Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-06 / 286. szám

!by András Anyám könnyezett Didergett künn az őszi alkonyat és árnyak úsztak a szoba falán. A lámpafényben tompán csillogott 92 asztalon az antik porcellán. .4 tea gőze lengett a magasban, míg kitöltötte a csészébe lassan, rizon a régi-regi délután. Csendesen ült, és maga elé nézett kavar gáttá a párolgó teát. Szívében talán emléket idézett, a gondolata messze múltba szállt. Tűnt if júsága emlékét kereste, mit elfedett sok kormos, őszi este. amikor mindig valakire várt. Hat gyermekére gondolt és apámra, kiknek sorsáért folyvást remegett. Emlékezem a borús délutánra, mikor a könnye halkan megeredt, s szelíd harmatként hunt fehér arcára, mént odakiinn a hűvös, őszi pára. November volt, és anyam könnyezett. Biiyarftefyszék művészeti emlékei Most érkezett a magyaor- sza®i könyvesboltokba — a közös könyvkiadás kereté­ben — Dávid László A kö­zépkori Udvarhelyszék mű­vészeti emlékei című kiad­ványa. Dávid „modem Or­bán Balázsként” járta be a Székelyföldet Báróitól Szö­vőiéig, Nagysolymostól Ze- teváraljáig Műemlékekben gazdag — még évszázados pusztulások, tűzvészek és az idő kérlelhetetlen emész­tése után is. A templomok, műemlékek, várak alapítási évei — 1224 (Homoróddaróc). 1280 (Felek). 1301 (Küküllő- sárd), 1319 (Széselyhidegkút) — sorrendben követik egy­mást. Bögöz (ma Mugeni) templomát a turisták csak elvétve keresik föl. pedig Udvarhelyszék egyik leg­szebb középkori emléke. Vö­rös festékkel készült rovás­írás teszi értékessé. A felirat Atyai Estván, a XVI. szá­zadi restaurátor nevét őrzi. Dávid .elvi, illetve a kort bemutató tanulmányai után veszi sorra Udvarhelyszék helységeit. Műemlékleíráso­kat ad templomokról, várro­mokról, vérmaradványokról, freskókról, de kisebb műal­kotásokról is. Dávid leírásá­hoz. melyet e vidék történel­mi leltárának is tekinthe­tünk, feldolgozza a teljes szakirodalmat. Bőséges a fényképek száma is. melyek a megőrzés szándékán túl figyelemfelhívók. Oláh János Öreg gyümölcsös Egy fa lábánál ülök, összesúg fölöttem az öreg gyümölcsös, darázanyelven a meggy s a körtefák. Alattam a föld, , fölöttém az ég — mintha ugyanegy ítéletre várnánk. Bencze József Ragaszkodj hozzám Ragaszkodj hozzám párom, szirom nyílik a rózsafaágon. Nálam is alkonyodnál, sokáig árvan ne maradjál. Győri László Nyelvtagozat Szegény emberhez, illőn egy szegény kis szabóhoz vittem el a levetett ajándék-kabátot. Kifordította, újraszabta. Viseltem, akár a tűnt világot. Tíz évem öltözött bele, most egy szegen lóg, és cigányul tanul. Tóth-Máthé Miklós w f BIZONYÍTÁS A mester ott állt az ün­neplők között. Megil- letődötten hallgatta a megnyitó beszédet. Első gyűjteményes kiállítását rendezték meg a Műcsarnok­ban. Sokan jöttek el a kiállítás megnyitására. Látni akarták a nagv öreget, dedikáltatni a katalógusokat vagy — ami már szinte vágyálomnak ha­tott — kezet is fogni vele. A megnyitó beszédet Ve- hemei, az ismert műtörté- < nész mondta. Szépen, hatá­sosan. Az ünnepség után odafor­dult hozzá a mester. — Hol van Készéi? Nem látom itt. — Bizony nem. kedves mester, hiszen három éve már hogy eltemettük. — Igazán? Sajnálom... És Gyurgyeki? Talán már ő is .. .? — Fájdalom, de ő is .. Másfél éve. A mester homlokán össze­futottak a ráncok. Fáradtan jártatta körül a szemét. Les- szívesebben azonnal elment volna. — Kérdezhetek valamit. Mester? , —; Csak tessék, kedves ... — Vehemei. — Igen. hát hogyne. Kér­• dezzen csak! — Barátai voltak az el­hunyt művészek? — No nem ... Többek an­nál: ellenségeim. Vehemei bámult. Megbán­ta a kérdést. A mester mosolygott za­varán, s egy kicsit élvezte is. Aztán jónak látta, ha még valamivel kiegészíti az elmondottakat. Csöndes mosollyal, nyu­godtan hozzáfűzte: — Tulajdonképpen nekik köszönhetem, hogy vittem valamire. Annak idején miattuk távoztam külföldre. Mindent elkövettek itthoni érvényesülésem ellen. A leg­kevesebb. hogy egyszerűen dilettánsnak mondtak. — Lehetetlen ...! — Pedig így volt — bó­logatott a Mester —; és lát­ja éppen ezért sajnálom, hogy ezt az ünneplést nem érhették meg. nem lehetnek már itt... Tudja, barátom, az ember legszívesebben az ellenségeinek szeretne bizo­nyítani ... — De kedves Mester — mondta kicsit fölháborodva Vehemei —, ön már az egész világnak bizonyított! És ha ez megnyugtatja, biztos va­gyok abban, hogy erről jócs­kán tudomást szerezhettek ök is ... — Nem kétlem. De most nincsenek itt, hogy a sze­membe nézzenek, és én az övékbe Sajnos, erről örök­re lekéstünk, ök is, én is ..! Hol nyugszanak? Vehemei megmondta. * Mester megköszönte. És más­nap délelőtt kilátogatott a temetőbe. Virágot is vitt. Neszeinek szegfűt, Gyurgye- kinek rózsát. — No igen — tűnődött a Mester —. még mindig jobb. mintha fordítva történik ez. De azért kár, várhattatok volna még... A temetőből nem a szállo­dába hajtott a kocsijával, hanem elment a kiállítására. Alig fért be. annyian vol­tak. Ödöngött a termekben, próbálta elfogulatlanul, ide­genül szemlélni a műveit. Mintha csak egy lenne a lá­togatók közül. Tótisz András Iskolabusz — Mit szól ehhez? Már megint kifolytak a gyerekek az iskolából. — Na ne mondja•! És hogy történt? — Állítólag nem csukták be rendesen a kaput. Azt mondják, legalább egy osz­tály kifolyt az utcára. — Szép dolog. Tudja, az én fiaméknál hogy oldották meg. hogy elférjenek a gye­rekek? Emeletes tradokal csináltak. Egy régi vágású magas teremben három gye­rek is elfér egymás fölött. — Ez igen. De várjon csak! Hogyan tanítják őket? — Emeletes tanárral. A főiskolák már rá is álltak a képzésükre. Jövőre az egyik szak a gúla formálás lesz a la nárképzőkön. — Az én fiam iskolájában Í másképp csinálják: minden U-'yiséget osztályterem iné 1 ‘akitanak. I — Ne vicceljen! A mi is, I kólánkban öt éve nincs la­ll boratorium. es a szakköri szobában a nyoleadik H ta­nul. — Szakköri szoba . .1 Jön nekem ilyenekkel. A fiamék- nál átalakították az illemhe­lyeket is; szorosan préselve száz gyerek is elfér a volt férfivécében. — No de, hogyan? Sióval mi van. ha valakinek még­is ... — Nagyon egyszerű. Min­den pad háttámlájára egy zacskót szerelnek, úgy mint a repülőgépeken. Most ment ki egy delegáció Ameriká­ba. hogy thnulmanyozza a PANAM zacskóit. Állítólag azok újra föl használhatóak. — Hát ... ez még mindig jobb. mintha buszoztatnák őket. A kollégám kislányát mindennap leviszik egy sza­bolcsi faluba tanulni. — Szegény gyerek. — Bár ki tudja . Most tervezik, hogy napközit ren­deznek be a buszon. Napi öt órát utazik a gyerek, ez­alatt tanán felügyelettel-mea- tanulja az anyagot. Megállt az egyik kép előtt. Mellette két borzas, szakál­las ifjú. A beszélgetésükből hamar kiderítette, hogy szak­mabeliek Növendékek még vagv éppen csak pályakez­dők. Önkéntelenül is odafigyelt, miket mondanak. — Nem értem — vonta vállát a magasabbik —; ed­dig jóformán semmi. Csak tudnám, mit esznek ezeken a képeken? Mázolmán.yok. Figyeld az ecsetkezelését, a színek összhatását: állítom, hogy behunyt szemmel is különbet festek! — Mitől lett ez világhírű? — töprengett az alacsonyabb. — Minek csapnak ennek akkora csinnadrattát? Való­jában még rajzolni sem tud. Primitív, elnagyolt. — Reszket már a keze — nevetett a magasabb. — Ide nézz, mit csinált az okker­sárgával ! Szerintem csak odafolyt a festék, és nem vette észre. És ezt ünnepli a világ!... Az emberek örül­tek. én mondom neked. Ha ez a pasas nem dilettáns, ak­kor ne kapjak holnap ke­nyeret a közértben .. — Dilettáns? —• bámult rá az alacsonyabb. — Enyhe vagy. Ez egv közönséges kókler! — Vigéc — mondta erre a magasabb. — Falvédőpiktor — mond­ta az alacsonyabb — Mázoló! — mondta a magasabb. A mester hallgatta őket. és egyre jobb kedve támadt. Mosolya vi­dáman terült szét az arcán — kisimultak tőle a ráncai. Itthon vagvok — gondol­ta —, most már egészen biztosan itthon. Ez nem két­séges. így ócsárolni sehol sem tudnak Sehol a világon! S legszívesebben a keblé­re ölelte volna a két borzas, szakállas és feltehetően zse­niális fiatalembert, aki ilyen szemléletesen, mondhatni „korhűen” idézte vissza az ifjúságát. — Hm. Mi lenne, ha még messzebbre vinnék? Rögtön leadhatnák a nyolc órát is útközben. — Ide figyeljen: ez «tm is rossz ötlet. Csak .. . minek menjenek olyan messze? Ad­dig köröznek Budapesten, amíg véget nem ér a taní­tás. Föl kell szerelni a buszt tornateremmel. mosdóval, szaktermekkel, szakköri szo­bával, magnóval, vetítővel ... És mondja: kinek fog hiá­nyozni az a vacak iskola? — Senkinek. És még sokat köröznie sem kell annak a busznak. Elég ha kétszer át­megy a Lánchídon és az Ár- p ád-hidon, máris letelt az idő. — Tudja mit? Ha a busz egy helyben állna, meg le­hetne spórolni a vezetőt. — Föl kell tenni bakra hogy el ne guruljon. — Igen És téglával szige­telni, hogy ne fázzanak té­len a gyerekek. — Rá lehetne tenni né­hány emeletet. — Na látja? Megtaláltuk a megoldást. Minél több ilyen buszt kelt építeni, és rögtön nem lesznek olyan zsúfoltak az iskolák. Az Ady-arckép változásai Mennyi és hányfélének látható arca van Ady End­rének? Gazdag és egyre te­rebélyesedő irodalmában a kontúrokon belül egyik majd másak, harmadik, negyedik stb ..., többször egymásnak ellentmondó vonások erő­södtek fel. Minden könyv, tanulmány, cikk azt bizonyí­totta, hogy a költő valójá­ban ilyen vagy olyan volt. Azután kiderült, hogy szer­teágazó és (rész) összegezé- ' sekből épülő kutatómunkára van szükség az élet, a pálya rajzához, a müvek faggatá­sához. s A nyugat*» Ady-örökség vonásai szerteágazóak. Köz­tudott, hogy abban a foga­lomláncolatban. amelynek részeire oly gyakran hivat­koztak, különösen érzékeny pont a haza fiság (magyar­ság). Régóta ismert, hogy a költő pályakezdésétől más­ként nyilatkozott e téren, mint lírikus kortársai, és szembekerült a közfelfogás­ban élő szemlélettel is. Sar­kalatos kérdés volt akkor 48 és 67 közjogi ellentéte, s ezzel kapcsolatban sokan el­fogadtak valamiféle * „mo­narchikus hazafisóg”-gondo- latot. Ebben a relációban kü­lönösen 'fontossá válik an­nak bizonyítása, hogy Ady- hak nem voltak illúziói a Monarchiával szemben. Cik­kekben, versekben sürgette a haladó magyar hagyomá­nyok élesztősét, ápolását. Az természetes, hogy őt is be­folyásolták bizonyos mér­tékig a kialakult nézetek, de hozzá kell tenni — ami rég­óta vezérfonala a kutatás­nak —, hogy Ady a valóság­gal szembenézés, az önma­gát vállalni merő kérlelhe- tetlenség, a gondolkodói- erkölcsi bátorság eléggé nem értékelhető pluszát adta az addigiakhoz. A századfordu­ló utáni évek gazdasági és kulturáfis prosperitása ideiAn a politikai köztudatban első­sorban a már említett köz­jogi kérdések Ady ezek nyomán a mélyre­hatóié szociális problémákat ‘is felszínre hozta.. A radiká­lisok, különösén jásza Osz­kár gondolatai, szociálde­mokraták követelései, a szo­cializmus elvei erősen hatot­tak rá. Ebben a viszonylat­ban sem elhanyagolhatók franciaországi kapcsolatai, hogy figyelemmel kísérte Jaurés tevékenységét és al- ka 1 mánként pá rhu zamot vont a hazai viszonyokkal. Ugyan­akkor egyéniségének ellent­mondásai itt is jelentkez­tek. Jogos a kérdés, nem ellentét-e, hogy az az Ady, aki ünnepli az orosz forra­dalmat, a tanulságok levo­nására buzdít, ugyanakkor, mint „darabont” reformokat sürget. Az eredeti dokumen­tumok újra vallatásával ke­resték a megoldást erre és egyéb kérdésekre irodalom­tudósok, akik feladatuknak azt tartották, hogy a rosszul, egyoldalúan, részleteiben rögződött, merevített, ideali­zált Ady-képen változtassa­nak. Különösen jól észrevehető ez ott, ahol a költő arcmá­sairól, a róla készült képző- művészeti alkotásokról esik szó. Kortársai, barátai már egy-két hónappal a halála után cikkeztek arról, hogy az arc egyetlen állapotának a leghűbjp másolata sem tük­rözheti rá személyiséget. Biró Lajos írta: „A halotti maszk­ja máris hazudik. A halotti ágyon felvett, fotográfia ta­lán megközelíti az igazságot. Szobra talán újra hazugság lesz.” Ezek alapján egyet kell értenünk azzal az állás­ponttal, hogy az Adyról ké­szült képi-plasztikai doku­mentumok közelébe se ér­nek a leírásoknak, s akik mondani tudtak róla vala­mit, olvasmányélményeik­nek, a szellemi kapcsolat­nak köszönhetik. A követel­mény, az igény ma is él: portréján egyszerre tükrö­ződjön müve és személyisé­ge! Időszerű még Krúdy Gyula kérdésé: „Hol áll majd vajon Ady fáradt szobra?” A gazdag kapcsolatrend­szerből, amely a költőt a kortárs képzőművészek­hez kötötte. Ennek részletes és eredeti forrásanyagra épített feldolgozása nagyon lényeges. Rippl-Rónai József és a költő barátsága megér­demli a megkülönböztetett figyelmet. Két dologra hi­vatkozók itt. Az egyik, a képzőművészet vonatkozá­sában szinte egyező párhu- i zamba állítható az a névsor, amely kettejük cikkeiben gyakorta ismétlődik. Persze fontosabb énnél, hogy aki­ről szólnak mást, jobbat, szebbet akartak, s ezt Ady és Rippl-Rónai egyaránt el­ismeréssel értékelte. Azt a művészetet viszont, amelyik megvénült, hozzá öregedett a „hivatalos”, illetve más szó­használattal „konzervatív” irányzatokhoz, csaknem azo­nos módon utasították el. A másik, Ady Hát ezért bo­londultunk? című — a fes­tőnek ajánlott — költemé­nyében irt javító-valtoztató szándékuk közösségéről, hit­vallásuk érintkező pontjai­ról, aminek egyik lényeges eleme a Tisza Istvánhoz va­ló viszony. A vers harmadik szakaszának befejező része konkrét u falasnak vehető arra az esetre, ami 1911 ta­vaszán történt. A Művész­házban rendezett tárlatot lát­va Tiisza idegesen szaladgált egyik teremből a másikba, s „egészen keresetlen geszti stílusban” mondott véle­ményt. Rippl-Rónai baráti körben — irodalmárok, mű­vészek előtt —válaszolt, az­zal a kincsengéssél, hogy a haladás embereinek ninc6 okuk áltatni magukat a „hi­vatalos” elismertetés lehető­ségével. Az Ady-vers tanul­sága is ez. Az esztétikai nézetek egye­zése és különbözősége elesen vetődött fel Kosztolányi Ady- értékelésében. Különvélemé­nye megjelenésétől a figye­lem középpontjában állt n „homo aesteticus”, akinek elveit az a fix pont határoz-- ta meg, hogy az élet múlan­dóságával szentben egyetlen iga'zi vigasz a művészet. Kosztolányi — miként a Kü­lönvéleményével foglalko­zók mór rávilágítottak — cikke jelentőségének tudatá­ban várta, hogy a jövő iga­zolja. Kosztolányi épp akkor deklarálta a maga külön ars poeticáját, amikor versei­ben, prózai műveiben legkö­zelebb jutott a kor szenvedő emberéhez. Magát csaphatja be. aki benne keresvén az Advval ellentétes költői ma­gatartás példáját a művek helyett a Különvéleményre figve. A délkaráció helyett a hatásvizsgálat igazában in­kább bízhatunk. Kassák Lajos példája ugyancsak mutatja azt_ az el­lentmondásos • viszonyulást, amely Ady utóéletének egyik sajátos vonása. A MA című lapban irt nekrológjának végső kicsengése az volt, hogy Ady után nincs út, „amin a mai ember önma­gához juthatna”, mert ó szi­gorú, lezárt klasszikusa ön­magának. Jó tíz évvel ké­sőbb A Toll vitájában képes volt arra, hogy felülvizsgál­ja addigi álláspontját (a Kosztolányiét is). Kassák vi­tacikkének konklúzióját jól emelték ki már többen: aet. hogy müvészetfelfogásának egyik lényeges elve a „kri­tizáló” befogadás volt. Hogy a kritika hiányáról és hibá­járól vem utólag kell pa­naszkodni. Kassák írásaiban többszöri utalás volt arra, miként igyekeztek szellemi mozgalmak, irányzatok Adyt és líráját kisajátítaná. E rövid írásban jelezni tudtam csupán, hogy Ady művének mely csomópont­jain szükséges új típusú meg­közelítés. Az első (s ezért el­lentmondásos) arckép meg­rajzolása kikerülhetetlen fel­adat, hogy a költő nagysó- -gát és emberségét — ere­dőivel és megnyilatkozási formaival együtt — mérte­kének megfelelőbben; pák) sághűbben láthassuk. taczk-o AáéMm X Ta.jkórv«>. Kádár János Miklós fostinónye

Next

/
Thumbnails
Contents