Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-10 / 289. szám
r _ K ANYAR JÓZSEF: Nemzeti tudatunk környezetvédelme r Erzelemdús oktatást! Néni Träft divattá nálunk a nemzetért való áldozatvállalás és többet adás, lenéztük a hazaszeretetei, porosnak és provinciálisnak tartottuk. Ezért bicsaklott meg olyan sokszor nemzeti és történeti tudatunk gerince. Ezért nem edződhetett meg nemzet jobb és keményebb tartása. Ahhoz, hogy többet i adjunk adna a nemzeti i riiúlt becsületére, többet is kell tennünk azért, és akkor jobban is tudunk építeni arra a jövendőben. Szent meggyőződésem, aki büszke . a magyarságára, az büszke a munkájára is, és szégyellne keze közül rossz és silány munkát kiadni. Ezért van még nagyon sok tennivalónk iskolán belül és iskolán kívül is. Szoraonú volt az elmúlt években, történeti tudatunk visszaszorulásának idején, hogy még a históriát is száműztük az érettségi tárgyak sorából. Társadalmunk és nemzetünk tiltakozására u jbói . vissza kellett azt ál- litam$ítt azonban nem állhatunk meg: sokat kell még lennünk ifjúságunk történe-' lemotetatása tekintetében, met és érzelmet egyszerre Valóban jó szövegű, értelmet és érzelmet egyszerre magával ragadó tankönyvekre van szükség a kilúgozott, a szürke lenyomató tankönyvek helyett. Jól felkészült, a történelmet szépen, okosan, ..szívvel, háva- lastudattal és nagy műveltséggel tanító tanárokra van szükség, természetszerűleg , mindig küzdve a történelmietlen illúziók, a hamis képzetek és a torzítások ellen. Hadd idézzem a derék, több mint 40 évig hivatástudattal szolgáló, dél-somogyi faluban tanító Szalóky Dániel vallomásának egyetlen mondatát Ez az erdő- csokonyai néptanító egész tanítói pályájára visszatekintve a következőket írta naplójában: ^Köszönöm a jó Istennek, aki oly édesanyával áldott meg, aki pályám, tanítványaim és népünk szeretetét és az irántuk való ragaszkodást kürt- hatatlanul szívem mélyébe plántálta. Ezek voltak az életben az én szerencsém és boldogulásom vezércsilla- gai.” A magyar falvakban, úgy érzi az ember, most különösképpen, amikor újra felülvizsgáljuk településfejlesztési programunkat s felülbíráljuk eddigi — sok tekintetben gigantomám — elképzeléseinket, hogy vissza kell állítani bennük a magyar néptanítók rangját, értékét és becsületét. Nem pótolja senki a faluban a tanítót, nem pótolja az orvos, az állatoi-vos, de a tanács- és a tsz-elnök sem. Nem kellett volna olyan hamar az iskoláktól megfosztani a kisebb falvakat. Községeinknek nagyobb az értékük iskolával, mint anélkül. Ezek a tanítók tudták egy falu közösségét asszefogni iskolában és iskolán kívül egyaránt. Menynyire érzeLemdúsan és telítetten tudlak magyar törtéelmet oktatni ezek a taní- jk, de még a mi középis- oláink történelemszakos .anárai is! Ma pedig? Sokszor olyan érzése van. az embernek, hogy érzelemdú- sabban és magasabb színen tanítják tanáraink a '.atematikát, mint a törtéelmet. Ha mélyebbre nézünk a elvetett kérdések kapcsán es elemezzük történelemoktatásunk eddig extenzív voltát, amelyik természetesen összefüggött pedagógusaink továbbképzési rendszerével is, akkor rádöbbenhetünk, hogy a magyar if- űságtól az utóbbi időben olyasmit kérünk számon, amiről tálán nem is tehet. Milyen lehet ifjúságunknak a nemzeti tudata, ha erre nem tanítottuk meg? Az utóbbi időben nagyon sok irodalmi kiadvány és film 'ária légírabbkori t:'"-,öne- tünknek izgalmas részleteit, elénk. Ezekről a korszakokról, ezektől az esztendőkről tankönyveink álig tudnak valamit. Tehát sürgős a tennivalónk! De sürgős a tekintetben- is, hogy nemzeti öntudatnak, hazaszeretetnek a stabilizációjára kell törekednünk minél előbb, nemzeti öntudatunk, hazaszeretetünk kimunkálásának az intenzív útjára lépve. Valóban végig kell gondolnunk pedagógustovábbképzés tekintetében is: hogyan fog majd tanítani az a tanító a falvakban, akit nem tanítottunk meg történelemre, nemzeti öntudatra és hazaszeretetre. A kiművelt emberfők, Széchenyi gondolata: a minőségi nemzet programja volt, s most is célként lebeghet előttünk. A szellemi földosztás programjának a maradéktalan végrehajtása! A nemzeti öntudat növelése tekintetében az élő példára is nagyon kell vigyáznunk. Nemcsak a sportolókon vette észre az ország, hogy milyen megalázó szerepet játszottak akkor, amikor a nemzeti himnusz hallatára — egy ország és Európa szeme láttára — rágógumit majszoltak a szájukban. De azt is megjegyezte és látta az ország, hogy a Himnusz vagy a Szózat elhangzásakor egy-egy nagy teremben a pódiumon ülők ajka is néma maradt. A példa — sajnos — ragadós volt. Jóleső érzéssel regisztrálta nemzetünk lakossága, hogy a népfront kongresszusa után — élsportolóink közül is — már sokan ajkukra vették a Himnuszt, énekelték azt, s nem láttunk egyetlen egy sportolót, aki rágógumit rágott volna a Himnusz alatt. Az elhangzottakban, már azt is tisztáztuk, hogy lényegében nincs steril fiaza- szeretet, nincs nemzeti és történelmi tudat nélküli hazaszeretet. Elképzelhetetlen a lombüt hazaszeretet, amelyik ne a nemzet történelméhez kapcsolódjék. Tulajdonképpen a történeti tudat a nemzeti tudat, amely a generációk átkapcsolódó emeltyűje, stafétabot a különféle nemzedékek között. E tekintetben — műként már említettük — sokszor hibáztunk a koncepciókat illetően is. Azt mondottuk, hogy ne erőltessük a nemzeti Himnusznak vagy a Szózatnak a tudását, a kívülről való megtanulását, mert az terheli a tanulók koponyaberendezését, jóllehet a generációk évtizedeken keresztül a Himnusznak és a Szózatnak minden versszakát tudták kívülről. Alig volt a hazának bármilyen rendű állampolgára, aki ne tudta volna folytatni a Himnuszból: „Bújt az üldözött s felé kard nyúl barlangjában. Szertenézett, s nem leié Honját a hazában.” Ma már nagyon félő, hogy az első versszakoknál is hiányosságok fordulhatnak elő. A Himnuszt nem tanítottuk énekelni, legfeljebb gépzenével hallgathattuk vagy zenekari megoldásban. E tekintetben még a Magyar Televízió és a Magyar Rádió is sokat mulasztott. Csak az utóbbi időkben készítettünk lemezfelvételeinken az instrumentális, a zenei rész mellé szöveges, énekes felvételeket. Talán azt is hittük, hogy ha nem tudjuk a Himnuszt, jobban megtanuljuk majd az Inter - nacionálét. Tévedtünk. Aki nem tanulta meg nemzetének a Himnuszát, az felületesen tudta az Intemacio- nálét is. TörténetJ hőseinkké! ts sok tekintetben így voltunk. Azt hittük, hogy ha nem tanítjuk meg nemzeti hőseink neveit, akikre egy ország minden lakosa, de főleg ifjúsága büszke tudattal tekinthetett fed, akkor majd jobban meg tudják jegyezni a világ nagy hőseinek és történelmi személyiségeinek a nevét Elhanyagoltuk március 15-nek az eseményeit is, sokszor nemzeti lobogóink kifüggesztéséről is megfeledkeztünk vagy éppen október S-a alkalmából az aradi vértanúk neveiről. Tévedés volt ez a koncepció is. Megbosszulta magát a március 15-e és október 6 a ellen irányuló torz és bizalmatlan gyakoriak, pedig ezek az emlékünnepek hazánk történelme egyik legszebb és legtragikusabb korszakának voltak a jefző- osziopai. (Folytatjuk.) Stúdiószínház József Attila-est Megkezdte idei évadát a kaposvári Csiky Gergely Színház stúdiója. Elsőként Jordán Tamás Jászai-dí- jas színművész .. szeretnének ... című József Atti- la-estjét tűzték műsorra, Rendezte: Fehér György. Egész nap bujkáltam magam elől, Tamás. Így van az ember, ha vár valamit, de fél is szembesülni... Corelldt hallgattam, lefoglaltam magam mindenféle látszattevékenységgel, de ambivalenciám nem szűnt. Írtam. Összetéptem. Az óra monotonon darabolta az időt másodpercekre, percekre, órákra. Fél hét. Menni kell. Az utolsó pillanatban még belelapoztam egy könyvbe, Fodor Andráséba. A 34. oldalon nyílt ki: Attila Etus- sal, 1918-ban. Tizenöt évesen. fehér trikóban, tiszta arccal, csikófrizurával, hunyt szemmel és makacsul flrkagyí] és Borisz Sztrugackij Nehéz istennek lenni i!illi!ii!illlii És fontolóra venni, mi a teendőnk most, és tudunk-e valamit tenni, és mihez kezdjünk akkor, ha már semmi többet nem tudunk tenni. A dolgozószobábán egy fekete szerzetes ült az asztalnál, csuklyáját a fejébe húzta, összegörnyedt a karosszékben, kezét a magas karfára tette. — Ki vagy? — kérdezte fáradtan Rumata. — Ki engedett be? — Jó napot, nemes dón Rumata — szólt a barát, és hátravetette csuklyáját. Rumata a fejét csóválta— Ügyes! — mondta. — Jó napot, dicső Arató. Miért van itt? Mi történt? — Minden úgy van, mint rendesen — felelte Arata. — A hadsereg szétszéledt, valamennyien földet osztanak. déire menni senki sem akar. A herceg összeszedeti 1 azokat, akiket még nem kaszaboltak le, és hamarosan íelaggatja az én paraszttjaimat a lábuknál fogva, w esztori országút mentén. Minden úgy van, mint rendesen — ismételte. — Értem — mondta Rnmata. Ledőlt a pamlagra, kénét a tarkójára kulcsolta, és Aratát nézte. Húsz évvel ezelőtt ezt az embert Szép Aratónak hívták, s akkor bizonyára egészen más lehetett, mint most Nem volt akkor magas homlokán ez a csúf, lila bélyeg. Ez a szoani lázajlás4 után került oda, amikor a szoani hajóüzemekbe terelt elcsigázott háromezer mesterember-rabszolga egy esős éjszakán kitört a 'kikötőből, végighömpölygött Szoanon, hullákat, tűzvészeket hagyott maga után, s az ország szélén aztán a páncélba öltözött birodalmi gyalogságba ütközött... Szép Aratának akkor természetesen ép volt mind a két szeme. Jobb szemét egy bárói buzogány ütötte ki. amikor egy húszezer főnyi paraszthadsereg, amely a bárói csapatokat kergette szerte az anyaországban, összecsapott a császár ötezer főnyi gárdájával. A parasztok seregét villámgyorsan bekerítették a császáriak, s összetiporták a harci tevék szeges patkói... És Szép Arató természetesen olyan sudár volt akkor. mint a nyárfa. Púpját és új gúnynevét az innen két tengeren túl eső ubani hercegségben viselt háború . után kapta, amikor — hétévi járvány es szárazság u.Lüh — oegyszazezer eleven csontváz TWBvfTÍSvaá halomra ölte a nemeseket, és megostromolta az utoand herceg rezidenciáját, és Aratót, aki már látta, hogy mindennek vége, s könvörgött, követelőzött, hogy ne üljenek fel a csalásnak elfogták a fővezérek, akik úgy vélték, hogy jótettért ' jót nem lehet várni, vasbotokkal összeverték, és pöcegödörbe dobták, hogy ott pusztuljon el... De a tómór vas karperec a jobb csuklóján bizonyára már akkor ott volt. amikor még Szépnek hívták. A karperecét a kalózgálya evezőjéhez láncolták, Arata azonban szétszedte a láncot, a karpereccel halántékon sújtotta Széptevő Ega kapitányt, elfoglalta a hajót, azután pedig az egész kalóz- flottat, és megpróbált szar bad köztársaságot teremteni a vízen... És ez a próbálkozás véres gyalázattal végződött, mert akkor Arató fiatal volt, gyűlölni nem tudott, s úgy vélte, csupán a szabadság is elegendő ahhoz, hogy a rabszolga istenhez hasonlóvá váljék... Hivatásos lázadó volt, vérbeli bosszúálló, a középkorban meglehetősen ritka jelenség. Arata volt itt az egyetlen ember, aki iránt Rumata nem érzett sem gyűlöletet, sem szánalmat, és lázas álmaiban — amelyek az öt évet vérben-bűzben itt töltött földlakónak rémlettek fel — gyakran éppen Állatának látta magát. (Folytatjuk.) összezárt szájjal. Á fényképész! beállításon áttört valami fehér dac a gyerek József Attilából. Kicsúszott kezemből a könyv, és mint halott, piros madár feküdt a földön. Ott nyílt ki, annál az 1935-ös képnél: sötét szemgödreiben embertelen fájdalom, homloka magas, arcán a vonások sebhelyek, rövid áll — szinte természetellenesen jelentéktelen ez az áll —, bajusz. Menni kellett, mert vártól bennünket. Vártál, hogy felidézd, ahogy benned él. Egyszerre voltál jó tanár és kitűnő előadóművész. Micsoda hul- lámvasútívet rajzoltál ki előttünk a Balga költő versétől a ráadás a József ^Attila című önmagáról írt kesernyés költeményéig Igen, éreztük, hogy Te is hideg vízben fürdetted gondolataidat... És jegyet váltottál nekünk, hogy elutazhassunk hozzá. Mit is lehet fölidézni egv ilyen jegyzetben? Illanó hangulatokat semjwt esstre sem, a törékeny harmóniákat sem. A látványt talán A bakacsinsötét teremben lámpafénykörben egy vékony alak ingben, szürke nadrágban. Kopott, vékony lábakon álló ásztól. öreg szék; mintha a Születésnapomra vers díszlete lett volna: „e kávéházi szegleten”. Nem tudom, milyen hegyeket mozgattál meg önmagadban; hiszen . e műsorig nem vállalkoztál arra, hoav társak nélkül állj pódiumra. Ez is József Attila? Közönséged — többségükben középiskolások T— a versek egy részét nem ismerhették. Valamit elültettél bennük. Magvető a színész is. „Fogadjátok hát balgán, együ- gyűen balga, együgyű szívemet” — kérted a nevében, és nevedben. Fogadtuk nyi; tott lélekkel. Fogadtuk a ringatót, a pernyehullatót, az istennel pörlekedőt, az anyasiratót. a legyőződet és mégis diadalmast . . . Ahogy felidézted, önmagadból, önnön mellkasodat föltépve. Értelmező fölénnyel, és mégis vajúdva, , vérezve. Gúnynyilak röppentek, de azok is röp- páiyát befutva visszataláltak, beléd fúródtok. Beiénk fúródtok. Tudom, néha furcsának, szokatlannak találta más is egy-egy, már fülünknek ismerős versét; ritmust váltottál, ahol nem vártuk, hangsúlyt helyeztél át, s új értelmet adtál egy-egy képnek. LcAinovits József Atti- la-idézése jutott eszembe', az az egyetlen nagy káromkodás. Akkor lepődtünk meg így, mint most. Később, sokára fogadtuk el: így is lehet, így is igaz. Mennyire másként szólt most a Hazám, az Ars poe-' tica, az Eszmélet, a Reménytelenül, a Karóval jöttél! Van még fölfedeznivalopk egy már nem teljesen fehér térképen is. Ested erre is íigyoimeztetett bennünket. Azok a „testvéri tankok”, amelyek fölindultak „szerte- dübögni rímeit” még nem érkeztek meg valamennyien. Az a jó reménység bujkál bennem, Jordán tanár úr, hogy ested — orgona orgánumod — egy lépéssel közelebb vitte József Attilához azokat a középiskolás gyerekeket, akik ott ültek a sorokban. I.eskn László SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK SOROZATUNK SZEREPLŐIVEL TALÁLKOZHAT A MEGYEI KÖNYVTÁR ÉS A SOMOGYI NÉPLAP KÖZÖS ESTJÉN december 14-én, hétfőn este 7 órakor A KÖNYVTÁR ELŐADÓTERMIBEN. VENDEGEINK: EGYUD ÁRPÁD NÉPRAJZKUTATÓ DR. KANYAR JÓZSEF KANDIDÁTUS KEREK ÍMRE KÖLTŐ SANTA VENDELNE, A NÉPMŰVÉSZET MESTERE TAKACS TAMARA OPERAÉNEKES A KAPOSVÁRI VIKAR KÓRUS ZAKANYI ZSOLT KARNAGY MŰSORVEZETŐ: DR. ALBERT ÁRON ZQNGORAKiSÉRÖ: KARDOS KALMAN KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉS FOTÓKIÁLLÍTÁS SZERETETTEL VARJA OLVASOTT A MEGYEI KÖNYVTÁR és a SOMOGYI NÉPLAP Jegyek 10 Fi ... kaphatók az olvasószolgálatnál. J
