Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-27 / 22. szám

A társadalmi közeledé formái voltak Emlékezés egykori amatőr csoportokra Nemrég egykori munka­társammal, a, köznjűvelödés — vagy ahogy akkor nevez­tük: a népművelés — egyik megszállottjával találkoztam. Panaszkodott, hogy nem tud összeverbuválni községében egv valamire való amatőr csoportot, melynek műsorá­val legalább a közünnepeken szerepelhetnének. Az ifjúsági klubnak is csak neve van, zenét hallgatnak a betérők, meg társasjátékokkal ütik agyon az időt. „Bezzeg a mi időnkbeh alig tudtuk kielé­gíteni az igényeket.” — Emlékszel? — forróso­dott föl a hangja. — Akadt este, amikor képtelenek vol­tunk elhelyezni a szakkörö­ket, művészeti együtteseket. Még az irodádat is igénybe kellett vennünk. Azután egymás szavába vágva soroltuk, hányféle te­vékenységnek adott helyet az a néhány helyiség melyet járási művelődési háznak ne­veztek. Két színjátszó cso­port, irodalmi színpad, ve- gyesikórus, néptáncegyüttes, kamarazenekar, fotó- kép­zőművész és kézimunkaszak­kör, hogy csak a legélénkeb­ben működő, kisebb-nagyobb közösségeket említsem az em­lékeinkben felbukkanok, kö­zül. Kétségkívül, változatos művelődési élét folyt, és nemcsak a mi községünkben, hanem a megye legtöbb — egészen apró és tekintélye­sebb :— településen is. És ez jórészt azoknak a lelkes, el­sősorban pedagógus népműr velőknek volt köszönhető, akiknek magával ragadó szervező, művészi irányító »«inkájáról csak az elisme­rés hangján lehet szólni még akkor is, ha a megformálás színvonala gyakran hagyott kívánni valót. Nem csökken­ti munkájuk értékét, ha meg­jegyezzük : valós és tömeges igényt elégítettek ki. Hiszen ennek ellenére nem volt könnyű együttest szervezni, összetartani abban az időben sem — lévén az amatőr moz­galom önkéntes alapú. Abban az időben — azaz negyedszázada, amikor az ) amatőr mozgalom új értel­mét, erőt és lendületet ka­pott. Az emberek ugyanis az ellenforradalom utáni kon­szolidáció időszakában nem­csak a munka, a közélet, a gazdaság- és társadalomépí- lés megújult értelmét keres- . lek, hanem egymást is; a személyiségüket gazdagító . kapcsolatokat, az önki fejt és eszközeit, formáit, lehetősé­geit. Ifjak és felnőttek öröm­mel találkoztak a művelődési otthonokban — nem véletlen, hogv számos kulturális in­tézmény terve akkor szüle­tett meg — kibontakoztatni adottságukat, vagy egyszerű­en vágyakozva hasonló ér­deklődésű társak közé. Be­szélgetni, vitatkozni, szóra­kozni akartak. Igen, 1957 nyarától, de még inkább őszétől .olyan kulturális fellendülésnek le­hettünk tanúi, illetve része­sei, melyhez fogható csak a negyvenes évek végén hatot­ta át a lakosságot. És ebbe természetesen nemcsak az amatőr művészeti mozgalom kiemelkedő eredményei tar­toznak, hanem elsősorban a falusi felnőttlakosság ugrás­szerűen megnövekedett tanu­lási kedve, mely tömegeket ültetett iskolapadba, ismeret­terjesztő előadásokra, tanfo­lyamokra. Tudom, e visszaemlékező, múltat idéző, falán meg is szépítő jegyzetet könnyen bé lehet sorolni a nosztalgiahul- lam divata« termékei közé. Azzal is tisztában vaeyoj'.. hogv ma merőben, masok a körülmények, a feltételek és így a szokások is. Mégis ki­mondom: sajnálom a mé­reteiben és akkori formájá­ban jórészt letűnt művelődési. közösségeket. Igaz. napjainkban is mű­ködik Somogybán — mégpe­dig magas szinten — nép- táncegyüttes, énekkar, sze­replői nyilván igazolják is hiányérzetemet. De áz Ötve­nes évek végén tömeges mé­retű volt e mozgalom, gya­korta színpadra csalva a falu apraját-nagyját. Amiben"per­sze hogy a szereplés volt a legmaradandóbb élmény. De -a műsorválasztás izgalma, a felkészülés számos tárgyi és szervezési tennivalója — melynek' során találékony­ságból, szépérzékből, kapcso­latteremtési készségből is vizsgáztak a csoport tagjai, nem csupán a rendező — ön­magában is összetartó, kö­zösségformáló tevékenység volt. És a próbák! Az alig várt esték, melyeken barát­ságok, szerelmek szövődtek, a szerepre találás tiszta örö­me, tréfálkozások, ugratások oldották fel a napi munka fáradtságát, feszültségét. Mi­közben erősödött a felelősség egymás és a közös ügy iránt, vagyis kialakultak, majd egyre meghatározóbbá vál­tak a közösségiség vonásai. Hogy milyen szükség volt a közérzet javítását segítő, kapcsolatokat alakító, réte­geket, csoportokat közelebb hozó mozgalomra kiváltképp falun, annak politikai jelen­tőségét csak az azóta eltelt időszak eredményeit és a korabeli társadalmi, gazda­sági folyamatokat figyelembe véve, megfelelő távlatban tudjuk igazán értékelni. Nagy kár, hogy a mai technikai feltételek, társadalmi körül­mények között nem találunk rá a jelenleginél jóval több fiatalt és felnőttet vonzó, de hasonló célt, a társas kapcso­latok javítását szolgáló for­mákra. Paál László í? Talpon” a szakma A tegj&ki>ak vetélkedője Tavaly Kaposváron, az idén Siófokon rendezték A szak­ma kiváló tanulója megyei verseny döntőjét, melynek el­ső és második helyezettjei az ország legjobbjaival mérik ma.id össze tudásukat. A töb­bes szám, indokolt, hiszen há­rom szakma (cukrász, szakács és felszolgáló) ifjú képviselői találkoztak a hét végén a Ba- latón-parti városban, a Fogas étteremben, illetve a Bá­nyász-üdülőben. Mindkét vá­ros ‘ szakiskoláiban háziver­senyen döntötték el, hogy ki érdemes arra a végzősök kö­zül, hogy a megyei döntőn részt vegyen: szakmánként három tanuló érkezett mind­két intézetből a vetélkedő színhelyére. A rendezők — a siófoki kereskedelmi és ven­déglátó szakmunkásképző in­tézet tanárai és diákjai nagy körültekintéssel végezték fel­adatukat. A szakácsjelöltek közül például sokan talpon voltak a verseny előtti éjsza­kán is. Zerényi Lajos mester­szakács szakoktató vezetésé­vel szebbnél szebb hidegtála­kat készítettek a rendezvény­re meghívott szakemberek, vendégek tiszteletére. Az elméleti (írásbeli) fel­adatok megoldása után a gyakorlatiak következtek. A szakácsok sütöttek—főztek, a cukrászok tortát, süteményt készítettek, a felszolgálók megtérítették az asztalokat, s a jelentős számú zsűri bíráló pillantásainak kereszttűzében felszolgálták az ebédet. Késő délután hirdettek eredményt A cukrászok közül Viza Erika és Nagymélykuti Magdolna siófoki tanuló jutott tovább; a szakácsjelöltek sorából az első és második helyezést Fá­bián Mária siófoki, illetve Péter Istvám kaposvári fiatal érte el; a felszolgálók két legjobbja: Vidóczi Éva, és Szabó Ibolya siófoki tanuló vehet részt az országos dön­tőn, ahol a legkiválóbbak (évfolyamtársaiknál előbb) szakmunkás-bizonyítványt kapnak. — A Bányászüdülőben ele­get gyakorolhatom a szak­mát — mondja Viza Erika, aki a zsűri véleménye szerint a legszebb tortát készítette. — Az országos döntőre sokat kell tanulnom. Igyekszem minden erőmmel... — Siófoki? — Siójuti vagyok. Édes­apám állatgondozó a terme­lőszövetkezetben, anyám a Sió Áruházban ^dolgozik. A vőlegényem — 'most katona — biztosan örülni fog az eredményemnek. (Erika kap­ta a városi KISZ-bizottság ' különdiját is.) Péter Istvánt kedvenc éte­leiről kérdezem. —A magyar gulyás — mondja. — Babfőzelék sült oldalassal. — Ma mit készített ebédre? — Kaszinótojást, erőlevest, bélszínt Budapest módra, és diópudingot csokoládéöntettel. Szőkedencsi fiú. A Kapós­ban gyakorol, s szeretne egy­szer majd B^latonfüreden, az Annabella konyháján főz­ni. — A felszolgálók első he­lyezettje, Vidóczi Éva azt mondja, hogy a MÁV siófoki restijében ugyancsak' ritkán van alkalma felszolgálni. Amit tud, azt kizárólag a kabinetben tartott gyakorlati órákon tanulta. Erős oldala az elmélet is, sőt a közisme­reti tantárgyakat is kedveli. Dr. Csillag Gábor, a Pan­nónia igazgatóhelyettese, a zsűri elnöke értékelésében hangsúlyozta, hogy az orszá­gos döntőn az itt tapasztalt színvonalnál — érthetően — jóval nagyobb lesz a követel­mény. Következésképpen a to­vábbjutott tanulók akkor kép­viselhetik méltóképpen me­gyéjüket, ha megfelelően fel­készülnek. A „hétköznapi kö­rülmények”, az üzletek tech­nikai. ellátottsága a legtöbb, helyen (még a Balaton part­ján is) elmarad a kívánt szinttől. A kabineteken kívül sokat jelentene, ha a tanulók számára egy-egy „tanüzlet” létesülne — például a Bala- ton-parton .— amelyet szak­munkásjelöltek üzemeltetné­nek. Pécsi Józsefné, a siófoki in­tézet igazgatója adta át a dí­jakat, s méltatta a rendez­vény jelentőségét. Sz. A. Szóval nagy boldogság ez a tágas, világos konyha, van gáztűzhely, városias konyha­bútor, mosogató, színes csem­pe egészen a ’ mennyezetig; miután jóllaktam („Egyen ám, amennyi jólesik, és töltsön magának!”), megnézhetném a szobákat is, három szép szobát építettek, kényelmesen elférnek itt a fiatalok is. Mert a lánváékkal együtt laknak, ,A vő erre a vidékre való, csikvándi gyerek, a vadosi búcsúban találkozott Évikével („Mikor is látta utoljára ezt a lányt? Jaj is- tehem, hiszen akkor még pi- sis volt a kincsem. Most néz­ze meg, szép, derék menyecs­ke lett belőle; nem azért ■mondom, mert az én magza­tom .. .”), talán ők végleg itthon maradnak, 6ár adná az 'isten! . Évi most gyesen van Il­dikóval, egyébként bolti el­adó, mielőtt szült, minden­nap együtt buszozott az urá­val, biztosan ismerem a Ba­ross úti nagy ABC-t, ott dolgozott az Évi, és oda is akar visszamenni a gyes után, At veje meg vízveze­ték-szerelő az IKV-nál („a keze aranyat ér, mindent meg tud csinálni, akár kő­művesmunka, akar parket­tázás. tapétázás,"). Gondolha­tom mennyi költséget lehet rr.egtaíkarítani az építkezés-: nél, ha egy ilyen- ember van a csalódban.­— De ért ám ez a jószág­hoz is.’ Bikát, disznót hiz­lal; mire a hajnali busz el- - indul, az ő Gyurijuk mór megetetett, s este miután megérkezett a városból, megint az ólban, az istálló­ban . tesz-vesz, csak nappal­ra marad a jószág rájuk, öregekre. Hát ilyen ember ez a csikvándi vő. nem saj­nálja az időt, a fáradságot, vasárnap, piros betűs ünnep ennek ugyan mindegy; ha hívják — ahogy ő mondja: fusizni —, első szóra kitolja a motort a kamrából, és elmegy akár az ötödik falu­ba is. Mit szólok: ugye, i|agy botorság lenne, ha egy ilyen ember beköltözne a városba, valamelyik torony­ház ötödik emeletére? Hol tüdna ott jószágot tartani, műhelyt berendezni (itt az is van neki), hová tenné azt a sok szerszámot, kacatot, ami a fusizáshoz kell neki? Persze ezt csak nekem mondja, isten ments, hogy a fiatalok terveibe beleszól­jon, az ő életük az övék, két fia már városban lakik, panelházban, nekik se 'mondta, hogy ne menjenek, egyetlen szóval sem marasz­talta őket. Ha nekik ott jó, legyenek ott, csak egészség­ben és s’zeretetben. éljenek. Közben Dénes bácsi' meg­érkezett a szódával. Tölt a poharakba, koccintunk, az­után letelepszik a zsámoly­ra.. a félig elkészült vessző- kosár ele, Tejkezélő volt és ász-tag. nemrég ment nyugdíjba. Jóval fiatalabb- nak látszik a koránál. Sim- léderes sapkáját idebent is a fején tartja, pantallót, za­kót, félcipőt visel. A vesz— sző engedelmesen hajlik, az ujjad között, komótosan, de fölösleges mozdulatok nél­kül dolgozik. A keze nem egy agyondolgozott pairaszi- kéz. A tej kezelés, amely né­mi papírmunkával is járt, sosem hozott annyit a kony­hára, hogy abból a család­ját eltarthatta volna, mégis a csarnokosságat tekintette fő foglalkozásénak. A ha­tárban., az állatok körül csak segített a feleségének, aki viszont a nagygazdáknál beidegzödöüt iramat szerette volna diktálni az urának is. Ám nem lehetett olyan sür­gős a kapálás vagy más me­zei teendő, hogy Dénes bá­csi a szokásos délutáni szu- nyókálásról vágj' a megyei napilap tüzetes átböngészé­séről lemondott volna. A híreket naponta háromszor meghallgatja, a rádiós kom­mentátorokat Személyes is­merőseiként említi. El-elme- ditál a nemzetközi helyze­ten, könnyen megjegyzi' a furcsa hangzású országneve­ket, s a véleményét nem rejti véka alá. Mondom, miről beszélget­tünk a pappal, A szeme megélénkül, iszik egy kortyot. — Elmondta a szekérvá­rat is ? — Elmondta. Azt ts, hogy Nemzetiségi kiállítás Huszonöt alkotó az NDK-centrumban Mai magyarországi német képzőművészet pímmel nyílt kiállítás Budapesten, az NDK Kulturális és Tájékoztató Központ Deák téri bemutató termében. Huszonöt hivatá­sos, illetve amatőr képzőmű­vész *—r festő, szobrász, ötvös, fafaragó stb. — munkáiból válogattak a rendezők. Az alkotók valamennyien kiállí­tóművészek, akik közül töb­ben hazai és külföldi díjak • birtokosai. Jelentős eseménye ez a ki­állítás annak a nemzetiségi politikának, melyet hazánk régóta következetesen foly­tat. A művészeknek pedig alkalom a találkozásra, az összegzésre, mód a felmérés­re is: hogyan tovább. Együtt lát az érdeklődő — s százá­val akad ilyen — naiv alko­tót, restaurátort, képzőművé­szeti alap-tagot. Nem a rang, nem az elért sikerek adják a közös nevezőt. Az alap a nemzetiségi hagyományok vállalása, azok továbbfejlesz­tése és kortársi művészetté nemesítése. Az természetes — és minden összegző jelle­gű kiállításon így van ez — különböző kvalitásokat kép­viselnek a falra került mű­vek.. Az alkotók is a legkü­lönbözőbb nemzedékek kép­viselői, jlgy szemléletmódban, stílusban nagy eltérések mu­tatkoznak köztük. Ki a fizikai munka ke­ménységét lágyítja szabad idejében festéssel vagy raj­zolással, ki a képzőművészet­nek vagy a múzeumügynek szentelte életét. Akár így, később milyen korhadt, pudvás lett az a szekérvár. Csóválja a fejét, mosolyog. — Csodálnám, ha nem mondta volna. A prédiká­cióiba is bele szokta venni. — Eat úgy mondod, mint­ha sokszor hallanád prédi­kálni — jegyzi meg az asszony. —Mintha nem seé- gyenkeztem volna eleget amiatt, hogy az uram temp- kxmkerülő. Még jó, ha egy­szer egy évben, nagypénte­ken el tudlak hajtani __ — Azért én még tudha­tom, miről prédikál a pap — szpl neheztelő hangon Dénes bácsi. — Aztán a templomon kívül is lehet vele beszélgetni. Nem igaz? Mert. ha nem tudnád, én elég sokszor beszélgetek vele. Szóba áll velem, an­nak ellenére, hogy nem koptatom minden vasárnap a templom küszöbét. Jó ember a papunk, és okos, becsületes. Nem a szerint íté­li meg az ember gyerekét, hogy esztendőnként hány­szor látja az istentisztele­tén. Aszerint sem, hogy milyen tehetős. Régen se nézte a vagyont, most se nézi, mindig följebb tekin­tett annál. Maga sem szer­zett semmit, pedig negyven­öt előtt elég csinos kis gaz­daság tartozott a parókiá­hoz. De hát ez mindig csak könyveket vett, meg nyom­dára költötte a pénzét, megírta a gyülekezet törté­netét, azután külön a falu 1 örténetét is, a tanító urat meg rávette, hogy írja meg az iskola történetét, s ezek­nek az irományoknak mind ő fizette a kinyomtatását, a könyveket pedig ingyen osz­togatta. (Folytatjuk.) akár úgy — munkálkodásuk eredményt hozott, ezt bizo- nj'ítja a kiállítás. A*z idős villányi naiv fa­ragó, Baranyai Ádám bácsi rusztikus figuráin az átélt korszak is rajta hagyta ka­rakterjegyeit. Sváb menyasz- szonya jövőkutató szemmel pillant ránk, postásfigurájá­ban a hivatásszeretet sűrű­södik ; megyéjének három nemzetiségét is megfaragta — ez a kőzösségvállaiás példa, felismerése az egyetlen jár­ható útnak. Nyergesi János szintén a magyarországi né­met naiv művészetet képvi­seli festményeivel. Bájos fa­lusi alakjai, a tér és az arány törvényeit figyelmen kívül hagyó falurészletei eredendő humorérzékről . is tanúságot, tesznek. Téli vásár című vász­nának részletei önálló tanul­mányok. A Tavaszi vasárnap templomba igj'ekvő falusi női, a virágba lobbant cse­resznyefa, a harsány zöld dombok valahogy azt a mű­vészt ígérik, aki a Portréról néz ránk, hunyorítva, iró­niával. Másként viszonyul a ha­gyományokhoz Heitler Lász­ló és Szirmayné tBayer Erzsé­bet. Ők arra vállalkoztak, hogy megörökítve mentsék az utókor számára a hajdani viseletét, illetve az élet hely­színeit. Heitler világító-kék német épületei, pincéi vala­mi nagy-nagy tisztaságot su­gallnak; ugyanezt érzi az ember Szirmayné Bayer Er­zsébet szentlászlói viseletbe öltözött alakjai láttán is. A somogyi kiállító másik mun­káján Kodály dolgozószobája látható: itt a mester hiánya ad drámai töltést a látvány­nak. Bauer János szép virág­csendéletei Szász Endre ha­tását mutatják, ami a tech­nikát illeti. Koch Aurél már- már panteisztikus látásmódú erdőrészletei gyönyörűek. Mártha Albert akvarelljeinek koloritja rendkívül izgalma;;, akárcsak Weintrager Éva ásszociatív Életfája és Halál­fája. Weintrager Adolf Esti szántás című olajfestményén a barna változataival is jel­lemez. Már-már összeroskadó ló mögött munkára összpon­tosítani nem képes paraszt botladozik. Az Alkonyaikor megfáradt német asszonyá­ban is lélek van. mert a fes­tő igazi művészre valló em­pátiával szemlélteti. Nagyon tetszettek Gottschick Márton munkái, különösen a kék leples fiatal nő, aki harso­gó testiségét alig képes lep­lezni. Misch Ádám, Pantl Mi­hály, Prunkl János és mások az expresszív irányzatok kép­viselőiként vannak jelen — jelesül. Vénusz Ervin ötvös­munkáit, domborításait Hu­ber András geometriai tör­vényekkel meghatározható térplasztikáit Schullmann Sándor és Winkler József szép népi használati eszköze­it Vizűr László faragásait. Krach Ernő a restaurátori tevékenység szépségét bizo­nyító munkáit állította ki. Az összegzvő jellegű kiállí­tás mérföldköve a magyaror­szági német nemzetiségi kép­zőművészetnek. Leskó László SOMOGYI NÉPLAP 3SE Cserénk esőbe*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents