Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-03 / 1. szám

UJ SPORTCSARNOK Negyven vállalat munkájával építették Sok nehézséggel kellett megbirkózniuk fiz építők­nek a kivitelezés megkezdé­se óta eltelt csaknem három év alatt, s bár még ezekben a hetekben is van feladatuk bőven. Rövidesen átadják sokféle rendeltetésének ha­zánk egyedülállóan korsze­rű sportlétesítményét, a bu­dapesti nagy sportcsarnokot. A Népstadion közelében — az ugyancsak átadás előtt álló Stadion Hotel szomszéd­ságában — fölépült körcsar­nok mere te i is sejtetik az eddigi munka nehézségeit: a csarnok átmérője 127 méter, márpedig ekkora fedett aré­na Magyarországon még nem épült. A csarnokot szovjet segítséggel — a le- ningrádd jubileumi sport- csarnok egyes megoldásait alkalmazva — tervezték, a 102 méteres fesztávolságot áthidaló kábeltetőszenke- zet szovjet szabadalom, s a tetőszerkezetet tartó 48 acél- pillért is szovjet szakértők segítségével állították fel. A csaknem 1,8 milliárd forint értékű beruházás ki­vitelezésében összesen negy­ven — egymással szocialista szerződést kötött — vállalat dolgozói vettek részt, s a létesítményben már hatvan­ezernél több társadalmi munkaóra is „benne van” — mégpedig annak köszönhető­en, hogy a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és a KISZ Budapesti Bizottsága yédnökséget vállalt az épít­kezés fölött., A sokcélú létesítménynek — noha ez kívülről nem lát­szik rajta — voltaképpen hat szintje van. Az első szint a küzdőtér alatt helyezkedik el; a raktárak vannak itt, 1982. január 9-én FOTÓSTÚDIÓ nyílik Kaposváron Csak egy kis séta a városközpontból amelyekből automata emelő­berendezés „hozza föl” a sportversenyekhez szüksé­ges különféle technikai esz­közöket. A második szint a küzdőtér, maga, amely grabo- plast-burkolatot és rekortán- borítást kapott, s jégpályá­nak, atlétikai pályának egy­aránt használható, de eze­ken kívül négyféle labdajá­téknak, torna-, vívó-, csel­gáncs-, ökölvívó- vagy épp súlyemelő-versenyeknek ad­hat helyet. Ügynevezett tér­színpad, továbbá pódium­színpad és keretes színpad is kialakítható ezen a szin­ten — így a csarnokban tö­meggyűlés, táncfesztivál, be- atkoncert egyaránt rendez­hető, s kis átalakítással nagyzenekari és drámai mű­vek bemutatásának, vala­mint tudományos kongresz- szusoknak is otthona lehet. Ugyancsak a küzdőtéri szin­ten — a nézőtér alatt — kaptak helyet az öltözők, a szaunák és az irodák. A közönséget a létesít­mény harmadik szintjén — az első emeleten — 28 főbe­járat fogadja, amelyeken át az úgynevezett külső keren­gőbe juthatriak a nézők. Itt. valamint egy szinttel feljebb is, a közönség kényelmét szolgáló egységek kapnak helyet: ruhatárak, étel- és italautomaták, büfék, mos­dók. Az óriási üvegablakokon át szép kilátás nyílik a Nép­stadionra, hat további ki- sebb-nagyobb sportlétesít­ményre, az új szállodára s lehet látni az új gépkocsi­parkolót, az új autóbuszpá­lyaudvart is. A külső gyűrű­ből 16 arénabejárat vezet a nézőtérre, amely — rendez­vénytől függően — lehet há­romezer, tízezer vagy tizen­két és fél ezer férőhelyes. A sportcsarnok ötödik szint­jén a rendezvények szerve­zőit kiszolgáló helyiségeket rendezik be, itt vannak a tévé- és rádió-közvetítő fül­kék, az újságírók munkaszo­bái, itt található egy inter­júk készítésére alkalmas hangszigetelt helyiség és egy kényelmes társalgó.. Még föl­jebb, a hatodik szinten ala­kítottak ki egy 700 négyzet- méter alapterületű, szekció­üléseikre, kamaraprogra­mokra és különféle kiállítá­sokra is alkalmas termet. A. G. r— r r Évzáró úszóverseny Évadzáró űszóversen.y szín­helye volt kedden a dombó­vári uszoda Az erőpróbán a hazaiak mellett a kaposvári úszók is indultak. A jól ren­dezett versenyen néhány fi­gyelemre méltó eredmény is született. A kaposvári dobo­gós helyezettek: Lányok: 100 m úttörő hát: 1. Szöl- lősi 1:20,1: 100 m delfin hát: 3. Eöry 1:32,2; 200 m úttörő gyors: 2. Szöllősi 2:43,1; 100 m serdülő gyors: 1. Kolsói 1:06.4, 2 Lenti 1:09,8; 200 m delfin vegyes: 3. Eöry 3:29,8; 100 m úttörő mell: 2. Krámli 1:34,6; 200 m serd. vegyes: .1. Kolsói 2:39,0, 2. Lenti 2:51,1, 3. Eóry 2:53,8. Fiúk: 200 m úttörő mell: 3. Sza­bó 3:27,4; 100 m gyermek gyors: 1. Dobos 1:05,0... 3. Póré 1:07,0; 100 m gyermek mell: 1. Szabó 1,15,0,... 3. Póré 1:27,8. iSPORTsportSPORTs SsportsTORTSPor A legjobb moszkvaiak Hagyomány, hogy az év végén nemcsak a Szovjet­unióban, hanem Moszkvá­ban is megválasztják az év sportolóját, illetve a szov­jet főváros legsikeresebbnek tartott csapatát... Akár­csak a múltban, ez alkalom­mal is a Szportyivnaja Moszkva című lap szerkéz- tősége írta ki a pályázatot, és a szovjet főváros sport­újságírói adták le voksukat. Az eredmeny aligha megle­petés, a szavazatok tükröz­ték a friss benyomásokat, de jelezték azt is, hogy a sportújságírók nem felejte­nek. Moszkva 1981. évi leg­jobb sportolója ugyanis ha­talmas szavazattöbbséggel a háromszoros sakkvilagbaj- nok, Anatoli] Karpov lett, aki az olaszországi Meránó- ban „fektette két vállra” riválisát, Korcsnojt. Karpov mögött a máso­dik helyen a tornász-világ­bajnokság üdvöskéje, a ti­zennégy éves- Olga Bicsero- va végzett, aki bájosságával és mindenekelőtt szinte hi­bátlan gyakorlataival mél­tán kápráztatta el nemcsak a zsűrit, hanem a sportúj­ságíró-társadalmat is. A harmadik hely egy olyan sportembernek jutott, aki hosszú évek óta csúcson van. Az ő posztján a szov­jet jégpályákon több mint tíz éve nincs igazi riválisa, Vlagyiszlav Tretyak, * CSZKA és a szovjet jégko­rong-válogatott kapusa ta­lán épp ezzel érdemelte ki a megtisztelő címet. Ami a csapatokat illeti, igazán nagy volt a válasz­ték: a moszkvai együttesek több sportágban is sikeres esztendőt zártak. 1981. leg­jobb moszkvai csapata vé­gül — a szavazatok alapján — a CSZKA jégkorong- együttese lett. Csaknem két évtizede veretlen — mind otthon, mind pedig a nem­zetköz: porondon. fm) Fölveszünk lerakatunkhoz árukísérőt és kazánfűtőt széntüzelésű kazánhoz. Jelentkezni lehet: PJÉRT Kereskedelmi Vállalat Kaposvár Jutái út. Telefon: 13-567 JANUÁR A nap 7.32 árakor kél, s 16.05 órakor nyugszik; a hold 11.55 órakor kél, s — órakor nyugszik. 3 VASÁRNAP Genovéva A várható időjárás: Napközben nyugatról újabb feihősödés, majd — főként az ország északi felében — szórványosan kisebb havazásra, esőre számíthatunk. Az erős, gyakran viharos északi, északnyugati szél mérsék­lődik, és nyugatira, délnyugatira fordul. Sok he­lyen köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, vasár­nap, a tartósan ködös helyeken 0, máshol plusz 4 fok körül alakul. fi lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Budapesten tartott 1. he­ti sorsoláson a következő számokat húzták ki: 43, 44, 63, 74, 84 Az 1. játékhéten öttalá- latos szelvény nem volt. Négy találatot 61 fogadó ért el: nyereményük egyen­ként 122 ezer 742 forint. A háromtalá latos szelvények­re 688, a kettesekre 30 fo­rintot fizetnek. — Kálmán Imre-est Lud­wigshafenben. A siófoki születésű, világhírű zene­szerző születésének 100. év­fordulóján, január 31-én a nyugatnémet, az osztrák és a Magyar Televízió közös hangversenyt rendez a Friedric-Ebert Halléban. A magyar műsorvezető Tibol­di Mária, a résztvevők kö­zött lesz Pitti Katalin, Leb­lanc Győző és Németh Sán­dor. — Megindult a forgalom Budapesten az észak—déli metróvonal új szakaszán. Ezzel egyidejűleg életbe lép­tek a felszíni tömegközle­kedés forgalmi változásai is; ezekről térképek, kiad­ványok, táblák tájékoztat­ják az utasokat. — Országos minősítő be­mutatóra készül a kaposvá­ri Fonómunkás Kisszínpad. A rendezvény helye a La- tinca Sándor Művelődési Központ lesz. Ilyen jellegű minősítésre ötévenként ke­rül sor. — Ni vöd íjjal jutalmazták a kiemelkedő tévéproduk­ciókban szereplő színészek között Máté Gábort a Mas­karák, Jordán Tamást az Az a szép fényes nap című tévéjátékban nyújtott alakí­tásáért. — Csaknem száz új kép­zőművészeti alkotással gaz­dagodtak az utóbbi tíz év­ben Baranya városai és fal­vai. Ennyi szobor, térplasz­tika és dombormű még so­ha nem készült egy évtized alatt a műpártolásáról is­mert megyében. A követke­ző években ««léket állíta­nak — többek között Dózsa Györgynek, Liszt Ferencnek, József Attilának és Kodály Zoltánnak. Harkányban és Pécsen szoborparkot alakí­tanak ki. — Bodrogi igazgató. A Jó­zsef Attila Színház népsze­rű művészét és rendezőjét, Bodrogi Gyulát nevezték ki a Vidám Színpad művészeti igazgatójának. — Nemzetiségi klubháló­zatot hoznak letre január­ban Kőszegen és környékén. Horvát és német nemzeti­ségi klubok működnek majd Horvatzsidányjjan, Ól­modon, Pesresznyén, Kőezeg- fataáa és Kiszsadányban. A klubok étére az adott nyelv­ben járatos főhivatású nép­művelő vagy pedagógus ke­rül. SznkonHóégl ügyelet este 8-ig Telefon: . *11-510 100 évvel ezelőtt, 1882. január 3-án született, és 72 éves korában, 1954-ben hunyt el Kőszeghy Elemér művészet- történész, festő. Eredetileg jógi tanulmányokba kezdett, majd azok folytatása mellett előbb Bécsben, később pedig Buda­pesten a Mintarajziskolában ta­nult. A század elején néhány évig Olaszországban, illetve Tö­rökországban folytatta tanul­mányait, ösztöndíjjal. 1908-tól 1914-ig a múzeumok főfelügye­lőségének a titkára volt, majd fél évtizedig a kassai múzeum igazgatója — ekkor számos köz­figyelmet keltő kiállítást szerve­zett. 1919-től négy esztendőn át Tátraszéplakon élt, s egyik leg­kiválóbb Tátra-festőnkké vált. 1923-tól 12 évig Lőcsén lakott, s az ottani múzeumot vezette. 1939-től a budapesti Iparművé­szeti Múzeum igazgatója volt, 1946-ban történt nyugalomba vo­nulásáig. Korszakos jelentőségű a magyar ötvösséggel kapcsola­tos kutatómunkája: egyik leg­fontosabb könyve Magyarorszá­gi ötvösjegyek a középkortól 1876-ig címmel az 1930-as évek közepén, Budapesten látott nap­világot. — Somogyország a mozi- hálózatban. Herczenik Mik­lós színes rövidfilmjét a somogyi műemlékekről a tavalyi bemutató vetítések után az idei év első ne­gyedének végétől a mozihá­lózatban is láthatjuk majd. — Üjra képernyőre kerül — szombaton délelőtt — Lázár Ervin Berzsián és Di- deki című színpadi játéka a Csiky Gergely Színház elő­adásában. A kétrészes játé­kot Lengyel Pál rendezte. — Litvánia növényvilága címmel hat kötetből álló sorozat jelent meg a Szov­jetunióban. Először készült ilyen nagyszabású termé­szettudományi kiadvány, amely a köztársaság 2400 növényféleséget rendszerezi. — Üj magánház-épitkezési formát vezettek be az Ura­lom túli falvakban. A leen­dő tulajdonosoknak mind­össze az építkezési költség tíz százalékát kell egy ösz- s/.égben befizetni, a kiadá­sok nagyobb részére a kol­hoz ad hitelt. — Kiállítás nyílt Lenin­grádban, s az Orosz Észak művészetét mutatja be. A tárlaton több száz fából, agyagból, csontból és fém­ből készült tárgyat láthat­nak az érdeklődők. — Jól kezdődött az új esztendő a petőházi cukor­gyárban. Elsején és másodi­kén hatezer tonna répát dolgoztak föl, s 760 tonna cukrot gyártottak. Petőhá-1 zán már túl vannak a szá zadik kampány napon. A fel­dolgozott répa mennyisége meghaladta a 330 ezer, a gyártott cukoré pedig a 40 ezer tonnát. — Már az Í983. évi naptá­rakat, határidőnaplókat sze dik a szekszárdi nyomdá­ban , A csaknem 120 éves „naptárgyárban” 1981-ben az előző esztendeinél 150 ezerrel több, összesein mint­egy hárommillió naptárt, határidőnaplót készítettek — köztük a Képzőművésze­ti Alapnak, a Képcsarnok Vállalatnak és a könyvki­adóknak. — Az Autóközlekedési Taninté­zet személygépkocsi-vezetői tan­folyamokat indít januárban Ka­posváron és Igáiban. Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi u. ?. Tele­fon: 11-147. Igáiban a művelődési házban. Gálán tai János igazgató­nál — január *#-ig. (85767) <•»81») A Stadion Hotel, a pompás létesítmény mögött

Next

/
Thumbnails
Contents