Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

A hét három kérdése I A közel-keleti helyzet • a Sínai-félszigetről történt izraeli kivonulás után. Tulajdonképpen pozitív előjelű történelmi esemény lehetne, hogy Izrael a Camp David-i megállapodásban rögzített határidőt betartva kiürítette a Sínai-félsziget inog megszállva tartott ki­sebbik telét, s hogy ezzel Egyiptom visszakapta az 1967-es háborúban elvesz­tett területet. Csakhogy ez­zel párhuzamosán a Begin- kormány a többi, a paleszti­nok és Szíria rovására meg­szállt arab terület teljes be­kebelezésére törekszik, mi­közben Egyiptom és az ame- rikabarál. jobboldali arab államok felől magát bebiz­tosítva, minden erejét újabb települések építésére fordit- natja Ciszjordániában, a Gaza-övezetben és a Golan- íennsíkon. Ez természetesen a palesz­tin lakosság ellenérzését váltja ki, tüntetésekre ke­rült sor. Megtorlásul az iz­raeli katonák fegyverüket használták. Több palesztin életét vesztette. • A közel-keleti helyzetnek ez az újabb éleződése a je- ruzsálemi Al-Aksza mecset­nél történt vérfürdő után és a libanoni feszültség nö­vekedésével egyidőben, természetesen kihatott az ENSZ közgyűlésére. A pa­lesztin kérdéssel foglalkozó rendkívüli ülésszak nagy többséggel — 86:20 arány­ban — olyan határozatot hozott,.amely elítélte Izraelt a megszállt területen foly­tatott politikája miatt, A közgyűlési határozat sze­rint. „Izrael nem tekinthető békeszeretö államnak". Az ENSZ-államok többsége ugyanekkor állást foglalt a palesztin államiság elismeré­se mellett. Izrael múlt vasárnap kiürítette a sinai-fclsz.igeti területeket. Képünkön: egyiptomi lakosok tüntetése Rafah városában, amelyet a kivonulás két részre osztott, s ahol a középen lát­ható szögesdrótkerítés jelzi ezentúl az egyiptomi—izraeli határt. EZ ESEMÉNYEK CÍMSZAVUKBAN Hétfő: Thatcher asszony beszá­molója a londoni alsóház- bam a Déli Georgia-sziget visszalogLalásáról — Mu­barak a kairói parlament­ben a Sinai-félsziget kiürí­tése kapcsán a palesztin problémáról is beszélt. — Glemp érsek, a lengyel katolikus egyház prímása Rómába utazott­Kedd: Kádár Jáno* Bonnban Schmidt kancellárral tár­gyalt, majd találkozott az N S ZK h á r o m p ár tj ának vezetőivel Is — Kabulban megünnepelték az anti- feudáiis, nemzeti-demok­ratikus aígán forradalom negyedik évfordulóját. Szerda: Kádár János befejezte bonni látogatását, miután még egyszer tárgyalt Schmidt kancellárral és találkozott Carstens szö­vetségi elnökkel — Az ENSZ közgyűlésének a palesztin kérdéssel fog­lalkozó ülésszaka Izraelt elmarasztaló határozatot hozott. Csütörtök: Varsóban bejelentették az éjszakai kijárási tilalom közeli feloldását és mint­egy ezer internált szaba­don bocsátását — Ellent­mondó jelentések a Falk- land-válság megoldását célzó Reagan-terv argen­tin elfogadásáróL Péntek: Déltől teljes légi és ten­geri blokádot vont az an­gol flotta a Falkland-szi- getek köré — Mitterrand francia köztársasági elnök befejezte dániai látogatá­sát. London bejelentésére, hogy péntek déltől teljes blokád alá veszi a Falkland-szigeteket, a térségbe vezényelték az ar­gentin flotta fő erősségét, a „Május Z5,” repülőgép-anyaha- jót. 1 Meddig mélyülhet a Falkland-váJság? Az egész héten egymást érték a kardcsörtető nyilat­kozatok a Falkland-vitában-. Hétfőn az angol katonák vissza is foglalták a Déli Georgiát, ezt a szinte lakat­lan, s a Falkland- (Malvin) szigetektől távoleső sziget- csoportot. Az ott korábban partra szállt argentinokat foglyul ejtették. A hét kö­zepén aztán a londoni kor­mány jóelőre bejelentette, hogy péntek déltől a flotta egységei teljes blokádot von­nak a Falklajnd-szigetek kö­ré. A partoktól számított 200 mérföldes övezetben tartóz­kodó minden hajót vagy re­pülőgépet ellenségesnek te­kintenek, s e szerint lépnek fel ellene. A brit bejelentés várható következményét komplikálja, hogy a 200 SOMOGYI NÉPLAP mérföldes Falkland-övezet és Argentína szintén 200 mérföldes tengeri felségvize jelentős mértékben fedi egy­mást, a tengeri blokád te­hát automatikusan az ar­gentin part elleni támadás­nak is minősülhet. A Downing Street 10. alatt, a miniszterelnökség épületében a „háborús ka­binet” zárt , ülést tartott, ahonnan kiszivárgott, hogy a hét végén megindul az an­gol katonai akció a Faik- land-szigetek visszaszerzé­sére. A politikai megfigyelők jó része azon a véleményen volt, hogy ezzel London „végső” határidőt szabott Buenos Airesnek: a hét vé­géig el kell fogadnia az amerikai közvetítő tervet a diplomáciai rendezésre, ennek előfeltételéül pedig az argentin katonáknak meg kell kezdeniök a kivonulást a szigetekről. Az argentin szándékokról a hét folyamán egymás után erkeztek az ellentmondásos jelentések. Egyszer azt mondtak, Buenos Aires kész a tárgyalásra, sőt, a kivonu­lásra, ha ENSZ rendfenn­tartó erők vagy az Ameri­kai Államok Szervezetének katonái jelennek meg a szi­geteken. De a Malvin-szige- teken . . . Az elnevezés fon­tos, mert az argentin fenn­hatóságot jelenti. Az Ame­rikai Államok Szervezete — igaz, az USA tartózkodásá­val! — igy foglalt állást, elismerte az argentin szuve­renitást a Malvin-szigete- ken. Viszont nemsokára megjött az értesülés cáfola­ta: Argentína nem tárgyal, nem enged, nem vonul ki . .. "> Hol tart a len gyei konszolidáció? A Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának a héten tartott ülésén számos nagy horderejű intézkedést hoz­tak a szükségállapot egyes korlátozó rendelkezéseinek feloldásáról, másoknak az enyhítéséről. Május 2-től kezdve az egész ország te­rületén megszüntetik a ki­járási tilalmat és enyhítik a gyülekezési tilalom előírá­sait. Egyes határátkelőhe­lyeken megszűnik a korláto­zás. Május közeoétől na­gyobb lesz a külföldiek, igy az újságírók mozgási lehető­sége, s újból üzembe helye­zik az ország egész terüle­tén a belföldi atomata kap­csolású telefonhálózatot, amelyet 1981. december 13- ra virradó éjjel kikapcsol­tak. Nagy feltűnést keltett, hogy mintegy ezer internál­tat szabadon bocsátanak. A korábbi „falusi Szolidaritás” vezetője, Jan Kulaj is visz- szanyerte szabadságát. Nyomban közölte, hogy be akar kapcsolódni az egyesült parasztpárt munkájába, mert most már támogatja a kormánynak a válságból va­ló kijutást célzó programját. A lengyel katolikus egy­ház magatartása szempont­jából fontos lehet az a meg­beszélés. amit II. János Pál papával Rómában folytatott Józef Glemp érsek. Ennek nyomán nyilvánosságra ke­rült, hogy a pápa elhalaszt­ja augusztusra tervezett lengyelországi látogatá­sát, amelyet a czestochowai „Fekete Madonna” jubileu­ma alkalmából tervezett. A konszolidáció politikai, társadalmi, egyházi feltéte­lei mellett nem szabad le­becsülni a gazdasági ténye­zőket, A hét végen ismét üléseztek a Lengyelország­nak hitelező magánban­kok, s a tartozások átüte­mezésének részleteit vitatták meg. Az idén Lengyelor­szágnak összesen tizmilliárd dollárt kellene adósságainak törlesztése címen kifizetnie. Az összeg negyedrésze ka­matteher. Alkatrész- és nyersanyagbehozatal cél­jából a lengyel népgazdaság­nak viszont további hitelek­re lesz szüksége. P. J. Moszkva Ünnepi Minden készen áll a szov­jet fővárosban a májusi ünnepre. A felvonulás szín­helye, a Vörös tér és az oda vezető útvonalak már napok óta fellobogózva, fel­díszítve várják a sokezer vendéget, a sok százezer fel­vonulót. Az ünnepi menet helyi idő szerint pontosan délelőtt tíz órakor indul el. Szokás szerint ismét ott lesznek a felvonuláson az if­jú sportolók, az úttörők, a komszomolisták, a felvonu­lás élén azok a kerületek haladnak majd, amelyek a legjobb eredményeket érték el a termelő munkában. Délutántól megkezdődik a kétnapos népünnepély. Má­jus elsején este a hagyomá­nyos tűzijátékban gyönyör­ködhetnek majd a szovjet főváros lakói és vendégei. Befejeződött a laoszi pártkongresszus Tegnap délután megtartot­ta záróülését a Laoszi Népi Forradalmi Párt harmadik kongresszusa. Az újonnan megválasztott központi bi­zottság ismét Kaysone Phomvihane-t választotta meg főtitkárrá. A párt vezető testületéi­nek összetételét Sisomphone Lovansay, a pb tagja ismer­tette. A kongresszus, tekin­tetbe véve a következő öt év nagy társadalmi-gazdasá­gi feladatait, az eddig 27 tagú központi bizottságot 55 tagúra (49 tag, 6 póttag) bővítette. Az új kb első plenáris ülése megerősítette tisztségében az eddigi poli­tikai bizottság mind a hét tagját. , , A kongresszus a záróülé- sen egyhangúlag elfogadott határozatában jóváhagyta, a kb politikai beszámolóját és megbízta az új kb-t, hogy gondoskodjék a beszámoló­ban megjelölt bel- és kül­politikai, gazdasági, védelmi és biztonsági feladatok vég­rehajtásáról. A Laoszi Né­pi Forradalmi Párt nagy je­lentőségű harmadik kong­resszusa Kaysone Phomvi- hane rövid zárszavával ért véget. A bonni látogatás Kádár Janos es Helmut Schmidt e héten ötödízben találkozott egymással. Tár­gyalásukra olyan időszakban került sor, amikor az At­lanti-óceán túlsó partján ke­reskedelmi háborúra speku­lálnak és fegyverkezési ver­senyt erőszakolnak, szükség­telen feszültséget teremtve az államközi és az emberi kapcsolatokban egyaránt. A Kádár—Schmidt eszme­cserét éppen ezért nem csu­pán hazánkban és a Német Szövetségi Köztársaságban, de Európában és a kontinens határain túl is érdeklődéssel várták. Hiszen Leonyid Brezsnyev múlt évi novem­beri bonni látogatása és a rendkívüli állapot lengyelor­szági kihirdetése óta ez volt az első ilyen szintű érint­kezés, amely lehetőséget adott a véleménycserére a kelet—nyugati kapcsolatok­ról, jövőjükről, a tőkés vilá­got és a szocialista országo­kat egyaránt sújtó negatív gazdasági tendenciákról és néni utolsósorban az eltérő társadalmi, gazdasági be­rendezkedésű Magyarország és NSZK kapcsolatairól, s fejlesztésük lehetőségéről. Az MSZMP KB első tit­kárának a nyugatnémet kancellárral két alkalommal folytatott, több mint nyolc­órás megbeszélése — mind­két fél megítélése szerint — hasznos volt. Noha a tárgya­lás során kiderült — ezt « látogatást értékelő sajtókon­ferencián is megállapították —, hogy a nemzetközi hely­zetben keletkezett feszültség okairól, a problémák megol­dásának a módozatáról a vélemények eltérnek. Kádár János és Helmut Schmidt egyetértett abban, hogy a fő cél az enyhülesi politika folytatása és a béke bizto­sítása. Egyetértettek abban is, hogy a feszültség megoldá­sának kulcsa elsősorban a két nagyhatalom kezében van, de a kis országok — függetlenül attól, hogy me­lyik védelmi, vagy gazdasá­gi közösséghez tartoznak —, a maguk módján jelentős mértékben hozzájárulhatnak a megértés szellemének ki­alakításához, nem utolsó sorban a mostanihoz hason­ló találkozókkal és véle­ménycserékkel. Hangsú­lyozták: tisztában vannak azzal, hogy e találkozók és megbeszélések nem helyette­síthetik a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői közötti legmagasabb szintű találkozókat. Ezért üdvözöl­ték mindkét részről egy ilyen találkozó létrehozásá­ra irányuló készség meg­nyilvánulását. Egybehangzóan állapítot­ták meg, hogy korunk egyik legsúlyosabb problémája • fegyverkezési verseny, ame­lyet meg kell fékezni. Köl­csönösen az az óhaj, hogy a leszerelési intézkedéseknek egyenlő biztonságot kell ga- rantálniok valamennyi or­szág számára, s hogy ennek az egyenlő biztonságnak a fegyverzetek jelenleginél alacsonyabb szintjén kell létrejönnie. Ebből kiindulva támogatják a Genf ben folyó szovjet—amerikai fegyver­zetkorlátozási tárgyalást, I kifejezték reményüket, hogy az mindkét felet kielégítő megállapodáshoz vezet. Ma­gyar részről nem rejtették véka alá, hogy mi a szovjet javaslatok alapján tartjuk elképzelhetőnek a megálla­podást, úgy ahogy azt L.eo- nyid Brezsnyev taskenti be­szédében kifejtette. A szerdai sajtókonferen­cián Kádár János hangsú­lyozta, hogy megértésre és a különböző társadalmi rendszerű országokkal való együttműködésre irányuló készséget tapásztalt nemcsak a kancellárral, hanem más nyugatnémet pártok vezető politikusaival folytatott be­szélgetésein is. Ezt a tényt különösen fontosnak minősí­tette. A kancellárral, s az NSZK gazdasági és pénzügyi életé­nek tekintélyes képviselőivel létrejött találkozókon termé­szetesen szó esett a világ­gazdaság negatív, tendenciái­ból származó problémákról, azokról, amelyek az NSZK-t és Magyarországot egyaránt érintik. Szó volt a kétoldalú kapcsolatokról, amelyek fej­lődését a vacsorán elhang­zott pohárköszön tök elis­merték. Mindkét fél kifejez­te azonban azt a meggyőző­dését, hogy a kapcsolatok mind gazdasági és kulturális téren, mind pedig az élet más vonatkozásaiban tovább fejleszthetők. A két fél kési a fejlődés elősegítésére. A bonni látogatás, Kádár János és Helmut Schmidt megbeszélése jó példát szol­gáltatott a kelet—nyugati dialógus folytatásra. Hoz­zájárult a népeink közötti megértés és az államközi kapcsolatok fejlesztéséhez, és szélesebb nemzetközi összefüggésben it jótékony hatást gyakorolt a kelet— nyugati együttműködés szellemének erősítésére. K A. Kommunista politikus a maffia áldozata Megdöbbentő gyilkosság Palermóban Újabb politikai gyilkosság történt Olaszországban: a szicíliai Palermóban 'merény­letet követtek el Pio la Torre kommunista parlamenti kép­viselő, az OKP szicíliai tit­kára, a pánt vezetőségének tagja ellen. A képviselő és gépkocsijának vezetője a helyszínen meghalt. A nyomozás első megálla­pításai szerint több isme­retlen személy amerikai gyártmányú géppisztolyok­ból sortüzet zúdított a Fiat 131-es autóban ülő politikus­ra és a gépkocsivezetőre, majd elmenekült a hely­színről. A hír országszerte nagy megdöbbenést keltett. Giovanni Spadolini. minisz­terelnök nyomban magához kérette Carlo Alberto Dalia Chiesa tábornokot, Szicília j közelmúltban kinevezett prefektusát, akit a maffia elleni harc irányítására kül­denek a szigetre. A római rádió jelentése szerint több jel is arra utal, hogy a ket­tős gyilkosságot a maffia emberei követték el, felte­hetőleg azzal a céllal, hogy egy nappal Dalia Chiesa tá­bornok megbízatásának kez­dete előtt megfélemlítsék a hatóságokat. Pénteken rendkívüli ülést tartott az OKP vezetősége, es úgy döntött, hogy délután tüntetést szervez a terroriz­mus és a maffia elleni harc fokozásának követelése je­gyében. A l’Unitá, a párt lapja külön kiadást szentel Pio la Tőrre emlékének. Enrico Berlingúer, a párt főtitkára Palermóba utazott, és odaérkezett Virginio Rognoni belügyminiszter is. A miniszter rendkívül sú­lyosnak minősítette a gyil­kosságot. Az 55 éves Pio la Torre szeptember óta töltötte be újra mostani funkcióját. A párt azért küldte ismét Szi­cíliába, hogy mint a sziget kitűnő ismerője és nagy po­litikai tapasztalatokkal ren­delkező kommunista előse­gítse a párt szervező mun­káját a legutóbbi választása visszaesés után. Tio la Torre, aki paraszt­családból származott, már egész fiatalon elkötelezte magát a kommunista moz­galomnak. A világháború utáni első földfoglaló moz­galmak egyik irányítója volt, ezért börtönre is ítélték. 1962-ben választották meg először az OKP szicíliai tit­kárává és ebben a beosztás­ban 1967-ig dolgozott. Neve összekapcsolódott a déli el­maradottság felszámolásáért vívott küzdelemmel és a maf­fia elleni harccal. Legutóbb élharcosa volt annak a moz­galomnak, amely a comisoi NA TO-támaszpont engedé­lyezéséről hozott döntés visszavonását követelte. A Somogy megyei Kertészeti és Parképítő Vállalat FÖLVÉTELRE KERES: Felsőfokú végzettséggel, illetve számviteli gyakorlattal rendelkező segédíizemág-vezetöt dolgozót fölveszünk megfelelő közép- vagy felsőfokú gépész végzettséggel és gyakorlattal, siófoki telephellyel. Fizetés megegyezés szerint. szervezői munkakörbe Munkásszállás megoldható. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal Alkalmazunk VIRÁGÜZLETI ELLENŐRT a KSH—SZÜV kaposvári számítóközpontjában, siófoki munkahelyre, érettségivel, kereskedelmi gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. Fizetés: megegyezés szerint. (607091 (862499

Next

/
Thumbnails
Contents