Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-19 / 66. szám

Tisztelt Szerkesztőség! ti agy István — Balatonkilíti, Petőfi út SS. szám, alatti tokos — 1982. február 12-én megjelent észrevételére az alábbi tájékoztatást adjuk. , A 300 köbméteres magaslati tározó a kiliti városrész vízellátásának javítását szolgálja, ugyanis a siófoki háló­zati nyomás e térségben nem elegendő. A tárolóhoz kap­csolódik á Siófok határában létesült nyomásfokozó, amely a vizet a tározóba juttatja. Mindkét berendezés a hatva­nas évek elején létesült társulati beruházásban. Korábban gondok voltak az üzemeltetéssel, vállalatunk négy éve sa­ját erőből automatizálta a nyomásfokozót. Sikerült elérni, hogy a korábbi vízhiányos időszakok megszűntek, eseten­ként a tározó túliöltésé okozott próblémát az elektromos berendezés hibája miatt. Ilyenkor — és ez történt feb­ruár 1-én is — a dü^öúton a lefolyó víz a földet, elhordja, kisebb-nagyobb gödrök keletkeznek. Vállalatunk az utat minden esetben feltöltötte kőzúzalékkal, ezt a munkát ez­után is elvégezzük. A hiba elhárítása érdekében a nyo­másfokozót gyakrabban ellenőrizzük. Rövidesen megkezdődik az új víztározó építése, s a hulladékvíz elvezetése többé nem jelent gondot a Petőfi utca lakóinak. Ugyanis közvetlen a Sióba vezetjük el e vizet. Nem veszélyeztetjük a mezőgazdasági kultúrát, il­letve a szőlőhegyi dűlőutat. Az új víztározó 1983-ban kezd üzemelni. A végleges megoldásig fogyasztóink szíves tü­relmét kérjük, addig is mindent megteszünk a zavarta­lan üzemeltetés prdekeben. Tisztelettel: Faludy László üzemigazg-ató. Dunántúli Regionális' Vizaníi ét Vízgazdálkodási Vállalat, * Sióink Tisztelt Szerkesztöseg! 1975-ben OTP-házhelyet vásároltam a Gárdonyi utca végén. A telket közmüvesítettként adták. Reméltük, hogy ha az utcát beépítik, kapunk kövesutat. 1981-ben végre Jelcsillant a remény, de az utca végét mégsem csinálták meg. Mivel a terület lejtős, a viz, idefolyik és megáll. Ha bármilyen szolgáltatást kérünk, az az első kérdés: van-e kövesút? Tulajdonképpen van. de sajnos, az utca végén nincs. Nem tudom, mi az oka annak, hogy nem. fejezték be az utca kövezését. Tisztelettel: Szabó Lajos Kaposvár. Gárdonyi ,u. 66. Kardiológiai vizsgálat a munkahelyen XXXVItl. évfolyam, 66. sióm 1982. március 19., péntek Marina megy, Barbara jön Édesszájúak kedvencei Űjabb munkahelyeken szervezi meg a nehéz fizikai munkát végzők kardiológiai vizsgálatait s megelőző, gyógykezelését a Balatonfü­redi Állami Szivkórház. Az intézmény tizennyolc válla­lattal és termelőszövetkezet­tel tart rendszeres kapcsola­tot, orvosai több ezer mun­kás egészségére felügyelnek. A tapasztalatok szerint a szívizom hiányos vérellátá­Viddm percek is. vannak egy-egy értekezleten, ta­nácskozáson. Mindig be­csúszik valamilyen nyelvbot­lás, rosszul mutatják be az elnökségben ülő vendeget, e&yszer elkeresztelik, más­kor a beosztásából fokozzák le. Egy túlbuzgó ember pél­dául így mutatkozott be az Jtgyik megbeszélésen. — Elvtársak, most én va­gyok a sörös elnök! Az értekezletek vidámsá­gának színképe a kuncogás­tól a hahotáig terjed. Át­nyújtok néhány ilyen vidám epizódot. Az- egyik testület ülésén már a második órája tartott a vita arról, hogy milyen in­tézkedésekre van szükség a legutóbbi tanácskozáson el- hanfjzott javaslatok nyomán. sával járó betegségek igen gyakoriak, /óként 'az egész­ségtelen táplálkozás és a do­hányzás következményeként, s amiatt, hogy nem figyel­tek föl i időben a megelőző tünetekre. Diétázással, fe­gyelmezettebb életmóddal és gyógyszeres kezeléssel a betegség — az infarktus ki­alakulása — az esetek jó ré­szében megelőzhető. Itt-ott már a fáradtság jelei mutatkoztak, többen virágo­kat rajzoltak a mappájuk lapjaira, kicifrázták a már leírt mondatok nagybetűit. S ebben a dermedt légkörben valaki elhatározta, hogy ki­csit hangulatosabban indítja a felszólalását. — Most is fülemben csen­genek Kiss elvtárs bíráló szaval... A terem sarkából elindult a kuncogás, x mire az el­nökség asztalához ért, már. hangos kacagássá dagadt. Felröppent egy csípős meg­jegyzés: — Neked aztán jó füled van. Ez a hozzászólás idő­hiány miatt mar nem hang­zott el... Kiss elvtárs íras- ban adta be! Ínycsiklandó kókuszillat fogadja a belépőt a puszta- szemesi Uj Kalász Termelő- szövetkezet édesipari üze­mében. Az , itt dolgozó negy­ven asszony azonban már nem is érzi, hiszen öt éve készítik — két műszakban —' az ízletes .csemegét. Nem sokáig lesznek itt: hamaro­san birtokukba veszik az új üzemrészt, s akkor sok­kal jobb körülmények kö­zött dolgozhatnak. Ide a foglalkoztatótól, a budapesti Édesipari Vállalat Zamat Keksz- és OstyagyárátóL kaptak gépeket. Honnan a kókuszillat? Mint megtudtuk, a Mari­na nevű kekszet készítik most. Csupán e hónapbftn hatvan tonnát csomagolnak belőle. Eddig száz .tonnát szállítottak a fővárosba. S hamarosan megkezdik • a zsurkeksz gyártását; e ro- pogtatnivalóból az idén öt­száz tonnával számol a terv. Májusban a Marina he­lyét egy ugyancsak női név­vel jelzett édesipari termék veszi át: a Barbara. Kóku­szos tészta lesz az alapja en­nek a keksznek is, és nu- gátkremmel töltik, Hártftn- százötven tonnányit készíte­Tüzeléstechnikai szövetkezet aiakult Pírocomp a neve annak a tüzelés- es számítástechni­kai ipari szolgáltató sz0vet7 kezeinek,, amely Boglárlellén alakult a hét elején, 23 vál­lalkozó szellemű — a körzet igényeit jól ismerő — szak­ember részvételével. Nemrég született döntés arról, hogy a két nagyközség, Fonyód és Boglárlelle vezetékes gázt kap, kérdéses volt azonban az építés és a szerviz. Ezt vállalták az új kisszövetke­zet dolgozói, s az egyes tü­zeléstechnikai szerelések­be» szükséges — nehezen beszerezhető készülékek — gyártását. Egyedülálló hazánkban a tüzeléstechnikának és a szá­mítástechnikának a gyakor­latban való összevonása. A kis szövetkezet vezetői azonban mar a szervezés idején kidolgozták Boglárlelr le energiaésszerűsítési programját; most hasonlóról tárgyalnak Fonyóddal kap­csolatban is. Egy másik értekezleten a következő esett meg. Szót kert a határozott vélemé­nyéről jól ismert orvos. Hosszan sorolta a kifogása­it, majd ezzel az epés meg­jegyzéssel fejezte be a fel­szólalást: — Kérem szépen, a ne­kem kiküldött jelentésből hiányzik a 4. oldal. A meghívott előadó gyor­san rávágta, kesernyés mo­sollyal a szája szögletében: — Szerencséje... Ott so­roltam fel a hibákat. A testület egyik tagja ezt sem hagyta szó nélkül: — Ez inkább a maga sze­rencséje ... Mi lett volna, ha a doktor ur még azt is kivesézi. U G. nek belőle... A mellék­üzemág terve erre az évre 3.3 millió forint értékű ter­melési értéket ír elő. A meg­valósításban sokat. segít majd az az üzem. amit több mint egymillió forint ráfor­dítással alakított ki a téesz. Ez az üzemág nemcsak a téli foglalkoztatást oldja Talán az alacsony lélek- számnak tulajdonítható, hogy Kisbárapátiban és társközségeiben — ‘Bonnyán, Fiadon — viszonylag kevés a nyugdíjas: összesen há- rortiszáznegyvenhárom idős­korú él a három településen együttvéve. Szociális támo­gatásra azonban egyre töb­ben szorulnak, hiszen a se­gítségre való igényjogosult­ságnak nem a kor az egyet­len feltétele. Míg tavaly anyagi támogatásra a tanács kétszázhároijnezer forintot fordított, áz idei . tervben már kéts?ázhuszonnyolcezer forint szerepel. Rendszeres segélyt a három községben jelenleg kilencen kapnak, termelőszövetkezeti öreg­ségi és munkaképtelenségi A Szörnyek emberszabá­súak. Agykoponyájuk térfogata eléri — esetenként túlszár­nyalja — az átlagember agykoponyájának űrmére­tét. Végtagjaik, gerincoszlo­puk, arc- és agykoponyájuk megegyezik a homo sapien­sével. Biológiai módszerek­kel nem különböztethetők meg az embertől. A Szörnyek közöttünk él­nek. Nevük, állampolgárságuk, személyi számuk, bejelentett lakásuk, néha munkahelyük is van. Joguk van a mun­kához, a pihenéshez, a sza­bad vallásgyakorlathoz, az ingyenes orvosi ellátáshoz, a jogi védelemhez. Bérletet válthatnak színházba, mozi­ba, meccsre, előfizethetnek újságra, rádióra, televízióra. A Szörnyek közöttünk él­nek. Egy vonaton, buszon, vil­lamoson utazunk velük, kö­zös csapatért izgulunk, együtt szidjuk a tegnapi tv- músort ea a tegnapelötti meg": egész évben működik, s így állandó munkalehető­séget teremt az asszonyok­nak — a lakóhelyükön. A jó tapasztalatok birtokában indította el a téesz az új melléküzemágát Bálványo­son. Ott. a most üzembe helyezett varrodában ötven asszonyt foglalkoztatnak. járadékot kiegészítő segélyt pedig harminckilencen — nekik havonta százharminc- kéV forintot . -juttatnak sze­mélyenként. Az idős, beteg emberek házi gondozását tisztelet- díjas beíegápoló látja el mindhárom településen. Kéthetenként- felkeresi a rá­szorulókat: bevásárol nekik, mos, főz, takarít rájuk, mi­kor mire van. szükségük./ Évente i két alkalommal rendkívüli segélyben része­síti a tanács a gyermeküket egyedül nevelő szülőket és a nagycsaládosokat: tavaly hu- szonketten kaptak kétezer­kétezer forintot, az idén ugyanerre a célra kilenc­venezer forintot terveztek. kenyeret. Egy sorban állunk blokkért, hogy megkapjuk kedvenc ételünket, italunkat, cigarettánkat, ami nekik is a kedvenc ételük, italuk, ci­garettájuk. A Szörnyek közöttünk él­nek. Emberként tartjuk nyilván őket, második — nem em­beri — énjük csak utólag ke­rül nyilvántartásba. Az el­késett nyilvántartás iapjai, mind egy.egy tragédia, amit nem tehetnek derűsebbé a kedvezőbbé váldf statisztikai adatok. A Szörnyekből egy is túj sok, mert nem lehet tudni, hogy a bosszú, az el- tévelyedett nemi vágy, az anyagi haszonszerzés mikor, hol indítja útjára újabb — eddig emberként ismert — példányukat. „Gyermekgyilkost keres a rendőrség...” — Vajon mi­kor felejtetik el velünk e vérfagyasztóan szomorú fel­hívást, mikor mondhatjuk ki nyugodtan: nem élnek közöttünk Szörnyek!? E. Z. Felújítják és bővítik a balatonföldvári Kukorica csárdát. A munkát úgy végzik el. hogy a csárda népies alaphanguiata megmaradjon. A fedett kertheiyiséghez csak fát és nádat használnak fel Kacag az értekezlet Segítség a rászorulóknak SZÖRNYEK Ejha A lakásban megszólal a telefon, de a kutya kivé­telével senki sincs otthon. Az eb odaballag, felveszi a kagylót és- beleszól; — Vau. — Ki beszél? — Vau. — Nem <tudna érthetőb­ben beszélni? — Betűzöm: vé mint Vilmos, a mint Albert, a mint Uibul — vau! Fordulat A fiatalember elmegy a gazdag gyároshoz, akinek a lányát feleségül akarja venni. A gyáros így szól: — Fiatalember, érdek­lődtem a múltjáról, és meg kell mondanom __ A fiatalember félbesza­kítja : — Én is érdeklődtem az ön múltjáról, és meg kell mondanom__ — Jól van — felel a gyáros —, beszéljünk va­lami másról! A férfiak fölénye Novotna asszony így szól. a férjéhez.; — Ma* sze rbefoszlattam a férfiak fölényéről szóló mítoszt. Magam cseréltem ki a csapteleptömitést a fürdőszobában, és eközben nem ittam meg hat üveg sört, senkit sem goromibí- tottam. le, és nem szalad- ta-rh vei , háromszor alkat­részért a szaküzletbel Sziporkák Az örökmozgó helyett az örökféket találta fői. ... Mostanság a gyógyszer- tárakban már akkora a választék, hogy az ember eltűnődik, milyen beteg­ségre tegyen szert... • * * A szürkeség kénytelen egyre tarkábbnak álcázni magát. » • • A modem mesék az ob­jektív nehézségekről szól­nak. • • • Olyan szenilis volt, hogy a jóstiő a múltjáról regélt neki. * * * Aki nem gondolkozik, az is használja a fejét: bó- logatásra. * • « Vannak olyan emberek, akik szemmel láthatólag vakon hisznek sok min­denben. * * • A főnökömnek mér régóta van autója, de még' mindig a beosztottjaim, lo­vagol. Az MSZMP Sorfioev roeevef Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JAVOBI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőséi;: Kaposvár, Latiné» Sándor a. 2. Postacím: Kaposvár PL: 31. 74őt. Telefon: 11-510. 11-511. 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor a. 2. Postacím: Kaposvár, Pf.í 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János. Tejeszti a Magvar Posta. Előfizethető a híriapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra ;i4 Ft. negyedévre 102 Ft. fél évre 240 Ft. egy evre 400 Ft Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üze­mében. Kaposvár, Május 1. u. IÉL Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem örzürvfc meC es nem adunk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents