Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-04 / 53. szám

SzáztízmilEiós létesítmény Szőlészeti-borászati ipari központ a Bogi ári Állami Gazdaságban „örIBönk, hogy idáig el­intettünk” — ezekkel a szavakkal nyitotta meg teg­nap a szól őoltvány-előállí tás és -tárolás gondjait orvosló 11# millió forintba került létesítmény üzembehelyezé- si eljárását Mészáros Győző, a Balatonboglári Állami Gazdaság igazgatója. Más­fél éve kezdték az építést — az Agrober budapesti irodájának tervei alapján —, s tegnapra már a próba­üzem hetein is túljutottak az új telep szakemberei. Országosan is figyelmet keltőek a bogiári gazdaság nagyarányú szőlészeti és bo­rászati fejlesztései. Ennek az egész nagyüzemet megújító, több éves beruházási prog­ramnak a része a most el­készült hűtő tároló és üveg- házrendszer. Az építő vál­lalatok képviselői, a szak­hatóságok munkatársai, a tervezők, az építkezés mű­szaki felügyeletét ellátó me­gyei Agrober szakemberei, valamint a gazdaság vezetői tegnap közösen járták végig a létesítményeket. A borkombinátot is ellá­tó. két megawatt kapacitású energiaközpontban az utolsó Simításokat, a csővezetékek festését végezték az építők. Itt találhatók a szomszédos ötszázvagonos „hűtőszek­rény” vezérlőberendezései is. Aa energiafelhasználással kapcsolatos szemléletmód gyors változására mutat, hogy a gépek között járva többen is föltették a kér­dést: hogyan volna mód az óriási hűtőrendszerből föl­szabaduló hő hasznosításá­ra? Két-három éve aligha tartotta volna ezt bárki fon­tosnak. Akkor a tervezők sem dolgozták ki ennek le­hetséges műszaki megoldá­sait. Meglehet, hogy hama­rosan érdemes lesz elvégez­ni ezt a kiegészítést. A beruházás legmutató- sabb része a 2200 négyzet- méteres, nyolc csarnokból álló hűtőtároló; ez elsősor­ban a szőlőoltványok minő­ségének megóvását szolgál­ja. A korábbi szűkös és az optimális plusz két foknál melegebb tárolóban a sza­porítóanyagok biológiai ere­jének egy része elfecsérlő- dött Az új, légkondicionált csarnokok tökéletesen biz­tonságossá teszik a tárolást Á gazdaság évi 2,5—3 millió oltványt értékesít. Ezt a mennyiséget egyelőre nem kívánják növelni. Mint ki­derült, így sem marad azonban a hűtőházban egyetlen négyzetméter sem kihasználatlanul: tavasztól őszig elsősorban gyümölcs­tárolásra használják majd az épületet. Eddig évente átlag 1500 tartályláda gyü­mölcsöt hordtak kényszerű­ségből — tetemes költséggel és veszteséggel — a kiskor­pád! h űtőtároloba. Mind­emellett borászati termékek­nek is jut hely itt, a táro­lókban.' Ugyancsak tökéletesen ki­használják majd a gázzal fűtött, szomszédos hollandi üvegházakat is. Az oltvá­nyok előhajtatási időszaka után — a solynfári Rozma­ring Tsz-szel kötött megál­lapodás alapján — dísznö­vény kerül az üveg alá. Az elismerő szavak mel­lett az üzembehelyezési el­járás résztvevői nem rejtet­ték véka alá az épületekkel és berendezésekkel kapcso­latos kifogásaikat sem. Nyoma sem volt itt az ünnepélyes átadások alkal­mával szokásos udvariasko­dásnak. Az üzembehelyezé­si eljárás komoly munka, s v ilamennyi résztvevőre nagy felelősséget ró. A gazdaság műszaki szakértő}« «■»•—mi­vel 110 millió formte« „vá­sárlásról” van szó — kifo­gásolta többek között a tető szigetelését és a hűtőberen­dezés néhány műszaki fo­gyatékosságát. A kivitelezők valamennyi hiányosságot el­ismerték, és vállalták: a hó­nap végéig minden hibát ki­javítanak. Csak ezután vet­te át hivatalosan is új léte­sítményét a gazdaság. A bogiári kombinát 19«2- bea szőlészeti és borászati ipari centrummá bővül. B. r. A vásárlók jogaI Minőségi kifogások intézése Valamennyien vásárlók vagyunk. Közvetlenül is érintenék hát bennünket azok a jogszabályok, ame­lyek a minőség kifogások inteeésére, a fogyasztók ér­dekvédelmére vonatkoznak. Az alábbiakban a leg fonto­sabb közérdekű tudnivalókat ismertetjük. Alapvető szabály, hogy a kereskedelem csak kifogás~ talon minőségű árut hozhat forgalomba. Ha azonban a vevő csökkent értékű cikkek árusítására kijelölt boltban vásárolt vagy előzetesen kö­zölték vele a minőségi hi­bát és ezért a terméket ol­csóbban kapta meg, emiatt később természetesen nem rekfeanálhat. Más a hely­zet, ha a megvásárolt áru­nak egyéb minőségi hibája van. Mit kell tudni a szatvrtbos­ságí jogról? A minőségi kifogások fe­lezéséért a hibás árut forga­lomba hozó üzlet vezetője, il­letve a magánkereskedő vagy a kisiparos felelős. Lé­nyeges tudnivaló — de ez eléggé közismert —, hogy reklamáció esetében meg SOMOG1 Mpdf ao„ kell őriznünk az áruról ka­pott blokkot, fizetési jegy­zéket. Ennek eldobása vagy elvesztése kétségtelenül ne­hezíti a minőségi kifogás el­intézését. De — és ezt vi­szont kevesen tudják — nem teszi lehetetlenné! Jogilag blokk nélkül is reklamálha­tunk, ha a vásárlás helyéi és idejét valamilyen noés módot — például tanúkkal — megnyíltaiban iguura tadjuk. A hibás ám kijavításit legkésőbb a bejelentéstől számított nyolc napon belül el kell végezni. Ha ez nem történik meg, a vásárló kí­vánsága szerint az áru árát le kell szállítani, a terme­ket ki kell cserélni vagy a vételárat taatl visszafizetni. Ha a vásáré a hibát kijavít­ja vagy mással kijavíttatja, jogosult a költségek megté­rítésére. Abban az esetben, ha a vevő árleszállítást, cserét vagy vételár-visszafizetést igényel, a minőségi kifogást a jogszabály szerint azonnal el JceB intézni. A vételár visszafizetésén a vásárió ter­mészetesen nem nyerészked­het. Egy konkrét esetben bí­rósági ügy lett abból, hogy a joggal kifogásolt minőségű áru visszavétele utóm. ment - nyi pé*W|jlír a vanátaek. A árát ugyanis időközben föl­emeltek. s a vásárló már a magasabb vételárat kérte volna vissza. A bírásáig ágy foglalt áüast: a boát vagy kicseréli a termékeket tó- bétilianra vagy csak a tény­legesen kifizetett vételárait köteles megtéríteni. A jogszabályok szerint «ftapehr, hogy a vevők minő­ségi kifogását — ha az ala­pos — ménéi gyorsabban or­vosolni ke#l. Előfordul per­use, hogy indokoltan húzódik el *r. mtóztoedés. A minőség­vizsgáló saerv legkésőbb tíz napon belül köteles nyilat­kozni; szakveieménye a vál­lalatira irányadó. A belkereskedelmi min is«- temek a vásárlók minőségi kifogásai tekézéséről szóló rendetete szerint kijavítás, árleszállítás vagy az áru vi«®» vétele és a vételár visszatérítése helyett a vál­lalat a hibás terméket ak­kor cserélheti ki, ha erre a kifogás bejelentésekor lehe­tőség van. Ha az áru kicse­rélése nem lehetséges, a vásárló kí vánságára — a vé- teiárkiűönböaet elszámolásá­val — a vállalat köteles más árut adni. Némileg speciális szabá­lyok vonatkoznak az élelmi- sag.vA.ns. háztartási vegyi ámtsR, town jjJákiat keatatsne­1983-tól könnyebb lesz telefnnéliii Készül az új postai beruházás programja Egy év múlva — pontosan 1983. március 30-ig — üzem­be helyezik a konténer tele­fonközpontot Kaposváron. Fél évvel később — a mű­szaki feltételek megteremté­se után — bekapcsolják a távhívó-forgalomba is. A városi tanács végrehajtó bi­zottságának tegnap délutáni ülésén arról adott tájékozta­tót Varga Sándor pécsi pos- taigaagató, hogy ez a 25 mil­lió forintos beruházás mit jelent a megyeszékhelyen a telei onszolgállatás javításé­ban. A tájékoztató és a vita résztvevői egy lépésnek mi­nősítették a beruházást a te­lefonálási lehetőségek i javí­tása érdekében. A kaposvári központ kapacitását 1967-ben bővítették, s tették' alkal­massá négyezer állomás ki­szolgálására. Ezt követően a Kalinyin városrészben egy négyszáz állomás kapacitású mellékközpontot helyeztek üzembe. Jelenleg több mint 3400 bekapcsolási kérelmet tartanak nyilván, a telefon­ra váróik száma azonban en­nél jóval több: sokan ugyan­is be sem adják a kérelmet. inert igényük kielégítésére — műszaki okokbol — runes reális lehetőség. A postások véleménye szerint azért sok a panasz a kaposvári telefonra, mert a központ túl van terhelve. Ennek a következménye, hogy késve érkezik a tár­csahang, mellékapcsol vagy egyszerűen visszaadja a han­got a gép, illetve éppen fog­lalt vonalra „fut rá”. A kon­ténerközpont üzembeállítása ezeket a panaszokat, orvosol­ja majd. Azt tervezik ugyan­is, hogy a nagy forgalmú közületeket kapcsolják rá erre az ezen- állomás kapa­citású központra. Így teher­mentesítik a főközpontot is. Az új berendezés üzembe­állítását követő mérések után dől majd el, hogy a legégetőbb igények, egy ré- seét kielégítheti-e a posta. Sró van arról is, hogy újabb mellékközpontot is üzembe helyeznek a város telefon­nal rosszul ellátott területe­in — ha megteremtik hozzá a műszaki feltételeket. A konténerközpont üzern- bethelyezése átmeneti megol­dást jelent. A végleges meg­oldást az egész technikai ki­cserélése, új 12 ezer kapaci­tású központ fölépítése je­lenti. Ennek a mintegy fél- mitliárd forintos beruházás­nak az idén készül el a be­ruházási . programja, s 1984- ben kezdődik az építés. A berendezések szerelése 1985 végén, 1986 elején kezdőd­het el. Üzenvbehelyezésének valószínű időpontja: 1987. A réginek tehát még öt évig szolgálni kell. Az ülésen egyetértettek a posta fejlesztési célkitűzései­vel, de hangsúlyozták, hogy a végrehajtó bizottság azt kéri a postától: tegyen meg mindent a határidők tartá­sa érdekében, és legyen partnere a tanácsnak az új lakótelepeken az alaphálózat kiépülésében. Szoba került a tanácsko­záson a hagyományos postai szolgáltatások minősége isi Bejelentették egyebek között azt is, hogy a meglevők mel­lé új postahivatalt létesíte­nek, három hírlapot árusító új pavilont helyeznek üzem­be és hét nyilvános telefon- állomást szerelnek föl. Dr. K. I. A mángorlók fejedelme népművészet virágkorának legegységesebben és talán legmívesebb díszített tárgyai, a mángorlók. Hét dunántúli múzeum — és magángyűjtők — anyagából állították össze e tárlatot. Észak-Európából került e tájra a mángorló, ismertek, illetve faragták már a tizen­hatodik században is. Kez­detben az Európa-szerte ál­talánosan elterjedt geometri­kus díszítés jellemezte fara­gását. Későbbi, tizenkilence­dik és huszadik századi ké­szítői kezdték alkalmaz»! azokat a technikákat, ame­lyek egyéb faragásokra is jellemzőek voltak. Ilyen töb­bek között a spanyolozás, a színes díszítés, majd a dom­ború faragás; a magyar népi faragómúvészet utolsó kor­szakának jellegzetes stitasa uralkodott el a mángorlókon Képek a vasalás történetébői Látványa« népművészeti és egyben „háztartás történeti ” kiállítás várja a látogatókat a kaposvári Helyőrségi Mű­velődési Otthonban: a mán­gorlók egykori készítőinek, faragóinak munkáit ismer­hetjük meg a vasalás kiala­kulásának évszázados útján. Zaalegerszeg, Nagykanizsa és Lenti után Kaposváron mutatkoznak bs a magyar nywtate. Ha mtoóségfieg hi­báson kerülnek forgalomba, eaeket a vásárló választása szerint azonnal ki kell cse­rélni vagy viasza kell venni — a teljes vételár megtérí­tésével. Lenyeges előírás az is, hogy a gazdálkodó szer­vezet boltja az üzletkörébe tartozó ételmiszenek, háztar­tási vegyi áruk, kozmetikai készítmények esetében nem kesákeü a vásárlás tényének fseeáési jegyzékkel vagy más módon történő igazolá­sát. Ezeknél a termékeknél a vásárlói kifogás elintézé­séről jegyzőkönyvet sem keli fölvenni. Ebből követ­kezik. viszont, hogy uaéa- mesmyi egyeb árucikk ese­teken kötelező a négy példá­nyos jegyzőkönyv. Ha a bolt és a vevő kö­zött vita támad, ezt az ese­tek többségében a minőség­ellenőrző intézet szakvéle­ménye dönti el. Előfordulhat azonban, hogy a vásártó ez­zel sem ért; egyet: ilyenkor bizonyos esetekben joga van arra, bogy bírósághoz forduljon. A miniszteri rendelet elő­írja, hogy a gazdálkodó szer­vezetek vezetői rendszeresen kötelesek ellenőrizni a vá­sárlói kifogások jntezésere vonatkozó jogszabályok be­tartását. A fogyasztok érde­keiit védő szabály az is, hogy a vásárlók kifogásainak in­tézését szabályozó rendelke­zéseket minden üzletben fel­tűnő helyen ki kell függesz­tem. ihn Deák András (FréytetynW DNIÖ Ipari Szövetkezet épületüveges munkák kivitelezésére szabad kapacitást ajánl fel. Érdeklődné; Balog Antal ép.-vezető, 13-73-as telefonon. Dombóvár, Köztársaság útja Iá. Telex: 13-319. (8602«) Kaposmérűl latiné* Mg. Termelőszövetkezet fölvesz: autó-, motorszerelőt, ácsot, kőművest, hálózati villanyszerelőt, gáz- és olajkazánfútőt és takarítónőt. Jelentkezni az újmajori telepünkön lehet. (264332) A kiáTIftá* ni. usiatrsnécrl Király Zsigának, minden idők mángorlókészftő „feje­delmének” legszebb awmkál. A mángorlókról képet nyújtó bemutató rendezőt arra is törekedtek, hogy a néző összevethesse aa egy­kori „vasalóm” alkalmazott díszítéseket a különfél« egyéb használati eszközök faragásával. Többem láttunk már ugyanis szépen megfor­mált és díszített sótartót, bo­rotvatartót, tükröst, dobozi és még sok emléket eleink életéből, mint mángorlót. Sajnos, ezeknek többsége ve­szendőbe is ment. Ez a kiállítás példa arca te, hogy eszünkbe juttassa; nincs holt tárgy, minden em­berkéz alkotta munka „be­szélni tud”. Csupán meg kell szólítani.« H, B. A KEMIKÄL Építési Műanyag! eldolgozó Gyára pályázatot hirdet műszaki osztályvezetii munkakir betöltésére Oklewles vegyészmérnöki, illetve üzemmérnöki képesítéssel és legalább ötéves gyakorlattal rendelkezők Jelentkezését várjuk. Műanyag-feldolgozásban és építési vegyianyag- gyáríásban jártasak előnyben. (Lakásmeg­oldás lehetséges.) A pályázatot önélet­rajzzal az alábbi címre kérjük megküldeni: KEMIKÁL Építési Műanyagfeldolgozó Gyár Barcs, Pf. 13 7572. dfaSSE

Next

/
Thumbnails
Contents