Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-15 / 112. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara! 1.80 Ft SOMOGYINEPlAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVÍII. évfolyam, 112. szám ________________ 1982. május 15- szombat Ú jítók és feltalálók kitüntetése Keményen Élpziak a sikerért Nagyüzem van már a Balaton Fűszert Juta! úti rali" tárában. Naponta százhuszonöt tonna árut szállítanak in­nen Somogyba és a szomszédos megyékbe, illetve a főváros üzleteibe A HNF elnökségének ülése Külkapcsolatok, történelmi tudat, településfejlesztés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az újítók és felta­lálok: V. országos tanácsko­zása alkalmából, eredményes munkájuk elismeréséül ki­tüntetéseket adományozott a mozgalomban végzett tevé­kenységükkel kiemelkedő dolgozóknak. A Parlament Munkácsy-termében tegnap rendezett kitüntetési ünnep­ségen részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnö­ke, és Méhes Lajos ipari miniszter, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai, vala- mivÁi^arjai József, a kor-, many elrtokhelVetteSe. ^ ki­tüntetéseket Losonczi Pál' adta át. Beszédében hangsúlyozta, hogy az újítók, á ieltalálók törekvéseit, ötleteit, újdon­ságait fejlődésünk záloga­ként .tartjuk számon. Jó ne­hány magyar találmányt és alkotóját méltón övezi szé­les körű elismerés — mon- dőtta ■—, hiszen egyaránt élőség/tik népünk életkörül­ményeinek javulását es ha­zánk jó hí lének, öregbítését, is. De azt is jól tudjuk, hogy' Snéha milyen rögös, keserves •.egy-egy újítás vagy talál­mány útja. A sikerért ké­ményén meg kell dolgoz­/Mf-értekez/et Körültekintő pénzpolitika A finn fővárosban befe­jeződött a Nemzeíözi Valu­ta Alap és a Világbank pénzügyi értekezlete, amely a vezető tőkésországok jú­niusi csúcstalálkozójának előkészítését szolgálta, to­vábbá körvonalazta, milyen változásokon mehet keresz­tül e két nemzetközi pénz­ügyi szervezet a 80-as évek­ben. Az IMF döntéselőké- szitő testületé, az átmeneti bizottság munkájában részt vett magyar küldöttséget Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhe­lyettese vezette. A tanácskozásról kiadott közös közlemény a fejlett tőkésországok gazdasági gondjairól szólva a munka- nélküliség és az iníláció nö­vekedésének ellenszerét változatlanul az „óvatos pénzpolitikában’', vagyis a számos ország költségvetési és fizet&i mérlegében je­lentkező egyensúlyhiány telszamoittsanan jelöli meg. niuk. Szerencse, hogy az új hívei rendszerint eltökélt, határozott, a jó érdekében egészségesen türelmetlen emberek. Olyanok, akik cél­tudatosan, fáradhatatlanul és szenvedélyesen dolgoznak gazdasági, műszaki előreha­ladásunk érdekében. Az egész társadalom feladata, hogy ebben az' újítókat se­gítse. Az akadályokat mun­ka, közben fel kell számol­nunk, hogy minden jó ötlet, jó elgondolás szabad utat nyerjem Versenyben állunk a vi­lággal. Termékeink, minő-, s-égéfől függ, hogy kivívott helyünket meg tudjük-e tar­tani a világpiacon. Tapasz­talt, magas színvonalon ter­melő, piacképes partnerek, kihívásainak kell hasonló szinten és folyamatosan megfelelni. Bízunk újítóink­ban és feltalálóinkban, hogy Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására Budapesten tartózkodik Sergio Vilarigues, a Portu­gál Kommunista Párt Poli­tikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára és Manuel Gusmao, a ,PKP Központi Bizottságának pót­tagja. Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tág­ja, a Központi Bizottság tit­kára tegnap megbeszélést folytatott Sergio Vilarigues­sel. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón foglal­koztak a nemzetközi élet néhány időszerű' kérdésével, különös figyelmet szentelve az európai békét és bizton­ságot fenyegető veszélyek­nek ás azok elhárilása le­hetőségeinek. Véleményt minden erejükkel segítenek méltó választ adni ezekre a kihívásokra. Bízunk bennük, hogy az itthoni gondok megoldásában, a termékszer­kezet korszerűsítésében, az ésszerű anyag- és energiata­karékosság fokozásában és egyéb feladatokban is segí­tenek majd uj megoldása­ikkal — mondotta az Elnö­ki Tanács elnöke. A Munka Érdemrend arany fokozatát 14-en kap­ták, 21-en vették át az ezüst, 15-en pedig -a kitün­tetés bronz fokozatát ; ... >. ■ Kiemelkedő újítói és fel­találói i tevékenységük elis­meréseként tizenegy fiatal szakember kapott Ifjúsági érdemérem, KlSZ-érdero- érem. Kiváló ifjúsági vezető és aranykoszorús KISZ-jel- vény kitüntetést pénteken a KISZ KB székházéban. cseréltek a 1 nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom helyzetéről, s áttekintették a Magyar Szo­cialista Munkáspárt és a Portugál Kommunista Párt közötti internacionalista kapcsolatok alakulását. A találkozón jelen volt • Manu­el Gusmao. a PKP Közpon­ti Bizottságának póttagja és Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja. a KB osztályvezetője. A Portugal Kommunista Párt hat évtizedes tevé­kenységét bemutató kiállí­tás nyílt tegnap a Munkás- mozgalmi Múzeumban. A tárlatot Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a KB osztály- vezetője nyitotta meg. Beszedőben a többi között Véget ért a siófoki KGST.tanácskozás Megszüntetik a párhuzamos kutatást Tegnap jegyzőkönyv alá­írásával befejeződött Siófo­kon a KGST szénbányászati állandó bizottsága mélymű- veléssel foglalkozó tudomá­nyos műszáki tanácsának ülése. A négynapos tanács­kozáson a mélyművelésű bányászatban különösen ér­dekelt országok képviselői: Bulgária, Csehszlovákia, longyelország, Magyaror­szág, Románia és a Szov­jetunió szakemberei vettek részt. Az ülésen ajánlásokat dolgoztak ki a nagymélysé­gű bányászkodással kap­csolatos kutatások szakosí­tására, az ezzel kapcsolatos információk cseréjére. Ezt a munkát a Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlo­vákia koordinálja. Az álta­luk kidolgozott bányaren- gésmérési, gáztalanitási és egyéb eljárásoknak rövide­sen hazank is hasznát lát­ja, hiszen a pécsi szénbá­nyáknál nemsokára elérik már a nagy mélységűnek számító szintet, az ezer métert. A mostani, 37. ülé­sen ajánlást dolgoztak ki a korszerű bányagépek érté­keléséhez, összehasonlítá­sához szükséges egységes rendszerre is. , A résztvevők megállapod­tak abban, hogy a munka- területeiken az eddigi in­formáció cserét a tudomá­nyos témák egymás közötti felosztásának kell követnie, amellyel megszüntethetik a rendkívül -költséges párhu­zamos kutatást. elmondotta: a kiállított tár­gyak és dokumentumok olyan párt történetén vezet­nek végig, amely több mint négy évtizednyi fasiszta terror közepette is. megőriz­te erejét, elvhűségét. Képes volt megszervezni a portu­gál munkásosztályt, a de­mokratikus erőket, amelyek a hadsereg leghaladóbb ele­meivel együtt 1974 áprili­sában győzelemre vitték a fasizmust megdöntő demok­ratikus forradalmat. — Az MSZMP és a Por­tugál - Kommunista Párt küzdelmes, sok áldozatot követelő múltja számos ha­sonlóságot mutat. Ez is ma­gyarázza, hogy pártunk, dol­gozó tömegeink azonosultak azzal a harccal, amelyet a portugál kommunisták foly­tattak Salazar fasiszta rend­szere ellen. A magyar köz­vélemény örömmel fogadta az 1974-es győzelmet, s ma is a szolidaritás érzésével, aggódó rokonszenvvel köve­ti a forradalmi vívmányok megvédéséért folyó politikai harcot — hangoztatta, utal­va arra, hogy a reakció erői Portugáliában 1975 ősze óta offenzívat indítottak a ha­ladás ellen, s fő. célpontjuk a PKP, a portugál munkás­osztály élcsapata. A két párt vezetői rend­szeresen kicserélik tapasz­talataikat országaik helyze­tével, a nemzetközi korrmiü- MMa es munkasmozgaiom­Tegnap Szemük József aä- elnök vezetésével ülést tar­tott a Hazafias Népfront Országos elnöksége. A testü­let — Kovács Béla országos titkár előterjesztésében — megtárgyalta a Hazafias Népfront nemzetközi ^.tevé­kenységét, a hasonló iól lé­gii szervezetekkel, mozgat - makkal, illetve, a tapaszta­latcserére kész politikai pár­tokkal kialakított kapcsola­tait A Hazafias Népfront jelenleg 63 külföldi szerve­zettel. mozgalommal és párttal tart kapcsolatot. Az elnökség * megállapította, mai kapcsolatban. Pártja­ink testvéri viszonyának alapja az a kölcsönös törek­vés, hogy mind jobban megismerjük egymás — sa­játos körülmények között folyó — tevékenységét, s az internacionalista szoli­daritás, amely mozgalmunk meghatározó jegyei közé tartozik. A nemzetközi osz­tályharc időnként bonyolult problémákat vet fel, amelyek magukban hordozzák véle­ménykülönbségek és konf­liktusok lehetőségét mozgal­munkon belül is. Ezért az MSZMP nagyon fontosnak tartja a testvérpártok hely­zetének minél alaposabb megismerését, megértését, s a munkásmozgalom egysé­géért, a kommunista és munkáspártok összefogá­sáért tevékenykedik. Min­dig készek voltunk, s va­gyunk tanulni testvérpárt­jaink .tapasztalataiból, s megosztani saját történelmi utunk tanulságait másokkal. A megnyitó ünnepségen részt vett és felszólalt Ser­gio Vilarigues, a hazánkban tartózkodó pártküldöttség vezetője. Felidézte azt a küzdelmes utat, amelyet megalakulása óta tett meg a PKP, hangsúlyozva, hogy a diktatúra évtizedeiben, az ellenállás harcai közepette kovácsolódott. . igazi forra­dalmi élcsapattá. A kiállítás egy hónapig tekinthető j»eg. hogy a nép finn tmozga lom eredményesen járul hozzá hazánk nemzetközi kapcso­latainak fejlesztéséhez, a szocialista országok egysé­gének erősítéséhez. A több­oldalú együttműködés során rendszeressé váltak, a szocia­lista országok népfronf-kép- viselői közötti ' kdJTküttáéiók. A kiterjedt . ka pesetátok erő­sítik a . fejlődő országok forradalmi és haladó erőit, lehetővé teszik' országépítő tapasztalataink megismeré­sét, segítik közeledésüket a szocialista országokhoz. Az elnökség hangsúlyozta a tő­kés országokban működő, a társadalmi haladást, a békés egymás mellett élést elfoga­dó s megvalósítását támo­gató erőkkel, személyiségek­kel meglévő kapcsolatok je­lentőségét, további erősíté­sük szükségességét Az elnökség — Molnár Béla országos titkár előter­jesztésében — megvitatta „A történelmi tudat és a nemzeti önismeret fejleszté­sének lehetőségeit és fel­adatai a népfrontmozgalom­ban" című jelentést. Meg­állapította, hogy a szocialis­ta építés — sokoldalú anya­gi es szellemi értékeket őr­ző-gyarapító, küzdelmekkel teli — folyamatában szük­ségszerűen növekszik a cse­lekvő ember, s vele a társa­dalmi tudat, a nemzeti ön­becsülés szerepe. Jelen fel­adataink jobb elvégzéséhez, jövőnk megtervezéséhez szükséges történelmünk mé­lyebb és teljesebb megérté­se. ismerete és a mához is .szóló tapasztalatainak fi­gyelem be véte le/ Az elnökség — S. Hegedűs László országos titkár elő­terjesztésében — megtár­gyalta a településfej lesztesd társadalmi munka 1981. évi eredményeit. E munka érte­ke országosan meghaladta a 6,7 milliárd forintot, s meg­közelíti a tanácsi fejlesztési pénzösszegek 20 százalékát. A kiváló lakóhelyi közössé­gi teljesítményeket zászlók és oklevelek, a megyék eredményeit pedig serleg és oklevelek adományozásá­val ismeri el. A Hazafias Népfront Országos Tanácsá­tól nemzeti zászlót kapott Budapest két kerülete, nyolc város és 12 község. Több település elismerő oklevél­ben részesült. Óvári Miklós fogadta Sergio Vilariguest. Kiállítás a Portugál Kommunista Párt hat évtizedéről

Next

/
Thumbnails
Contents