Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-18 / 41. szám
I Helyes beszédre nevelés az óvodáskorban Beszélni elöbb-utóbb minden kisgyerek megtanult — halljuk gyakorta a szülőktől, amikor szóvá tesszük gyermekük beszédhibáit. Ez igaz. Mégsem mindegy, hogy mikor! Az óvodába kerülő gyerekek egy része ugyanis vagy olyan rosszul beszél, hogy alig-alig érteni, vagy nagyon is szegényes a szó- kiese. Főleg azoknál a gyerekeknél van igv, akik nem az úgynevezett „beszélő környezetiből kerülnek hozzánk- Régebben, amikor több generáció élt egy fedél alatt, ez nem okozott gondot. Általában a nagyszülők nevelték a kicsiket, szinte egész nap ráértek velük beszélgetni. Ahogy akkor mondtuk: „Eldödórgött az öreg és a kicsi”. A háromnégy éves gyermek akkor sem tanult meg világrengető dolgokat, de apró cselekvések közben nagyapja nagyanyja mondént elmagyarázott neki, s így bizonyos ismeretanyagra tett szert. Ezek a me0iitt beszélgetések na- gvon hianywanak a mai kicsinyeknek. Ma a gyeséül anya. aki vagy tanul gyermeke mellett,' vagy túlzottan elfoglalja magát a háztartással, általában kevés időt szán arra, hogy gyermekét, kirándulásra, sétára, kirakat- nézegetésre vigye, s ott elcsevegjen vele. A mesének is nagy hiányát érzik a mai kisgyerekek. Megdöbbentően kevesen mesélnek a gyerekeknek! Egy fölmérésben érdekes válaszokat kaptunk. Például: — Minek meséljek én, amikor a tv-ben minden este mesélnek neki? Ott még képekben is láthatja ... — Egy másik anyuka: — Én úgysem tudom olyan szépen elmondani a mesét, mint Halász Jutka. Nézze csak őt! Csakhogy ez az anyuka elfelejtette, hogy a Halász Jutka kezét mégsem foghatja meg izgalmában Péter, és nem szorongathatja meg az ujjait sem... Mégis az az anyuka lepett meg legjobban, aki a következőkkel mentette magát: — Már annyisaor meséltem, neki a könyvből, de sohasem hallgatta végig a felolvasást Több mint kétszáz bérlet kelt el Színházi estok Tabon A Tabi Nagyközségi Közös Tanács tavaly mintegy hárommillió forintért felújíttatta a művelődési központ színpadát számítva arra, hogy a korszerűbb körülmények közé szívesebben jönnek majd a színházak művészei és így a közművelődési feladatoknak is köny- nyebben eleget tudnak tenni. A korszerűsítési munkákkal párhuzamosan „akcióba lépteik” a népművelők. Takács Sándor Pétertől, a művelődési ház igazgatójától a napokban arról érdeklődtünk, lesz-e színházi előadás Tabon, milyen a lakosság érdeklődése és hogyan segítik a közművelődési feladatok megoldását a helyi üzemek, intézmények. Megtudtuk: a múlt év második felében személyesen fölkereste a Madách-, a báb- és a gyermekszínházat, a Mikroszkóp Színpadot, a Csiky Gergely Színházat és a pécsi Nemzeti Színházat egyedi darabokból álló műsorok szervezése érdekében. A siófoki művelődési központ igazgatója a tabiak nevében is tárgyalt a szegedi Nemzeti, a szolnoki Szigligeti, valamint a veszprémi és a győri színházzal, sajnos nem sok eredménnyel... A színházak közül csak a szolnokival sikerült szerződést kötni egy előadásra, a többiek szcenikai hiányosságokra való hivatkozással nem vállaltak műsort. (Igaz, az elzárkózás nem végleges, mert ha a világítás és a hangtechnika eléri az általuk igényelt szintet, akkor Tabra is ellátogatnak.) Az első nekirugaszkodás tehát a vártnál rosszabb eredményt hozott, ám a tabi népművelők nem adták föl. Alighogy befejeződött a színházi „kilincselés”, a Népszínház szervezője ismét jelentkezett: az általa kínált műsorokból — a helyi igények és sajátosságok figyelembe véve — kettőre szerződést kötött az igazgató. A szervezőmunka nem állt meg: tovább keresték a lehetőségét, hogy legalább öt darabból álló előadásra adhassanak ki bérletet. Harmadszori megkeresésre. a Mikroszkóp Színpad szervezőtitkárával is sikerült lekötni egy előadást, ötödikként pedig budapesti színészek föllépését foglalták szerződésbe. Január közepéig az első félévre szerződéssel biztosították az öt előadást. Február 21-én Hofi Géza műsorával, maid a hónap végén Tersá.iszky Józsi Jenő „Kaktikk Maréi rencséje" című darabjával (a Népszínház előadása) indul a színházi bérlet Március közepén a Szerelem minden mennyiségben című vidám zenés műsorral indul, a szolnokiak vendégjátékával (I. Erzsébet, zenés történelmi komédia) folytatódik s, végül május 13-án — szintén a Népszínház előadásában — az Imádok férjhez menni című zenés vígjátékkal zárul a művelődési ház színházi programja. Azt is megtudtuk, hogy január közepe óta járják a nagyközség gyáregységeit, üzemeit, intézményeit — váltakozó sikerrel. A helyi vezetők döntő többsége — ismerve a közművelődés fontosságát — támogatja a népművelők szervezőmunkáját, de akadnak olyan munkahelyek is, ahol közömbösek iránta. Mindenesetre eredményként könyvelhetik el a tabiak, hopr február 8-ig több mint kétszáz bérletet adtak el; a vásárlásban kiemelkedett a Videoton gárdája. A legtöbb munkahely öt és huszonöt között váltott bérletet (néhol csak a szakszervezet és a szocialista brigádok igényelték), de a művelődési háznál bíznak a további érdeklődésben. Krulck József — Próbálta már könyv nélkül is? — kérdeztem. — Van is nekem időm árrá, hogy mesét tanuljak ... Kedves anyukák! . Nem kell a mesét megtanulni. Saját szavainkkal — kedves arcjátékkal, egy kicsit hangsúlyozva a párbeszédeket — boldoggá tehetjük gyermekünket. Azokat a meséket, amiket anyjától hall a gyermek, gyorsan meg is tanulja. Soká emlékszik rájuk, főleg, ha saját élményeinket, velünk történt eseményeket, gyermekkorunkat meséljük neki. Kicsit kiszínezve, néha megtoldva, de mindenképpen törekedve a választékos beszédre, s olyan szavakat használva, amelyekkel nem mindennap találkozik. Gondolok itt például ilyenekre: puha pihe, szállingózik, hulldogál; csivitel, csipog; selymes, bársonyos, szomorkás stb. Mi az óvodában nemcsak a kömyezetismereti foglalkozásokon tanítjuk helyesen beszélni a gyerekeket: igyekszünk előttük mindig szépen beszélni. Mivel nemcsak a példa fontos, igyekszünk rávenni őket, hogy ők is úgy beszéljenek egymással, ahogyan tőlünk hallják. Rendszeresen ellenőrizzük és javítjuk a beszédüket. Fokozottan ügyelünk — főleg a vers tanításánál — arra, hogy a mechanikus bevésés mellett a szókincsük, kifejezőkészségük is fejlődjön. A meséket először mi mondjuk, de a középső és a nagycsoportban elvárjuk, hogy ők is meséljenek. Sőt ennél is tovább mentünk: ismert msét folytatónak, s kitalált történetet mondanak el a csoport előtt. Ilyenkor a gyerekek kedvet kapnak egymástól. Senki sem akar lemaradni, az óvónéni és a pajtások elismerését mindenki ki akarja érdemelni. Vám., aki hazulról is hoz mesét Ennek mindannyian örülünk az előzőekben említett okok miatt. A pajtások minden új mesének örülnek mert egy-egy új élményt is jelent számukra. Gyakori az az eset, hogy addig könyörögnek a szüleiknek, amíg ők is egy-egy „otthoni mesével” rukkolhatnak ki. Egy, az óvodában jól bevált módszert szívesen ajánlok a szülőknek a beszéd fejlesztésére: a képolvasást. Tegyenek egy képet a gyerek elé ha lehet színeset), és olyat, amelyen történik valami, illetve valamilyen eseményt ábrázol)! Elég, ha csak ennyit kérdeznek: — Mit látsz a képen? A négyéves gyermek felsorolja, mit lát, de az ötéves már elmondja a cselekvést, s nagyon gyakran megtalálja az okozati összefüggéseket is. Kérdéseinkkel segíthetünk, újabb ismereteket nyújthatunk. Az eredmény nem marad el. Báli Györgync óvónő MŰGYŰJTŐK ÉS MŰ BARÁTOK Ruisz György kiállítása a Metró-klubban Mübarátok és barátok társasága, osztatlan rókon- szenv fogadta kedden este Ruisz György kaposvári festőművészt, a Táncsics Mihály gimnázium tanárát a budapesti Metró-klubban. Ottani . kiállításának híre egykori tanítványai közül is sokat a kiállilóterembe csalogatott, olyanokat is, akik nem tagjai a Budapesti Műgyűjtők és Műbarátok Egyesületének. A megnyitó törzsközönségét természetesen az egyesület tagjai adták. Meglepetés volt, hogy a Budapesten tartózkodó Táncsics vegyeskar — Horváth Jenőné, vezényletével — „megszakította” szereplését, illetve programját a kedd esti rendezvény kedvéért: a rádiófölvétel után madrigálokkal kedveskedett az együttes tanára budapesti kiállításának ünnepélyes megnyitóján. Dt. Szíj Rezső művészeti író meleg szavakkal méltatta a kaposvári festőművész bemutatkozását az egyesületi rendezvényen. A Belvárosban igazán meghitt otthonra talált a Budapesti Műgyűjtők és Műbarát ok Egyesülete, mikor kibérelte a VII. kerületben a Metróklubot. Erre a gyűjteményes kiállításra Ruisz György az utóbbi húsz év terméséből válogatott A realista jegyek zöme a hatvanas években hatotta át a kaposvári festőművész tanár munkásságát, az utóbbi években ex- presszívebb látomásait festette meg. A témái illetve a humánum hangja azonban nem változott: — Ezt emelte ki megnyitójában Or. Szíj Rezső is, mikor arról beszélt, hogy a műgonddal dolgozó festő a táj és az ember kapcsolatát — a festő és a közönség viszonyát — a jövő formálására szánja. Ez fogalmazódik meg egyébként Ruisz György ars poétikájában is. Balatoni tájak, görögországi úti élmények, életképek, tanulmányrajzok alkotják Ruisz György budapesti Lakócsai' népszokások Lakócsa etnikai közössége sokáig megtartotta hagyományait, sőt néhányat ma is ápolnak az itt lakók. Az alábbiakban a jeles családi ünnepekhez fűződő szokásokat ismertetem. Keresztelő. Olyan nevet kapott a gyermek, amilyen napon született, tehát naptári nevet, természetesen a nemnek megfelelően. Ha például a fiú születésnapján női név volt a naptárban, akkor az előtte levő férfinevet kapta, és fordítva. Az újszülött feje alá pénzt tettek, hogy az életben mindig legyen pénze, bekecsre tették, hogy göndör hajú legyen, a markát összeszorították, hogy fösvény legyen, és kezére ácsfejszét tettek, hogy értsen a mesterségekhez; ha lány volt, akkor mángoriófát, hogy jó háziasszony legyen. A gyermekágyas asszony fekhelyére fokhagymát tettek a boszorkányok elleni védekezésül. Ha az anyát szólítgatták, nem volt szabad válaszolnia rá. A rokonság paszitot (ételt, italt) vitt az újszülött, tiszteletére — ezt háromszor ismételték meg. Ez a szokás ma is megvan. A gyereket a bölcsőben így hívták : Hódi szpát hódi áá ... (Gyere aludni!) A következő éneket énekelték ringatáS| közben: Tasi, táti tanana ide papa i mama. Papa nősi caca, mama nosi zizu daj böze sve. A kisgyermekei a szülők a bölcsőként szolgáló tek- nőben kivitték a mezőre, s ott kis sátrat készítettek számára, és az idősebb testvérek ügyeltek rá. Esküvő. A lányt az esküvő előtt a fiú hozzátartozói — a lakodalmas nép — jelképesen megvásárolták, kapupénzt fizettek, azután a templomi szertartás következett, majd a vőlegény házához értek. Ott az anyós pohárba bort töltött, 6 azt a fiatalasszonynak ki kellett innia, utána a poharat a há-, ta mögé dobni: ha a pohár összetört, azt mondták, hogy könnyen fog szülni. A menyasszony minden lakodalmast megcsókolt és megajándékozott egy-egy törülközővel vagy más vászonfélével, amit — természetesen — maga szőtt. A menyasszony ölébe olyan nemű kisgyermeket ültettek, amilyet magának szeretett volna. A menyasszony öt is megajándékozta apró pogácsával, dióval; ez egy szőttes kendőben volt. A vőfély tréfálkozásai közismertek voltak: éjfélkor többek között rántottét árult egy tányérból, aki viszont lopott tőle, az pénzbírságot fizetett, s a vőfély még rá is ütött a kezére egy főzőkanállal. Éjfélkar az ifjú párt összekötözték, és aludni küldték. A lakodalom hálom napig is eltartott. Halálozás. Haláleset alkalmával a halottat megfürösz- tötték, s a fürdővizet olyan helyre öntötték, ahol nem járt senki. Ünneplőbe öltöztették, az állkötőjét később levették, és mellé tették a koporsóba, nehogy később visszajárjon. Ha az elhunyt fiatal személy volt, megsiratták. Ha lány volt, akkor a lánypajtásai vitték ki a temetőbe, ha legény, akkor a barátai. A halottat, ha lehetett, az általa előre kiválasztott ruhában temették el. El- hantolása előtt pénzt dobtak a sírgödörbe, hogy a másvilágon legyen pénze. A sir elkészítésé után következett a tor (kármian). A halottért több misét tartottak. A gyász egy évig tartott, fiatal elhunyta esetén tovább is. Mindenszentek napján imádkoztak er te, gyertyát égettek, és az ételből neki is hagytak. Bödő Istvánná j kiállításának gerincét. A művész ezzel a bemutatkozással ünnepli — és vele együtt a közönség is — hatvanadik születésnapját E rendezvény szervese* kapcsolódik a Budapesti Műgyűjtők és Műbarátok Egyesületének programjához. Megkértük dr. Szij Rezső művészeti írót, beszéljen az egyesületről, mozgalmukról és terveikről. — A Metró-klub egyike a legjobb belvárosi kiállítótermeknek — mondotta —, ezért. tartjuk itt már évek óta a kiállításainkat. — A tagság műgyűjtőkből és műbarátokból áll. Értő közönségből, a művészetek iránt vonzódó emberekből. — Műbarátoknak nevezhetjük magunkat: olyan közösségnek, mely a művészet minden ága iránt érdeklődik és programjainkban ezt az igényt igyekszünk is kielégíteni, A tagság ösz- szetétele vegyes: a segédmunkástól a miniszterig minden rétegből vannak tagjaink, s lelkesen részt is vesznek programjainkon. — A hazai érdeklődők előtt tehát nyitva a kapu az egyesületbe. Ügy tudom, a nemzetközi kapcsolataik is jelentősek. — Valóban, a föld számos országából érkeztek hozzánk jelentkezési - lapok, főleg az óhazától távol élő magyaroktól. Említhetem Prokop Pétert, aki ma Rómában elismert művész és hátszáz- nyolcvanöt grafikáját ajándékozta egyesületünkön keresztül az országnak,' vagy Riesz Bélát, aki Monte Cáriéban él, s szintén szép ajándékkal kedveskedett nekünk. — Tehát saját gyűjteménnyel is rendelkeznek. Ennek vajon mi lesz a sorsa? — Alapszabályzatunkban megfogalmaztuk: keressük a lehetőségét, hogy saját gyűjteményt hozzunk létre, ennek azonban nehéz lesz megfelelő helyet találni. — Hány tagja van az egyesületnek ? — Ezer körül lehetünk, de vegye számításba, bogy nálunk sokkal „idősebb” numizmatikusok mindösz- sze félezer tagot számolnak csupán. — Vidékről is jelentkezhetnek az egyesületbe? — Bárhonnan. Hiszen említettem már, hogy külföldi magyarok is vannak tagjaink sorában. A kiállítási megnyitó alkalmat adott arra, hogy az egyesületről is beszélhessünk — arról a műbarátmozga- lomról, amely fölkérte Ruisz Györgyöt, hogy bemutatkozzon tagsága előtt. H. B. SOMOGYI NÉPLAP