Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-20 / 298. szám
Kerék Imre VARJAK hákttcsmás hegyek fejteget pipának köd leng szőttesén át lámpák derengnek fehér háztetők felett ében árnyak vad károgása sebzi fel a csendet Brueghel hazátlan varjai kerengnek zúzos ligetek gyér füvére szállnak s bár nekik nincsen hétköznap vasárnap pár véletlen mag ünnepet jelenthet örömet a korgó üres gyomornak és megint az örök bizonytalanság milyen kínokkal virrad föl a holnap milyen éhség tülvilági parancsát követve milyen remény-délibábot hajs+plva bóklásszak be a világit? Görög tengerpart. Bényi Lás'/ló festőművész rajza Ikonok kSnyve A Képzőművészet® Alap Kiadóvállalata pompás színes albummal jeletkezik a téli könyvvásáron. Az Ikonok könyve színes reprodukciói gyönyörködtetőek, 3 minden vonatkozásban kielégítik kíváncsiságunkat. Rúzsa György könyve azonban több ennél: el igazitól, mondhatni iránytűt ad. A nemzeti és a helyi iskolák a bizánci és a posztbizánci iikonlestészetben — jelzi a kötet alcíme. A legkorábbi ikonoktól és táblaképektől — a korai kopt, majd szíriai iskolától — kezdve a XVsHI. század orosz ikon festészetéig veszi sorra nemcsak a nálunk is jói ismert műhelyeket. A szovjet könyvkiadás jóvoltából az orosz ikonfestészet remekeit jól ismerjük, sokkal kevésbé ismerjük azonban a görög ikonfestószetet, a híres krétai iskolát, vagy a bolgár és a szerb ikonfestésze* remekeit A rendkívül gazdag és kiváló minöségfi képanyag (a Révai Nyomda munkája!, illetve Rúzsa György tannt- mánya minden bizonnyal a téü könyvvásár egyik tegjbe- ! esettebb könyvévé teszi «- tetszetős albumot. ___ 1 Mó zes Lajos Az osztály röhög Németh Miklós grafikája Tandari Dezső A szüntelen elhatározások Mindig elhatározunk valamit vagy készülünk rá, vagy mintha ennek a dolognak a szüneteit élnénk. Valakivel többé (ezt és ezt) nem; aztán mégis (ezért meg ezért); hanem az ilyen ellentétek nem oltják ki egymást, minket magunkat se zavarnak össze; van bizonyos egyensúly, mely nem alakulhat ki másképp, csak ha a végleteket legalább jelezzük (hogy ez és ez számít, jobban, mint a gyakorlati kapcsolat; és ilyen meg ilyen okból például valakinek többé nem szólunk valamiért, nem írunk neki többé, nem kérjük a tanácsát.) Viszont hányszor felejtünk el írni "valakinek, hányszor habozunk, hogy tanácsát kérjük, és gyakran előfordul, hogy kiegyensúlyozatlanul maradunk meg az egyensúly kifogástalan látszatában. Nem keveredik-e össze a kétféle állapot? Az elhatározó«ok túlzása, ét a meg nem hozott elhatározásoké? — eszközük birtokába. Értekezletre hívták szüleinket, s megtárgyalták velük, hogy senkinek sem jó ez így, hiszen több lesz a bukás, az évismétlés. Másnap reggelre az összes ellenőrző könyvbe be volt írva nehézkes betűkkel a felhatalmazás: „Kérem a tisztelt Tanár Urat, hogy fiamat érdeme és belátása szerint __” És minden mar adt a régiben, talán csak a pof ozás lett kevesebb. A nádpálca újra lesújtott, de nem talált Az osztály fölröhögött Láttuk, most nem a Kiskocsi volt a hibás. A t4- nár arra számított, hogy elrántja a kezét és úgy ütött, hogy eltalálja. — Csend! — ordított ránk. — Na! Tartsd! Kiskocsi megint szabályosan, szépen kinyújtotta a kezét. Hallatszott, hogy hátul valaki felnyög a visszafojtott izgalomtól. Megint elkapta a kezét. 1— A fejeden verem szét! — ordított rá a tanár, és lejött a dobogóról. — Tarad! Kiskocsi barna, koravén orca már sírósra állt; hol kinyújtotta, hol visszakapta a kezét. Mélyfekete szemeit lehunyta, de a pálca süvölté- sére reflexei működésbe léptek, s az ütés nem találhatott. Röhögtünk valamennyien. Gyötrefanesen, nem akarva pedig, de röhögtünk. Még akkor is, amikor a tanár, az indulattól üvöltve elkapta Kiskocsi csuklóját, és már semmivel sem törődve ütötte a szorításából kimeredő vékony ujjakat. Ütötte, míg végül a Kiskocsi a padlóra vetette magát. Akkor elengedte. Az osztály még akkor is röhögött, amikor szembefordult velünk. Torz volt az arca, a fogai kilátszottak az erőfeszítéstől. Egymás után, fokozatosan, ahogy sorra végignézett rajtunk, abbahagytuk a röhögést. Mire csend lett, a Kiskoosi is föl tá pás zikodott, és halkan nyüszítve az elfojtott sírástól, visszabotorkált a helyére. Sebesült ujjait a szájában tartotta. össaeku- porodott a pariban. Amikor a tanár arcáról lesimult az a torz, eszeveszett félig vigyor, félig vicsorgás, az asztalra dobta a nádpálcáját. — Ti nem vagytok emberek! Ti állatok vagytok! Nektek korbács kéne — mondta gyűlölettel. Kiment, N fBodri Peren« itlusztrftciSJa.) s bevágta az ajtót maga után. Hallgattuk a csöndben kopogva távolodó lépteit. em szóltunk, csak néztünk egymásra. A hosszú csendet végül a Kiskocsi hangja törte meg: Nem lesz feieitetés ... Nem kell leckét írnom, nézzétek srácok! Mindnyájan ránéztünk. Kicsit fölemelkedett, és fölmutatta a kezét. Nevetve mondta : azt hiszem, eltört__ V alamennyien megnéztük csendben, óvatosan. Eey idő múlva kilestünk a folyosóra is, hátha ott hallgatózik a tanár. De nem volt ott senki. Így hát nekiálltunk lemásolni egymáséról a következő óra házifeladatait — egészen a kicsöngetésig. Á felháborodás művésze Ha a természet, s nem a politika törvényed határozták volna meg az emberélet hosszát a negyvenes évek Közép-Európa .jóban, ma is köztünk lehetne. Nemrégiben ünnepelhettük volna hetvenötöd ik születésnapját. Újságírók nemzedékeinek nevelője lehetett volna, talán prófétája az európai műveltségnek, mestere a közélet gyarlóságaira sújtó korbácsnak, utánozhatatlan tudora annak a finom stílus- művészetinek, mely zsuma- hsztikánkból mostanában eltűnni látszik. Csakhogy a sons, amint a szenvedélyes hitvallókhoz általában,, hozzá sem volt kegyes. Az éhség és az ukrajnai fagy ellen még az ő hatalmas intellektusa, megvesztegethetetlensége sem szolgálhatott fegyverül negyvenhárom telén. Haláláról csak egy-két baloldali lap adott hírt akkoriban. Egyébként a közvélemény számára szinte észrevétlenül távozott, mint oly sokan a vezető magyar értelmiség színe-javából. Ahogyan Radnói Miklós, Szerb Antal, Halász Gábor, Géllé- ri Andor Endre vagy a méltatlanul elfeledett Pap Károly, -úgy távozott az élők sorából az az enyhén kopaszodó, szelíden mosolygó, mindössze harminchat esztendős fiatalember is, akit a hatvanas évek közepén mint újságírásunk mindenkori legmarkánsabb , egyéniségét fedeztük fel újra; Bálint György. Okikéi, tanulmányai, kritikái, hála a Magvető Kiadónak. a napokban ismét az üzletekbe kerültek két hatalmas kötetben. Vaskos cáfolatául annak a' széplelkek körében elterjedt hiedelemnek, amely szerint az újságírás a tehetség temetője, egysizersmind újabb bizonyítékul arra, hogy a tiszta esztétikum és a közéleti töltés üss zeegyézt ete.se korántsem ördöngösség. Lám, még az ablaktisztításra, szemetes- vödör-bélelésire használt napilap tartalma sem enyész el, ha az újságíró tollát az erkölcsi tisztaság, a felelősségvállalás szándéka és a felháborodás kényszere irányítja. Mert Bálint György, akár Az Est. akár a Pesti Napló munkatársaként, de a Gondolat szerkesztőjeként is. jogosan tett szert a sajtó világában erre az állandó jelzőre: a felháborodás művésze. Afféle huszadik századi Atlaszként vette váltadra a megalázottak, kisemmizettek és szavazati joggal csak formálisan megajándékozottak valamennyi búját- baját. Munkanélküliekét és cselédekét, világnézeti okok miatt elcsapott vagy lehetetlenné tett értelmiségiekét éppen úgy, mint a faj tisztaság hiánya és a „megbízhatatlan jellem” miatt kiirtásra ítélt farkaskutyákét vagy a Margitsziget csücskén „sportlövészeknek” kiszolgáltatott galambokét. Csak a taipnyalókkal szemben nem ismert kíméletet. De — és ez írásművészetének talán legfontosabb, megfontoJean Simon LEVEL AZ IGAZGATÓNAK Tisztelt Igazgató ür! Bátorkodom tudatni önnel, hogy az alábbi sajnálatos eset miatt néhány napig távol kényszerülök maradni a munkától. Tegnap, amint a délutáni sétából hazatértem, észrevettem, hogy jó pár cserepet letépett a tetőről az erős szél. Tüstént csináltam egy csigasort, amelynek a segítségével egy ládában új cserepeket húztam föl a tetőre. Kijavítottam a hibát, és nem volt más hátra, mint hogy a megmaradt nem kevés cserepet leengedjem a földre. Megtöltöttem a ládát, majd lementem. Megragadtam a kötelet, és elkezdtem leengedni a terhet. Szerencsétlenségemre a láda nehezebb volt, mint én, így megemelkedtem, és megindult velem a kötél fölfelé. Félúton a láda alaposan a vállamnak ütödött, de nem veszítettem el a hidegvéremet, haladtam tovább, mígnem a fejem nekikoppant a tetőgerendának. Ezzel egy- időben a jobb kezem mutatóujja beszorult a csiga és a kötél közé; ekkor földet ért a láda, és a nagy huppa- nástól leesett róla néhány cserép. Most én bizonyultam nehezebbnek a tehernél, így megindultam a föld felé nagy sebességgel. Félúton ismét összetalálkoztam a ládával, mely ez alkalommal a sípcsontomnak vágódott hatalmas erővel. Földet- éréskor az imént kihullott törött cserepekre estem, minek következtében több súlyos sebesülés ért az alfelemen. Ez volt a pillanat, amikor elveszítettem mindezidáig megőrzött hidegvéremet, és elengedtem a kötelet. .4 fentről elszabadult láda egyenesen a fejemre zuhant — s akkor elveszítettem az eszméletemet. A feleségem vitt be a kórházba, ott tértem magamhoz. Kérem a fentiek szíves figyelembevételét. Maradok tisztelettel: Paul René. (Foruh tóttá; Grítbóoz Gabor) lásra ma is érdemes tulajdonsága! — nem ostarpait- togtatással igyekszik visszavonulásra bírná a jellemgyengeséget, hanem kialakulásának társadalmi meghatározóit keresi, így a fasizmusét 1933-ban, immár meggyőződése« kommunistaként. „Az utóbbi időben a helyeslés egyre elterjedtebb és általánosabb lesz, és nemsokára mindenki csak helyeselni fog Már most is alig hallani disszonáns hangokat, és rövid időn belül egész Közép- és Kelet-Euró- pa egyetlen hatalmas helyeslő kórussá alakul át. Torka- ég tollaszakadtából helyesel, illetve heil-esel mindenki, mert vannak idők és helyzetek, amikor a nem helyeslés elé eléggé súlyos fizikai akadályok tornyosulnak. Helyeselni viszont, ha nem is mindig könnyű, de legalább kifizetődik... Fritz Buscht például nem kergették volna le a drezdai opera pódiuméról, ha ő is helyesel. Mert helyeselni korlátlanul szabad. A helyeslésben senkit sem fog megakadályozni a Harmadik Birodalom vagy valamilyen más hasonló rendszer. Helyeslés! szükségleteit mindenki szabadon elégítheti ki — ez az új emberi jogok kinyilatkoztatásának legfontosabb pontja, amit kellő örömmel kell üdvözölni. Végre egy szükséglet; amelyet mindenki szabadon, korlátlan mennyiségben kielégíthet!” Lázadás — kezdetben — a nyugat-európai humanista kultúra hagyományain nevelkedett urbánus értelmiségi lázadás a megesontoso- dott hierarchia, a tekintélyuralom korlátoltsága ellen. Szánté misztifikált példaképed; a felolvasó kőrútjain fővárosunkban is. meg-meg- forduió Thomas Mann, s hose, Settembrind, a barbársággal szembeszegülő itáliai filozófus. S Goethe költeményének torony őre, aki ebeten vigyázza az emberséget, a szeretet szelleméi,. Kritikusként is jobbára a nyugatosiokat méltatja: Kosztolányit, Babitsot, majd az ifjabbak közül Radnótit, Szerb Antalt, Nagy Lajost. Am a dolgok logiKája hamarosan a baloldali szociáldemokraták, majd az illegális kommunista párt felé vezeti. S az üldözöttek rövid életű folyóiratának, a Gondolatnak szerkesztőjeként mar remek méltatást ír Solohov akkoriban nagy port felkavart regény óriásáról, a Csendes Donról, s hosszas szellemi kalandozások — kínai témájú publicisztikák, nyugat-európai, amerikai regények elemzései és fordításai — után jut el ahhoz a ponthoz, amely azóta is a humanista gondolkodásnak talán leglényegesebb mércéje, vidékünkön; a közép-európaiság, mint önálló minőség felismeréséhez. Ez pedig a helyeslés és heil-eslés elutasításával azonos a számára. Naiv és hiszékeny volt magánéletében: a tisztességes indulati! emberek’ csak ritkán számítanak arra, hogy ellenfeleik másféle fegyverekkel közelednek hozzájuk. Nem sejtette, hogy a titkos rendőrség minden lépését figyeld. Barátjától és kiadójától, Cserépfalvi Imrétől volt alkalmam megtudni másfél esztendeje: még 1942- ben, a Margit körúti fegyház foglyaként sem volt hajlandó elfogadni a feléje dobott mentőövet és illegalitásba vonulni. Halála az adott helyzetben szükségszerű volt. S szükségszerű életművének elhallgatása is 1948 és 1957 között. Vajon túlélte volna azt az időszakot? Ha igen, mostanában lett volna 75 éves. Szókiímonda- sától, fanyar iróniájától, lendületes, szugglesztív stílusától, sziporkázó európai műveltségétől valószínűleg sokak nyugalma foszlana semmivé. Lengyel András A mint a nádpálca lesújtott, a Kiskocsi . elrántotta a kezét. Nem ellenszegülésből, csak félt nagyon. Szemben állt a szőke, nagydarab tanárral, és csenevész testét táncoltatta a félelem. Mi a padokban ülve csöndesen figyeltük kettejük harcát. Jóllehet nem is harc volt az, inkább küzdelem — közös célért. Valamennyien tudtuk jól, hogy a Kiskocsi szeretné a legjobban, ha tintafoltos, vézna keze nem rebbenne félre a nádpálca első rezdülésére. Ültünk, és figyeltünk. Drukkoltunk a Kiskocsinak, hogy önfegyelme győzzön eszeveszett félelmén. A számtantanár sem haragudott a Kiskocsira, csak meg akarta büntetni a nagyszünet alatt tanúsított magatartásáért Mi közben azért sunyin örültünk is, hogy az Óra múlik feieiteiés, házifel- adat-efienőrzés nélkül. A szünetben mi is ugyanúgy rohangáltunk, lökdösődtünk a folyosón, mint a Kiskocsi, de nekünk szerencsénk volt: nem bennünket kapott el a tanár. I Véges a Kiskocsi rángatózó keze isméit szabályosan íöfeszülve meredt a nádpól- ,<a előtt. A csendben baUot- ttxk. ahogy a nádpálca lecsap. A suhanó hangot azonban ismét nem követte csattanás: a Kiskocsi megint elrántotta a kezét. Hátul valaki SBIamcogott. A visszafojtott röhögésfélér» a tanár cánk nézett. 1 Nagy csönd lett’ 1 A fenyítés szükségességét magunk is ef ismertük. Volt időszak; amikor egyik napról a másikra beszüntették a rrádpá! cázást, pof ozást, sa rokba-térdepel telest, pajesz- húzást. Ügy mondták, fölsőbb utasításra. A tanárok mogorva arccal jártak-keltek köztünk. A szünetekben, ordítoztunk. rohangáltunk; örültünk, hogy nem lehet érte több verés, az órákon Kével szerenádot adtunk. HuBottak az egyesek és az intők. Otthon megkapta* ér-, te a verést De nem számított, az más volt Végül azért a tanán* W- eszeüék, hogy juthatnak ismét egyetlen fegyelmező
