Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
Weöres Sándor NAPHIMNUSZ Vidám a Nap szeme, vigyáz reánk, még akkor is, míg éjszakában alszunk, s ha nyugtalan zene mint pók-fúlánk siklik rajtunk, hogy álmunkban viharzunk. Boldog a Nap szeme, vigyáz reánk, sok éber és alvó boldogtalanra. Függő tekintete szűztiszta láng. míg élünk és míg beborít a kamra. Erős a Nap szeme, vigyáz reánk. kik botorkálva hordjuk gyöngeségünk. Hatalmas ereje fölénk, alank s belénk hatol folyton, mind benne égünk. Turbók Attila Tavasz jön Tavasz jön, hű szó évszaka, május, gyöpön az eb már száguld kerengve, bokrok tövében pirul a lány arc, érik az apró japán cseresznye. Asszonyom várom, munkából megjön, hasát kezével kacsozva óvja, fütyül reá a tömeg, a hajsza, örömöm mégsincs elmaszatolva. Arcán a foltok barnába dőlnek, orráról eltűnt a piszeség, lábán vászoncipő, bokáig zárva, viszi a terhet; jaj, viszi még. Harmadíziglen öröm a lépte, halott apám, anyám helyett őbenne érik a télre fittyet hányó igyekezet. Nyikolaj Katkov Jó munkához idő kell F iam áttandöan a konvertibilis forinttal nyúz. Született közgazdász a fickó. A genetika csodája... Ilyenforma idős lehettem, amikor először hallottam, hogy „ki-ki a képességei szerint dolgozik, és munkája arányában részesül...” S neki egyszer csak kipattan a fejéből: Te, apa! Rájöttem, hogyan lehetne megjavítani a forintot. Ha mindenkinek megmondanák, mit kell csinálnia, és azért adnák a pénzt, amit megcsinál az ember! — Hát igen. — De apa! Nem lehetne valahogy így megoldani ? ... Apa! Kérdeztem valamit. — De. Jó lenne. Nekem is eszem.be jutott néhányszor ... Csak mindig kiderült, hogy a dolog sokkal bonyolultabb ... — Miért? — No jó — teszem félre a munkámat tmert azért a havi fixes ia csak bűtykölget otthon valamit). — Régi történet... így kicsivel nagyobb voltam már, mint te most. Egyszóval kamaszkoromban az a nóta járta, hogy „Már mmátank, babám...” Mindig ezt fújtuk, ezzel tódultunk a hajókra is, meg a fenyőlócás „bocipullmanokba”, irány Pente le, felépítjük a vasművet! Sokszor ledőlt a fal, de azért föiepült a gyár is, meg a város k A mi munkánk csak egy porszem volt az egészben, de azért benne van... Tudom, téged most nem ez érdekel, én sem erről akarok áradozni. Az a lényeg, hogy amikor a második kéthetes táborozást kezdtem, valahogy megválasztottak bri- gadvezsetönek. Először még örültem is, kicsit büszke is voltam; azt hittem, annyi az egész, hogy kivonuláskor én megyek elöl a lapáttal és a munkavezető nekem mutatja meg, mettől meddig kell pla- mrozni. Élveztem, hogy süt rám a nap, erősödik a karom. Csakhogy a diáktáborban ts, akár a felnőtt építők barakk- városában, naponta közzétette a brigádverseny eredményeit. Zavartan sandítottunk a testnevelési főiskolásokra, akik olykor 134 százalékra is teljesítették a »ormát._ V oit tóztttnk egy baromi erős fiú — máig sera értem, miért nem •kart acmmi áron brigádvezető lenni —, e* sehogyan sem tudott belenyugodni, hogy mi általában 50—60 százalékkal csúfoskod unk. ö kezdett piszkálni, menjek oda a munkavezetőhöz, számoltassam újra a teljesítményünket Amikor már a Kobra is, aki olyan volt, mint a lapát árnyéka, úgy nézett rám, mint valami rakás szerencsétlenségre, elszántam magam, és odasomíordáltam a szakihoz. Az vállat vont, és a normásáé* küldött A normás azt mondta, hogy a diákoknak külön normásuk van, ahhoz menjek. Végre őt is megtaláltam. Előkotort valami könyvecskét, paorozgatott, osztogatott, végül kijött neki 24 százalék. Elhomályosult a tekintetem. Ez nem lehet igaz, mert akkor itt süllyedek el... — De hát hogy lett akkor hatvannégy ... ? — motyogtam elhaló hangon. — Ügy, hogy a diákoknak más normájuk van — kottyantotta ei normásunk, majd magyarázatképpen hozzátette: — Hogy el ne veszítsék a kedvüket ... Sok mindent megért az ember, csak szóljanak időben . .. De akkor is, hogy én, és az, aki csak tehénkedni tud a szerszámnyélen ... ! Nem tudom, honnan került az ajtóba az a fáradt mosolyú, fiatal kubikos, aki, úgy látszik, végighallgatta beszélgetésünket. — Ilyennel dolgozzatok, • öcsi — hunyorított a falnak támasztott. hatalmas „szíviapát- ra”. — Akkor meglesz a normátok !... A szív alakú »zeneslapát akkoriban vált használatossá a földmunkában, s nevét a közvélemény nemcsak alakjával hozta összefüggésbe, hanem bizonyos belgyógyászati elváltozásokkal is ... N éhány évvel később a budapesti Nagykörúton is akadt építenivaló. Be kellett foltozni a házakat, hogy meg ne fagyjanak a lakók. Azon a télen az egyetem is szünetelt, gondoltam, keresek egy kis pénzt, azonkívül csinálok is valami hasznosat. Az első hirdetésre jelentkeztem egy építővállalatnál. „Órabér ... segédmunkásoknak 5—6 forintig”. A hat forint akkoriban elég szépen hangzott, de nem ez volt a legfőbb gondom ... Trencsényi Imre A makói talicska A munkavezető apró öregember volt, a kucsma egészen benyomta a fejét a fekete prémgallérba. Vagy hat embert — köztük engem — a járda szélére állított, hogy a járókelőket terelgessük, míg a második emeleten két szakmunkás a harmadik emelet födémgerendáit igyekezett kiszabadítani a törmelék alól. Egy első emeleti konyhában pirosló nyakú vaskályha falta a kiszolgált parkettlécet, egy öreg szaki meg egy jobb képű lány csak a tűzzel törődött; óránként vagy talán félóránként mindenki bejöhetett melegedni. Nem volt talán még elég hideg, nem volt még mit kipihenni, a lány nem nézett rám elég szépen vagy nern tudom, milyen darázs csípett belém, egyszer csak odaszóltam a körünkben meghitten falatozó építésvezetőnek: — Botos szaktárs, most ■tulajdonképpen mennyi lesi az órabérünk? Megállt a falat a torkán, kimeredt szernmei nézett rám: — Miért fontos e* most magának? — Nem olyan fontos — hebegtem szinte restelkedve — de már itt dolgozunk majd egy hete, meg lehet talán kérdezni ... — Miért tőlem kérdést? Miért nem kérdezte meg, amikor belépett? — Azt mondták, hogy öthat forint. Gondoltam, lehet az öt is, öt-ötven is, meg hat is... — Nem dolgoznak maguk olyan sokat — mért végig lesújtó pillantással. — Az nem rajtunk múlik — robbant ki belőlem. — Tessék úgy megszervezni a munkát, hogy többet dolgozzunk! — Honnan tudja azt maga, hogyan van a munka megszervezve? — Mert látom! Egész nap csak ácsorgunk. Néha odébb viszünk egy deszkát vagy egy bakot, vagy félnaponként egy láda maltert... — Hallják ezt, szaktársak? Szóljon, aki még kevesli a munkát! — járatta körbe jelentőségteljes sastekintetét. — Majd magát teszem meg munkavezetőnek, az öreget meg elzavarom; az nem ember, ne éljen ... — Azt nem mondtam! — Vörösebb volt már a nyakam a kályháénál is. — Akkor meg mit akar? — húzta fS3 hoasrHi, sűrű szem- öldökét Zúgott a fejem, egyre szőkébb és sötétebb lett a világ, de éreztem, hogy sokan állnak körülöttünk. Így hát nemcsak magamat, hanem őket is képviselem. — Hát először is — lendítettem meg a karom — ott lent nem kell hat embernek ácsorogni, két táblával megoldható. Ha ezalatt anyagot hordanánk, a kőművesek is folyamatosan dolgozhatnának. Ha meg még csiga is lenne, az emberek fele nyugodtan mehetne a következő házra ... — Hallották ezt, szaktársak? — nézett körül elképedve az építésvezető. — Ez a szaki vissza akarja állítani a normarendszert... Aki még soha nem volt közmegvetés tárgya, nem tudja elképzelni, hogyan néztek rám. Rosszabb volt, mintha agyonvernek ... — De apa — kérdezi a fiam — miért nem akarta megmondani? — Talán azért — gondolkodom el —, mert azt hihette, jobban dolgozunk, ha a nagyobbra számítunk ... — De hát ti dolgoztatok volna — emlékeztet a gyerek. — Ez is igaz — merengek tovább. — Akkor talán éppen ezért... — Szóval öt forintot kaptatok — szögezi le inkább, mintsem kérdezné. — Én mindenesetre — nevetem el magam. — És? — feszegeti tovább, mert az ő számára még nincs vége a történetnek. — Gondolhatod — rántok vállat — Voltak jobb helyek. Vidéki építkezéseken, szállítóknál, maszeknál... Sose felejtem el a Vay urat! Fizetett rendesen, de betyár egy ember volt... Hét közben egymaga falazott, pucolt, betonozott, hétvégeken jött még egy vagy két kőműves, de segítők soha nem voltunk kettőnél többen. Kapkodhattuk a fejünket. „Mesterek! Ég a láda!” Ez nekünk szólt. Fogytán volt a malter az álláson. Alighogy folöntöttük a ládát, már hallottuk: „Röpül a padló!” Ez azt jelentette: téglát, de sürgősen! Ha csak megálltai egy pillanatra, hogy megtöröld a homlokod, már rikoltott, a hátával ie látott: „Szabotálunk? ! Szabotálunk? V ... — Az mit jelent? — kérdi a fiam. M egvakarom a tarkóm: — Több mindent Régen így mondták, ha valaki nem dolgozott .. „ vagy többet ártott, mint használt... — És ma hogy mondják? Évek óta szögez nekem a gyerek fogósabbnál fogósabb kérdéseket, de úgy még soha nem volt, hogy ne tudtam volna válaszolni valamit Most igencsak előszedhetem a szókincsemet— Szerencsére váratlanul elvigyorodik a fickó: — Apa! Tudod, hogy hivják Makón a talicskát? Sejtem, de hagyom, hogy 6 mondja. — Nem hívják, hanem tolják! — olvassa a fejemre jóízű kacagással. Charles Bemard Bizonyos amerikaiaknak furcsa elképzeléseik vannak Európáról. Nemrég Haig, az Egyesült Államok külügyminisztere kijelentette: a NATO tervei az úgynevezett figyelmeztető nukleáris robbantás megvalósításának lehetőségét célozzák abból a megfontolásból, hogy „ne engedjék meg az oroszoknak, hogy túlságosan mesz- szire merészkedjenek”. Haig kijelentette azt is, hogy ezt a robbantást „Európa lalcat- lan körzetében” lehet végrehajtani. Érdekes lenne megtudni, milyen tankönyvekből tanulta a külügyminiszter a földrajzot. Meglehet, hogy miután elolvasta de Gaulle emlékiratait, Haig annak az epizódnak a hatása alá került, amelyikben a „pusztán való átvonulásról” van szó. (Így hívják de Gaulle életének azt a szakaszát, mikor visszavonult az államügyektől, elhagyta Párizst, és co- lombeyi birtokán telepedett meg. — A ford.) Mivel ez Németh Endre grafikája Egy hónappal a tanácskozás előtt — melyen ő tartja majd a beszámolót — a nagyfőnök, Frol Titdcs mindnyájunkat magához hivatott — Mint mindig, most is közösen készítjük el a beszámolót — mondta. — A kérdéseket a következőképpen osztjuk el.. . Én is megkaptam a feladatot; amikor készen voltam, a meghatározott időben jelentkeztem vele Frol Ti- ticsnél. Elolvasta, s azt javasolta, néhány helyen dolgozzam át — Mikorra leszel kész vele? Kicsit gondokodtam, i azt feleltem: — Két óra múlva. Hátradobta magát a székben, s néma szemrehányással, gyanakodva nézett rám. Mintha csak azt gondolná: „Magad se hiszed, amit mondtál”. Aztán, mint aki meggondolta, azt mondtam: — De lehet, hogy másfél óra is elég lesz. Majd igyekszem, ráhajtok — ígértem. Frol Titics mindkét kezével az asztalra csapott. — Két óra múlva! Másfél óra! Hallatlan! Micsoda pimaszság! Tanítlak, tanít- gatha-k, hátha hasznodra válik, de minden hiába, nincs semmi értelme. Micsoda könnyelműség! Meghökkenve ültem előtte.- Vajon sokallja a másaz „átvonulás” tizenkét évig tartott, ilyenformán a Co- lombey körzetében található pusztaságnak nagyon nagynak kell lennie — nyilván így okoskodott Haig. És abszolút logikus, gondolta, hogy ha Colombeyben van pusztaság, akkor Európa más részein is lenniük kell lakatlan területeknek. Hasznos lenne megtudni, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere szerint hol vannak Európában ezek az ember nem lakta. nukleáris robbantás számára legideálisabb körzetek. Mivel ez ideig egyetlen konkrét területet sem nevezett meg, minden valószínűség szerint még maga sem oldotta meg ezt a kérdést. Így tehát passzív védelmünket a helyzethez kell igazítanunk. Mikor majd riadót fújnak, nem az ablakokat kell elsötétítenünk, hanem épp ellenkezőleg, minden lámpát meggy újtanunk, hogy felülről észrevegyék... fél-két órát, s egy óra múlva kéri az anyagot? Vagy azt szeretné, hiá itt egy ültömben kijavítanám ? Ez nem lenne komoly dolog. — Hát gondolkodnom kell rajta... — próbáltam magyarázkodni. — Gondolkodni! Még jó, hogy gondolkodni akar rajta. Mégiscsak tisztában van vele, hogy komoly munkához fej és idő kell. Hát tudod, mit... — Frol Titics mellém jött, szemölcseit simogatta — kapsz egy hetet az átdolgozásra. Mehetsz! És addig a munkába se kell bejárnod! Mikor már az ajtónál voltam, fölemelte a mutatóujját, és jelentőségteljes hangon azt mondta: — Hallgass rám! És okulj belőle. Sértődötten és értetlenül jöttem el tőle. Minek erre egy hét? Hát annyira buta és tájékozatlan lennék — annak néz? —, hogy két óra kevés az átdolgozásra? Megyek hazafelé, s látom, hogy Fegyjukin, a szomszéd integet a kocsija ablakából, majd megáll mellettem. — Ülj be! — mondja. — Hazafelé? Én meg horgászásból jövök. Nézd, mennyi halat fogtam. Micsoda finom halászlé lesz belőle! Mi van veled, nem vagy valami jókedvű ... Elmondtam, mi a helyzet. Egyébként ezek az óvintézkedések elégtelennek bizonyulnak, ha az amerikaiak tényleg a fejükbe veszik, hogy Európában vannak lakatlan területek, s ebből kiindulva fogják fölépíteni a stratégiájukat. Akkor majd semmi sem tndtn. őket meggyőzni az ellenkezőjéről. Ebben az esetben, valószínűién jobb lesz egy másik megoldást választanunk, nevezetesen azt, hogy magunk teremtünk pusztaságokat néhány körzetben — miután kitelepítettük onnan az embereket. Igaz, meg lehet próbálni előbb meggyőzni a nyugatnémeteket, a belgákat, hogy pont náluk találhatók ideális feltételek a létrehozandó pusztaságok számára. De nincs kizárva, hogy a nemzeti egoizmusuk felülkerekedik, és elutasítják kérésünket. Ennek okán « biztonságunk azt követeli, hogy a lehető leggyorsabban megteremtsük tulajdon «irata- gunkmt. Elep kenyes feladat. — Sehogy sem értem, miért adott nekem erre egy hetet — mondtam végül, s clgondolkodtam. — Mikor legföljebb kétónai munka. Fegyjukin felkacagott. — Hát te azt hiszed, én szabadságon vagyok? Sántán megbízatást kaptam. A feladat, azt mondja a főnököm, nagyon komoly, adunk neked rá két hetet. Munkába se kell bejárnod. Így én most horgászhatok ... Egy hét múlva — kipihenve, lebarnulva — jelent- kezdtem Frol Titicsnél, s eléje raktam a kijavított, kiegészített munkát. Elolvasta, és megdicsért Én meg nekibátorodtam, s azt mondtam erre: — Frol Titics! Mindössze két óra alatt csináltam meg, mint ahogy eredetileg javasoltam. S egész héten kénytelen voltam horgászni. A főnök elkomorodott. El akartam mondani neki azt is, hogy a javításokat én még aznap elvégeztem, amikor ő javasolta, de nem volt hozzá bátorságom. Ekkorra már nagyon komoly, komor, tekintélyt parancsoló lett. Frol Titics, mint aki biztos benne, hogy az éretlen, tapasztalatlan fiatal munkatársnak most valami nagyon fontos igazságra, bölcsességre nyitotta rá a szemét Végül nyomatékosan kijelentette : „Komoly feladat elvégzéséhez, úgy is mondhatnám, jó munkához, idő kell, barátocskám!... Ezt jól jegyezd meg!” Fordította: Györke Zoltán Nem olyan könnyű az országban olyan helyet találni, amelynek lakosai készek ekkora áldozatra a nukleáris háború kedvéért. És azt sem lesz könnyű látni, hogy az elpusztított virágzó zöldborsó helyén a sivatagteremtök kaktuszoluit ültetnek. S mégis meg kell tennünk! Azután, hogy az újsületű sivatagot beültetik kaktusszal, néhány tevét is ide kell szállítani. A tevéket végig kell vezetni a sivatagon, hogy felülről jól látható legyen, miszerint a sivatag épp ebben a körzetben van. Aztán már csak várni kell... Mert logikus feltételezni, hogy itt kell majd lezajlania az úgynevezett figyelmeztető nukleáris robbantásnak. Ha semmit sem csinálunk, a robbantást bárhol végrehajthatják. Miért is ne Párizsban, augusztusban, amikor az egész város elnéptelenedik, mert mindenki nyaralni megy? Zahemszky László fordítás« Hogyan fedezett föl Haig lakatlan területeket? 0 1101 Giorgiosz Nikolaidisz (Görögország) kisplasztikája
