Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-04 / 29. szám

SOMOG/INEPUP XXXVIII. évfolyam, 29. szám T982. február 4„ csütörtök A Z M S Z M P SO MOGYMEGY E » B I ZOT T SÁGÁNAK LAPJA Jasszer Arafat sajtóértekezlete Budapesten Harcunkban nem vagyunk egyedül A tárgyalásokról közleményt adtak ki Jasszer Arafat, a Paleszti­nái Felszabadítási Szervezet \ Végrehajtó Bizottságának el­nöke tegnap sajtóértekezle­tet tartott. Bevezetőben hangsúlyoz­ta: a Palesztinái felszaiiadí- tási szervezetnek nagyon szoros és 'gyümölcsöző együttműködése van Ma­gyarországgal, s ennek jelen­tősége a mostani baráti lá­togatás és hivatalos tárgya­lások során is beigazolódott. Köszönetét fejezte ki a ma­gyar népnek, az ország ve­zetőinek, pártjának és kor­mányának . azért,, hagyj - 4 kö­vetkezetesen kiállt - és kiáll á ‘ palesztin nép igazságos ügye mellett. „Az önök országa és népe a nemzetközi forradal­mi mozgalmak iránt táplált szolidaritásából kiindulva ad meg nekünk minden lehetsé­ges támogatást” — hangsú­lyozta. A PFSZ VB • elnöke ez­után elmondotta, hogy: lá­togatásuk során gyümölcsö­ző és konstruktív megbeszé­léseket folytattak minden szinten, s e megbeszélések eredményei rendkívül pozití­vak és nagyon fontosak szá­mukra. Jasszer Arafat mél­tatta annak a megállapo­dásnak a jelentőségét, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezet budapesti irodája diplomáciai képviselet szin­tű státuszt kapott Magyar- országon. Ez a státüszeme- lés nem csupán diplomáciai jelentőségű, hanem ezen túl­menően kifejezi a magyar fél álláspontját, azt, hogy „együtt vannak velünk, tá­mogatnak bennünket har­cunkban”, s megvan a ma­ga jelentősége, és „üzenete” a világ számára is.” — A mostani körülmények között — folytatta — azért is különösen fontos volt ez a látogatás, mert fokozott nyomás nehezedik ránk, az elfoglalt területeken élő la­kosságra és az e területe­ken kívül élőkre is — mi­ként fogalmazott — a gyar­matosítók részéről. A jelen Jasszer Arafat a sajtóérte­kezleten. Mellette (balról) Abdel Abu Majzer, a PFSZ VB szóvivője, jobbról Fodor László, az MSZMP KB agi- tációs és propaganda osztá­lyának helyettes vezetője. helyzetet jellemzi, hogy fo­kozódnak az izraeli csapat­összevonások • Dél-Libanon ellen. Ugyancsak a súlyos tényezők közé tartozik a Golan-magaslatok meg­szállása Izrael részéről, mindezekre a lépésekre — mutatott rá —■ Izraelnek az Egyesült Államok adott „zöld utat” és ösztönzést. A jelen körülmények el­lenére is népünk ma jobban hisz a győzelmében, mint valaha, és optimista! Ami­kor elkezdtük a harcunkat, eleve hosszú küzdelemre számítottunk. Azóta csak nőtt népünk hite a győzelem kivívásában. Az elmúlt idő­szak harcai, eredményei, minden veszteség, minden áldozat ellenére, számunkra politikailag kedvezőbb hely­zetet teremtettek és katonai tekintetben is kedvezőbb le*' hét számunkra a harcok ki­menetele” — jelentette ki budapesti sajtóértekezletén Jasszer Arafat. * • • Tegnip elutazott Buda­pestről a PFSZ küldöttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága és a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa meghívására Jasszer Arafat- nak, a PFSZ végrehajtó bi­zottsága elnökének vezetésé­vel tett hivatalos, baráti lá­togatást Magyarországon. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja,' a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára, Gyenes And- • rás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Házi Vencel külügyminisz­ter-helyettes búcsúztatta. Jelen volt Abdallah Hijazi, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet budapesti képvise­letének vezetője. A tanácskozásokról közös közleményt hoztak nyilvá­nosságra, amelyet a lap 2. ol­dalán közlünk. Több tanfolyam is működik e télen a SZOT ba­latonfüredi oktatási intézetében. A tavaly átadott tízeme­letes épület kollégiumában 232-en kaphatnak helyet, há­rom nagy előadóteremben és tíz osztályteremben folyik az oktatás. Képünkön: az egyik társalgó részlete. Tanácskozik az FKP XXIV. kongresszusa Messzire akarunk eljutni Az FKP XXIV. kongres­szusa tegnap megkezdte ta­nácskozását a Párizs mellet­ti Saint-Ouen-ban. A kong­resszuson kétezer küldött és számos külföldi 'Öglegáció vesz részt. Az MSZMP kép­viseletében dr. Korom Mi­hály, az MSZMP PB tagja, a KB titkára, és Berecz Já­nos, a KB tagja, a KB kül­ügyi osztályának vezetője van jelen a kongresszuson, az SZKP delegációját Konsz- tantyin Csernyenko, az. SZKP PB tagja, a KB titká­ra vezeti. A kongresszus megnyitása után Georges Marchais, az FKP főtitkára terjesztette elő a központi bizottság je­lentését. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a kong­resszus teljesen új politikai helyzetben folytatja munká­ját, s ebben a helyzetben az FKP-nak teljesen új felelős­séget kell vállalnia. A fran­cia kommunisták — mon­dotta — minden erejükkel hozzájárulnak majd a vál­tozás megvalósításához Franciaangzágban. Maibba is ezután részlete- ---------------------------------------------­D iákbolt, zöldségtermesztés Iskolaszövetkezet alakult Somogyjádon (Tudósítónktól.) A kaposvári áfész somogy- jádi területi intéző bizottsá­ga az iskolában tartotta leg­utóbbi ülését. Részt vett ezen a szövetkezet elnöke, dr. László Jenő és az isko­la igazgatója, Stornier Imre, a padokban pedig a szövet­kezeti mozgalom tapasztalt vezetői mellett a felső tago­zatos tanulók egy csoportja, amelynek tagjai iskolaszö­vetkezet alakítására vállal­koztak. Néhány nap múlva jár­tam az iskolában. A folyo­són kialakított helyiségben tejet, kakaót, péksüteményt, felvágottat, édességet, üdítő italokat, illetve papírt, író­szert árusítottak a szövetke­zet — egyszersmind a keres­kedelmi szakkör — tagjai. Stamler Imre így indokol­ta a szövetkezet megalakí­tását. — Az apró cikkek, a tíz­órai vásárlás lehetősége mel­lett a munkára, a gyakorla­ti életre nevelés új formája ösztönzött bennünket e cso­port megszervezésere. A szö­vetkezet működése során S anis a tanulók közgazda- i és jogi kérdésekkel is­merkedhetnek meg, kereske­delmi tudnivalókat sajátít­hatnak el, s így a pályavá­lasztást is megkönnyítjük számukra. A másik a me­zőgazdasági munka, a zöld­ség- és gyümölcstermelés megismerése, gyakorlása. Ebben iskolánknak hagyo­mányai vannak. Jelentős se­gítséget kapunk az állami gazdaságtól, az erdészettől. 1100 négyszögölös területen gazdálkodunk. Most az isko­laszövetkezet az áfész-tól magokat, fóliasátrat kap, s ha szép palántákat nevelünk, a környék kisgazdaságai tő­lünk szerezhetik be a szapo­rítóanyagokat. A fölösleges zöldárut és a gyümölcsöt pedig átveszik a szövetke­zet boltjaiban vagy felvá­sárlótelepén. Zöldségből és gyümölcsből egyébként mint­egy 1? ezer forint bevételt szeretnénk elérni. A szövetkezetnek 53 tagja van, 50 forintos részjegye­ket vásároltak. Képviselőik ott lesznek majd az áfész küldöttgyűlésén. A különbö­ző áruk forgalmából öt, a könyvekből tíz százalék ( a szövetkezet jutaléka — ezt tagjai kirándulásra, táboro­zásra vagy egyéb közösségi célokra használhatják föl. Egyengető prés saját erőből Befejeződött a próbaüzem A gazdaságosságra való törekvés, a költségek éssze­rű csökkentése minden vál­lalatnak fontos feladata. Ez vezette a Csepel Művek Egyedi Gépgyára Kaposvári Nehézgépgyárának terve­zőit, műszaki szakembereit, szocialista brigádjait is, mi­kor elhatározták: saját ter­vezés alapján, önerőből ké­szítenek egy hidraulikus portálrendszerű egyengető prést. A különböző hegesz­tett vasszerkezetek, lemezek egyengetése ugyanis rendkí­vül fontos; eddig a munkát Budapesten végezték, s a szállítási költségek hagy ki­adást jelentettek évente a gyárnak. Ezért kezdtek a prés t4­készítéséhez — és fáradozá­suk sikerrel járt. Ezt álla­pította meg az a zsűri is, amelyben részt vettek a bu­dapesti Csepel Egyedi Gép­gyár szakemberei is, és munka közben vizsgálták az egyengető prés teljesítmé­nyét. A prr óba üzemelés befeje­ződött, a prést hamarosan munkába állítják. A számí­tások szerint igen rövid idő alatt megtérülnek az elké­szítésével kapcsolatos kiadá­sok. A Csepel kaposvári gyá­rában az utóbbi néhány év alatt önerőből, saját terve­zés alapján, már több gép is készült. Ez a HLE—400—20 jelű prés azért is jelentős, mert hasonló szocialista pia­con nem kapható, csak tőkés országból lehet beszerezni — valutáért Ilyen gépre más hazai gyá­raknak is szüksége van. El­határozták: ha kapnak itt­honi vagy külföldi megren­delést, még ebben az eszten­dőben elkezdik a hidrauli­kus egyengető prés sorozat- gyártását sen elemezte az elmúlt év­tizedek harcának tanulsága­it Rámutatott: a párton be­lül széles körű vita folyt af­roi — s ez a vita a kong­resszuson tovább folytatódik —, hogy mi okozta a jég- utóbbi ' választásokon elézfen- vedett visszaesést A közpon­ti bizottság értékelése sze­rint az elmúlt évtizedekben a francia társadalomban mélyreható változások men­tek végbe. A tudományos és technikai fejlődés következ­tében megváltozott a fran­ciák életmódja, az egész tár­sadalom arculata. A párt azonban, csak a XXII. és a XXIII. kongresszusokon, vagyis a 70-es évek máso­dik felében — fogott hozzá a szocializmushoz vezető út olyan perspektívájának ki­dolgozásához, amely megfe­lel a mai Franciaország vi­szonyainak. A következő szakaszban a párt a közös program alá­írásával nem világította meg kellőképpen a végcélt, ha­nem csak közbeeső szakaszt javasolt, s ráadásul ezzel el- tompította a különbséget az FKP és a Francia Szocialis­ta Pánt között, s így a szo­cialista párt felé terelte a népi mozgalom széles réte­geit. Mivel a pórt nem ra­gaszkodott eredeti független szerepéhez, meggyengítette helyzetét a jobboldal táma­dásaival, valamint a szocia­lista párttal szemben is. A kö^xwiti bizottság je­lentése ezután részletesen vázolja a Franciaországban megvalósítandó szocializmus fő vonásait. Három ilyen fő vonást nevez meg: 1. Egy igazságos társada­lom megteremtése. 2. A társadalmi termelés új módon való növelése. 3. A demokrácia és a sza­badságjogok biztosítása. Az FKP főtitkára ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a társadalmi egyenlőtlenség­re jellemző, hogy ma a fran­cia nemzeti vagyon hatvan százaléka még mindig a csa­ládok tíz százalékának ke­zében van, és a francia csa­ládoknak fele csak a nem­zeti vagyon 5,5 százalékával rendelkezik. > {f olytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents