Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

Ügy mondja, hogy közben egy percig sem áll meg a keze, csattog a csákány, ahogy a sín oldalához verődik, ahogy kiszabadítja a gazos földben megbújó vascsavart.

Branevig Józsefnek viszont kell egyet szusszannia. Most tette le a sínfogót, amivel a sínt vitték le a pályáról, aztán talpfákat pakoltak. Letörli homlokáról az izzadtságot, és nevetve legyint, amikor valaki odakiált:

— Azt is mondd meg. hogy nemrég az FMV-nél dolgoztál!

— De most patyolatos vagyok. Tmk-lakatos. Ma öten vagyunk itt a vállalattól. Kicsit nehezen keltem reggel — hajnali kettőig bálban voltam — de hát ezért csak nem maradhatok otthon. Ilyen célért szívesen eljön az ember. Amikor látjuk. hogy nem valami mondvacsinált dolog, hanem értelme van, méghozzá nem is akármilyen, akkor persze hogy jövünk. Senkinek nem jut eszébe, hogy oda a vasárnap, mert nincs is oda. Meg aztán úgyis sokan azt mondják, hogy puhányok a mostani fiatalok. Hát itt a lehetőség: bebizonyítani,

hogy nem egészen így áll a dolog.

Huszonketten dolgoznak a sínek körül, lassan haladnak Rigóc felé. Kiáltások hangzanak:

— Emeld! No még egyszer!

— Vigyázz a lábadra! Várjatok, egy csavar ott maradt!

Az állomásépület — mely elé hosszú ideje nem érke1 zett vonat — udvarán a két láncra vert eb közömbösen szemléli a kiáltozó, harsányan nevető fiúkat. Megszokták a nyüzsgést, az utóbbi időben sok fiatal megfordult itt a rozsdás sínek körül, s amikor elmentek, néhány száz méterrel rövidebb lett a pálya.

Kaposváron, a fűtőházban még őrzik a koszorúkat., amiket a 376 642-es mozdony kapott „ö” gurult utoljára végig a síneken, melyeket nemsokára gépek darabolnak össze, autók szállítanak el. De addig még megizzad itt párszáz fiú és lány. Bak Laci, akitől az ötlet származik, Lévai Éva, akinek nem nehéz a csákány, Bruncvig Jóska, aki a bálból érkezett, Járosi Balázs, aki szintén tmk-lakatos a patyolatnál, és aki ugyan nem volt bálban, de ettől még nem könnyebb ez a munka. Huszonketten, akik most vasárnap jöttek, s a többi kétszáz, aki előttük járt itt, az a nyolcszáz, aki utánuk jön. Aztán nézhetnek majd a rigóéi állomáson, hogy az épület előtt két sínpár fut csupán! S nem a szulimáni tsz emberei jártak ott nem ilyen munkához szokott emberek. Csupán „puhány” fiúk, s „nevetgélő" lányok, s ott jártak szombatom, vasárnap is. A sínek pedig, melyeken évekig vonat rohant, eltűntek talpfástól, mindenestől.

Azért, hogy gyorsabban elkészüljön az otthon, ahol beteg gyerekeket akarnak tani tant

Dán Tibor

„Puhány” fiúk a gép mellől

A sínek egymilliót érnek

Csípős még a reggel. Dér csillog az út mentém zöldellő vetéseken, vacogva próbálgatják a zöldet a fák. Mozdulni készül, s már mocorog minden, csak a szürke út vár mozdulatlanul. Reggel van, kora reggel, dermedtek még a házak, csak néhol nyíltak ki az ablakok. A falvak utcáin alig találkozunk emberekkel, pedig a falusi ember szeret korán kelni, nem várja meg, míg hasára süt a nap. Kocsinkra pislog néhány járókelő, nem különösebb érdeklődéssel, egyszerűen nyugtázva, hogy valakik áthaladtak a falun. Kö- zéprigóc felé tartunk, remélve, hogy ott találjuk, akiket keresünk. Az állomás épülete előtt három sínpár szalad, kettőt naponta csillogóra fényeznek a csattogó vonatkerekek, a harmadik rozsdától vörösük. Pár éve, hogy az utolsó vonat végigdöcögött. rajt, s most sorsára vár, erős kezekre, csavarkulcsokra, emelőkre, arra, hogy levegyék a talpfákról, s aztán nemsokára semmi nem emlékeztet majd arra, hogy Kaposmérő és Középrigóc között valaha vonat is járt.

Az állomáson a forgalmi irodában fiatal lány kapkodja a telefont, gyorsan ír egy naplóba.

— A sínfelszedóket keresik? Hát erre nincsenek.

Mondjuk, hogy Aranyospuszta és Rigóc között KISZ- es fiatalok szedik a sínekeit, velük akarunk találkozni.

— KISZ-esek? A tsz emberei szedik, de azok vasárnap nem dolgoznak. Nézzék meg talán Aranyos felé.

Pár kilométer innen a puszta. Lerombolt vagy lassan pusztuló épületek. És néhány juhakol, meg egy kis ház, előtte bordó Lada. Itt él a juhász, ö igazít útba. Nekivágunk az erdőnek, a fákon túl ott a vasút. Azaz ami él még belőle. Egy sínpár, Aranyostól Rigóc felé. Arrébb csupán a töltés, roel- lérakva hosszú vassínek, talpfák. Aztán autóbusz érkezik, és a nemrég még csak madárdalokra figyelő erdő nevetéstől, emberi beszédtől lesz hangos. Fiatalok érkeznek az aranyosi állomás épülete elé. Ki melegítőben, ki kopott farmerben, vagy régi nadrágban. Fakult pulóverek, régi ingek. Végignéznek a síneken, és nem kell sok beszéd, máris előkerülnek a csavarkulcsok, s pillanatok alatt arasznyi vascsavarokat kupacolnak, aztán óriási fogók markolnak a sínekre, és a nehéz fém elbúcsúzik a talpfáktól. De a talpfa is alig néhány percre marad a helyén: gyorsan megváük a töltéstől.

Talán egy fél óra ha eltelt, és a hűvös reggel ellenére a fiúk homloka verejtéktől csillog. Ügy dolgoznak, olyan lendülettel, mintha az életük függne tőle, hogy pár perccel hamarabb elmozduljon helyéről a sín.

A fiatalok Kaposvárról érkeztek. Vannak itt az FMV- től, a patyolattól, a Csepel Müvektől, vannak a MÁVtől. Hetzer István, a megyei KISZ-bizottsag munkatársa irányítja a brigádot, bár tulajdonképpen szólni, irányítani alig kell. Inkább a kéz dolgozzon!

— Négy és fél kilométeres szakaszon szedjük föl a vasutat. A MÁV pécsi igazgatósága ingyen adta ezt a szakaszt. Ha fölszedtük, eladjuk a síneket. Több mint egymilliót kapunk majd. És persze helye van a pénznek. A felét á barcsi gyerekotthon kapja, szeretnénk, ha minél hamarabb elkészülne. Mozgássérült gyerekeket gondoznak majd itt, s mi így tudunk rajtuk segíteni. Aki most itt van, s aki tegnap, vagy korábban itt volt, önként jött. Mi csak annyit mondtunk, van egy ilyen lehetőség, ezzel segíthetünk sokszáz gyereken. Azt

mondták mindenütt: segítsünk, ha lehet

És jöttek. A pártiskolások, a tanítóképzősök, jöttek Marcaliból és Nagyatádról, jöttek a megye minden részéből. Tolihoz szokott kezű emberek, s olyanok, akiknek meg sem kottyan a fizikai munka. Ezren jelentkeztek, hogy dolgozni akarnak. És hogyan? A MÁV szakembereinek napi normája 480 méternyi sín felszedése; a pártiskolások pélismerem ezt a szakaszt, és sajnálom. Sokan vannak így a fűtőházban. De mégis szívesen jöttem, mert ez a pénz jó helyre kerül. Nekem is van családom, egy 15 és egy 9 éves gyerekem. Ök egészségesek. de sokszor látok olyan gyerekeket, akik láttán majd a szive szakad

meg az embernek. Hát akkor miért ne segítenék rajtuk úgy, ahogy tudok.

Az ötlet egyébként tőle

származik. Amikor megtudta, hogy a síneket tsz bontja, s nem is akármilyen haszonnal, arra gondolt, miért ne tehetné ezt meg a megye fiatalsága. És ha megteheti, a haszon, a rengeteg pénz miért ne lehetne azoké, akiknek leginkább szükségük van rá. Így jött a gondolat, hogy ajánlják fel a barcsi otthonnak, a többit pedig fordítsák a fonyódi úttörő-, a fenyvesi KISZ- vezetőképző tábor korszerűsítésére.

Aztán már csak dolgozni kellett. Persze a munka reggel kicsit lassan indul, de dél felé alaposan belelendülnek. Még az sem panaszkodik, akinek véznább a karja. Majd itt erősödik — mondják páran. És van is mitől. Egy kilenc méteres síndarab három mázsa, egy talpfa — ami a neve elle- énre betonból van — csaknem ennyi. És persze a csákány sem könnyű. De Lévai Éva vajmi keveset törődik ezzel. Ma ő az egyedüli lány.

— Nem először van csákány a kezemben, dolgoztam én már építkezésen is. Bár nekem itt nem csákányozni kell, hanem a csavarokat, alátéteket összeszedni, csak amíg összegyűlik egy talicskára való, addig sem akart tétlenül ácsorogni.

dául 500 métert szedtek fel egy nap alatt

Bak László karján dagadnak az izmok, ahogy ráfog a sínre a súlyos vasfogóval, ahogy emeli a többiekkel. Pedig nem minden szívfájdalom nélkül teszi ezt.

— Mozdonyvezető vagyok. 1967 óta nem tudom hányszor jártam ezen a vonalon. Először mint fűtő, aztán mint mozdonyvezető. Jól

Tízen Túliak Társasága

A TTT szerkesztőjét keresem, bolyongok a televízió labirintusában, aztán ösztönöm azt súgja, csakis a több zsákot cipelő postás bácsit kövessem. Nyertem, mert az ajtón, ahová bekopog, ez a név olvasható: Gregorich András műsor- sáerkesztő.

Mielőtt az adások tartalmát elárulná, elképzeléseiről beszél. Klaudiának, a műsor vezetőjének (van-e, aki öt nem ismeri?) jelenleg budapesti gyerekek segítenek. A vidékiek előtt is nyitva áll az út, hiszen szeretnék a tudósítói hálózatot megSiZervezmi. Gyerekek, figyelem ! Kétféle lehetőségetek van arra, hogy' • a TTT tudósítói legyetek, vagy részt vesztek az úttörőházak riporter őrseinek munkájában, vagy egyénileg küldtök be egy-egy jó fotót (fényképet, levelezőlap nagyságút) és hírt. A híreket időben küldjétek el, hiszen két-három hét (hónap) múlva mór érdektelenek. Miről írhattok? Az őrsötök, rajotok érdekes, felejthetetlen dolgairól, egy- egy jó szabadidős programról, jó közösségetek tevékenységéről egy-egy, a gyerekeket segítő — vagy bosz- szantó eseményről, de akár tárgyról is (például: súlyos és rossz, tervezésű iskolatáskáról, unalmas iskolakö- penyról, stb.). Alapszabály: a hír a 10—14 évesekről szóljon. Tehát írjatok, ha kedvet éreztek ehhez. Cím:

Tízen Túliak Társasága, Magyar Televízió, Budapest, 1810.

Sok volt a meglepetés a tavaszi adásokban. Április l.l Bemutattuk azt a nyolcadikos úttörőt, akinek az űrkutatás a hobbija. Április 29-én a hegymászás iránt érdeklődőknek meglepetésben volt Irészük. Megtudhatták, hogy áll a Szamos-hajó ügye (Pajtás újság akció) és ott került szóba a május 27-i adás. Ez lesz a TTT 150-ik. jubileumi adása, soksok meglepetéssel.

A mostani adásokban a Dévényi-diszkó és a rejtvények jelentik a sikert. (Ezt havi 10 000 levél is bizonyítja.) Népszerűek a pálya- választási tanácsok és programajánlatok is (film-, könyv-, színházelózetesek).

Bizonyára ilyen sikere les* a tervezett új sorozatnak, a Nézzünk a kulisszák mögé (ideiglenes cím), ahol az adás nézői többek között bekukkanthatnak a ra.jz- íilmgyártás titkaiba, egy ío- cicsapat edzésére és a színházi próbákra.

Űjra lesznek az évszakoknak megfelelő divattanácsok, remélhetőleg a lányok nagy megelégedésére. De másra is van lehetőség, ha megírjátok, mit szeretnétek. A szerkesztő, a rendezők, a TTT tagjai várják ötleteiteket, tanácsaitokat, leveleiteket.

H. M.

Szakmaszeretet

A lánnyal először a műhelyben találkoztam. Munkásruhában volt, könvékig agyagosán. Aztán az Alkotó ifjúság-pályázat eredmény- hirdetésén futottunk össze, ahol munkájával első díjat nyert

— Sok társával ellentétben Somogyi Judit, a Kaposvári Fazekas Háziipari Szövetkezet másodéves keramikus tanulója nem divatból választotta ext a szakmát.

— Már a gimnáziumi évek alatt rengeteget rajzoltam, szobrászkodtam, sokszor a másik tantárgyak rovására is. Aztán eredménytelen felvételi következett a képző-, majd az iparművészeti főiskolára, közben pedig munka és tanulás. Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy Kaposváron van ilyen képzés, s szinte gondolkodás nélkül eljöttem Budapestről.

— Milyen lehetőségei vannak egy szakmunkástanulónak, hogy kibontakoztassa képességeit, megtanulja a szakmát? A társai közül sokan panaszkodnak, hogy nincs tainműhely. Ha valaki szeretne valamit munkaidőn túl megcsinálni, megvan rá a lehetősége?

— Tanműhely kétségtelenül nincs, hiszen kis létszák mű tanulónál a:nyagiak\ miatt ezt a szövetkezet nem \ tudja biztosítani, ez vala- ' melyest hátrányt jelent. A műhelyekben vándorolva viszont sok ügyes kezű mestertől tanulhatunk. Hogy nem lehet az egyéni elképzeléseket megvalósítani? Ezt nem hiszem. Ha valaki nagyon akar valamit, azt meg tudja csinálni. Ha valakinek jó az elképzelése, van javaslata, azt mindig meghallgatják, a lehetőségekhez képest segítenek a megvalósításban.

— A megye összes szövetkezeié közül talárt a fazekasoknál használják * ki legjobban a fiatalok szellemi erejét, alkotó kedvét.

— Itt tudtam meg, micsoda nagyszerű érzés, ha az ember olyan tárgyat, használati eszközt készít, amely funkciójánál, esztétikai szépségénél fogva megnyeri mások tetszését is. így az általam készített, tervezett készlet, dísztárgy, nem merül a feledés homályába.

— Hogy szánta rá magát két évi vidéki tanulásra, a kollégiuminál bizonyára kényelmesebb családi körülmények feladására a fővárosban felnőtt fiatal?

— A legfőbb ok természetesen a szakma. Ezt nagyon szeretem. Ügy érzem, bármilyen áldozatra képes lennék érte. Egy kicsit szerettem volna kipróbálni az önállóságot is.

— A másodéves keramikus osztály a második iskolai félévben már teljesítménybérben dolgozik.

— Nem mondom, hogy ez minden tekintetben jó, hiszen nincs annyi idő a „pepecselésre”. Bevonnak bennünket a tömegtermelesbe, de ez is hozzátartozik, ezt is meg kell tanulni.

K. 7a.

Kameraközeiben