Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-23 / 19. szám
Bezzeg János TÖREDÉKEK Megjövök, megjössz — így az életünk. Éjszakámban is két hold ragyog. Papíron virágzik az égbolt — mosolyodból csempészek versembe csillagot. * * * A belső tekintet gyalogol: minden szó egy megtalált haza. Kifosztott térképen épül a halánték összes gyarmata. * * * Megépítettem ezt a szerelmet — de ez az élet még beázik. Nándoriunk részeg krisztusok — megkéselve a szelet is — hazától hazáig. Bencze lózsef Apám szakáliát belepte Apám szakáliát belepte a dér, hetente egyszer néz a tükörbe. Tehénszörpamacsát maga csinálta mosószappanhab a teknőszéléröl tapad pörsenéses lágy arcára, s ícipödri bajuszát, akár Buga Jakab. Ilyenkor büszkén áll anyám elé s fiatalságát hencegi ajka. eszébe jut még vig legénykora, aki nagyapa már és víg'gyermekdajka. Csak foga lenne még pipáját megfogni, a faszopókát ajka megszorítja, tüdeje lett más. vagy agg a pina, a füstjét már másként bodorítja. Herraeg Klára szobrászművész alkotásaiból a Magyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítás. Képünkön: a kecskeméti tanácsköztársaság?! emlékmű terve. Deák Mór A fiú és a lány A fiú cingár volt. mint az albérlők általában: fiatal arcán már állandósultak a tanácstalanság rancai, s nyugtalan tekintete, ahogy maga körül pásztázott, szinte sugallta az, elesettséget. Félő volt, ha megszólalj azt kérdezi: miért én? S miért így?... Az a huszonnégy év, ami már most meggörnyeszti, könnyen befogható nehány elvétve jól sikerült napba — ezeket őrzi, s talán már jó ideje velük álmodik. Munkatársai kérdésére (mert eleinte még kérdezgették, hogy be tudják illeszteni a már kialakult érdekviszonyokba), van-e hozzátartozója, azt feleli: nincs — s ha valóban van az anyáknak valami földöntúli fogékonyságuk gyermekük iránt. akkor édesanyja ilyenkor görcsbe rándul. A lány húszéves, göm- bölyded, mint azok. akik idegességüket evésbe fojtják — óvónő, a kicsik megkövetelik rendíthetetlen nyugalmát, bár ereje fogytán, szemhéja már remeg: menekül hazulról — eddigi élete egy édesszájú kislány kielégített vágyai közt csordogált, akit szülei reszketve ó-imák az igazi születéstől, az eszméléstől;- menekül: munka után nem megy haza. ahol anyja és apja marakodva a válás részleteiben próbálnak megegyezni — beül egy presszóba, ahol már ismerik, s büdös szájú férfiak lakásán mímeli görcsösen a gyönyört — hátha a sikkantasok között kézen fogja egyszer a szerelem, s elvezeti igazi otthonába. A fiú már belenyugodott, hogy lakása, kocsija, nyaralója soha nem lesz: vacsorára sem telik, de azzal mentegetőzik önmagának, hogy az amúgy is egészségtelen — már bánja, hogy tanult, hiszen tudása csak elégedetlenné teszi, s csodálkozik, hogy mennyire falta a könyveket, s hitt lehetőségeiben : a tudás hatalom, s életkörülményei jobbítására alkalmas — pedig, ha a pénzre összpontosítok, gondolja, megvásárolható az eszemet igazoló papír, s nem eszem magam vacsora híján. Édesanyja néha ír neki, de a fiú ráírja a borítékra: „A CÍMZETT ISMERETLEN”, s a visszaküldött levélen az anya felismeri keze nyomát, zokog: s ha második férje, aki nem szívlel a fiút, s kiutálta hazulról, megkérdezi, mi baj, azt feleli, semmi, hagymát aprítok. A lány pillantása zavart — istenként imádott édesapja feneke fel-alá járt a szomszédasszony combjai között: anyjához menekülne, de az arra próbálja rábeszélni, vele maradjon, hisz akkor övé marad a lakás, megígérve, hogy mos és főz majd a lányra — az becsapja az ajtót, s amikor egy névtelen férfi magaéva teszi a sötét park egyik nyirkos padján, sírni kezd, mert apját képzeli alkalmi társa helyébe — letaszítja magáról a férfit, ruháját húzgálva menekül, de a másik utoléri: s amikor véresen. hüppögve, megerőszakolva hazamegy, bekapcsolódik szülei ordítozásába, hogy este megfogadja: soha többé, s a Fiúval álmodjék. Szikszai Károly illusztrációja A fiút fétezegsége zárkózottá teszi — szája pengevékonyságra keskenyedik, összeszűkült szemében vadság: mivel állandóságról ábrándozik, s kizárásos alapon már csak egyedül a szerelemben tud hinni, hogy az talán megváltja — az állandóság szimbólumává emeli a Nőt, a gömbölyded nőt, akinek jóltápláltsága eleve a kiegyensúlyozott élet záloga; s rászokik a lesel - kedésre. A fürdőszoba szobája mellett van, ajtaját óvatosan kinyitva kémleli a kulcslyukon keresztül az anyjakorabeli főbérlőmőt, akinek éjszakánként áthal- latszik a n.yögdécselése, ha halott férjével álmodik: a nő észreveszi, s a kulcsot mindig úgy fordítja, hogy a fiú jól lásson — az ajtó felé fordulva mosakszik, törülközik, s ez mindkettőjüknek katarzis a visszafogott izgalom miatt: míg egyszer feltépi az ajtót, s a vérfejű fiút kapkodó mozdulatokkal kiéhezett ölébe vezeti. A lány tartja a fogadalmát: álmában olyan tisztán átta a fiút, hogy sajgott bele az egész teste — az utcán körbeforogva jár, nehogy elszalassza utolsónak hitt lehetőségét: apja elment, anyjával maradt, két kielégítetlen gyűlölet — egyszer odaszalad egy fiúhoz, de az szakállas, s ettől elbizonytalanodik: mindenhova rohan, nehogy elkesse a boldogságot, s utána átkozza magát, hogy talán maradni kellett volna — már nyitott szemmel is a fiút látja, s ráképzeli jó néhány csodálkozó férfira — az óvodásokat saját gyerekeiként kezeli, s próbálgatja, melyikre hasonlít majd az övék, ha lesz — anyjával megbékél: holnap bemutatom a vőlegényemet, anyu, mondja mindennap izgatot- tabban, s anyja újólag feltett kérdésére egyre ingerültebben vágja rá: holnap. A fiú menekül a főbérlő- nő elől, aki feljogosítva érzi magát holmijai átkutatására: ritkán jár haza, meri előfordult, hogy átlátszó hálóingben, szétvetett lábbal várta az asszony a saját ágyán — tulajdonképpen nem voit ellenére a kapcsolat, de a nő továbbra is zárta szobája ajtaját, a telefont és a konyhát — zuhanyozni is C6ak szeretkezés után engedte: ezért osonva lopakodott a szobájába, s gyorsan ráfordította belülről a kulcsot:* vitáik élesedtével az asszony utcára tette —, s amikor a csomagmegőrzőben felejtett meleg pulóverén bánkódva elalszik a fűtött pályaudvaron, hirtelen élesseggel a főbérlönő fiatalkori arca a lány arcaként villan eléje. Annyira hiteles a kép, hogy álmában kinyújtja a kezet — egy csavargó nevelve megrázza — s, ahogy felébred, elin- 'dul megkeresni a lányt, hiszen érzi, vadul lüktető ereiben érzi, hogy várják: hogy végre valaki őt várja. A FTŰ ÉS A LANT... ... sohasem találkozott. S zűcs. a fógépmester, rábökött a szemlélvén egy szürke foltocskára, és felhördült: — Ez mi?! Utánozhatatlan, egyéni fölhördülés volt. Meredeken ívelt fölfele, s a legmagasabb ponton hirtelen félbeszakadt. Sötét felhangok árnyalták: fölháborodás, számonkérés, gúny, lenézés. A hangerejéről csak ánnyit: túlharsogta a három lépéssel arrébb dörgő öreg Wör- nert. Ez a hangerő külön csodálat tárgya volt a gépteremben, mert Szűcs a ferdén lefittyenő szája sarkából zúdította ki, alig résnyi nyíláson. A hördülések után rendszerint, mielőtt a kérdőre vont még egyáltalán nyikkanhatott volna, Szűcs goromba szitkok áradatát zúdította rá, olyan, alpári szókészletből összeválogatva, hogy a régen férfiasított öreg berakónők is pirulva dugták be a fülüket. A legöregebb gépmester is ijedten húzta össze magát ilyenkor, szótlanul nyelve az áldást, a berakónők meg azonnal leállították a gépet, tudván, Szűcs akkor is selejtbe küldi, amit addig nyomtak, ha csupán legvpiszoívnyi hibát lel rajta. A pocskondiázások zu- hataga után azonban a főgépmester többnyire személyesen gyürkőzött neki, hogy kijavítsa a hibát, nagy szakértelemmel és óriási rutinnal. Ezért szívesen elviselték a gorombaságait, sokan még tisztelték is, némelyek meg éppen szerették, mert nemcsak jó szakember, hanem jó főnök is volt: mindig kiállít az embereiért, kiharcolta, amit lehetett, védte a beosztottait. Az ifjúsági brigád azonban, a pelenkások, élükön Tacsival, a vezetőjükkel, nehezen tűrték Szűcs gorombaságait. Tacsi újításától kapták a nevüket: ő eszelte ki, ha gumi pelenkát terítenek a forma alá, akkor könnyebb, gyorsabb és jobb minőségű lesz az egyengetés. Szép sikereket is értek el, a verseny vándorzászlaja most is Tacsi gépe fölött lengett. Meglehet, ezért szorult beléjük talán a kelleténél is valamivel több önérzet, meg aztán, nem nagyon állhatták a morcos embereket. Az ő brigádjukban vidáman folyt az élet, nagyokat nevették, húzták, ugratták egymást naphosszat. Törték is rajta a fejüket, hogyan puhíthatnák meg egy kicsit Szűcsöt, hogy ne legyen olyan harapós. Most is, hogy Szűcs etbő-» dűlt, Tacsi szemleívét lobogtatva, a brigadéro6 egyáltalán nem rettent meg. Sőt, a szeme sem rezdült. Egykedvűen kivette Szűcs kezéből az ívet, ránézett, aztán összegyűrte és eldobta. — Ez még a seiejtből való — mondta. — Érthetetlen, hogy került ide. — Parancsolj, Szücsikém. friss ívet vett le. A kirakóasztalhoe lépett, Ezt nézd meg. A fögépmester. a nyakát tekergette, aztán árgus szemmel vizslatta végig az ív minden négyzetcentiméterét. Hiába nézte át kétszer is, hibátlan volt. Egyenletesen bogárfekete, a regiszter pontosan állt. Szűcsi gyanakodva pislogott Taraira. aki egykedvűen támaszkodott a gepnek. Ekkor nyikkanást vélt hallani. Fölnézett a pódiumra. Zsike, a berakólány stószolta szorgalmasan az íveket. Dundi, piros pofija majd kipukkadt, alig bírta visszafojtani a nevetést. Szűcs elkomorult, a szeme villámlott. Rátámadt Tacsira. — Szórakozunk ?! Szórakozunk ?! Tacsi maga volt a megtestesült ártatlanság. — Én? Veled? Na, de Szücsikém __ H omoródi József Kutyakomédia Szűcs lecsapta az ívet, el- viharzott. Tacsi szája a füléig húzódott. De aiért zor- dohan rámordult Zsikére: — Viselkedjünk! Zsike kipukkadt. Még egy óra múlva is vihorászott, amikor már ebédhez berregett a csöngő. A pelenkások ebéd után mindig összeültek egy kis traccsra, ma is maradt még tíz percük. Tacsi az újságját bújta. Fölrikkantott. — Mit találtam! — Mi van? — érdeklődött Fütty Feri, a legifjabb gépmester. — Lottómilliomos szépségkdcálynő férjet keres „Gépmester az álmom” jeligére? Tacsi ugyani*, borsos kommentárokkal kísérve, naponta átböngészte a Magyar Nemzet házassági hirdetéseit. Ezúttal másról volt ■szó. — Ezt hallgassátok meg — böíkött egy apróhirdetésre, s olvasta: „Elveszett Liliké névre hallgató selyempincsim, a Lövölde tér 5. sz. alól. Kérem a becsületes megtalálót, hozza vissza öreg napjaim egyetlen vigaszát” — Te találtad meg? — érdeklődött Zsike. , , — Frászt! — legyintett Tacsi. — Lilikével azonban lehetne valamit kezdeni. Ide figyeljetek... A pelenkások összedugták a fejüket. Nem tudható, miről pusmogtak, de óriásikat röhögtek közben. Harmadnapra a tógép- mester emberevő hangú latban jött munkába. Ügy ordított, szitkozódott egész nap, hogy még Bobbi néni, a legöregebb berakónő is vattát dugott a fülibe, pedig süket volt, mint az ágyú. A következő délelőttöm az igazgató hivatta Szűcsöt. A fögepmester olyan dühösen érkezett vissza az irodájába, hogy Irénke, az adminisztrátora, hanyatt-homlok menekült. Egyenest az igazgató titkárnőjéhez futott, megtudakolni, mivel ingerelték föl ennyire a főnökét. öt perc múlva már az egész üzem tudta: egy öreg hölgy panaszkodott jajve- saékelve az igazgatónál, Beszélgetés egy neutronnal — Izé ,.. nem is tudom, hogy szólítsam .. „ kedves uram ... vagy asszonyom ... — ... csöppet se törődjön a megszólítással. Különben egyik sem jó, mert semleges vagyok, mint a többi trillió és kvadrillió társam. — Semleges, semleges! Szép kis semlegesség az ilyen! A neutronbomba megöl minden élőlényt, amit csak talál. — Nézze, bevallom, nekünk lényeges szerepünk volt (és van) már az atombombában is. Sajnos, a világon az első uránhasadásban is neutronok rhűködtek közre. De hadd jelentsem ki: mi hozzá sem nyúlunk az urániumhoz, ha nincs együtt annak a kritikus tömege. És, kérem tisztelettel. ki rakta össze a kritikus tömeget? Az ember. Hat, ennyit a mi szerepünkről. — Nem téil agresszívek önok? — A természetben mi teljesen ártatlanok, mondhatnám békések vagyunk. Többek között a kozmikus stt- gárzással érkezünk a Földre. Kisöcsénk a neutrió, még szelídebb. Minden anyagon keresztülmegy. Igaz, nekünk nagyobb az energiánk, — Teljesen mindegy, milyen célokra használják fel önöket? — A természetűnként nem felelünk. Vajon a megszökött tigris felelős azért, hogy halálra mar valakit, vagy az ápolója, aki szabadon eresztette? A bika felelős a torreádor haláláért, vagy aki a vörös posztóval ingerli? Nekünk az urán 235-ös a vörös posztó, ha a kritikus tömegben elénk tartják, felrobbanunk vele együtt. — Mi a véleménye a neutronbombáról? — Felháborító. hogy rólunk neveztek el, csak azért, mert a robbanástól felgyorsulva mi öljük meg az élőlényeket. Több joggal nevezhetnék el Carter-bombának vagy Reagan-bombának, mert az egyik elhatározta, hogy gyártani fogják, a másik meg parancsot adott a gyártásra. — Ön szerint védő vagy támadó fegyver a neutron- bomba? — Válaszolhatok egy kérdéssel? Ön szerint milyen fegyver a bunkó? Támadó vagy védekező? Egyszerű- nem? Ugyanaz a helyzet a legkorszerűbb fegyverrel is, mint a legprimitívebbel. — Hogyan lehet a felgyorsult neutronok ellen védekezni ? — Ha már egyszer felgyorsultunk, sehogyan sem. Az ellen védekezzenek, hogy a neutronbombában felgyorsítsanak bennünket. Gőz József hogy Szűcs megtalálta az elveszett kiskutyáját, de , nem akarja visszaadni, mert a lányai nagyon megkedvelték a kutyust A főgépmester olyan modorban és akkora hangerővel tiltakozott a vád ellen, hogy a hölgy csaknem elájult. Az egész nyomda vihogott, de senki sem értette, miért éppen Szűcsön kereste a kutyáját az asszony. A leg- íöltűnőbben a pelenkások szórakoztak az ügyön. Az ebédszünetben Tacsi tisztulás fejhangoh előadta, hogyan hisztizett a nagy főnöknek a kutyás hölgy, majd azt is eldörögte, hogyan küldte el Szűcs Sanghajba, táncosnőnek egy éjszakai lebujba. Két nap múlva ékteten botrány játszódott le a nyomda kapujában.- A kitóduló dolgozók megrökönyödve nézték, hogy egy idős hölgy, kecses bunkójú japán ernyővel hadonászva, nekiesik a főgépmesternek, üti ahol éri, s közben hisztérikusán sikít: — Tolvaj! Adja vissza a kutyuskámat! Adja vissza! Adjá vissza! Szűcsi káromkodva menekült, az öregasszony sírva visítva loholt a nyomában. A nyomdászok a hasukat fogva nevették a nem mindennapi üldözőversényt. Másnap, szokásos kőrútján a gépteremben, Szűcs minduntalan vakkantásokat vélt hallaná. . Kapkodta a fejét, sötét pillantásokkal, kutatta a hangok forrását, de mindenütt csak a munkába merülő, közömbös arcokat látott. Amikor azonban egy elnyújtott, velötrázó vinnyogás-sorozat harsant fel, mint amikor a farkára lépnek egy kölyökkutyának, észrevette, hogy Tacsi produkálja magát. Nyomban odarohant és a fogát csikorgatva kért egy utánnézőt. Tacsi negédesen szólt fel a pódiumra Zsákének: — Liliké! Egy utánnézőt a főgépmester úrnak.! Zsike elbambult a blíkezesre, aztán még jobban“ ki- kerekedett a pislogó ja, amikor azt látta, hogy Szűcs vérbeníorgó (szemmel, üvölt- ve ráveti magát Tacsira. — Lilikeee?! Gazember! Megöllek! Tacsi még jókor ehigrott, aztán üldözött majmok, sebességével rohant fai a gépteremből. Szűcsi, egyengető kalapácsot lóbálva a feje fölött, ordítva vetette magát utána. Az igazgató értetlenül hüledezeít, amikor Tacsi beesett hozzá és kulcsra zárta maga mögött az ajtót, amelyet nyomban döngetni, rugdosná kezdett valaki kívülről, olyan vehemensen, hogy a vakolat is potyogott. A pómázáson is áthatoló bőim bölcsben Szűcs orgánumát vélte fölfedezhetni. Tacsi levegő után. kapkodva elhebegte neki, hogy az idült morcosság fölolvasztására elhatározták, megtréfál ják a gépmestert; ők szabadították rá a kutyás hölgyet, több névtelen levéllel fölizgatva az öregasszonyt. Tacsi könyörgő it a dirinek, csináljon valamit, mert Szűcsnél kalapács van. A főnök nevetett is, bosszankodott is, nem tudta, mit csináljon hirtelenjében. Aztán föltárcsázta a titkárnőjét, és kérte, adja át a főgépmestemek a kagylót. R ózsa, az igazgató titkárnője, később üzemrészenként él- menybeszámolót tartott arról, hogyan folytak a béketárgyalások, előbb telefonon, majd az igazgató szobájában, ahová nemcsak kávét vitt be, hanem egy üveg konyakot is. A tárgyalások több óra hosszat tartottak, s az igazgató úgy kimerült a békéltetésben, hogy másnapra szabadságot vett ki. Rózsa szerint azért nem jött be, hogy nyugodtan kinevethesse magát. A kutyakomédia végül is nem várt eredményt hozott. Tacsi másnap vidám vak- kantással üdvözölte az ins- piciálásra érkező főgépmestert, amire Szűcsi komon - dormorgással felelt, aztán olyan kutyaperpatvart rögtönöztek, hogy gurult a nevetéstől az egész gépterem. Még aznap megbeszélték, hogyan fogják átverni Te-hot, a szedők főnökét. Ez azonban már egy másik történet. Egyszer majd elmesélem ezt is. I