Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-25 / 71. szám
Zsúfoltság a lakótelepi iskolákban Sokan pátbeiratásra vérnek Belejezocütt az első oszló- jyosok beíratása a kaposvári általános iskolákban — legalábbis a papírforma szerint. Eddig I3üö ki »iskolást vettek fel, de az adatok alapján legalább 250 gyereket nem íratták be a szülök., várva az augusztusi pótbeíralósra. Garui László, a városi tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője egyéb gondokról is tájékoztatott: — A sziVTők rendszerint azért halogatják a bei tatást, mert reméli1:, hogy az utolsó pillanatban a gyerek a kívánt — vagyis nem a lakókörzet szerinti iskolába kerülhet. Többen költözés előtt állnak, ezért marad el a jelentkezés. A tanácsnak pedig gondoskodnia kell minden, gyerek elhelyezéséről. A népességnyilvántartó adatokból és az óvodáktól m«fjk<jaeli.tő pontossággal tudjuk, hány iskolaköteles gyermek van a városban. Ha a stxftló a beíratási kötelességet elmulasztja, a rendtartás értelmében szabálysértési eljárást lehet elletne icdáteni. —' Mi okozz* a legtöbb problémát? — Az 1982—85-as tsinévben Uaenhá rtaranal több csoport indul a városban, mint amennyi elhagyja az iskolákat. „Csúcs” a lakótelepeken van: a Kinizsi iskolába eddig - 166 gyermeket írattak be, így öt első osztályt kell indítani csoportonként 35 tanulóval. A Toldi iskolában négy első osztály indul, de hosszú távon ez sem jó. Némi javulás csupán akkor várható, ha elkészül a Madár utcai, majd 19&5-ben az új kisegítő iskola. — Addig is mi a megoldd*? —^ Mindem létező helyiséget, ahol a tanításhoz és a tanuláshoz szükséges alapvető feltételek. megvannak, tomteremként fogunk hasznosítani. Egy-egy osztály csupán néhány órát tartózkodik majd ott, de ezzel a délutáni tanítási akarjuk elkerülni. Elsősorban Kapots- íüreden, valamint a Kinizsi és a Bartók iskolában tervezünk. ilyen termeltet. September re négy új tanteremmel bővül a Zrínyi iskola, így a szülőkkel való előzetes . megbeszélés alapján 30—40 gyereket átcsoportosítunk a Berzsenyi körzetéből. A régebbi intézmények — mint például a Tóth Lajos iskola — körzetében kevés a gyerek, sokan elköltöznek a környékről. Jó lenne azonban, ha a gyerekek különösen a felső tagozatosok, továbbra is a régi iskolájukba járnának. Ez a megoldás helyhiány, no meg a gyermek tanulmányi előmenetele szempontjából is előnyös. — A napközikben -öt óráig tart a felügyelet, s a szülök sok helyen ugyancsak öt óráig dolgoznak... — Kötelességünk volt, bogy az ezzel ka peso lak*’ gondokat, valiwnennyi általános iskolában felmérjük- Ennek eredményeken«; azokban az intézményekben, ahol az ösfows napköz» gyermek köröl legalább ttzM hátrányosan érint az öt óráig tartó napközás foglalkozás, ott a nyrtvatartás« fél, illetve e&v órával meghoeszabbitot- tttk. — Virható-e « trílzsúfott- tófi csökkenése a következő években? — Legalább ennyi gyermek lesz jövőre te. d* ezt nehéz pontosan előre iéi- mémi. Az idén háromszázzal több gyereket vártunk az iskolába, mint tavaly, s haiszázzal több jelentkezett. Ennek oka elsősorban a beköltözés. A lakótelepeken a legkritikusabb a helyzet, de jelenleg minden gyereket fel tudunk venoa. Nagy segítség lenne, ha a szülők nem várnák meg a pótbeiratást, , mert így pontos képet kap- • nánk a létszámról, és jobban tudnánk tervezni. „Ezt megkereshetem a lexikonban is” Olvasom az eszmefuttatást egy* napilapunkban a „kó- zakönyvműveltség” fölösleges voltáról, a tények részdete* ismeretének hiábavalóságáról, a „nagyvonalú tájékozottság” szükségességéről, s közben borsó zik a hátam. Zúdulnak a pörölycsapások azokra a szeren- csetlen honpolgárokra, akik nem röstellték megtanulni és fejben tartani valamelyik szomszédos ország földrajzi adatait, a rigómezai csata időpontját vagy a nátrium atomsúlyát. Terjed tovább szellemi -okta tási közéletünk rákfenéje: a tényismeret létjogosultságának — legalább viszonylagos — tagadása é» a „tendenciaszerű reneszánsz műveltség” bűvölete. A harcmezön, amelynek legfontosabb része természetesen az oktatás, olykor nagyágyúkat, is felvonultatnak. Az „általános íájékp- zottság” ■ kizárólagosságát hirdető kereszteslovagok gyakorta hivatkoznak Szent- györgyire, Wignerre, Ortu- tayra és Szenté gothaira, hangsúlyozván: ők is itálta- koatak az agy fölösleges igénybevétele, a használhatatlan adatok biflázta lasa éllen. Csupán két dologról feledkeznek meg a „tenden- cws»erúség” bajnokai. Egyrészt arról, hogy tudományunk eme óriásai mindösz- sze a fölösleges információk nuCgolásA ellen hadakoztak, másrészt- pedig árról, hogy öle bizony könnyűszerrel protestálhattak a „lexikon- műveltség" ellen adatok szó-ezreivel vagy mdlioival fejükben. Dühöng tehát a vita a tényismeret szükségességéről. És azok a jámbor honfitársaink, akik. annak idején vették maguknak a fáradságot a* Amazonas hosszának vagy a vesztfáliai beke időpontjának memorizálására vagy «kár a mai poétikai koaéiot tényeinek megismerésére, kezdik kellemetlenül érezni magukét baráti körben, csevegő asztaltársaságban. Szinte szégyellik mór, hogy nemcsak „általában” vitiatllíaznak. Időközben pedig szaporodnak a pedagógusok panaszai az újságírók elemzései az általános és középiskolákban elharapódzott „minimal izmusról”, glosszák és rí por 7 tok sora jelenik meg, hogy a budapesti bölcsészkarra kitűnő érettségivel jelentkező fiatalok kétszáz évvel „mellédatálják” a majtényi fegyverletételt és Nyugat- Szlovákia térképén keresik Erdélyországot. A vizsgáztató tanár korholó megnyilvánulásaira pedig így válaszolnak: „Miért kellene tudnom? Ezt megkereshetem a lexikonban is". M i nd on gondolatmenet úgy ismerhető meg igazán, ha „ad absurdum” visszük. Képzeljük el hát a sürgős beavatkozásra kényszerülő orvost, aki előbb egy anatómiai kézikönyvént nyúl. Vagy a tanárt, aki diákjai kérdésére „tendenciaszerűen” válaszol; netán a politikai vitakör vezetőjét, aki előbb visszalapoz a korabeli újságokba, hogy megnézze az atomsórompó-egyezmény pontos dátumát... Hatalmas tudású, világhírű professzorom mondása jut eszembe egyre többször a műveltség szerkezetéről folytatott viták ürügyén. A tényismeretét száj látva bámuló é* annak létjogosultságában kételkedő diákjainak csupán * annyit válaszolt: „Mire akarjátok a gondol a t- meneteket építeni, ha _ kicsi- a tényanyag a fejetekben? A tényismeret elleni ' berzenkedés nem más, mint a tunyaság ideológiája." L. A. VENDÉGJÁTÉKOK Egy komótos eserelem letését. virágkorát és haló-' dósat, játszották cl a Kciiue» hazug című darabbal. Mat- sáros nem igyekezett külsőségekkel . Shaw-t idézni, iiv- kább sziporkázó szellemét, gyermekien naiv, ám karco# lényét állította elénk, és ez feltétlenül „jó húzás” volt, Totnay Klári sem törekedett arra, hogy angol ladyt fogalmazzon színpadra; Tol- navt adta, aki ilyen lett volna, ha ez a „viszony” vele kelt volna életre ... Ettől az előadás valamiféle bájt, hogy ne mondjam (kétszer) charme-ot kapott. A Pygmalion, a Warrenné mestersége, a Barbara őrnagy. Az ördög cimborája, a Candida, az Ember és felsőbbrendű ember világhírű szerzője, a matuzsálemi kort megért Shaw neglizsében. A művésznő ,aláírókban”. Persze, lelki értelemben. Két nagy gyerek, akik közül a no igényelné a férfit is, nemcsak szellemét. S ez egészséges embereknél rmodé* esetben konfliktushoz vezet. Esetünkben művészi meg- hasonláshoK; az író beleb»* szél a színésznő arankájába, mint szerző. A színésznő pedig — dafkeJ — íerjhe* megy másodszor te. Másba*. Shaw ugyanis feleségéhez, Charlotle-hoz hű. Mint vegetáriánus inkább a karakt-: bét választja, mint a né- zsát (Ez Shaw aforizmáj*® A régi harmóniát már nem találják, évek telnek el levélváltás nélkül. A „nagyasszony” korosodik, egyse nyúlfarknyibb szerepeket kap, Hollywood szint* diszkreditálja; életét exotsa Franciaországban tengeti kegyelemltenyéren. Ahogy így néhány szósral érzékeltettük a „cselekményt”, ezt a színpadi le- vélregényt, a sorokból nem derült ki, hogy az_ előadásnak vannak torokszorító pillanatai is: a mama halálának irónikusan emberi felidézése, a színésznő néhány cserélt — szinte csak jelzésértékű — ruhadarabja* nak „szereplése” az öreg»* dés ábrázolásában stb. A darab, a két színész és a közönség találkozott egy* mással. • « . Az ír szellem megtestesítője, embernek i és írónak egyaránt különc tjGeorge Bemard Shaw félénkké és elesetté vált, ha nőtársaság- - ba került Emiatt későn házasodott, és szerelmi viszonya a kor egyik nagy színésznőiéhez éteri maradt, noha négy évtizeden át tartott Ezt a románcot dolgozta föl sok száz levelük alapján Jerome Kilty kétszemélyes játékká, mely megszületése óta hol itt, hol ott bukkan íel a kamaraszínházak repertoárján. Nálunk először a Katona József Színházban Major Tamás — ez a szákár „magyar ír” — alakította Shaw-t, partnernője Lukács Margit volt. Tavaly nyáron Husztí Péter, a Madách Színház fiatal Kossuth-dija»« vállalkozott a megrendezésére, nem is akármilyen körülmények között: a produkció színhelye jelenkorunk első magánerőből finanszírozott „miniatűr színháza”, a szentendrei Nosztalgia Kávéház volt... S noha az üzletasz- szony belebukott a vállalkozásba, a játék átkerült a szezonra budapesti játszási helyekre. Most a Killián György Ifjúsági és Üttörő Művelődési Központban, Kar posváron is láthattuk. Két tüneményes művész, Tolnirg Klári és Mensáros László előadásában. A My Fair Lady melódiái oem véletlenül szóltak, amikor elfoglaltuk a helyünket A darab központjában az eredeti mű, a Pygmalion állt, ezt Mrs. Campbeiinek írta Shaw, „Játék a játékban” még részleteket is adnak elő belőle az est folyamán. Kapcsolatuk színházi ismeretségből alakult furcsa, kedvesen gyerekes szerelemmé. Afféle vegetáriánüs szerelem volt ez, a Ms nem játszott benne szerepet.,. A szín már «főre „kifecsegte” a titkot: egyik sarok hímnemű bútorokkal, tárgyakkal, a másik nőnemű, kedvesebb és meghittebb környezetet biztosító, színes elemekkel' berendezve. (Makai Péter munkája.) Aztán Mensáros és Tolnay felnyitotta a levelesdobozt, mely a véletlennek köszönhetően maradt az utókorra, és megszólalt a Big Ben kedves szignálja: jutalomjáték kezdetét jelezte. Mert valódi jutalomjátéka ez a darab kéí érett, egy-egy szemvillanással, alig észrevehető gesztussal „magát helyzetbe hozni képes” művésznek,, akik hosszú éveken át egymás partnerei voltak, ilyen kétszereplős kamaraj átékban is. (Lásd: Arbuzov Kései találkozás című drámája!) Shaw-show Az író ír — és szeret A patikus — Székelyfonó A Népszínház operatársulata Kaposváron Gyakori panasza srr. ének- tanároknak éis a gyermekeik zenei , neveléséért felelősséget vállaló szülőknek, hogy az ifjabb nemzedékek nem kedvelik az operát, nehezen sajátítják el szabályait, és idegenkednek érzelemvilágától. Mert az opera nem csupán muzsika, hanem színház is. Dráma, mely — legalább az ismerkedés kezdeti fokán — savától-borsától íosztatik meg a gyermekek szempontjából, ha' nem jelenítik meg. Operaszínház élvezetére azonban, ismert okok miatt, mindössze Budapest és három nagyvárosunk ifjúságának van módja. Nem lehel hál eléggé értékelni a Népszínház kicsiny zenés társulatának azt a törekvését, hogy a „sivatagos” területekre megjelenített formában juttassa el az operairodalom leginkább közérthető, egyszersmind „kamarafeldolgozásra” is alkalmas remekműveit, étvágyat gerjesszen a fiatalságban e szép és bonyolult műfaj további fogyasztására. S az eredmény — amint arról hétfőn délután a kaposvári Latinca Sándor Művelődési Központiján meggyőződhettünk; — nem lehet kétséges, ha jó a darabválasztás. Haydn egyfelvonásosával, A patikus-sal például oárüi biztosra mehet gyermekko- zönség előtt: az alapjául szolgáló ötletes cselvígjáték- szituáció — Carlo Goldoni munkája — már a kezdetkor alaposan. működésbe hozza rekeszizmainkat, s a kacaj csak fokozódhat a „szerelmi négyszög” alakváltozásainak láttán. Ehhez jön a fiatal Haydn szf porit ázó an ötletes muzsikája, s *z a didaktikai lehetőség, hogy a darabbal a felvilágosodás szelleméből is , ízelítőt adjunk a tanulóifjúságnak. E feltételek figyelembe vételével az sem nagy baj, ha az énekesek nem hangtünemények, „csak” olyan, a szakmát kitűnően ismerő és nagy kedvvel játszó művészek mint a szerelmes menyecske szerepét kellemesen éneklő-alakító Kálny Zsuzsa, az élete delelöjén már jócskán túljutott, dé még ifjú asszonyra vágyakozó és a végén istenigazából „bepa- lizott” patikust életre keltő Iván József, vagy a szép Grisetla kezére és ágyára pályázó két ifjút megszemélyesítő Hegedűs József és Németh József. Kertész László sok-sok mozgásra, mókázásra építő rendezése és László Endre stfhisos zenei irányítása ugyancsak jogosan vívhatta ki a több száz kisgyermek tetszését. Ha a zenei tökéletesség é* Tizedik a lka toraimat hívja it találkozóra az kién az ország fiatal dalosait. A rendezvény területi bemutatói Budapest«», Miskolcon, Békéscsabán és Kaposvárom lesznek. Megyeiszékhelyünkön május közepén az ifjúsági házban lépnek pódiumra az ifjú dalosok, akik magyar és külföldi népdalfeldolgozásokkal, mozgalmi és közéleti dalokkal, megzenésített versekkel, önálló vokális és mstrumerttáiis szerzeményekkel, folk és cournta hangulati megjelenltó* alapkövetelményei közül • másodikat tekintjük döntően fontosnak, úgy a Saé* kelyíonó bemutatása is el« érte célját. Kodály muzsikájának balladás komorságból kellemes játszadozásba — és vissza — kanyarodó hangulatait, fény-ámyék- jáíékait jobbéra az itt in László Endre által vezényelt kicsiny zenekar érezte igazán. Egy-két énekes szólista produkciójának nyomón azonban bizony fáradhatatlanul húzogathattuk volna a téves belépéseket, alá- és Eb— léintonálásokat jelző strigulákat, ami azért is kínos volt, mert az ifjúság nyilván jól ismeri az e műben feldolgozott népdalok többségét. Kertész László mértéktartóan népies, ízléses rendezése azonban még ezeket a. balfogásokat is feledtetni tudta. Erősen viszonylagos minőséget, de teljes sikert hozott hát a Népszínház operatársulatának kél kaposvári előadása. Csak a Székely fonó-produkción részt vett kamaszok egy részének viselkedése jelentett teljes kudarcot jg. ry dalokkal nevezivetwefc. A legszínvonalasabban we- nepő szólisták és együttesek eljutnak, a székesfehérvári országos talatk<yzóra. melynek programjai között szakmai beszélgetések és vitafórumok is lesznek, az értékes produkciókból pedig gálaműsort álittanafc, ossza SOMOGYI NÉPLAP Találkozó a fiatal dalosoknak