Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-02 / 27. szám

Hétfői Dunántúli Ngplő Kupa Súlyos- vereség a Komlótól Inkább színvonalas sárda- gasztást, mintsem labdarú- gómérkózést látott az a négyszáz szurkoló, aki va­sárnap délután Kaposváron ellátogatott a Rákóczi-pályá- ra, hogy szemtanúja legyen az NB II-es együttes első kupamérkőzésének, amit a Komló ellen vívott KOMLÓ—RÁKÓCZI 3:fí (2:0) Kaposvár, 400 néző. Vezet­te. Pazaurek. Rákóczi: Bekéi — Kozma, Szlovák, Zentat, Csorba. Ka­nyar, Bodis (Vékpny), Var­ga (Kakas), Fábián (Nikhá- zi). Hámori, Várnai. Edző: Csaba Gábor. Vizfóesák és bokáig érő sár borította a salakos ed­zőpálya nagy részét, s ez meghatározta a játék szín­vonalát. A Rákóczi végig nagy akarással küzdött; a pálya szinte „fölbillent”, hi­szen a kilencven percből mintegy ' nyolcvanat (!) a zöld-fehér gárda támadott. A helyzetek kidolgozásával sem volt különösebb baj, a kihasználással viszont an­nál inkább. Nem így a Komló, amely „sűrűn” véde­kezett, gyakran a járási má­sodosztályhoz, hasonló mó­Bódis elől mentenek a kom­lóiak dón amerre' álltak a játéko­sok, arra rúgták a labdát. Mindössze három épkézláb támadást vezettek a Rákóczi kapuja felé, de mindhármat góllal fejezték be. Az elsőt a 28. percben Stemler he­lyezte el a jobb alsó sarok­ban, a másodikat tíz perc múlva egy kapu előtti ka­varodás után Hegyi. A má­sodik félidőben egy gyors elfutás után Szajcz állította be a végeredményt. — Egyéni tollaslabda-baj­nokságot rendeztek Kapos­váron a közelmúltban. A fér­fiaknál Hegedűs György (megyei tanács), Bekker Ta­más, valamint dr. Kiss Tibor (kórház), a nőknél Filebics Éva (köjál), Molnár Tiborné (OTP) és Scheidl Anna (kór­ház) végzett az első három helyen. — Két mérkőzésen két győzelem. Ez a Siófoki Bá­nyász labdarúgóinak leg­újabb mérlege. Pénteken a Debreceni Volán ellen 3:2-re nyert a tartalék együttes, a Váci Izzó ellen pedig 5:l-re az első csapak KOSÁRLABDA NB I Hamar a Táncsics A Kecskeméten hatalmas küzdelemben „megszenve­dett” szombati egypontos győzelem után vasárnap vi­szonylag nyugodtan készül­hetett az újabb, összecsapás­ra a Táncsics SE élvonalban szereplő kosárlabdacsapata. A hétvégi kettős fordulóra ..betervezett." pontszerzés megtörtént, így a csoport listavezetője, a Baja ellen már a tisztes vereség sem látszott tragikusnak. Ezt. az „okoskodást.” sajnos, hamar igazolta is a kaposvári gár­da. Bajai SK—Táncsics SE 102:75 (48:41) Kaposvár, 600 néző. V.: Kardos, Halmos. Táncsics SE: Szalai (13), Töke (4). Acs (8). Szabolcs (24). Strebó (18). Csere: Sza­bó L. (fi). Monok (2), Dara, Berta. Háncs. Edző: Kleno- vics Endre. A vendégek szerezték meg a földobott labdát, de első támadásukat jól hatás­talanították a hazaiak, s a pontszerzést is ők kezdték meg. 2:0, 4:0, 6:0 volt az eredmény, amikor a Baja edzője már időt is kért. Ez­után — bár még egy kosa­rat íjzepzatt a Táncsics — kizökkent a lendületből a kaposvári gárda, s a néhány pillanatnyi kihagyás elég volt arra, hogy a rutino­sabb vendégek egyenlítse­nek. sőt a vezetést is meg ferezzék. Fej-fej mellett haladt a pontszerzésben a két együttes. A közönség el­ső tetszésnyilvánítását jelző taps- Szalai látványos „ma­gánszáma” után zúgott föl ■— őt a vendégek csak sza­bálytalanság árán tudták .szerelni. A 11. percben még 20:19-re a Táncsics, néhány pillanat, múlva már 2fi:22-re vezetett a Baja. Csak ké­sőbb derült ki, hogy a ta­lálkozó sorsa itt dőlt él. A Baja egyre magabiztosabban játszott, távoli, pontos dobá­sokkal gyűjtögette pontjait, a Táncsics pedig nem tu­dott újítani, bár az ered­mény alapján még „keres­hetett volna” valamit a má­sodik félidőben, hiszen a hétpontos vendégvezetést néhány perc alatt is be le­het hozni egy kis szerencsé­vel és nagy akarattal. A fordulás után azonban a Táncsics csapatán nemigen látszott meg, hogy fordítani szeretne az eredményen. A 36. percben Ács kipontozó­dott, sorra szóhoz jutottak a cserejátékosok, s az utol­só percben már .csupán egy szép Monok-szólónak tapsol­hatott a közönség. A találkozón tehát a Tán­csics csak az első félidőben tudott közel egyenrangú el­lenfele lenni az esélyesebb vendég együttesnek, amely a találkozó jó részén a várt, emberfogásos taktikával „őrölte föl” a hazaiak kez­deményezéseit. A kaposvári­ak játéka időnként nélkü­lözte az. elképzelést.. s na­gyon hiányzott egy irányító, szervező játékos. A serüli csapatkapitány, Sticke.lt égyelőre nem tudták pótol­ni. Az együttesből Szálait és Szabolcsot főként az első félidőben, Strebót pedig lor­Huszonkét továbbjutó megyénkből Huszonkét utánpótláskorú asztaliteniszező szerzett jo­got a Budapest-bajnokságon elért eredményével a két hát múlva sorra kerülő ma­gyar bajrtbkságon való in­dulásra. Budapesten a Sta­tisztika és a BVSC csarno­kában több mint ezren áll­lak asztalokhoz a különbö­ző korcsoportok versenyein. Kaposvárról a Kapos-plast 20 leány, a Rákóczi 15 iiű- sportolóval szerepelhetett. Mind a lányoknál, mind pe­dig a fiúknál egyaránt ti­zenegy-tizenegy verseny- ■ számban sikerült olyan eredményt elérni, amely biztosítja a magyar bajnok­ságon való részvételt. A lánj'oknál az újonc Limbek Anett szerepelt a legsikeresebbén: ezüstérmet szerzett. (A döntőben a Sta- tisztikás Nagy Krisztinától kapott ki' 2:l-re.) Érdekes­ség, hogy a legjobb négy között Limbek mellett há­rom statisztikás sportoló végzett. Vadál Anikó' és Fü­löv Krisztina szintén jogot szerzett az országos bajnok­ságon való indulásra. A serdülőknél Németh Krisz­tina a legjobb négy közé jutásért hatalmas küzde­lemben kikapott a statiszti­kás Brauntól, 2:l-re Limbek a legjobb 16, Garbóczi Tün­de pedig a 32-ig jutott. A párosoknál a legjobb nyolc közé kerülésért a Limbek, Néméth kettős a későbbi ezüstérmes párostól kapott ki 2:1 aránybal}. Ez az ered­mény némi csalódás, hiszen ők a bronzéremre is esélye­sek voltak. Az ifjúságiak mezőnyében igen szépen szerepelt, a ka­posvári küldöttség, hiszen öten szereztek jogot a ma­gyar bajnokságon való in­dulásra. Auguszt Andrea és Németh Krisztina a legjobb Totó A telitalálatai szelvény: I, x, x, 1, 1, x, x, 1, 1, 1, 1, 2, x 4* 2. 13 plusz 1 találatos szel­vény nem volt. 13 találatos szelvény 276 darab, nyere­ményük egyenként 9 954 Ft. A 12 találatosok 314 forin­tot, a 11 találatosok 36 fo­rintot, a 10-esek 15 forintot nyertek. A Somogy-Zala megyei Téglaipari Vállalat barcsi téglagyára egy energetikust, karbantartó lakatosokat, villanyszerelőket és férfi segédmunkásokat fölvesz Jelentkezni lehet a helyszínen a gyárvezetőnél. (85823) A VOLÁN 13. sz. Vállalat fölvesz D-vizsgával rendelkező eutóbuszvez@flfkff KAPOSVÁRI HELYI ÉS VIDÉKI J ARAT AIR A. Felvételi követelmény: balesetmentes közlekedés és büntetlen előélet, Jelentkezni a kapbsvári ^utóbusz-pályaudvar vezetőjénél lehet. • (R580R1 32-be jutott, csak kiemelt versenyzőktől kaptak ki. Limbek és Gazdag 2-2, Gar­bóczi 1 győzelmet szerzett. A nem hivatalos egyesületi U'tánpótlásrangsorban a Ka­pos- plast eredményeivel a 4—5. helyen végzett. A fiúknál a hat újonc kö­zül hárman továbbjutottak Kaposvárról. Limbek Csaba és Dani Róbert a legjobb 48. Agócs József pedig a legjobb 32-ig jutott el a 140 indulóból álló mezőnyben. A serdülőknél 176-an verseng­tek a helyezésekért, közöt­tük heten Kaposvárról, A somogyiak igen jól szerepel­tek, hiszen csak egy aszta­liteniszezőjüknek nem sike­rült kiharcolnia az országos bajnokságra jutást. A leg­eredményesebb Balázs Mik­lós lett, aki a legjobb nyolc közé jutásért vívott mérkő­zésen kapott ki. Végh Attila a 48, Kovács Sándor, Pál Lajos, Limbek Csaba és Vaj­da Csaba pedig a legjobb 64 közé került Az ifjúságiak 250-es me­zőnyéből az öt kaposvári közül ketten jutattak to­vább; Hayden Zsolt a leg­jobb nyolc közé jutásért Szabados Péter pedig a ti­zenhat közé jutásért „vér­zett el”. Kissé csalódva... Sokan bizonyára olvasó­ink közül is följajdultak, amikor hírül vették, hogy a világbajnoki döntőbe ke­rült magyar labdarúgó-válo­gatott Sydneyben, a nemzet­közi labdarúgótornán előbb döntetlenül végzett, majd az utolsó fordulóban ki is kapott a jugoszláv klubcsa­pattól, a Vojvodinától. A fi sport is hobbi Amerikában Az Egyesült, Államokban rohamosan nő az úgyneve­zett szabadidő-sportolók szá­ma. Egy legutóbbi közvéle­ménykutatás eredményei szerint 57 millióra rúg. Kereken 32 millió ameri­kai teniszezik, 36 millióan futkároznak a parkokban és az utakon hetenle átlagban húsz-harminc kilométert. Sokan közülük így készül­nek azokra az országos ma­ratoni versenyekre, amelye­ket évente többször rendez­nek az államokban. Ami az indulókat közelebbről illeti, a legutóbb egyszerre állt rajthoz egy nyolcesztendős kislány és egy 74 éves — örökifjú — nagymama. S a néni végig is futotta a tá­vot, amihez öt órára volt szüksége. Rendkívül népszerű az úszás is, a felmérések sze­rint 26 millió amerikai úszik hetente három alka­lommal. sokan tornáznak, és csaknem hétmillióan a fut- ballnak hódolnak. A . * szabadidősportnak azonban árnyoldalai is van­nak, Leginkább a kerékpá­rozók vannak kitéve na­gyobb veszélynek. Egy év alatt 1.1 millió férfi és 567 ezer nő szenvedett bicikli­zés közben könnyebb vagy súlyosabb — olykor halálos — balesetet. Ebből a szem­pontból a második helyen a baseball-játékosok, míg mö­göttük a futballisták állnak. Sok sérülést követel a mo­torkerékpár. a görkorcsolya és a kosárlabda is. tudósításokból aztán meg- -tudtuk azt. is. hogy csapa­tunk Csongrádi révén veze­tett. is, rendkívül nagy becs­vággyal játszó déli szom­szédaink azonban rákapcsol­tak, s főként gyorsaságban múlták fölöl rendre hazánk legjobbjait, Maries kétszeri „villanása” pedig azt ered­ményezte. hogy veszteskertt kellett elhagynia a magyar válogatottnak < a játékteret. Nem éppen hízelgő ránk nézve a torna végeredménye sem: a Vojvodina és az Olympic Sydney mögött csak a harmadik helyen végzett válogatottunk. Messzemenő következte­téseket levonni a csapa! ed­digi teljesítményéből termé­szetesen nem ' lehet. Azt azonban talán nem árt szem előtt tartani, ami tulajdon­képpen a Rákóczi Komló, el­leni összecsapásának is ta­nulsága lehet: hiába táma­dunk többet, hiába dolgoz­zuk ki* a jobbnál jobb hely­zeteket, ha nem használjuk ki őket. És még valami: a támadások erőltetése közben sem szabad megfeledkezni a , védekezésről. Az alapozás időszakában járunk. Labdarúgóink ter­mészetesen nem nyújthatják azt a formát, ami különben elvárunk tőlük. A hét vegén Mclbourne-ben sorra kerü­lő újabf) nemzetközi tornán azt azonban remélhetjük, hogy legjobbjaink (mégha tartalékos öszeállitásban is) nem csorbítják amúgy sem túl fényes, de „emelke­dő árfolyamú” tekintélyün­ket. A ípnti felvétel még itt­hon, a tatai edzőtáborban készült. Mészöly vigasztalja Sallait: „Nem kell elkese­redni !” ... Szabolcs (10) késve érkezik. Strebó (14) pedig nem tud játék­ba avatkozni dulás után nyújtott játéká­ért lehet dicsérni. Klenovics Endre: — Eny- nyivel jobb volt a Baja; teljesen megérdemelten győ­zött. Gy. L. A csoport állása: 11. Baja 23 13 Hl 1813-1775 3« 12. BSF 23 11 12 171!»-1837 :M 13« 23 10 13 1 «79-1732 33 11. Videoton 23 in 13 1869-19«« 33 15. H. Táncsics 23 8 15 1797-'2097 31 I«. \ R Építők ?3 8 15 1810-2028 31 l*.. Kecskemét 23 7 16 1697-1868 30 18. Oroszlány 23 6 17 1728-1924 29 19. Volán 23 5 18 1756-1933 28 20. Ü. PEAC 23 l 22 1668-2103 24 NB n SÁF.V SC—Pét 35:86 (45:30) SÁÉV: Déri (8), Goszlonyi (22), Szabó G. (16), Varga L. (10), Gálosi (11). Csere: Sza­bó T. (8), Farkas, Bodor, Ma- gyarfi (14), Czimbalek. Ed­ző: Simon Károly. "Az őszről elhalasztott utol­só forduló mérkőzését te­remgond miatt Szekesféhér- vá.ron játszották le. Az idény eleji forma elsősorban a SÁÉV dobóbiztonságán ér­ződött. Ennek ellenére vé­gig a somogyi gárda veze- lett, s különösen Szabó Gá­bor es Déri Zoltán küzdó- kepessege, valamint Goszto- nyi Gábor és Szabó Tamas jó dobóformaja emelkedett az atlag ioiá P 6 5iSÄsröR SPORT, ~ SPOR EQE SB.QU iii oiivi Asztalitenisz

Next

/
Thumbnails
Contents