Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-09 / 288. szám
Nemzeti tudatunk környezetvédelme KANYAR JÓZSEF Magasabb hőfokon Nemrég felkért a Somogyi Néplap főszerkesztője, hogy írjak cikksorozatot a szocialista hazafiságról, a nemzeti öntudatról, arról, hogy mit vár ifjúságunktól a szocialista , társadalom és miképpen tehetnek hitet a iiatalok a szocialista haza- iiság eszménye mellett. Nyilván azért került a sor erre, mert — ismeretesen — a Hazafias Népfront VII. kongresszusán való felszólalásomban a nemzeti és történelmi tudat környezetvédelméről tettem említést, s arról, hogy — akár a honismereti, de más mozgalmak keretében is — még nagyon sok energiát tudunk bekapcsolni a szülőföldszeretet, a cselekvő hazaszeretet áramkörébe. A felszólalás nemzeti és történeti tudatunk kérdését is érintette, vele összefüggésben az iskolai tort&ie- iemoktatás minden gyengeségét; és hiányosságát. A kérdésre azért kell mostanában figyelnünk. mivel napjaink készülő oktatási reí'ormterveiben újra és újra föl kell értékelnünk iskoláinkat, újra magasra kell emelni a tanári és a tanítód pályákat nemzetünk • holnapjának és jövendőjének érdekében. A holnap közoktatási reform munkálataiból csak a magyar iskolák színvonalbeli és tudományos rangjának visszaállításával, a belőlük kikerülő ifjúság nemzeti és történeti túri atszintj ének a felemelésével juthatunk ki győztesen. Sokat áldozunk hazánkban a szellemi, a tudományba életre, kulturális tevékenységre, mégis: minta keveset kapnánk vissza ezekből az áldozatokból Lassanként rádöbbenünk, hogy még mindig nagyon keveset tettünk e tekintetben, miután közismert, hogy történeti és nemzeti tudatunk mélyreható pusztuláson ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Az az érzése az embernek, hogy jóval súlyosabb erodáció érte nemzeti tudatunkat, mint amilyen hazánk termőtalajának pusztulásában bekövetkezett. Igaza van földművelés- ügyi kormányzatunknak, amikor milliókat költ talaj- javításra! Tennünk is kell, mert többre van szükségünk, hatékonyabb termelésre és nagyobb eredményekre. Ugyanakkor sajnálatos, hogv nem fordítunk elég gondot — vele párhuzamosan — nemzeti és történeti tudatunk meliorációjára. Pedig ez is alapvető kérdés társadalmunk számára. Sok sérülés érte népünk és nemzetünk, tudatát az elmúlt időszakban, még dolgozó társadalmunk osztálytudatát is. Voltak esztendők, amikor a nemzettudatot végképp leírtuk: nem gondoltunk rá, alig gondolkoztunk történelemben. Rossz és unalmas szövegű tankönyveket használtunk és vettünk kézbe, amelyekből szinte alig tanultak gyermekeink valamit is az iskolában. Üres szólamokból, töredékes panelelemekből áltak azok a mondatok, amelyek a magyar múltról és az élő jelenről szóltak. Mintha kiesett volna nemzeti és történelmi tudatunk kontinuitása .a tanultakból. Agyonhallgattunk történelmi kérdéseket, nem akartunk válaszolni yagy csak sommásan akartunk válaszolni a feltett kérdésekre még az osztálytermekben is. akár iskolás kordákról, akár felnőttek továbbtanulásáról volt is szó. Tettük ezt akkor, amikor a nemzet tudatalattijában mindig meg- válaszolódtak ezek a kérdések a különféle generációk életében, akár a határainkon kívül élő magyarságra, akár a trianoni békeszerződésre vagy nemzetünk nagy személyiségeire vonatkoztak, vagy éppen ha a Donnál elveszett hadseregünk nyilvános elsiratásáról, vagy emlékük hivatalos tisztességadásának az elmaradásáról is esett szó. Bármennyire furcsa, míg az első világháború után még beszéltünk hadiárvákról, a második világháború után már szemérmesein hallgattunk róluk. Pedig ha valakit megtanítunk az iskolában arra, hogy mi a történelem, hogy mi és milyen a magyar nemzet vagy a nemzet történeti tudata, az a tanuló, emberré formálódása közben, a tanultakhoz méltóvá válik. Ha pedig nem tanítjuk meg rá, akkor az jellegtelen, ide-oda hánykó- dó, nemzeti karakter nélküli emberré és közösségellenessé lesz. Ezeken a válaszokon kell most munkálkodnunk okos. jól tanulható és jó szövegű tankönyvekben, amelyeket hosszú időre, nagy stabilitással kell megírni és adni tanulóink kezébe, mert az már szinte nevetség tárgya, hogy évenként zúzzuk be tankönyveinket; ez már- már luxus számba megy hazánkban. Losonczi Hányo- ki István Hármas Kis Tükre, amelyből az egész reformkori nemzedék tanult Széchenyitől, Koesuthtól kezdve Deákig es Eötvösig, belőle tanulva meg nemzeti öntudatának erősítését, a haza szeretetét. évtizedekig tankönyve volt a nemzetnek. Kis iskoláktól nagy iskolákig, felekezetektől füg- j getlenül is időtálló tankönyv volt, hiszen a protestáns tankönyvíró munkája még a piaristák kezében is sok szolgálatot tett. 1854-ig volt tankönyv hazánkban, 74 kiadást megérve évtizedeken keresztül, míg végül is Ferenc József kultuszkormányt zata iktatta ki az iskolai tankönyvek sorából. De tennünk kell annak érdekében is, hogy ne csak az iskolai oktatásban, hanem felnőtt társadalmunk életében se legyen nemzettudati zavar a sorainkban, mindenkor elkészülve nemzeti identitásunk sérülésére is. Iskoláinkat elsősorban tanárai és tanítói tehetik naggyá. Mindig két-három kiváló tanár kiemelkedő képessége emelte fel intézményeinket, sokszor a régió határain túl országos rangra. Most is nagy hivatástudattal kell felkészíteni a bennük tanuló leendő pedagógusokat! Tanítsunk a tanítóképző főiskolákon maavar történelmet! Ahhoz, hogy jó és kiváló tanító legyen valaki ebben az országban, ahhoz a jobb mércével kiválasztandó hallgatók tanítása közben sem szabad megfeledkeznünk, hogy belőlük jó szakembereket képezzünk. Ez azonban még kevés! A kiváló szakembereket művelt szakemberekké is kell nevelnünk, s végül ezeket a pedagógusokat hivatástudatra is kell nevelnünk, mert e nélkül nemzetet nevelni nem lehet. Egyszóval: szellemi és történeti tudatunk erősítésében nagyon sok még a tennivalónk. Tulajdonképpen nem adtuk meg ifjúságunknak jobban a nemzethez való tartozás élményszerűségét, a nemzeti öntudatnak magasabb hőfokát. Alig állítottunk eléjük markáns hazafias ideálokat. Helyette negatív vonások jelezték a nemzet hírét, idehaza csakúgy, mint külföldön. Már- már megdöbbentőek voltak azok az adatok, amelyek a válásokkal, az elhagyott gyermekek egyre növekvő számával, az alkoholfogyasztás és az öngyilkosság terén kialakult „nagyhatalmi pozícióinkra” figyelmeztettek bennünket. (Folytatjuk.) Arkogyii és Boris; Sztrugackii Nehéz istennek lenni lliilllíllil!lll Alul a parasztok és a kézművesek, fölöttük a nemesség, azután a papság, legfelül a király. Micsoda stabilitás. milyen harmonikus rend! Minek kellene változnia ebben az égi ötvös kezéből kikerült, csiszolt kristályban? — Ön valóban tökéletesnek tartja ezt a világot? — csodálkozott Rumata. — A dón Rebával való találkozás, a börtön után... — Hát persze, fiatal barátom! Nekem sok minden nem tetszik a világban, sok mindent szeretnék másként. Játru... De mit tegyek ? A Sjfcisőbb erők szemeben a tökéletesség másként fest, mint az én szememben. — És ha meg lehetne változtatni a felsőbb elrendelést? — Erre csupán a felsőbb erők képesek ... — Mégis; képzelje el, hogy ön isten ... Budah fölnevetett. — Ha istennek tudnám képzelni magam, akkor azzá lennék! — No, és ha lehetősége volna tanácsot adni az istennek ? — önnek dús a fantáziája — jegyezte meg Budah. — Ez jó. Ismeri a betűt? Szívesen foglalkoznék önnel ... — Hízelgő rám nézve ... De mit tanácsolna mégis a mindenhatónak? Mit kellene tennie, hogy ön azt mondja: íme, a világ most tisztességes és jó... Budah hátradőlt a karos- székben s kezét összekulcsolta a hasán. Kira mohón nézett rá. — Nos. ezt mondanám a mindenhatónak: „Teremtő, én nem ismerem a terveidet, lalan nem is szándékozol az embereket tisztességessé és boldoggá tenni. Akard ezt! olyan egyszerűen «4 lehet érni! Adj az embereknek bőven kenyeret, húst és bort, adj nekik hajlékot és ruhát. Tűnjék el az éhség és az ínség, ezzel együtt pedig mindaz, ami megosztja az embereket.” — És ez minden? — kérdezte Rumata. — Azt hiszi, ez kevés? Rumata a fejét csóválta. — Isten így válaszolna önnek: „Ez nem válnék az emberek javára, mert a ti világotok erősei elvennék a gyengéktől azt, amit én nekik adtam, a gyengék pedig továbbra is koldusok maradnának.” — Én arra kérném az istent, hogy védelmezze meg a gyengéket. „Térítsd észre a kegyetlen uralkodókat” — mondanám. — A kegyetlenség éppen- hogy az erő. Ha az uralkodók nem kegyetlenek, elvesztik erejüket, s más kegyetlenek lépnek a helyükbe. Budah már nem mosolygott. — Büntesd meg a kegyetleneket — jelentette ki határozottan —. hogy az erőseknek elmenjen a kedvük attól, hogy kegyetlenül babjának a gyengékkel, * az emberek mindent megkapta- n&k. Elődeink fegyverei Kiállítás a helyőrségi művelődési otthonban A kézi fegyverek történetéből rendezett kiállítást a Hadtörténeti Múzeum Kaposváron a Helyőrségi Művelődési Otthon Április 4. utcai termében. A tárlatot tegnap délután nyitotta meg dr. Berki Mihály vezérőrnagy. E kiállítás a hivatásos katonáknak és a hadtörténelem, a kézi harci fegyverek múltja iránt érdeklődőknek egyaránt átfogó képet ad. A kardtól a gépfegyverekig — így lehetne röviden összefoglalni a látnivalót. Ez a fegyvertörténe- ti vándorkiállítás azonban ennél sokkal többet nyújt: a rendezők ugyanis a kézi fegyverek történetének bemutatása mellett a technikai fejlődésre, a fegyverek fejlődéstörténetére is fölhívják a figyelmet, s egyúttal- a hadtörténelemnek a jelennel való kapcsolatára. A kiállított fegyverek egy évezredre emlékeztetnek. Kardok nyitják meg a fegyverek sorát: egyenes és ívelt pengéjűek, szablyák... Valaha a kard a hadba vonulók legfőbb fegyvere, békében pedig szolgálati jelvénye volt. Aztán ütő és zúzó fegyverek, köztük a buzogány; meg a védelmi fölszerelések: sisak, vért. És balták, fejszék, bárdok, csákányok. lándzsák... Ahogyan fejlődött a technika, úgy fejlődik a hadviselés. Megjelent a fekete lőpor, vala a tűzfegyverek — forradalmi változást idézve elő a harcászatban. Pisztolyok és puskák, elöl- és hátultöltő fegyverek különböző típusai láthatók e kiállításon. Mgg ömtöltós fegyverek. . Bemutatják az első és a második világháború kézi harci fegyvereit a géppisztolyoktól a gépkarabélyokig és golyó-, szórókig, s fölvonultatták a kézi rakétapáncél-törő fegyvereket. Érdekes történelmi órákat lehetne tartani e teremben, december 16-ig. A mai fiatalok ugyanis nemcsak egy- egy korabeli csatáról, ütközetről hallanának, hanem megismerkednének azokkal a fegyverekkel is, amelyekkel a mai katonák elődei harcoltak. Az ilyen rendhagyó történelemórák hatása sokkal nagyobb volna. A fegyverek története része egy nemzet történelméA szocialista állam szerepének változása, alakulásának tényezői és távlata élénken foglalkoztatják nemcsak a marxista filozófusokat, hanem jóformán minden társadalomtudomány művelőjét, sőt gyakorlati szakemberét is. Hiszen az állam fejlődése, egyes funkcióinak erősödése, más szerepeinek csökkenése, módosulása nemcsak a hatalom formáinak, intézményeinek működésével függ össze, hanem kapcsolatban van a gazdasági, a kulturális folyamatokkal, az ott ható törvényszerűségekkel. Az állam ugyanis, felelősséggel tartozva az egész társadalom létéért és további sorsáért, egyre változatosabb eszközökkel gyakorol befolyást az egyének és a közösségek éle- j téré. Ezt a mindennapi és I sokoldalú jelenlétet elemez- 1 ték azon a tudományos tanácskozáson, melyet a Politikai Főiskola szervezett. Anyagát az intézmény Közleményeinek legutóbbi, 1981. 2—3. számában adták közre. nek is. S azokra kell gondolnunk elsősorban, akik ezeket a fegyvereket népünk a haladás érdekében kezükhíven tükrözi tárgyának rendkívüli gazdaságát, összetettségét, s bizonyos mérté- U j kiforratlanságát is. Az eszmecsere résztvevői a legkülönbözőbb oldalról közelítették meg A szocialista állam funkcióinak fejlődése című témát, s így nem is lehet vállalkozni még csak a fontosabb kérdéskörök felsorolására sem. Hiszen filozófusok mellett szociológusok, jogászok, közgazdászok, gyakorlott tanácsi vezetők fejtettek ki véleményüket, egymás gondolatainak figyelembe vételével- így csupán egyetlen fontos — sőt talán nem túlzók, ha azt mondom: meghatározó — elemet ragadok ki a sok közül. Ez pedig a demokratizmus; e társadalomszervezési elv megnyilvánulása, kiteljesedési folyamatának serkentő és gátló tényezői, továbbfejlődésének lehetőségei, útjai-módjai. A kérdéskör vizsgálatának különös jelentőséget és időszerűséget ad az a körülmény, hogy egész életünkben — és törekvéseinkben — előtérbe kerültek az intenzív vonósok, a minőségi változás követelményei, amefyek egyre tudományosabb, megalapozottabb döntésekkel járnak együtt. Miképpen egyeztethető össze mindez a népképviselet szerepének növelésével, általában a nem szakemberek tényleges beleszólási lehetőségeinek bővülésével? Hogyan iktathatok ki a formális vonások a demokratikus testületek, bizottságok, szervezetek tevékenységéből ? Milyen módon növelhető az állam szabályozó szerepe úgy, hogy közben a társadalmi önigazgatás is egyre nagyobb teret kapjon? Miként lehetne csökkenteni az intézkedések, az állam szabályozó tevékenységének nem kívánt következményeit? E kérdések csupán ízelítőt adnak abból az izgalmas, e témát összefoglaló, ugyanakkor továbbfejleszteni szándékozó eszmecseréből, amelynek itt közreadott anyaga minden bizonnyal hozzájárul az állam szerepéről folyó vita tev vábblendítéséhez. P. L» — Ez sem válik az emberek javára — sóhajtott fel Rumata, mert akkor mindent ingyen, az én kezemből fognak kapni, akkpr elfelejtik a munkát, elveszítik az életkedvüket, s a háziállataimmá változnak, akiket kénytelenek leszek örökké táplálni és ruházni. — Ne adj oda nekik mindent egyszerre! — mondta hevesen Budah. — Apránként, fokozatosan adj! — Fokozatosan az emberek maguk is elveszik mindazt, amire szükségük le$g. Budah félszegen felnevetett. — Igen, látom, ez nem olyan egyszerű. Különben van még egy lehetőség. Tégy úgy, hogy az emberek minél jobban szeressék a munkát és. a tudást, hogy a munka és a tudás váljék életük egyetlen értelmévé! Igen, ezt mi is még akartuk próbálni, gondolta Rumata. Tömeges hipnoinduk- ció, pozitív remoralizálás. Az egyenlítő síkján mozgó három műholdon elhelyezett hipnosugárzók... — Ezt is meg tudnám tenni. De erdemes-e megfosztani az emberiseget » történelmétől? Érdemes-e A terjedelmes öszeállítás az egyik emberiséget egy másikkal felcserélni? Nem lesz-e ugyanaz, mint letörölni a föld színéről az emberiséget, és helyette újat teremteni ? Budah homlokát ráncolva hallgatott, töprengett. — Akkor hát törölj el bennünket a föld színéről és teremts újra, tökéletesebbnek... vagy inkább hagyj meg bennünket, és engedj a magunk útját járnunk. — Szívem szánalommal van teli — mondta lassan Rumata. — Én nem tudom ezt megtenni. S ekkor észrevette Kira szemét. A lány rémülten és reménykedve nézett rá. 30. Rumata a hosszú út előtt lefektette pihenni Budahot, majd a dolgozószobájába indult. A szporamin hatása vége felé járt, s ő megint fáradtnak, összetörtnek érezte magát. Aludni kell, gondolta, és utána összeköttetésbe lépni dón Kondorral. Meg az őrjáratot végző, kormányozható léghajóval is. hadd jelentsék « Bázisnak. /tettek.) Eszmecsere az állam szerepéről a Politikai Főiskola Közleményének legújabb számában
