Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-09 / 33. szám

Virágok a hé alatt Ha egyszer valaki össze- gyűjtene ezeket a története­ket égi- kötetbe, egész biztos, hogy a barátság legszebb megnyilvánulásainak króni­káját adná közre. Szinte min­den városunkban, települé­sünkön volt már ahhoz ha­sonló meghaló találkozás, mint néhány hete Nemes- vidon. J, Tavaly Kijevből érkezett egy asszony Somogyba, mert a Vörös Kereszt útján meg­tudta, hol van a férje sírja, most pedig Ogyesszából kelt útra egy házaspár. Grigorij Vasziljevics Va, sziljev egy ogyesszai áruház vezetője, a felesége ukrán nyelv- és iro-. dalomszakos tanárnő. A csa­lád — különösen a győzelem napján, november 7-én — mindig megemlékezik arról, hogy az édesapa. Vaszilij Fjodorovics Vasziljev Ma­gyarországon esett el. Ahogy teltek-múltak az évek, s egy­re több olyan családról hal­lottak, amely megtalálta a hősi halált halt apa, testvér, férj sírját, ők is elhatároz­ták: megkeresik, hol nyugszik Vaszilij Fjodorovics. Előke­rült az értesítés amit negy­venötben küldtek az édes­anyjának, rajta a számukra tej lesen idegen, furcsa név: Antalmajor. Kapóra jött, hogy az egyik kedves ogyesszai ismerős Budapesten járt mentőtiszti tanfolyamra, s belehabaro- .dott egy kislányba és főváro­sunkba nősült. Jöttek-men- tek a levelek, aztán a meg­hívás is. Így került a Vaszil­jev házaspár Budapestre, 2. Nem először .folytatódik úgy a történet, hogy a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság azonnal segít a hozzátar­tozójukat kereső szovjet ál­lampolgároknak. Most is így volt. Egy telefon Kaposvár­ra. a pártbizottságra, onnan Marcaliba, s már zöld . utat kaptak az ogyesszai vendé­gek: csak jöjjenek, a zalako- mári állomáson majd várják őket. Mint ilyenkor nem egyszer előfordul, a hír „pontatlanul” ért a végállomásra. A városi —járási pártbizottság munka­társa idős embereket figyelt, s közben két középkorút pil­lantott meg olyan kucsmában, amilyet a Szovjetunióban* hordanak. Kiderült, hogy ők a várt vendégek. Csak annyi volt a tévedés, hogy nem a fiú sírjához érkeztek a szü­lők, hanem az édesapa sírjá­hoz a fiú a feleségével. Már­is tessékelték be őket a vései tsz "Uaz kocsijába, s irány Nemesvid, ahol már várták az ogyesszaiakat. A találkozás minden stáció­ja megható volt. Megmutat­ták a Vasziljev házaspárnak a krónikát, amely rögzíti, hogy a német bombázás miatt „két szovjet katona meghalt, nagyon fiatalok vol­tak.” Ez 1945. április 1-én, négy nappal Magyarország felszabadulása előtt történt. — Kétéves voltam, amikor édesapámat behívták. így ne­kem szinte emlékem sincs ... Édesanyám nyugdíjas, ő so­kat mesélt róla. Amikor ki­derült, hogy megvan az a negyvenötös értesítés, akkor határoztuk el ezt az utat fe­leségemmel — mondta K. V. Vasziljev. 3. Kísérők, sofőr, mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte a fiút és feleségét, amikor oda­értek az Antalmajorhan levő terméskő síremlékhez. Har­minchét év telt el, hogy Gri- gorij Vasziljevics, aki azt utóbbi időben egyre többet gondolt erre a távoli helyre, végre ott állhatott édesapja sírjánál. Az egyik kísérő-oda­lépett, s kézzel lekotorta a havat az emlékmű aljáról. Elszáradt virágcsokrok buk­kantak elő a hó alól. — A november hetediki ko­szorúzáskor tették ide az út­törők — mondtáK az ogyesz- szai házaspárnak. Aki ott volt, sohasem felej­ti el azokat a pillanatokat. A fiú és felesége addig „tar­totta magát”, a kegyelet e szép jelére azonban sírva fa­kadt. Később azt mondta az ogyesszai vendég. Ha haza­megy. akkor csak apránként mondja el a látottakat, hal­lottakat az édesanyjának, hi­szen egyszerre nem bírná el­viselni. Egész biztos, hogy a ne- mesvidi úttörőcsapat, iskola és Vasziljevék között örök barátság szövődött. A gyer­mektelen ogyesszai házas­pár vállalta, hogy egy-egy jó oroszos nyolcadikost vendé­gül lát, a. nyelvet is tanítja neki. A helybeliek pedig azt ígérték, április 4-re ott lesz édesapja neve is a síremlé­ken, s őket is meghívják majd ezután is. Hajós Géza Németh János kerámiái, Hajlik a meggyfa Vasárnap a kiallítóteremben és a hangversenypódiumon Nemzetiségi kultúra a délszláv községekben Annak idején Lakócsáo a népművelői feladatot hely­beli pedagógusok látták el. Népi együtteseket vezettek, művészeti csoportok mun­Bit irányították. Novem­ber óta főállású népművelő látja el azt a feladatot, Szilotnes József személyé­ben. Vele, valamint Bödö lstvánnéval és Popovics Emillel, két sokat tapasztalt nevelővel és népművelővel beszélgettünk Lakócsa és a környező települések kultu­rális életéről. — Lakócsa, akárcsak a többi környező község nem­zetiségi település — mondja Bödő Istvánné. — Nemcsak az iskola, a tanács, de sok család is rendszeres olvasó­ja a Narodne Novine című lapnak, melyben a mi írá­saink is megjelennek, de közük az itteni gyerekek munkáit is. Iskolánk három­nyelvű, az ünnepségek két nyelven folynak. Hagyomá­nyos kishatármenti kapcso­latunk van Verőcével, rend­szeresen ellátogat ide a zágrábi Űj Élet Színház tár­sulata. Gyakoriak a kölcsö­nös látogatások, üdülteté­sek. Hagyománnyá \ vált a nevelők háromhetes tovább­képzése Jugoszláviában, \nint ahogy onnan is jön­nek hozzánk továbbképzés­re. Tanulóink minden év­ben részt vesznek a Mohács melletti Bár községben szer­vezett olvasótáborban. Gyak­ran találkoznak a gyerekek jugoszláviai írókkal, olvas­sák is műveiket. E .hónap 12-én magyar és horvát nyelvű szavalóversenyt ren­dezünk az iskolában. — Ha nemzetiségi kultú­ráról beszélünk, sajnos nincs előrelépés — folytatja Po- povics Emil. — Anyanyelvi téren igen, de a népdalok, néptáncok ismerete, bemu­tatója jelenleg stagnál. A tótújfalui tamburazenekart is hullámvölgyből kellett visszahozni, most alakul új­já a Drávaegyüttes. Érdekes módon ennek az új.iáterem-- tésnek a fiatalok a fő mo­torjai. Itt persze minden mulatság horvát dalok ének­lésével. majd a kólóval feje­ződik be. Szinte minden házban van szövőszék, dol­goznak is rajta az asszo­nyok ez még megmaradt a nemzetiségi hagyományok­ból. — A kulturális élet első­sorban a szomszéd községek­re — Potonyra, Tótújfalura korlátozódik — mondja Szi- lovics József. — A népmű­velő fő feladata most a Dráva együttes ..feltámasztá­sa”, és sokféle program szer­vezése. Minden községben működik ifjúsági klub, Po- tonyban horvát klub is, ami a kulturális élet szem­pontjából nagyon jó dolog. A potonyi klub tavaly dicsé­rő oklevelet is kapott. Az év elején a négy községben egymásra épülő programso­rozatot dolgoztunk ki, min­den hónapban egy-egy ran­gos eseménnyel. Van szín­játszó körünk, amely nem­zetiségi darabokat ad elő. Rendszeresen tartunk vetél­kedőket a KlSZ-alapszerve- zetek között. Még ebben a hónapban ellátogat hozzánk a Délszláv Szövetség szerve­zésében egy Vas megyei né­pi együttes, s valamennyi községben tartanak előadást. Igyekszünk mindig olyan programokat összeállítani, hogy szívesen jöjjenek a fiatalok, s ez a nemzetiségi kultúra szempontjából is fi­gyelemre méltó. Törekvé­seinknek vannak támogatói, az eredmény majd a követ­kező években mutatkozik meg. A. A. Farsangról virradván gaz­dag programot kínált a So­mogyi Képtár és a Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ felnőt­teknek, gyermekeknek egy­aránt. Két kulturális ese­ményre lehettünk figyelme­sek a hétvége második pihe­nőnapján. Vasárnap délelőtt nyílt meg Németh János Munkácsy-díjas keramikus tárlata a képtárban, s ugyan­itt kezdődött el a Hajlik a meggyfa címmel meghirdetett gyermek- és ifjúsági megyei népzenei és ének verseny hangszeres bemutatója. A Killiánban az énekeseket, hallhattuk. Délután ebben az intézményben rendezték meg a sikeresen szerepeltek gálá­ját. Németh János kerámiamű­vészete kultúránk kiemelkedő értékeit gazdagítja. Az ősi foglalkozás tárgyalkotó ha­gyományait klasszikus művé­szeti értékek továbbfejleszté­sével ötvözi a Zalaegerszegen élő keramikus. Ebből ered művészetének sajátos forma­világa, szellemisége. Németh családi ágoh „beleszületett” a keramikusságba, főiskolai évei alatt Borsos és Gádor irányították érdeklődését. A paraszti kultúra egyszerűsége, a tárgyalkotás praktikusság», az, hogy eleve csak a korong segítségével formálja plasz­tikai igényű műveit is, bősé­ges lehetőséget adott Némethi­nek saját elképzeléseinek a kivitelezéséhez. Ragaszkodik az edénykultúra . hagyomá­nyaihoz, de azt is tudja — tudatja —, hogy ma már I aligha tesszük a gázlángra lábasait. Ezért egy kicsit bátrabban is díszíti őket. Korsóiban bizonyára a bor is zamatosabb, mint a boiti üvegben; és nemcsak a ne­dűt ízlelgetnénk töltögetve, hanem az edény szép formá­ját, díszeit is együtt dicsér­hetnénk a gazda termésével. (Életfa, Adám és Éva, Szarva­sok címmel látta el ezek leg­szebbjeit.) Tálai — Paradi­csomfa, Emberpár, Földanya — szintén rokon témájúak. Ám a mai formavilág is fog­lalkoztatja Némethet: erre utal: a Bimbó, a Nyíló virág. Szívesen fordul az állatáb­rázoláshoz is. Különösképpen kedveli a lovat, a sokak által legszebbnek tartott állatíor- mát. Ezeket is korongozza, ám klasszikus — görög — szépségjegyeket fedezhetünk föl rajtuk. A magyar monda­világból ismert szarvassal is gyakran találkozunk munkái között. Az állat és az ember kapcsolata a harmónia kife­jezéseként jelenik meg Né­meth' kerámiaművészetében. (Egy lovon, Diana, Európa el­rablása.) Értékes alkotásait megta­lálhatjuk köztereken, belső- építészeti környezetben egy­aránt. Műveinek javát a Mű­Gerencsér Miklós fT\ [ A KIÁSOTT /iMS- avagy Szilaj Pista múlt századi tudósítása Somogyról Szabad óráimban öreg új­ságokat olvasgatok a győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban. Itt leltem rá Szilaj Pista terjedelmes tu­dósítására, amely a betűk sorrendjében, címszavakba szedetten adja elő, mi min­den érdekességet tapasztalt a szerző szűkebb honában, Somogybán az 1850-es évek vége felé. Na de hogyan kerül Szilaj Pista a győri megyei könyv­tár helytörténeti gyűjte­ményébe? 1857. október 1-én jelent meg a szabadságharc leve­rése Után az első vidéki ma­gyar nyelvű újság, a Győri Közlöny. Beköszöntőjéből ér­demes idézni az alábbi mon­datot: „Másodszor éri már a győri lapot azon sors, hogy németből magyarrá változott, minikét ízben követvén azon természetes kénytelenséget, mint a bezárt növény, mely­nek virága azon irány felé fordul, honnét a világossá­got kapja, ha bár a kulcs­lyukon jön is be.” Egyéb­ként csak négy hónapon át jelent meg németül a Győri Közlöny elődje, a Raaber Geschäftsanzeiger. A ma­gyarrá lett újság szerkesztő­sége felkérést intézett a tel­jes magyar nyelvterület va­lamennyi pártoló tollforgató- jához, hogy küldjenek minél több tudósítást eme egyetlen magyar nyelven megjelenő vidéki újságnak, hadd kap­janak az olvasók bőséges és részletes tájékoztatást a tá­voli országrészek életéről is. így jutott el Szilaj Pista abc-je Somogyból Győrbe, sok más tudósítással egye­temben. De a sok más tudó­sítás között egy sem volt annyira üde hangvételű és formájában oly eredeti, mint a Szilaj Pistáé. Elhagyva be­lőle a ma már érdektelen részleteket, meg a korabeli Somogyra nem vonatkozó általánosságokat, s lehámoz­va szövegéről a mai fül szá­mára szokatlan vagy éppen érthetetlen stiláris avíttságo- kat. ezennel az olvasók szí­ves figyelmébe ajánljuk a 12 évtized alól kiásott abc-t. Ugyanis százhúszon négy esz­tendővel ezelőtt, 1853. feb­ruár 25-én kezdte el közölni a Győri Közlöny a terjedel­mes tudósítást. Kívánom, nyűtjson min­den kedves olvasónak akko­ra örömet, mint nekem, a megtalálónak. S amíg olvas­nivalója végére jár a szíves érdeklődő, megkísérlem tisz­tázni, ki is voltaképpen a szerző, mely valóságos sze­mély rejtőzik a Szilaj Pista nevezet alatt. Tegye tehát ki-ki a maga dolgát — én felkutatom a szerző kilétét, az olvasó pedig ismerje meg a beajánlott múlt századi tudósítást. Akarat: Megvan ez Somogy lelkes fiaiban minden szép­re s jóra. Akarjuk a Siósza­bályozást, balatonmelléki vasútvonalat, borcsarnokot, közlekedési új utakat. Aka­runk oszlopai lenni az iro­dalomnak (vagyunk is); akarunk még néhány gőz­malmot állítani (de nem olyat, mint a tabi). Boglár, Tihanynál jó hajókat s ré­veket a Balatonon. Boraink­nak hiteit. Meg is érdemlik. Akarjuk, hogy a postákon el ne maradjanak hirlapja- ink, de mit használ, ha ke­vés a — puskapor. \ Arany: Az aranyszínt (ha­bár egy némely borász azt akarja is bebizonyítani, hogy Somogynak nincsen cseme­gebora), régi, fehér boraink­ban találjuk csak fel; be­váltható aranyunk elkámfo- rizálódott; van azonban elég — aranyi üst és — aranyér! Aratás: . A múlt évben eléggé balul ütött ki min­denfelé, ezért viselnek most fátyolt kalapjukon a gazdák. Egyébiránt a szigorú téli napok daczára is van most elég arató — uzsorás. Alom, Ábránd: Az ifjú­ságnak még mindig kedvenc költőpénze, de melyet a va­ló nem igen akar beváltani. Asztal: Mindenütt terítve; Somogybán a vendégszeretet háziisten, melynek bálványa­it az idő, s évek soha nem bírják ledönteni. Balaton: A zsarnok hideg lánczra verte; két láb vas­tag jegén a halászok nem nagy szerencsével működ­nek. Hol ezelőtt néhány hó­val a „Kisfaludy” hullám­elleneivel küzdött, ott most a farkasok tartanak éji ran­devút. Az idén fogott leg­nagyobb fogas 20 fontos volt. A jég hátát szánok és kocsik lepik el; most még a kalmár is rámegy a jégre, gondolván, hogy a nagy hi­deg csakugyan tett elája ge­rendát. A' nyereségvágy >g. küzdi Te a halálfélelmet, (Voiytatyak) velődési Minisztérium vásá­rolta meg. A képtárban hallottuk mu­zsikálni a Hajlik a meggyfa — verseny résztvevőit. A né­pi hangszereken megszólalta­tott népdalok még bizpnvára sokáig fülünkbe csengenek. Harminc-egynéhány gyermek és fiatal mutatkozott be a Somogyi Képtárban. A meg­szólaltatott hangszerek: hege­dű, furulya, citera, doromb voltak, s akadt a résztvevők között egy ügyes füttyös is. A hegedűsök közül Balázs Gergely, Czifra Rudolf és Jankovics Gabriella, a furu- lyások közül Deák István, Vörös Hajnalka és Németh Károly, a eiterások közül Barna László, Nyúlás Róbert és Berták Éva kapott díjat. (A kaposvári fazekasok szép tárgyait s egy-egy futballab- dát a Delta Ipari Szövetke­zettől vehették át a kiemel­kedően szerepelt résztvevők.) Ének kategóriában a gyer­mekcsoportból Tóth Mónika, Karászi Kriszta és Szabolcsi Bernadett érdemelte ki a dí­jat, az ifjúsági csoportban Gazdag Erika, Kosa Katalin és Korb Elvira nyújtott em­lékezetes élményt. Két hangszeres együttes kapott még szép elismerést: a barcsi és a tabi furulyaze­nekar. Horänyi Barn» SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents