az együttműködési szerződésben vállaltuk az elrontott elektromos, illetve műszaki berendezések, készülékek javítását, ezzel is elősegítve a zavartalan oktatást.

— Azt hiszem — teszi hozzá az örökmozgó Mezőfi Gyula —, egész évi munkánknál meghatározó volt a társadalmi tevékenység, hiszen 13-an látunk, el társadalmi funkciót A választott tisztségviselők munkája magával ragadta a többieket is. Ennek ellenére ötünknek; Olach Jánosné- iuik, Szepeshelyi Tibornak, Király Katalinnak, Petrus- nénak és magamnak különösen nehéz volt ez a,z év, hiszen valamennyi rendezvényen, vetélkedőn részt vettünk. Természetesen a fölkészülés során igen sok ismerettel gazdagodtunk. •

— Az idei célkitűzésünk sem kisebb, mint a tavalyi

— tájékoztat a brigádvezető.

— Ezt a szintet meg akarjuk tartani és tudjuk, hogy ezért még többet kell dolgoznunk.

K. J.

(A Kardzsali Megyei Szakszervezeti Tanács oklevelét kapta meg a Villamossági Gyár Láng kazánházi és az elektroncsőgyár Ady , Endre rádiócsőszerelő szocialista brigádja.)

Kétarcúak

K

ern szeretem a kétarcú embert! Viszolygok tőle, elitélem, semmirekellőnek tartom és jellemtelcnnek, karrieristának és eredendően megvetésre méltónak. Pedig e magatartás lerjed, mint háborúban a kolera. Lehetséges volna, hogy mégis teret kapnak? A gondolat és feltételezés szinte összeomlással fenyeget. Mégis hiszek. Ezernyi Janus-arcú láttán is az a meggyőződésem, hogy az egyenes &erincűeké, a nyílts^ívúeké, a szókimondóké és becsületeseké a világ. És nem a suttogóké és rágalmazóké, a bajkeverőké és a háttérben megbúvó áskálódóké. Még akkor is így lesz, ha évekig, évtizedekig várat magára a jellem s a tisztesség felülkerekedése. . . Elképzelhető, hogy nemérem meg a jó győzelmét; lehetséges: több évtized kell ahhoz, hogy helyre billenjen az egyensúly. Mégis ki kell jelentenem — türelmem ellenére —; nem tudom elviselni, hogy — átmenetileg — gyakran nekik áll a világ.

Előfordulhat, hogy megvetnek érte: többre becsülöm azt, aki — politikai, társadalmi, gazdasági kérdésekről vagy bármiről legyen szó — rossz irányba néz, mint azt, aki ide is, oda is igyekszik letenni a voksát aszerint, hogy kivel beszél éppen vagy hogy személyes érdeke melyik arcának bemutatását „követeli". Az embernek, az igaz embernek csak egy arca van. S a kétszínűség olyan távol áll tőle, mint Makó Jeruzsálemtől...

Nemrégiben megkértem egy nyugdíjas kommunista értelmiségit, aki egész életét a mi eszménk szellemeben, a közért odaadással fáradozva töltötte (s úgy ment nyugdíjba, ahogy nálunk már „szokás” hogy istenem, eljárt fölötte az idő”): mondjon véleményt arról az emberről, akivel egy pályán, egy ügyért dolgozott. Egy „macskatípusú” emberről volt szó, aki mindig, minden helyzetben talpra esett; aki előtt sohasem lebegett szebb cél, mint önmaga boldogulása, s akinek viselt dolgai, nyilvánvaló karrierizmusa közismert ugyan, de még soha senki nem mert nyílt színen véleményt mondani róla, mert ki tudja, milyen „magasságokba” emelheti még a Janus-arcúság. S az az elkötelezett, harcos, évtizedek alatt sokszor ütköző (a jóért, az előrevivőért ütköző!) ember azt válaszolta kérdésemre: „Tudod, mit? Inkább példabeszédet mondok, viccet hogy jól értsd, mi jellemzi ezt az embert.” így kezdte;

— Valamikor régen a püspök ellátogatott egy katolikus iskolába. Föltette a kérdést: „No, gyerekek, meg tudja-e valaki mondani, hogy ki a legnagyobb úr a világon? Aki okos választ ad, az kap tőlem egy ezüstöt'". iMár akkor is volt anyagi ösztönzés!) Jelentkezett az első gyerek: „Az édesapám!” — Az nagy úr — mondta a püspök —, de van annál nagyobb. A másik gyerek azt válaszolta: „A főtisztelendő plébános úr!” Az nagy úr, igaz, de annál nagyobb is van. Jelentkezett a harmadik nebuló, és kellő meggondolással nyilatkozott: „A méltóságos püspök úr!” — Szentigaz, én is nagy vagyok — mondta önérzettel az atya —. de nálam is van nagyobb úr! — Móricka nem bírta tovább. magasra nyújtotta kezét az utolsó pádból, és azt mondta: „A mi urunk,\ Jézus Krisztus”. A plébános meghökkent, óvatosan megérintette a püspök reverendáját, és azt súgta a látogató fülébe: „Vigyázzon, atyám; ez a gyerek zsidó...” A püspök megütközve kérdenie a fiút: — Te csakugyan zsidó vagy, fiam? „Igen, püspök úr! De tudok én, hogy mi kell magának...” Az anekdotához csak env- nyit fűzött az idős kommunista: Ez a „tudok én, mi kell magának”, ez jellemzi ennek az embernek egész habitusát ..

H

em tudok megbékélni a kétarcúakkal. Pedig egyre többen vesznek körül bennünket. .Magatartásuk terjed. mint a ragály: a helyezkedés, az önzés, a „fennmaradás”, az előrejutás egyelőre — úgy látszik, legmegbízhatóbb és célravezető formája ez.

Igaz. a történelem, az irodalom, a művészet nem azt bizonyítja, hogy valamiféle újkeletű jellemvonással állunk szemben. A kétarcuakról írni — nekem — szinte szégyen, hiszen a világirodalom legnagyobbjai vallottak erről: kifogásolták. elítélték magatartásukat. Kérem tehát, ne vegyek zokon, ha most hosszabban, idézem Moliére’-t, de hát ő már 1665-ben (!) hitelesen ábrázolta a kétarcúság .,természetrajzát”. Változott a világ? Ezt olvasom a Don Jüanban:

„.A képmutatás divatos bűn, és minden divatos bűn erényszámba megy. Legjobban a. példás ember szerepet lehet játszani.. . Olyan művészet ez, amelynek csaló fogásait mindenki tiszteli, és ha felfedezik is, senki sem mer tiltakozni. Minden más bűnt mindenki szabadon bírálhat, de a képmutatásnak kiváltsága van. A képmutatás bűnét mindenki némán tűri; a képmutatók fejedelmi büntetlenségben nyugodtan élhetik világukat... Néhány bólintás, egy keserves sóhaj, meg két szemforgatás helyreüti a világ előtt. bármit is csinálnak”. Mindezt több mint háromszáz évvel ezelőtt írta le. (Megtalálható: Moliére összes színművei, I. kötet. Magyar Helikon 1965, 889. oldal.)

A kétarcú ember mást mond neked, mint rólad a hátad mögött. A Janus-arcú figura sietve tünteti el rágalmainak tárgyát-nyomát, amint belépsz váratlanul a szobába. De legalábbis ajkára forr a szó, néma csend lesz hirtelen, pedig éppen neked kellene elmondania azt, amit erről vagy arról gondol. Ha vele vagy, alakoskodik, megjsftssza magát, de nem tudja titkolni, hogy kétkulacsos ,„politikát” folytat, hogy alattomos és képmutató, hogy ravasz és jellemtelen. Behízelgő modorával — netán néhány üveg bor segítségével — dicsérőbrigádot szervez még a főhatóság néhány gyengébb akaratú embere köréből is, aki azután bármikor kiáll érte. ha éppen jogos bírálat vagy elmarasztalás éri.

Olvastam egy tanulmányt Hankiss Ágnestől. Műve há- romszázegynehány évvel később született, mint a Don Juan. Leírja, hogy egy vizsgálat során a megkérdezetteknek 24 negatív emberi tulajdonság közül csupán azt a nyolcat kellett kiválasztaniuk, amelyet a legellenszenvesebbeknek, a legelítélendőbbeknek találtak. A végeredmény: az elsöhely- re a képmutatás került... És ne higgyék, hogy a kétszínű, a kétarcú, a képmutató ember jellemvonása között van lényegi különbség. Mégis: hogy van az, ha oly sokan elítélik ezt a magatartást, zavartalanul élhet, terjed, burjánzik. és megöl jó szándékú törekvéseket, terveket, tetteket és gondolatokat?

Olvastam persze arról is. hogy a „kétarcúság” társadalmi tennék, amennyiben szinte mágikus védekező’ reakcióként termelődik ki társadalmunkban az állítólagos ..kiszolgáltatottság” .ellen. Nos. erről az a véleményem (nem vitatva az emberi, helyi hibák és visszaélések gyötrelmeinek létét), hogy aki kiszolgáltatottnak érzi magát ebben a társadalomban, azon semmi sem, de legkevésbé a kétarcúság segít...

A kétarcúak — taktikai okból? — megtévesztő szándékkal hol ilyen, hol olyan, de mindenképpen ellentétes látszatot keltő magatartást tanúsítanak. Annak adnak igazat, akivél éppen beszélgetnek: annak a pártját fogják, aki mögött nagyobb erőt séjtenek. Kacsázrak, mint lapos kő a Balaton sima víztükrén, és valljuk be: ma még hosszú életűek.

Mégis hiszem: a kétarcúságnak nincs, nem lehet jövője!

• Jávori Bél*