Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-28 / 123. szám

Gyászjelentés Fájdáborrwrua! tudatjuk. hogy ÖZV. HORVÁTH JANOSNE, volt ffx>mo,gygesztl lakos. 66 éves korában, hoeöaú szenvedés után elhunyt. Temetése 1982. június 1-én, kedden fél három órakor lesiz, Kaposváron, a Nyugati te­metőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk IB. ZACCOMER JÁNOS Tóni bácsi május 22-én. 75 éves korában csendesen elhunyt. • Szeretett halottunkat 1982. ' június 1-é.n, kedden, du. Pél 2 órakor a ka­posvári Nyugati temetőben he­lyezzük örök nyugalomra. a gyászoló család. (226515) '* « * Fájdalommal tudatjuk, hogy NEMETH ISTVÁN Nagyatad. Szabó Dezső utcai la­kos május 19-én, 68 éves korá­ban elhunyt. Temetéséről később történők: intézkedés. A gyászoló család. (61198) Mély hogy fájdalommal tudatjuk, DÉMEL JÖZSEFNfi Csuka Mária rolt Kaposvár, Géza utcai tokos. 38 éves korában, rövid beteg­ség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 31-én cie. fél 11 órakor lösz/ Kaposvá­ron a Keleti temetőben, A gyá­szoló család és gyermekei. (2223) Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak. akik szeretett halot­tunk. MÓRT LAJOS temetésén részt, vettek és őszin­te együttérzésükkel fájdalmunk­ban osztoztak. A gyászoló család. INGATLAN Ház eladó. Kapós­var. — Toponár, To- ponári út 2*16. (2226) Csisztafürdön egv szép kis nyaraló el­adó. Érdeklődni: Papp Imrémé. Bala­tonszárszó, Széohe- * nvi út 23. __ (21431 Balatoni telket vennék. ,,Kicsi” jel­igére a pécsi Saliai utcai hirdetőbe. _________ C66.27S) K aposfő, Zrínyi u. 34. sz. alatti kertes családi ház. köz­ponti fűtéssel, ga- - - sál eladó. Érdek­lődni: 19 óra után, (2P6477) Alsób«fatelepen, a Dembinszki u. 14. sz. alatti kisebb nyaraló eladó. Meg­tekinthető vasár­Ecmyóci-liélatelcpen, a Báthori u. 29. sz. alatt vízközeli 206 n-öl teleik eladó. A fénysorompótól 1 perc. Érdeklődni: Budapest 864-304-es telefonon, 19 óra után, _____________(98*1) H áromszobás. öv?.".- komfortos. gázos lakás eladó. Érdek­lődni: ' Bosnyák László. Kaposvár, Beloiammisz u. ö 'e. _________________(226305) K aposmérőben ker­tészkedésre alkal­mas telek kis csa­ládi házzal eladó. Érdeklődni: Bárd­udvarnok, Bárdi­bükk 9. _______(WfUóB) P ardakúton (Veszp­rém megye). Dam­janich u. Iß. számú fél ház kerttel, be­költözhetően. eladó. Érdeklődne: Kapos­vár. Árpád u. 19.. Vargámé. (2130) A Villamosberendezés és Elektronikai Vállalat Kaposvári Villamossági Gyára fölvételre keres 2 autószerelőt, 3 géplakatos szakmunkást, női és férfi betanított munkásokat, valamint férfi segédmunkásokat Jelentkezni lehet: a gyár munkaügyi osztályán, Kaposvár, Mező Imre út (204648Í Kötészeti betanított munkás­nak 4 női munkaerőt fölve­szünk. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 101. (.6688) A Somogy—Zaia megyei Tég­laipari Vállalat egy gépirót és középiskolai végzettséggel- ren­delkező könyvelőt szerződéses munkaviszonyba fölvesz. je­lentkezni a gazdasági igazgató­nál lehet: Kaposvár. Rákóczi tér 12—1,3. (86592) Vil lány szerelőket. segédmun­kásokat keres fölvételre a DÉDÁSZ Vállalat Kaposvári Uzemiga zagtósága igali kiren­deltségére. valamint hálózatsze­relési osztályára. Jelentkezni le­het: Kaposvár. Latinca Sándor utca 5 b sz. alatt. (204668) A tanítóképző főiskola gya­korlattal rendelkező raktárost keres. Vas—műszaki ismere­tekkel rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet a tanítóképző gazdasági hivatalában. (204674) A pusztakovácsi általános is­kola- gondnokot keres.- Szakirá­nyú képesítés szükséges. Er- dek 1 nd nj a ■’ is k o1.i ba 11. <pio»425) A MÁV Épület- -es Hidíenn- tartó Főnökség V. Építés vezető­sége építőipari szolgáltató tevé­ken y se g óllá tá Sára N agy k a ni zsa es környéke munkaterületre fel­vételt hirdet kőműves szakmun­kások — lehet komplett brigád is — és segédmunkások, vala­mint 2 fő építőipari technikus munkakörre. Jó kereseti lehető­ség. utazási vasúti kedvezmény biztosítás a dolgozóknak es csa­ládtagjainak. Felvételre és kö­zelebbi felvilágosításért jelent­kezni lehet: MÁV Épület- és Ti id fenn tartó Főnökség. V. Épí­tésvezetősége. Nagykanizsa. Ady Endre n. 7i. ________________(?Q4649) Ü zletkötőket és gyakorlott munkavégzőket keresünk kár­tevőirtó részlegünkhöz, helyi ki- rendeltséggel. Komplex Kisszö­vetkezet. Budapest XV.. Hevesi Gx'ula út ni. Tel.: «96-891. ___________ nev.flsi V ontatóvezetőt keresünk a ka­posvári járás területére szóló működési körzettel. Jelentkezni lehet a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Kaposvári Felügye­lőségénél, Má i US l. U. 37—39. ITT. -nrvelet.. (86629) A Somogy megyei Hadkiegé­szítési és Területvédelmi Pa­rancsnokság keres üzemi étkez­débe felszolgálót. Jelentkezni le­het: Kaposvár. Zalka Máté u. 18 a, személyügyi osztályon. ________________________________(86646) A Társadalombiztosítási Igaz­gatóság Kaposvár, kiülszolgá la­tos ellenőri munkakörbe férfi dolgozókat fölvesz. Jelentkezés a tátik á rsá g vezet ö n.él.__________004680) A Középiskolái Kollégium fel­vesz karbantartási murnkákra szerződéssel épületgépészeti sze­relvények. valamint szivattyúk javításában jártas lakatost. Le­het nyugdíjas is. Jelentkezés az energetikusnál, Kaposvár, Dam­jamoh u. 17. _________________i,8ő6°-ó A KEMLKAL Építési Műanyag- feldolgozó Gyár fölvesz targon­cavezetőket. Jelentkezés: KEMT- KAL Építőanyagipari Vállalat Építési Műanyagfeldolgozó Gyá­ra.. Barcs. pf. 13. (7572), munka­it gyi osztály._________________hfráííf?) A z Előre Mg. Termelőszövetke­zet.. Ecisehiy (C kategória) pályá­zatot. hirdet, jelenleg növényter­melési föá gázát vezető állás be­töltésére. Egy év után föagronó- musi állás betöltésére. Követel­mény: egyetemi végzettség. 3 év szakmai gyakorlat. Fizetés a 4 1981. MéM—MiiM. r. alapján. Állami támogatás tehetősége is fennáll. Jelentkezés a tsz elnö­kénél. (394686) Balatonsiabatö köz­ségben, Honvéd u. 32. számú. felújítást igénylő családi ház 644 négy szög öl m ü - veit kerttel (telek­kel) együtt eladó ló) 000 Ft-ért. Rész­letes információ ssze­rezhető Honvéd ut­ca 19. alatt, vagy a községi tanács vb- elnökénél. , (136750) Kettő és fél szobás, g,áizos lakás garázs- zsal eládó. Kapos­vár. Damjanich u. 26—28. TI. eim. 2. Ér­deklődni: 17 órától. _________________(226447) Egyszobás, fürdő­szobás házrész el­adó. Lukics József, Kaposvár, Rózsa Fe­renc u. 6. (A Petőfi utcából nyílik.) Meg­tekinthető: hétköz­nap 17 óra után. szombat. vasárnap, 0CTÓ557 e'r,'ipí1) Siófoktól B km-re kertes családi ház eladó. Ságvár. Ü.ite- leo 1/16. (60435) Somogyjádon, a Hunyadi J. u. 7. szá­mú ház 576 n-öl te­lekkel eladó. Érdek­lődni a helyszínen. ___________ (2ét35) Termő szőlő — rezásztens fajták — eladó. 570 négy­szögöl. Nagyberki, Szalacska-hegy. Vis­nvei. ________ (226164) B aiatonkeresztúron kom fort nél k ü li nyaraló 150 négy­szögölön. vízkezel­őén eladó. Érdek­lődni: öreglak. Ba­rát-hegy 34. r?r>6i70) Orciban., a Petőfi u. 8. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni: Baté, Kossuth u. 1. ________________(226177) B alatonberény. Ko­dály u. 23. sz. alat­ti. lakásnak is meg­felelő nyaraló sür­gősen eladó. Érdek­lődni: Marcali, Ság- vári E. u. 2.. Gom- bai Győző. (226206) Építésre alkalmas telek eladó. Őrei. József Attila utca 10 a. Érdeklődni: Őrei, Petőfi u. 5. _____________(2862ÍR) G arázs eladó Ka­posváron. a Berzse- nyi utcában. Ér­deklődni : Kapos­vár. Hegyi u. 1U 17 óra után. alagsor 2._______________(2.282P1) F iatal házaspár magányo«, idős né­nit vagy bácsit gon­dozna ingatlanért a Balaton környé­kén. Ajánlatokat 226227. számra a hir- detöbc kér, (?2sr>- Kaposváron 46 négyzetméter- atop- te rü letű. kétszo bá s. f ü rd ő szobás. cse­ré pkály ha fűtésű házrész, különálló kerttel. nagymére­tű garázzsal és fa­li ázzál olcsón, sür­gősen eladó. Cím: WébeFr Cseri u. 16. (Az utca kanyarul a­táltól.)_________(286242) E ladnám vagy el­cserélném Igái. Tán­csics u. 46. ez. alat­ti kétszobás, fürdő­szobás. kertes csalá­di házamat kapos­vári kisebb házra vagy lakásra T—III. emeletig. Érdeklőd­ni : szombaton a helyszínen, (226254) Elcserélném ka­posvári h árom szo­bás. manzárd beépí­tésű társasházamat (garázs, pince, mű­hely) családi házra. Ajánlatokat: ..Ta­vasz” jeligére. 226255. számra a h írd etőbe kérek. (226255) Kétszázezer forint kp. OTP-átválla­1 ássál másfél szobás lakást vennék Ka­posváron. Ajánlato­kat 226258. számra, a hirdetőbe kérek. (226268) Kétszobás, össz­komfortos. OTP-S "lakás eladó kész­pénz -f- OTP-át vál­lalással. Kaposvár, Béke u. Ift* fsz.t. 3. Érdeklődni: szom­bat—vas árnaip dél­után. Ugyanott szo­babútor eladó, (3931) JÁRMŰ Eladó PS-es ko­rallpiros Lada 1600- as. Kadarkút, Petőfi U. 4. _____________(2219) P O-s Wartburg DL (jó állapotban) gép­kocsit adnék 'Fo­nyód . Fon y ődli get. lellei vízközeli kis nyaralóért vagy te­lekért. ráfizetéssel vagy eladó. Kapos­vár. Marx iK. köz 5. TI. em. 3. (Tfí9) UN-es Záporoz sec — betegség miatt — eladó. Horváth Ká­roly. Magyaratád, Petőfi u. 49. Érdek­lődni : 17 óra után». ___________________(2184) T rabant Cotfnbi megkímélt állapot­ban. UI-s, garázs­ban tartott, új onnan dűltek ózva eladó. Megtekinthető: Ka­posvár, Szalma I. köz 3. I. Iph. L em. 3., mindennap. ______________(2101) ö téves Lada Com­bi, három éve mii- szaAdxztatva. eladó. Kaposvár, Búzavi­rág u. 10„ Markó. __________________(2194) T rabant Hycomat igény j ogosultnak. ha' éves. három évre műszakizott. jó álla­potban eladó. Bog- lárlelle. Máiu* 1. u, 11„ Kruppa!* __________________(6091 ff) ZS-es Wartburg Liim, eladó. Kéthely. szeszfőzde._____(60940) Z U-s Trabant el­adó. Marcali. Hon- véd u. 46. (60941) Eladó egy PC rendszámé. 126-os Fiat. Iharos, Kossuth L. Út 32._______(286195) I R-es Zsiguli el­adó. Megtekinthe­tő: Kaposvár, Schőnheirz Zoltán u. 9. sz. alatt. (226210) UV-s Dacia friss műszaki vizsgával eladó. Kardos. So­mogy vár, gyógype- d.a gógi a. (226215) ZM-es Wartburg de Luxe személy-r gépk öcsi sürg ősén eladó. Érdeklődni; Márton Imre. So- mogyvár, Kossuth L. U. 137. (226888) UE-es Lada 1200- as személygépkocsi eladó. Érdeklődni: 17 óra titán. Kapos­vár. József utca 73. (226240) Pl-* Dacia sze­mélygépkocsi el­adó. Érdeklődni: 18 óra után a 14-412- es telefonszámon. Pusztai. Kaposvár, Arany J. u. 74. (2gÓ*M9) IL-es S 100-a.s Skoda 1963 év végéig érvényes forgalmi e n g ed éli .vei elad ó. Érdeklődni: hét­köznap 17 óra után. Kaposvár, Honvéd u, 45. I. 1. Patak. _________________(226250) I Y-os 1600-as Pols­ki Fiat alkatrészek­kel eladó. Mike Ti­bor. Gige. (22*268) LAKÁS Háromszobás ta­nácsi bérlakást ('se­réinek egy 2 és egy egyszobás külön­álló lakásért. szin­tén tanácsiért. Hor­váth Istvánná. Ka­posvár, Béke u. 29. 8/3. (226168) Elcserélném bu­dapesti egyszobás, komfortos. gázos, tanácsi főbérlete­met kétszobás, ka­posvári, tanácsi fö- bérl étiért. lakótele­pen- Érdeklődni: Kaposvár, Füredi u. 24. IID. Horváthné, szombat, vasárnap. (226198) Elcserélném taná­csi, III. emeleti, ka­posvári másfél szo­bás. összkomfort os lakásomat másfél— két szobás, lehető­leg gázos, tanácsi lakásra. Ajánlato­kat 226309. számra, a hirdetőbe kérek. (226209) Elcserélném ka­posvári, tanácsi, két­szobás. összkom­fortos, ül. emeleti Béke—füredi lakó­telepi lakásomat ki­mondottan szép, egyszobás, össz­komfortosra vagy gar z ónra. Aj á nla­tokat: „Igényes” j edi geire, 226233. számra, a hirdetőbe. (226233) Elcserélném ka­posvári 3 szobás, tanácsi lakásomat másfél—kétszobás­ra. Ajánlatokat 226267. szamra a h i rdetöbe. (226267) ÁLLÁS Fiatal, katona vi­selt villanyszerelő szakmunkást állan­dó munkára fölve­szek. Bordás László villanyszerelő mes­ter, Kaposvár, Daun- •janich u. 26. EGYÉB Otajkályhm lapot ban, felszerelt 300 hordóval. Érdeklődni: vár. telefon 14 óra után. jó ál­csappal literes eladó. Kapos- 11-410, (226875) Menyasszonyi ru­ha. hosszú. fátyol, kalap. igényesnek eladó. Megtekint­hető szombat kivé­telével. 5 óra után. Péter Béláné, Ka­posvár, Tóth L. u. 13. n. em. L ________________(226274) G ázboyler. 22 kg­os palackkal, bon­tásból két ablak, egy bejárati ajtó el­adó. Kaposvár. Sop­ron U. 12. (226231) ElektrosvU hűtő­szekrény, újszerű állapotban, olcsón eladó. Kaposvár. Pázmány Péter u. 104. (226251) Egy jól tejelő, friss bor j as, négy­éves tehén eladó. Toponár, Gagarin út 5. tatvánovics. ________________(226246) J udit szekrénysor, elemenként is, el­adó. Érdeklődni : Kaposvár. Hegyi 1 1 A.. Vadász, 17 óra után. (2262.18) Eladó négyhóna­pos, vemhes üsző es egy’ választási üsző- borjú. Kaposvár, Kunify utca 27. _________________(228211) Egyéves, keveset használt 250 1 Lux MZ és agancsból készült csillárok el­adók. Visztricz, Csö- köly, Rákóozi u. 43. _____________(2862!2ő) E ltartanánk idős személyt, aki Ka­posváron épülő há- zúrikhoz anyagi tá­mogatást adna. Ajánlatokat: 226214. számra, a hirdetőbe. (286214) Minden péntek bevásárlónap a Sió Áruházban (csütörtök helyett) Nyitvatartás: cipő. méter, divat, m Uu^axvi, K.onfekcio 19 óraife ABC-osztály 20 óráig Az ABC-osztályon 19 órakor friss Sió kenyér kapható. (86682) ÁRUBÖRZE A DOROTTYÁBAN Már csak két napig Ruházati cikkek, játékok, kozmetikai, háztartási és vegyi áruk 2.0 50 % engedménnyel! m (86541) Bgr egye* kanca ló eladó. Zselickis-- falud. Csapó János. (286r:iinn Eladó egy 2 éves és egy 6 éves kam­ra ló. Iharos. Kiss út 78. Torma Ist­ván.____________(286196) E ladó 1 egyéves nehéz kanca csjkó. 1 h á roméves n eh éz kanca ló. Iharos, Kossuth L. u. 32. (?2»Ü97) Galagonyavirág, akácvirág, bodzavi­rág. hársfavirág és egyéb gyógynövé­nyek átvétele: Ka- posszentjakabon. az áPesz udvarában, hétfőn, pénteken 7— 10 óráig. ______(226193) N égylángos, alig használt gáztűz­hely palackkal, re- duktorral eladó. Ka­posvár, Lenin u. 37. ^>•>61 83) 3011 Zetor es egy agnegtátor Mia mo­torral eladó. Kéri Ferenc. 7542 Kisba­jom. Rákóczi út 46. _________________(286178) Kötöttáru össze­állítását. kiszabott ruhaanyagok varrá- , sat vállalom Inter­lock és Csepel gép­pel. Ajánlatokat: 226264. számira. a hirdetőbe. (226264) Vattacukor gép el­adó. Zalaegerszeg, Stadion út 8. Sza- bati.____________(279962) FILMNYOMÓ vál­lal bérmunkát, vi­szonteladók részére szállítást. Riók Csa­ba. Keszthely. Heli- kon u. 13. (.385026) Eladó 2 egyéves nehéz kancacsikó, egy hároméves nehéz kanca ló. Iharos, Kossuth L. u. 32. (226197) Eladó hArcfrűáa­gos gáztűzhely pa - I a ekfkal. red u/ktor- ral. Teatűzheb'. psíc- r epká ly ha. barna kombin áltszékren y. egy ágyneműtartós nekamAé, fotelok, székek. Kaposvár, Május L utca c*k IL lépcsőháa, L e. 4.. Jóra s. ____________(2667) Z amárdiban — fenyves között — kihasználatlanul ál­ló nyaralóját, vagy faházát berbe ven­ném. Ajánlatokat ..Októberig” jeligé­re. a keszthelyi ma­gyar hirdetőbe. 8360. _________________(287BC34) Ü j vitorlás extrák­kal Balaton 16-os tí­pus KPM-vizsgával eladó. Pécs. Tolbu- ehin u. 1U0. 7'elefo.n: 11-695, hétüröznap 8-í-ói -26 óráig. (2186) Kapcsolat. Társke­reső Szolgálat. Bu­dapest Vili.. Vásár u. 2. 1684. Félfoga­dás: hétfő 16—12, kedd 13—15. szerda 15—17, csütörtök 17 —20 óráig. Varjúik jelentkezésüket sze­mélyesen vagy le­véíbp-n.;_________1195192) Közületek. magá­nosok. figyelem! Magán taxi ' műkö­désiemet Merced esr szel megkezdtem. Távolsági utak. túra­taxi szolgáltatás — kedvezménnyel. Sza­bó Lajos. Kaposvár, Zaranyi lakótelep 17. Telefon: 12-841. (?M-n Oltott mész állan­dóan kapható. Szál­lítással is. Megren­delhető : Fonyód. F ő u. 107. Telefon: 231. __________________(60934) O ltott mész állan­dóan kapható. Kula Győző, Kaposvár. • Vak Bottyán ut ve- I ge. 8-tói 18 óráig. I (2125787) % ♦»!»£?!. teher­autóval a fuvarozást megkezdtem. Min­dennemű . fuvaro­zást vállalok. Va- tulile lm re, Ka pos­vár. F> gyen esi út vé­ge. Fuva»m*egrr*n- dehést m-imjteaKlőben a 12-446-0« telefon- Rriámon is léhest le­adni. Oroe?*trvéínál. _______ ) ; m.39) E sküvői ruhailo i - löniegeaséífek a I>p1í- nél szrxmbati nyitva - tartással. Budapest XIL. Gregutss u. 6. ____________________C935Ó) K ét db egye'-e<* üszőborjú etedó. Gar dány. Fő u. ifi. (6694-3) Héthónapos kijá­ró. vemhes üsző el­adó. Érdek! ődm: öreglak. Fő u. 68. __________________(60966) K ülönböző meT'et- ben vaakeríté« ka­puval eladó.' Érdek­lődni : Kapos va r. Egyenest u. 48. 16 óra után.______(226n.'i) Többszörösen gvőz- fces apától 1© hóna­pos nemet iuhasz- kjutyák eladók. Ka­posvár, Brassó u. 13. ßz. (2G6262& ALBÉRLET Garzon lakás be­rendezéssel kétéves időszakra w kiadó. Cím a kiadóban. (1986) Gyermektelen, kö­zépkorú. , vezető be­osztású házaspár, több évre keres két- szoba ö<9szikiomfor- tos üres Jakast, vagy házat. Ajánla­tokat. 2156. számra, a kiadóba kérünk (2156) Most aktuális beszerezni! Vegyes tüzelésű kazánt (3-as), műanyag hátipermetezőt, horganyzott kukát, import horganylemezt, gáztűzhelyeket, 12 személyes evőeszközkészletet a Kaposvár, Ady Endre utcai vasboltbőL (88701) MAI "'1 MŰSOR Cstky Gergely Színház: 14 óra­kor: SZELKÖTÖ KALAMONA. P-bérlet. ie órakor: KÉT ÜR SZOLGÁJA. — Rátkai bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és esite 7 órakor: CHA—CHA— CHA (14). Szabad Ifjúság: de. 10. du. 6 es este 8 órakor: SKALPVAD ASZOK (14). du. 4 órakor: SZONÁTA A VÖRÖS­HAJÚ LÁNYHOZ. Mozim úze- um: du. fél 6 órakor: MEN Y- NYEI NAPOK. Marcali: este 7 ólakor: ANNA (14). Nagyatád: du. 5 ét> este fél 8 orakor: RAFFER!'Y ÉS A LÁNYOK (14). Siófok (teremmotz!) : du. fél 6 orakor: A KERESZTAPA I—II. Balatonlelle (fedett ‘ kert­mozi) : este fél 9 orakor: A KONCERT. Balatonföldvár (fe­dett kertmozi) : este 8 órakor: KO JAK ÉS A MARCUS NEL­SON GYILKOSSÁGOK I—IL (14). Budapest 1, 8.00: Idősebbek is eUkezxfhetfk... 8.dó— 9.2i5: Lskolatévé. 9.50—10.00: Lottösorsolas. 10.35—10.55: Isko­la tévé. 16.06.: Hírek. 16 J)6: A 2C. miskolci tévéfesztivál díj­nyertesei. 17i.35: Reklám. 16.45: Termeiszetbarat. 17.05: Csali. 17.25: Keresiztkerdés. 17.55: Ab­lak. lö.OO: Reklám. 19.10: Idő­sebbek is elkezdhetik . . . 19.10: Esti'mese. 19.30: Tv-híradó. 20-00 : Delta. 20.25 : 2ő éves a Magyar Televízió. 21.40: A hét műtárgya. 21.45: Családi kör. 22.35: Tv- híradó. 3. 22.45—23.45: Oldjuk meg! . . . Budapest 2. 18.40: Reklám. 18.45: Beszédté­ma — beszéljünk róla! 19.30: Tv- híradó. 20.00: A magyar csoda.. 21.Ifi: Tv-híradó. 2. 21.35: Rek­lám. 21.45: Ki fizeti a révészt? 22.35—23.06: Parabola. Jugoszláv tv. 17.10: Magyar nyelvű tv-mapló. 17.30: Tudósítás a szerb kommu­nisták sízövetsége IX. komgresz- szusáróL 18.15: Kolibri. 18.46: Ifi uságj képernyő. 19.16: Rajz­film. 1S.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19-30: Tv-napló. 19.55: Rek­lám. 20.00: Tigrisbrigádok. 20.55: Reklám. 21.00: Séta a kvintkő- rön. 21.45: Tv-napló. 22.00: Pa­letta. Kulturális mozaik. 23.30: Hírek. ’ Osztrák tv. 9.30: Orosz nyelvlecke kezdők­nek. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Meg akarom tartani a gyerme­kem ! Amerikai film. 17.00: Do- kumentuimfilm a majmokról. 17.25: Kicsinyek műsora. 17.30: Matt és Jenny. 17.55: Jó éjsza­kát, gveiekek! 18.00: Panopti­kum. 18.30: MI. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Cribb őenmester. 21.10: Made in Ausztria. 22.00: Sporthírek. 22.10: Éjszakai stúdió. KOSSUTH RADIO 4.25—7.50: Jó reggelt? 8.00: Hí­rek. 8.20: Mai kulturális prog­ramok. 8.27: EKG 100 pontról­R.37 : Rantanti kus zeneművek. 9.33: Ki kopog? 9-.t>l : Ix)ttósz.ám- siorsolas. 10.00: Hírek. ío.nö: Kin­cses sziget. 10.36; Kis magyar népraJe. to.41: Hí Ide Güden operettdaloka.t énekel. 10.56: Lot- töe 1 edmények. 11. OO : G-ondo 1 a t. 11.45: Magyar fúvós zene.' Í2.0O: Deli knóru ka. 12.30 ■:• ■ Ki- nyer in a ? 12.40: Reklám. 12.45: Hétvégi panoráma. 14.02: íróvá avatnak. 14.32: Egy zselici hangszeres népművész. 14.42: Műsora.iánlat. 14.44: Magyarán szólva... 15.00: Hírek. 15.06: OperetTfinólék. lo.2'8: Barangoló domino. 15.58: Hallgató ink figyelmébe! 16.00: Miit üzen a Rádió? 16.36: Régi híres énekesek műsorrá ból. 17.00: Hírek. 17.05: Nóták* 17.35: Draga olcsóság. 18.00: Sweeiinck-kórus- m ű vek. 18.12 : Reklá mrka 1 aoüz­18.15: Hol volt. hol nem volt.- 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18..50: Esti magazin. 19.16: Far­kas Ferenc: Gyümölcskosa r. 19.25: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. Kb. 20.20— 20.40: A gyógyulás hegyén. Kb. 21.50: Elena Polansika ismeretlen s zerz ők m ű vei bői ja Iszik . hár­fán. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz pere külpolitika.. 22.30: Új zenei új­ság. 23.20: Opera rész letek. 2tf.oo: Hírek. n.iO: Melódia koktél. l.AO —1.05: Hírek. 1^25: Himníusz. PETŐFI RADIO 4.26—7.50: A Petőfi rádió reg­geli zenes műsora. 8.00: Hírek* 8 í*5: Juanáta csókja. 8.20: In­terjú az igazi Willy Rrandt- tal. 8.30: Hírek. 8.35: Slágermú- z.eum. 9.30: Munkaidőben. 9.49: Reklám. 9.51: Lotlószám-sorso- Las. 10.00: Zened élelött. .11.30: Hírek. 11.35: Tánczenei koktéL 12.30: Hírek. 12.36: Édes anya­nyelvűnk. 12.40: Népi muzsika. 13.15: A zene titka. 13.30: Ko msművek — állatokról. ,13.45: Időjárás- és vízáUásj elöntés, 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Térkép és útravaló. 17.30: Ötö­dik sebesség. 18.30: Hűek* 18.36: Slágerek mindenkinek. 19.35: Reklám. 19.40: Nótakedvelőknek. 20.30: Hírek. 20.35: Embermesék* 21.35 : - Újdonságainkból. 22.15: Zenés játékokból. 22.30: Beszél­getések a kultúráról. 23.00: Hí­rek. 23.2*0: Könnyűzene Jereb Ervin szerzeményeiből. 34.00: Hírek. 0.10: Magyar és idege» pyelvn v í zj elzöszol g á lat. 3. MŰSOR 8.57: A kiállitólermek prog­ramjából. 9.00: Mindenki zene­iskolája. 9.40: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatói­nak. 10.09: Két romantikus ko- rusmű. 10.32: Rabaud: Maruf. a kairói varga. 12.55: Pillanatkép. 13.00: Hírek, . 1.3.05: Műsorismer­tetés. 13.07: Somlyó György: Megír at lan könyvek. 13.17: A Collegium Aureum Kamarazene­kara játszik. 14.45: Soproni Jó­zsef kamaramú veiből. 16.13: Francia hangjátékok szemleje. 16.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót, 17.06: Ismered a Rigolettót? 17.36: Magyar tájak dalaiból, táncai­ból. 18.10: Üj zenei újság. I9.no: Hírek. 19.05: Rádiószínház,. 20.24: A Yes együttes összes felvéte­le. 21.24: Opera-mű vész,.lemezek* 22.30: Táncdalo-k Rómából. 23. !0: Az MRT énekkara énekeL 23.30 —23.33: Hírek-

Next

/
Thumbnails
Contents