Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-21 / 17. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYE S U U E T E KI XXXVIlf. évfolyom, 17. szóm Brigád­értekezletek előtt Vállalataink, üzemeink egy részében már elkezdődött, s a többiekben is hamarosan sorra megtartják majd a szocialista brigádvezetők, a szocialista brigádok tanács­kozásait. E tanácskozásokon értékelik a múlt évet, dön­tenek az adományozandó ki­váló címekről, s az egy-egy brigádot — munkája alap­ján — megillető fokozat, a szocialista elnevezés, a bronz-, az ezüst-, az arany- koszorús vagy a vállalat ki­váló brigádja cím odaítélé­séről. Emellett pedig tanács­koznak az idei feladatokról. E brigádértekezleteknek meghatározó szerepük van egy-egy üzem, vállalat éle­tében. E közösségek ugyanis a dolgozók többségét tömö­rítik, s ezért tavalyi mun­kájuk értékelésének alapos­ságától, a körültekintő elő­készítéstől, tanácskozásuk lezajlásáig nagy mértékben függ, hogyan sikerül okét mozgósítani a föltehetően megnövekedett idei felada­tokra. Ezért nem elegendő, ha csupán arra térnek ki e tanácskozásokon, hogy a brigádok a munkaverseny­ben milyen eredményeket értek cl. Részletesen ele­mezni kell mindazt, ami legjobban befolyásolta mi­nősítésüket és az eredményt. Tapasztaltuk, hogy több vállalatnál körültekintően készülnek ezekre a fórumok­ra. Részletesen elemzik a termelés alakulása mellett a hatékonyságot, a minőséget, mérlegre teszik, milyen hi­bák, rossz szervezés, vállala­ton belüli nem megfelelő együttműködés, anyag»- vagy alkatrészhiány gátolta a munkát. Kitérnek arra, hogy a vállalásokban szereplő tár­sadalmi fölajánlásokat meg­valósították-e, s mennyire segítették ezekkel vállalatuk es környezetük fejlődését, gazdagodását Nem egy üzemben a mun­ka, a több és jobb minőségű termelés mellett arra is ki­térnek: mit várnak, mit kérnek a közösségektől — a brigádtagok tudatának, szem­léletének formálása, változ­tatása érdekében. Ez az esz­tendő nem csupán azért ne­hezebb, mert mindenütt és mindenkitől jobb, hatéko­nyabb munkát minőségi szempontból jobb terméket követeinek meg, hanem azért is, mert a megváltozott munkaidő — az ötnapos munkahét — nagyobb szer­vezettséget, az idő haszno­sabb kitöltését követeli meg. Szocialista brigádjaink az elmúlt években bizonyítot­ták: olyan közösségek jöttek létre, amelyekben csak a lelkiismeretesen, példásan végzett munkának van he­lye. Ezekben a közösségek­ben csak azoknak az embe­reknek van helyük, akik ezt értik, elfogadják és minden­napi munkájukban alkal­mazzák. Ezért kell a korábbinál is sokkal nagyobb gondot for­dítani a szociaiistabrigád- vezetök, brigádok tanácsko­zásainak előkészítésére az idén. Vállalataink, üzemeink gazdasági, párt- és szakszer­vezeti vezetőire tehát az idei brigádértekezletek előtt a korábbi éveknél is sokkal nagyobb felelősség hárul. Tőlük függ elsősorban, hogy sikerül-e megnyerni, kel­lően mozgósítani e közössé­geket az idei feladatok ered­ményes megoldására. 1982. január 21., csütörtök Ülést tartót a meiyei pártliizotísáB Varga Péternek, a megyei pártbizottság első titkárának elnökletével tegnap együttes ülést tartott a megyei pártbi­zottság és a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Részt vett az értekezleten Keserű Jánosné, a Központi Bizottság tagja, a Kereskedelmi Kamara alelnöke. A tanácskozás résztvevői nagy jelentőségű témát, a Központi Bizottság és a Minisztertanács állásfoglalását, a lakásépítés, a lakásfenntartás, a lakásgazdálkodás és -elosz­tás fejlesztésének irányelveit vitatták meg, illetve vélemé­nyezték. A széles körű vitában számos észrevétel, kiegészítő javaslatok sora hangzott el. Ezeket a megyei pártbizottság összegezés után eljuttatja a Központi Bizottsághoz, illetve a Minisztertanácshoz: A megyéi pártbizottság ezután zárt ülésen Tanai Imré­nek, a megyei pártbizottság titkárának előterjesztésében el­fogadta a testület 1982. évi programját és munkatervét, majd személyi ügyekről döntött. A testület Coílerné Illés Annát családi okok, gyermek- gondozási segély igénybevétele miatt, érdemeit elismerve fölmentette végrehajtó bizottsági tagsága alól, és Vizeli Ist- vánnét, a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára szak- szervezeti bizottságának titkárát választotta meg a végre­hajtó bizottság tagjává. Juhász Istvánt, a Mészöv nyugdíjas elnökhelyettesét egészségi állapota miatt, saját kérésére, Vizpli Istvánnét pe­dig vb-taggá történő megválasztása miatt fölmentette me­gyei fegyelmi bizottsági tagsága alól. A megyei pártbizott­ság Simoncsics Dezsőnét, a megyei kórház—rendelőintézeti egység szakszervezeti bizottságának titkárát és dr. Takács Lászlót, a Somogy megyei Illetékhivatal vezetőjét válasz­totta meg a fegyelmi bizottság tagjává. Nádarafás a Balatonon A hosszabb ideje tartó hi­deg időjárás, valamint az időközönként feltámadó szél megtisztította a levélzet egy részétől a nádat és ezzel megkezdődhetett az aratása a Balatonon. A Balatoni Intéző Bizott­ság elnöksége kérte a vízjo- gilag illetékes Országos Víz­ügyi Hivatalt es a Magyar Horgászok Országos Szövet­ségét, hogy járjanak el ha­táskörükben és segítsék elő a balatoni nádaratás zavar­talanságát. A nád — mint a BIB hangoztatta — közvet­len népgazdasági hasznán túl a biológiai szűrő szerepét is betölti. Varsói jelentés Visszatér végre a rend Lengyelországban a szük­ségállapot bevezetése nyo­mán nyugodtabbá vált a helyzet, nőtt a társadalmi fegyelem, és fokozatosan visszatér a rend a gazdasági életben. Ezt állapította meg varsói ülésén a lengyel kor­mány társadalmi-politikai bizottsága, amely Mieczys- íaw Rakowski miniszterel­nök-helyettes elnökletével tanácskozott. Az ülésen úgy határoztak, hogy munkacsoportokat hoz­nak létre, amelyek koncep­ciót dolgoznak ki a társada­lomnak a közélet irányítá­sában való foikozott részvéte­iére. Külön munkacsoport fog­lalkozik majd az ifjúság ügyeivel. A vitában, amelyben részt vettek Edward, Kowalczyk, Raman Malinowski és Jerzy Ozdowski miniszterelnök­helyettesek is, szó volt ar­ról, hogy szülessenek újjá a szakszervezetek a szocialista társadalmi rend alkotmányos alapelveinek megfelelően. A bíróság kidolgozna az ál- lamirányitási szentek és a jövőbeni szakszervezeti struktúrák együttműködé­sének modelljét. Hangsúlyozták, hogy most és a szükségállapot meg­szüntetése után is biztosí­tani kell a lehetőséget az állampolgároknak a közélet­ben való részvételére. Százötvenmillió forint értékű termék elkészí­tése vár az idén az Unitechnika Ipari Szövetkezet marcali 2. számú telepének dolgozóira. Elakadásjelzők, ékek és más gépkocsitartozékok mellett különböző ventillátorokat is gyár­tanak — hazai és külföldi megrendelésre. A Szovjetuniónak 300, a hajtóműgyárnak és a Digépnek 4250 ventillátort ké­szítenek Korszerűbb gép, több áru Új munkaeszknrek a Kapos Ruliaipari Szövetkezetben Ez év elejétől már új né­ven — Kapos Ruhaipari Szövetkezetként — tevékeny­kedik az egykori Kaposvári Háziipari Szövetkezet. Kato­na Jánosnétöl, a szövetkezet elnökétől érdeklődtünk mun­kájukról. Belvárosi rekonstrukció Kaposváron Új technológia az Április 4. utcában Kapcevár belvárosának képéhez egyre inkább hozza tartoznak az építés és a bontás biztonságát szolgáló kerítések, állványok. A munka a Pécsi Tervező vál­lalat által 1979-ben készí­tett tanulmányterv alapján folyik, az új igazgatási köz­pont és a Május 1. utca egy része már az építőké. Az Április 4. utca rekonstruk­ciója viszont a bontásig, és az ezt követő szervezésig jutott el. A terv megvaló­sítása után megváltozik a megyeszékhely városköz­pontjának szerkezete, sok tekintetben a funkciója is, a Május 1. utca sétálóutca lesz. A városi tanács végrehaj­tó bizottsága tegnap dél­utáni ülésén a rekonstrukció szervezését értékelte, s azt vizsgálta, milyen műszaki, pénzügyi és jogi feltételek­re, további intézkedésekre van szükség. Az igazgatási központ létesítményeinek egy része — a könyvtár és az ifjúsági ház — már kész, s épül a megyei tanács új székháza is. Az OTP beru­házásában itt készül a me­gyei igazgatóság székhaza. Ebben az épületben egy könyvesbolt kap helyet: a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat 3,5 millió forinttal jénait hozzá az építkezéshez. Az emeleten pedig lakások lesznek. Négy lakás szanálá­sa után áz igazgatási köz­pont délnyugati oldalán szö­vetkezeti lakások épülnek, a földszinten a Képcsarnok Vállalat új üzlete kap he­lyet. A kiviteli tervek áp­rilis végére készülnek el. Az igazgatási központot délről — a tervek szerint — egy nagy alapterületű üzletház zárja le. A partnereket, a beruházókat ehhez évek óta keresik: tizenöt kereskedel­mi és vendéglátó vállalat­nak tett a létesítésire aján­latot a tanács, többségük — anyagi gondokra hivatkozva — lemondottt a lehetőség­ről. Az igazgatási központhoz kapcsolódik a Május 1. ut­ca nyugati szakaszának föl­újítása. Ez egyaránt fontos a városkép és lakásfelújí­tás szempontjából. A tata­rozás — színdinamikai ter­vek alapján — folytatódik. Az elhasználódott régi épü­letek felújítása viszont szin­te megoldhatatlan, feladatot jelent. Mindezek olyan kérdések, amelyekre ma még nem le­het egyértelmű választ ad­ni. A testület véleménye szerint az épületfelújítások jóváhagyott ütemtervét fi­gyelembe véve kell az anyagi és jogi feltételeket biztosítani. Az Április 4. utca keleti oldalára a Somogy megyei Tanácsi Tervezővállalat ké­szített beépítési tervet — a beruházási program ennek alapján készül. Hosszabb vita után az alkalmazható, technológiát is kiválasztot­ták. A szakemberek műsza­ki és esztétikai szempontból a Velox technológiát tartják jónak, s ennek alkalmazá­sát vállalja a Kaposmérői Építőipari Szövetkezet. A be­építési terv ezen a terüle­ten 148 lakással és körül­belül 2500 négyzetméter alapterületű üzlettel szá­mol. Az utca középső ré­szén — az Április 4. köz be­járatától északra kezdik az építkezést: a harminchat la­kás beruházója két lakás­építő szövetkezet lesz. Itt a földszinten már tu­lajdonosai vannak az üzle­teknek. A többi lakás foga­dószintjén létesítendő boltok tulajdonosait azonban kere­si még a tanács. — Régebben, az alapítást követő években ypR, jrógf:» íono- és faipari részlegünk is'; akkoriban termékeink­nek több mint ötven száza­léké kézi munkával készült. Kosarat, faipari' termékeket ma már nem gyártunk, üze­meinket gépesítettük, s ez indokolta a névváltozást, az iparágba való besorolást. Eredményes évet zárt a szövetkezet: 37 millió forin­tos tervet teljesített, s öt­millió volt a nyeresége. Leg­jelentősebb a textilipari te­vékenység: női ruhából ta­valy 51 ezer darabot, háló­ingből pedig 43 ezret ex­portáltak 15 millió forint ér­tékben a Szovjetunióba, tíz­ezer hálóinget pedig — 2,5 millió forint értékben — Lí­biába, E két termékükből az idén 140 ezer darabot szál­lítanak szovjet megrendelés­re. A szövetkezetben követke­zetesem törekszenek üzemeik korszerűsítésére, új gépek beszerzésére. Tavaly kezdtek hőgyészd szövöttáru-részle- giik felújítását, s 1,2 millió forintért vásároltak gépeket — ezek már e hónap végén dolgoznak, így labdabélésből a tavalyi 151 ezer négyzet­méternyi helyett az idén 280 ezer négyzetméternyit készí­tenek. Ezt a termésüket Si- montomyára es a kaposvári Delta szövetkezetnek adják. Sok kötött férfi-, női, bak­fis- és gyermekholmit is ké­szítenek. A kaposvári üzem részére az idén ötszázezer forintért vásárolnak korszerű gépeket, így tovább javul termékeik minősége. Együttműködnek a Patyo­lattal is — az ott dolgozók segítenek az exportmunkák elkészítésében. Jelenleg 110 bedolgozót foglalkoztatnak: számukat az idén negyven­nel szeretnék növelni. A Kapos szövetkezet külföldi kapcsolatai is bővülnek: Bulgáriába és az NDK-ba küldenek — csereként — ki­sebb mennyiségű termeket. NÉPLAP

Next

/
Thumbnails
Contents