Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-15 / 293. szám

NDK-NSZK tárgyalások Lengyelországban szükségállapotot hirdettek ki (Folytatás az 1. oldalról) két viselő fegyveres kato­nái járőröznek a lengyel fő­város utcáin. A középülete­ket. Így h parlamentet, a minisztertanács székhazát és a LEMP KB épületét lé- gideszant-csapatok és a ten­gerészgyalogság egységei őrzik. Páncélos járművek hajtottak iá a Visztulán át­ívelő hidakra. Az utcákon igazoltatás folyik. A varsói rádió közleményeiből kitű­nik, Ivogy a benzinkutak megszüntették a benzin áru­sítását magánszemélyeknek. Szabályozó intézkedések A PAP jelentése szerint a nemzeti megmentés kato­nai tanácsa, a védelmi bi­zottság es a lengyel Nép- köztársaság államhatalmi szervei egy sor intézkedést hoztak, amelyek az államta­nács rendeletével bevezetett szükségállapot idejére a vál­lalatok és intézmények mű­ködését. szabályozzák. Az ország védelmi bizott­sága rendeletét adott ki a vasúti és nemzetközi közúti forgalom, a bányák, az erő­müvek, a kohászati és vegyi üzemek, a posta, a távíró és a telefon, a rádió- és tv-ál- lomások, valamint a kikötők katonai rendelkezés alá vo­násáról. Ezeknek a vállalatoknak é.s intézményeknek az. alkal­mazottait katonai szolgálat­ra behívottaknak tekintik. Azokat, a személyeket, akik meghatározott időn balül, a meghatározott helyen nem jelentkeznek szolgálatra. Vagy megtagadják azt, bün­tetőjogilag felelősségre von­jak. Magyar állásfoglalás A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatal­mazták az alábbiak közlé­sere: A Magyar Népköztársaság vezető testületéi, a magyar dolgozók nagy figyelemmel es megertessel fogadták a Lengyel Népköztársaság ál­lamtanácsának döntését, a nemzeti megmentés katonai tanácsának megalakulását és intézkedéseit, valamint Wojciech Jaruzelski kor­mányfő felhívását, az ellen- forradalmi törekvések meg­hiúsítására, a törvényes rend és nyugalom helyreál­lítására, a szocializmus vív­mányainak védelmére. A lengyel vezető testüle­tek alkotmányos döntései a lengyel állam belügyét ké­pezik. Ezek az intézkedések a súlyos helyzetből való szo­cialista kibontakozást, az or­szág társadalmi és nemzeti felemelkedését szolgálják és hozzájárulnak ahhoz, hogy Lengyelország a Varsói Szerződés szilárd tagállama­ként a jövőben is stabilizáló tényező legyen Európában. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi- zöttsága, a Magyar Népköz­társaság kormánya, a ma­gyar nép bízik abban, hogy a gyengyel kommunisták, az igazi lengyel hazafiak, a szocialista kibontakozásért cselekedni kész erők össze­fogásukkal és aktív fellépé­sükkel eltorlaszolják az el­lenforradalom útját és biz­tosítják a lengyel társada­lom problémáinak szocialis­ta megoldását. A lengyel nép történelmének e nehéz napjaiban is bizton számít­hat a magyar kommunisták, egész népünk testvéri szoli­daritására és cselekvő támo­gatására. { Szünetel a határforgalom Lengyelország vala­mennyi határátkelőhelyén december 13-án reggel 6 órától szünetel n forgalom. A PAP hírügynökség va­sárnap délután kiadott köz­leménye szerint a határokat csakis az állandóan Len­gyelországban élő Ír 1 és lő NÉPLAP: külföldi állampolgárok lép­hetik át, akik az országba szándékoznak visszatérni, il­letve olyan külföldi és len­gyel állampolgárok, akik külföldön élnek és el akar­jak hagyni Lengyelországot. A határ átlépését engedé­lyezik külföldi képviseletek akkreditált munkatársai­nak, a nemzetközi közleke­dés dolgozóinak szolgálati teendőik ellátásával kapcso­latban. A LOT lengyel légitársa­ság hivatalos bejelentése szerint a társaság belföldi és nemzetközi útvonalain december 14-én, hétfőn szü­neteltek a járatok. Nagykövetségi közlemények A Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetsége ér­tesíti a magáncéllal Ma­gyarországon tartózkodó lengyel állampolgárokat, hogy Lengyelországba vo­nattal, autóbusszal vagy személygépkocsival utaz­hatnak vissza. A légi köz­lekedés jelenleg szünetel. A Magyar Népköztársa­ság varsói nagykövetsége közli, hogy a Lengyelország­ban látogatási céllal tartóz­kodó magyar állampolgárok­ról gondoskodnak és haza­utazásukhoz megkapják a szükséges segítséget. Közkegyelmet rendeltek el A rendkívüli állapot be­vezetésével összefüggésben a Lengyel Népköztársaság államtanácsa alkotmányos jogaival élve általános köz­kegyelmet rendelt el néhány bűncselekményt, a közigaz­gatás^ jog néhány megsérté­sét illetően. A kiadott dekrétum értel­mében megbocsátanak azoknak, akiket a következő tiltott cselekedetek miatt börtönöztek be: az állam nemzetközi szövetségi kap­csolatai elleni fellépések, az állam és az állami intézmé­nyek kigúnyolása, az állami alkalmazottak támadása és becsmérlése, az államva­gyon károsítása és törvény­telen felhasználása, felszólí­tás a hatályos törvények megtagadására, társadalmi nyugtalanságot keltő hamis információk terjesztése, más személyek megrágalmazása és sértegetése, valamint a törvényes rendet hasonló módon sértő egyéb cselek­mények. Az ilyen tettek elkövetői csak akkor mentesülnek a felelősség alól, ha tetteiket politikai megfontolásból, vagy az államapparátus dol­gozói, illetve az állami és társadalmi intézmények ellen, az általuk folytatott hivatalos tevékenységgel összefüggés­ben vagy a társadalmi konf­liktusok idején követték el. A közkegyelem kihirdeté­sével kifejeződik az a meg­győződés, hogy az érintett személyek aktívan bekap­csolódnak az ország gazda­sági életének fejlesztésébe, a társadalmi rend megerő­sítésébe és a társadalmi fe­gyelem megszilárdításába. Azoktól a személyektől, akik ugyanakkor nem élné­nek minden egyes állam­polgár alkotmányos jogai lelkiismeretes teljesítésének ily módon létrehozott lehető­ségével é6 ismét megsértenék az érvényben lévő jogszabá­lyokat, megvonják az elköve­tett tettekre szóló kegyelmet, és a bűnösöket a törvény tel­jes szigorával megbüntetik. Nyugodt a helyzet A szükségállapot első nap­ján, hétfőn az ország nagy részében nyugodt volt a helyzet. A tömegközlekedés nagyobb fennakadások nél­kül működött. A dolgozók jelentős többsége rendesen munkába állt, bár a hely­zettel kapcsolatban előfor­dultak értetlenségek is. Az alapos tájékoztatás és a ve­zetés határozottsága azon­ban lehetővé tette, hogy a dolgozók a legtöbb helyen felvegyék a munkát. A közszükségleti cikkek­kel vak) ellátás norma La, sok esetben jobb, mint az elmúlt napokban volt. Az országban teljes szesztilal­mat vezettek be. A benzin- korlátozást nem mindenütt fogadták a szükségállapot által előidézett helyzetet megértőén, nevezetesen azt, hogy magánszemélyek­nek megszüntették a benzin eladását a tankoló helyekért. Erőfeszítéseket tesznek, hogy az életszínvonal ne csökkenjen, hanem ellenke­zőleg, az alapvető szükség­letek biztosításában észre­vehetően javuljon az ellátás. Az egyház teiszóiitása Józef Glem p érsek, Len­gyelország prímása vasárna­pi szent beszédében többek között kijelentette: „A rendkívüli állapot ki­hirdetése a mai vasárnapi reggelen megdöbbentett bennünket. Estére megszok­tuk ezt a kifejezést. A ha­talom úgy véli, hogy a rendkívüli állapot kihirdeté­se parancsoló szükségsze­rűség volt, hogy a legrosz- szabb helyett ez a kisebbik rossz. Elfogadván ennek az értékelésnek a helyességét, az átlagember alkalmazko­dik az új helyzethez. Az egyház fájdalmasan fogadta a párbeszéd meg­szakítását ... A legfonto­sabb most az élet megmen­tése és a vérontás elkerülé­se. Az egyház ezt követke­zetesen fogja védelmezni. Az egyház minden egyes emberi életet meg akar vé­delmezni, ezért a rendkívü­li állapot körülményei kö­zött is nyugalomra, az erő­szaktól, a testvér gyi 1 kos harcoktól való tartózkodásra fog felszólítani.” A TASZSZ közleménye A TASZSZ szovjet, hír­ügynökség az alábbi közle­ményt hozta nyilvánosság­ra: A Lengyel Népköztársa­ságban fontos események zajlottak le. A lengyel- ál­lamtanács az alkotmány ér­telmében szükségállapotot hirdetett kí az ország egész területére. Wojciech Jaru­zelski hadseregtábornok ve­zetésével létrehozták a nem­zeti megmentés katonai ta­nácsát. Jaruzelski kijelentet­te: az intézkedések arra irá­nyultak, hogy megteremtsék azokat a feltételeket, ame­lyekkel Lengyelországot ki­vezethetik válságos helyze­téből, megvédjék a törvé­nyességet és helyreállítsák a társadalmi rendet. A Lengyelországban tett lépések természetszerűleg az ország belügyét jelentik. Az események minden más magyarázását — amelyet bizonyos nyugati körök szorgalmaznak — nem érté­kelhetjük másként, mint a lengyelek belügyeibe való beavatkozási kísérletnek. Senki előtt nem titok, hogy a szocializmus ellen­ségei Lengyelországban, a társadalmi rend megdönté­sét maguk elé tűzve, az or­szágban kialakult válságot szándékosan elmélyítve és a gazdaságot bomlasztva, veszélyes helyzetbe sodorták a Lengyel Népköztársaságot. Ezek az erők minden esz­közzel megpróbálták a len­gyel és a szovjet nép közöt­ti testvéri barátságot aláás­ni, azt a barátságot, amely a fasizmus ellen vívott kö­zös harcban alakult ki és sokoldalúan fejlődött az el­múlt évtizedekben. Szocia­lista-ellenes, ellenforra­dalmi programot kidolgoz­va, tevékenységükkel köz­vetlenül veszélyeztették Lengyelországnak a Varsói Szerződésben vállalt szövet- ségesi kötelezettségei telje­sítését, ami közvetlenül sér­tette a Varsói Szerződés minden tagállamának érde­két. Nem véletlen, hogy a független, szocialista Len­gyelország belső ellenségei támogatásra találtak a Nyu­gat egyes köreiben. A TASZSZ hírügynöksé­get felhatalmazták annak közlésére, hogy a szovjet vezetés és a szovjet em.be­A kölcsönös megértés szellemében Vasárnap véget ért az NDK és az NSZK vezetőinek talál­kozója. A képen Erich Ilonecker (Jobbra), a NSZEP KB fő­titkára és Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár. (Telefoto — At’—MTI—KS) nefc figyelmesen követik a Lengyelországban és körü­lötte zajló eseményeket Megelégedéssel veszik Jaru­zelski bejelentését, misze­rint a lengyel—szovjet, szö­vetség a lengyel állami ér­dekek sarkköve, a lengyel államhatárok sérthetetlen­ségének garanciája, és az is marad. Lengyelország a Varsói Szerződés és a szo­cialista közösség kiszakít- hatatlan láncszeme és az is marad. A szovjet nép azt kívánja a testvéri lengyel népnek, hogy sikeresen oldja meg az ország előtt álló nehéz, a lengyel állam sorsának ala­kulása szempontjából törté­nelmi jelentőségű feladato­kat, és biztosítsa a Lengyel Népköztársaság fejlődését a szocializmus és a béke út­ján. „A lengyelek problémája...” Amerikai kormánykörök­ben viszonylag tartózkodóan kommentálták a lengyelor­szági fejleményeket, bár a „szovjet beavatkozás” esetére vonatkozó figyelmeztetések nem maradtak el. Haig kül­ügyminiszter lemondta kö­zel-keleti és ázsiai körútját es visszatér Washingtonba. Az amerikai hírszerzést „se- szültségbe helyezték”. A Fehér Házban visírnap délután és este megbeszélé­sek folytak az ABC televí­ziós hálózat fehér házi fő- tudósítója szerint más dön­tés nem született, minthogy minden, ami Varsóban tör­tént, „a lengyelek problémá­ja, amelyet maguknak keil megoldani”. Reagan elnök először szom­baton éjszaka értesült a lengyelországi fejlemények­ről, de csak a tervezett idő­pontban, vasárnap délután tért vissza Camp David-i nyaralójából a Fehér Házba. A varsói hírekhez csak any- nyi megjegyzést fűzött, hogy „azt hiszem, mindenki ko­molyan veszi ezt a fejle­ményt”. Az egyetlen washingtoni „intézkedés”, amelyről a Fe­hér Ház szóvivője vasárnap este tett hivatalos bejelen­tést, „az amerikai hírszerző közösség készültségi állapot­ba helyezése” volt. Ez eset­ben sem „technikai készült­ségről” van szó a titkosszol­gálatoknál vagy a hadsereg­nél, csupán arról, hogy „a hírszerző szolgálatok igen nagy figyelemmel kísérik a fejleményeket”. Charles Percy szenátor, a szenátus külügyi bizottságá­nak elnöke mérsékelt han­got ütött meg a lengyelor­szági események kapcsán Az ABC televízió vasárnapi in­terjú-műsorában a Lengyel- országnak nyújtott segélyek további folyósítása mellett foglalt állást. A kongresszus Fercy véleménye szerint rendkívüli segélyeket is tá­mogatna. Belügyről van szó A NATO állandó tanácsa (az állandó képviselők testű­iéi«) rendkívüli ülést tartott hétfőn délután a lengyelor­szági helyzetről. A tagorszá­gok egyeztették értesülései­ket és a követendő magatar­tást. A NATO szóvivője sze­rint a szükségállapot beveze­tése „aggodalommal . töltötte el” a tagországok kormánya­it, mindazonáltal úgy véle­kednek, hogy lengyel belügy­ről van szó. A helyzetet a lengyeleknek maguknak kell megöldaniok — hangoztat­ják, .(Külső beavatkozásnak semmiféle jelét sem észlel­ték eddig” — hangoztatta a szóvivő —, s „mindaddig, amíg külső beavatkozás nem történik, a NATO szigorúan semleges álláspontra he­lyezkedik”. A kölcsönös megértés szel-» lemében, eredményesen feje­ződtek be vasárnap a csúcs­szintű megbeszélések az NDK és. az NSZK vezetői között . A tanácskozások végeztével kö­zös közleményt adtak ki, amely többek között bejelen­ti, hogy Helmut Schmidt kancellár hivatalos látogatás­ra hívta meg az NSZK-ba Erich Honeckert. Az NSZEP KB főtitkára, az államtanács elnöke köszönettel elfogadta a meghívást. A látogatás idő­pontját később állapítják meg. Nyugatnémet sajtókö- rökben arra számítanak hogy Erich Honecker a jövő év tavaszán viszonozza Hel­mut Schmidt látogatását. Mind a kiadott közös köz­lemény, mind pedig Helmut Schmidt kancellár — a hi­vatalos megbeszélések befe­jezése után tartott sajtóérte­kezletén—'őszintének, hasz­nosnak és szükségesnek mi­nősítette a két német állam vezetőinek párbeszédét. Az előzetes programtól el­térően a tanácskozások va­sárnap a tervezettnél egy érával később fejeződtek be. Mint Helmut Schmidt az új­ságíróknak elmondta, Erich Honeckerrel megvitatta a legújabb lengyelországi fej­leményeket is. Teljes egyet­értés mutatkozott köztük ab­ban, hogy Lengyelországban remélhetően sikerül rábírni az egymással szemben álló erőket a megegyezésre. Az NSZK kormánya — fűzte hozzá — a jövőben is szi­gorúan tartja magát a len­gje; belügyekbe való be nem avatkozás elvéhez. A hivatalos megbeszélése­ken mindkét fél egyetértett abban, hogy az NDK-ra és az NSZK-ra egyaránt nagy felelősség hárul az európai béke biztosításában és ezért a' két német állam viszonyá­nak nem szabad szükségte­lenül terhelnie a kelet-nyu­gati kapcsolatokat. Mindkét felet az a szándék vezérli, hogy aktívan támogassa az enyhülés folyamatát, hozzá­járuljon a nemzetközi hely­zet megszilárdításához. A fe­lek megerősítették eltökélt­ségüket, hogy német földről soha többé ne induljon ki háború, A tanácskozások — mint már jelentettük — eleve nem azzal az igénnyel in­dultak, hogy egy csapásra felszámolják a két német ál­lam nézeteltéréseit. Ezek fon­tos elvi kérdésekben tovább­ra is megmutatkoznak. De — mint a kiadott- közös közle­mény is rámutat — a véle­ménykülönbségek ellenére a felek arra törekszenek, hogy folyamatosan fejlesszék a jó­szomszédi kapcsolatokat a* európai béke és biztonság javára, a két német állam­ban élő emberek érdekében. Megállapodtak abban, hogy a nehézségek felszámolására különböző szinteken és szak­területeken folytatják a tár­gyalásokat és a megbeszélé­seket és megvizsfialják mind­azokat a lehetőségeket i«. amelyek módot nyitnak a kapcsolatok további szerző­déses rendezésére. A sajtókonferencián Schmidt kancellár elmondot­ta, hogy a tárgyilagos m barátságos légkörben lezaj­lott megbeszélések eredmé­nyeként a két fél egyetér­tett abban: fejleszteni kell az NDK és az NSZK gazdasági együttműködését, az árucse­reforgalmat. Az idén lejáró úgynevezett „Swing-megal- lapodás” érvényét hat hó­nappal meghosszabbítják. Cé­lul jelölték meg (egy esetle­ges gazdasági megállapodás megkötésének igényével, hogy a kölcsönös érdekeknek megfelelően hosszú távon fej­lesszék, szélesítsék ki és könnyítsék meg a gazdasági és ipari együttműködést. Hitet tettek a nemzetközi — kelet-nyugati — párbeszéd folytatása és elmélyítése mel­lett, azt kívánják, hogy a két« nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok kap­csolatai gyümölcsözővé vál­janak. Élettel kell megtölte­ni az enyhülés folyamatát, A háromnapos látogatás eredményességét értékelve Schmidt hangsúlyozta, hogy „jó érzéssel” tér vissza ha­zájába, mert pozitív mozgás indult meg a két német ál­lam kapcsolatainak alakulá­sában. Téli divat- kötés! Magas gyapjútartalmú és szintetikus kötőfonalak divatszínekben MOST ÉRKEZTEK 3,11) Ft-tnl 14* Ft-ig kf a kaposvári Május 1. uleal rövidáru szaküzletbe. CBS741) Irán elleni titkos amerikai terv Irán elleni titkos amerikai tervről rántotta le a leplet a The Sundy Times. A lon­doni lap értesülése szerint az Egyesült Államokban ter­vet dolgoztak ki Irán déli területére történd amerikai katonai betörésre. A terv kidolgozását még Jimmy Carter elnöksége idején kezdték meg, majd a kormányváltás után Reagan és legközelebbi tanácsadói hagyták, azt jóvá. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents