Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-24 / 301. szám

ELŐSZÓ Nyáron, aratás idején ta­lálkoztunk először. A So­mogy.iádi iroda hűvösében beszélgettünk az elnökkel, Tóth Lászlóval, amikor be­jött. Érces hangú, kemény kötésű, nyílt, bársonybarna tekintetű ember Taranyi Vince. Máig is csak találga­tom, hogy valójában mi kel­tette föl az érdeklődésemet. Az-e, amilyen őszinte érdek­lődéssel mondta: „Hogy vagytok, Laci? Mi újság? Hiába, nyugdíjas az ember, nem állhatom meg, hogy ne lássalak benneteket. Végig­jártam az összes irodát...” vagy az, amit az elnök mon­dott: „Nagy kár, hogy el­ment nyugdíjba! Vine# az­tán egy igazi élő történe­lem ...” I. FEJEZET Fonott kancsól tesz az asz­talra. — Jobban megy a beszél­getés, ha kortyint az ember. Tiszta rizling. Abasárról hoztam a vesszőket. Ebben aztán nincs semmiféle tekli- mekli! Olyan, amilyennek a természet nevelte ... Muzeális értékű, esztergá- lyozott, faragott hálószoba- bútor. Rendje, hangulata a hajdanvolt tisztaszobákét idézi. — Ez még az édesanyámé volt. 1909-ből származik. A kitelepítéskor, a háborúban megmentette egy szovjet őr­nagy. Hálás vagyok neki. A mi családunk négyszáz éve itt él Jádon, az őseim a pestis elöl Taranyból mene­kültek ide. — Akkor innen származik a vezetékneve? — Igen. Korábban Gulyás nevű volt a család, de már jó kétszáz éve, hogy hordjuk a Taranyi nevet. — Honnan van a család történetének ez a pontos is­merete? — ö/>.,-b-^yomá n y. Apáról fiúra s_á_'.lt. Engem egyéb­ként is mindig érdekeltek a régi dolgok. Ez a ház több mint száztíz éves, 1869-ben épült. Nagyapámtól hallot­tam: ez volt Jádon az első olyan ház, amelyiknek utca- szintre három szobája volt. Az őseim jobbágyok voltak, de évszázadok során a szor­galom, a szívós parasztvér fölemelkedést hozott. Jómó­dúak voltak a szüleim, te­nyészbikákkal foglalkoz­tak. Ilyen volt az egész falu. Gyönyörű, intenzív állatte­nyésztés folyt, gazdálkod­tak. Bizony, hullottak a könnyek, mikor bejött a tsz. II. FEJEZET A falon, az ágy fölött, a szekrényen megfakult es újabb keletű fényképek sora, — Hárman vagyunk test­vérek. A nővérem Kaposvá­ron él, a bátyám néhány házzal arrébb, itt. Jó tanuló voltam. Azt mondta az apam: „Édes fiam, nem kell mindenkinek párasainak len­ni. Tanulj!”. Elvégeztem a polgárit. Ak­kor meg az itteni lelkész, Izsák Aladár hajtogatta: iratkozzam be Csurgóra. Mai- hajlottam rá, mikor egyik este átjöttem ide, a nagy­apámhoz; ők laktak ebben a házban. Mondtam neki: el­megyek Csurgóra tanulni. Azt mondta: „Azt teszel, fiam, amit akarsz. De je­gyezd meg, ősrégi paraszt­család sarja vagy. Szép kis- birtok, pince, erdórész gyűlt már össze, megvan itt az élet feltétele. Ha ezt gondozod, szabad ember maradsz, éle­ted végéig. Mert jegyezd meg, a miniszter is szolga, minden reggel be kell men­nie a hivatalába.”. Olyan ha­tással volt rám, hogy nem mentem el. Pedig apám majd megvert. — Nem bánta meg? — Nemi III. FEJEZET Csendesen duruzsol az olajkályha. Nem hat idege­nül az antik bútor társasá­gában, mint ahogy a televí­zió sem," meg alatta a polcon sorakozó könyvek. — Hullottak a könnyek a szervezéskor. A magáé is? — Mi már akkor a bá­tyámmal máshogy véleked­tünk. Az aranykorona alap­ján az ötvenes években ak­kora volt a beadási kötele­zettség, hogy azt hittem, be- ledöglünk. Leadtunk huszon­öt holdat. Az ember újságot olvas, rádiót hallgat. Ami­kor jött a szervezés, én már értettem az idők szavát. A nagyszüleim nem éltek, csak az "édesanyám. Azt mondta: ha így kell lenni, csináljá­tok, valami majd lesz belő­letek ! De azért nagy lelki megrázkódtatás volt. Nem is annyira nekem, mint azok­nak a közép- vagy kisebb parasztoknak, akik az utolsó pillanatig jövedelmezően tudtak gazdálkodni. Olyan, gyűlések voltak az első években, hogy rossz rágon- dolni. „Semmit se szavaz­zunk meg!” — ez volt a ki nem mondott jelszó. Azt hit­ték, a történelem kerekét vissza lehet forgatni; pedig olyan még nem volt. Évek kellettek a fölismeréshez: abból kell megélni, amit ter­melünk, s úgy élünk, aho­gyan termelünk! Borral kínál. Felsóhajt. — Hajaj! Igen sok szomo­rú meg vidám dolgot tudnék mesélni. Színes, szép élét volt az enyém. — Hová került a tsz-ben? A faluról már sok mindent elmondott, de a maga sorsá­ról semmit. — Tudtom nélkül válasz­tottak be, aztán hívtak az irodába. Először raktáros voltam, de segítettem az ad­minisztrációban is. Aztán ál­lat- és anyagkönyvelő let­tem; ezt csináltam tizennégy esztendeig. Mikor hetven­négyben egyesültünk, én let­tem a függetlenített háztáji elnök. Háronv község háztáji ügyét, állatforgalmazását szervezetem, innen 'mentem nyugdíjba. IV. FEJEZET Hat év alatt elnyűtt vagy három biciklit, mert azzal _ járta a falukat. Tudta, me- ’ lyik gazdának hogy hízik a disznója; mikor elszállítot­tak a háztájiból száz hízót, már tudta, hogy a követke­ző ötven mikor és kitől me­het. — Szabadságot nem vet­tem ki soha. Nem tartottam erkölcsösnek, hogy elhagy­jam az embereket állatszál­lítás idejére. Marasztaltak: ne menjek nyugdíjba, most, amikor már jóra fordult minden. Gyönyörű termé­seink vannak, jó az embe­rek keresete. És ez nagyon fontos. Mert lehet az év vé­gén gyönyörű körmondato­kat mondani, ha nincs pénz, nagy baj van. A könnyem is kijött, úgy búcsúztattak. Elé­• gedetten távoztam. Paraszt­vér folyik az ereimben; gaz­dálkodom. A nyár óta nvu- lakkal fogjalkozom, rendbe tettem a pincém. V. FEJEZET Vártam, hogy egyszer ki­nyílik az ajtó, és valami hangot hallok a téli kopár- ságában is rendezett, szép udvarról, valami matatást a konyhából. De a hatalmas házban, a portán mélysége­sen mély csönd volt. — Egyedül élek. Tudtam, hogy « szóba kerül ez. Nem nősültem meg soha. Valami miatt mindig elmaradt a há­zasság. Tavaly karácsonyig ketten voltam az édes­anyámmal. Áldott asszony volt, az utolsó pillanatig szel­lemileg friss. Korábba^ még mondogatta: „Fiam, nem lesz ez így jó, magad ma­radsz”. Később már nem mondta. Nyolc-tíz évig meg­tanított mindenre. Az egész házban rend, ra­gyogó tisztaság. A kamrá­ban a polcon savanyúság, lekvárok / sorakoznak. Csak a csend óriási. — A magánéletem egy ki­csit fél resik lőtt. Az a rossz, kivált így esténként, hogy nem tudok kivel beszélgetni. Csendes téli este van. A kapuban kellemes ünnepeket kívánunk egymásnak. Már nincs nyoma a fél órával ez­előtti szomorúságnak. Hazafelé Taranyi Vince színes életén gondolkodom. A Ko6ztolányi-idézet jut eszembe. „ ... iker ajándékot veszel örökbe, oly ember-ízű és oly felemás .. Vörös Márta Molnárok, ha találkoznak Vizes, motoros, gőz- és vil- laríymeghajtású malom: ju­tott nekem ebből is, abból is. De legjobban a vízimal­mot szerettem. Ilyenben dol­goztam Viszen, Nagycsepe- lyen. Egy árok vize hat ma­lomnak a kerekét is elhaj­totta. Nagyon csöndes mal­mok voltak azok. Közel, tá­vol semmi nesz, s ha föl­hangzott valahonnan mégis a csikorgás-nyekergés, bárki tudhatta: ott vízimalom van 1 A malomhoz bizonyos hosz- szúságú csatornaszakasz tar­tozott, azt. gondozni, figyelni kellett, hiszen abból jött az ,,üzemanyag”. A részesmol- nárság á kis malmokban sem fizetett rosszul a mol­nárnak, ha azon Volt, hogy' minél kevesebbet álljon a kerék... .Kincses Imre 1950 óta nem látta a munkakönyvét — azóta tartozik a Somogy megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, illetve jogelődeinek állományába. Most keresi össze a nyugdí­jazáshoz szükséges okmá­nyokat, jövő ősszel elérke­zik a búcsúzás ideje. Bala- tonszemesen lakik, ott tele­pített egy kis szőlőt, majd eldolgozgat benne, mondja bizakodón. És egy aprócska vízimalmot mutat. Vajon melyiknek a mása azok kö­zül, ahol dolgozott ? — Ezt majd biztosan visszaálmodom — simít vé­gig a készülő ..malomépüle­ten”. — Mire nyugdíjba me­gyek, addigra elkészülök vele, és hazaviszem. Talán készítek maid egy árkot az udvaron, mellé teszem ezt a malmot, hadd forogjon a ke­reke az unokám gyönyörű­ségére. Reichert Kálmán csönde­sen hallgatja „főnöke” ter­veit. Ö hatvannégyben ke­rült a vállalathoz; keverő­üzemi munkásként kezdte, azután szerezte meg a mol­náripari szakmát.'majd mű­vezető lett a szemesi ma­lomban. Ott dolgozott elő­ször égyütt Kincses Vincé­vel. Négy' éve aztán ő is Sió­fokra jött. Kincses Vitán, fő- molnárnak. A vízimalomtól az 56 kW-ig mindennek megvan a maga pontos „menetrendje”, ren deltetése. Ennek a nag.v. komplikáltnak látszó, való­jában egy'szerű szerkezet­nek a szive az az 56 kW-os villanymotor, amely most ugyanazon a helyen áll, ahonnan valamikor gőzgép hozta működésbe a malmot. Egy műszakban dolgoznak. Évente 250—300 vagonnyi búzát őrölnek meg. Ebből 76—78 százalékos a sütőipari liszt, a többi takarmányliszt és korpa. A levegőben mintegy 300 méter hosszúságú szíjkígyók siklanak, tekeregnek rafi­nált rendszerben; kilenc közlőműről több tucat meg­hajtással működik ez azösz- szetett mechanizmus. Meg­állunk a szűk folyosón, mel­lettünk öt, úgynevezett dup­la henger sorakozik. Vala­Csudáia egy'másra talált ez a két molnár — állapít­hatja meg bárki, aki hosz- szabban beszélget Kincses Imre malomvezetővel és Re­ichert Kálmán főmolnárral. Pedig, ami a korukat illeti, évtizedek választják el őket egymástól, s mindössze négy éve dolgoznak együtt a sió­foki malomban. Járjuk a szinteket, az ide­gen számára megannyi rej­tett zugnak tetsző labirin­tust. Keveredik az új a ré­givel, a több évtizedes ge­renda az újabban épített tartószerkezettel. Az örökké izgő-mozgó szita mintha minduntalan szeretne neki­ugrani a jó öreg garatoknak. Kerekek tucatjai forognak — látszólag — veszett össze­visszaságban. Tudjuk, hogy Mindketten úgy szegődtek malomhoz, hogy nem a űszer volt a mindenható, inem az ember — az ereje­.1 r, orf o Ír rv-\oc VOí’Zit zal'AX'pl A — Apám, ha élne, épp most lenne százesztendős. Molnár volt, és az volt az ő apja, sőt nagyapja is. Ví­zimolnár — így hívták a ví­zimalmokkal őrlő molnáro­kat — volt minden ősöm. Amikor megnősültem, mol­nárcsaládból házasodtam. Öten voltunk testvérek, kö­zülünk csak egy nem ma­radt a szakmában. Iskolás voltam még. de már vizes malomban dolgóztam: gyűj­töttem a vizet, ami a kerék- meghajtáshoz kellett. Kis ki­térőtől eltekintve — rövid ideig a vasúton dolgoztam — végig őrléssel telt az életem. mennyit a Ganz és Tsa cég készítette. A legíiatalabbat 1924-ben, a leg­öregebbet 1903- ban. Számolhat­nánk, ha időnkből telne, hogy mi­lyen hosszú sze­relvényt állíthat­nánk össze abból az őrleményből, amely ezeket a hengereket elhagyta. — Kilencen dolgozunk eb­ben a malomban. Munká­saink átképzésen vettek részt, így kettő kivételével szakképzett molnárok. Egyik .társuk most tanul Pécsen. Inkább segédmunkásokból van hiány. Hiába, itt még nem gombnyomásra működ­nek a szerkezetek. „Életrekeltés” arzénnal Erdők világa egy műhelyben Végy egy fácánt, tisztítsd meg g tollazatát, fertőtle­nítsd, pácold be, majd tömd ki a hasüregét mindenfélé­vel, és máris kész — no, nem az ízletes karácsonyi •semege, hanem a kitömött uadár, s úgy áll fából fű- ószelt alapján, mintha menten föl akarna szállni. Amott egy őz néz fényes, barna szemével a szemlélő- lőre. Nagyon is élőnek lát- :zik, de hát őt is eltalálta ár egy puskagolyó... Jsafc Visi Vilmos és felesé­ge „élesztette föl” testi va­lójában, Kaposváron a Zal­ka Máté utcai kis műhely­ben. Náluk az állatprepará- töri mesterség családi ha­gyomány, apáról fiúra, fiúról unokaöccsre száll. — A családban az első, aki már iparszerűen űzte a mesterséget, a nagybátyám, Lenkei Antal volt — mond­ja Visi Vilmos. — Vagy száz éve. hogy munkához látott. Mellette tanultam én is, bár akkoriban a taná­cson dolgoztam. A feleségem is bekapcsolódott ebbe a könnyűnek cseppet sem mondható munkába, s ezzel foglalatoskodik már vagy negyven éve. Ki hinné, hogy az állat - preparátorság majdnem életveszélyes foglalkozás? — Az állatok preparálásá­nál a tartósító anys£ az ar­zén. A bőr szív ószerv, s a méreg könnyen behatol a szervezetbe. Gumikesztyű­ben, nagyon óvatosan dolgo­zunk, de még így is sokszor megmerevednek az ujjaink az arzéntól. A másik veszély a kócban levő por, ez a gé­gét teszi tőnkre. Az állatok is magukban hordozzák a veszélyt, ezért például nem vállalunk kitömésre rókát; nem lehet tudni, hogy nem volt-e veszett. Hogyan is varázsolják vissza az állatokat eredeti alakjukba ebben a kis mű­helyben? — A legfontosabb: ismer­ni kell az állatokat, életfor­ma jókat, sapkásaikat, moz­dulataikat. Ez megmutatja, miként dolgozzon a prepará- tor. Az állat természetes mivoltát kell visszaadni, úgy, ahogy a legszebben mutat. Ehhez a dróton, a ragasztón kívül sokféle eszközt haszná­lunk. A preparálást egyéb­ként 1959-ig művészeti ág­ként tartották nyilván, utá­na lett csak ipari tevékeny­ség. Visiék sok évtizedes mun­kájuk alatt „életre kelt’* már olyan somogyi ritkaság is, mint a hattyú, a túzok, a daru, a teljesen kihalt reznek túzok, a réti sas, a kócsag, a kanalasgém... A műhelybe mindig csak. olyan állatok kerülnek, amelyek már nincsenek az élők sorá­ban. — Hogyan egyeztethető össze ez a mesteraóg az ál­la tszere tettel? — A dolognak épp ez a nyitja — mondja Visiné. — Szeretnénk az állatot „feltá­masztani”, hogy eredeti szépségében „éljen tovább”, így adódhat az a furcsa helyzet, hogy én például so­ha életemben nem vágtam el egy baromfi nyálát, és ezért nincs kutyánk sem; sajnál­nánk. ha eipus"hi!na. Amkras Ágnes — Főként neki köszönhe­tem — int szemével a ma­lomvezető felé —, hogy meg­szerettem ezt a szakmát és hogy most már nehezen tud­nám elképzelni az életemet malom -nélkül. Pedig nekem még igencsak messze van a nyugdíj ... A főmolnár dolga, hogy megvizsgálja a beérkezett búzát, s eldöntse, mi „hoz­ható ki” belőle. Ellenőrzi a hengerőröket, a koptatókat, de maga is ott van végig az őrlésnél, megnézi az őrle­ményt, szükség szerint beál­lítja a feldolgozóberendezést. A munkások válláról sok terhet levettek a gépek, ne­héz fizikai munka itt már alig van. Míg átbújkálunk a zsákok között, munkást csak egyet-kettőt látunk. Mégis: búza folyik a hengerekbe, liszttel telnek a zsákok, mintha egy nagy varázsló tartaná működésben az egész üzemet. Pedig itt min­den az ember intézkedésére indul, dolgozik — így őröl a siófoki malom. Hernesz Ferenc Egy színes élet fejezetei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents