Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
NÉPLAP OGY KEVÉS A SOK Fotókiállítás Siófokon volna szükség — a tárlat színvonala érdekében.' Siófokon sole neves fotós kiállítását rendezték meg az utóbbi években. Festők, grafikusok, fotósok egyaránt vallják, hogy" a déli part legsűrűbben lakott, leginkább látogatott helységében kiállítani ma már rangot jelent. Arra törekednek tehát, hogy a lehető legjobb hatást keltsék, azaz legmarkánsabb műveikkel mutatkoznak be. Most nem így történt. A hálom somogyi fotós csak azokkal a művekkel bizomyitofcta ezt, amelyekről méltán szóltunk elismerően. Sz. A. Edzés ittasság ellen Aki elég gyakran edz alkohol hatása alatt, az alkoholtól kábult fejjel is ugyanolyan biztonsággal reagál, mintha józan volna. A Seattle-ben működő Washington állami Egyetem pszichológusai a patkányokkal végzett kísérletek során erre az (autósokra persze nem érvényes) eredményre jutottak. Tél az erdőben A szerelők a helyszínre mennek Hiánycikk az akkumulátor Kiállítás nyílt Siófokon a Dél-balatoni Kulturális Központ galériájában három somogyi fotós: Csonka BCla, Gyertyái László és Tú'h Béla munkáiból. A tárlaton 56 kép szerepel; az úgynevezett telitalálatok mellett (amelyek eredeti látásmódra vallanak) a jó mesterember technikai fölkészültségét, rutinját bizonyító, ám lényegében közepes, sőt gyenge fényképek is. A nem éppen szerencsés válogatás és sorrend ellenére a felületes szemlélő is megállapíthatja: humanizmus, ember- és természetiéltés jellemző mindhármukra. A civilizációval járó betegségeket, a „falansztérveszélyt” a magányt, a kitaszítottá- got helyenként bravúrosan fogalmazzák meg (egyik-másik képet a témával, mondanivalóval azonosuló grafikus bizonyára szívesen továbbfejlesztené). a legjobb grafikákkal vetekszik például Tóth Béla In memóriám című sorozata kompozíciójával, drámaiságá- val. E témakörben figyelemre méltó Csonka Béla Anno 2UU0 és a Korunk című műve is. Gyertya# László népballudúkat idéző öregasszonya, a „Ragaszkodó” és több kitűnő — egyik-másik a Somogyi Néplapban is megjelent — portréja ad élményt a nézőnek. Nem hallgathatjuk el viszont, hogy ez esetben az 56 képet soknak erezzük. Persze nem lenne sok, ha az alkotók több rangos művet és kevesebb „töltelék” anyagot hoztak volna Siófokra. Mert az olyan hatásos (bár sokszor „elsütött”) munkák, mini Tóth' cnvw-sorozala. Csonka Cím nélkül című süllyedő világa vagy Gyer- tyás Drólostót-ja, Olgája szomszédságában banális, a már említett kürnyezetíél- tő témakörben is sematikus, gyenge, fotószakkör színvonalára emlékeztető fényképek is szerepelnek. -Szigorúbb rostara, kevésbé elnézi! zsűrire, rendezőre lett Virágzik a lepkeorchidea a szegedi József Attila Tudományegyetem botanikus kertjében. Ez az egyik legszebb trópusi növény. Hófehér szirmai óriás lepke szárnyaira hasonlítanak (MTI-fotó — Tóth Béla felv. — KS) Hólepcl borítja a lombtalan erdőt. Csend van mindenütt, mintha csak kihalt volna az élet. De itt a közeli bokron cinkepár eset- teg. A magas tölgyfa törzsén harkály kopácsol. Az erdő fölött, a magasban héja kering kiterjesztett szárnnyal. Az erdő mélyén, a korhadó, nagy tuskó tövében fel- tornyozott váruk enrjhhe- lyén alszanak a hangyák... A vízmosta mély árok sza- kadékos partján vén hársfa kapaszkodik- emberderék vastagságú, mohos gyökerei~ vei. Oclvában, fönn, szökött méhraj talált otthonra. Tavaszig itt telelnek a tarlókról, mezőkről összegyűjtött mézen. Az erdő szélén baktató nyúl valami rágnivalót keresgél. Vigyázz, koma! Beljebb ne merészkedj! Ravasz róka les rád nappal es hold~ világos éjszakán! Mi az? Tán csengő csilingel? Igen. Izzadó, horkanó lovak láballak dobogása hallatszik a puha hóban. Lovas szán fordul be az elhagyott erdei útra. Élelmet, hoznak a vadaknak. Az er~ dei etelőnél megállnak. Az emberek megtömik a rácsokat szénával, lucernával. A földre ömlesztik a vadgesztenyét, elszórják a kukoricát. A fácánetető is ott van a közelben. Az alá is szórnak néhány marék ocsút, aStán sietnek tovább. A távozó szánkóról a puskás ember, a vadőr visz- szanéz. Elmosolyodik. Látja, hogy a közeli domb mögül előlép csapatával a tizen' kettes bika. Az özcsalád is odatáncol: suta, gida, bak. Hát a fekete, röfögő árnyalakok hol vannak, merre késlekednek? Nagyon óvatosak. Sok kárt tettek ősszel a kukoricásban. Csak később merészkednek elő, ha már áll a vásár, ha már minden vad lakmározik. Féltik a bőrüket meg a kismalacaikat. Szép az erdő nyáron, szép az erdő teleti. Még szebb, hogy az ember ínséges időkben gondoskodik u vadakról. * Pillér Dezső Egyre tóbb olyan autóval találkozhatunk, amelyet mozgásképtelenségre . kárhoztatott a tél.. Hiába a tulajdonosok „rábeszélése”, a kocsi nem indul. Ilyenkor pár lelkes szemlélődő segítségével lehet próbálkozni az autó tolásával (általában ezt választják az autósok), aztán irány a szerviz ... Zsoldos Sándor, az Afit kaposvári üzemvezetője elmondotta, hogy soron kívül fogadják a „dermedt” kocsikat, bemérik, feltöltik az akkumulátort, ellenőrzik az indítóberendezést, és ha minden rendben van, már viheti is kedvencét az autós. Az Afit szerelői azonban A 300 lakosú Nagytoldi- . pusztán sosem érte kudarc a népművelőket. Itt mindig érdemes volt művelődési programot szervezni, mert a lakosság örömmel élt — és él — a kultúra gyümölcseivel. Aranykoszorús ifjúsági klub működik e kicsiny településen, és otthon érzi magát a helybeli fiatalság. Negyvenkét olvasót tartanak nyilván (négy szekrényből áll a nagytoldipusz- tai könyvtár), s 35 színháza helyszínre is kimennek szükség esetén, és segítenek elindítani a lefagyott kocsit. Érdekes, hogy a szerviznek ezt a szolgáltatását kevesen veszik igénybe. Olyanok is akadnak, akik használhatatlan akkumulátorukat szeretnék kicserélni. Öfc kénytelenek elégedetlenül távozni: a Ladákhoz szükséges 50—60 arpperórás akkumulátor ugyanis október óta hiánycikk. Kapható ugyan az Agröker által forgalmazott magyar gyártmányú, megfelelő is lenne, csakhogy nem fér el a kocsiban; a tartót kellene leszedni és lejjebb hegeszteni, ezért vibérlet-tulajdonos jár rendszeresen Kaposvárra, a Csi- ky Gergely Színház előadásaira. Hetente egyszer filmet vetítenek a klubban, s egy- egy érdekes alkotásról vitát is rendeznek. A klubtagok országjáró túrákon vesznek részt (legutóbb az Északi- középhegység tájait, városait járták be), és szívesen végeznek társadalmi munkát szőkébb pátriájuk fejlesztéséért. szont egyetlen autós sem lelkesedik. Most leltároznak az autókerek. Az Afitnál abban bíznak, hogy leltár után talán lesz majd akkumulátor. Ezt mondták tegnap érdeklődésünkre a kaposvári járműboltban is. Addig pedig nem marad más, mint a bosz- szamkodás. Maradandó „élményben’* volt részük azoknak, akik december 23-án délután 4 es 5 óra között betértek vÍS. súrolni Kaposváron a Vörös Hadsereg útján levő 38. számú ABC-be. Búr nem gyö- nvörködtek túlságosan a látványban, inkább menekült, ki merre látott. Senki nem találta szórakoztatónak a dolgot. Az ABC-ben ugyanis igazi (harc dúlt, csupán golyók helyett üvegek hasították a levegőt... Az történt, hogy az említett időben oda ment be vásárolni a 36 éves Kovács Árpád Máténé a lányával — ők a Schönherz Zoltán utcáA rágcsálóknak a tudomány érdekében mindig vonalra kellett lépniük egy futószalagon; ha oldalt léptek (enyhe) elektromos ütést kaptak a lábukba. Ha a patkányok, , miután alkoholt töltöttek beléjük, eleget gyakoroltak, annyira elsajátították az egyenes járást, hogy nagyobb alkoholadag után sem tévesztettek el. ban laknak — meg a 24 éves Kovács Ilona is a sógornőjével, a Nap utcából. Ilona es Kovács né régóta haragban volt, s most is keresetlen szavakat vágtáik egymáshoz — kezdetben. Aztán Ilona fölkapott egy literes üveget, s azt ‘az asszony felé hajította. És elkezdődött a harc ... Mindegyikük egy- egy polc mellé állt, aztán repültek az üvegek, tele vermuttal, pálinkával, szőlőlével, hubertussal. Egyik sem válogatott, A vásárlók igyekeztek minél előbb kijutni a boltból, s miután az. eladók is belátták, hogy nem ők döntik el a csatát, a raktárba menekültek. A telefon nem működött, így a boltvezető-helyettes az utcára szaladt, megállított egy autót, s kérte, hívja a rendőrséget, azután bekiabált, hogy jönnek a rendörök. Erre alábbhagyott a két nő harci kedve: egyikük a raktáron át kiment a boltból, a másik — mivel alapos ütés érte — ott maradt. .Az ABC a csata után meglehetősen siralmas képet mu- tatott. Mint kiderült: 70 üveget használtak föd a küzdő felek ... Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot, egyelőre minél több tánút szeretnének kihallgatni- A rendőrök munkáját azonban hátráltatja. hogy azok, akik látták az esetet és idézést kaptak, nem mentek el tanúskodni. Pedig vallomásukra szükség van. A bandita Ma este a Televízió 1. programjában (20.05 órai kezdettel) láthatjuk a Stanley Hough elbeszéléséből 1968-ban készült amerikai filmet. Címe: A bandita. 10 film egy rablóbandáról, szép túszukról és a lovátett seriffről szól. A női főszereplő Raquel Welch, a rendező Andrew V. MeLaglea. Klubélet Nagytoldipusztán Menekült, ki merre látott... Harc, üvegekkel Meghívás — Képzeld, ma találkoztam az utcán Fehérekkel. .Az asszony teljesen rekedt, alig tud beszélni. — Nagyszerű, akkor ma estére , meghívhatjuk őket! Férfiak Két barátnő; beszélget: — Az én férjem író. Minden évben közöl egy szerelmi regényt. — Az én fér.íem pedig minden, hónapban elhallgat egy másikat. Szeretet Kovácsot megfeércfi valaki, hogy miért szereti olyan nagyon Szabót. — Nagyon jó fiú — felel Kovács —, igen nagy Szolgálatot tett nekem, amikor csúnya fekete felhők tornyosultak felettem. — Mit tett? — Figyelmeztetett, hogy vigyek magammal esernyői, mert különben meg- ázom. Bizalom Pistike néhány szem karácsonyról megmaradt diót ad át megőrzésre a nagyanyjának. — Pistike — kérdezi az anyja —, miért adtad a diókat a nagymamának? Talán hozzá nagyobb bizalommal vagy, mint hozzám? — Igen. —„ Miért? — Mert neki nincs egyetlen foga sem. Nem csoda A szórakozott prof es z- szbrc roppant nagy örömmel újságolja a cáposmk- üzletben: — Ez a cipő úgy ilhk a lábamra, mintha Kiöntötték volna. — Nem. csoda — feleli ax eladónő —; ez volt a lábán, amikor bejött... Jobb ötlet — Hozzám jönne feleségül, Kruse kisasszony? — Jobb ötlete nincs? — Volna. De az illető hallani sem akar rólam! Önérzetes Egyik járókelő így szól az út szélén ülő, izmo6 testalkatú koldushoz: — Fiatalember! Nem szégvelli magát ? Dolgoznia kellene! — Uram, nem tanácsot kértem öntől, hanem pénzt — felek az önérzetés koldus’. SOMOGYINHW Az MSZMP Somoev megyei Bizottságának lapja« Fösrzerkesetft: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő- ta.s Paál László Szerkesztősé;:: Kaposvár, Latinra Sándor u, 2. Postacím: Kaposvár Pt.: 3L «401. Telefon: 11-510. U-5U. 11-512 Kiadja a Somos? megyei Lapkiadó Vállalat Kaposvár, Latuica Sándor a. 2. Postacím: Kaposvár. PL; 31. <401 Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesító postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési di.i érv hónapra 34 Ft. aegvedevro 102 Ft. fel évre 204 FL egy évre 400 Ft index; 25 9b? issN om—0*0» készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat' kaposvári ükiéri ében. Kaposvár. Május 1. u. 101. Felelős vezető; Faxkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrzünk meg. éo nem adunk vlaev^L